text
stringlengths 0
365
|
|---|
Tamási ÁronÁbel a rengetegben2 |
Első fejezetAbban a nevezetes ezerkilencszáz és huszadik évben, vagyis egy esztendőre rá, hogy arománok kézhez vettek minket, székelyeket, az én életemben még külön is igen nagy fordulat |
állott bé Akkor is Ábelnek hívtak engem; s ott laktunk Csíkcsicsóban, abban a nagy káposztatermelő faluban, a felcsíki járásban, éppen az Olt vize mellett |
Apám, akit Gergelynek neveztek, még élt abban az időben, s közbirtokossági erdőpásztor voltOtt is lakott fenn az erdőn, egyedül egy kalibában; s csak akkor jövögetett haza a házhoz, |
amikor az elesége elfogyott Ilyenkor édesanyám ismét feltarisnyálta, s azzal visszament azerdei szállásra, hogy legalább egy hétig megint ne lássuk |
Gyermek a háznál rajtam kívül nem volt, s én ezt nem is bántam, mert engemet is csak bajosantudtak iskolába járatni s ruházni, olyan nagy szegénységben éltünk |
Az a nap, amelyik az előbb felemlített nagy fordulatot hozta belé az életembe, éppen a SzentMihály napjára következő nap volt, vagyis szeptember harmincadika |
De már azt, hogy szeredavolt-e vagy csütörtök, azt már nem tudnám megmondani, csak az jut jól eszembe, hogy apámrég nem járt volt immár az erdőről haza |
Édesanyám délebéd után mindjárt elment egy zsákkalpityókát ásni, s nekem egy jó halom csöves törökbúzát hagyott hátra, hogy én azt lefejtsem,amíg estére hazajő |
Egy kis zsúpfedeles házban laktunk, amelyik a kertek tetejében feküdt, aHargita felőli részen Mivel napfényes őszi idő volt, még az ablakot is kinyitottam, hogy azon a |
friss levegő jöhessen béfelé bátran Aztán a ház közepébe gyűjtöttem a törökbúzacsöveket egyrakásba, melléje egy üres vékát helyeztem a földre, s magam egy rostával béültem ügyesen a |
kettő közé: a rostát vettem az ölömbe, s dologhoz láttam Volt egy jóféle nagy lomboskutyánk, akit Hegyesnek hívtak, s volt egy hóka macskánk is, amelyiket ugyanvalóst erősen |
szerettem A kutya lefeküdt velem szembe a földre, s egész idő alatt onnét nézte csodálkozószemekkel, hogy milyen ügyesen morzsolom belé a rostába a törökbúzát |
Később a macska ishozzánk pártolt, mégpedig olyanformán, hogy feljött a jobbik vállamra, ahonnét váltakozva holmacskanótát húzott a fülembe, hol pedig az arcáját mosta |
Hamar és jól telt az idő ebben a munkában, s a társaságban Amikor a nap már-már a földig |
húzta volna bé az eget, mint valami nagy-nagy piros alma, egyszerre mozgást hallottamodakünn Egy percre abbahagytam a dolgot, s a csendben úgy tetszett, mintha valaki jött volna |
felfelé a négy kőgarádicson De mire ezt kigondoltam volna, a jövés már az ereszbe is érkezett |
Egy hopp, s hát a macska leszökött a vállamról, de abban a pillanatban az ajtó is nyílanikezdett Erre Hegyes is vakkantott egyet, de mindjárt láttam, hogy elsiette a dolgot, mert |
édesapám lépett bé az ajtón- Dugd bé, Hegyes! - intettem le a kutyát |
- Nem látod, hogy az édesapám?Nem hozott apám egyebet, csak az üres borztarisnyát a nyakában, s jobb kezében azt a nagyfejű botot, amelyikkel örökké járni szokott volt, s amelyik hosszúságban nemcsak verte őt, |
hanem még szagot is árasztott, mintha zsírtermő fáról vágta volna Nem szólott apám semmit,hanem a tarisnyát felakasztotta a szegre, a nagy dögverő botot pedig odatámasztotta az ajtó |
mögé Egyazon ültömben én is tovább dolgoztam, hadd lássa igyekezetemet, s legyenjókedvvel, ha már hazajött |
- Hát van-é sok bükkmakk az erdőn? - kérdeztem |
- Ott van elég - felelte- Hát disznyó hozzá? |
3- Azok mind itthon laknak a faluban - mondta apám; s odaállott mellém, és álltából néznikezdte, hogy miképpen is fejtem a törökbúzát |
Láttam, hogy nincs valami erős jókedvében, sezért még ügyesebben kezdtem egy nagy csövön jártatni a kezemet, de feltettem magamban,hogy biza én sem szökdösöm az örömtől, hanem tartom magam, ahogy az egy munkásemberhez talál |
- Hát hogy fejlik a törökbúza? - kérdezte ismét |
- Ez jól, ha jól fejti valaki - feleltem én isErre is csak tovább nézte az én munkámat, amiből én már tudtam, hogy hibát keres |
- Hát te nem fejted valami jól - szólalt is meg |
No, erre felnéztem reá, s mosolyoghattam is egy kicsit- Ezt dicséretképpen mondá-e? - kérdeztem |
- Nem éppen |
- Kár pedig, mert a fiú úgy fejti pontosan, ahogy az atyától tanultaErre a válaszra letette apám a sapkáját is, mert nagy báránybőr sapkája volt neki, amolyan |
tornyosan felálló, s azt lehetőség szerint örökké a fején tartotta- Erősen sokat tudsz, pedig milyen kicsi vagy! - mondta |
- Én kicsi, mert ülök |
- Lám, állj fel!Felálltam, a mellemet kivetettem, s így szóltam:- No, most nézzen meg! |
Apám odaszállatván reám egy pillantást, már tovább nem marconáskodott, hanem elnevettemagát Engem azonban félrevezetni nem lehetett, mert tudtam, hogy csak azért nevet, mivel |
kicsinek lát Az igaz lehet, hogy kicsi voltam, de hát időben is csak ahhoz mérve állottam,hiszen a tizenötödik esztendőt csak azelőtt kilenc nappal tőtöttem volt bé |
Ellenben apám azötvenet elrúgta volt már, s mégis csak valami három ujjal lehetett magosabb, mint én |
- No, csakugyan nőttél, amióta nem jártam haza - ismerte mégis el- Mennyit? |
- Kilenc napotMindjárt kitaláltam, hogy a kilenc napot azért mondja, mert éppen annyi ideje nem láttuk |
egymást- Édesapám sem nőtt egy nap alatt kettőt - feleltem neki |
- Én sem, az igaz - mondta, s majd gyengén panaszló hangon hozzátette: - De azért, amikor éna te korodbeli gyermek voltam, s apám hazajött valahonnét messziről, örökké megkérdeztem |
tőle, hogy nem ehetnék-e vagy nem ihatnék-e valamitÉreztem, hogy ez most helytálló és pirító beszéd volt; s körül is néztem a házban, hogy nem |
lehetne-e valamit hamarjában megenni De bizony csak a szegénység volt mindenütt, s egyébnem |
Nyeltem egyet, s így szóltam:Mindjárt pityókát főzünk, s eszünk |
4Apám egy kicsi kerek széket vett elé s arra kuporodott, hogy folytassa a munkát, amit énabbahagytam |
- Hát a szárazság is olyan nagy volt? - kérdezte |
Ebből megértettem, hogy a szomjúságról is kell vala szólanom- A kútban elég van jó víz - feleltem |
- No, ha van, akkor eredj, s hozzál!Fel is vettem egy üres kártyát, de akkor jutott eszembe, hogy nekem is van sérelmem, ha neki |
van Azelőtt két héttel ugyanis beleléptem volt egy szegbe, s a lábam a kötés alatt még most iskornyadozott |
Léptem hát kettőt, de akkor egyszerre megszisszentem, s álltomból néznikezdettem a jobbik lábamot, amelyiknek a feje rongyokba volt kövéren tekerve Tüntetőleg |
még fel-fel is emeltem, mint a kutya szokta; majd visszanéztem apámra, s kedves hunyorítássaljegyeztem meg:- Ha nekem valamikor fiam talál lenni, s annak a lába fájni is talál, s ha én az erdőn leszek, s |
onnét hazajövök, akkor nekem az első dolgom az lesz, hogy megkérdezem tőle: hát mit monda lábad, Ábel?Jól tettem, hogy szóltam, mert egy kicsi szégyen meglebbentette apámot |
- Tán nem fáj attól fogva örökké? - kérdezte általában |
- Ha nem fájna, akkor kicsi buba volna - feleltem én is a pólyára célozva, s még hozzátettem: - De mivel sohasem sír, azt kell gondolnom, hogy a fájás miatt van annyi pókarongyközött |
Eszesnek találtam, amit mondtam, s elégedetten sántikáltam ki az ajtón Átcsoszogtam az ereszföldjén, majd a garádicsokra kaptam, ahol még szöktem is egyet, mivel a lábam ezt nekem |
megengedte Nem tudom, miért, de olyan kedvem nőtt, hogy a szemem mind az ágak hegyénjárt volna |
Alig érhettem azonban az udvaron földet, egyszerre valamiben megbotlottamHirtelen csak azt éreztem, hogy puha és szőrös az a valami, de a másik pillanatban már láttam, |
hogy egy nyúl S nem is akármilyen, hanem nagy és kövér Az első s a hátulsó lábai össze |
voltak hosszú spárgával kötve, amiből könnyen kitaláltam, hogy nyakba vetve hozhatta valakiÚgy megörvendettem a jó pecsenyés állatnak, hogy mindjárt felkaptam a földről, hogy vigyem |
nagy hozsannával apám elé Alig lódultam azonban neki, egyszerre az eszemben megsercentvalami |
Megálltam, s gondolkozni kezdtem, hogy vajon ki hozhatta ezt a nyulat?! Ezt más nem,csak apám! S ha apám, akkor mért tette le ide, s milyen szándék vezérelte, amikor nem szólottsemmit? |
Hm |
Először egy kicsit furcsállottam a dolgot, de aztán az a gyanú kezdett fészkelődnibennem, hogy mókázás akar lenni az egész, s vízért is csak azért küldött apám, hagy találjammeg a nyulat, s hazudjam azt, hogy az én fogásom |
Emberivel kezdett azonban mókázni apámis, mert ha ő tudott valamit, én is tudtam mást Vagyis a nyulat elrekkentettem a ház oldalánál, |
aztán pedig vizet merítettem a kútból, s megindultam béfelé- Szépen esteledik - léptem bé a házba, mintha nem is láttam volna nyulat soha életemben |
Jólvettem észre, hogy édesapám fürkészi erősen az arcomat, de nem hamarkodott kérdeznisemmit |
Nagy szorultságban lehetett pedig, mert egyedül csak arra gondolhatott, hogyidőközben ellopta valaki a nyulat Hagytam mégis, hadd tépelődjék, ahogy jólesik neki; még |
egy kannába vizet is merítettem, és odavittem, hogy igyék erre a nagy gondolom bánatra Megis itta az egészet, s csak akkor szólott, amikor a bajuszát megtörölte |
5- Látni tudtál azért - mondta |
- Én igen, még többet, mint máskor - feleltem |
- Mért többet, mint máskor?- Én azért, mert most az eget is megnéztem |
- Hát a földet?- Azt nemigen ügyeltem |
- S mért nem?- Azért, mert az ember a földet úgy is látja, ha nem nézi |
Mindjárt vettem észre, hogy jól felelgettem, mert apám elhallgatott, és sóhajtott egy jó nagyot- Mért sóhajta akkorát - kérdeztem -, mintha elfutó nyulat látott volna? |
- Hát én hol láttam volna nyulat? - fogta meg apám a szalmaszálat- Odafenn az erdőn |
Hát ott nincs elég?- Ott szemnek elég van |
- Pedig a hasnak kéne - játszottam tovább- Ha kéne, fogj! - mondta apám is hegyesen |
- Ha erdőn volnék, fognék is |
- Hát itthon nem tudsz?- Itthon bajos |
- Hát fogj bajosan!Úgy tettem, mintha erősen tusakodnám, aztán nagy elszántságot mutattam hirtelen |
- A parancs: parancs! - mondtam, és kifelé indultam- Hová mész? - kérdezte apám |
- Édesapám parancsolatjára megpróbálok nyulat fogni |
- Tán nem ment el az eszed?- Nekem lehet, hogy el - feleltem -, de hátha jő egy nyúl, s az visszahozza!Még annyit láttam, hogy apámnak megnedvesedik az örömtől és a játéktól a szeme; aztán |
dagadó mellel, mint egy hős, kimentem Egy ideig állingáltam az udvaron, a kapu elé az útra iskisétáltam, s nézegettem a csillagokat, hogy teljék az idő, mint ahogy nyúllesés idején szokott |
telni Majd úgy tíz perc múlva szépen eléhúztam rejtekéből a nyulat; s úgy libegtem bé véle aházba, mintha oroszlánt fogtam volna |
- Hát ez mi? - emeltem apám elé a jó kövér állatot |
Ez nyúl! - felelte nagy örömmel apám- Nyúl, ugye? |
- Ez az, bizonistenIgen jól játszott apám is, mert nagyobb bizonyság okáért, még meg is tapogatta a tapsifülest |
- Hol tudád fogni? - kérdezte nagy csodálkozással |
6Erre a kérdésre úgy éreztem, hogy valami különös melegség lepi el az egész testemet A |
képzeletem egyszerre által is törte a valóság szürke felhőit, s a nyúlfogás részletei ragyognikezdtek előttem |
- Én nem is tudom, hogy hol volt az eszem - mondottam -, amikor nekiindultam, hogy nyulatfogjak De valami mégis mintha azt súgta volna, hogy: „Eredj Ábel, mert a jó Isten ki fogja |
rendelni neked a nyulat!” - „Előbb rendelje ki, s aztán hiszem” - pogánykodtam mégmagamban, s a garádicsok aljában megálltam Jobbra is néztem, balra is néztem, de mindent |
láttam, csak éppen nyulat nem S ahogy ott állok, s javában fonnyad a reménység bennem,egyszerre az égre találok tekinteni, s hát abban a pillanatban egy csillag fészkelődni kezd az |
égen, s búcsúzkodik a társaitól Kérdik a társai tőle: „Hát te hova mész?” - „Én biza oda, hogyÁbelnek nyulat mutassak” - feleli nekik a csillag, s abból a helyből le is esik a kapunk felőli |
útra No de, én is megszököm erre magamot, már ahogy a fájós lábam engedte, kilódulok akapun, s nézni kezdem az útnak azt a részét, amelyik a mezőre szolgál |
De alig nézem egy félMiatyánk erejéig, hát bukdácsol ott lefelé egy nyúl Eleibe megyek, s mondom neki, hogy |
megállhat, mert én vagyok Ábel Erre ő meg is állott, mint egy bárány, én pedig felvettem sbéhozám |