text
stringlengths
0
365
Láttam, hogy apámat taszigálja az ördög, hogy ne eressze nekem a dicsőséget, de az apaierejével valahogy ellenállott neki Annyit azonban mégis megkérdezett huncut pillantással
tőlem, hogy:- Hát ez a spárga is rajta volt?- Rajta hát! - mondtam
- S talán éppen azért jött, hogy oldjuk le róla- Hát nem azért, hogy megegyük?
- Azt spárga nélkül is meg lehet enni!Apám még mindig fontoskodva nézegette, forgatta a nyulat
- Igazi szép kövér állat! - dicsérte, hogy kívántassa velem; s így folytatta: - De azért mégseegyük meg, én azt mondom
Annyira meglobbantam erre, hogy csúnyán elszóltam magamat, mondván:- Hát egyebet mi a kutya likát tudnánk csinálni véle?- Szent nyúlnak tekintjük - mondta apám -, s valahova felakasztjuk, mint az ájtatos képet
- Szent nyúlnak?! S miért szent nyúlnak?- Azért, mert csodás jelek vették körül a jövetelét
Láttam, hogy most az egyszer megszorított apám, de én is hamar feltaláltam magamat Úgy
tettem, mintha magamba szálltam volna, majd csendesen szóltam:- Az igaz, hogy én ezt a nyulat csodás jelek között fogtam: nagy vétek volna hát csakugyan, hamegennők
Erre apám szorult a falnak, mert ijedten kérdezze meg:- Hát akkor?
- Úgy csináljuk, hogy nem megesszük, hanem magunkhoz vesszük- Hát az nem mindegy?
7- Nem bizony - feleltem -, mert példának okáért a puliszkát megeszi az ember, de teszem fel, aszent ostyát magához veszi
Erre megadta magát apám, nehogy még jobban győzni találjak; s másrészt tán azért is, mertszorgosan kezdett sötétedni
- Akkor eredj, s fend meg a kést! - adta ki a parancsot
Én örömömben még a lábfájást is elfelejtettem, s csak megszöktem magam, s elkiáltottamkétszer is:- Nyulat eszünk! Nyulat eszünk!
- Hát már nem fáj a lábad? - fogott meg apám- Fáj, de most hirtelen gyógyulásnak indult - feleltem, s azzal kimentem hamar egy késsel, hogy
megfenjem A legfelső kőlépcső jobbik peremét szoktuk volt fenésre használni, oda lekuporodtam hát, és fenéshez láttam Éppen javában dolgoztam, amikor édesanyám egy fél zsák
pityókával a hátán megérkezett- Hát te mit csinálsz ott? - kérdezte
- Én muzsikálok a nyúlnak
- Miféle nyúlnak?- Fogék egyet az előbb
- Hol van?- Odabent a házban, apám most tanítja futni
Anyám mindjárt letette örömében a hátáról a zsákot- Hát apád itthon van? - kérdezte
- Még a nap fenn volt, s ő már itthon volt
Erre béindult a házba, de apám is jött már kifelé, s éppen az ajtó között találkoztak össze- Hát kend hazajöve? - kérdezte anyám
- Én haza; s hát te pityókaásni voltál?- Én oda, mert nem gondoltam, hogy kend hír nélkül hazajő
- Eleget mondtam az egyik somjai barátnak - mókázott apám -, hogy jöjjön előre a hírrel, deazt felelte, hogy egy hét óta immár nem jár asszonyokhoz
A fülemet hegyeztem, hátha a nyúlról s rólam is ejtenének valami szót; de elhallgattak, s apámmár ki is lépett az ereszből mellém
- Megfenéd-e? - kérdezte
- Jól vág - feleltem- No, ha jól vág, akkor gyere!
Az udvar közepén egy cseberre deszkát tettünk keresztül, s arra apám ráfektette hanyatág anyulat Aztán figyelmeztetett, hogy jól nézzem meg a nyúzás mesterségét, mert mostantól
fogva nagy hasznát fogom venni Akkor még nem is gyanítottam, hagy ezt miért mondjanekem, hanem csak azt figyeltem, hogy milyen mester a nyúzásban
Az első cselekedete az8volt, hogy egy-egy nyisszentéssel levágta bokában a nyúl két hátulsó lábát
S rögtön ide is adtanekem mind a kettőt
- Hát én evvel mit csináljak? - kérdeztem- Jó lesz neked a beretválkozáshoz, pamacsnak - mondta
- Az jó, csak legyek előbb szakállas
- Hát te már Szakállas vagy!Az első pillanatban azt hittem, hogy apámnak megkottyant a fejében valami, de aztánkitaláltam, hogy a nevünket figurázza, mivel minket Szakállasnak hívtak családilag
- No no - mondtam -, ilyenformán csakugyan Szakállas vagyok, de ezt a szakállamot csak ahalál tudná leberetválni
- Azzal a halállal ne siess, hadd pamacsoljon bé előbb az élet - felelte apám, miközben nyúznikezdte a nyúl lábait
Egy ideig nem szóltunk, mintha a halál említésére elrepült volna mind a kettőnk kedve Csak az
érzés vert hullámot bennünk, s életünk mélyéről morajlások jöttek S ahogy így álltunkhangtalanul, és néztem apámot a hamvasodó estéli fényben, olyan volt ő, mint egy idő előtt
megvénült gyermek, ki a természet titkait boncolja előttem- Hordj fát, s tégy tüzet az eperfa alá! - utasított jó idő múlva
Én fát hordtam nyomban, s tüzet tettem az eperfa alá, mely a munkálkodás helyétől háromlépésre lehetett csupán
De jól is volt ez így, mert a tűzvilágnál tisztán látott apám, amikordarabolni kellett fel a nyulat Mire szép piros halommá gyűlt a parázs, én egy régi drótrostából
megfelelő rostélyt is szerkesztettem össze, úgyhogy a sütéshez hozzá is láthattunk mindjárt- No, olyanok vagyunk mi is, mint a pogány törökök voltak - szólalt meg ismét apám
- Hát azok milyenek voltak?- Azok olyanok, hogy a követet megsütötték
Ez kicsit furcsa volt, hogy éppen a törökökhöz ment átal apám, de azért nem gyanítottamsemmit
- Hát ez a nyúl mért lett volna követ? - tudakozódtam
- Ez azért, hogy hívjon téged az erdőre- Hát oda mért?
- Oda lakni- Még oda is elmehetek - mondtam
- Te el - ravaszkodott apám -, ha nem félnél ott egyedül lenni
Semmire sem voltam olyan rátartós, mint a bátorságomra; s most is felugrott bennem rögtön ahős
- Sok mindent űsmerek - mondám kereken -, de a félést nem Akármekkora erdőn iskeresztülmennék, s még laknám is benne bátron, tiszta egyedül!
Éppen ezt várta apám, mert abban a percben leborított, mint a madarat:- Emmá beszéd! Holnap kimegyünk, s lakjál benne
9- Hova megyünk ki?- Mi a Hargitára, s oda is egy kicsi házba
A tegnap valami szeredai bankurak vadászni jöttek aközbirtokossági erdőbe, s elszereztelek nekik erdőpásztornak, a bank erdejébe, amelyik aHargitán van
Fizetést is kapnál, ha csakugyan nem félnél ott egyedül megmaradniHát erre nem is tudtam hamarjában szólani semmit, csak béhúztam a nyakamat, s úgy
pisloghattam, mint a béka S bántam is már abban a percben, hogy az előbbi szavaimmal olynagy hősnek mutattam magam, de most már nem lehetett meghátrálni
- Az ember nem fél, hacsak lehet - mondtam megereszkedve
- Ott nem lesz rossz dolgod - biztatott apám - mert úgy fogsz élni, mint egy királyfiú- Én úgy, ha lesz rá mód
A beszéd itt félbemaradt, mert édesanyám jött felénk egy égő lámpával, amit felakasztott a tűzmelletti eperfára
S ahogy felakasztotta, mindjárt kenyeret vett elé, abból kanyarított nekünkegy-egy jó darabot, arra rávettük az illatozó nyúlpecsenyét, s bicskával falatozni kezdtünk
Úgy esett nekünk, mint a szopós gyermeknek a tej Rá kútvizet ittunk, s ki voltunk békülvemagunkkal
Nemsokára le is feküdtünk, hogy frissek lehessünk a holnapi nagy napra
Hamar elaludtam, de farkasokkal és medvékkel küzdöttem végig az egész éjszakát Majdegyszer úgy éreztem, mintha mozgatna valaki, s szólogatna hozzám
Kinyitottam a szememet, shát a nap már jól fenn van, s az ablakon úgy ömlik bé belőle a fény, mint az árvíz; s hát apám ismellettem vidámkodik
- No-né, már felkeltek édesapámék? - kérdeztem
- Mi fel, de ha nem ügyelsz, te is felébredsz mindjárt- Milyenkor van?
- Délfelé leszünk, édesanyád már megsütötte a kenyeretErre felkondorodtam én is az ágyban, s nagyon serényen léphettem le onnét, mert édesapám
így szólt:- Nehogy elfuss, s ismét nyulat fogj!Amíg azon gondolkoztam, hogy mit felelhetnék erre, addig apám kiment a házból
Hamarfelöltöztem, s megittam egy csupor kecsketejet Aztán gondoltam, hogy kilátok én is az udvar
felé, hogy lám, mi készül Ahogy az ereszbe kiléptem, mindjárt megláttam ott a szebbikátalvetőnket: meg volt púposra rakva, és oda volt támasztva a kemence melletti falnak
Odamentem, s megnéztem Mindenféle edények voltak benne, és házi felszerelés
Tudtam,hogy az én számomra gyűjtötték össze, hadd legyen fenn a Hargitán mindenem, ami kell S
ahogy néztem ezt a gondosságot, egyszerre bélepett az erdei nagy árvaság gondolata, s alábaim úgy elgyengültek, hogy le kellett ülnöm az átalvető mellé a földre Itt elgondoltam az
életemet, s ezt a nagy fordulatot is benne, s hát egyszer csak a könnyeim potyogni kezdettek
- Hát te ott mit csinálsz? - jött bé édesapám
- Én ide leülék, nehogy ellopja valaki az átalvetőt - feleltem- Tán nem sírsz?!
- Én nem, mert kacagok10
Erre odajött apám, megfogta az átalvetőt, és kivitte a ház elejébe Úgy maradtam ott, mint avirrasztó, halott nélkül
Felkeltem és utána mentem- Édesanyám hol van? - kérdeztem
- Elfuta a boltba, hogy ami még hiányzik, azt neked megvegye
-: Hát csakugyan megyünk a Hargitára, édesapám?- Holnap nem, de ma igen
Láttam, hogy apám sincs olyan mókás kedvében, mint az este; s legalább ettől a félkedvétől énsem akartam elmaradni, mert féltem, hogy megint rám jön a sírás
- Ott nem is lesz rossz, ha ház is van - köveztem az utat- Igyekszünk, hogy mindened legyen; s aztán te is igyekezzél - mondta apám
- Én nem is búsulok, mert tudom jól, hogy az Isten ott is jelen van
- Ő jelen van; s az egyik kecskét is elvisszükEnnek nagyon megörvendtem
- Az eltejel nekem jó sokáig
- Az el, s puliszkát tudsz főzni- Még csak a Hegyes kutya kéne melléje - bátorkodtam
- Ezt a házat nem lehet kutya nélkül hagyni - magyarázta apám -, de majd kerítek egy kutyátneked valahol, s addig vidd el a macskát
- Annak is négy lába van - egyeztem belé
Anyám hazajött, s ami a szerelékemből még hiányzott, azt mind elkészítette nekem az útraVolt ott a főző- s a sütőedényeken kívül két nagy kerek kenyér; egy fél véka puliszkaliszt; túró,
jó nagy borítóval, egy fazék szilvaíz, só és oltóanyag a tejhez; gyertya és lámpa belévaló olajjalegyütt; egy rossz katonaköpönyeg takarónak; egy üveg erős pálinka buzdításra; s egyáltalánminden, amit csak meg tud járni az anyai ész
Még két tyúkot is megfogtunk, s a lábaikat a vitelhez összekötöttük, nehogy elfussanakútközben, hanem tojjanak nekem tojásokat a Hargitán
Amikor készen állott mindez, apám kivezette az egyik kecskét a pajtából, a nagy átalvetőt avállára emelte, és így szólt:
- No gyere, Ábel!A tarisnyát, ami ugyancsak felért egy kisebbfajta átalvetővel, én is a nyakam közé kerítettem, akét összekötött tyúkot hátravetettem a jobbik vállamon, a macskát pedig felvettem az ölömbe
Emígy megrakodva elbúcsúztam édesanyámtól, majd odaállottam apám mellé, egy istenesnagyot nyeltem, de hogy a bátorságom mindenki előtt látszódjék, így szóltam:
- No, repüljünk, édesapám!Úgy indultunk meg az állatokkal s a nagy csomagokkal, mint valami visszavándorló magyarokaz őshazába
Kimentünk a kapun, s fel a mező felé az úton Ahogy a falu felett a dombotelhagyhattuk, s beértük az első nagy cserefát, hirtelen megálltam, mert eszembe jutott valami
- Hó, édesapám! - mondtam
- Mi az, te?11- Álljon meg, mert elfelejtettünk kakast hozni a két tyúknak