Datasets:

ASaska

/

Tamasi_a_szekely

like 0

Tamási ÁronÁbel a rengetegben2

Első fejezetAbban a nevezetes ezerkilencszáz és huszadik évben, vagyis egy esztendőre rá, hogy arománok kézhez vettek minket, székelyeket, az én életemben még külön is igen nagy fordulat

állott bé Akkor is Ábelnek hívtak engem; s ott laktunk Csíkcsicsóban, abban a nagy káposztatermelő faluban, a felcsíki járásban, éppen az Olt vize mellett

Apám, akit Gergelynek neveztek, még élt abban az időben, s közbirtokossági erdőpásztor voltOtt is lakott fenn az erdőn, egyedül egy kalibában; s csak akkor jövögetett haza a házhoz,

amikor az elesége elfogyott Ilyenkor édesanyám ismét feltarisnyálta, s azzal visszament azerdei szállásra, hogy legalább egy hétig megint ne lássuk

Gyermek a háznál rajtam kívül nem volt, s én ezt nem is bántam, mert engemet is csak bajosantudtak iskolába járatni s ruházni, olyan nagy szegénységben éltünk

Az a nap, amelyik az előbb felemlített nagy fordulatot hozta belé az életembe, éppen a SzentMihály napjára következő nap volt, vagyis szeptember harmincadika

De már azt, hogy szeredavolt-e vagy csütörtök, azt már nem tudnám megmondani, csak az jut jól eszembe, hogy apámrég nem járt volt immár az erdőről haza

Édesanyám délebéd után mindjárt elment egy zsákkalpityókát ásni, s nekem egy jó halom csöves törökbúzát hagyott hátra, hogy én azt lefejtsem,amíg estére hazajő

Egy kis zsúpfedeles házban laktunk, amelyik a kertek tetejében feküdt, aHargita felőli részen Mivel napfényes őszi idő volt, még az ablakot is kinyitottam, hogy azon a

friss levegő jöhessen béfelé bátran Aztán a ház közepébe gyűjtöttem a törökbúzacsöveket egyrakásba, melléje egy üres vékát helyeztem a földre, s magam egy rostával béültem ügyesen a

kettő közé: a rostát vettem az ölömbe, s dologhoz láttam Volt egy jóféle nagy lomboskutyánk, akit Hegyesnek hívtak, s volt egy hóka macskánk is, amelyiket ugyanvalóst erősen

szerettem A kutya lefeküdt velem szembe a földre, s egész idő alatt onnét nézte csodálkozószemekkel, hogy milyen ügyesen morzsolom belé a rostába a törökbúzát

Később a macska ishozzánk pártolt, mégpedig olyanformán, hogy feljött a jobbik vállamra, ahonnét váltakozva holmacskanótát húzott a fülembe, hol pedig az arcáját mosta

Hamar és jól telt az idő ebben a munkában, s a társaságban Amikor a nap már-már a földig

húzta volna bé az eget, mint valami nagy-nagy piros alma, egyszerre mozgást hallottamodakünn Egy percre abbahagytam a dolgot, s a csendben úgy tetszett, mintha valaki jött volna

felfelé a négy kőgarádicson De mire ezt kigondoltam volna, a jövés már az ereszbe is érkezett

Egy hopp, s hát a macska leszökött a vállamról, de abban a pillanatban az ajtó is nyílanikezdett Erre Hegyes is vakkantott egyet, de mindjárt láttam, hogy elsiette a dolgot, mert

édesapám lépett bé az ajtón- Dugd bé, Hegyes! - intettem le a kutyát

- Nem látod, hogy az édesapám?Nem hozott apám egyebet, csak az üres borztarisnyát a nyakában, s jobb kezében azt a nagyfejű botot, amelyikkel örökké járni szokott volt, s amelyik hosszúságban nemcsak verte őt,

hanem még szagot is árasztott, mintha zsírtermő fáról vágta volna Nem szólott apám semmit,hanem a tarisnyát felakasztotta a szegre, a nagy dögverő botot pedig odatámasztotta az ajtó

mögé Egyazon ültömben én is tovább dolgoztam, hadd lássa igyekezetemet, s legyenjókedvvel, ha már hazajött

- Hát van-é sok bükkmakk az erdőn? - kérdeztem

- Ott van elég - felelte- Hát disznyó hozzá?

3- Azok mind itthon laknak a faluban - mondta apám; s odaállott mellém, és álltából néznikezdte, hogy miképpen is fejtem a törökbúzát

Láttam, hogy nincs valami erős jókedvében, sezért még ügyesebben kezdtem egy nagy csövön jártatni a kezemet, de feltettem magamban,hogy biza én sem szökdösöm az örömtől, hanem tartom magam, ahogy az egy munkásemberhez talál

- Hát hogy fejlik a törökbúza? - kérdezte ismét

- Ez jól, ha jól fejti valaki - feleltem én isErre is csak tovább nézte az én munkámat, amiből én már tudtam, hogy hibát keres

- Hát te nem fejted valami jól - szólalt is meg

No, erre felnéztem reá, s mosolyoghattam is egy kicsit- Ezt dicséretképpen mondá-e? - kérdeztem

- Nem éppen

- Kár pedig, mert a fiú úgy fejti pontosan, ahogy az atyától tanultaErre a válaszra letette apám a sapkáját is, mert nagy báránybőr sapkája volt neki, amolyan

tornyosan felálló, s azt lehetőség szerint örökké a fején tartotta- Erősen sokat tudsz, pedig milyen kicsi vagy! - mondta

- Én kicsi, mert ülök

- Lám, állj fel!Felálltam, a mellemet kivetettem, s így szóltam:- No, most nézzen meg!

Apám odaszállatván reám egy pillantást, már tovább nem marconáskodott, hanem elnevettemagát Engem azonban félrevezetni nem lehetett, mert tudtam, hogy csak azért nevet, mivel

kicsinek lát Az igaz lehet, hogy kicsi voltam, de hát időben is csak ahhoz mérve állottam,hiszen a tizenötödik esztendőt csak azelőtt kilenc nappal tőtöttem volt bé

Ellenben apám azötvenet elrúgta volt már, s mégis csak valami három ujjal lehetett magosabb, mint én

- No, csakugyan nőttél, amióta nem jártam haza - ismerte mégis el- Mennyit?

- Kilenc napotMindjárt kitaláltam, hogy a kilenc napot azért mondja, mert éppen annyi ideje nem láttuk

egymást- Édesapám sem nőtt egy nap alatt kettőt - feleltem neki

- Én sem, az igaz - mondta, s majd gyengén panaszló hangon hozzátette: - De azért, amikor éna te korodbeli gyermek voltam, s apám hazajött valahonnét messziről, örökké megkérdeztem

tőle, hogy nem ehetnék-e vagy nem ihatnék-e valamitÉreztem, hogy ez most helytálló és pirító beszéd volt; s körül is néztem a házban, hogy nem

lehetne-e valamit hamarjában megenni De bizony csak a szegénység volt mindenütt, s egyébnem

Nyeltem egyet, s így szóltam:Mindjárt pityókát főzünk, s eszünk

4Apám egy kicsi kerek széket vett elé s arra kuporodott, hogy folytassa a munkát, amit énabbahagytam

- Hát a szárazság is olyan nagy volt? - kérdezte

Ebből megértettem, hogy a szomjúságról is kell vala szólanom- A kútban elég van jó víz - feleltem

- No, ha van, akkor eredj, s hozzál!Fel is vettem egy üres kártyát, de akkor jutott eszembe, hogy nekem is van sérelmem, ha neki

van Azelőtt két héttel ugyanis beleléptem volt egy szegbe, s a lábam a kötés alatt még most iskornyadozott

Léptem hát kettőt, de akkor egyszerre megszisszentem, s álltomból néznikezdettem a jobbik lábamot, amelyiknek a feje rongyokba volt kövéren tekerve Tüntetőleg

még fel-fel is emeltem, mint a kutya szokta; majd visszanéztem apámra, s kedves hunyorítássaljegyeztem meg:- Ha nekem valamikor fiam talál lenni, s annak a lába fájni is talál, s ha én az erdőn leszek, s

onnét hazajövök, akkor nekem az első dolgom az lesz, hogy megkérdezem tőle: hát mit monda lábad, Ábel?Jól tettem, hogy szóltam, mert egy kicsi szégyen meglebbentette apámot

- Tán nem fáj attól fogva örökké? - kérdezte általában

- Ha nem fájna, akkor kicsi buba volna - feleltem én is a pólyára célozva, s még hozzátettem: - De mivel sohasem sír, azt kell gondolnom, hogy a fájás miatt van annyi pókarongyközött

Eszesnek találtam, amit mondtam, s elégedetten sántikáltam ki az ajtón Átcsoszogtam az ereszföldjén, majd a garádicsokra kaptam, ahol még szöktem is egyet, mivel a lábam ezt nekem

megengedte Nem tudom, miért, de olyan kedvem nőtt, hogy a szemem mind az ágak hegyénjárt volna

Alig érhettem azonban az udvaron földet, egyszerre valamiben megbotlottamHirtelen csak azt éreztem, hogy puha és szőrös az a valami, de a másik pillanatban már láttam,

hogy egy nyúl S nem is akármilyen, hanem nagy és kövér Az első s a hátulsó lábai össze

voltak hosszú spárgával kötve, amiből könnyen kitaláltam, hogy nyakba vetve hozhatta valakiÚgy megörvendettem a jó pecsenyés állatnak, hogy mindjárt felkaptam a földről, hogy vigyem

nagy hozsannával apám elé Alig lódultam azonban neki, egyszerre az eszemben megsercentvalami

Megálltam, s gondolkozni kezdtem, hogy vajon ki hozhatta ezt a nyulat?! Ezt más nem,csak apám! S ha apám, akkor mért tette le ide, s milyen szándék vezérelte, amikor nem szólottsemmit?

Hm

Először egy kicsit furcsállottam a dolgot, de aztán az a gyanú kezdett fészkelődnibennem, hogy mókázás akar lenni az egész, s vízért is csak azért küldött apám, hagy találjammeg a nyulat, s hazudjam azt, hogy az én fogásom

Emberivel kezdett azonban mókázni apámis, mert ha ő tudott valamit, én is tudtam mást Vagyis a nyulat elrekkentettem a ház oldalánál,

aztán pedig vizet merítettem a kútból, s megindultam béfelé- Szépen esteledik - léptem bé a házba, mintha nem is láttam volna nyulat soha életemben

Jólvettem észre, hogy édesapám fürkészi erősen az arcomat, de nem hamarkodott kérdeznisemmit

Nagy szorultságban lehetett pedig, mert egyedül csak arra gondolhatott, hogyidőközben ellopta valaki a nyulat Hagytam mégis, hadd tépelődjék, ahogy jólesik neki; még

egy kannába vizet is merítettem, és odavittem, hogy igyék erre a nagy gondolom bánatra Megis itta az egészet, s csak akkor szólott, amikor a bajuszát megtörölte

5- Látni tudtál azért - mondta

- Én igen, még többet, mint máskor - feleltem

- Mért többet, mint máskor?- Én azért, mert most az eget is megnéztem

- Hát a földet?- Azt nemigen ügyeltem

- S mért nem?- Azért, mert az ember a földet úgy is látja, ha nem nézi

Mindjárt vettem észre, hogy jól felelgettem, mert apám elhallgatott, és sóhajtott egy jó nagyot- Mért sóhajta akkorát - kérdeztem -, mintha elfutó nyulat látott volna?

- Hát én hol láttam volna nyulat? - fogta meg apám a szalmaszálat- Odafenn az erdőn

Hát ott nincs elég?- Ott szemnek elég van

- Pedig a hasnak kéne - játszottam tovább- Ha kéne, fogj! - mondta apám is hegyesen

- Ha erdőn volnék, fognék is

- Hát itthon nem tudsz?- Itthon bajos

- Hát fogj bajosan!Úgy tettem, mintha erősen tusakodnám, aztán nagy elszántságot mutattam hirtelen

- A parancs: parancs! - mondtam, és kifelé indultam- Hová mész? - kérdezte apám

- Édesapám parancsolatjára megpróbálok nyulat fogni

- Tán nem ment el az eszed?- Nekem lehet, hogy el - feleltem -, de hátha jő egy nyúl, s az visszahozza!Még annyit láttam, hogy apámnak megnedvesedik az örömtől és a játéktól a szeme; aztán

dagadó mellel, mint egy hős, kimentem Egy ideig állingáltam az udvaron, a kapu elé az útra iskisétáltam, s nézegettem a csillagokat, hogy teljék az idő, mint ahogy nyúllesés idején szokott

telni Majd úgy tíz perc múlva szépen eléhúztam rejtekéből a nyulat; s úgy libegtem bé véle aházba, mintha oroszlánt fogtam volna

- Hát ez mi? - emeltem apám elé a jó kövér állatot

Ez nyúl! - felelte nagy örömmel apám- Nyúl, ugye?

- Ez az, bizonistenIgen jól játszott apám is, mert nagyobb bizonyság okáért, még meg is tapogatta a tapsifülest

- Hol tudád fogni? - kérdezte nagy csodálkozással

6Erre a kérdésre úgy éreztem, hogy valami különös melegség lepi el az egész testemet A

képzeletem egyszerre által is törte a valóság szürke felhőit, s a nyúlfogás részletei ragyognikezdtek előttem

- Én nem is tudom, hogy hol volt az eszem - mondottam -, amikor nekiindultam, hogy nyulatfogjak De valami mégis mintha azt súgta volna, hogy: „Eredj Ábel, mert a jó Isten ki fogja

rendelni neked a nyulat!” - „Előbb rendelje ki, s aztán hiszem” - pogánykodtam mégmagamban, s a garádicsok aljában megálltam Jobbra is néztem, balra is néztem, de mindent

láttam, csak éppen nyulat nem S ahogy ott állok, s javában fonnyad a reménység bennem,egyszerre az égre találok tekinteni, s hát abban a pillanatban egy csillag fészkelődni kezd az

égen, s búcsúzkodik a társaitól Kérdik a társai tőle: „Hát te hova mész?” - „Én biza oda, hogyÁbelnek nyulat mutassak” - feleli nekik a csillag, s abból a helyből le is esik a kapunk felőli

útra No de, én is megszököm erre magamot, már ahogy a fájós lábam engedte, kilódulok akapun, s nézni kezdem az útnak azt a részét, amelyik a mezőre szolgál

De alig nézem egy félMiatyánk erejéig, hát bukdácsol ott lefelé egy nyúl Eleibe megyek, s mondom neki, hogy

megállhat, mert én vagyok Ábel Erre ő meg is állott, mint egy bárány, én pedig felvettem sbéhozám