Datasets:

ASaska

/

Tamasi_a_szekely

like 0

Láttam, hogy apámat taszigálja az ördög, hogy ne eressze nekem a dicsőséget, de az apaierejével valahogy ellenállott neki Annyit azonban mégis megkérdezett huncut pillantással

tőlem, hogy:- Hát ez a spárga is rajta volt?- Rajta hát! - mondtam

- S talán éppen azért jött, hogy oldjuk le róla- Hát nem azért, hogy megegyük?

- Azt spárga nélkül is meg lehet enni!Apám még mindig fontoskodva nézegette, forgatta a nyulat

- Igazi szép kövér állat! - dicsérte, hogy kívántassa velem; s így folytatta: - De azért mégseegyük meg, én azt mondom

Annyira meglobbantam erre, hogy csúnyán elszóltam magamat, mondván:- Hát egyebet mi a kutya likát tudnánk csinálni véle?- Szent nyúlnak tekintjük - mondta apám -, s valahova felakasztjuk, mint az ájtatos képet

- Szent nyúlnak?! S miért szent nyúlnak?- Azért, mert csodás jelek vették körül a jövetelét

Láttam, hogy most az egyszer megszorított apám, de én is hamar feltaláltam magamat Úgy

tettem, mintha magamba szálltam volna, majd csendesen szóltam:- Az igaz, hogy én ezt a nyulat csodás jelek között fogtam: nagy vétek volna hát csakugyan, hamegennők

Erre apám szorult a falnak, mert ijedten kérdezze meg:- Hát akkor?

- Úgy csináljuk, hogy nem megesszük, hanem magunkhoz vesszük- Hát az nem mindegy?

7- Nem bizony - feleltem -, mert példának okáért a puliszkát megeszi az ember, de teszem fel, aszent ostyát magához veszi

Erre megadta magát apám, nehogy még jobban győzni találjak; s másrészt tán azért is, mertszorgosan kezdett sötétedni

- Akkor eredj, s fend meg a kést! - adta ki a parancsot

Én örömömben még a lábfájást is elfelejtettem, s csak megszöktem magam, s elkiáltottamkétszer is:- Nyulat eszünk! Nyulat eszünk!

- Hát már nem fáj a lábad? - fogott meg apám- Fáj, de most hirtelen gyógyulásnak indult - feleltem, s azzal kimentem hamar egy késsel, hogy

megfenjem A legfelső kőlépcső jobbik peremét szoktuk volt fenésre használni, oda lekuporodtam hát, és fenéshez láttam Éppen javában dolgoztam, amikor édesanyám egy fél zsák

pityókával a hátán megérkezett- Hát te mit csinálsz ott? - kérdezte

- Én muzsikálok a nyúlnak

- Miféle nyúlnak?- Fogék egyet az előbb

- Hol van?- Odabent a házban, apám most tanítja futni

Anyám mindjárt letette örömében a hátáról a zsákot- Hát apád itthon van? - kérdezte

- Még a nap fenn volt, s ő már itthon volt

Erre béindult a házba, de apám is jött már kifelé, s éppen az ajtó között találkoztak össze- Hát kend hazajöve? - kérdezte anyám

- Én haza; s hát te pityókaásni voltál?- Én oda, mert nem gondoltam, hogy kend hír nélkül hazajő

- Eleget mondtam az egyik somjai barátnak - mókázott apám -, hogy jöjjön előre a hírrel, deazt felelte, hogy egy hét óta immár nem jár asszonyokhoz

A fülemet hegyeztem, hátha a nyúlról s rólam is ejtenének valami szót; de elhallgattak, s apámmár ki is lépett az ereszből mellém

- Megfenéd-e? - kérdezte

- Jól vág - feleltem- No, ha jól vág, akkor gyere!

Az udvar közepén egy cseberre deszkát tettünk keresztül, s arra apám ráfektette hanyatág anyulat Aztán figyelmeztetett, hogy jól nézzem meg a nyúzás mesterségét, mert mostantól

fogva nagy hasznát fogom venni Akkor még nem is gyanítottam, hagy ezt miért mondjanekem, hanem csak azt figyeltem, hogy milyen mester a nyúzásban

Az első cselekedete az8volt, hogy egy-egy nyisszentéssel levágta bokában a nyúl két hátulsó lábát

S rögtön ide is adtanekem mind a kettőt

- Hát én evvel mit csináljak? - kérdeztem- Jó lesz neked a beretválkozáshoz, pamacsnak - mondta

- Az jó, csak legyek előbb szakállas

- Hát te már Szakállas vagy!Az első pillanatban azt hittem, hogy apámnak megkottyant a fejében valami, de aztánkitaláltam, hogy a nevünket figurázza, mivel minket Szakállasnak hívtak családilag

- No no - mondtam -, ilyenformán csakugyan Szakállas vagyok, de ezt a szakállamot csak ahalál tudná leberetválni

- Azzal a halállal ne siess, hadd pamacsoljon bé előbb az élet - felelte apám, miközben nyúznikezdte a nyúl lábait

Egy ideig nem szóltunk, mintha a halál említésére elrepült volna mind a kettőnk kedve Csak az

érzés vert hullámot bennünk, s életünk mélyéről morajlások jöttek S ahogy így álltunkhangtalanul, és néztem apámot a hamvasodó estéli fényben, olyan volt ő, mint egy idő előtt

megvénült gyermek, ki a természet titkait boncolja előttem- Hordj fát, s tégy tüzet az eperfa alá! - utasított jó idő múlva

Én fát hordtam nyomban, s tüzet tettem az eperfa alá, mely a munkálkodás helyétől háromlépésre lehetett csupán

De jól is volt ez így, mert a tűzvilágnál tisztán látott apám, amikordarabolni kellett fel a nyulat Mire szép piros halommá gyűlt a parázs, én egy régi drótrostából

megfelelő rostélyt is szerkesztettem össze, úgyhogy a sütéshez hozzá is láthattunk mindjárt- No, olyanok vagyunk mi is, mint a pogány törökök voltak - szólalt meg ismét apám

- Hát azok milyenek voltak?- Azok olyanok, hogy a követet megsütötték

Ez kicsit furcsa volt, hogy éppen a törökökhöz ment átal apám, de azért nem gyanítottamsemmit

- Hát ez a nyúl mért lett volna követ? - tudakozódtam

- Ez azért, hogy hívjon téged az erdőre- Hát oda mért?

- Oda lakni- Még oda is elmehetek - mondtam

- Te el - ravaszkodott apám -, ha nem félnél ott egyedül lenni

Semmire sem voltam olyan rátartós, mint a bátorságomra; s most is felugrott bennem rögtön ahős

- Sok mindent űsmerek - mondám kereken -, de a félést nem Akármekkora erdőn iskeresztülmennék, s még laknám is benne bátron, tiszta egyedül!

Éppen ezt várta apám, mert abban a percben leborított, mint a madarat:- Emmá beszéd! Holnap kimegyünk, s lakjál benne

9- Hova megyünk ki?- Mi a Hargitára, s oda is egy kicsi házba

A tegnap valami szeredai bankurak vadászni jöttek aközbirtokossági erdőbe, s elszereztelek nekik erdőpásztornak, a bank erdejébe, amelyik aHargitán van

Fizetést is kapnál, ha csakugyan nem félnél ott egyedül megmaradniHát erre nem is tudtam hamarjában szólani semmit, csak béhúztam a nyakamat, s úgy

pisloghattam, mint a béka S bántam is már abban a percben, hogy az előbbi szavaimmal olynagy hősnek mutattam magam, de most már nem lehetett meghátrálni

- Az ember nem fél, hacsak lehet - mondtam megereszkedve

- Ott nem lesz rossz dolgod - biztatott apám - mert úgy fogsz élni, mint egy királyfiú- Én úgy, ha lesz rá mód

A beszéd itt félbemaradt, mert édesanyám jött felénk egy égő lámpával, amit felakasztott a tűzmelletti eperfára

S ahogy felakasztotta, mindjárt kenyeret vett elé, abból kanyarított nekünkegy-egy jó darabot, arra rávettük az illatozó nyúlpecsenyét, s bicskával falatozni kezdtünk

Úgy esett nekünk, mint a szopós gyermeknek a tej Rá kútvizet ittunk, s ki voltunk békülvemagunkkal

Nemsokára le is feküdtünk, hogy frissek lehessünk a holnapi nagy napra

Hamar elaludtam, de farkasokkal és medvékkel küzdöttem végig az egész éjszakát Majdegyszer úgy éreztem, mintha mozgatna valaki, s szólogatna hozzám

Kinyitottam a szememet, shát a nap már jól fenn van, s az ablakon úgy ömlik bé belőle a fény, mint az árvíz; s hát apám ismellettem vidámkodik

- No-né, már felkeltek édesapámék? - kérdeztem

- Mi fel, de ha nem ügyelsz, te is felébredsz mindjárt- Milyenkor van?

- Délfelé leszünk, édesanyád már megsütötte a kenyeretErre felkondorodtam én is az ágyban, s nagyon serényen léphettem le onnét, mert édesapám

így szólt:- Nehogy elfuss, s ismét nyulat fogj!Amíg azon gondolkoztam, hogy mit felelhetnék erre, addig apám kiment a házból

Hamarfelöltöztem, s megittam egy csupor kecsketejet Aztán gondoltam, hogy kilátok én is az udvar

felé, hogy lám, mi készül Ahogy az ereszbe kiléptem, mindjárt megláttam ott a szebbikátalvetőnket: meg volt púposra rakva, és oda volt támasztva a kemence melletti falnak

Odamentem, s megnéztem Mindenféle edények voltak benne, és házi felszerelés

Tudtam,hogy az én számomra gyűjtötték össze, hadd legyen fenn a Hargitán mindenem, ami kell S

ahogy néztem ezt a gondosságot, egyszerre bélepett az erdei nagy árvaság gondolata, s alábaim úgy elgyengültek, hogy le kellett ülnöm az átalvető mellé a földre Itt elgondoltam az

életemet, s ezt a nagy fordulatot is benne, s hát egyszer csak a könnyeim potyogni kezdettek

- Hát te ott mit csinálsz? - jött bé édesapám

- Én ide leülék, nehogy ellopja valaki az átalvetőt - feleltem- Tán nem sírsz?!

- Én nem, mert kacagok10

Erre odajött apám, megfogta az átalvetőt, és kivitte a ház elejébe Úgy maradtam ott, mint avirrasztó, halott nélkül

Felkeltem és utána mentem- Édesanyám hol van? - kérdeztem

- Elfuta a boltba, hogy ami még hiányzik, azt neked megvegye

-: Hát csakugyan megyünk a Hargitára, édesapám?- Holnap nem, de ma igen

Láttam, hogy apám sincs olyan mókás kedvében, mint az este; s legalább ettől a félkedvétől énsem akartam elmaradni, mert féltem, hogy megint rám jön a sírás

- Ott nem is lesz rossz, ha ház is van - köveztem az utat- Igyekszünk, hogy mindened legyen; s aztán te is igyekezzél - mondta apám

- Én nem is búsulok, mert tudom jól, hogy az Isten ott is jelen van

- Ő jelen van; s az egyik kecskét is elvisszükEnnek nagyon megörvendtem

- Az eltejel nekem jó sokáig

- Az el, s puliszkát tudsz főzni- Még csak a Hegyes kutya kéne melléje - bátorkodtam

- Ezt a házat nem lehet kutya nélkül hagyni - magyarázta apám -, de majd kerítek egy kutyátneked valahol, s addig vidd el a macskát

- Annak is négy lába van - egyeztem belé

Anyám hazajött, s ami a szerelékemből még hiányzott, azt mind elkészítette nekem az útraVolt ott a főző- s a sütőedényeken kívül két nagy kerek kenyér; egy fél véka puliszkaliszt; túró,

jó nagy borítóval, egy fazék szilvaíz, só és oltóanyag a tejhez; gyertya és lámpa belévaló olajjalegyütt; egy rossz katonaköpönyeg takarónak; egy üveg erős pálinka buzdításra; s egyáltalánminden, amit csak meg tud járni az anyai ész

Még két tyúkot is megfogtunk, s a lábaikat a vitelhez összekötöttük, nehogy elfussanakútközben, hanem tojjanak nekem tojásokat a Hargitán

Amikor készen állott mindez, apám kivezette az egyik kecskét a pajtából, a nagy átalvetőt avállára emelte, és így szólt:

- No gyere, Ábel!A tarisnyát, ami ugyancsak felért egy kisebbfajta átalvetővel, én is a nyakam közé kerítettem, akét összekötött tyúkot hátravetettem a jobbik vállamon, a macskát pedig felvettem az ölömbe

Emígy megrakodva elbúcsúztam édesanyámtól, majd odaállottam apám mellé, egy istenesnagyot nyeltem, de hogy a bátorságom mindenki előtt látszódjék, így szóltam:

- No, repüljünk, édesapám!Úgy indultunk meg az állatokkal s a nagy csomagokkal, mint valami visszavándorló magyarokaz őshazába

Kimentünk a kapun, s fel a mező felé az úton Ahogy a falu felett a dombotelhagyhattuk, s beértük az első nagy cserefát, hirtelen megálltam, mert eszembe jutott valami

- Hó, édesapám! - mondtam

- Mi az, te?11- Álljon meg, mert elfelejtettünk kakast hozni a két tyúknak