ASaska/Tamasi_a_szekely · Datasets at Hugging Face

text stringlengths 0 365
Aztán visszaindultama kövér erdő között, s megint lett egy félóra, amíg eltaláltam valahogy a házat
- Tán az Óceánból hoztad? - kérdezte apám, ahogy meglátott- Én onnét, a Veres-tengerből - mondtam, és a fáradtságtól úgy leültem, mint a gomba
Amaradék erőm mind a megszeppenésre futott össze, mert a fazékból úgy kibukdácsolt a soktörtetésben a víz, hogy alig néhány ujjnyi maradott meg benne
Attól tartottam, hogy apámreám szökik emiatt, de csak ennyit kérdezett meg, ahogy belenézett a fazékba:- Hát ebből a víz hol van?
- A szivárvány kiszipta - feleltemApám megdöjtötte a fazekat, hogy többnek látszódjék benne a víz: nézte-nézte a vizecskét, s a
fejét tekergette- Hiába nézi, mert attól nem szaporodik - mondtam
Erre úgy tekintett rám, mint ahogy a vizet nézi vala, de különben nem szólott semmit, hanemmegindult, hogy a fazekat a tűzre tegye
Útközben megállt, s hát iváshoz készülődik Hamarmelléje ugrottam, hogy ne igya el a kutya elől a vizet, de az utolsó pillantásban meggondoltam
a dolgot, s csak ennyit jegyeztem meg:- Az ember is örökké akkor ihatnék, amikor a kutyának kéne a víz
Apám meg sem törölte a száját, hanem rögtön felém fordult, és vizes bajusszal vakkantottnéhányat nekem Ebből megértettem, hogy ő az első kutya, ami a vízivást illeti, s jókedvvel
mentünk bé a házba Nagy berendezkedést és rendet találtam odabent Apám ugyanis minden
portékának helyet nevezett ki, amíg odavoltam; s a borzsovai vénember maradványait, melyekközött egy rossz szekerce s néhány vasszerszám is volt, egy sarokba összegyűjtötte Még a
padlót is megtisztogatta a kopasz nyírfaseprűvel, csupán a kutyát felejtette ott akarattal s alattaa szénavackot A kicsi kályhában fiatalosan dudorászott a tűz, s amíg hevült rajta a fazékban a
víz, addig mi kimentünk, s a kecskét beszállásoltuk a pajtába, melyet a háztól messzecskeugyancsak deszkából tákolt össze valaki
16Aztán Bolhát megetettük a gyenge lagymatag moslékkal, majd magunk is falatoztunk az énkamarámból, vagyis abból, amit az én számomra hoztunk
Víz helyett a pálinkából vettünk egyegy szájjal; s aztán pedig, mikor a nap már erősen nézni kezdte a farkasszemet egy távoli nagyhegy tetejével, apám is készülődni kezdett Az ujjasát panyókára vette, s így szólt:
- No, Ábel, én megyekCsendesen és gyámoltalan vigasztalással mondta ezt, s én mégis úgy éreztem, mintha arra adott
volna parancsot, hogy a gyászlobogót tűzzem ki a szívemre s körül a fákra Lesütött fejjelálltam, s arra gondoltam, hogy bár inkább egy medvét hozott volna ide, amelyikkel meg kell
nekem küzdeni- Miért nem szólasz? - kérdezte apám, s közelebb jött
- Ha én indulnék haza, akkor szólanék - feleltem
- Tán csak nem félsz itt maradni?- Félést nem félek, legalább akarattal nem
- Hát akkor?- Azt sem tudom, hogy mit kell nekem itt csinálni
- Holnap kijő a bank igazgatója, s ő megmagyarázzaA fejem alább esett, s olyant sóhajtottam, hogy levert volna egy őszi levelet:
- A holnap messze van
- Aludjál, s akkor nincs messze - mondta apám és elindult
Balga reményemben azt hittem, hogy csak ijeszteni akar a menéssel, de bizony megátalkodvatávolodott S olyan volt, ahogy ment-haladott, mintha egy láthatatlan fonalat húzott volna,
amelyiknek én tartom a tövét Amikor úgy láttam, hogy mindjárt elszakad a fonal, én ismegindultam utána, de akkor apám egy nagy borókabokorba beléakasztotta a fonalat, s az
elszakadtEgyszerre besötétedett
Leültem a földre, s úgy éreztem, hogy a mellemben s a torkomban, a két karomban s mindentagomban források szakadnak fel, amelyekből bőséges lagymatagsággal buzognak elé a
könnyekÚgy sírtam, mintha apámot az árvíz vitte volna el
Nem tudom, hogy mennyi időt ülhettem itt, csak arra emlékszem, hogy a vacsoracsillag küldöttbé a házba
A kutya és a macska egy kicsit megvigasztaltak; s erőt is adtak annyit, hogy azeszemet szükség szerint használhassam Lámpát nem gyújtottam, mert ezzel célpontot adtam
volna a rossz szándékú embereknek s a marcangoló vadaknak, hanem az ajtót bézártam, s mégkét erős szálfával bé is támasztottam Aztán magamhoz vettem a kicsi szekercét és a
pálinkásüveget, s lehúzódtam a földre, a kutya mellé Sohasem voltam nagy pálinkaivó, deakkor igen
Minden korty után jobban és jobban kellett tapasztalnom az emberi gyarlóságot,mert én legalább százszor akkora voltam, mint a pálinkásüveg, s bennem mégsem volt annyibátorság, mint benne
Ittam hát, hogy felülkerekedjem
S lassan oszladozni kezdett a félelem, akárcsak a köd Először meggyújtottam a lámpát, aztánelvettem az ajtótámasztó szálfákat, és kimentem a ház elé
Ha jól emlékszem, nem a kicsi fejsze17volt a kezemben, hanem a pálinkásüveg
Körülnéztem, hogy mit csinál a nagy természet, devígan érezte magát, mert a gyenge holdvilágon táncoltak a fák, s a hegyek urazgattákormányaikat, mint a képzelt elefántok
Barátságom jeléül én is kereken forogtam az égtájakat,aztán az üveget ráköszöntem a holdra, aki csonkán vérzett szegény a legelő fölött S ki még
zsugorodva sírtam az előbb, most nagy és hatalmas voltam itt, a világ tetején Leverhettemvolna tán a csillagokat az égről, vagy visszahozhattam volna akár a napot is, de én nem
csináltam semmi felfordulást, hanem kezet fogtam a kedveskedő világgal, és visszamentem aházba A lámpát eloltottam, nehogy a bujdosó embereket vagy a nyugtalan vadakat elijessze a
fény; aztán visszafeküdtem a kutya mellé, s mint egy ringó bölcsőben, szépen elaludtamMásnap kongó és dübörgő hang ébresztett föl a mélységekből
Az első eszmélésem az volt,hogy a kutya ugatott belé a fülembe; majd egy urat láttam meg az ajtóban, puskával a vállán
- Mi az, öcskös? - szólt rám - Tán álomport vettél?Mindjárt gondoltam, hogy az igazgató lesz, s így feleltem:
- Miből vettem volna, mikor még nem kaptam fizetést?- Ha így forgolódol, nem is kapsz - mondta az igazgató - Hát milyen pásztor vagy, hogy még
ilyenkor is alszol?- Én még nem vagyok semmilyen pásztor - feleltem; s valamilyen is csak akkor leszek, hamegegyeztünk
Úgy látszik, velem ebben egyetértett, mert barátságosabban kérdezte meg:- Hát itt ágy nincs?
- Itt nincs; vagy ha van, akkor olyan kicsi, hogy nem látjukErre béjött a házba, kétcsövű puskáját letámasztotta a fal mellé, és vizsgálódni kezdett
Hagytam, hogy kurkásszon a hajlékomban, s közben jól szemügyre vettem én is őt Elég
magos, pecsenyés ember volt, térdben buggyos nadrággal s rézlikú cipőkkel; a fejében lapossapkával s az oldalán bőrtáskával, miben biztosan a vadak számára való eledelt hordta Olyan
szaga volt, mint a pipereszappannak, s mindegyre vonogatta a száját- A gombát keresi-e? - kérdeztem egy idő múlva
Mellékesen, de barátságtalanul nézett rám:- Miféle gombát?
- Amelyiktől meggömbölyödött a borzsovai ember- Tudod-e, kivel beszélsz?
- Én igen- Hát kivel?
- A nagyságos igazgató úrral, a szeredai bankbólA cím jólesett neki, mert egyszerre felengedett:
- Hát téged hogy hívnak? - kérdezne- Engem Ábelnek
- Nagyot nőj!- Köszönöm, de így is alig bírok magammal
18Erre elnevette magát
- Fenemód vált az eszed! - mondta - Hát ezt a silány kutyát is te hoztad?
- Ezt nem, mert itt volt ebben a kórházbanKiakasztotta a bőrtáskát a nyakából, s letette az asztalra
Aztán maga is melléje ült, de szinteledőlt a gyenge székről, melynek a lába s a támasztója huttyanó mogyorófából volt s az ülőkéjevenyigéből
- Legalább ez a szék tudja a régulát - jegyeztem meg
Az igazgató úgy nézett rám, mintha sérelem következnék a szavamból- Miért? - kérdezte
- Azért, mert mindjárt letérdel, ha urat lát
- Ez az asztal sem jobb - mondta- Várhatja is, amíg dicsérni fogjuk - feleltem
Erre megígérte, hogy holnap egy jobb asztalt s egy jobb széket fog küldeni; s egy ágyat isnekem, hogy ne háljak a földön
Aztán két bárcakönyvet vett elé a táskából, s így szólt:- No, most ide figyelj!Én figyeltem, s ő magyarázott:
- Ha emberek jönnek szekérrel, hogy fát vegyenek, akkor te mindig cédulát írsz az eladottfáról Ügyelj arra, hogy ez a másolópapír mindig két lap között legyen, mert dupla példányban
kell a cédulát kiállítani Ráírod a vásárló nevét, a fa minőségét és árát, aztán a cédulát aláírodte is, a vevő is, a pénzt beszeded tőle; utána a második lapot kiszakítod, és odaadod neki, az
első pedig megmarad ebben a könyvben, hogy a banknak el tudj számolni az eladott fával s abeszedett pénzzel Értetted?
- Én igen, ha csak ennyiből áll- A hullafa ára szekerenkint harminc lej; a hasogatott fáé ötven
Különben itt van egy táblázat,ami mindent megmagyaráz Ezt ide fogjuk szegezni a falra
Jó lesz-e?- Nekem jó, ha a táblázatnak jó
Fel is szegezte mindjárt a táblázatot az ajtóval szembe a falra, és onnét elolvasta nekem Ebbőlmeg lehetett tudni, hogy van felvágott fa kilencszáz öllel, melyből négyszáz kubik és ötszáz
rendes; továbbá meg lehetett tudni az árjegyzéket és a pásztor kötelességeit- Még Mózesnek sem írták meg jobban - dicsértem a táblát
- Miféle Mózesnek? - kérdezte az igazgató
- Annak, aki nem a Hargitán járt, hanem a Sínai-hegyen- Te annyit tudsz, hogy papnak is elmehetnél
- A másvilágról tudok is annyit, mint ők - feleltem neki - De ezt a jelenvaló világot még
tanulnom kellAz igazgató visszaakasztotta a nyakába a táskát, a puskát is a vállára kapta
- No, akkor gyere, s kezdjük
- Mit kezdjünk?19- Kitanulni ezt a világot
Elindultunk, hogy körüljárjuk az erdőt Keveset mondok, de két óránál többet keringtünk, s
ezalatt az igazgató folytonosan mutogatott és mondta:- Ez is a banké, ez is a banké
- Hát a bank kié? - kérdeztem- Az a miénk
- Hányan vannak?- Én s tizenkét igazgatósági tag
- Hát azok a tagok mit csinálnak?Az igazgató vállat vont, majd furcsán mosolyogva így felelt:
- Hát
hát
élvezik a jövedelmet- Miért nem jönnek ide, hogy őrizzék az erdőt? - mondtam
- Itt is lehetne élvezni a jövedelmet!Az igazgató egyszeriben a védelmükre kelt
- Azért nem jönnek ide - felelte -, hogy te is megélhess, apáddal együttHelyes mondás volt ez, de éreztem, hogy benne van az ördög, s kuncogni kezdtem
- Mit nevetsz? - kérdezte az igazgató
Éppen egy nagy erős bükkfához érkeztünk, melyet tövestől kidöntött volt a szélvihar- Ez a fa késztetett a nevetésre - mondtam
- Hát az hogyan?- Eszembe juttatta, hogy ő is élvezte a jövedelmet, amíg nem jött a szélvihar
Az igazgató szúrósan nézett reám, de ha mindjárt elcsapott volna, azt sem bántam volna A
szemem sarkából jól láttam, hogy olyan, mint egy mérges kutya, de mégis így szólt:- Az ilyen fákat, mint ez, vagyis amiket a szél dönt ki: azokat mind neked adom Vágd fel és
add el, akinek akarod- No, ezt köszönettel veszem - feleltem
Többet aztán nemigen beszélgettünk, pedig még az útra is kikísértem, amelyik a legelőnvezetett keresztül
Itt egy kék színű autó állott, s benne a gépi vezető Az igazgató belészállottaz autóba, s onnét vetette ki nekem a szót, mondván:

Aztán visszaindultama kövér erdő között, s megint lett egy félóra, amíg eltaláltam valahogy a házat

- Tán az Óceánból hoztad? - kérdezte apám, ahogy meglátott- Én onnét, a Veres-tengerből - mondtam, és a fáradtságtól úgy leültem, mint a gomba

Amaradék erőm mind a megszeppenésre futott össze, mert a fazékból úgy kibukdácsolt a soktörtetésben a víz, hogy alig néhány ujjnyi maradott meg benne

Attól tartottam, hogy apámreám szökik emiatt, de csak ennyit kérdezett meg, ahogy belenézett a fazékba:- Hát ebből a víz hol van?

- A szivárvány kiszipta - feleltemApám megdöjtötte a fazekat, hogy többnek látszódjék benne a víz: nézte-nézte a vizecskét, s a

fejét tekergette- Hiába nézi, mert attól nem szaporodik - mondtam

Erre úgy tekintett rám, mint ahogy a vizet nézi vala, de különben nem szólott semmit, hanemmegindult, hogy a fazekat a tűzre tegye

Útközben megállt, s hát iváshoz készülődik Hamarmelléje ugrottam, hogy ne igya el a kutya elől a vizet, de az utolsó pillantásban meggondoltam

a dolgot, s csak ennyit jegyeztem meg:- Az ember is örökké akkor ihatnék, amikor a kutyának kéne a víz

Apám meg sem törölte a száját, hanem rögtön felém fordult, és vizes bajusszal vakkantottnéhányat nekem Ebből megértettem, hogy ő az első kutya, ami a vízivást illeti, s jókedvvel

mentünk bé a házba Nagy berendezkedést és rendet találtam odabent Apám ugyanis minden

portékának helyet nevezett ki, amíg odavoltam; s a borzsovai vénember maradványait, melyekközött egy rossz szekerce s néhány vasszerszám is volt, egy sarokba összegyűjtötte Még a

padlót is megtisztogatta a kopasz nyírfaseprűvel, csupán a kutyát felejtette ott akarattal s alattaa szénavackot A kicsi kályhában fiatalosan dudorászott a tűz, s amíg hevült rajta a fazékban a

víz, addig mi kimentünk, s a kecskét beszállásoltuk a pajtába, melyet a háztól messzecskeugyancsak deszkából tákolt össze valaki

16Aztán Bolhát megetettük a gyenge lagymatag moslékkal, majd magunk is falatoztunk az énkamarámból, vagyis abból, amit az én számomra hoztunk

Víz helyett a pálinkából vettünk egyegy szájjal; s aztán pedig, mikor a nap már erősen nézni kezdte a farkasszemet egy távoli nagyhegy tetejével, apám is készülődni kezdett Az ujjasát panyókára vette, s így szólt:

- No, Ábel, én megyekCsendesen és gyámoltalan vigasztalással mondta ezt, s én mégis úgy éreztem, mintha arra adott

volna parancsot, hogy a gyászlobogót tűzzem ki a szívemre s körül a fákra Lesütött fejjelálltam, s arra gondoltam, hogy bár inkább egy medvét hozott volna ide, amelyikkel meg kell

nekem küzdeni- Miért nem szólasz? - kérdezte apám, s közelebb jött

- Ha én indulnék haza, akkor szólanék - feleltem

- Tán csak nem félsz itt maradni?- Félést nem félek, legalább akarattal nem

- Hát akkor?- Azt sem tudom, hogy mit kell nekem itt csinálni

- Holnap kijő a bank igazgatója, s ő megmagyarázzaA fejem alább esett, s olyant sóhajtottam, hogy levert volna egy őszi levelet:

- A holnap messze van

- Aludjál, s akkor nincs messze - mondta apám és elindult

Balga reményemben azt hittem, hogy csak ijeszteni akar a menéssel, de bizony megátalkodvatávolodott S olyan volt, ahogy ment-haladott, mintha egy láthatatlan fonalat húzott volna,

amelyiknek én tartom a tövét Amikor úgy láttam, hogy mindjárt elszakad a fonal, én ismegindultam utána, de akkor apám egy nagy borókabokorba beléakasztotta a fonalat, s az

elszakadtEgyszerre besötétedett

Leültem a földre, s úgy éreztem, hogy a mellemben s a torkomban, a két karomban s mindentagomban források szakadnak fel, amelyekből bőséges lagymatagsággal buzognak elé a

könnyekÚgy sírtam, mintha apámot az árvíz vitte volna el

Nem tudom, hogy mennyi időt ülhettem itt, csak arra emlékszem, hogy a vacsoracsillag küldöttbé a házba

A kutya és a macska egy kicsit megvigasztaltak; s erőt is adtak annyit, hogy azeszemet szükség szerint használhassam Lámpát nem gyújtottam, mert ezzel célpontot adtam

volna a rossz szándékú embereknek s a marcangoló vadaknak, hanem az ajtót bézártam, s mégkét erős szálfával bé is támasztottam Aztán magamhoz vettem a kicsi szekercét és a

pálinkásüveget, s lehúzódtam a földre, a kutya mellé Sohasem voltam nagy pálinkaivó, deakkor igen

Minden korty után jobban és jobban kellett tapasztalnom az emberi gyarlóságot,mert én legalább százszor akkora voltam, mint a pálinkásüveg, s bennem mégsem volt annyibátorság, mint benne

Ittam hát, hogy felülkerekedjem

S lassan oszladozni kezdett a félelem, akárcsak a köd Először meggyújtottam a lámpát, aztánelvettem az ajtótámasztó szálfákat, és kimentem a ház elé

Ha jól emlékszem, nem a kicsi fejsze17volt a kezemben, hanem a pálinkásüveg

Körülnéztem, hogy mit csinál a nagy természet, devígan érezte magát, mert a gyenge holdvilágon táncoltak a fák, s a hegyek urazgattákormányaikat, mint a képzelt elefántok

Barátságom jeléül én is kereken forogtam az égtájakat,aztán az üveget ráköszöntem a holdra, aki csonkán vérzett szegény a legelő fölött S ki még

zsugorodva sírtam az előbb, most nagy és hatalmas voltam itt, a világ tetején Leverhettemvolna tán a csillagokat az égről, vagy visszahozhattam volna akár a napot is, de én nem

csináltam semmi felfordulást, hanem kezet fogtam a kedveskedő világgal, és visszamentem aházba A lámpát eloltottam, nehogy a bujdosó embereket vagy a nyugtalan vadakat elijessze a

fény; aztán visszafeküdtem a kutya mellé, s mint egy ringó bölcsőben, szépen elaludtamMásnap kongó és dübörgő hang ébresztett föl a mélységekből

Az első eszmélésem az volt,hogy a kutya ugatott belé a fülembe; majd egy urat láttam meg az ajtóban, puskával a vállán

- Mi az, öcskös? - szólt rám - Tán álomport vettél?Mindjárt gondoltam, hogy az igazgató lesz, s így feleltem:

- Miből vettem volna, mikor még nem kaptam fizetést?- Ha így forgolódol, nem is kapsz - mondta az igazgató - Hát milyen pásztor vagy, hogy még

ilyenkor is alszol?- Én még nem vagyok semmilyen pásztor - feleltem; s valamilyen is csak akkor leszek, hamegegyeztünk

Úgy látszik, velem ebben egyetértett, mert barátságosabban kérdezte meg:- Hát itt ágy nincs?

- Itt nincs; vagy ha van, akkor olyan kicsi, hogy nem látjukErre béjött a házba, kétcsövű puskáját letámasztotta a fal mellé, és vizsgálódni kezdett

Hagytam, hogy kurkásszon a hajlékomban, s közben jól szemügyre vettem én is őt Elég

magos, pecsenyés ember volt, térdben buggyos nadrággal s rézlikú cipőkkel; a fejében lapossapkával s az oldalán bőrtáskával, miben biztosan a vadak számára való eledelt hordta Olyan

szaga volt, mint a pipereszappannak, s mindegyre vonogatta a száját- A gombát keresi-e? - kérdeztem egy idő múlva

Mellékesen, de barátságtalanul nézett rám:- Miféle gombát?

- Amelyiktől meggömbölyödött a borzsovai ember- Tudod-e, kivel beszélsz?

- Én igen- Hát kivel?

- A nagyságos igazgató úrral, a szeredai bankbólA cím jólesett neki, mert egyszerre felengedett:

- Hát téged hogy hívnak? - kérdezne- Engem Ábelnek

- Nagyot nőj!- Köszönöm, de így is alig bírok magammal

18Erre elnevette magát

- Fenemód vált az eszed! - mondta - Hát ezt a silány kutyát is te hoztad?

- Ezt nem, mert itt volt ebben a kórházbanKiakasztotta a bőrtáskát a nyakából, s letette az asztalra

Aztán maga is melléje ült, de szinteledőlt a gyenge székről, melynek a lába s a támasztója huttyanó mogyorófából volt s az ülőkéjevenyigéből

- Legalább ez a szék tudja a régulát - jegyeztem meg

Az igazgató úgy nézett rám, mintha sérelem következnék a szavamból- Miért? - kérdezte

- Azért, mert mindjárt letérdel, ha urat lát

- Ez az asztal sem jobb - mondta- Várhatja is, amíg dicsérni fogjuk - feleltem

Erre megígérte, hogy holnap egy jobb asztalt s egy jobb széket fog küldeni; s egy ágyat isnekem, hogy ne háljak a földön

Aztán két bárcakönyvet vett elé a táskából, s így szólt:- No, most ide figyelj!Én figyeltem, s ő magyarázott:

- Ha emberek jönnek szekérrel, hogy fát vegyenek, akkor te mindig cédulát írsz az eladottfáról Ügyelj arra, hogy ez a másolópapír mindig két lap között legyen, mert dupla példányban

kell a cédulát kiállítani Ráírod a vásárló nevét, a fa minőségét és árát, aztán a cédulát aláírodte is, a vevő is, a pénzt beszeded tőle; utána a második lapot kiszakítod, és odaadod neki, az

első pedig megmarad ebben a könyvben, hogy a banknak el tudj számolni az eladott fával s abeszedett pénzzel Értetted?

- Én igen, ha csak ennyiből áll- A hullafa ára szekerenkint harminc lej; a hasogatott fáé ötven

Különben itt van egy táblázat,ami mindent megmagyaráz Ezt ide fogjuk szegezni a falra

Jó lesz-e?- Nekem jó, ha a táblázatnak jó

Fel is szegezte mindjárt a táblázatot az ajtóval szembe a falra, és onnét elolvasta nekem Ebbőlmeg lehetett tudni, hogy van felvágott fa kilencszáz öllel, melyből négyszáz kubik és ötszáz

rendes; továbbá meg lehetett tudni az árjegyzéket és a pásztor kötelességeit- Még Mózesnek sem írták meg jobban - dicsértem a táblát

- Miféle Mózesnek? - kérdezte az igazgató

- Annak, aki nem a Hargitán járt, hanem a Sínai-hegyen- Te annyit tudsz, hogy papnak is elmehetnél

- A másvilágról tudok is annyit, mint ők - feleltem neki - De ezt a jelenvaló világot még

tanulnom kellAz igazgató visszaakasztotta a nyakába a táskát, a puskát is a vállára kapta

- No, akkor gyere, s kezdjük

- Mit kezdjünk?19- Kitanulni ezt a világot

Elindultunk, hogy körüljárjuk az erdőt Keveset mondok, de két óránál többet keringtünk, s

ezalatt az igazgató folytonosan mutogatott és mondta:- Ez is a banké, ez is a banké

- Hát a bank kié? - kérdeztem- Az a miénk

- Hányan vannak?- Én s tizenkét igazgatósági tag

- Hát azok a tagok mit csinálnak?Az igazgató vállat vont, majd furcsán mosolyogva így felelt:

- Hát

hát

élvezik a jövedelmet- Miért nem jönnek ide, hogy őrizzék az erdőt? - mondtam

- Itt is lehetne élvezni a jövedelmet!Az igazgató egyszeriben a védelmükre kelt

- Azért nem jönnek ide - felelte -, hogy te is megélhess, apáddal együttHelyes mondás volt ez, de éreztem, hogy benne van az ördög, s kuncogni kezdtem

- Mit nevetsz? - kérdezte az igazgató

Éppen egy nagy erős bükkfához érkeztünk, melyet tövestől kidöntött volt a szélvihar- Ez a fa késztetett a nevetésre - mondtam

- Hát az hogyan?- Eszembe juttatta, hogy ő is élvezte a jövedelmet, amíg nem jött a szélvihar

Az igazgató szúrósan nézett reám, de ha mindjárt elcsapott volna, azt sem bántam volna A

szemem sarkából jól láttam, hogy olyan, mint egy mérges kutya, de mégis így szólt:- Az ilyen fákat, mint ez, vagyis amiket a szél dönt ki: azokat mind neked adom Vágd fel és

add el, akinek akarod- No, ezt köszönettel veszem - feleltem

Többet aztán nemigen beszélgettünk, pedig még az útra is kikísértem, amelyik a legelőnvezetett keresztül

Itt egy kék színű autó állott, s benne a gépi vezető Az igazgató belészállottaz autóba, s onnét vetette ki nekem a szót, mondván: