Datasets:

K-Monitor

/

kmdb_base

like 0

Follow

K-Monitor Egyesület 2

MDF-voksok a balliberálisoknak – eladták a Kopaszi-gátat

A XI. kerületi önkormányzat több mint másfélmilliárd forintért eladta utolsó, 25 százalékos [1] üzletrészét az Öböl XI. Kft.-ben, amely a lágymányosi Kopaszi-gát hasznosítására alakult. Ezzel a kerület gyakorlatilag kiszállt abból a cégből, amelyet Leisztinger Tamás nagyvállalkozóval közösen alapított, és amely a gáton szórakozónegyedet és üdülőparkot épít ki.

A XI. kerületi önkormányzat több mint másfélmilliárd forintért eladta utolsó, 25 százalékos üzletrészét az Öböl XI. Kft.-ben, amely a lágymányosi Kopaszi-gát hasznosítására alakult. Ezzel a kerület gyakorlatilag kiszállt abból a cégből, amelyet Leisztinger Tamás nagyvállalkozóval közösen alapított, és amely a gáton szórakozónegyedet és üdülőparkot épít ki. Az üzletnek ad egy vajszínű árnyalatot, hogy Újbuda, azaz a XI. kerület vezetése hemzseg a fővárosi szinten meghatározó pártpolitikusoktól: Molnár Gyula kerületi polgármester az MSZP fővárosi elnöke, Lakos Imre alpolgármester pedig az SZDSZ-ben tölt be hasonló funkciót, ehhez jön még, hogy a beruházást megvalósító Leisztinger Tamás élettársa, Tüttő Katalin, az MSZP egyik budapesti középvezetője. Az ellenoldali élharcos Schneller Domonkos viszont az egykori Demszky-káder, később kegyvesztetté vált Schneller István exfőépítész fia. És ki ne hagyjuk az MDF-et! Az keddi előterjesztést a Fidesz és a KDNP egységesen elutasította, az SZDSZ, az MSZP és az MDF pedig támogatta. Mindkét helyi MDF-es megszavazta a javaslatot, pedig korábban, amikor az MDF alpolgármestert állíthatott a szocialistákkal és a szabad demokratákkal közösen a testületben, a másik fórumos városatya a Fidesszel együtt kivonult az ülésteremből. A lágymányosi Kopaszi-gát Forrás: Google map Leisztinger-ügyben viszont képes egységesen föllépni az MDF. Kérdés, hogy ennek mi az oka? Leisztingerhez kötődik az az MDF-es országgyűlési képviselő, Vas János, akit a Tisztelet Társasága jelölt a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciójába. A Tisztelet Társaságát korábban Schmuck Andorral és Leisztinger Tamással is kapcsolatba hozták. Jó volt Leisztinger ajánlata Az önkormányzat 110 millió forint értékben 1 százalékot még mindig birtokol a társaságban, de ez inkább csak jelképes tulajdon. A kerület több lépcsőben vonult ki a cégből Leisztinger javára. Összesen kétmilliárd forintot kapott az önkormányzat a Lágymányosi-öbölért, ahol éttermek, vízi színpad, klubhelyiségek, jachtklub, plázs és még számos létesítmény készül. Leisztinger többmilliárdos beruházást hajtott végre a területen és két szomszédos telket is birtokol, erre hivatkozik az önkormányzat, amikor a nagyvállalkozóval való társulást magyarázza. A kerület illetékesétől megtudtuk, hogy az önkormányzat 38 százalékos nyereséggel szállt ki az üzletből, és Újbuda önkormányzata egyébként sem ingatlanfejlesztő, hogy tovább várjon a jövőbeni, bizonytalan bevételekre. Szerintük most volt érdemes kiszállni a cégből, és Leisztinger árajánlata megfelelő volt. Alacsony volt a vételár a Fidesz szerint Nem ért egyet ezzel az érveléssel Schneller Domonkos, a Fidesz helyi képviselője, a Fidelitas budapesti elnöke. Szerinte áron alul adta el részesedését az önkormányzat, átszámítva mintegy 10-11 000 forintos négyzetméteráron, ami egyszerűen nevetséges a folyamatosan felértékelődő Dél-Budán. (Igaz, ez a négyzetméterár némileg megtévesztő, mert beleszámították a Lágymányosi-öböl vízfelületét is.) Schneller szerint az önkormányzat háromszoros áron értékesíthette volna a telkeit, ha már a Leisztingerrel való társulás idején más feltételeket szab a vállalkozónak. A Fidelitas-vezető úgy véli, az önkormányzat értéken alul apportálta a Leisztingerrel közös cégbe lágymányosi ingatlanait. További vádak Ezután olyan szindikátusi szerződést kötött a kerület, amely garantálta, hogy az önkormányzat nem érhet el értéktöbbletet a terület esetleges későbbi felértékelődésekor, harmadrészt az önkormányzat olyan szabályozási tervet fogadott el a Leisztinger tulajdonában lévő ingatlanokra már korábban is, amelyek a nagyvállalkozó telkeit jelentősen felértékelték, anélkül, hogy ebből a kerületnek haszna lett volna - folytatta Schneller. Negyedrészt áron alul adta el végül a nagyvállalkozónak a Kopaszi-gátat, a Lágymányosi-öböl part menti területeit Újbuda – vélekedik a fideszes politikus. Mindezek után Schneller ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentés benyújtását fontolgatja. A kerület vezetése szerint viszont nem áron alul adták el a telket Leisztingernek. Ő tisztíttatta meg ugyanis a mocsaras, sittel és szeméttel telerakott ingatlant, és ő vett fel hitelt is a beruházás finanszírozására. Az önkormányzatnak nem lett volna több milliárd forintja az üdülőövezet kialakítására, így viszont egy több mint száz éve hasznosítatlanul álló terület nyer új közfunkciókat. Az 1-es villamost sem vezették át Dél-Budára Schneller azt is kifogásolja: Leisztinger nem gondoskodik a terület közlekedési kapcsolatairól, így a megnövekedett forgalom enyhítésére például át kellett volna vezettetnie a vállalkozónak a Lágymányosi hídon az 1-es villamost, amelynek pályájából az alépítmény már eleve ott van a hídon. A kerület illetékese az Indexnek elmondta: az önkormányzat 550 millió forinttal többet kapott az ingatlanért, mint amire pár évvel ezelőtt becsülték az értékét. Az értékbecslés furcsaságai Schneller erre azt mondja, hogy az értékbecslést utólag készítették, és abban direkt olyan árat határoztak meg, amely egyenlő volt a társaságba, az Öböl XI. Kft.-be került apport összegével. Vagyis szerinte az önkormányzat vezetése utólag igazolta magát, és az is érdekes, hogy az értékbecslés értékcsökkentő tényezőként vette figyelembe az önkormányzat telkei esetében, hogy nincs elfogadott szabályozási (rendezési) terv a Kopaszi-gátra, miközben éppen az önkormányzat lassította ennek a tervnek az elfogadását. (A szakbizottság már jóváhagyta a tervet, de a testület elé csak egy évvel később, az apportálás és az értékbecslés után került a javaslat.) Schneller elismerte, hogy Leisztinger tett némi gesztust, hiszen nem az apport értékének megfelelő árat fizette, vagyis nem az apport összegét növelte meg a jegybaki alapkamaton felüli plusz másfél százalékkal, hanem összesen a jegybanki alapkamaton felül 3,5 százalékos évi kamattal növelte meg a vételárat, de még így sem jelentős az engedmény a fideszes városatya szerint, a kerület még így sem járt túlzottan jól. Végül is Schneller szerint kétmilliárd forintért összesen 36 hektárt kapott Dél-Budán Leisztinger, ami a piaci árak egyharmadának felel meg. Az önkormányzattól az Index úgy értesült, hogy az értékbecslés nem utólag készült. Több ilyen becslést is végeztek, ezek közül volt olyan, amelyik előzőleg készült, és volt olyan is, amelyik később állt össze.

https://index.hu/belfold/budapest/leisznduha62/

https://web.archive.org/web/20221202065954/https://index.hu/belfold/budapest/leisznduha62/

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/mdf-voksok-a-balliberalisoknak-a-eladtak-a-kopaszi-gatat

Index

hungarian-news

2006-12-13 00:00:00

Ügyészségen végzi a „Panama-öböl”?

Hűtlen kezelés miatt feljelentést fontolgat a XI. kerületi Fidesz egyik képviselője az "Öböl-panamaként" elhíresült kopaszi-gáti ingatlanfejlesztés miatt. A polgármester szerint jó üzlet köttetett. A kerület kedden zárt ülésen szavazta meg 1,5 milliárdos üzletrészének eladását.

Több mint 1,5 milliárd forintért eladta a Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl fejlesztésére 2003-ban alapított cégben, az Öböl XI. Kft.-ben lévő kisebbségi, 19 százalékos üzletrészét Újbuda önkormányzata a kft. társtulajdonosának, az MSZP-közeli nagyvállalkozó, Leisztinger Tamás közvetett érdekeltségébe tartozó cégnek. A fideszes ellenzék javaslata visszavonására szólította fel Molnár Gyula szocialista polgármestert, de a képviselő-testület 21-17-es szavazati aránynyal, tehát az MSZP-SZDSZ- MDF-többség mellett az ellenzék egy részének támogatásával keddi rendkívüli, zárt ülésén jóváhagyta az előterjesztést. Schneller Domonkos fideszes képviselő lapunknak elmondta, nagy valószínűséggel ügyészségi feljelentést tesz hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen. Budapest egyik leglerobbantabb egykori rozsdaövezetére - két részben, elsőként jövő tavasszal befejeződő kivitelezésben - vízi szórakoztatóközpontot, éttermeket, kulturális létesítményeket, valamint lakó- és irodanegyedet álmodtak meg. A kerület az Öböl Kft.-be kisebbségi tulajdonosként apportálta be a területen fekvő önkormányzati ingatlanokat - az ellenzék szerint jóval áron alul. A Fidesz akkori álláspontja továbbra sem változott: az önkormányzati tulajdonrész fokozatos "átjátszása" többmilliárdos veszteséget okoz a kerületnek, a konstrukció egyedül Leisztingernek kedvez. Az apportálással megkerülhetővé vált a XI. kerület egyik legértékesebb részének nyílt pályázati úton történő hasznosítása, s mivel időközben megtörtént a telekegyesítés, elfogadták a rendezési tervet, sokszorosára nőtt az ingatlan értéke. Kupper András, a Fidesz-frakció vezetője szerint érthetetlen, ha már az eladás mellett döntött a többség, azzal miért nem várják meg a fejlesztés lezárultát, amikor is az ingatlan biztosan sokkal többet ér. Ráadásul lakó- és irodaházak is épülnek, az igazi hasznot és bevételt pedig ezek hozzák majd a tulajdonos(ok)nak. Molnár Gyula továbbra is cáfolja a vádakat, sőt egyenesen 38 százalékos önkormányzati nyereséget emleget. 2003-ban négyzetméterenként 4 ezer forintos áron vitte be a kft.-be az önkormányzat a 36,2 hektáros területét, összesen 1,565 milliárd forint értéken, s mint azt a polgármester hozzáteszi: ebből 20 hektárnyi a vízfelület, a Kopaszi-gát beépíthetősége pedig maradt 2 százalék. Az értéket független ingatlanbecslő állapította meg. Az első, 5 százalékos üzletrészt 2004 decemberében 347,18 millió forintért adta el a kerület, most pedig csaknem 1,544 milliárdot kapott, a 110 millió forintnyi "megmaradt tulajdoni hányad célja annyi, hogy a cég stratégiai döntéseiről mint tulajdonostárs (a kerület - a szerk.) értesüljön". E három tétel tehát összességében 552,8 millió forintos, azaz 38,2 százalékos nyereséget jelent Újbudának a 2003-as apportértékhez képest. A polgármester szerint soha nem az volt a cél, hogy Újbuda tartósan tulajdonos legyen a kft.-ben, 2003-ban azzal a céllal hozták létre a közös vállalkozást a Lágymányosi-öböllel szomszédos két terület tulajdonosával, hogy a három lepusztult, külön-külön alig fejleszthető területből egy színvonalas kulturális, szórakoztató-központ legyen. Maga az öböl 5,5 milliárdos fejlesztése önkormányzati forrásból kivitelezhetetlen lett volna. Molnár Gyula elmondta, igaz, hogy a tulajdonrész megtartásával vagy egy későbbi eladásával még nagyobb haszna lehetne az önkormányzatnak. Csakhogy a kerületnek nincs arra lehetősége, hogy a szóban forgó kétmilliárd forintot a vállalkozás 5-10 éves megtérüléséig lekösse a cégben, amelyiknek már így is 2,5 milliárdos hitelállománya van. A részlet- és kamatterheket minden tulajdonosnak fizetni kell. Az önkormányzat nem ingatlanberuházó, a 25 milliárdos évi költségvetéséből 4-5 milliárdot fordít intézményfejlesztésre, ehhez pedig szüksége van a kétmilliárd forintra is, ami a befektetéshez képest több mint 500 millió forintos hasznot jelent. Schneller Domonkos szerint már az értékbecslés előtti apportálás is szabálytalan volt. A leggyanúsabb azonban a szindikátusi szerződés. Ebben előre rögzítették az eladási árat, azaz kikötötték: az önkormányzat csak úgy szállhat ki a cégből, hogy nem részesülhet az értéknövekményből. Azaz az eladási ár nem lehet több az eredeti érték jegybanki alapkamattal és további 1,5 százalékkal növelt értékénél. A mostani eladás így 1-1,5 milliárd forinttal elmarad a piaci értéktől. Schneller Domonkos valószínűleg ügyészségen tesz feljelentést hűtlen kezelés vádjával ismeretlen tettes ellen. A kerület jogászai szerint azonban erre semmi oka nincs, mivel az értékbecslés megtörtént az apportálás előtt, a szindikátusi szerződés pedig törvényes, és megfelel a bevett üzleti szokásoknak.

http://nol.hu/archivum/archiv-427944-237654

https://web.archive.org/web/20170202073635/http://nol.hu/archivum/archiv-427944-237654

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/ugyeszsegen-vegzi-a-apanama-obola

NOL (Népszabadság)

hungarian-news

2006-12-13 00:00:00

Molnár átjátszana egy értékes ingatlant Leisztingernek

A három évvel ezelőtt megállapított, mesterségesen alacsony értékhez közeli áron kívánja eladni Molnár Gyula szocialista polgármester a kerület egyik legértékesebb ingatlanegyüttesét az MSZP-hez közel álló Leisztinger Tamás vállalkozónak.

2006.12.11. 13:03 A három évvel ezelőtt megállapított, mesterségesen alacsony értékhez közeli áron kívánja eladni Molnár Gyula szocialista polgármester a kerület egyik legértékesebb ingatlanegyüttesét az MSZP-hez közel álló Leisztinger Tamás vállalkozónak. A XI. kerületi Fidesz szerint ez a döntés az önkormányzat érdekeinek súlyos sérelmével járna, és jelentős vagyoni hátrányt okozna a kerületnek. A XI. kerület egyik legértékesebb része a Lágymányosi-öböl és környékén fekvő Duna-parti ingatlanegyüttes. A Molnár Gyula által vezetett önkormányzat a kerület tulajdonában álló földeket 2003 végén apportként vitte be egy gazdasági társaságba. Ezzel az eljárással megkerülhetővé vált a nyílt pályázati úton történő hasznosítás – írta közleményében Kupper András és Schneller Domonkos. A fideszes képviselők hozzátették: az ÖBÖL XI. Kft. másik tulajdonosa, Leisztinger Tamás MSZP-közeli vállalkozó, aki az azóta eltelt évek során tovább növelte üzletrészarányát a cégben az önkormányzat rovására. Az önkormányzat a telkeket az ellenzék tiltakozása ellenére a reálisnál jóval alacsonyabb áron vitte be a cégbe. Miután jórészt az önkormányzat döntései következtében a terület értéke azóta a sokszorosára növekedett, Molnár Gyula polgármester a 2005. október 18-i képviselő-testületi ülésen megígérte, hogy tartósan önkormányzati tulajdonban marad a meglévő üzletrész, mivel csak így biztosítható, hogy a projekt hasznából az önkormányzat is részesüljön – emelték ki a Fidesz politikusai, hozzátéve: Molnár Gyula a képviselő-testület 2006. december 12-i ülésére azonban egy olyan előterjesztést nyújtott be, amely az önkormányzat üzletrészét a 2003. év végén megállapított, mesterségesen alacsony értékhez közeli áron javasolja eladni Leisztinger Tamás számára. Ez a döntés a XI. kerületi Fidesz szerint az önkormányzat érdekeinek súlyos sérelmével járna, és a kerület számára jelentős vagyoni hátrányt okozna. Az ellenzéki párt így azt kéri Molnár Gyulától, hogy vonja vissza javaslatát. A Fidesz szerint ugyanis ez a javaslat nem a kerület polgárainak érdekét és a közvagyon gyarapodását szolgálja, hanem kizárólag Leisztinger Tamás jár jól.

https://magyarnemzet.hu/archivum-archivum/2006/12/molnar-atjatszana-egy-ertekes-ingatlant-leisztingernek

https://web.archive.org/web/20231214100411/https://magyarnemzet.hu/archivum-archivum/2006/12/molnar-atjatszana-egy-ertekes-ingatlant-leisztingernek

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/molnar-atjatszana-egy-ertekes-ingatlant-leisztingernek

Magyar Nemzet (MNO)

hungarian-news

2006-12-11 00:00:00

Leisztinger cégéé lesz a volt szakszervezeti vagyon

Karácsony Mihály, a Magyar Nemzeti Üdültetési Alapítvány kuratóriumi elnöke úgy értékelte keddi döntésüket, amellyel megszabadulnak a maradék szakszervezeti vagyontól, hogy véget ért az üdültetésben a rendszerváltás. Kiss Péter kancelláriaminiszter tanácsadója úgy érvelt, hogy korábban a szociális üdültetés 200 üdülőben zajlott, kötött turnusokban, ma viszont már kétezer helyen lehet nyaralni üdülési csekkel, akkor és ott, ahol az illető akar. Nem eladás az eladás? A kuratórium kedden úgy döntött, hogy eladja, illetve apportálja a maradék vagyonát jelentő, a Népszabadság becslései szerint összesen 10,5 milliárd forintot érő részvényeit, illetve üzletrészeit. Bár a kuratóriumi elnök szerint nem eladásról van szó, hanem az alapítvány pénzügyi befektetéseinek átalakításáról, ténykérdés, hogy az alapítvány eladja az alapítvány százszázalékos tulajdonában álló Hunguest Vagyonkezelő Rt. tulajdonában álló 49,15 százaléknyi részesedést kitevő Hunguest-részvényeket. A vagyonkezelő cég 2103 darab, egyenként 1 millió forint névértékű Hunguest Hotels Rt. törzsrészvény tulajdonjogát értékesíti Leisztinger Tamás Arago Befektetési Holding Rt.-jének, összesen 2,1 milliárd forintért. A maradék vagyont apportálják Ezzel egyidőben pedig apportálja a Hungest Hotelsbe (amelynek eddig is többségi tulajdonosa volt Leisztinger cége) a maradék 13 szállodáját jelentő, kilenc kft-ben lévő 6,9 milliárd forintos könyv szerinti értékű üzletrészeit, nyolcmilliárd forint értékben, amelyért viszont újra Hunguest részvényeket kapnak, így a 49,15 százalékos részesedés nem változik. Ugyanakkor az alapítány cégéé lesz a szavazatelsőségi és az osztalékelsőségi részvény, azaz minden fontos kérdésben vétójoguk lesz. A megállapodás része, hogy az MNÜA delegálhatja a felügyelő bizottsági elnököt és az igazgatóságba - a testület létszámától függően - 1-3 tagot delegálhat. Osztalékban bízva A trevezett megállapodás eredményeképpen a Hungest Hotels osztalékot fizet majd az alapítványnak: évi 350 milliós osztalékot mindenképp fizetniük kell. Ha nincs osztalék, 416 milliós alapítványi támogatást kell a Hunguest Hotelsnek adnia, ha erre sincs mód, jelzálogjogot jegyeztethet be az alapítvány a cég nagyértékű ingatlanjaira. Karácsony korábban azzal magyarázta a lépés szükségességét, hogy összesen 8,9 milliárdos befektetéseik csupán évi alig 100 millió forintos hozamot eredményeznek, ez pedig kevés az üdültetés támogatására. Nem lesz többé tulajdonjog A tervezett ügylettel egyidőben hatályát veszti az a korábbi megállapodás, hogy a Hunguest Hotels által üzemeltetett egykori szakszervezeti üdülők és szállodák visszakerülnének az alapítvány kezelésébe. Karácsony Mihály szerint ugyanakkor az ügylet révén a tavalyi 110 millió forint helyett 1,2 milliárdot fordíthatnak majd az üdültetések támogatására. Egy kuratóriumi tag szerint ez úgy jöhet össze, hogy a részvényekért kapott 2,1 milliárdot állampapírokba fektetik, ennek hozama pedig legalább kétszázmillió lesz, további hatszázmilliót remélnek az üdülési csekkekből, a maradék pénzt pedig a Lesiztinger-cégtől remélik. Bár a kuratórium felügyelő bizottsága átnézetné a megállapodás tervezetét az aláírás előtt egy független szakértővel, Karácsony Mihály kuratóriumi elnök annak a meggyőzödésének adott hangot a testület ülésén, hogy nem független jogásszal, hanem az alapítvány jogászával, kellene megvizsgáltatni a szerződéstervezetet az aláírás előtt. Az apportálandó szállodák közül a legismertebb, illetve legnépszerűbb a debreceni Hőforrás, a balatonföldvári Park, a soproni Maróni, a hajdúszoboszlói Béke, a szegedi Forrás, a bükfürdői Répce, a hévízi Panoráma, a mátrafüredi Ózon, a szilvásváradi Szilvás, valamint a siófoki Ezüstpart, amely öt kisebb üdülőt foglal magában. A politikai szál Az üzlet érdekessége, hogy a megállapodást az a Karácsony Mihály hozza tető alá, aki Kiss Péter kancelláriaminiszter tanácsadójaként dolgozik a kancellárián. Kiss Pétert pedig az MSZP miniszterelnök jelölő kongresszusán az a Tüttő Kata is támogatásáról biztosította, aki Leisztinger Tamás élettársa.

https://index.hu/gazdasag/magyar/szotvagyon10/

https://web.archive.org/web/20140727130904/https://index.hu/gazdasag/magyar/szotvagyon10/

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/leisztinger-cegee-lesz-a-volt-szakszervezeti-vagyon

Index

hungarian-news

2004-10-19 00:00:00

Egy milliárdos kapcsolatai után nyomoznak a szocialisták

A "régi szocialisták" nagyszabású pártfoglalási tervet sejtenek az MSZP egyes megyei szervezeteinek hatalmi egyensúlyát felborító tagfelvételi hullám mögött. Tavaly néhány városban váratlanul tíz-tizenötszörösére duzzadt a pártszervezet, és az új tagság szavazataival megválasztott új vezetők azonnal megkezdték a korábbi pártirányítók kiszorítását. Harmincötmilliárdos erő A matematikus milliárdos A 2003-as százas toplista dobogójának harmadik helyén álló Leisztinger Tamás a negyedik helyről lépett előre. Az alig több mint 30 éves üzletember kárpótlási jegyekkel üzletelt: ezúttal a Forrás Rt.-ben szerzett 30 százalék körüli, az irányításhoz elegendő részesedést. Vagyonát így a Magyar Hírlap korábbi felmérése óta 5 milliárd forinttal növelte. A matematikus végzettségű Leisztinger Tamás érdekeltségeihez tartozik jelenleg a Pick Rt., a Hunguest Hotels és az Eravis szállodalánc, valamint a Sakkszövetség elnöki tisztét is betölti. A fantomtagbotrányt kirobbantó vasi szocialisták Leisztinger Tamást gyanítják a több megyében hasonló recept szerint lezajlott változások mögött. Leisztinger az Arago Holding tulajdonosa, érdekeltségeihez tartozik jelenleg a Pick Rt., a Hunguest Hotels és az Eravis szállodaláncok, a Forrás Rt.-ben szerzett 30 százalék körüli részesedést és a Magyar Hírlap által összeállított leggazdagabb vállalkozók toplistáján jelenleg a harmadik, magánvagyonát harmincötmilliárd forintra becsülik. Az Index információi szerint Szombathelyen komolyan vizsgálták, milyen kapcsolat lehet Leisztinger, illetve a másfél év alatt megyei alelnökségig emelkedő Tóth Csaba és új csapata között. Az MSZP-foglalási teóriáról eddig hivatalosan senki sem nyilatkozott, névtelen informátorokra hivatkozva azonban már több sajtóorgánum megszellőztette a pártban elterjedt véleményt. Elsőként a szombathelyi internetes lap, a nyugat.hu, majd nyomában a Heti Válasz írt arról, hogy a vállalkozó a választások előtt adott párttámogatások elmaradt kompenzációja miatt próbálja saját embereivel "elfoglalni az MSZP-t". Az Index megkeresésre Leisztinger Tamás titkárságán azt a választ kaptunk, hogy a vállalkozó nem kívánja kommentálni az ügyet. Vidéki kötődés Névtelenséget kérő informátoraink és a két említett lap egybehangzóan állítják, hogy van kapcsolat az új Vas megyei alelnök és a milliárdos között. A Tóth Csaba résztulajdonában álló SIL cégek ugyanis jelentős megrendeléseket kaptak a Leisztinger-tulajdonban lévő szállodalánctól. Hasonló a helyzet Hajdú-Biharban is. A gyors előmenetellel megyei elnökké emelkedő Oláh Lajos az Arago Holding részeként működő Pick Szeged Rt. igazgatósági tagja volt. A gyanút erősíti az is, hogy Leisztinger élettársa, Tüttő Kata a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták, a Fibisz alelnöke és a budapesti MSZP-elnökség tagja. Kezükben az alapszerv Az új háló Régiek teóriája szerint a kormányváltás óta egymáshoz kapcsolódó megyei pártfoglalási akció zajlik a párban. A névtelenségbe burkolózó párttagok információi szerint a vasi eseten kívül hasonló módszerekkel történt elnökváltás Hajdú-Biharban, és Göndör István parlamenti MSZP frakvezető-helyettes, nagykanizsai elnök leváltását is az "újak" számlájára írják. Néhány budapesti kerület mellett az "újak" országos kapcsolati hálójában erős elemnek tartják még a majdnem MSZP választmányi elnökséget szerző fiatal Botka László vezetése alatt álló Szegedet, és Szolnokot, ahol Botka édesanyja a polgármester. Egyes feltételezések szerint az utóbbi hónapokban legalább tízezer ember lépett be a harmincezer fős pártba. Rendszerint a 2002-es választásokon gyengén szereplő csoportok létszáma szaporodott. Az új tagokra támaszkodó pártvezetők megjelenése a kongresszusokon is felborítja a tizenhárom év alatt kialakult erőviszonyokat. Szombathelyen az eddig példátlan pártfoglalási akció bizonyítékának tartják, hogy a korábban nyolcszáz tagú megyei szervezet néhány hónap alatt ezerötszáz-kétezer fősre duzzadt - papíron. A megyeszékhelyen ugyanis kételkednek benne, hogy Tóth Csabát és csapatát a csúcsra repítő kőszegi szervezet hirtelen több száz fősre növekedhetett. Köszegen a taglétszám tíz éven át negyven fő körül stagnált, most pedig két új alapszervezet is kiburjánzott belőle. A botrány nem csillapodik a megyében, romák tömeges beléptetéséről beszélnek, és a vasi Fibiszben is dúl a konkurens csoportok közötti harc. Az ifjúsági szervezet jelölési kvótával rendelkezik az MSZP választási listáin. A megyei Fibisz több kiegyezés után december közepén negyedszer is megalakult, az országos vezetés azonban a Tóth Csabáék körébe számító csoportot ismerte el hivatalosan. Tóth Csaba alelnök szerint viszont bizonyítékok nélküli névtelen állításokkal nem kellene foglalkozni. A vasi pártvezető hozzáfűzte azért, hogy a Leisztinger Tamáshoz fűződő kapcsolatról szóló híresztelés "úgy baromság, ahogy van". Tóth szerint minden szervezet életében bekövetkező változás, növekedés feszültségekkel jár, amit nem egyformán élnek meg az érintettek, de ez nem jelenti azt, hogy belső harcok dúlnának az MSZP-ben. Sokkal nagyobb bűn viszont bármi másnál, hogy egyesek saját érdekeik védelmében félinformációkat szivárogtatnak ki - állítja a politikus. Szerinte ugyanis a létszámnövekedés azt eredményezte csak, hogy a párttagság létszáma nagyjából a tíz évvel korábbi szintre emelkedett. Tóth Csaba leszögezte, a roma szavazatok pénzért való bevásárlásáról szóló ügy pedig megszűnt, miután az ügyet kirobbantó roma vezető saját magát cáfoló nyilatkozatot adott ki.

https://index.hu/belfold/leisztinger0/

https://web.archive.org/web/20230322002335/https://index.hu/belfold/leisztinger0/

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/egy-milliardos-kapcsolatai-utan-nyomoznak-a-szocialistak

Index

hungarian-news

2004-01-23 00:00:00

Gémesi kilépett és kipakolt

Elhagyja az MDF-et Gémesi György, mivel egy ideje meglehetősen rossz viszonyban van a párt vezetésével. Azt állítja, nem lép be másik pártba, és a gödöllői polgármesterségre fog koncentrálni. A távozó politikus kiárusítással vádolta az MDF-et. Hiába volt a mámorító éjszakát idéző nyílt levél, az MDF alelnöke a Fidesz és a KDNP közös jelöltje lesz. Dávid Ibolya disznóöléssel ünnepelte volna az egységet, de akkor még nem tudta, hogy a malac helyett a választási esélyek halnak meg. A gödöllői polgármester nem lépne át a Fideszbe, de úgy látja, nincs maradása az MDF -ben sem, amely "önös-érdekpárttá vált". Az utóbbi hónapok személyiséget, és becsületet sértő támadásai miatt Gémesi György kilép az MDF-ből. A politikus a volt MDF-székházban tartott sajtótájékoztatót, ahol korábbi pártját vádolta. A jobboldali párt elnökségi tagja, Gödöllő polgármestere azt állította, hogy a választások első fordulója után Schmuck Andor Gödöllőn meglátogatta, és ott azt állította, hogy az MDF rajta keresztül Leisztinger Tamás vállalkozótól pénzt kapott. A politikus nem jegyezte meg, hogy mennyit, de utalt rá, hogy az MDF a két nagy párthoz hasonló méretű kampányt folytatott. "Ki lehet számolni" - mondta. (A második forduló előtt a Heti Válasz egy cikkében azt állította, hogy a Tisztelet Társasága egyes MDF listáján szereplő képviselőjelöltjei Leisztinger emberei . Dávid Ibolya a hírre reagálva közölte: nem volt baloldali pénz az MDF kampányában.) A pénzért cserébe Gémesi szerint a pénzért cserébe az MDF az országos listáján a Schmuck által alapított Tisztelet Társaságának öt tagját előkelő helyre rakta. "Négy közülük Leisztinger Tamáshoz köthető" - állította Gémesi arra hivatkozva, hogy a sajtóban erről megjelent információkat az MDF nem igazíttatta helyre. "Ilyen szintű kiárusítása az MDF-nek az elmúlt években nem történt meg" - hangsúlyozta Gémesi, aki szerint Schmuck legfeljebb 150, de legalább 80 ezer plusz szavazót ígért, akik "bármikor, bárkire szavaznak". Gémesi a kampányban játszott saját szerepéről azt nyilatkozta, hogy "híd volt a Fidesz és az MDF között". A politikus szerint ő volt a legrégebben a párt elnökség tagja. Az elnökség munkájában azonban már tavaly nyár óta nem vett részt, amit azzal magyarázott, hogy "konfliktusnak nem akarta kitenni magát és az elnökséget". Gémesi pártból való távozásához hozzájárult még Roszik Gábor nylít levele, amelyben az MDf egyik rendszerváltója konkrétan az MDF elhagyására és a Fideszbe belépésre szólította fel Gémesit. "Elhagyom a Magyar Demokrata Fórumot, és nem fogok átlépni egyetlen egy pártba sem" - mondta Gémesi. Dolgozna még, ha van hely Gémesi elmondta, hogy a következő hónapokban Gödöllőre fog koncentrálni, és az őszi önkormányzati választásokon a Gödöllői Lokálpatrióta Klub képviseletében indul. Hozzátette: amennyiben létrejön egy önálló, keresztény értékeket valló, tiszta és mérsékelt hangvételű jobbközép párt, annak munkájában szívesen részt vesz. Gémesi több hónapja lebegtette távozási szándékát és nem vett részt a pártelnökség munkájában sem. Október végén, miután kiderült, hogy tárgyalásokat folytatott a Fidesszel és a KDNP-vel, Dávid Ibolya érzelmes hangvételű nyílt levélben kérlelte alelnökét, hogy gondolja meg magát. A gödöllői polgármester már korábban kinyilvánította: azért távolodott el a pártelnöktől, mert szerinte az MDF pont azt a pártot, a Fideszt támadta leginkább, amellyel a választások után koalíciót köthetett vona. Az MDF és Gémesi civódását majdnem egy éve nyomon követhetjük: az alalenök nyári kiborulása után Dávid Ibolya, a 2004-es EU-s választások részleges sikerére hivatkozva próbálta felidéztetni Gémesivel, "azt a mámoros éjszakát". Januárban viszont már várható volt, hogy a gödöllői polgármester elhagyja pártját. Az össze nem fogás egyik vesztese A választások első fordulója után Gémesi ismét többször bírálta a párt vezetését, amiért nem akartak megállapodást kötni a Fidesszel. A gödöllői polgármesteri posztot is betöltő Gémesi 2002-ben simán nyerte a Pest megyei 4-es körzetet, és most is befutónak számított, a második fordulóban védül a koalíciós jelölt nyert. Egyébként az MDF-et ciklus közben elhagyó képviselők éppen a 2002-ben MDF-es kampányfőnökként dolgozó Gémesiről terjesztették, hogy annak idején elismerte, a négy évvel ezelőtti kampányköltségek jelentős részét Leisztinger Tamás finanszírozta. Az MDF keresztényi alázatot kíván Az MDF-et nem érte váratlanul Gémesi György döntése, mondta az MTI-nek Hock Zoltán, a demokrata fórum elnökhelyettese. A politikus emlékeztetett arra, hogy Gémesi György már régóta nem vett részt az MDF politikájának alakításában és az elnökségi üléseken. Ha részt vett volna az elnökség munkájában, tudnia kellett volna, hogy milyen megállapodást kötött a párt a Tisztelet Társaságával. Az MDF elnökhelyettese úgy fogalmazott: azt kívánja Gémesi Györgynek, hogy az a keresztényi alázat és mérsékelt konzervatív gondolkodásmód vezérelje a továbbiakban, amelyre sokszor szokott hivatkozni. Hock Zoltán kívánja, hogy a gödöllői polgármesternek legyen ereje objektíven elemezni választási vereségének okait, és feldolgozni a kudarcot. A TT szerint méltatlan Horváth Éva, a Tisztelet Társasága sajtófőnöke az MTI-nek eljuttatott közleményében azt írta: a Tisztelet Társasága mind a négy parlamenti pártot három - a szépkorúak életvitelét segítő - ponttal kereste fel a közös együttműködés reményében. A közlemény szerint a pártok közül a Magyar Demokrata Fórum volt az, amelyik a Tisztelet Társasága számára is megfelelő együttműködés keretében vállalta fel a három javaslat képviseletét. Az állítólagosan "senki által nem látott megállapodást" a hazai sajtó szinte teljes részvételével írta alá az MDF és a Tisztelet Társasága 2006. február 14-én a Parlament kávéházban, írták. Mint írták, a "Tisztelet Társasága méltatlannak találja Gémesi György elkeseredett próbálkozását, hogy választási vereségének kimagyarázására most éppen társaságunkat és ezáltal 145 ezer idős embert, azaz szépkorú tagságunkat próbálja felhasználni".

https://index.hu/belfold/gemesi7020/

https://web.archive.org/web/20230206062137/https://index.hu/belfold/gemesi7020/

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/gemesi-kilepett-es-kipakolt

Index

hungarian-news

2005-05-05 00:00:00

Nagymosás a honvédségnél

Még márciusban hirdetett nyílt közbeszerzési eljárást a Honvédelmi Minisztérium "Textiltisztítás, -javítás és szolgáltatás 2004-2005-2006-ban" tárgyban. A kiírásból kiderül, hogy a nyertesnek a katonai feladatok ellátásával kapcsolatos szennyes textíliák mosása, az egészségügyi textíliák higiénikus mosása, vasalása, varrodai javítása, sterilezése, vegytisztítása, utánszínezése, mentesítése, szakszerű és fajtánkénti csomagolása, valamint megadott átadás-átvételi helyre történő szállítása lesz a feladata. Az éves mennyiség 2590 tonna, amit kilencven telephelyről kell el- és visszaszállítani. Két jelentkező A pályázati dokumentációt két cég, a korábban a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában álló Centrál Mosodák Rt., illetve a Magyar Egészségügyi Mosodák Kft. vásárolta meg. A Centrál Mosodák jelenlegi tulajdonosa az a Forrás Rt., amelynek többségi tulajdonosa az MSZP-közelinek tartott vállalkozó, Leisztinger Tamás Arago Rt.-je. A jelentkezőknek táblázatba kellett gyűjteniük, hogy a különféle mosási módok mennyibe kerülnek. Az ajánlattevőknek egy úgynevezett felírólapon kellett megadniuk az egységárakat, javítási szolgáltatás nélkül (sima mosás), illetve javítási szolgáltatással együtt (komplex mosás). Árajánlatok Mindkét feladatcsoportra a Magyar Egészségügyi Mosodák Kft. adott jobb ajánlatot: a sima mosásért évi 377 142 500 forintot, a koplexért 489 472 500 forintot kért a nyertes Centrál 454 940 000 forintos, illetve 571 milliós ajánlatával szemben. Fajlagosan a vesztes 161 Ft/kg-ért vállalta volna a komplex mosást, a Centrál 187 Ft/kg-ért. Az eljárási feltételek szerint a legolcsóbb ajánlatot tevőt kellett volna nyertessé nyilvánítani. A vesztes beadványaiban úgy kalkulál: összességében évi százmillióval járt rosszabbul a HM azzal, hogy nem az ő ajánlatuk győzőtt. A kiírás szerint ajánlati árként a javítást is tartalmazó szolgáltatás díját kellett megadni, a tendervesztes Magyar Egészségügyi Mosodák Rt. szerint azonban a Centrál a sima szolgáltatás díját adta meg. A vesztes bíróságon támadta meg az eljárást, miután a Közbeszerzési Döntőbizottság nem vizsgálta meg érdemben kifogásait. HM: nyílt eljárás volt A honvédelmi tárca három hét alatt is csak igen szűkszavú választ tudott adni az Index kérdéseire. A közbeszerzési eljárással kapcsolatos vitáról a HM csupán annyit közölt, hogy nyílt közbeszerzéssel választották ki a nyertes ajánlattevőt, és a bírálati szempontokat is közzétették a Közbeszerzési Értesítőben. Az árproblémával kapcsolatos kifogásról a HM képviselője azt mondta a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt, hogy a benyújtott folyamatábra szerint a Centrál Mosodák ajánlati ára a javítással növelt szolgáltatásra vonatkozott. A HM érvelése szerint a sima mosás ára is tartalmazott javítási költségeket, igaz ebben az esetben csak az apróbb hibák kiküszöbölését írták elő, míg a komplex mosásnál a nagyobb javításokat is. Mit takar a sima mosás Ugyanakkor a bírálati jegyzőkönyv ennek ellentmond, ebben a Centrál Mosodák ajánlatánál úgy határozták meg a sima mosást, hogy "a mosás és vegytisztítás alapszolgáltatás magában foglalja az anyagátvétel, a mosás vagy vegytisztítás, a szárítás, a vasalás, a hajtogatás, a kötegelés, a csomagolás és a szállítás költségét". A komplex mosás ára pedig "az előbbieken felül tartalmazza az 1 kilogrammos egységre eső átalánydíjas javítás költségét is. A javítás átalánydíja az igény szerinti varrás, stoppolás és alkatrészcsere költségét foglalja magában". A Centrál Mosodák Rt. megbízása a 2004. szeptember 1. és 2006 november 30. közötti időre szól. Azt a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs igazgatósága nem közölte, hogy pontosan mennyibe fog kerülni a mosási szolgáltatás, holott úgy tudjuk, a megkötött szerződés tartalmaz konkrét összeget. Megkeresésünkre a Centrál Mosodák Rt. vezérigazgatója elzárkózott a nyilatkozattételtől arra hivatkozva, hogy a jogi procedúra még nem zárult le. Az üggyel a vesztes beadványa alapján a Közbeszerzési Döntőbizottság is foglalkozott. Először arról határozott, hogy az árvitát saját hatáskörében vizsgálja ki, majd nem sokkal később úgy döntött, hogy nem foglalkozik az árproblémával. Az Egészségügyi Mosodák Kft. beadványában kifogásolta, hogy nem ugyanazokat az árakat hasonlították össze, a Centrál reakciójában azt nehezményezte, hogy konkurensének nincs a katonai mosás területén szerzett tapasztalata. Maga a HM erre azt közölte, hogy ilyen feltételt nem is szabott, mivel nincsen érdemi különbség a különféle mosási referenciák között. (Azt a Centrál sem tagadta, hogy ebben a műfajban csak és kizárólag neki van referenciája Magyarországon, hiszen ezeket a munkákat mindig ez a cég végezte.) Különböző értelmezések A Közbeszerzési Döntőbizottság mindezek ellenére megbüntette a HM-et négymillió forintra, amiért nem zárta ki az Egészségügyi Mosodák Kft.-t mint alkalmatlan ajánlattevőt, majd e jogértelmezés alapján arra jutott, hogy a másik kifogást, amit korábban saját hatáskörébe vont, nincs oka kivizsgálni, mert a második helyezett rossz referenciái okán amúgy sem alkalmas a feladatra. Bíróság előtt folytatódik a jogvita A honvédelmi tárca közbeszerzésén mindkét ajánlatot érvényesnek nyilvánították a kiírási feltételek alapján, nyilatkozta az Indexnek Babos Imre, a Magyar Egészségügyi Mosodák Kft. ügyvezető igazgatója. A cégvezető szerint a bírálati jegyzőkönyvből egyértelműen kiderül: a Centrál minden ára magasabb volt az általuk ajánlottnál. Még a szerződéskötés előtt felhívták a HM figyelmét a visszásságra, ennek ellenére szerződést kötöttek a nyertesnek nyilvánított céggel. Babos Imre sérelmezte, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság ahelyett, hogy megvizsgálta volna panaszukat, lényegében egy új, a kiíró által nem támasztott feltételt szabott. Az ügyvezető jelezte, bíróságon támadták meg a közbeszerzési határozatot és bízik abban, hogy nekik adnak majd igazat. A honvédelmi tárca a bírsággal kapcsolatos kérdésünkre így reagált: "A jogorvoslati eljárás során a Közbeszerzési Döntőbizottság a határozatát az ajánlati felhívásban és dokumentációban előírt feltételek - és az ajánlatok előírt feltélekhez történő megfelelésének, vagy nem megfelelésének - ismeretében hozta meg. A Közbeszerzési Döntőbizottság határozata nem emelkedett jogerőre tekintettel arra, hogy az eljárás folytatódik."

https://index.hu/belfold/mosas1015/

https://web.archive.org/web/20221206140311/https://index.hu/belfold/mosas1015/

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/nagymosas-a-honvedsegnel

Index

hungarian-news

2004-10-25 00:00:00

Vádemelési javaslat a HM volt sajtófőnöke ellen

Vádemelési javaslattal az ügyészséghez továbbította a nyomozás iratait a rendőrség. A rendőrség Matyuc Péter, a honvédelmi tárca volt kommunikációs igazgatóját, a kancellária jelenlegi helyettes államtitkárát közérdekű adattal való visszaéléssel gyanúsította meg az Index újságírójának feljelentése nyomán. Az újságíró azért tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, mert a Honvédelmi Minisztérium nem engedett betekintést egy közbeszerzés nyertesével kötött szerződésbe. Az ügy előzménye, hogy a HM tavaly márciusban hirdetett nyílt közbeszerzési eljárást "textiltisztítás, -javítás és szolgáltatás 2004-2005-2006-ban" tárgyban. A kiírásból kiderült, hogy a nyertesnek a katonai feladatok ellátásával kapcsolatos szennyes textíliák mosása, az egészségügyi textíliák higiénikus mosása, vasalása, varrodai javítása, sterilezése, vegytisztítása, utánszínezése, mentesítése, szakszerű és fajtánkénti csomagolása, valamint megadott átadás-átvételi helyre történő szállítása a feladata. Az éves mennyiség 2590 tonna, amit kilencven telephelyről kell el- és visszaszállítani. Két jelentkező A pályázati dokumentációt két cég, a korábban a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában álló Centrál Mosodák Rt., illetve a Magyar Egészségügyi Mosodák Kft. vásárolta meg. A Centrál Mosodák jelenlegi tulajdonosa az a Forrás Rt., amelynek többségi tulajdonosa az MSZP-közelinek tartott vállalkozó, Leisztinger Tamás Arago Rt.-je. Az ügyben azóta is jogvita van folyamatban, mivel a vesztes vitatja a pályázat tisztaságát és állítja, hogy a két ajánlat közül a minisztérium a drágábbikat választotta. Az Index szerette volna tisztázni a valós helyzetet, ezért még tavaly szeptemberben kértük a szerződésbe való betekintés lehetőségét. A HM a jogvitára hivatkozva elutasította a kérést, ezért először az adatvédelmi biztostól kértünk állásfoglalást. Péterfalvi Attila megkeresésére a HM azt állította, hogy még csak hasonló kérés sem érkezett a tárcához. Az Index újságírója ezután fordult a rendőrséghez. A rendőrség néhány hónapos nyomozást követően arra a megállapításra jutott, hogy Matyuc közérdekű adokkal való visszaélést követethetett el, ezért vádemelési javaslattal továbbították a nyomozati iratokat az ügyészségre. Németh Lajos rendőrségi szóvivő megerősítette értesülésünket.

https://index.hu/belfold/matyc0708o/

https://web.archive.org/web/20201021232716/https://index.hu/belfold/matyc0708o/

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/vademelesi-javaslat-a-hm-volt-sajtofonoke-ellen

Index

hungarian-news

2005-07-08 00:00:00

Családi összefonódás?

korábbiak A magyar kultúra napja tiszteletére ünnepi gálaműsort rendeztek a Vigyázó Sándor Művelődési Házban január 24-én. A mai nappal nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök és Rogán Antal frakcióvezető Dunai Mónikát a frakció szóvivőjévé. Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 58. évfordulóján a Kegyeleti Emlékparkban tartották a megemlékezést. Október 22-én kezdődtek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepségek Rákosmentén. a nap írása korábbiak Riz Levente: "Büszke vagyok Rákosmentére!" - Egy összetartó közösség sikereiről mesél Rákosmente polgármestere. a nap interjúja korábbiak Az elmúlt harminc év mozdulatlansága után látható városfejlesztés indult meg a Riz Levente (Fidesz-KDNP) polgármester vezette Rákosmentén. fotók több események több Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért. Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ médianaptár több Jelenleg nincs információ szavazás több Jelenleg nincs aktív szavazás.

http://rakosmente.fidesz.hu/index.php?CikkID=46064

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/csaladi-osszefonodas

rakosmente.fidesz.hu

hungarian-news

2005-11-05 00:00:00

Partraszállók

Csak formális lehet az a pályázat - ha egyáltalán kiírják -, amelyet a Vituki Kht. hirdetne meg ferencvárosi Duna-parti ingatlana eladására. A terület ugyanis mindenképpen a Wallisé lesz.

Ígéretes, bár jelenleg elhanyagolt, 15 hektáros telek felét foglalja el több mint harminc éve a ferencvárosi Duna-parton a Vituki Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Kht., a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) háttérintézménye. A környék nagyszabású fejlesztés előtt áll, a közelben Tesco áruház épül, a szomszédos Nagyvásártelepen pedig egy befektetőcsoport három év alatt 2500 lakást, üzletközpontot kíván építeni a Duna partjára, a kerületi önkormányzat ehhez igazodva már megkezdte a szabályozási terv módosítását. Nem meglepő, hogy a Wallis cégcsoport - amely már a szocialista Baja Ferenc minisztersége idején gyümölcsöző kapcsolatot épített ki a Vituki-tulajdonos KVVM-mel - szemet vetett az ingatlanra. (A Wallis-cégek például tíz éve 115 millió forintos támogatást kaptak a zöld tárcától a Naturexpo környezetvédelmi kiállítás megszervezésére, ahol autóikat is kiállították, az előző ciklusban pedig tanácsadói szerződéseket kötöttek a minisztériummal.) Így is sajátos, hogy a múlt év végén a Wallis Ingatlan Zrt. vezérigazgató-helyettese, Gerő János a nagyobb nyomaték kedvéért a szocialistákhoz kötődő - időközben a Pénzügyminisztérium államtitkárává avanzsált - Tátrai Miklós környezetvédelmi helyettes államtitkár társaságában kereste fel Kemény Attilát, a Vituki igazgatóját, hogy közölje vele ingatlanvételi tervét. A Wallis kipenderítette volna a tekintélyes kutatóintézetet, de szembesülve a költöztetés meg a 15 emeletes irodaépület bontási költségeivel, idén január 25-ei írásos, inkább diktátumnak ható ajánlatában már ez utóbbiba szuszakolta volna bele a telken elszórt tucatnyi épületben működő, további felesleges ingatlanait évi 70 millió forintért bérbe adó kht-t. A javaslat szerint ezt január 31-éig el kellett volna fogadnia a Vitukinak, majd az ütemterv szerint az összes területhasználati, üzemeltetési szerződés átnézése után a Wallis szándéka szerint márciusban már ki is fizette volna a 7,5 hektár 1,1 milliárd forintos vételárának 10 százaléknyi előlegét. A máskor rendkívül elfoglalt Tátrai - aki Persányi Miklós miniszter megbízottjaként érvényesítette az állam tulajdonosi jogait - január 31-én egyeztetett is Keménnyel, aki nem akart érteni a szóból. A főhatósági rosszallást vállalva értékbecslést készíttetett, sőt a Vituki számára felesleges ingatlanok pályázati úton való értékesítését javasolta. Az összközműves, kitűnő tömegközlekedéssel, saját hévízkúttal, uszodával rendelkező ingatlan becsült értéke (hozam-, illetve pótlásiérték-számítás alapján) 3,2-3,9 milliárd forint, ez utóbbiból a hozzá tartozó 0,4 hektáros földterülettel együtt a torony 1,3 milliárdot érhet, az ajánlat tehát a maradék Vituki-telek becsértékének a felét sem érte el. Közben az intézet szerződéseit a Tátrain keresztül kijárt engedéllyel átbogarászta a Wallis, így pontosan kiismerte az osztatlan közös tulajdonú ingatlan birtokviszonyait és a Vituki elhelyezési igényét. Ezt követően két cégén keresztül június végén megszerezte a Hume Kft.-t, amely addigra felvásárolta az osztatlan telek egyik társtulajdonosa, a Mertcontrol Zrt. tulajdonrészét a rajta álló épülettel együtt. A többi tulajdonosnak elővásárlási joga van, de Tátrai utasításának is köszönhetően - miszerint a Vituki "haladéktalanul" mondjon le róla - az ügylet gördülékenyen lezajlott. Ez még Kemény idejében történt, akit azonban formálisan közös megegyezéssel - de határozott idejű szerződésének lejárta előtt fél évvel - novemberben rapid módon elbocsátott a tárca. A helyére lépett, az Agárd Holding Rt.-be integrált hat mezőgazdasági kombinát válságmenedzselésével ismertté vált Kari Attila azt tervezi: pályázatot ír ki, de - mint érzékeltette - maga sem vár csodát, hiszen ha a korábbi érdeklődők netán indulnának is, a Wallis az eredményhirdetéskor élhetne elővásárlási jogával, ilyen feltételekkel viszont most már aligha akadna komoly pályázó. A szaktárca segítségével bebetonozott pozíciója birtokában a Wallis módosított ajánlatán, s júliusban már csak 860 millió forintot kívánt fizetni, de azóta a HVG értesülései szerint 1,1 milliárd forintra emelte a tétet a 7,1 hektárra redukált terület fejében. Közben a Vituki-menedzsment javaslatait megszívlelve már nemcsak a toronyházban, hanem két másik, több mint 300 millió forintra becsült épületben is maradhatna a kht, sőt a Wallis átadná számára a Mertcontroltól mintegy 200 millióért szerzett épületet, és átvállalná a bérlők 150 millió forintos kártalanítását is. A Vituki így négy épületben folytathatná működését. A Vituki kemény tárgyalófél lesz - jelezte Kari -, hiszen 2007-től kezdve a KVVM a konvergenciaprogram miatti megszorításokra hivatkozva, egy fillért sem kíván közhasznú társasága támogatására fordítani, viszont az intézet megtarthatja az ingatlanügyletből származó bevételt. Így a vízrajzi alapadatok karbantartását, a felszíni és a felszín alatti vízkészletek változásának nyomon követését, a közcélú méréseket, kutatásokat üzleti bevételeiből kell kitermelnie, ami annak fényében különösen ellentmondásos, hogy közben a szakminiszter egyetlen lehetőséget sem hagy ki, hogy az unióból érkező támogatásoknak köszönhető nagyszabású környezetvédelmi programokat méltassa. Az eladásra kijelölt egyik épület ad helyet a hidraulikai modellkísérleteknek és a vízsebességet mérő műszerek hitelesítéséhez szükséges, az országban ugyancsak egyetlen speciális csatornának. Ezek nagy valószínűséggel megszűnnének, amivel Tátrainak írt augusztusi feljegyzésében Varga Miklós vízügyi szakállamtitkár nem értett egyet, attól tartva, hogy ezáltal az árvízvédekezés irányításához szükséges információ megbízhatósága is csökkenne, s valahol el kell végeztetni a minisztériumi kommunikációban nagy szerepet kapó Vásárhelyi-terv tiszai tározóinak kialakításához szükséges modellkísérleteket is. "Év végéig szeretném átvilágítani az intézményt, s ha megrendelések híján vagy a csekély igények miatt ésszerűtlen fenntartani valamely tevékenységet, akkor azt a szolgáltatást inkább beszerezzük a piacról, szükség esetén akár külföldi intézményektől" - jelezte a megváltozott szemléletet a HVG érdeklődésére a Vituki igazgatója. A zöld tárcától - idén utoljára - kapott 400 millió forint körüli támogatáshoz képest az ingatlaneladásból várt, 1 milliárd forinton felüli összegből a műszerek egy részének cseréjére is futhatja, így a megmaradó tevékenység még színvonalasabban lesz végezhető - helyezte kilátásba Kari. Az persze már sosem fog kiderülni, mennyi lenne az ingatlanbevétel, ha a Wallis "indikatív vételi ajánlatait" figyelmen kívül hagyva, tisztességes versenytárgyaláson dőlhetne el a ferencvárosi állami ingatlan sorsa. SZABÓ GÁBOR

http://hvg.hu/hvgfriss/2006.49/200649HVGFriss178

https://web.archive.org/web/20231223044207/https://hvg.hu/hvgfriss/2006.49/200649HVGFriss178

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/partraszallok

HVG

hungarian-news

2006-12-06 00:00:00

PUCH ÉS BAJA: MEGSZÜNTETETT NYOMOZÁS

PUCH ÉS BAJA: MEGSZÜNTETETT NYOMOZÁS Bizonyíték hiányában a Központi Nyomozó Főügyészség megszüntette azt a nyomozást, amelyben az MSZP-s Baja Ferenc és... Bizonyíték hiányában a Központi Nyomozó Főügyészség megszüntette azt a nyomozást, amelyben az MSZP-s Baja Ferenc és Puch László esetleges szerepét vizsgálták a K&H-brókercég botránya ügyében. Kulcsár Attila, az ügy elsőrendű vádlottja többször tett terhelő vallomást Bajára, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárára és Puchra, a szocialisták pártpénztárnokára, mondván, korrupciós pénzeket fogadtak el tőle, amiért cserébe különböző előnyöket nyújtottak neki. Keresztes Imre vezető főügyész a HVG-nek elmondta: Baját és Puchot ki sem hallgatták. Tanúként azért nem, mert a tanúnak igazat kell mondania, márpedig az eljárásban az érintettek esetleges bűnösségét vizsgálták, gyanúsítottként pedig azért nem, mert ehhez fel kellett volna függeszteni az országgyűlési képviselőknek járó mentelmi jogukat, annak kezdeményezésére viszont nem volt elég indok. Kulcsár ismételt meghallgatásából, számlák, cégiratok, telefonlisták ellenőrzéséből ugyanis nem találtak bizonyítékot arra, hogy Kulcsár valóban megvesztegette volna a két politikust. Ebből még nem következik - hangsúlyozta a főügyész -, hogy a volt bróker hazudott. Ha ő és vádlott-társai - várhatóan áprilisban induló - perében esetleg új bizonyítékok bukkannak fel, az ügyészség újrakezdheti a nyomozást.

https://hvg.hu/hvgfriss/2006.06/200606HVGFriss11

https://web.archive.org/web/20231112192211/https://hvg.hu/hvgfriss/2006.06/200606HVGFriss11

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/puch-es-baja-megszuntetett-nyomozas

HVG

hungarian-news

2006-02-08 00:00:00

Külszíni megfejtés

A Kulcsár-jegyzőkönyvek A HVG legújabb száma „Befejeződött a Kulcsár-nyomozás - Külszíni megfejtés” címmel elemzi az exbróker ügyészségi vallomását. A kihallgatási jegyzőkönyvek fénymásolatait most Ön is letöltheti a hvg.hu-ról! A Kulcsár-ügyOlvassa el Rádi Antónia beszámolóját nyomozás részleteiről. A cikk a HVG eheti számában jelent meg. Főszerkesztőként több napos mérlegelés után döntöttem Kulcsár Attila ügyészségi vallomásainak nyilvánosságra hozatala mellett. Az ügy Kulcsárra vonatkozó nyomozati szakasza lezárult, az iratismertetés pedig június 24. és augusztus 2. között az érintettek számára megtörtént. Azokat a kihallgatási jegyzőkönyveket közöljük, amelyeket a Fővárosi Főügyészségen, illetve a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatalban tett vallomások alapján, 2004 június 4. és 2005 május 11. között vettek fel. A gondos olvasó észreveheti, hogy a számozott jegyzőkönyvek (sorszámozva vannak 1-től 44-ig, római számmal) közül 16 hiányzik. Úgy tudjuk, hogy ezek az összetett büntetőügy egyéb szálaira vonatkozó vallomásokat tartalmazzák. Mi tehát 28 jegyzőkönyv fénymásolatát közöljük, összesen 21 fájlban. Tényként elfogadható, hogy a birtokunkba került jegyzőkönyveknek hírértéke van, még akkor is, ha az olvasónak tudnia kell: Magyarországon a Btk. szerint a gyanúsítottak igazmondásra nem kötelezhetők. A korrektség kedvéért az érintettek fellelhető cáfolatait a megfelelő fájlokhoz csatoltuk, és olvasóink rendelkezésére bocsátjuk. Nyitva hagyjuk azt a lehetőséget, hogy a jobb tájékozódás érdekében esetleg később birtokunkba kerülő további dokumentumokat, illetve megnyilatkozásokat közöljünk. Ebben az ügyben, mint a HVG-ben megjelent cikkből is kitűnik, nem zárhatók ki manipulatív politikai elemek sem. Mindamellett tisztában vagyunk a birtokunkba került jegyzőkönyvek hírértékével. A hír - az újságírói hitvallás szerint – szent. Ez a mi értelmezésünk szerint azt jelenti, hogy osszuk meg az információkat olvasóinkkal, még akkor is, ha tudjuk, a hírek manipulációkra is felhasználhatók. Szeretnénk leszögezni, a szerkesztőségnek ez nem áll szándékában, mint ahogy soha nem is állt. A fentiek okán a közzétett dokumentumok tartalmával kapcsolatos felelősséget elhárítjuk. Hirschler Richárd A jegyzőkönyvek fénymásolatai 21 file-ban és a kapcsolódó hivatkozások, cáfolatok: 1. Irásos vallomás 2. A piramisjátékos 3. Kerék Csaba http://hvg.hu/gazdasag/0000000000578C9A.aspx 4. Segítségkérés a rendőrségtől 5. PSZÁF 6. Bácskai János http://www.nol.hu/cikk/359959 http://hvg.hu/itthon/00000000005A22F6.aspx 7. Sikkasztássorozat kezdete 8. A Forró nyom http://hvg.hu/itthon/20041223forro.aspx 9. Betonútépítő 10. Állami Autópálya http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=11192(Csillag István) 11. Felső kapcsolatok I http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=11194 (Kodela László) http://hvg.hu/itthon/0000000000516A62.aspx http://hvg.hu/itthon/20050506tothandras.aspx (Tóth András) http://hvg.hu/itthon/20050513toth.aspx (Tóth András) http://hvg.hu/itthon/20050504osszefoglalo.aspx http://www.nol.hu/cikk/359959/ http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=11271 (Tóth András) http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=11270 (Mészáros János) http://hvg.hu/itthon/20050517ferenczicafolat.aspx (Ferenczi László) http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=11269 (Kiss Péter) http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=11191 (Baja Ferenc) http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=11195 (Puch László) http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=11368 (Puch László) http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=11193 (Czakó László) http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=11187 (Erős János) 12. Felső kapcsolatok II http://hvg.hu/itthon/00000000004CCE01.aspx http://hvg.hu/itthon/20050329lamperth.aspx (Lamperth Monika) http://hvg.hu/itthon/20050422jegesy.aspx (Jegesy András) http://hvg.hu/itthon/20050502lamperth.aspx (Lamperth Monika) http://www.nol.hu/cikk/334064/ (Lamperth-Jegesy) http://www.nol.hu/cikk/360898/ (Lamperth Monika) http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=11272 (Zámbori Mihály) 13. Felső kapcsolatok III 14. Zöld Ujság Rt. 15. Ügyfelek 16. Kőbányai Önkormányzat http://www.nol.hu/cikk/334258/ http://www.nol.hu/cikk/334207/ 17. ESMA Kft. 18. Pénzügyek 19. Nyomozói kérdések I 21. Nyomozói kérdések III

https://hvg.hu/itthon/20050805foszerk1

https://web.archive.org/web/20160918205801/http://hvg.hu/itthon/200531plusz11

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/kulszini-megfejtes

HVG

hungarian-news

2005-08-03 00:00:00

Szakad a plafon?

Szakad a plafon? Az ügyészség lapzártánk után postázza a bíróságnak a K&H-ügyben készült vádiratot. A HVG értesülései szerint a Kulcsár-ügy további büntetőeljárásokat eredményezett, ügyészségi nyomozók hivatali visszaélést gyanítva vizsgálják például Baja Ferenc és Puch László MSZP-s politikusok szerepét. "K. A. felírt valamit az üres papírra, azt mosolyogva a védő elé tartotta, egyben fejével a plafon felé biccentve azt mondta a védőjének: »Mikor szakad le onnan?«, majd a papírt az asztalra tette. Dr. Z. Gy. védő e kijelentés után kb. 2-3 másodperc múlva ugyancsak felnézett a plafonra, az ott látottakon ő is elmosolyodott. Ezt követően K. A. komoly arcra váltva megkezdi a választ a feltett kérdésre." Mindez Kovács Attilának, a Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyek főosztálya osztályvezető ügyészének Polt Péter legfőbb ügyész számára készített feljegyzésében áll. Polt arra kereste a választ, történt-e törvénysértés "K. A.", azaz Kulcsár Attila, a K&H Equities Rt. sikkasztással gyanúsított egykori brókere videoszalagra rögzített (HVG, 2005. augusztus 20.) kihallgatásakor a Fővárosi Főügyészségen (FF). A kazetta nyilvánosságra kerülése nyomán indult vizsgálat szerint nem történt törvénysértés, legalábbis olyan nem, "amely a kihallgatást törvénytelenné tenné". A plafon leszakadására például a gyanúsított azért utalt, mert a kihallgatószoba asztala fölött a légkondicionáló furcsán zörgött. Ez - ismeri el a feljegyzést készítő ügyész - a felvételen nem hallatszott ugyan, az azonban látható, ahogyan "dr. Z. Gy. meghatalmazott védő több alkalommal felnéz a plafonra". Kulcsár gyanúsítottból eközben a hét elején vádlott lett, az FF ugyanis elkészítette a K&H-ügy vádiratát. A főügyészség által lapzártánk után, szerdán sajtóértekezleten ismertetni tervezett, a hét elején "piszkozatban" elkészült vádról annyit lehetett tudni, hogy a 20 milliárd forintos sikkasztási ügyben az egykor 10 milliárd forintra taksált kárérték 7-8 milliárd forintra csökkent, a 27 gyanúsított közül pedig nem kell mindenkinek a vádlottak padjára ülnie. Azok, akik - a vádemelés elhalasztásával, esetleg megrovással vagy az eljárás megszüntetésével - megússzák, elsősorban a banki alkalmazottak közül kerülnek ki. A vádirat hivatalosan még alá nem írt változata szerint bíróság elé kell állnia Rejtő E. Tibornak, a K&H Bank Rt. volt vezérigazgatójának, akinek a terhére sikkasztásban való bűnsegédletet rónak. Az ő szerepét elsősorban a logika támasztja alá: életszerűtlen, hogy ne tudott volna a pénzintézet kiemelt ügyfelei számlájának megcsapolásáról. Holott Kulcsár mindent megtett, hogy tisztázza egykori mentorát és felettesét, akire egyébként a kiszivárgott hírek szerint az alkalmazottak és az ügyfelek sem tettek terhelő vallomást (ők valamennyien Kulcsárra mutogattak), s neve nem szerepel a hivatalos banki okmányokon sem. A kárérték leszállítása után vélelmezhető, hogy nem születik majd vasszigorú ítélet, különösen hogy a hiányolt összeg gyakorlatilag megvan: a bíróság májusban több mint 7 milliárd forint értékben zárolta egyes gyanúsítottak vagyonát. Az elsőfokú bírósági határozat értelmében egyébként egyes K&H-ügyfelek s más magánszemélyek, cégek vagyonára is lakat került volna. Olyanokéra, akikhez vélelmezhetően a sikkasztásból származó pénz folyt be, akár úgy is, hogy nem feltétlenül tudtak annak eredetéről (ezen a listán a legnagyobb összeggel, a Montrade Ltd.-től származó 270 millió forinttal a Pintér Dezsőhöz, az MTM-SBS Rt. volt elnökéhez kötődő Könnyű Attila cége szerepel, második az Esma Kft. 208 millióval). A Fővárosi Bíróság azonban csak az illegális pénzmozgásokban oroszlánrészt vállaló Britton-csoport cégei esetében adott helyt a zárásra vonatkozó végzésnek. A nyomozási bíró egyébként osztani látszik a Kulcsár vallomásában foglaltakat, vagyis hogy a bűncselekmény központja a Britton volt, a pénzt így ott, illetve a cég magyarországi vezetőinél, Kerék Csabánál és Mészáros Jánosnál kell keresni. (Ők ezt cáfolják, és kitartanak amellett, hogy a Britton egy volt a sok K&H-ügyfél közül. Így viszont - állítják környezetükben - ők sem tudják, ki lehetett a pénzmosás tényleges szellemi agytrösztje.) Hasonló sejtései lehetnek a K&H vezetőinek is, a HVG értesülései szerint ugyanis a bank jogi lépéseket fontolgat, miképpen érvénytelenítheti azt a tőkeemelési döntést, amellyel Mudura Sándor 51 százalékos többséghez jutott a nagyváradi Lotus Plázát üzemeltető cégben, míg a Britton tulajdonrésze 49 százalékra apadt. Úgy tudni egyébként, a K&H is az alacsony kárérték mellett kardoskodik, s nem csupán a bank maradék jó hírnevének megőrzése érdekében. Lassan eléri ugyanis a 10 milliárdos nagyságrendet az az összeg, amelyet a bankkal választottbíróság előtt pereskedő ügyfelek követelnek a K&H-tól, olykor meglepő körülmények között. Több mint 3 milliárd forintot nyert vissza például az a kőbányai önkormányzat, amelynek tulajdonosi bizottsága volt elnöke, Váradi János az ügyben gyanúsított, s a banknál történtek ismerői váltig állítják, a perlekedők egy része aligha a mit sem sejtő ügyfelek közül került ki. Nekik egyébként - pénz ide vagy oda - még korai volna fellélegezniük: úgy tudni, az FF-en fontolgatják, előveszik azoknak az aktáit, akikről vélelmezhető, tudhattak valamit brókerük illegális üzelmeiről (a céges ügyfelek képviselői közül - Váradi mellett - egyelőre Bitvai Miklós, az Állami Autópálya-kezelő Rt. volt vezérigazgatója, Nagy Károly volt libériai tiszteletbeli konzul, Garamszegi Gábor, a Betonút Rt. volt vezérigazgató-helyettese, illetve Forró Tamás médiavállalkozó gyanúsított). A Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal (KÜNYH) a HVG értesülései szerint hivatali visszaélés gyanújával vizsgálja a Kulcsár-vallomásban korrupciós pénzeket elfogadó politikusként jellemzett két MSZP-s országgyűlési képviselő, Baja Ferenc miniszterelnökségi politikai államtitkár és Puch László pártpénztárnok szerepét. Sajtónyilatkozataikban mindketten cáfolták a Kulcsár által elmondottakat, hangsúlyozva, hogy az ügyészség még tanúként sem hallgatta ki őket. Ennek egyébként nem lett volna akadálya. Annak azonban már igen, hogy gyanúsítottként is faggassák őket: mindkettejüket védi ugyanis a mentelmi jog. Az egyebek mellett képviselők elleni nyomozásokra szakosodott KÜNYH vélhetően ezért is kutakodik egyelőre ismeretlen tettes ellen. Ezen ügyekben Kulcsárt és másokat (köztük például a Taxis Gyusziként elhíresült Szekér Gyulát, Kulcsár pénzszállító "táskás emberét") tanúként faggatják, s úgy tudni, Puch esetében egyebek mellett a sokat emlegetett "brittonos" autó beszerzésének körülményeire kíváncsiak. Egy korábbi sajtóperben Puch állítását fogadta el ugyan a polgári bíróság, mondván, hiába szólnak arról a hírek, hogy a pénztárnok a Brittontól kapott Peugeot-val furikázik, a jármű első tulajdonosa Puch volt. Az ügyészségi nyomozók előtt lévő vallomásokból ugyanakkor információink szerint az következik, hogy az autót Szekér vásárolta a Britton pénzéből és nevében, Puchnak csak a nevére íratták. De még az is elképzelhető, hogy az ügyben Taxis Gyuszi is gyanúsított lesz, a brittonos Mészáros János ugyanis a vallomások szerint szóban utasította őt a vásárlásra, ám nem adott neki engedélyt a cégbélyegző használatára. Bajával kapcsolatban egy, a K&H-botrányhoz csak Kulcsár révén kapcsolódó ügyet vizsgálnak. Az exbróker volt ugyanis az, aki - állítása szerint - 2002-ben összehozta az államtitkárt a Synergon Rt. vezérigazgatójával, aki hajlandó volt a megbízási díj 10 százalékának visszafizetésére, ha cége állami megrendelésekhez jut. Úgy tudni, az ügyészségi nyomozók a közeljövőben döntenek, kezdeményezik-e Poltnál, hogy kérje a két képviselő mentelmi jogának felfüggesztését a T. Háztól.

https://hvg.hu/hvgfriss/2005.34/200534HVGFrissa200

https://web.archive.org/web/20231113083109/https://hvg.hu/hvgfriss/2005.34/200534HVGFrissa200

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/szakad-a-plafon

HVG

hungarian-news

2005-08-24 00:00:00

A Kulcsár-nyomozás vége

JÚNIUS 15. Befejezték a nyomozást Kulcsár Attila egykori sztárbróker sikkasztási ügyében. A Fővárosi Főügyészség augusztus 24-én emelt vádat Kulcsár és húsz társa ellen, alapvetően a K&H Equities Rt.-nél 1998-2003 között forgatott 7-8 milliárd forint elsikkasztása és tisztára mosása miatt. A tárgyalás várhatóan 2006 áprilisában kezdődik. Sikkasztással vádolják többek között Rejtő E. Tibort, a bank korábbi vezérigazgatóját, Forró Tamás volt médiavállalkozót, galériatulajdonost, Kelemen László korábbi jegybanki felügyelőbizottsági elnököt. A jelek szerint megúszta a büntetőeljárást a Miniszterelnöki Hivatal több magas rangú tisztségviselője, így Baja Ferenc politikai államtitkár és a tisztéről már leköszönt Kodela László helyettes államtitkár, de Puch László szocialista politikus és Andó Sándor kőbányai polgármester is, jóllehet Kulcsár "rájuk vallott" az ügyészségen. Jobboldali politikusok érintettségéről nem szólt. A Kulcsár-ügy kapcsán bűnpártolás és államtitoksértés vádjával folyik Bácskai János lefokozott dandártábornok pere, valamint a Kulcsár-ügy felderítésében kezdetben kulcsszerepet játszó Molnár Csaba alezredesé, akit vesztegetéssel, államtitoksértéssel vádolnak, és azzal, hogy segített Kulcsárnak eltussolni a brókerbotrányt. Megszüntették viszont a nyomozást a Kulcsár-ügyet kipattantó Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének előző elnöke ellen, akit magánokirat-hamisítással gyanúsítottak.

http://hvg.hu/hvgfriss/2005.51-52/200551-52HVGFriss1301

https://web.archive.org/web/20231221053813/https://hvg.hu/hvgfriss/2005.51-52/200551-52HVGFriss1301

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/a-kulcsar-nyomozas-vege

HVG

hungarian-news

2005-12-21 00:00:00

Fejlemények a Kulcsár-ügyben

Fejlemények a Kulcsár-ügyben A HVG csütörtöki számában megjelenő értesülések szerint az eddig kiszivárgottaknál terhelőbb dolgokat is vallott szocialista prominensekre az újabban ismét az ügyészségen faggatott Kulcsár Attila exbróker. Így nem minden alap nélkül tartanak attól MSZP-s berkekben, hogy a brókerügy kampánytémává válik. „Az ügy lehetséges politikai vonatkozásaira tekintettel jobban szeretném ezt akkor részletezni, hogyha az eddigi és az ez utáni feltáró jellegű vallomásomra is tekintettel a velem szemben alkalmazott, személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésben enyhítés történik" - keményített be egyik tavalyi vallomásában a Fővárosi Főügyészségen (FF) az egyébként készségesnek tűnő Kulcsár Attila. A sikkasztással gyanúsított volt bróker akkoriban még előzetes letartóztatásban ült. Nem sokáig: tavaly ősszel házi őrizetét rendelte el a bíróság. Az elvileg az Országos Rendőr-főkapitányság által folytatott nyomozást felügyelő FF mostanában újra felfedezte az exbrókert, akit ismét kihallgatnak. Szavait - mint ügyvédje, Zámbó Gyula a HVG-nek elmondta - jelenleg a nemrégiben elkészült, négykötetes tőkepiaci szakértői jelentéssel vetik össze. A nyomozást a büntetőeljárásról szóló törvény értelmében legkésőbb az első gyanúsítotti kihallgatástól számított két éven belül, vagyis az idén szeptember elején be kell fejezni (a gyanúsítottakról lásd táblázatunkat). MSZP-s körökben szilárd meggyőződés, hogy - a Polt Péter legfőbb ügyész fideszes előélete, illetve az ügyészség baloldali berkekben tendenciózusnak mondott nyomozásmegszüntetési gyakorlata miatt - az ellenzékhez kötődőnek tartott FF a kampányidőszakra időzíti a valószínűsíthető vádemeléseket, igaz, szocialista berkekben azzal vigasztalják magukat: politikusaik, üzleti holdudvaruk csak periferikusan érintett az ügyben, amellyel kapcsolatban releváns újdonság már aligha akad. A Kulcsárt faggató ügyészek - köztük az időközben fővárosi főügyésszé előlépett Ihász Sándor - az említett tavaly nyári kihallgatás során ugyanakkor egyebek mellett arra voltak kíváncsiak, milyen kapcsolatban állt a K&H Equities Rt.-ből 20 milliárd forintot elsíboló egykori sztárbróker Puch Lászlóval, a szocialisták pénztárnokával. Kulcsár - a HVG birtokába került, az ilyen helyzetben egyébként szokatlan összeszedettségről tanúskodó, már-már „nyomdakész" vallomása szerint - állította: „Részesült a bűncselekményből származó pénzből Puch László is." A történet nemcsak kényes, de zavaros is. Kulcsár elmondása szerint a pénzt személyi sofőrje és állandó pénzszállítója, Szekér Gyula (Taxis Gyuszi) vitte el, a címzett azonban még a bróker szerint sem a pártpénztárnok volt, hanem egy bizonyos Mészáros János. Ő csak névrokona a Britton-cégcsoport egyik, időközben gyanúsítottá vált irányítójának, s a pénzt a Kulcsár-vallomás szerint - hogy vállalkozásainak „üzleti eredményre váltható politikai hátteret" biztosítson - Puchnak továbbította, az pedig szóban igazolta vissza, hogy megkapta. Mészáros - aki egyébiránt a Magyar Fejlesztési Bank Rt. igazgatósági tagja - a HVG kérdésére elmondta, nyolc éve ismeri Puchot, s Kulcsárral is tárgyalt különféle befektetési lehetőségekről, de tagadja, hogy bármiféle pénzközvetítésben részt vett volna (Puch nem reagált a HVG megkeresésére). Kulcsár mindenesetre ráérzett, a sztori az ő adu ásza, mint hozzáfűzte, „később hajlandó" részletesen is beszélni a kapcsolatról, de előbb „gondolkodnia kell", egyebek mellett azon, mi támasztja alá az általa elmondottakat. Második oldal (Oldaltörés) A HVG értesülései szerint a fő gyanúsított vallomását kivéve egyéb bizonyíték több mint fél év elteltével sem került elő a K&H-ügy illusztris mellékszereplőire vonatkozóan, s az illegális pénzváltóból-zughitelezőből feltört Kulcsárról egy dolog állítható bizonyossággal - hogy tudniillik nem minden szavára lehet mérget venni. Mégis úgy tűnik, az FF kiemelt fontosságot tulajdonít az általa másokról elmondottaknak. A csalárd ügyleteit 1998 és 2003 között háborítatlanul bonyolító Kulcsár más korábbi - jobbára szintén a szocialistákhoz köthető - ismerősét is bemártotta az ügyészségen. Közéjük tartozik Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, akiről Kulcsár azt állította; több alkalommal, mintegy 30-50 millió forintot adott át neki személyesen Újpesti rakparti lakásában, egyszer-kétszer néhány milliót pedig legfőbb bizalmasával, Taxis Gyuszival küldött el a politikus Szilágyi Erzsébet fasori irodájába; személyesen mindig késő este találkoztak. A vallomás szerint Baja az egyik, a Britton-irodában tartott találkozóra magával vitte Endrényi Éva vállalkozót, Kovács László akkori külügyminiszter és MSZP-elnök ismerősét is. Baja határozottan cáfolta a HVG-nek, hogy bármilyen pénzügyi kapcsolatban lett volna akár Kulcsárral, akár a K&H-val (egyébiránt azt az exbróker is hangsúlyozta, hogy az állítása szerint Bajának juttatott összegek „nem a bűncselekményből" származtak), míg Taxis Gyuszi úgy emlékezik, vékony borítékot vitt az államtitkárnak, amelyben szerinte „nem volt pénz". Rejtő E. Tibor © Pataky Zsolt Bajától egyébként Kulcsár azt remélte, segít állami megrendeléseket szerezni a Synergon Rt.-nek, amelynek részvényeire a bróker előszeretettel spekulált. Terhelő vallomást tett Kulcsár Karl Imre volt MSZP-s parlamenti képviselőre is, aki állítólag összehozta őt Andó Sándor szocialista kőbányai polgármesterrel és munkatársaival. Nekik Kulcsár - mint mondta - 1999 és 2003 között félmilliárd forintot fizetett ki azért, hogy hozzányúlhasson a X. kerületi önkormányzat milliárdjaihoz (HVG, 2005. január 8.). E történet hitelessége is erősen kétséges azonban, hiszen az önkormányzat pénzét a hamis kimutatások gyártásában profizmusra szert tett Kulcsár anélkül is eltapsolhatta, hogy bárkit is beavatott volna piszkos manővereibe. A „feltáró jellegű" vallomásait ügyesen adagoló Kulcsárt ma már nem őrzik folyamatosan a rendőrök Újpesti rakparti lakása előtt álldogálva, hanem csak szúrópróbaszerűen ellenőrzik, otthon van-e. A hatlakásos lépcsőház bejáratát biztonsági őr vigyázza, aki senkit sem enged fel Kulcsárhoz. A másik kulcsszereplő, Rejtő Endre Tibor, a K&H jelenleg lakhelyelhagyási tilalom alatt álló volt első embere egyik törzshelye pedig a budai Rózsakert bevásárlóközpont Bécsi Kávézója. Harmadik oldal (Oldaltörés) Szabadlábon védekezik Forró Tamás egykori televíziós riporter is, aki - Kulcsár vallomása szerint - 2000-ben maga kereste meg a vele addig régiségügyleteket bonyolító exbrókert, segítsen a Világgazdaság című napilapot kiadó Zöld Újság Rt. értékesítésében, nehogy a lap a „jobboldalhoz kötődő befektetőkhöz" kerüljön (HVG, 2000. szeptember 30.). Mint Kulcsár az FF-en elmondta: üzleti körük - az ekkoriban a bróker, majd papíron barátnője, Matics Brigitta által vezetett KH Invest Kft. révén - 230 millió forintért szerzett érdekeltséget a kiadóban, amelyet 375 millió forintért adtak tovább az Axel Springer Magyarország Kft.-nek. Eközben körülbelül 100 millió forintjáért perli a K&H brókercégét választottbíróság előtt egy Amerikába szakadt, a nevét titokban tartani kívánó magyar, akit a Floridában élő - s rendőri berkekben a brókerügy kulcsemberének tartott - Schönthal Henrik szervezett be Kulcsárhoz ügyfélnek. A Kulcsár-féle pénzmosási tranzakciókban kulcsszerepet játszó ír offshore céget, a Montrade Ltd.-t gründoló, egykori londoni IBUSZ-képviselő Schönthal ellen tavaly márciusban elfogatóparancsot adtak ki, majd a magyar hatóságok a kiadatását is kérték az Egyesült Államoktól, eddig hiába. A HVG információi szerint a névtelenségbe burkolózó ügyfél néhány héttel ezelőtt meglátogatta Schönthalt Floridában, aki - mint tapasztalta - él és virul, s azt hangoztatja: az amerikai hatóságok soha nem adják ki őt Magyarországnak (Kulcsár nem tett terhelő vallomást Schönthalra, Taxis Gyuszi viszont azt állította a rendőrségen, hogy ő Budapesten többször vitt pénzt „Söninek"). Azt nem lehet tudni, vajon Kulcsár és Szekér Gyula - ügyvédeik vagy más segítőik közreműködésével - egyeztették-e vallomásaikat, de az tény, a gépkocsivezető is sorra megnevezte a Kulcsár által „elmeszelteket", mint a pénzküldemények címzettjeit. A taxis egyébként sokkal több - s zömmel szintén a szocialistákhoz köthető - ügyfélről és bennfentes részletről számolt be, mint egykori megbízója. „Alexandru Mudurának egy alkalommal biztosan vittem pénzt. Csepelen a futballpálya mellett adtam át. Leszúrt, hogy miért nem értem a belvárosból Csepelre öt perc alatt, pedig Attila azt mondta neki" - vallotta például a taxis Medgyessy Péter exkormányfő romániai nagyvállalkozó barátjáról, aki Kulcsár és a Britton-cégek közreműködésével, a magyar állami Eximbank Rt. kölcsönéből épített plázát Nagyváradon (HVG, 2002. július 27.). Mudura hasonló nevű fia, becenevén „Nani", szintén kapott pénzt Gyuszi közvetítésével. A taxis - állította a vallomásában - többször szállított pénzt Kulcsár törzshelye, a budai Déryné cukrászda tulajdonosának, Weigl Ottónak, illetve rokonának, Weigl Gábornak. Utóbbival - aki a volt titkosszolgálati tisztek által működtetett, jelenleg végelszámolás alatt álló, mások mellett ifjabb Apró Antal által alapított S-KomplexRt. felügyelőbizottsági tagja - utcasarkokon, uszodaparkolóban találkoztak. GYENIS ÁGNES, RÁDI ANTÓNIA

https://hvg.hu/itthon/20050223kulcsarugy

https://web.archive.org/web/20210305081030/https://hvg.hu/itthon/20050223kulcsarugy

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/fejlemenyek-a-kulcsar-ugyben

HVG

hungarian-news

2005-02-23 00:00:00

Pályáznak rá

Pályáznak rá Tízmilliárd forintos beruházással, orosz részvétellel nemzetközilogisztikai bázissá pumpálnák fel a pályáról az elmúlt évekbenkiszorult Záhonyt. A projektbe bekerülnének az egykori zsurkivodkagyár területei is. Több mint tíz év vegetálás után ismét meghatározó szerepre tör a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei határátkelőhely, Záhony. Az Ukrajnával határos kisváros ugyanis az Európa és Ázsia közötti vasúti áruforgalom uniós hídfőállása szeretne lenni. Záhony egyszer már volt főszereplő a régióban, hiszen a rendszerváltozásig évi 15 millió tonna áru érkezett a volt Szovjetunió területéről ide, de ennek a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok lazulásával befellegzett. Az áruforgalom a kilencvenes évektől harmadára csökkent, és ezt azóta sem sikerült feljebb tornászni: tavaly is csupán 5,6 millió tonna érkezett a FÁK-államokból. Igaz, a nem hivatalos kereskedelmi határforgalom mindvégig töretlenül virágzott: magyar részről mostanság a literenként 100-120 forintba kerülő benzinért vagy a dobozonként 100 forintért megkapható cigarettáért autóznak át Ukrajnába, az ukrán bevásárlóturistákat pedig minden érdekli, ami a hazai üzletekben megvehető. A térség szocialista politikusai - köztük Bajor Tibor, Záhony egykori polgármestere, 1994-2002-ig országgyűlési képviselője, jelenleg a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) politikai főtanácsadója, valamint Nagy Sándor, a MEH területfejlesztésért felelős politikai államtitkára - évek óta kitartóan bombázták a mindenkori kormányt Záhony érdekében, némi remény azonban csak 2002 decemberében, Medgyessy Péter miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozóján csillant fel. A felek akkor abban állapodtak meg, hogy a két ország kereskedelmi kapcsolatainak erősítéséhez egyebek mellett egy orosz és egy magyar területen lévő raktárbázist kellene létrehozni, s e célra a magyarok Záhonyt javasolták. Az orosz kormány hosszú távú közlekedési stratégiájába is bekerült a záhonyi projekt. Noha Oroszország külkereskedelmében az északi - Breszten és Lengyelországon áthaladó - közlekedési folyosó játszik meghatározó szerepet, az oroszok úgy vélik, alternatívaként fejleszteni kell a transzszibériai vasútvonal leágazásának tekintett, Magyarországon át Dél-Európába haladó útvonalat is. Már csak azért is, miután az orosz diplomácia fájó pontja a Lengyelország és Litvánia közé "szorult" kalinyingrádi körzet orosz lakosai számára a litvánok, majd 2003. január 1-jétől a lengyelek által is a bevezetett vízumkényszer (HVG, 2003. június 7.). A HVG-nek nyilatkozó pesszimista logisztikai szakértők szerint nem kizárt, hogy Moszkva nem gondolja komolyan a záhonyi logisztikai fejlesztést, hanem csupán afféle figyelmeztetésnek szánja a lengyelek számára. A lengyel-orosz konfliktus valóban adhatott némi lökést a projektnek, de vélhetően mégsem ez volt az elsődleges szempont. Mindenesetre azzal, hogy a transzszibériai vasútvonal mentén fekvő uráli jekatyerinburgi megye vállalkozik az üzletre, a magyarok lépéselőnybe kerülhetnek a rivális lengyelekkel szemben. A magyar cégek a jekatyerinburgi ipari park területén 30 hektárnyi területet és épületeket vehetnének bérbe kedvezményesen, ahonnan versenyképesebben szállíthatják például az élelmiszer-ipari termékeket, konzerveket a FÁK-országokba. A jekatyerinburgi logisztikai cég, a Taktik pedig Záhonyban veti meg a lábát és hozzálát a nemzetközi logisztikai központ kialakításához. Szándékai komolyságát jelezve a Taktik tavaly Transzlogisztikai Rt. néven közös céget alapított a meglévő raktárbázist tulajdonló Záhony és Térsége Fejlesztési Kft.-vel (ZTF). Ez utóbbiban 51 százalékot jegyez az állami kézben lévő Regionális Fejlesztési Holding, 46 százalékot a MEH tulajdonol, míg a maradék 3 százalék a Magyar Államvasutak Rt.-é (MÁV). Az elképzelések szerint az első ütemben, 2006-ig a 30 hektáron mintegy 10 milliárd forintos ráfordítással 60-70 ezer négyzetméter raktárbázis épül, finanszírozásának oroszlánrészét a ZTF Kft.-vel közös cégben 55 százalékos többséggel rendelkező oroszok vállalnák magukra. Vlagyimir Boldirjev, a Taktik vezérigazgatója szerint a záhonyi és a jekatyerinburgi régió mellett az Európai Unió is jelentős haszonra tesz szert az orosz szállításokból, ezért a beruházási összeg jelentős részét uniós pénzekből szeretnék összehozni. Az első években az orosz fél hozzávetőleg 2-3 millió tonna pluszárut szervezne a kibővített záhonyi bázisra. Boldirjev a HVG moszkvai tudósítójának adott nyilatkozatában megerősítette, hogy Jekatyerinburg és környéke képes lesz garantálni a közlekedési folyosó forgalmának megkétszerezését is, miután Jekatyerinburg 200-1000 kilométeres körzetében "hét jelentős ipari potenciállal rendelkező körzet van". Ráadásul a záhonyi üzletből Magyarország már csak a vámtételek miatt is milliárdos hasznot húzhatna. Az uniós vámszabályok szerint ha a májusi csatlakozást követően az uniós országba szállító cég úgy dönt, hogy Záhonynál vámoltatja el a szállítmányt, a vámérték 25 százaléka a fogadó országot, azaz a magyarokat illeti meg. Mindehhez a magyar félnek "csak" a területet kellene a leendő logisztikai bázis rendelkezésére bocsátania. Erre az idei költségvetési törvényben - a MEH-nek címkézve - 1 milliárd forintot különített el a parlament a kiemelt területfejlesztési programok keretében, de az összeg, még mielőtt elköltötték volna, 700 millióra olvadt a Draskovics-csomag kapcsán. A projekt még alig, a pozícióharc viszont szinte nyomban beindult. A MEH a HVG értesülése szerint megpróbálta kiszorítani az amúgy is csekély részesedést tulajdonló MÁV-ot a közös cégből. A vasúttársaság ugyanis 15 hektárnyi, jelenleg kihasználatlan területtel rendelkezik Záhonyban, s ezzel kíván nagyobb tulajdoni hányadhoz és beleszóláshoz jutni a vegyesvállalatban. A MEH viszont arra akarta rávenni a MÁV-ot, hogy az - ingyen - adja át az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-nek a 15 hektárját, amit a ZTF Kft. venne meg kedvezményes áron. De a MÁV eredményesen lobbizott, így a MEH kénytelen volt visszavonulót fújni. További mintegy 10-12 hektárt, valamint raktározásra alkalmas épületeket záhonyi magánszemélyektől és néhány környékbeli cégtől tervez a ZTF az állami pénzből megvásárolni. Ez utóbbit azonban a HVG értesülése szerint pikáns politikai mozzanatok miatt hetek óta halogatják, miután kihagyhatatlannak tűnik a Nyírfa-ügyben is elhíresült zsurki vodkagyár 4,3 hektárjának, valamint a hajdani szeszgyár jelenleg üres épületének felvásárlása. A vodkagyár nem kis botrányt kavarva 1996-1997-ben a korábban Baja Ferenc által irányított környezetvédelmi minisztériumtól 55 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott az üzem megépítéséhez. Igaz, később egy kormányhatározat kötelezte a gyárat működtető Hunalco Rt., később Pentatron Rt. nevet viselő céget a támogatás visszafizetésére (HVG, 1998. augusztus 15.). Az ügy azonban nem csupán az állami pénzből megvásárolni tervezett vodkagyári területek miatt kínos: Bajor Tibor, a mostani záhonyi projekt "szellemi atyja" 1995 augusztusától 1998 szeptemberéig felügyelőbizottsági tagja volt a kétes hírnevet szerzett Pentatron Rt.-nek. Bajor a HVG-nek ez ügyben tett nyilatkozatát később informálisnak nevezte, és jelezte, hogy csak írásban megküldött kérdésekre hajlandó válaszolni. Nem csak politikai mellékzöngéi miatt aggályos a záhonyi projekt - állították a HVG-nek névtelenséget kérő logisztikai szakemberek. Annak ellenére ugyanis, hogy az új cég már májusban - legalábbis részlegesen - megkezdené a működést a meglévő raktárbázison, még mindig nem tudni pontosan, milyen áruk fuvarját szervezné Záhonyon keresztül az orosz fél. Miután Jekatyerinburg acélipari fellegvárnak számít, vélhetően csöveket és úgynevezett tömegárut, vasércet, esetleg szenet, faárut hoznának. Kérdéses viszont, a MÁV milyen mértékben lesz majd képes az uniós országokba irányuló szállítmányok továbbítására. Miután a FÁK-országok és az európai vasúti sínek nyomtávolsága eltérő, az árut vagy át kell rakni a MÁV-vagonjaiba, vagy tengelyt kell cserélni, csakhogy a vasúttársaságnak nincs elegendő, korszerű árufuvarozásra alkalmas kocsija - erősítette meg Kovács Imre, a MÁV áruforgalmazási főigazgatója a HVG-nek. A társaság járműparkja elavult, a mintegy 16 ezer, árufuvarozásra beállított kocsiból 6 ezer üzemképtelen, és selejtezésre vár. De kritikus a hazai vasúti pályák állapota is: a MÁV-vonalakon 20 tonna a megengedett tengelynyomás, míg más európai országokban, köztük a konkurens lengyeleknél is 22,5 tonna, ami azt jelenti, hogy a MÁV-vagonokba kisebb mennyiségű árut lehet pakolni. A MÁV-nak alighanem erősen kell "kapaszkodnia", ha bent akar maradni az üzletben, miután hazai kizárólagos árufuvarozási jogosítványait 2005 májusáig tarthatja meg, azt követően pedig bármely uniós vasúttársaság a helyébe léphet. MINK MÁRIA

https://hvg.hu/hvgfriss/2004.17/200417HVGFriss453

https://web.archive.org/web/20231111094810/https://hvg.hu/hvgfriss/2004.17/200417HVGFriss453

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/palyaznak-ra

HVG

hungarian-news

2004-12-02 00:00:00

A környezetvédelmi pénzeket vizsgálná Molnár Róbert

A Központi Környezetvédelmi Alap (KKA) 1994 és 1998 közötti gazdálkodását átvilágító vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi Molnár Róbert független országgyűlési képviselő. A honatya az MTI-nek elmondta: már benyújtotta az Országgyűléshez javaslatát, amely a KKA gazdálkodása mellett a pályázati pénzek szétosztásának teljes körű átvilágításával, valamint a Környezetvédelmi Minisztérium reklám- és egyéb szerződéseinek átvizsgálásával is foglalkozna. Emlékezetett, hogy 1999 januárjában hasonló országgyűlési határozati javaslatot már beterjesztett a parlament elé, akkor azonban az FKGP frakciójának vezetése nem támogatta kezdeményezését, a szocialista exminiszter, Baja Ferenc pedig beperelte őt emiatt. "Az MSZP-nek, amely most az erkölcs bajnokának és a tiszta közélet megteremtőjének hirdeti magát, érdeke, hogy minden alaptalan híresztelés elejét vegyék a közelgő választási kampányban.

https://index.hu/belfold/hirek/63119/

https://web.archive.org/web/20201021232507/https://index.hu/belfold/hirek/63119/

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/a-kornyezetvedelmi-penzeket-vizsgalna-molnar-robert

Index

hungarian-news

2001-08-14 00:00:00

„A Duna más ügy”

Alkotmánybírósági döntésre várnak a Nyírfa-ügyben eljárók, a zsurki vodkagyárnak adott nyolcvanmilliós támogatást a parlamenti bizottság betudta tévedésnek, a társadalombiztosítás nyírségi ingatlanjainak aránytalanul olcsó értékesítéséről szóló Zefírusz-ügy gyanúsítottjai között sem szerepel a cég egykori felügyelőbizottsági tagja, Baja Ferenc. A miniszter a közelmúltban olvasói levélben reagált a Narancs felvetéseire, és felajánlotta, hogy "prekoncepció nélküli" beszélgetésre bármikor szívesen áll a szerkesztőség rendelkezésére.

Ha végignézzük az elmúlt évek néhány jelentős botrányát, kiderül, a környezetvédelmi miniszter neve, hogy, hogy nem, rendre felbukkan. Ezek alaptalan vádaskodások, mondhatják sokan, hiszen melyik ügyben vádlott Baja Ferenc? Igazuk van, Baja Ferenc egyik ügyben sem vádlott. Alkotmánybírósági döntésre várnak a Nyírfa-ügyben eljárók, a zsurki vodkagyárnak adott nyolcvanmilliós támogatást a parlamenti bizottság betudta tévedésnek, a társadalombiztosítás nyírségi ingatlanjainak aránytalanul olcsó értékesítéséről szóló Zefírusz-ügy gyanúsítottjai között sem szerepel a cég egykori felügyelőbizottsági tagja, Baja Ferenc. A miniszter a közelmúltban olvasói levélben reagált a Narancs felvetéseire, és felajánlotta, hogy "prekoncepció nélküli" beszélgetésre bármikor szívesen áll a szerkesztőség rendelkezésére. Baja Ferencet szaván fogtuk. Magyar Narancs: Miért kapott a Szonda Ipsos 270 millió Ft-ot az ön által irányított minisztériumtól? Baja Ferenc: Kiírtunk egy pályázatot, ami a területfejlesztés intézményrendszeréről és kutatásfejlesztéséről szólt. Ezt nyerte meg a Szonda Ipsos. A dokumentációt tisztességesen végzik, a területfejlesztési tanács minden tagja, minden megye, minden érintett megkapta azt a felmérést, hogy az állampolgárok, hogy a térségek vállalkozói, önkormányzatai hogyan látják az intézményrendszert. Nagyon fontos az EU-csatlakozás szempontjából, hogy megtudjuk: a polgárok elégedettek-e, milyen változtatást szeretnének. Erre a munkára az Országos Területfejlesztési Tanácsnak van rálátása, a kérdéseket megvitatták a minisztériumban, a Szonda Ipsos pedig szakmailag jó munkát végzett, eddig legalábbis. MN: De talán megkérdőjelezheti egy más kérdéseket vizsgáló felmérés objektivitását az, hogy az egyik legismertebb közvélemény-kutató cég több száz milliós pályázatot nyer egy szocialista vezetés alatt működő minisztériumtól. BF: Nincs ilyen összefüggés a két dolog között. Meg kell nézni, mit tett le a Szonda Ipsos az asztalra, és annak alapján el lehet dönteni, igazat mondok, vagy nem. Hiba lenne azt feltételezni, hogy azért nyert a Szonda Ipsos, hogy a miniszternek jó PR-ja legyen. Én programszerűen haladok előre, nem mondhatom azt, hogy jaj istenem, ne rendeljünk meg ilyen kutatást, ne éljünk ezzel a hatékony eszközzel, mert mások élni fognak a gyanúval, hogy ez a miniszter PR-jához kell. Amikor erről a közbeszerzési eljárásról döntöttünk, föl voltunk arra készülve, hogy ez vissza fog ütni. Ezért kötöttünk pontos szerződést a Szonda Ipsosszal, komoly feltételrendszerrel, egyértelmű elszámolással és teljes nyilvánossággal, hogy ennek az előítéletnek meg tudjunk felelni, elébe tudjunk menni. MN: Hihetőnek tűnik, hiszen önről a 97-es archívumban csak a zsurki vodkagyár ügyében találtunk cikkeket. Egy jó PR-os többre menne. BF: A balhék a zsurki vodkagyár körül tetéztek, de azért tudok mutatni olyan írásokat, amelyek ennél árnyaltabban foglalkoznak velem. Ez a tárca tízmilliárd forrásösszeggel rendelkezett, amikor én miniszter lettem, idén ötvenmilliárddal gazdálkodunk. Ha összeszámolom, hogy a KKA és a Területfejlesztési Alap hány pályázatot bírált el, akkor azt látom, hogy megközelíti a tízezret; ezeknek a döntéseknek mindegyike nyilvános. Valóban van néhány, ami kiváltott önkritikát, ami nem volt sikeres. De büszke vagyok arra, hogy minden tettünk nyilvános, és arra is, hogy jelentős része megáll a nyilvánosság előtt is. Azokat az adatokat, amiket az újságírók idéznek, például a zsurki ügyben, mi bocsátottuk rendelkezésére a bizottságoknak és az érintetteknek. A regionális politika, a térségi felzárkóztatás és az innovációs centrumok kialakítása nem megy forrásrendszer nélkül, ezt oda el kell juttatni. Elkerülhetetlen, hogy néha ne hibázzunk. Az IBM, a Siemens hol tudnak produkálni 100 százalékos döntéshozatali hatékonyságot? Na ugye, ők se tudnak. A zsurki ügy sokféle összejátszás miatt a nyilvánosság előtt erős hangsúlyt kapott. Ennek az az oka, hogy egymással nem összefüggő gondolati és tudati rétegek kerültek egymásra az eseményekkel, ezek pedig fölerősítették egymást. A Nyírfa-dosszié és az, hogy Nyíregyházán élek, megágyazott ennek. Ha valaki kifogást akar találni, vagy az előítéleteit gyorsan akarja valamire rávetíteni, erre tipikusan jó eszköz a vodkagyár. Ha Zsurkon kanalakat gyártanak, akkor kevesebb cikk jelent volna meg, mert az, hogy kanálgyár, nem annyira populáris, nem annyira jól hangzó. Az erről szóló cikkekből az derült ki, hogy nemcsak velem, hanem a kormányzat egészével van hiba. Egy csomó ember kutatja a hibákat, keresik, hol hibázik az, aki forrásokkal együtt vállalja ezt a feladatot. Erre csak azt tudom mondani, hogy üljünk le, beszélgessünk, lássuk, mi az igazság. A vodkagyár ügyét parlamenti bizottság és az ügyészség is végignézte, jelentős dokumentációja van. Kiderült, hogy nem volt korrupció sem az állami, sem a személyes oldalon. MN: Kuncze Gábor belügyminiszter előtt van a nemzetbiztonsági bizottság levele arról az ellentmondásról, mely szerint a Zefírusz-ügyről szóló operatív jelentések önt mint tárgyalópartnert említik, ugyanakkor a céget érintő büntetőeljárásában már sehol sem bukkan fel az ön neve. BF: Én felügyelőbizottsági tagja voltam a Zefírusznak a választások előtt. Amikor kiderült, hogy mi nyerünk, és politikai szerep vár rám, lemondtam erről a posztról. Nem hiszem, hogy nekem kellene elmagyaráznom, mi az összefüggés a között, hogy én felügyelőbizottsági tag voltam, és hogy a Zefírusz körül később problémák adódtak. Remélem, hogy Kuncze Gábor végezni fogja a dolgát, és megállapítja, hogy e tekintetben a Zefíruszhoz semmi közöm nincs. Az egy tiszta ügy. MN: Mitől tiszta? BF: Attól, hogy egy ügy a Zefírusz és egy másik a Nyírfa. Van utalás állítólag a Nyírfa-dossziéban a Zefíruszra, de ezt nem vizsgálták ki. Tehát nem arról szól a történet, mint állítják sokan, hogy valaki belenyúlt és kivette, hanem hogy a két ügy egymás mellett futott, más-más foglalkozott velük. De az egész Nyírfa és Zefírusz enyhén szólva szakmai dilettantizmus. Nem azért, mert az információk olyanok, amilyenek, hanem azért, mert akik dolgoztak rajta, olyan eszközrendszereket nem működtettek, amelyeket működtetni kellett volna. A Nyírfa-dosszié nem a szakma szabályai szerint készült. Pusmogások, suttogások vannak benne, pedig nem olyan bonyolult az ügy, ki kell vizsgálni, és le lehet zárni. MN: 1994-ben titkosszolgálati miniszterjelöltként emlegették. Hogyan merült föl az ön neve? BF: A koalíciós tárgyalások során a szabad demokraták vetették föl, hogy a Belügyminisztérium és a nemzetbiztonság kerüljön egységes irányítási rendszer alá. Nekem az volt a véleményem, hogy ez nem lenne szerencsés, külön minisztériumra van szükség. Emiatt akkor konfliktus keletkezett az MSZP és az SZDSZ között, és ennek lett a vége az a kompromisszum, hogy a szocialistáké lesz a nemzetbiztonság mint tárca nélküli minisztérium, de lesz fölötte egy nemzetbiztonsági kabinet, amit viszont Kuncze Gábor felügyel, így mindenki látja a másik kezét. Mindketten tudtuk, hogy a két párt honnan érkezik, hogy nem túl erős a bizalom, és hogy ha stabil koalíciót akarunk, akkor annak megvannak az intézményesített garanciái. Az, hogy én szóba kerültem, az annak köszönhető, hogy markáns álláspontot képviseltem, és ezt úgy kódolták jó néhányan, hogy személyi ambícióim voltak. Pedig nem. MN: A rendszerváltás előtt nem próbálták beszervezni titkosszolgának? BF: Engem inkább ellenőriztek, mintsem beszerveztek. Nem voltam olyan alkat. Én a másik oldalon álltam, alternatív színházat csináltunk a barátaimmal. Egyetlenegy beszélgetés, beszervezésre vonatkozó gyenge kísérlet volt ugyan a tanácsi időszakom előtt, de az lényegét tekintve nem nevezhető érdeminek. MN: Szerintünk pont ilyen embereknél próbálkozott a III/III, ebből a körből volt szükségük információra. BF: Ennek nem nagyon volt értelme. Én alternatív alkat voltam, nem szervezett támadó. Amikor Bari Károllyal közösen csinált színházunkat betiltotta az egyetemi pártbizottság, akkor megjelentek kis cetlik a plakátjainkon, hogy az előadást a cenzúra betiltotta. Erre mi mászkáltunk körbe-körbe, és leszedtük ezeket a cédulákat, mert úgy éreztük, hogy valami olyasmit akartak ezzel a Kaspar-előadásra rápakolni, ami nem volt a sajátunk. Az, hogy följöttünk Pilinszky Jánoshoz vonattal, és rábeszéltük, hogy eljöjjön, az szellemi együttműködés volt, nem politikai lázadás. MN: Az, hogy az ön minisztériuma ötvenmilliárddal gazdálkodhat, köszönhető-e a Horn Gyulához fűződő jó viszonyának? BF: Ez annak eredménye, hogy vállalom az ütközeteket. Nyilván hozzátartozik a politikai háttér, ezt nem akarom tagadni. Ez bizonyos értelemben erőt vagy támogatást ad. De például amikor a gazdasági kabinetben elővezettem a környezetvédelmi termékdíj-koncepciót, ami a minisztériumi forrásrendszer egyik meghatározó eleme, minden miniszter ellene volt. Egyedül én támogattam, és harcoltam végig. Annak ellenére, hogy tudtam: bevezetése iszonyatos konfliktusokkal jár a többi tárcával, és az állampolgárok között sem lesz népszerű, hiszen az ő pénzükből fizetik ezt ki. Nem volt más választásom, forrást kellett teremteni. De nem csak a pénzre koncentráltunk. Az előző ciklusban egyetlen törvény sem született, ami ehhez a tárcához kötődik. Az MDF-kormány ugyan benyújtotta a környezetvédelmi törvénytervezetet, de a parlament nem fogadta el. Mi viszont fölállítottunk egy koalíciós szakértői stábot, hogy a korábbi tervezetet korrigálja. Így sikerült egy parlamenti határozatot elfogadtatni, amely előírta a kormánynak, hogy milyen menetrendben terjessze be a területhez kötődő összes más törvényt. Ma tehát van természetvédelmi törvény, környezetvédelmi törvény, műemlékvédelmi törvény, a tárca területén megvalósultak a törvényi szabályozások. MN: Az ütközetek vállalásához képest meglepő, hogy megszavazta egy olyan keretmegállapodás megkötését, amely környezeti hatástanulmányok nélkül felépítene a Dunán egy vízerőművet. (Az interjú a pozsonyi aláírás, illetve a hét végi tüntetés és az SZDSZ-vétó bejelentése előtt készült. - A szerk.) BF: Nem építene föl környezeti hatástanulmányok nélkül egy alsó erőművet. Az ütközést sokszor vállaltam, vállalni is fogom, amikor valódi esélye van a környezetvédelem nem ideologikus, nem visszanéző, hanem előretekintő érdekérvényesítésének. A környezetvédelmi albizottság komoly eredményeket ért el a tárgyalás során, több előmegállapodást kötöttünk, ahol a nemzetközi egyezményeket és azoknak a műre való vonatkoztatását elfogadta a szlovák partner. A közös ellenőrző monitoring rendszer kiépítéséről sikerült megállapodni, fontos, hogy ennek visszaható szabályozása lesz az egész műre. Nincs más lehetőségünk, mint azért harcolni, hogy a megállapodás a lehető legkisebb környezeti károsodással járjon. Nem lehet győzelmi frontot nyitni: a környezetvédelem nem tudja megnyerni a Duna ügyét. MN: Mi mégis azt várnánk, hogy a környezetvédelmi miniszter harcol egy ilyen ügyben, és marad végül, több sebből vérezve, kisebbségben a kormányon belül. Hogy mielőtt egy keretmegállapodással végleges pályára állítjuk a szlovákokkal folytatott egyezkedést, legalább a hatásvizsgálatokat végezzük el. Ön miért nem így tett? BF: Nem mondanám, hogy én nem harcolok. Történt egy politikai jellegű szavazás. Politikai jellegű volt, mert a két párt külön szavazott, függetlenül attól, hogy kinek mi a szakmai meggyőződése. Lotz miniszter úrral mi tételesen egyeztetünk, és tételesen egyetértünk. MN: Ön is politikai alapon szavazott? Szakmai meggyőződése szerint másként szavazott volna? BF: Nem. Én arról beszélek, hogy egy politikai típusú szétszavazás történt egy lényegében inkább a megállapodás egészéhez és a politikai ütemezéshez kötődő forgatókönyvről, de nem érdemben a Dunáról. És nem is gondolom azt, hogy ez egy végső döntés volt. Még nagyon sokféle döntése lesz a kormánynak a hágai per végrehajtása kapcsán. Nem lehet azt mondani, hogy itt valami olyan dologról döntöttünk, ami visszafordíthatatlan, megállíthatatlan, vagy bármilyen értelemben is befolyásolhatja az elkövetkező időszakot. MN: Aláírja-e a két kormány március 25-én a keretmegállapodást? BF: Nem lehet ma megítélni, hogy a tárgyalások folyamán milyen szituációk keletkeznek. Ha akkor is én lennék a környezetvédelmi miniszter, amikor arról kell dönteni, hogy Nagymarost fölépítsük-e, akkor föl lehet vetni, hogy az ember megszavazza-e ezt, vagy sem. Én nem szoktam számolni, hogy ki hol hányszor hibázott ebben az ügyben, csak azt tudom mondani, hogy ha az emberek mélyen egymás szemébe néznek, akkor látják, hogy a politika dominálta végig az eseménysort. Ezen én semmit nem tudtam változtatni: megvoltak a hágai bírósághoz fordulás keretei, a Duna el volt terelve, vizet nem kaptunk. Elmentünk a hágai bírósághoz, megpróbáltunk felkészülni, de a kérdéseket az előző kormány fogalmazta. Megpróbáltuk elfogadtatni, hogy környezetvédelmi prioritások legyenek. Nem sikerült, jogi prioritások jelentek meg, amiket szomorúan, de be kell tartanunk. A környezeti hatástanulmány elvégzése a magyar jog szerinti előírás. Erről nem dumálni kell, nem látványosan kivonulni, hogy márpedig én ezzel nem értek egyet. Mert akkor mi van? Ettől a hatástanulmányok benne lesznek a szerződésben? Én nem szabadon gondolkodó értelmiségi, hanem a magyar kormány környezetvédelmi minisztere vagyok. Ha rajtam múlt volna, el se kezdtük volna. MN: Ön azt mondja, hogy a környezetvédelmi vizsgálatok eredményétől függetlenül meg kell építeni az alsó duzzasztót? BF: Nem erről beszélek. Nem az a kérdés, hogy én hogyan szavazok a kormányban, hanem az, hogy sikerül-e elérni azt, hogy a szlovákokkal megkötött vagy megkötendő szerződésben a két fél elismeri-e azt, hogy milyen alapokon áll a környezetvédelmi hatástanulmány. MN: A szlovákokat rá lehet erre venni? BF: Közel vannak hozzá. Nem az a tét, hogy én hogyan szavazgatok egy közbenső ügyben, hanem hogy a közös monitoringra rá lehet-e venni őket, hogy el tudunk-e fogadtatni egy egységes szóhasználati kódexet. A hágai döntés összekényszerít minket, alsó duzzasztással vagy a nélkül, Kiliti föltöltésével vagy a nélkül. Nem vagyok abban a kényelmes helyzetben, hogy fölállhassak az asztaltól. MN: De mondhatta volna azt, hogy az én dolgom elvégeztetni ezeket a hatástanulmányokat. A hágai ítéletben nem szerepel, hogy hatásvizsgálatok nélkül kell megvalósítani az alsó duzzasztást. BF: Senki nem mondta, hogy ez így fog történni. Nincs arról döntés, hogy így fogunk szerződni. Amit mond, abban benne van az ön félelme, hogy mi fog történni. MN: A keretmegállapodásban szerepel egy alsó duzzasztó. BF: Sok mindent ismerni kell egy ilyen folyamathoz. Ezeket a tárgyalásokat higgadt fejjel, keményen végig kell csinálni. Nem engedhetjük meg magunknak azt, amit a Drávánál meg tudtunk tenni. A Duna más ügy. MN: Ez az ügy elveszett? BF: Nekem két nagyon nehéz döntésem volt a magyar kormányban. Az egyik a Bokros-csomag. Ott is az volt a kérdés, hogy egy ilyen intézkedés, bár minden zsigeremmel ellentétes, stratégiai értelemben megkerülhetetlen. Nagyon megviselt. Lényegét tekintve ugyanilyen a hágai ítélet és az egész Duna ügye. MN: De hát a hágai ítéletet nem ön hozta. BF: Rosszul fogalmaztam. Nem én döntöttem, de én viselem. Úgy volt nehéz döntés, hogy mint kormánytagot érintett. Hogy fölálljak-e vagy ne. MN: A kormánynak a keretszerződésről hozott döntésekor nem érezte ugyanezt? BF: Nem. Azt gondolom, hogy a hágai ítélet döntötte el a dolgot. MN: Elképzelhető, hogy - bár a keretmegállapodás egy alsó duzzasztóról szól - ha a hatásvizsgálatok ennek megépítését túl kockázatosnak tartják, akkor nem építjük föl? BF: Én azt tartom elképzelhetetlennek, hogy ne a nemzetközi és a magyar jogrend szerint járjunk el. Ezért fontos, hogy a magyar és a szlovák hatástanulmányi rendszer, környezeti jog együttes értelmezésében a két fél megegyezzen. Azt azonban be kell látnunk, hogy a környezetvédelmi gondolat vesztett. Ezt szomorúan mondom, de vitám van azokkal, akik azt mondják, hogy a környezetvédelem szempontjából a hágai döntés jó döntés. Komoly vereségként élem meg, hogy olyan kompromisszumokra kényszerülök, amelyek környezetvédelmi szempontból kényszerpályát jelentenek. MN: Említette, hogy a tárca fő célja az ivóvízkészlet megőrzése. Mekkora vízhozamot tart ehhez szükségesnek, mennyi vizet kapjon a Duna? BF: Nem lehet megmondani, hogy húsz-harminc év múlva mi fog történni. Feltételezések vannak. Ezért olyan ellenőrző rendszert kell kiépíteni, amelyik folyamatosan méri mind a Duna vízjárását, mind a talajvizeket, illetve a felszín alatti vízkészletet. Ez megoldható figyelő kútrendszerrel, aminek a tanulmányai készen vannak, illetve készülnek. Biztosítani kell a monitoring rendszer folyamatos üzemelését, hogy ha mondjuk nehézfém-kicsapódás van, akkor aszerint szabályozzuk a Duna vízjárását, hogy a víz ki tudja mosni az öblöt. Sajnos egy mesterséges vízrendszert kell úgy működtetnünk, mintha az eredeti ökológiai állapot maradt volna fönt. MN: Vagyis a tárcának megfelel az a körülbelül négyszáz köbméter víz, amit a magyar küldöttség igényel a tárgyalásokon? BF: Megfelel, de nem ez a fontos. Ha a szlovák fél folyamatosan négyszázat ad, de nem tudok árasztásos viszonyokat előállítani, akkor ez sem megfelelő a Szigetköznek. Bizonyos mértékű duzzasztást meg kell teremteni, de nem jó, ha állandóan duzzasztásra van szükség; átmozgatott vízre van szükség. MN: Ha mi beszállunk a vízlépcsőrendszerbe, akkor áramot is kérünk belőle. BF: Ez egy másik káposzta. Csak azt mondom, hogy szívesen megkötök egy olyan alkut, hogy mondjuk kétszázötven köbméter, de négyszeres árasztással. Tehát nem a statikus vízmennyiség átadásához kötjük a megállapodást. MN: Említette, hogy a "politika dominálta" a Duna-ügyet. Az ítélet után is így érezte? BF: Mindig. A Szovjetunió annak idején keményen nyomta, hogy ezt nekünk meg kell csinálni. A vízügyi, pénzügyi és energetikai szektor közötti politikai harc eredménye az volt, hogy hol gyorsítottunk, hol megálltunk. A Németh-kormány politikai döntést hozott a felfüggesztéskor. Az Antall-kormány számára is politikai jelkép, a rendszerváltás jelképe volt a vízlépcső, azt jelentette, hogy nem alkuszunk. Ma is politikai ügy, mert érzelmeket kavar, mert értékrendszerek ütköznek. MN: Persze hogy politikai ügy, hiszen sok száz milliárdos beruházásról van szó. BF: Nem ebből a szempontból politikai kérdés, hanem abból, hogy a Duna még ma is rendszerváltó szimbólum, ugyanakkor egy nemzetközi szerződés kényszerít minket a megegyezésre. Hozzá kell szoknunk, hogy ezt a szerződést végre kell hajtani. Nem gondoltuk, hogy a rendszerváltás nem írja felül az ilyen típusú szerződéseket: hiába csináltunk Magyarországon rendszerváltó forradalmat, ez nem érdekelte a hágai döntéshozókat. Nem csak a jog győzött, a rendszerváltást sem akceptálta a hágai bíróság. MN: Létezik-e a szocialisták körüli és bizonyos szlovák gazdasági csoportok között olyan érdekazonosság, amely a beruházás megvalósításával kapcsolatos? BF: Nincs ilyen. Külpolitikai értelemben van egy számunkra is egyértelmű, de belső kényszerként is megfogalmazható megegyezési kényszer: a hágai döntés is és a nemzetközi közvélemény is megegyezést vár a két országtól. Minden lap a másik oldalon van. És Magyarország nem kerülhet - mindegy, hogy milyen érvvel, valódi ökológiai szándékkal vagy akárhogy - ezzel szembe. A kekeckedő kívülállónál nincs rosszabb. A politikai belátásunk is ezt kell hogy elfogadtassa velünk. Ezért mondtam azt, hogy számomra nem a kormányszavazás volt a döntő kérdés, hanem a hágai ítélet. Az súlyos csapás volt, egy hétig alig tudtam magamhoz térni. Mert ez nem akármilyen tét a magyar környezetvédelem ügyében. Kerényi György Pálinkás Szüts Róbert

https://magyarnarancs.hu/belpol/a_duna_mas_ugy_baja_ferenc_kornyezetvedelmi_es_teruletfejlesztesi_miniszter-63538?pageId=62

https://web.archive.org/web/20231219235711/https://magyarnarancs.hu/belpol/a_duna_mas_ugy_baja_ferenc_kornyezetvedelmi_es_teruletfejlesztesi_miniszter-63538?pageId=62

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/aa-duna-mas-ugya

Magyar Narancs

hungarian-news

1998-03-05 00:00:00

Baja Ferenc

A háló nem párton belüli párt (Népszava) 2.) A zsurki ügy: Balsay István (Fidesz) interpellációjára Baja Ferenc válaszolt, ám ezt az országgyűlés nem fogadta el. Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának jelentése ,,Az élet egyre-másra azt igazolja, hogy sajnos visszaélések történtek az alapkezeléseknél. A zsurki vodkagyár ügyében hozott több mint ötvenmillió forint vissza nem térítendő támogatásról nemrégiben döntött a parlament, s rámutatott, hogy a miniszter a túlzott mértékben vállalt felelősségét nem tudta teljesíteni" Balsay István (Fidesz) felszólalása a parlamentben ,,A miniszter úr azzal, hogy a területfejlesztési tárcaközi bizottságnak a HUNALCO-pályázatot elutasító véleményét felülbírálta, teljes felelősséget vállalt magára, amelynek nem tudott minden tekintetben megfelelni; olyannyira nem, hogy a vonatkozó kormányrendeletnek, a Területfejlesztési Alap felhasználásának részletes szabályairól szóló kormányrendeletnek éppen azt a pontját sértette meg a pályázat elfogadásával és a támogatás odaítélésével - és sértették meg később a szerződés aláírásakor is -, amelynek a figyelembevétele eleve kizárta volna a pályázót a pályázatból, és így 80 millió forint odaítélésére sor sem kerülhetett volna." Dr. Horváth József (MDF) parlamenti képviselő felszólalása 1997-ben ,,Befejezésül szeretném tájékoztatni a tisztelt Házat arról, hogy a Magyar Államkincstár jelentése szerint a cég több mint 55 millió forintot visszautalt a kincstári számlára. Ez azt jelenti, hogy a támogatásokat lényegében visszautalta, a kamatok tekintetében van a cégnek hátraléka." Baja Ferenc válasza 1997-ben 3.) Nyírfa-dosszié: a nyíregyházi Zefirusz Kft. ingatlanügye. A Hit botránya Magyarországon (Tamás Gáspár Miklós) Az 1995 márciusában indított Nyírfa-akció célja adatgyűjtés lett volna az ukrán-román határ térségében a szervezett bűnözésről és korrupcióról, aminek során országgyűlési képviselőkre, politikusokra vonatkozó információk is a hírszerzéshez kerültek. A belső vizsgálatok dokumentumai éppúgy nem nyilvánosak, mint a büntetőeljáráséi, így hivatalos forrásokból nem erősíthetők meg azok a hírek, hogy többek közt a szocialista párti Baja Ferenc előző környezetvédelmi miniszter is e politikusok közt lett volna. Nyírfa-ítélet (HVG) 4.) Garéi pályázat - Betonútépítő Rt., Baráth Etele. A Környezetvédelmi Alap (KKA) 1994 és 1998 közötti gazdálkodásának kivizsgálására parlamenti határozati javaslatot nyújtott be Molnár Róbert kisgazda képviselő. Ennek oka, hogy lapinformációk szerint Baja Ferenc egykori környezetvédelmi miniszter az országgyűlési választások után, 1998. június 8-án hagyta jóvá a KKA 1998-as előirányzatának 5 milliárd forintos megemelését, amely összeget még az Orbán-kormány hivatalba lépése előtt, június 30-ig eddig ismeretlen pályázók között szét is osztott. Baja Ferenc nem tart az ellenőrzéstől, szerinte politikai okok állnak a megalapozatlan kezdeményezés mögött.

https://index.hu/belfold/kepviselok/bajaferenc/

https://web.archive.org/web/20210117055002/https://index.hu/belfold/kepviselok/bajaferenc/

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/baja-ferenc

Index

hungarian-news

2007-01-16 00:00:00

Autópálya-forintok a kormánypártoknál?

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az ügyészséghez fordul az osztrák liberális intézet által az SZDSZ-hez juttatott "adomány" ügyében, hogy az kimeríti-e a büntető törvénykönyv, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban tényállását - mondta pénteken Latorcai János, a párt országgyűlési képviselője, a Gazdasági Bizottság alelnöke. A Die Presse című osztrák napilap csütörtöki számában Hans-Peter Martin független képviselőjelölt azzal vádolta meg Alexander Zach-ot az az SPÖ egyik képviselőjelöltjét, az osztrák Liberális Fórum elnökét, hogy 2004-ben a Strabag építőipari konszerntől az M5-ös autópálya építésével kapcsolatban kapott 15,2 millió eurós jutalékot saját cégén, az Eurocontacton keresztül továbbutalta a Magyar Szocialista Pártnak. A lapban Zach ezt cáfolta, azt azonban elismerte, hogy 2004-ben a magyar liberális pártot 150 és 200 ezer euró közötti összeggel támogatták az osztrák liberális intézeten keresztül. "Felszólítjuk a Szabad Demokraták Szövetségét, nyilatkozzanak: juthatott-e pénz a párthoz az autópályára fordítható pénzből" - mondta Latorcai János. A Strabag egyébként korábban elismerte, hogy 15 milliós jutalékot fizetett az Eurocontactnak ötéves tervezői, szakértői és akvizíciós tevékenységéért, és a cégnek az volt a kívánsága, hogy a pénz egy részét az Eurocontact adományozza a magyarországi politikai demokrácia támogatása érdekében párt közeli egyesületeknek, intézményeknek, viszont azt nem tudják, mekkora összeg landolt a magyar címzetteknél - írja a Világgazdaság. Fényi is tagad Hans-Peter Martin a Világgazdasággal azt közölte, állításait tényekkel tudja igazolni, a bizonyítékait elvitte a Die Presse című osztrák laphoz, amely ma részletesen beszámol a botrányos ügyről. A képviselőjelölt állítása szerint a szocialisták is érintettek az ügyben, hiszen a feljegyzés szerint "Puch László, az MSZP pénztárnoka türelmetlen és már szeretné átutaltatni a pénzt". Akárhogy is történt, az átutalások évében, 2004-ben a magyar Strabag csaknem 240 milliárd forintos állami megrendelést nyert el több autópálya-tenderen. Szakértők már régen állítják (és a legutóbbi pályáztatások során be is bizonyosodott), hogy a korábbiaknál sokkal olcsóbban is meg lehet építeni egy kilométernyi autópályát. Így évek óta makacsul tartja magát a vélekedés, hogy a túlfizetett építőcégek hálásak lehetnek a mindenkori kormánypártoknak. Fényi Tibor, a Strabag Építő Zrt. kommunikációs vezetője a Világgazdaságnak azt mondta, cégének nincs tudomása arról, hogy a multinacionális konszern központja kivel milyen szerződést köt, így az Eurocontactnak adott megrendelés sem ismert előttük. Fényi arra a kérdésre, nem találja-e "érdekesnek" azt az összefüggést, hogy a Strabagtól származó pénzek liberális szervezetekhez vándorolnak, ő pedig az egyetlen magyar liberális pártnak, az SZDSZ-nek volt alapító tagja, kijelentette, semmi köze nincs ehhez a tranzakcióhoz. Először is, érvelt, ő már négy évvel ezelőtt megszakított minden kapcsolatot a szabad demokratákkal, ráadásul csak ez év szeptember 1-je óta dolgozik a Strabagnak. A kommunikációs vezető mindemellett semmi furcsát nem talál abban, hogy egy külföldi liberális politikus - Zach - magyar liberális civil egyesületeket támogat a saját, adózott jövedelméből. Kuncze is tagad Ám a magyar Strabagnak mégis lehet köze a pénzek átutalásához, hiszen az Eurocontact feljegyzésében szerepel annak az Appelshoffer Józsefnek a neve is, aki a cég útépítési ágazatának igazgatója. A hazai cégvezetővel azonban nem sikerült beszélnie a Világgazdaságnak. A lap megkereste a memorandumban szereplő politikusokat is. Puch Lászlót, az MSZP pénztárnokát azonban nem lehetett elérni, a szocialista párt sajtóosztályától az az egymondatos hivatalos válasz érkezett, hogy az MSZP nem kapott pénzt a Strabagtól. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szintén azt mondta a Világgazdaság szerint, hogy pártját nem támogatta anyagilag sem a Strabag, sem az Eurocontact, de a Szabó Miklós nevét viselő pártalapítvány sem, amelynek egyébként szintén ő az elnöke. A szabad demokrata képviselő arról nem tud, hogy más, magukat liberálisnak valló szervezetek, egyesületek esetleg kaptak-e. A pártelnök azt is elmondta, hogy ő senkitől semmilyen pénzt nem kapott, fogalma sincs, hogyan kerülhetett bele az ő és egykori képviselőtársa, Matyi László neve a botrányba. A Népszabadságnak mást mondott kicsit Kuncze Az SZDSZ nem kapott pénzt sem a Strabagtól, sem az Eurocontact nevű cégtől - jelentette ki a liberális párt elnöke a Népszabadságnak. Ugyanakkor Kuncze Gábor a Népszabadságnak arra a kérdésére, hogy az osztrák liberálisoktól kaptak-e támogatást, közölte: a párttól nem, de intézményétől, a Liberális Intézettől igen. Mint mondta, kisebb összegekről, 2004-ben például mintegy 20 millió forintról van szó. "De ez nem köthető a Strabaghoz" - közölte a pártelnök. Arra a felvetésre, hogy ekkor Csillag István személyében SZDSZ-es miniszter felügyelte az útépítéseket, Kuncze újra azt válaszolta: az osztrák támogatáshoz ennek semmi köze, más ország belpolitikai csatározásairól pedig nem akar nyilatkozni. Hogy más liberális pártoktól érkeznek-e adományok az SZDSZ-hez, a pártelnök úgy válaszolt: ez változó. A támogatásokat pedig a párt minden évben feltünteti a Magyar Közlönyben. Csillag szerint nem meglepő, hogy a Strabag kapta a megbízásokat Magyarországon egyébként a pártok csak az olyan donoroktól nem fogadhatnak el adományokat, amelyekben valamilyen állami szerepvállalás van, tehát állami vagy részben állami tulajdonú cégektől, költségvetés által támogatott alapítványoktól, költségvetési szervektől. Csillag István a Népszabadságnak elmondta: a Magyarországon működő mélyépítő cégek közül a Strabag a legnagyobb, akkora kapacitással, mint amennyi az összes többinek van, nem kell azért fizetnie, hogy állami megbízásokhoz jusson. A volt gazdasági miniszter hozzátette: az M5-ös építésére nem az állam, hanem az arra korábban koncessziót kapott konzorcium írt ki pályázatot. Miután ebben a Strabag tulajdonostárs, nem meglepő, hogy az építési munkák felét is megkapta - mondta Csillag, akinek nincs tudomása arról, hogy a Strabag mire költötte a pénzét 2004-ben.

https://index.hu/gazdasag/magyar/autop060922/

https://web.archive.org/web/20230403175806/https://index.hu/gazdasag/magyar/autop060922/

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/autopalya-forintok-a-kormanypartoknal

Index

hungarian-news

2006-09-22 00:00:00

Csődközelben a Proware Kft.

"Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy mások mellett én is tájékoztattam Baja Ferenc államtitkárt az In-Forrásnál zajló adatvédelmi projektről. Nem felel meg a valóságnak, hogy nem tudott róla." - mondta Tarjányi Péter, a Proware Kft. ügyvezető igazgatója a cég szerdai sajtótájékoztatóján. Tarjányi szerint az In-Forrás még 2002-ben keletkezett tartozásai miatt nehéz helyzetbe került több, a projektben részt vevő vállalat, köztük a Proware is, ahol emiatt nemsokára elbocsátásokra is sor kerülhet. Az ügyvezető szerint Baja Ferenc félrevezette a sajtót amikor a Kht. ügyvezetője magánakciójának minősítette a vitatott projektet. Baja cáfolt Baja Ferenc több ízben cáfolta, hogy tudott volna a felügyelete alá tartozó In-Forrás Kht. bizonyos kötelezettségvállalásairól - köztük a Nemzeti Adatvagyon Védelmi Projektről, illetve egy nagy összegű vírusvédelmi beszerzésről. Tarjányi szerint a végelszámolás alatt álló Kht. bruttó 560 millió forinttal tartozik a projektekben érintett mintegy két tucat vállalkozásnak, amelyek már a közterheket is befizették a Kht. által több mint hét hónapja befogadott számlák után. Az In-Forrás Kht. Baja utasítására annak ellenére nem fizetett, hogy az adatvagyon védelmi projekt végrehajtására kormányhatározat van érvényben Tarjányi szerint. Etikátlan nyomásgyakorlás? A Proware-nek járó pénzek visszatartásában Tarjányi szerint annak is szerepe van, hogy cége "nem volt hajlandó eleget tenni annak a nyomásnak, hogy megalapozatlanul, nem alátámasztható adatok alapján olyan információk is bekerüljenek az In-Forrás Kht. átvilágítási összefoglalójába, melyek végül szinte bizonyosan nem igazolhatók, de arra azért alkalmasak lehetnek, hogy egyesek később etikátlan módon, saját politikai érvényesülésük érdekében használják fel azokat." Az In-Forrás tavaly augusztusi átvilágításával, majd további feladatainak áttekintésével Baja Ferenc bízta meg a Proware-t.

https://index.hu/belfold/prow716/

https://web.archive.org/web/20211023055242/https://index.hu/belfold/prow716/

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/csodkozelben-a-proware-kft

Index

hungarian-news

2003-07-16 00:00:00

Volt a folt (Tervek a kőbányai sörgyár hasznosítására: Nagy ötlet, nagy pénz)

Nem mindennapi kincs került a kőbányai önkormányzat tulajdonába, amikor két évvel ezelőtt részvénycserével szert tett a sörgyár 1-es telepének nagy részére, ahonnan kivonult az új tulajdonos, a South African Breweries. Nem olyan cizellált esztétikájú ipari épületekről van szó, mint az óbudai gázgyárnál, hanem monstre, téglába öltöztetett gépekről. Kevés olyan iparág van, ahol a termelés és a helyszíne ennyire együtt élne: ahhoz, hogy a Dreher gyár első fénykorában kitermelt évi nyolcvanezer hektoliter nedűhöz szükséges malátát kiszárítsák, tizenöt méter magas épületekre volt szükség, melyekben három-négy szinten, lamellákon kiteregetve száradt a maláta a palacknyakakra emlékeztető kémények felé áramló melegben. Csomortány Levente műemléki vizsgálata szerint az építészek sem voltak akárkik: Dreher Antal az 1860-as években Feszl Frigyest nevezte ki házitervezőnek, majd őt ketten (Hubert József, később Obrist Vilmos) váltották a második világháborús utolsó felívelésig, amit a minden képzeletet felülmúló másfél millió hektoliteres éves teljesítmény fémjelzett. A Dreher-generációk pedig a közelből, a telepszéli domboldalon álló klasszicista villából felügyelték a maláta útját. Az államosítás után szétszakadt a terület: a sörgyár a Duna Csokoládégyárral és a Tejipari Vállalattal osztozott a területen, a villába pedig később a munkásőrség vette be magát. Amit ők és a privatizáció hátrahagytak, ma látványnak lenyűgöző, különösen, ha az embernek módja nyílik felkapaszkodni a malátaszárító - túlzás nélkül életveszélyesnek tekinthető - emeletére. De ingatlanfejlesztési szempontból ez csak "rozsda", megfejelve a rafinált épületek műemlék státusával. A telep alatt ott húzódik ugyanis a huszonvalahány kilométer hosszú, fésűs elrendezésű járathálózat, aminek a belmagassága néhol a tíz métert is meghaladja, másutt meg két szinten fut - ahonnan a dualizmus kori Budapest építőkövei kikerültek: ebből épült az Országház, a Lánchíd és egy csomó Sugár úti palota. Anno a sörgyár éppen a kőbánya okán vetette meg itt a lábát: ugyanis a pincerendszer állandó, 13-15 fokos hőmérséklete sokkal jobb érlelési körülményeket biztosított, mint a korábban a Duna-partra települt sörgyárak földbe ásott és vízzel locsolt hordói. Ahogy a gyár leépült, egyre inkább csak tárolásra használták, azon ritka alkalmakat kivéve, amikor valaki felfedezte filmes helyszínnek: Monory Mész András például itt forgatta a Meteót. De mit lehet vele kezdeni? Az önkormányzat felmérette, készíttetett rá szabályozási tervet, ami a szokványos, könnyen áruba bocsátható termékeknek egyengette a terepet (befektető még nem volt): bevásárlóközpont, szórakoztató központ, Csodák Palotája stb. "Elég ritka, hogy az önkormányzat nem belezuhan a saját rozsdamezőjébe, hanem belevásárol. Szakmai hitvallásom, hogy a helyi önkormányzat találja ki, mit akar csinálni, és arra hozza be a fejlesztőt, amit kitalált" - penget a kőbányai vagyongazdálkodás utóbbi éveihez képest rendszerváltó húrokat Fecske Károly, a Kőbányai Vagyonkezelő vezérigazgatója, az S1 projekt gazdája (a korábbi szokásokról lásd keretes írásunkat). Fecske Kőbányán született, világjárt ember, eredeti szakmáját tekintve kohómérnök. Mielőtt három éve a vagyonkezelő élére került volna, pályája orosz ipari nagyberuházások kivitelezésétől a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelőjének fb-elnökségéig ívelt, miközben a Nyugati pályaudvar Eiffel-csarnokának felújításában is részt vett. "Látom, hogy pénzből mit lehet csinálni - vallja. - Mint kultúrára, építészetre fogékony ember, végigjártam az Államokat a Frank Lloyd Wright-házakért." Az öntöttvassal szerzett tapasztalatainak köszönhetően az egyik, a műemléki felmérés által figyelmen kívül hagyott épületben az Eiffel-iroda munkáját véli felfedezni. Az S1-be tavaly tavasszal nem akárki kezdett életet lehelni Fecske oldalán: Günter Bischof, aki a bécsi múzeumi negyed és a Gasometer projekt kormányzati felelőseként működött. Tanácsadóként Sütő András Balázs építész (Naos Consulting) csatlakozott hozzájuk, ő korábban a fővárosi rozsdastratégia kidolgozásában vett részt. Koncepciójuk az volt, hogy a már elindított városközpont-megújító projektek mellé (Mázsa tér - lakás+kereskedelem, Szent László tér - lakás+intézmények) beilleszszék a sörgyárat mint harmadik - lakó-, szórakoztató-, kulturális és kereskedelmi - pólust, ami "tájban úszó témapark" fantázianéven vonult be az előkészítő tanulmányba. Bár a gondolatot ősszel elfogadta a képviselő-testület, a sörgyárat a 2006-os költségvetésbe mégis deficitcsökkentő tételként tervezték be, amitől végül csak a rendezetlen tulajdonviszonyok mentették meg. Míg a tizenkilenc hektáros terület kb. kétharmada az önkormányzaté, a Tejszolg ingatlana osztatlan közös a Se-ba 2000-rel, egy ital- és dohány-nagykereskedelemmel foglalkozó kft.-vel, a maradékot pedig ez év elején a Futureál cégcsoport (a Corvin sétány projekt fejlesztője) vette meg. A szabályozás alá vont terület azonban ennek majdnem a kétszerese: ide tartozik a villa egykori parkja és még egy önkormányzati telek, valamint egy éppen tulajdonost cserélő terület és egy kis Zwack-gyári ingatlan. "Ha csak lakásokat építenénk, alig lenne értéknövekedés. Ha viszont a játéktermekre, szórakozóhelyekre és a barlangfürdőre építünk két szállodát, akkor két legyet ütöttünk egy csapásra. A föld alatt lesz egy bevásárlóközpont. Felette 2500 lakás és kulturális intézmények." A park és egy hosszú, Feszl-féle épület (ami a sört cígölő 780 igásbarmot szállásolta el) között hatalmas tér nyílik, ez lenne az "agora", Fecske álmai netovábbja - igaz, jelenleg a Se-ba nem ereszti. "Ezen a 300x70 m-es helyen el tudok képzelni évi 8-10 nagyrendezvényt, továbbá egy 1600 fős táncszínházat - mellette lenne az új, ikonjellegű rendezvénycsarnok egy ötezres koncertteremmel, ami pauzában kongresszusi központként működik. Aki elmegy az Aréná-ba egy koncertre, sehova sem tud beülni utána. Az S1-ben viszont ottragad." Fecskét ezen a ponton nem lehet megfékezni - sorolja tovább, mi tartozik még a nyárhoz: bolhapiac és népzenei központ, Tűzraktár és a Művészetek Palotájából kiszorult nagy produkciók, Ferihegyről beözönlő kaszinóturizmus és helyi kereslet, yuppie-k és kőbányaiak. A funkcionális és építészeti kialakításon négy iroda kezdett el dolgozni. Közülük kettő befutott név a piacon: Erick van Egeraat (a Dózsa György úti ING-székházról ismert) és Zoboki Gábor irodája (Művészetek Palotája), a másik kettő pörgős fiatal műhely: a Sporaarchitects és a Naos. Négyen három ötlettervet tettek le az asztalra, amelyek a föld alatti duhaj világ és a fenti civilizáció közötti átjárhatóságot próbálják megvalósí-tani: a járatrendszer kanyonszerű kibontásával, filteres áttörésével, vagy a felszínnel szobrászkodó bevágásokkal. Volt, aki ikonikus építményeket tett le a malátaszárító mögé és az agorára, más hatalmas, akropolisszerű alakzatot képzelt a terület közepére. A szokatlan, ám költségkímélő eljárás - pályázat helyett megbízásos alapú workshop - eredménye a kritikusabb szakmabeliek szerint nem több, mint pénzszerzési célzatú marketingépítészet. Ám a belső kört már meggyőzte: szeptemberben a közgyűlés elégedetten gyönyörködött benne. Az S1 "gyönyörű álom" Kleinheincz Gábor, a Fidesz frakcióvezetője és pénzügyi bizottsági elnök szerint, aki éppen Kőbánya csődhelyzetéről készült sajtótájékoztatót szervezni. "Legalább sikerült odáig eljutni, hogy neves tervezőcsoportok álmodnak Kőbányán. Jó lenne, ha pozitív fordulatot kapna ezzel Kőbánya, és nem elkótyavetyélné a tulajdonát, amire volt tapasztalat. Hogy mennyire lehet megvalósítani, arról kételyeim vannak. A királyfira várunk a fehér lovon." A kerületi főépítészt, Montvai Józsefet van, aki kevésbé lelkes szereplőként emlegeti, de a Narancsnak ő is csak annyit kifogásol, hogy "nincsen még mögötte Rothschild" - de ha lesz, akkor látja a lehetőséget, hogy a projekt javíthatja a kerületről kialakult képet. Az S1 közel százmilliárdos beruházási költségű projektként körvonalazódik, amit az önkormányzat a lehető legkevesebb pénzráfordítással próbál végigvinni. Például az építészeknek sem fizet; az ő munkájuk akkor térül meg, amikor a majdani befektető a tervekkel együtt megveszi a projektet. Sütő menedzselésével a vagyonkezelő mindenesetre sikerrel szerzett uniós pénzt az előkészítéshez (és tette transzparenssé a projektet - hangsúlyozza Sütő), hiszen az S1 bekerült a Mister Interreg III/B Cadses fedőnevű programba, ami kiemelt katonai és ipari területek rehabilitációjára nyújt forrást. Ebből bejön százhetvenezer euró, egynyolcad önrésszel. Emellett a fővárosi középtávú fejlesztési programba is betaktikázta kiemelt rozsdarehabilitációs övezetként, ami egy jelképes gesztus afelé, hogy Budapest valamikor infrastrukturális fejlesztésekkel is alányúl, ha már a négyes metró nem arra megy. A három ötlet végül egybegyúrva kerül be a megvalósíthatósági tanulmányba, amire, ha nem jön közbe semmi, tavasszal készülnek meghirdetni a nemzetközi befektetői tendert. Bár Fecskéék kezdetben csak az önkormányzati tulajdon felértékelésében és a fejlesztés irányának bebiztosításában gondolkodtak, az egyre csinosabb projektben most már szívesebben tartanák bent az önkormányzatot. A beruházást "ppu"-s konstrukcióban tervezik - hogy ne a nimbuszát vesztett ppp-t használják, a harmadik p = utility -, vagyis a közszféra és a magánszektor közös fejlesztésében és üzemelte-tésében. "Ha olyan partnert találunk, aki kilóra megvesz mindenkit, és azt épít, amit akar, akkor dobhatom ki az álmaimat" - szól a pesszimista verzió. "Akkor jöjjenek a befektetők, amikor már nincs visszaút, és akkor elmondhatjuk, hogy mi csináltuk. Lassan el kell jönnie az igazság pillanatának" - vázolja Fecske a derűlátó variánst. És ha mégis elbukná Kőbánya, és mondjuk el kell adnia a sörgyári ingatlanát, legalább akkor sem bontják le a gyárépületeket, mint tavaly az elaprózott Maglódi úti telepen. Volt a folt 2000 és 2003 között az önkormányzat a piaci díjszabást messze meghaladó áron bízta meg a vagyonkezelő tulajdonában lévő Kőbányai Befektetési és Tanácsadó (Kőbeta) Rt.-t az önkormányzat részvényportfóliójának kezelésével. A többségükben veszteséges üzletek miatt az Állami Számvevőszék megállapítása szerint a három év alatt legalább 493 millió forint veszteség érte a helyhatóságot, miközben a cég vezetői - köztük Andó Sándor szocialista polgármester és a fiktív MSZP-tagtoborzásról is elhíresült Kaszab Csaba alpolgármester - folyamatosan fizetésemelésben és tiszteletdíjakban részesültek. A portfólió Richter- és Antenna Hungária-részvényeit Váradi János igazgatósági elnök (2002-ig a tulajdonosi bizottság elnöke) közvetítésével a K&H kezelte. Váradi ebbéli asszisztenciáját Kulcsár Attila bőkezűen honorálta. A bank tavaly év elején megtérítette az önkormányzatnak a 3,4 milliárd forintra rúgó kár összegét, Váradi János pedig XIII. rendű vádlottként kapott szerepet a Kulcsár-ügyben, vesztegetés bűntette miatt. Váradi 2002 óta nem képviselő, viszont jelenleg is a Kőbeta fb-tagja és a Vagyonkezelő egyik vezetője. Kaszab egyik társaságban sem ül már bent, önkormányzati tisztsége felől még nem tudott dönteni a képviselő-testület. Andó október óta fővárosi képviselő, a polgármesteri székben Verbai Lajos váltotta.

https://magyarnarancs.hu/belpol/tervek_a_kobanyai_sorgyar_hasznositasara_nagy_otlet_nagy_penz-66411

https://web.archive.org/web/20221205003401/https://magyarnarancs.hu/belpol/tervek_a_kobanyai_sorgyar_hasznositasara_nagy_otlet_nagy_penz-66411

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/volt-a-folt-tervek-a-kobanyai-sorgyar-hasznositasara-nagy-otlet-nagy-penz

Magyar Narancs

hungarian-news

2006-12-14 00:00:00

Energiaipari változások VII.: Talányos szerződések

Tavaly nyáron az EU gazdasági kommandósai irattengereket másoltak le Brüsszel számára a Magyar Villamos Művek (MVM) cégeinél, novemberben pedig az unió vizsgálni kezdte a htm-eket. Idén tavasszal a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az ágazat átvilágítása után azt javasolta, hogy a kormány végre szánja el magát az EU-kompatibilis struktúra kialakítására. Október közepén két levél érkezett Brüsszelből. Hosszú távok röviden Az egyik címzettje Kóka János, akivel Neelie Kroes versenyjogi főbiztos kurta féloldalnyi terjedelemben tudatta: a magyar htm-eket vizsgálva arra jutott, hogy azok bizony állami támogatásnak minősülnek - s mivel ez az unióban nem megengedett, e szerződéseket meg kell szüntetni. (A holland főbiztosnő ehhez fog támogató döntést kérni az unió illetékes bizottságától.) A másik levelet Göncz Kinga kapta; ebben Andris Piebalgs energetikai főbiztos hívta fel a magyar állam figyelemét arra, hogy nem alkalmazza helyesen az áramszektorban követendő, vonatkozó közösségi jogokat. A gazdasági miniszternek címzett levél tartalma tavasz óta informálisan ismert volt, ahogyan az is, hogy elsősorban az MVM-nek az erőművekkel kötött hosszú távú szerződéseire vonatkozik. (Erről többször is írtunk, lásd: Integrált függetlenség, 2006. február 2., "Számunkra a verseny a legfontosabb kérdés", 2006. március 16., Energiapolitika stratégia nélkül, 2006. május 11.) A külügyminiszternek küldött levél viszont egy eddig a nyilvánosságban nem tárgyalt problémát, a határkeresztező kapacitásokat feszegeti. Piebalgs azt részletezi, hogy a magyar szabályozás mely pontokon nem kompatibilis a közösségi villamos irányelv követelményeivel, ezért a brüsszeli hivatal felszólítja a magyar kormányt e helyzet záros határidőn belüli megoldására. Az EU nem nézi jó szemmel, hogy a magyar-szlovák és magyar-ukrán határt keresztező vezetékeken a magyar fél nem biztosítja az áramkereskedőknek a diszkriminációmentes hozzáférést. Az uniós bíróság egy holland-német ügyben hozott már olyan döntést, miszerint az országhatárokat keresztező vezetékeken nem szabad elsőbbségi hozzáférést biztosítani a "régi" hosszú távú szerződéseknek. A levelekre adandó válaszok határideje két hét múlva lejár - a gazdasági minisztériumban azonban nem izgulnak. Egy, az MVM hathatós segítségével elkészült dokumentum például azt taglalja, hogy Brüsszelbe utazó kormánymegbízottak milyen mandátummal menjenek a versenyügyi főbiztosságra. Az előterjesztésben információink szerint az szerepel, hogy ismerjük el: e szerződéseket felül kell vizsgálni, de javasoljunk differenciált megoldást. Például maradhasson a htm Paksnál, s esetleg a Mátrai Erőműnél is. Ha értesüléseink helytállóak, akkor ez azt jelenti, hogy az MVM szeretne megszabadulni nyűgeitől, de a jól teljesítő egységeket szívesen megtartaná magának. Csakhogy az EU baja nem az MVM-dominancia ténye, hanem az ezzel való visszaélés gyanúja. Ha a Brüsszelbe küldendő magyar tárgyalódelegáció valóban az említett instrukciókat kapja, félő, hogy az unióban körberöhögik majd őket. Főleg, ha a kormány elé kerülő előterjesztésben valóban szerepel, hogy az importszerződések újratárgyalása nem indokolt. A Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont múlt heti sajtótájékoztatóján egy modellelemzést ismertettek arról, hogy a htm-ek felmondása milyen hatással lenne a villamos energia nagykereskedelmi árára. A lehető legpesszimistább előrejelzésekkel számolva is azt az eredményt kapták, hogy változatlan erőművi hatékonyságok mellett, 248 Ft/eurós áron kalkulálva 12 százalékkal csökkennének a nagykerárak (275 Ft/eurós árral is több mint 6 százalékkal); javuló erőművi hatékonyságot feltételezve további 1,5-2 százalékos áresést mutattak ki. Svájcból áramot Az MVM az erőművek többségének eladása után nemcsak az új tulajdonosokkal kötött 15-25 éves időtartamra hosszú távú szerződést, hanem egyes áramkereskedőkkel is: 1996 decemberében a svájci ATEL-lel (amely jelenleg a Csepeli Erőmű tulajdonosa is) 250 MW folyamatos (szaknyelven: zsinór) importáramra, majd néhány hónappal később egy másik svájci céggel, az EGL-lel, ugyancsak zsinórimportra (100 MW). A szerződések pontosan illeszkedtek az akkori egyvásárlós modellhez - hiszen mindenki csak az MVM-nek adhatott el. Ráadásul a 2003-as piacnyitásig az MVM egyedüli importőr-exportőrként olyan és annyi kontraktust köthetett, amennyit a rendszer érdekében jónak látott. A svájci importnál legfeljebb az a meglepő, hogy az MVM az erőműves htm-ekkel egy időben hozta tető alá ezt is. A hosszú lejáratú szerződések hivatkozási alapja az ellátásbiztonság volt (a szélerőműparkok engedélyezése körüli botrány idején is ezzel védekeztek, lásd: Bolond szél fúj, Magyar Narancs, 2006. áprlis 13.). Importra akkor valószínűleg szükség volt; a megszűnt orosz behozatalt pótolni kellett. Ám 2003-ban az MVM importmonopóliumának vége lett, és elvileg szabadon hozzáférhetővé kellett tenni a határkeresztező vezetékeket. (Mára húsznál is több áramkereskedő cég próbál megélni e piacon, igaz, közülük nyolc mondható igazán dinamikusnak.) Az MVM a piacnyitás ellenére a portfóliójában tartotta a svájci és az ukrán hosszú távú importszerződéseket, és addig lobbizott, míg a határkeresztező villamosenergia-forgalomról szóló kormányrendeletbe az került be, hogy a cég importszerződései védelmet élveznek, és csak az ezen felüli kapacitásra licitálhatnak a piac más szereplői. E kvázi monopolista gyakorlat inkorrektségét mondta ki az uniós bíróság, miután az energiaügyi bizottság a minél nagyobb mértékben összehangolt határkeresztező kapacitások megnyitását és a minél szabadabbá tett villamosenergia-kereskedelem fontosságát hangsúlyozza. Nemcsak nálunk, hanem jó néhány országban korlátozták a versenyt az előzetesen lekötött kapacitások, ám az említett holland ítélet gyakorlatilag minden tagállam számára előírta e metódus felszámolását. Nálunk nincs végleges döntés ebben, noha az EU ezt a dolgot is piszkálni kezdte - mindenekelőtt ezt tudatta Göncz Kingán keresztül a kormánnyal az energiaügyi főbiztos. A pénz helye Pusztán gazdaságilag nézve az importkérdést: onnan kifizetődő vásárolni, ahol az adott terméket olcsóbb beszerezni, mint nálunk előállítani. Az ukrán importpiacot tavalyig egyeduraló Kapolyi László 400 MW körüli zsinórimport bevásárlásai akár még indokoltnak is mondhatók, mivel a burstini erőmű (ami gyakorlatilag csak Magyarországra, illetve a magyar tranzitra termel) olcsó és teljesen stabil. A Szlovákia felől érkező svájci áramnál azonban az elmúlt tíz évben felmerültek gazdaságossági aggályok. Noha a szerződésekbe máig nem lehet belenézni, az energiahivatal (MEH) ezredforduló körül végzett számításai azt mutatták, hogy a svájci árammal rosszul jártunk. Az MVM arra hivatkozott, hogy az importból bejövő áramcsomag hazai előállítása még ennél is drágább volna, de abba a rendszerbe, ahol végül egységárasítják az összes beérkező áramot, ez még belefér. A MEH szerint viszont nem fért bele, így határozatot hozott arról, hogy az MVM ne kapja meg az államtól az összes pénzt, amit a svájci fél részére addigra már fizetni kellett. Sőt, a hivatal azt javasolta, hogy az állam (mint tulajdonos) mondassa fel vagy tárgyaltassa újra az áramcéggel ezeket a szerződéseket. A határozatot az MVM több jogorvoslati fórumon is sikertelenül támadta meg, ezért is meglepő, hogy az akkori kormány mégsem volt hajlandó a kontraktus felmondására kötelezni a céget. (A témában jártasak szerint könnyen elképzelhető, hogy a biztos pereskedés várható költségei riasztották el a kormányt. Ezzel együtt is tény, hogy az említett ki nem fizetés miatt az MVM több mint tízmilliárdos mínusszal fordult a következő évre, s a cég nagy szerencséje, hogy 2002-ben kormányváltás volt.) A svájci szerződés indexált ára (amit a szénpiachoz, a svájci frank árfolyamához, az inflációhoz s néhány egyéb paraméterhez kötöttek) mindmáig az árampiaci ár felett maradt. A drága megawattokat olyan titkolózás veszi körül, ami csak erősíti a gyanút: itt valami egyébnek is lennie kell. Az a kérdés azonban megválaszolatlan, hogy mi szükség van a több mint egy hazai atomerőmű-blokknyi zsinórimportra. Nyilvánvalóan a profit a magyarázat. Ha az államnak a svájci szerződések nem előnyösek, akkor kinek azok - persze a svájciakon kívül? Nagyon nagy pénzről van szó ahhoz, hogy csupán egyetlen ember vagy egy kisebb csoport érdekeit gyanítsuk mögötte. Sima matek: amennyiben Magyarországra egy éven át 250 MW zsinórimport érkezik Svájcból, és azon kWh-ként csupán egy forintot keres az a valaki, akkor az óránként 250 ezret, egy év alatt 2 milliárd 190 millió forintot hoz annak a valakinek a konyhájára - ésszerű magyarázatot mi nem találunk e gazdaságtalan kontraktusra. A hosszú távú szerződéseket azzal lehetne tisztázni, hogy a nyilvánosság elé tárják őket. A szerződések az erőmű-MVM közötti hatóságiár-megállapításban alapadatnak számítanak, s így közérdekűként kezelendők. Az persze egy másik történet, hogy a piacnyitás kellős közepén hogyan lehet nálunk hatósági árakat megállapítani, amikor a liberalizáció startjánál ez volt az első, amit eltöröltek. Ki mint vet A káosz közeli állapot megoldását a jövő tavasszal a parlament elé terjesztendő új villamosenergia-törvényben (vet) látnák a szakemberek. A jogszabályi előkészítésről azonban a legtöbb, ami elmondható, hogy ősszel államigazgatási szinten, néhány munkabizottságban elkezdődött a lehetséges és fontos szabályozási területek kidolgozása. Elvileg négy kiemelt témakörben (egyetemes szolgáltatások, htm-ek, állami támogatások és általános regulációs teendők) kellene megszülni egy-egy olyan előterjesztést, amire támaszkodva a kormány állást foglalhat e fontos alapkérdésekben. Menet közben az E.On és az MVM is előállt a maga modelljavaslatával. Utóbbi ráadásul olyannal, amely a hosszú távú szerződések megőrzése mellett kardoskodik. A munkabizottsági ténykedésekre eddig lényegében nulla kormányzati/ minisztériumi reakció érkezett. Pedig az már most látszik, hogy részleteiben meg kellene vitatni például, mi legyen a támogatási rendszerekkel vagy a megújuló energiaforrásokkal. Az utóbbiakról gyakran változó elképzelések születnek a Nemzeti Fejlesztési Hivatalnál, de az agrártárcánál is, ahol ráadásul pénz van erre, de a többnyire külsős szakértőkkel íratott tanulmányok eredményéről semmit nem lehet tudni. Hasonlóan önjáró ez ügyben a környezetvédelmi tárca is. Hogy mindezeket ki hangolja majd össze, egyelőre rejtély. Energiás közigreform A választások után meghirdetett olcsóbb állam koncepcióba az energiás hivatalok és intézmények tömörítése is belefoglaltatott. Az ágazati költségmegtakarítást eredetileg úgy képzelték el, hogy a Magyar Energia Hivatalhoz (MEH) csapják az Magyar Atomenergia Hivatalt (MAH). A szakma azonnal jelezte: a betagolandó műintézménynek önálló létezésére tart igényt tagországaiban az EU. A másik verzió szerint a MEH megkapja a Magyar Bányászati Hivatalt (MBH); ez azóta is folyamatban van. Az összevonásnak nyilvánvalóan csak akkor van értelme, ha a dolgozói összlétszám, valamint a működési költségek úgy csökkenthetők, hogy azok nem mennek az elvégzendő feladatok rovására. Ami a létszámfaragást illeti: a MEH idén megúszta a főnyírást. A hivatal státusa viszont megváltozott az új kormánystruktúrában. A Nemzeti Hírközlési Hatósággal, a KSH-val és a PSZÁF-fal együtt külön kormányhivatal alá szervezték. Amivel voltaképpen egyet is lehet érteni, azt viszont végre el kellene dönteni, hogy melyik közigazgatásiszerv-modellt preferálja a kormányzat. Azt, hogy e szervek a föntről kiadott utasítások végrehajtói legyenek, vagy azt, hogy - éppen az energiaügyi szakterülethez hasonlóan - erős autonóm döntési jogosultságokat kapjanak.

https://magyarnarancs.hu/belpol/energiaipari_valtozasok_vii_talanyos_szerzodesek-66373

https://web.archive.org/web/20111106211104/http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=13976

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/energiaipari-valtozasok-vii-talanyos-szerzodesek

Magyar Narancs

hungarian-news

2006-12-07 00:00:00

A Siemens-botrány: Wie sagt man a te nyelveden: teszem a zsebedbe?

Már a két héttel ezelőtti razzia is nagy szám volt: kétszáz adónyomozó, ügyész és rendőr szállta meg egyidejűleg a Siemens több tucat irodáját, továbbá néhány közép-vezető lakását Németországban, Ausztriában, Svájcban és Olaszországban. A vizsgálat - amely az elmúlt tíz évre visszamenően eddig 200 millió euró elsikálására derített fényt - hűtlen kezelés, vesztegetés és pénzmosás gyanújával indult. Bár ez már így is tízszerese az eredetileg becsült elkövetési értéknek, a nyomozók véleménye szerint könnyen elképzelhető, hogy még mindig csak a jéghegy csúcsát látni. Az ügyészség szerint a pénzt az elkövetők nem a saját hasznukra fordították - a Siemens ebből a központi alapból kente meg a döntéshozókat egy-egy tíz- vagy százmillió eurós nagyságrendű megrendelés reményében. Jelenleg tizenkét gyanúsított van, közülük hatan előzetesben ülnek; valamennyien a Siemens vezetékes távközlési részlegével (Siemens Com), illetve annak jogelődjével (IC Network) álltak kapcsolatban. Az illegális pénzek mozgatását ugyanis onnan szervezték. Két középvezető tanúvallomása arra utal, hogy a Siemens AG felső vezetésében és a vállalaton belüli korrupcióellenes részlegnél, a compliance-nál is tudtak a titkos számlákról, amelyek létezését segítettek is eltussolni. Kérdés, hogy a kutakodás túllép-e a telekommunikációs szektoron. A Siemens mindenesetre minden spekulációt megelőzve közölte: a csoport tagjai a nyolcvanas évek végén lezajlott szerkezeti átalakítás óta a legmeszszebbmenőkig önálló pénzügyi gazdálkodást folytatnak. Annyi a tanúvallomásoktól függetlenül a banki tranzakciók alapján is világossá vált, hogy a vesztegetésre fordítandó összegeket osztrák (salzburgi és innsbrucki), illetve svájci folyószámlákon keresztül különféle fantomcégek közbeiktatásával juttatták célba. A végállomást off-shore cégek mögé bújt állami, önkormányzati, közigazgatási vezetők jelentették. A salzburgi számlákról 100, az innsbruckiakról 70, Svájcon át pedig 35-40 millió euró folyt át a kilencvenes évek második felében Ázsia, Afrika és Európa számos országába. A felderített ügyletek nagy része azonban - ami az osztrák számlákon keresztül bonyolódott - 2001 előttre nyúlik vissza, márpedig a német jog szerint ezek már elévültek. A nyomozók az elmúlt pénzügyi évvel bezárólag vizsgálódnak, és ha nem találnak is semmit, a svájci számlákon keresztül zajlott sikkasztás és pénzmosás ügyében még születhet vádemelés. A korrupciós botrányt a legalaposabban feldolgozó Süddeutsche Zeitung szerint a Siemens aggódhat, hogy mi lesz, ha az őrizetbe vett középvezetők bőrüket mentve mindent kipakolnak. Márpedig úgy tűnik, most épp ez történik: sajtóhírek szerint eddig több mint harminc Siemens-alkalmazottat neveztek meg, akik tudhattak az illegális átutalásokról. Például két compliance-munkatársat is, akiktől 2002-ben az egyik gyanúsított azt az utasítást kapta, hogy a "jutalékkifizetésekre" (ahogy a Siemensnél a kenőpénzt nevezték) svájci számlákon futó rendszert építsen ki, miután félő volt, hogy a meglévő lelepleződik. A gyanúsítottakkal azt is érzékeltették, hogy megéri hallgatniuk, ha a Siemensnél a hatóság kenőpénzek után kutakodna. A compliance-részleg egyébként közvetlenül a Siemens felügyelőbizottságának jelent, melyet Heinrich von Pierer vezet, aki 1992 és 2005 között (a titkos számlák keletkezése idején) vezérigazgató volt. A Siemens menedzsmentje elhatárolódott a bűncselekmény-sorozattól, ugyanakkor bevallotta: már egy éve belső vizsgálatot kezdtek a tudomásukra jutott korrupciógyanús ügyek felderítésére és a felelősök eltávolítására - igaz, erről a ható-ságoknak nem számoltak be. Az ügyészség a múlt héten házkutatást tartott a Siemens vezérigazgatójánál, Klaus Kleinfeldnél, aki 2004-ben fél éven át a távközlési részleg vezetője volt, és akit a hatóság eddig tanúként kívánt meghallgatni. A Siemens vélhetően egy olaszországi banánhéjon csúszott el. A bolzanói ügyészség már évek óta nyomozott az innsbrucki számlák ügyében, melyeken keresztül ötmillió euró (9,7 millió márka) csorgott át egy Csatorna-szigeteki off-shore céghez, amely mögött az olasz telefontársaság korábbi vezérigazgatója állt. A hatóságok arra gyanakodtak, hogy a Siemens a fenti összeggel az olasz távközlési társaság privatizációja idején a piacra lépést próbálta elősegíteni, amit az olasz csúcsmenedzser és társa ellen folytatott per első fokon igazolt is. A feketekasszákból származó pénzekről aztán kiderült, hogy a világ szinte minden tájára jutott belőlük. A vietnami, a szaúdi és a kuvaiti telekommunikációs projekteknél ugyanúgy szükség volt milliós "jutalékra", mint a volt szovjet tagköztársaságokban, Szíriában vagy Indonéziában zajló beruházásokhoz. Az ominózus olaszországi vesztegetést egy Puerto Ricó-i székhelyű céggel kötött szerződéssel papírozták le, amely látszólag egy nigériai projekthez kapcsolódott - ám a pénz valójában visszaszivárgott Európába. Ettől függetlenül az afrikai országban is fizettek ki kenőpénzeket; ott speciel a távközlési minisztert és a helyi cég főnökét vették meg. A görög hatóságok is nyomoznak egy volt Siemens-menedzser ügyében, aki dubai és karib-tengeri off-shore cégeken keresztül kapott márkamilliókat állami intézményvezetők korrumpálására. A hatóságok az athéni nyári olimpiai játékok infrastrukturális beruházásai miatt is vizsgálódnak: a Siemens ott biztonsági rendszereket állított üzembe, és részt vett az athéni metró felújításában, illetve építésében. A majd 160 éves múltra visszatekintő Siemens világszerte 461 ezer alkalmazottat foglalkoztat, és 190 országban összesen több mint 90 milliárd euró az éves árbevétele. Az óriáskonszern a távközléstől, az informatikától, a hő- és fűtéstechnikától kezdve a közlekedési, orvostechnikai és energetikai üzletágon át a háztartási elektronikai, csomagoló- és üvegipari termékek gyártásáig bezárólag elképesztően diverzifikált tevékenységi kört ölel fel. Az egyszerűség kedvéért legtöbbször elektronikai vagy vegyes ipari vállalatcsoportnak definiálják. Árbevételének jelentős része az állami és az önkormányzati szféra nagy volumenű megbízásaiból származik - melyekért kemény lobbiharc folyik. "Az amerikai cégek a hírszerzésüket, a franciák a külképviseletüket vetik be, hogy megbízáshoz jussanak" - mondta a Süddeutsche Zeitungnak egy név nélkül nyilatkozó Siemens-vezető. A kenőpénz a piacért folytatott küzdelemben a hétköznapok része. "Mindennek megvolt a rendje: először a helyszínt, a projekt tartalmát és a megbízás értékét kellett tisztázni - utána lehetett kalkulálni a kenőpénzek nagyságát" - írta tanúvallomásokra hivatkozva a lap. A Magyar Narancs által megkérdezett közbeszerzési szakértő szerint nem annyira a titkos pénzalap ténye az érdekes, hanem az, hogy ki és miért pont most dobta fel a Siemenst. Németországban az 1999 előtt kifizetett baksis még leírható volt költségként. Annak ellenére, hogy azóta az "ügyféljutalék" törvénybe ütköző, a projektek költségvetésében célszerű hasonló tétellel számolni, ha a cég nem szeretne a konkurenciával szemben versenyhátrányba kerülni. Az összegeknek egy része biztos, hogy benne is van a büdzsében - csakhogy a kenőpénzek adott személyekhez kötődnek, akik nem tudhatják, hogy meddig maradnak a posztjukon, így a projekt más tételeivel szemben a vesztegetési pénz nem "utófinanszírozható". Nagy volumenű beruházások megkaparintásánál ezért legtöbbször szükség van rendszeren kívüli pénzekre - véli forrásunk. Úgy tűnik, a Siemensnél ezt központilag oldották meg. Ha a Süddeutsche Zeitung példáját vesszük, amely hat színlelt szerződés összvolumenét tárta fel, akkor kénytelenek vagyunk azt mondani, hogy a svarcban utalt 20,55 millió euró bagatell összeg a Siemens telekommunikációs részlegének tízmilliárdos évi összforgalmához képest. Amikor az OECD 1997-ben harcot hirdetett a korrupció visszaszorításáért, az érintettek gyorsan alkalmazkodtak: színlelt (például tanácsadói) szerződések keretében fantomcégeket kapcsoltak be, amelyek a pénzt off-shore cégekhez utalták, és a rendszert nehezen követhetővé tették. A Siemens a kilencvenes évek végén váltott az osztrák számlákról a "szofisztikáltabb", Svájcon át futó pénzügyi konstrukcióra. Szakértőnk szerint a terrorizmus elleni küzdelem 2001 után ismét nehézségeket okozott: egyes tranzakciók összegüknél fogva simán felkelthették a pénz- és tőkepiaci felügyelet vagy az illetékes nyomozó hatóság figyelmét. Forrásunk szerint az sem lehet véletlen, hogy mostanában egyre-másra derülnek ki a multinacionális vállalatok kisebb-nagyobb stiklijei. Egy tőkeerős multinak lehet akkora lobbiereje, hogy egy adott országon belül a kisebb ügyeket a szőnyeg alá söpörtesse, és hogy a politikai elit egy emberként zárjon össze az érdekében. De vannak olyan országok, mint például az Egyesült Államok, amelyek titkos információkat sem restek bevetni, ha ezzel hazai cégek piaci ellenfeleit hozhatják kellemetlen helyzetbe. Ütközőpont több is lehet egy olyan vállalat életében, amely majd kétszáz országban tevékeny. (Ilyen például Nigéria, a Siemens fejlődő, sokat ígérő piaca, Afrika legjelentősebb olajtermelője.) A piacra lépés ráadásul nemcsak vállalati, hanem nemzeti érdek. Az a tőkeerős vállalat, amely megvetette a lábát egy új piacon, hozza magával otthonról a többi nagyot. Elég csak a magyar telefóniában a Matáv és a Siemens kapcsolatára gondolni: az utóbbi segített modernizálni a szintén német többségi tulajdonban lévő hazai távközlési társaság eszközparkját. A Siemens a XIX. század végétől fontos szereplője a magyar gazdaságnak és innovációnak, és mindig is a legjelentősebb állami beszállítók közé tartozott - elegendő csak a millenniumi földalatti vasutat említeni. Az óriáscég az 1970-es évek közepén a Sincontact Kft. kisebbségi tulajdonosaként bukkant fel Magyarországon, hogy aztán a rendszerváltással egy időben alakuljon át Siemens Kft.-vé - immár 100 százalékos német tulajdonban. Mára a magyar Siemens-csoport 18 vállalatból és érdekeltségből álló cégcsoporttá nőtte ki magát, százmilliárd körüli összforgalommal (melyből a Siemens Zrt. árbevétele a 2004-es pénzügyi évben 58,1 milliárd forintot tett ki). A Siemensről nyár óta mindenki tudja, hogy a nagykörúti Combino villamosok szállítója (40 darab 36 milliárd forintért), de a cég nyerte a közelmúltban a 4-es metró biztonsági rendszereinek kiépítésére, valamint a metróvonal automatizálására szóló megrendelést (28 milliárd forint), valamint a Miskolci Fűtőerőmű Kft. új erőművének megépítésére kiírt pályázatot (10,95 milliárd). A Siemensnek hagyományosan jó a kapcsolata a fővárossal, melyről a belső kerületeket lefedő parkolóautomaták sokasága éppúgy tanúskodhat, mint Budapest internetes portálrendszere (budapest.hu), amit szintén a Siemens készített. A korábbi nagyobb üzletek közül érdemes kiemelni a Budapest-Esztergom vonalon közlekedő Desiro vonatokat (20 db 9,5 milliárdért), a Magyar Posta budaörsi központjának a logisztikai rendszerét (9,5 milliárd) vagy a 2000-ben megnyílt önkormányzati okmányirodák informatikai rendszerének átadását (2 milliárd forint). A Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. adatai szerint a Siemens-csoport az 1999-2005 közötti közbeszerzési pályázatokon önállóan vagy konzorciumban indulva 19-59 milliárd forint közötti értékben nyert el évente megbízásokat - a legtöbbet a 2002-es választási évben, e hét évben mindent egybevetve pedig az összeg több mint 260 milliárd forintra rúg. A top ajánlatkérők között van a már említettek mellett a BM Központi Adatfeldolgozó Hivatal (24,7 milliárd forint), az Elmű Rt. (5,99 milliárd), a Tiszai Vízerőmő Kft. (5,67 milliárd), a megyei és városi kórházak (csak az Onkológiai Intézet 2 milliárddal) és a regionális energetikai cégek (Émász, Édász, Démász - együtt kb 6,5 milliárd forint). Az már többször előfordult, hogy egy-egy tender után vitatták a Siemens győzelmének a jogosságát; legutóbb például a Combino-beszerzéskor, amikor ajánlata 2 milliárd forinttal volt magasabb a versenytársakénál, s végül a leszállított járművek műszaki tartalma sem egyezett az ajánlatban közöltekkel. Az viszont még nem esett meg a céggel, hogy bíróság törvénytelenség miatt marasztalta volna el. A hírek szerint ugyan a német Siemens körül kipattant botrány nem érinti sem a Siemens Nemzeti Vállala-tot, sem a cég távközlési üzletágát (Com Enterprise Network), de több ügyben is zajlik vizsgálat, ami rossz fényt vethet a magyar cégcsoportra. A menedzsment a nyugati üzleti kultúra protokollját követi: határozottan cáfol, és maximális együttműködést ígér, ha a nyomozó hatóság megkeresi. Magyar ügyek Már bírósági szakaszban van az a vesztegetési ügy, amely alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNYI) tavasszal vádemelést javasolt a Siemens Zrt. egyik ágazati igazgatójával szemben, aki állítólag több millió forint értékben adott készpénzt és ajándékokat a Honvédelmi Minisztérium két alkalmazottjának olyan információkért cserébe, melyek a céget hozzásegítették egy laktanyafelújítási tender elnyeréséhez. Az NNYI jelenleg is dolgozik egy másik ügyön, melyben 2004. december 16-án rendelték el a nyomozást. A vizsgálat megállapította, hogy egy hat cégből álló cégcsoport 2002-től kezdve 1,5 milliárd forint értékben bocsátott ki számlákat. A cégek vezetői és alkalmazottai hajléktalanok voltak, akik különböző összegek fejében vállalták, hogy nevüket adják a cégek alapításához és működtetéséhez. A kibocsátott számlák összértékének jelentős része a HVG információi szerint vesztegetési pénz volt, mely a Siemens orvosi műszereket gyártó cégéhez kötődött, és melyet nyertes tenderek után fizettek ki. A BRFK nyomoz abban a sikkasztási ügyben, melyben Farkas Imre, a Satelit Tv-t üzemeltető TVegy Rt. elnöke tett feljelentést. Állítása szerint a csatorna egykori szponzora, a Siemens Rt. azzal a feltétellel adott 1,5 milliárd forintot a televízió működtetésére, ha abból 720 milliót visszajuttat a részére. A cég közleményben utasította vissza a vádakat e legfrissebb ügyben.

https://magyarnarancs.hu/belpol/a_siemens-botrany_wie_sagt_man_a_te_nyelveden_teszem_a_zsebedbe-66336

https://web.archive.org/web/20070610113216/http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=13939

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/a-siemens-botrany-wie-sagt-man-a-te-nyelveden-teszem-a-zsebedbe

Magyar Narancs

hungarian-news

2006-11-30 00:00:00

Bűnpártolással gyanúsítják Szeged MSZP-s polgármesterét

2006.08.31. 11:28 Csapó Balázs lakossági érdekvédelmi megbízott kijelentette: Botka Lászlónak, Szeged MSZP-s polgármesterének kötelessége lett volna megtenni a feljelentést a Szegedi Testamentum Kft. gazdálkodásával kapcsolatban. Ennek elmaradásaként „fölmerül a bűnpártolás" gyanúja – hangzott el egy csütörtöki sajtótájékoztatón. Gazdasági szabálytalanságok és bűncselekmények gyanúját tárta föl három vizsgált szegedi önkormányzati cégnél a lakossági érdekvédelmi megbízott; az egyik társaság esetében az ügyészség nyomozást rendelt el. Solymos László alpolgármester visszautasította az elhangzottakat. „A hét vizsgált önkormányzati cég fele biztosan törvénysértő módon működik„ – mondta Csapó Balázs csütörtöki sajtótájékoztatóján a megyeszékhelyen. A lakossági érdekvédelmi megbízott közölte, több évig tartó, szakértők bevonásával folyó vizsgálat után többek között sikkasztás, hűtlen kezelés és adócsalás gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen az önkormányzati tulajdonban lévő Szegedi Testamentum Kft. gazdálkodásával kapcsolatban. A Szegedi Városi Ügyészség előbb részben elévülés miatt, részben bűncselekmény hiányában elutasította a nyomozás megindítását, feljelentés kiegészítését követően a Csongrád Megyei Ügyészség azonban elrendelte a nyomozást – tette hozzá. Csapó elmondta, a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht.-nál és a Szegedi Városkép Kft.-nél végzett vizsgálatok szakértői szerint a cégek gazdálkodásával kapcsolatban sikkasztás, csalás, hűtlen kezelés és számviteli fegyelem megsértése bűncselekmények alapos gyanúja megállapítható. Közölte, a cégvizsgálatokról szóló jelentéseket minden alkalommal átadta Botka László polgármesternek, azonban a városvezetés az elmúlt másfél évben hivatalosan semmit nem lépett. A büntetőeljárásról szóló törvény alapján hivatalos személynek a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményekkel kapcsolatban kötelessége feljelentést tenni. Az érdekvédelmi megbízott – akit még több mint két éve a polgármester nevezett ki – szerint „Botka Lászlónak kötelessége lett volna megtenni a feljelentést”, ennek elmaradásaként „fölmerül a bűnpártolás„ gyanúja. Hozzátette: a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht.-val és a Szegedi Városkép Kft.-vel kapcsolatban nem tesz feljelentést, mert bízik benne, hogy a polgármester saját hatáskörében intézkedik. Solymos László városüzemeltetési alpolgármester később az MTI-nek adott nyialtkozatában azt állította, hogy Csapó „választási kampányai az elmúlt 16 év során csupán vádaskodásokból és feljelentésekből álltak”.

https://magyarnemzet.hu/archivum-archivum/2006/08/bunpartolassal-gyanusitjak-szeged-mszp-s-polgarmesteret

https://web.archive.org/web/20231215124111/https://magyarnemzet.hu/archivum-archivum/2006/08/bunpartolassal-gyanusitjak-szeged-mszp-s-polgarmesteret

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/bunpartolassal-gyanusitjak-szeged-mszp-s-polgarmesteret

Magyar Nemzet (MNO)

hungarian-news

2006-08-31 00:00:00

Koalíciós alku a fővárosban: Névsorolvasás

A 2002-es szereplők jó része idén lelépett a színről: Schiffer Pál és Vajda János főpolgármester-helyettesek ezúttal képviselők sem lettek (ami feltétel lenne az újrázáshoz), csakúgy, mint Atkári János volt gazdasági főpolgármester-helyettes; kicserélődtek a pártok budapesti elnökei (Mandur László és Molnár István helyett Molnár Gyula és Lakos Imre), illetve a frakcióvezetői is (Gy. Németh Erzsébetet Molnár Gyula, Bőhm Andrást Ikvai-Szabó Imre váltotta). Csak Demszky Gábor a fix pont. A négy évvel ezelőttihez hasonlóan most is elhúzódhatnak a szocialisták és szabaddemokraták közötti fővárosi koalíciós tárgyalások. Pedig úgy indult, hogy akár rapid megállapodás is létrejöhet. Ám a felek bár látványosan nem konfrontálódnak, nem is nagyon hajlandók feladni eddigi pozícióikat. Így nem kizárt, hogy az október 26-i közgyűlésen sem tudnak főpolgármester-helyetteseket választani. A fő ellentétet a szokásos ügymenettel szemben nem a személyi kérdések jelentik, és nem is az, hogy a szereplők minél nagyobb hatalmat akarnának kihasítani maguknak. Épp ellenkezőleg: egyelőre abban nem tudnak megegyezni, hogy ki melyik területet tukmálhatja még rá a másikra. Az SZDSZ radikális szervezeti elképzelésekkel vágott bele a tárgyalásokba: a jelenlegi 22 közgyűlési bizottságot a felére, míg a főpolgármester-helyettesek számát ötről háromra csökkentette volna. A szocialisták mérsékeltebb változtatásokat láttak kívánatosnak a bizottságoknál, a helyetteseknél pedig a status quo fenntartását preferálták, vagy beleegyeztek volna abba is, hogy ha az SZDSZ megelégszik egyetlen helyettessel, akkor legyen belőlük négy (a három szocialista hely megmaradna). Ennek indokául azt hozták föl, hogy a városüzemeltetés és -fejlesztés semmiképpen nem fér össze a kultúr- vagy szociálpolitikával - de az igazi okok messzebbre vezetnek. Az MSZP-ben már a tavaszi országgyűlési kampányban megkezdődött a pozícióharc a főváros irányítását a párton belül addig monopolizáló vezetők és az ennek megtörésére szövetkezett új hullám között. A májusi- júniusi listaállítási küzdelmekből egyértelműen az utóbbiak kerültek ki jobban; a tét a főpolgármester-helyettesi és a frakcióvezetői posztok birtoklása. Az újak vezéralakja Hagyó Miklós szocialista országgyűlési képviselő, aki a hegyvidéki szervezet vezetése mellett Leisztinger Tamás nagyvállalkozó barátságát is bírja. Egy másik prominensük Horváth Csaba volt II. kerületi polgármester. Meghatározónak számít még Steiner Pál, aki idén nem tudta megvédeni belvárosi polgármesterségét; ő a kerületi hátországa elvesztése után közgyűlési frakcióvezetőként építené tovább a karrierjét, ha a napokban megválasztott Molnár Gyula - a várakozásoknak megfelelően - két-három hónap múlva átadja neki a posztot (Molnár újra győzni tudott a XI. kerületben). Hagyó és Horváth az SZDSZ által sem kifogásolt jelöltek a városüzemeltetési és a városfejlesztési helyettesi posztokra. A régiek közül tanácsnoki kinevezéshez juthat Bakonyi Tibor eddigi főpolgármester-helyettes és Somlyódi Csaba fővárosi pártpénztárnok (hivatalosan gazdaságpolitikai alelnök), és a tanácsnokság marad Gy. Németh Erzsébetnek is, ha a liberális partner továbbra is elutasítja a 3+1-es felosztást. Az SZDSZ ragaszkodni látszik a szigorúbb karcsúsításhoz, amit az elvi okokon túl a káderhiány is magyaráz. Az Atkárit két éve váltó Ikvai-Szabó pénzügyi főpolgármester-helyettessége biztosnak tűnik, míg a liberális párt az évtizede általa irányított egészségügyi-szociálpolitikai területet - Szolnoki Andrea visszavonulása miatt - a legszívesebben átadná az MSZP-nek; akár helyettesi, akár tanácsnoki irányítás alatt, mivel a szocialistáknak legalább van a közgyűlésben szakpolitikusuk (a kórházigazgató Havas Szófia). Bőhm András eddigi frakcióvezető, aki nyáron szembefordult Demszkyvel, elvesztette a képviselőcsoport vezetését. Eddigi alkalmi szövetségese, Lakos Imre fővárosi SZDSZ-elnök ugyan utóbb fölhagyott a Demszky elleni lázadással, de visszautasította a főpolgármester ajánlatát a frakcióvezetésre. Ezt Ikvai-Szabó várható helyettessé választása után valószínűleg John Emese, a Demszky-kampány egy másik arca veszi át, és tanácsnoki pozíciók juthatnak két másik plakátszereplőnek, Bojár Iván Andrásnak és Dancs Gábornak is. A szabályok lehetővé teszik, hogy a főpolgármester frakcióbeli tagságáról lemondva is a közgyűlés tagja lehessen - a koalíció csak így ké-pes biztosítani városházi többségét, hiszen Demszky helyét az SZDSZ feltöltheti. Várhatók más lemondások is: Rajk László biztosan, Szolnoki és az apolitikus Z. Halmágyi Judit - akinek Bojárral együtt a városfejlesztés látványosba forduló irányváltását kellett volna képviselnie - esetleg szintén megválik mandátumától. Közvetlenül a választás után távozott posztjáról Demszky környezetének egyik meghatározó tagja, Forró Zoltán kabinetfőnök is, igaz, személyes tanácsadóként Forró a főpolgármester környezetében marad. (Forró utóda a volt belügyminiszteri kabinetfőnök, az ellenőrzési hivataltól novemberben átigazoló Gyekiczki András lehet.) A főpolgármesteri agytrösztöt Tiba Zsolt főjegyző és Mesterházy Ernő pénzember egészíti ki, míg kommunikációs ügyekben Nyáry Krisztián volt kampányfőnök számít bizalmi embernek. A bizottsági összevonások következtében 14 vagy 15 lesz a testületek száma: az MSZP hat-hét, az SZDSZ három, a hárompárti ellenzék (lásd keretes írásunkat) öt elnöki posztra számíthat. A koalíciónak egyfős többséggel kell négy éven át önkormányoznia. A hajszálnyi többség biztosítására két terv is készült. Az egyik szerint a törvény által kifejezetten nem tiltott hatásköröket (például a rendeletalkotást) kivéve minden átadható közgyűlési jogkör átkerülne egy kimondottan erre a célra létrehozandó "főbizottság"-hoz, amelynek tagjait a közgyűlés 34 vokssal simán meghatározhatja, ily módon akár három-négy fős koalíciós fölényt is előállítva egy nyolc-tíz tagból álló testületben. Ez az elképzelés azonban egyelőre ad acta került. A bevezetni tervezett metódus a parlamenti mintát veszi alapul: havonta egyszer kétnapos ülés tart majd a közgyűlés, csütörtökön felszólalás, vita, pénteken a fontos dolgok, a szavazás - alig egy órácskára kell tehát biztosítani a határozatképességet, illetve a koalíció többségét. Négy évre prolongálva Hiába érte el történetének legjobb fővárosi önkormányzati szereplését a jobboldal idén ősszel, meghatározó pártja ezúttal is ellenzékbe szorul. Mivel a júniusi országos választmányon Orbán Viktor a régi fideszesek helyére a szövetségesek embereit tétette a listára, múlt pénteken kellőképpen vegyes és a budapesti várospolitikához zömmel eleddig mit sem konyító társulat ülhetett be a közgyűlésbe (a KDNP, a Vállalkozók Pártja, a Nemzeti Fórum, a Fidelitas képviselői) - ráadásul 5-6 emberrel többen, mint amire készültek. A 25 fős Fidesz- és az ötfős KDNP-frakcióban (amelyek a parlamentihez hasonlóan külön frakcióvezetővel, de a Fidesszel együtt mozognak majd) foglal majd helyet Tarlós István, az Orbán által nagyjából egyetlen szakemberként delegált Fónagy János egykori közlekedési miniszter, és az országos politika kerülőútján pozíciókat szerző Pokorni Zoltán (XII. kerületi polgármester, parlamenti képviselő, pártalelnök). A régi városházi fideszesek közül újra itt van Wintermantel Zsolt, Ughy Attila Gábor és Németh Szilárd. Erős a hátszele az Orbán által a választmányon áterőszakolt Pesti Imre regionális pártigazgatónak. A kezdeti erőviszonyokra jellemző, hogy Orbán fővárosi helytartója - Tarlós nehezményezésétől kísérve - végigkarmesterkedte a frakcióalakítás időszakát. Pesti Imre egyik küldetése nyilván Tarlós kordában tartása, és az önálló, Orbántól független hatalmi gócok visszametszése lehet. A fővárosi Fideszben egyelőre még nincsenek világos törésvonalak, már csak azért sem, mert a tagok alig-alig ismerik egymást; de a repedések megjelenését előre jelzi az újraindulás lehetőségében bízó Tarlós és a szintén főpolgármester-jelöltségre aspiráló Pokorni közötti várható rivalizálás. A kisebbik ellenzéki pártnak alig sikerült összehozni a közgyűlés legkisebb, háromfős frakcióját. És bár előállt az a helyzet, amiben az MDF nem is titkoltan reménykedett, hogy tudniillik a szocialista-liberális városvezetésnek szüksége lesz rájuk a stabilabb többség biztosításához, az országos vezetés megtiltotta számukra a koalíció direkt támogatását - amiért esetleg egy főpolgármester-helyettesi poszt járhatott volna cserébe. Így viszont már nem vonzó az MDF-eseknek a képviselősködés, és információink szerint Katona Kálmán volt városvezető-jelölt biztosan, de lehet, hogy a frakcióvezetővé választott Hock Zoltán is lemond a fővárosi mandátumról. Egy fontos ember "Tanácsadó itt a Városházán. Nagyon sokat segít bizonyos ügyek menedzselésében, ilyenkor ő a felelős a kapcsolattartásért a Miniszter-elnöki Hivatal és a főváros között" - ködösített Demszky, amikor az Index Mesterházy Ernő városházi szerepét firtatta. Az egyszerűen csak "Bahia-milliárdosként" emlegetett üzletember (aki Mécs Imre veje is) 2002-ben tűnt fel a Városházán. A fundraiser és Demszky kapcsolata ennél jóval régebbre, a 90-es évek derekára, a Mécs család összejöveteleire nyúlik vissza. A 2002-es kampány finanszírozásában és Demszky személyes pénzügyeinek kezelésében többen firtatták már Mesterházy közreműködését. Miután Atkári Jánost Ikvai-Szabó váltotta, Mesterházy az ő kabinetjébe, a városfejlesztési projektek tűzközelébe tagozódott be tanácsadóként. A jó stratégaként és jó szervezőként, de a politikához kevéssé körültekintően nyúló személyként jellemzett Mesterházy az önkormányzati választások után kilépett a háttérből. Ám Demszky végül - forrásaink szerint Kuncze Gábor pártelnöknek a választás éjszakáján tanúsított, fenyegetéssel felérő ellenszegülése hatására - visszatáncolt attól, hogy erővel próbálja bevinni Rajk helyére a fővárosi közgyűlésbe. A jelenlegi elképzelés szerint Mesterházy önálló apparátussal koordinálhatja a Városháza és a kormányzat kapcsolatait, s ebben nyilván nem hátrány, hogy évek óta jó kapcsolatokat ápol Szilvásy György kancelláriaminiszterrel. Mesterházy Ernő politikai kurzusoktól függetlenül gyarapította a Bahia-láncból a 90-es évek elején gyűlt vagyonát (a Bahia Kiadót 2004 óta az alapító cégtárs, az A38-as Bognár Attila viszi tovább). A fideszes kapcsolat erejét jól bizonyítja az Index által feltárt Future Clean-történet. A takarító- és üzemeltető cég Deutsch Tamásnak köszönheti felfutását, aki sportminisztersége végén egyedüli meghívott pályázóként páratlan lelépési díjakat garantáló szerződésekhez juttatta a Future Cleant. A megbízások sora 2002 után, Szilvásy sportminisztériumi közigazgatási államtitkársága alatt tovább bővült. Mesterházy 2002 után ebben a cégben sem képviseltette magát közvetlenül, ám továbbra is menedzseli. Változatos érdekeltségei között számos ingatlanforgalmazó cég is szerepel, melyekben rendszerint ugyanazok a nevek bukkannak fel és viszik tovább a céget, ha Mesterházy már kiszállt: többek között Borbély Ákosé, illetve Tóthfalusi Györgyé (volt fővárosi SZDSZ-es képviselő). Borbélyt hovatovább delegálta az egyik legfontosabb fővárosi fejlesztés, az óbudai gázgyár hasznosítására idén nyáron létrehozott zrt. felügyelőbizottságába is. Demszky Gábor második feleségével, Révai Verával Mesterházy több vállalkozásba is fogott (Sziget.hu, vagy a kérészéletű Bahia Magánnyugdíjpénztár). A több százmilliósra becsült vagyon fölött diszponáló Mesterházy kapcsolatai nem korlátozódnak kizárólag az SZDSZ-re, az említett Szilvásy mellett jó a nexusa például Horváth Csabával, miközben a szabaddemokraták többi fundraserével nem ápol éppen kiegyensúlyozott viszonyt. Demszkynél - némi szeptemberi megingást leszámítva - olyannyira bizalmi embernek számít, hogy több alkalommal is helyettesítette a főpolgármestert a szocialistákkal folytatott koalíciós tárgyalásokon.

https://magyarnarancs.hu/belpol/koalicios_alku_a_fovarosban_nevsorolvasas-66142?pageId=103

https://web.archive.org/web/20231218104810/https://magyarnarancs.hu/belpol/koalicios_alku_a_fovarosban_nevsorolvasas-66142?pageId=103

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/egy-fontos-ember-koalicios-alku-a-fovarosban-nevsorolvasas

Magyar Narancs

hungarian-news

2006-10-19 00:00:00

Újítás vagy megújítás – Kutatás-fejlesztési pénzek

A kutatás, a fejlesztés és az innováció rendszere Magyarországon "túl sok sebből vérzik" ahhoz, hogy elég legyen egyedül a felsőoktatáshoz, az Akadémiához vagy akár a vállalkozói szférához hozzányúlni (lásd: Fellegvár, Magyar Narancs, 2006. június 29.). Alig állt fel a második Gyurcsány-kormány, megszülettek az első, mindhárom szférát érintő kormányzati döntések. 36 milliárd forintról van szó. Vagy többről. A kutatás-fejlesztést (k+f) és vele az innovációs pénzalapot kezelő Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalt (NKTH) az oktatási tárcától a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) ragadta magához, az alapkutatás és a tudománypolitika pedig maradt a kultusztárcával összeolvadó oktatási minisztériumnál (OKM). Bár a napokban véglegessé vált a minisztériumi apparátusok névsora - a GKM-ben Csepeli György, korábbi informatikai államtitkár közpolitikai igazgatói minőségben, az OKM-nél pedig Manherz Károly, az ELTE BTK dékánja szakállamtitkári szerepben felügyeli e területeket -, a szereplők még korainak tartották nyilatkozni az elképzeléseikről. Az OKM-hez közeli interjúalanyaink hiába keresik a szocialista- szabaddemokrata tárcák közötti osztozkodás mögött a szakmai rációt. A tudomány nem választható ketté aszerint, hogy a társadalmi újítás vagy a gazdasági haszon felé irányul. A GKM közelében viszont inkább úgy vélekednek, legfőbb ideje növelni a tudomány versenyképességét, felszámolni az ennek gátat vető feudális struktúrákat, visszahívni és támogatni a fiatal kutatókat és haszonba fordítani a kutatóhálózatokból eddig elillanó szellemi tőkét. A frontok alakulása nehezen függetleníthető attól, hogy melyik tárca rendelkezik a k+f pénzek, jelesül a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapot kezelő NKTH felett. A 2004-ben létrejött hivatal a szocialista elődintézménnyel - az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottsággal (OMFB) - ellentétben már nem éves költségvetési keretből, hanem kisebb részben kormányzati hozzájárulásból, nagyobb részben pedig az innovációs járulékból gazdálkodik. Az alapba a k+f-fel nem foglalkozó közép- és nagyvállalkozások fizetik be nettó árbevételük 0,25 százalékát (az APEH szerint 2005-ben mindössze 650 vállalkozás mentesült ez alól a saját k+f tevékenység okán). 2007-től a kormány a központi költségvetésből egy ezzel megegyező összeg hozzáadását ígéri. A járulék bevezetésével jelentősen megnőtt a k+f-re költhető központi pénzösszeg, hiszen míg 2000-től 15 és 30 milliárd között csapongott és 2003-ban gyakorlatilag befagyasztották, addig 2005-re elérte a 36 milliárd forintot. De az ország innovációs serénységét, a kutatási és vállalkozói szféra együttállását éppen a járulékbefizetések apadása bizonyítaná (lásd keretes anyagunkat). Az alap felhasználásának célja eredendően a vállalkozások ösztönzése a kutatás-fejlesztésre. Ennek ellenére a pénz elköltése a két és fél éves működés alatt részben a felügyelő miniszterektől függött: Magyar Bálint több pénzt eresztett saját felsőoktatási politikája megalapozására, majd tavaly a Kóka Jánossal közös ügyelet alatt a súlypont a közös céges-intézeti kezdeményezések felé tolódott. E hangsúlyokon túl az egyes pályázati programok kidolgozását az innovációs törvény gyakorlatilag az államtitkári hatáskörrel rendelkező NKTH-elnökre bízza. A vállalkozói csatornákon érkező, illetve kormányzati szándékot tolmácsoló - és az Innovációs Tanácson átszűrt - programok különböző pontokon támogatják az innovációs láncot. Például van program az egyéni innovációs ötletek piacosítására, fiatal kutatók támogatására, helyi és regionális innovációs hálózatok teremtésére, nemzetközi együttműködésekre, regionális tudásközpontok létrehozására és célzottan nano- és biotechnológiai kutatásra, vagy az ún. húzóágazatok fejlesztésére. Boda Miklós, az Ericsson Magyarország k+f igazgatói székéből a hivatal élére kerülő fizikus szerint az NKTH lényege, hogy lehetővé teszi az "áttörő innovációs tevékenységet", szemben a kis pénzekből gazdálkodó korábbi programokkal: "Senki sem várhatja el, hogy három év alatt 30 millióból bárki nemzetközi szintű eredményt érjen el. Az Alzheimer-problémát például ennyiből nem lehet megoldani. Legfeljebb arra elég, hogy egy helyi újságban megjelenjen róla egy-két cikk. Azzal, hogy növeltük a pályázatokon elnyerhető pénzek összegét, arra kényszerítjük a kutatókat, hogy ne csak kiegészítő munkát végezzenek. Ezért már illik eredményt is produkálni." Boda szerint tarthatatlan az az állapot, hogy Magyarországon egy témával átlagosan kevesebb mint egy kutató foglalkozik, mert "valódi eredményeket" csak egy "kritikus tömeg" (15 fő) felett lehet elérni. A témák magas száma persze az alacsony vállalati k+f tevékenységre és a kutatóműhelyek sajátosságaira vezethető vissza - egy kutató pályája során nyilván több, egymással összefüggő témán is dolgozik. Az elnök szerint az NKTH-ban bevezetett szigorú rendszer a pályázók mindenkori eredményeit nézi, szemben az előd OMFB-vel, ahol "a bírálók és a nyertesek közötti korreláció közel teljes volt". Az új felállásban például a pályázatokat angolul is be kell nyújtani, a bírálóbizottságok pedig 70-80 százalékban a pályázati témára megkeresett külföldi szakértőkből állnak. Más források viszont úgy vélik, a külföldiek legtöbbször az MTA külső, külföldön működő tagjait, illetve az elnök svédországi múltjából származó ismeretségeket jelentik. A bírálók pontos névsorát az érdekkörök kiiktatása érdekében csak az elnök ismeri, a tanács egy annál bővebb merítést hagy jóvá. Boda a hivatal egyik legnagyobb sikerének a szemléletbeli változást tartja, ami annak köszönhető, hogy a legtöbb pályázaton csak ipari partnerrel közösen lehet indulni (igaz, ez már Pálinkás József oktatási minisztersége alatt is gyakorlat volt). A 2005 elején bevezetett rendszer pozitívan különbözteti meg az ipari szereplő kezdeményezésében indulókat. "Kényszerinnovátorokat csináltunk a kutatókból. Akik eddig szóba sem álltak a cégekkel, most maguk keresik a kapcsolatot" - szemlélteti Boda az eredményt. Boda a "hasznos", illetve "haszontalan" tudományos munka önkényes definiálásával rövid működése alatt sok ellenséget szerzett magának. A számlájára írt dolgok közé sorolják a rövid beadási határidőket (hat hét egy új tudásközpontra), a szigorított rendszer ellenére is korrupciógyanús pénzosztást, az önkényes pályázati programkijelöléseket (például a nanotechnológiai kutatások túlburjánzása) vagy akár Szabó Csaba felfuttatását. De a madárinfluenzás intermezzo, a regionális egyetemi tudásközpontok (RET) és a miskolci nanotechnológiai kutatóközpont esete miatt végképp elefántnak tartják a porcelánboltban. Az NKTH-s nagy pénzek főleg a RET-re kiírt ötszázmillió-kétmilliárdos pályázatokon koncentrálódnak, melyek a legerősebb itt-honi iparágakat - járműgyártás, gyógyszeripar, informatika, mezőgazdaság - célozzák meg. Inzelt Péter, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének (SZTAKI) igazgatója - s e minőségben több nyertes pályázat gazdája - az egyik problémát abban látja, hogy kétmilliárd forint egy költséges eszközállományú iparterületen nem több, mint ablakon kiszórt pénz. Másrészt az ipari partnerrel közösen nyert pályázat még nem garancia az olajozott együttműködésre. Hogy a piac milyen innovációt vesz fel, azt az ipari partnernek, és nem a kutatónak kellene kitalálnia, de az eh-hez szükséges együttműködési készség nem mindig adott. Saját tapasz-talata a Mobil Kommunikációs Centrum kétmilliárdos pályázatával - amit többek között a BME-s tanszékeket, a SZTAKI-t és a nagy mobilcégeket tömörítő konzorcium nyert meg -, hogy a felek a szellemi jogok feletti huzavona miatt egy év elteltével sem tudtak megállapodni az együttműködés feltételeiről. A szabadalmakat elviekben a létrejövő központ jegyezteti be, hogy később ezek hasznából tartsa fenn magát, vagy éppen eladja a használati jogot, ám a céges partnerek szívesebben tudnák magukénak az eredményt. Nem egy esetben előfordult, hogy a k+f tevékenység országos decentralizálásának védernyője alatt a kutatóközpontok szakemberhiányos környezetben, viszont egy alternatív kutatóhálózat erősítése érdekében jöttek létre. Erre példa akár az új szegedi Környezet- és Nanotechnológiai Központ, akár a Miskolci Nanotechnológiai Kutatólaboratórium - mindkettőt az NKTH felügyelete alá tartozó Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvánnyal közösen alapított nemzetközi (francia, illetve orosz) konzorciumok nyerték el, sőt a nanotechnológiai pályázatot egyenesen a miskolci Bay-intézet telephelyén való működésre írták ki. A Bay-hálózatra - amit '92-ben az OMFB akkori elnöke, Pungor Ernő hozott létre a kutatás és az ipar közötti transzfer bonyolítására, és 2003-ban fél évig maga Boda is elnökölte - rá is fért a támogatás. A kilencvenes években indult három intézet ugyanis éppen csak eltengődött a néhány félállású egyetemi vagy akadémiai alkalmazott foglalkoztatásával, de a tőkét és a szakembereket nem sikerült magához láncolnia. "Kutatóintézeteket nem könnyű és nem olcsó zöldmezős beruházásként létrehozni. Ha a szóban forgó szakterületen van jól működő akadémiai kutatóintézet megfelelő kutatógárdával és kapcsolatrendszerrel, célszerűbb azt fejleszteni, mint konkurens intézeteket alapítani" - összegzi Inzelt. A gazdasági tárca és az NKTH céljainak viszont kapóra jön az MTA-tól és az egyetemektől egyaránt független, kézre álló saját kutatóhálózat bővítése. A miskolci nanotechnológiai ügy más okból is szemet szúrt, hiszen a pályázat hírével egy időben, miskolci székhellyel alakult meg a Nanocenter Nemzetközi Nanotechnológiai Központ Kft., amelynek tulajdonosa Boda ismeretségi körébe tartozik, s az egyik program keretében "nanotechnológián alapuló antibakteriális kerámia burkolórendszer kifejlesztésére" nyert is 55 millió forintot. A cégtulajdonos Csollák Gábor a szintén Bodához közeli Balla Lászlóval együtt különböző cégeken keresztül NKTH-s pénzekből vállalkozik. Például az Innocenter révén a Bay-alapítvánnyal működnek együtt az Észak-magyarországi Regionális Ügynökségben: e célra 200 millió forintot nyertek. De ugyanez a cég szintén hivatali támogatásból népszerűsíti az innovációt a klick.hu-n, az Online Hungaryn keresztül pedig egy észak-magyarországi tévésorozatban. Pár száz millió forint baráti elköltése azonban csekélység a tavaly 36 milliárddal gazdálkodó NKTH életében. A RET-pályázatokon eddig kiadott kb. 14 milliárd forint kétségkívül számos formálódó k+f programot tett már sikeres pályára. A genomikai, nano- és biotechnológiai alkalmazásokra 2004-ben alakult debreceni tudásközpont transzferirodájának igazgatója, Mátyus László szerint "nagyon pozitívan éljük meg a lehetőséget", bár a miskolci nanotechnológiai intézet helyét ő sem látja pontosan a k+f intézmények között. A három egyetemi kart és 16 céget tömörítő konzorcium alapítása óta öt, azaz rekordmennyiségű spin-off céget hozott létre a termékek és eljárások hasznosítására, többek között "a veleszületett süketség habilitációjára" kifejlesztett eszközre. Az igazgató inkább a "másik oldalon", a kutatásfinanszírozásnál lát problémát: az alapkutatási pénzek csökkenése kér-désessé teszi a magas színvonalú innovációs tevékenységet. Kedvező tapasztalatokat és számos kételyt is felsorakoztat Palkovics László, a BME Gépjárművek Tanszék professzora, az Elektronikus Jármű és Járműirányítási Tudásközpont fejlesztési igazgatója, aki mindemellett a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. kutatási igazgatója is. A központ elsősorban a nagy járműipari cégek hazai beszállítóinál jelentkező k+f kapacitáshiányt pótolja az egyetemen felhalmozott tudás hasznosításával. Palkovics nem titkolja, kérdéses számára, hogy az egyetemi rendszeren belül az állami pénz lepergését követően is képes-e fennmaradni a négy tanszék szellemi tőkéjét mozgósító tudásközpont. Ennek nem is anyagi oka van, hiszen a másfél év alatt két szabadalmat is bejegyeztettek, és a 19 állami fi-nanszírozású projekt mellé több, vállalati finanszírozású is becsatlakozott. Inkább az egyetemi struktúra és az üzleti alapon működő központ különállásában kódolt buktatókra hívja fel a figyelmet. Ilyen az egyetemi struktúrából és hagyományokból adódó vonakodás az üzleti elvek elfogadásától vagy a párhuzamosan működő tudásközpontok kapacitásigénye, hiszen ezek a központok valójában ugyanazt a szakembergárdát használják, mint a hétköznapi egyetemi üzem. "Ha nem értik meg a kari tanszékek az üzleti együttműködés lényegét, ez a speciális tudás négy év elteltével a karok és tanszékek közötti hatalmi harcok áldozata lehet" - jósolja Palkovics. Egy viszonylag kicsi, de tizenöt éve sikeres vállalkozás esete megint más megvilágításba helyezi a hazai k+f finanszírozást. A nyelvtechnológiával foglalkozó MorphoLogic tevékenysége az innovációs lánc minden szeméhez kötődik. Prószéky Gábor igazgató szerint "projektjeinkben, különösen eleinte, szinte mindig alapkutatással kellett indulnunk, hiszen az elméletekkel foglalkozó intézményekben nem halmozódott fel a programozásban alkalmazható nyelvészeti tudás". Úgy érzi, hogy a cég jelentős alapkutatási tevékenysége fontos, ám sokszor nem előnyös, hiszen az alanyi jogon támogatott költségvetési intézményekkel szemben - ahol az eredmények nincsenek piaci szerepléshez kötve - a vállalkozásoknak ugyanolyan közhasznú tevékenységért a költségek mintegy felét kell állniuk. Ugyanakkor nagy eredménynek tartja, hogy az akadémiai és egyetemi kutatóhelyekkel kialakult korábbi kapcsolataik az NKTH-s pályázatoknak köszönhetően intézményesültek. Ezáltal nemcsak hatékonyan működő konzorciumi kapcsolat jött létre, hanem az együttműködés nemegyszer új oldalról mutatott meg szakmai kérdéseket, amelyek az elméleti kutatások számára is nagyon hasznosnak bizonyultak. Akár a fent vázolt részleteket, akár a k+f kormányzati szerveinek különirányú aktivitását nézzük, nem állíthatjuk, hogy az ország dübörög a versenyképes tudásipar megalapozása felé. Az innovációs folyamatot hivatalból jól ismerő Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke szerint jelenleg érdemi kérdések helyett inkább csak "álviták" folynak az alap- és az alkalmazott kutatás körül. Mivel a tudományos innovációt összehangoló hazai szervezetek (NKTH, MTA, OKM, GKM) között nincs összhang, nem tudták végrehajtani az immár két és fél éve hatályos innovációs törvény rendelkezéseit. Kormányzati célkitűzés volt például a tudománypolitikai és innovációs stratégia kidolgozása 2005. május végéig. Ennek a konzultációs alapon történő kimunkálása az NKTH hatásköre lett volna, ám sem az MTA-val, sem a kormány két tudománypolitikai tanácsadó testületével nem jutottak konszenzusra. Az NKTH jelenleg forgalomban lévő dokumentuma jobban hasonlít az évi majd' 40 milliárd elköltésére vonatkozó forgatókönyvhöz, ami a Bajnai Gordon vezette Nemzeti Fejlesztési Ügynökség k+f-re fordítható 60 milliárdjának elköltési elveivel igyekszik harmonizálni. Somlyódy Nóra Ennyit bele Két évvel ezelőttről származik az utolsó alapos KSH-felmérés a k+f magyarországi helyzetéről. A tizenkét év adatait értékelő Varga György közgazdász mindenekelőtt azt állapítja meg, hogy a kutatóhelyek és az üzleti világ között rendkívül erőtlen a kapcsolat. Az 1997-98-as mélypontot követően 2002-ben például az összes k+f ráfordítás mindössze 38 százalékát használta az üzleti szféra, amikor az EU-ban ez a részesedés több mint 60 százalék volt. Ennél beszédesebb, hogy 2002-ben mind az állam, mind az üzleti szféra elhanyagolható mértékben vett részt egymás k+f helyeinek finanszírozásában, vagyis a két szféra tevékenységének nagyon kevés köze volt egymáshoz. Jellemző tendencia volt a tizenkét év során, hogy az alapkutatás támogatásának aránya majdnem kétszeresére nőtt, míg a fejlesztésekre fordított pénzeké kétharmadára csökkent. A teljes k+f szféra finanszírozásából a vállalati részesedés mindvégig alacsony volt: 1990-ben 38,8 százalék, s a 2002-ig tartó, majdnem 10 százalékos zuhanást követően kapaszkodott 2005-re kissé 30 százalék fölé. GDP-arányosan nézve Magyarországon 2004-ben a k+f ráfordítás 0,89 százalékot tett ki, azaz csökkent a korábbi évekhez képest, és ezzel az EU15 átlagának a negyedénél tart. Ott ugyanakkor háromszor annyi pénz érkezik a vállalkozói szférából, mint nálunk (Luxemburgban 91 százaléknyi a vállalati pénz, Lengyelország mögöttünk jár, míg a lista alján Ciprus szerepel 17 százalékkal). Ezeket az értékeket kormányzati szinten az uniós lisszaboni célkitűzésekkel együtt szokták említeni, miszerint az a cél, hogy 2010-ig a tagállamok átlagos k+f ráfordításai elérjék a GDP 3 százalékát oly módon, hogy e kiadások kétharmada vállalati forrásokból származzon.

https://magyarnarancs.hu/belpol/ujitas_vagy_megujitas_-_kutatas-fejlesztesi_penzek-65729

https://web.archive.org/web/20220630192452/https://magyarnarancs.hu/belpol/ujitas_vagy_megujitas_-_kutatas-fejlesztesi_penzek-65729

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/ujitas-vagy-megujitas-a-kutatas-fejlesztesi-penzek

Magyar Narancs

hungarian-news

2006-07-06 00:00:00

Mindenki egy ellen – Szocialista belháború Érden

Pest megye legnagyobb alvó-városa az elmúlt négy évben ugrásszerű fejlődésen ment keresztül. A szocialista Döcsakovszky Béla irányítása alatt sorra jelentek meg a nagy bevásárlóközpontok, új buszpályaudvar épült, felújítottak több játszóteret, és nemrégiben rakták le egy impozáns sportcsarnok alapkövét. A regionális vízmű jelentős hányadának privatizációjával rendeződni látszik a vízellátás korszerűsítése is. Érdes stílus Mindezek miatt Érd polgármestere igen népszerű, s ha indul októberben, nagy valószínűséggel nyer is az ősszel megyei jogúvá átminősülő városban. A sikerek és a támogatottság ellenére a szocialisták vezetősége lecserélné Döcsakovszkyt, és értesüléseink szerint Tóbiás József korábbi pártigazgatót indí-tanák. A szocialisták - lapzártánk pillanatában még be nem jelentett, de több forrásunk által megerősített - lépése összhangban lenne a helyi ellenzék óhajával, amely Döcsakovszky távozását egy emberként követeli. A korábbi polgármester, a jobboldali kötődésű Harmat Béla több cikluson át irányította Érdet, de nem sok mindent tett le az asztalra. 2002-ben az MSZP és az SZDSZ közös jelöltje, az ügyvéd Döcsakovszky Béla a szavazatok 51 százalékával győzött, a koalíció pártjai pedig minden egyéni mandátumot begyűjtöttek, a Fidesznek csak a kompenzációs lista garantálta öt hely jutott. "Csakhogy a 2002-es választások után Döcsakovszky kimutatta a foga fehérjét, a döntések előkészítése során nem vette figyelem-be senki véleményét, ellentmondást nem tűrően, diktatórikus módon irányította a várost" - mondta a Narancsnak a Civil Érdek nevű szervezet egyik vezetője. Egyik konfliktus követte a másikat: öszszeütközésbe került a helyi szocialisták "nagy purifikátornak" nevezett politikusával, Ujhelyi Gyulával, aki ki is lépett az MSZP-ből. Ellenfelei folyamatosan a polgármester szemére vetik kellemetlen stílusát, rendszeresen minősíti és kommentálja a testületi üléseken felszólaló képviselők mondandóját, egyes internetes fórumok szerint olykor nyomdafestéket nem tűrő kifejezéseket használva. A legsúlyosabb nézeteltérést a 17 önkormányzat alapította Érd és Térsége Vízmű Kft. (ÉTV) 26 százalékos üzletrészének eladása váltotta ki. A tavalyi - az államháztartási törvény és a vonatkozó helyi rendelet alapján kötelező - pályázatot csak hosszú unszolásra írta ki a városvezetés, az eredményt pedig az egyik vesztes cég megtámadta a Pest Megyei Bíróságon. Törökbálinton a fideszesek népszavazást kezdeményeztek az ügylet megakadályozásáért, míg az ÉTV-ben szintén részes Biatorbágy "sorozatos törvénysértésekre" hivatkozva tiltakozott a francia Veolia-csoport érdekeltségébe tartozó Fővárosi Csatornázási Művek Rt.-vel való szerződéskötés ellen. Az érdi ellenzék "korrupciót" kiáltott, és az SZDSZ-esek is hangot adtak nemtetszésüknek - igaz, ők később megszavazták az értékesítést. Döcsakovszky Béla lapunknak kifej-tette: a tranzakció körül minden törvényes, az ellenzék sem panaszkodhat, hiszen kétfordulós pályázaton választották ki a legjobb aján-latot. Szerinte az ellenzők féligazságokkal és szándékos hazugságokkal próbálják félrevezetni az érintett települések lakóit. Hasonló hullámokat vert az új sportcsarnok építése, a többmilliárdos árat a kritikusok "gigantikus" összegnek nevezték, mondván, hogy a polgármester hatalmas adósságba kergette Érdet. Sokan furcsállották, hogy bár a városi képviselők belenézhettek utólag a szerződésbe, előtte titoktartási nyilatkozatot kellett aláírniuk. A privatizáció körüli feszültségek növekedését mutatja, hogy múlt csütörtökön a szemétszállító Érd-Kom üzletrész-értékesítéséhez Döcsakovszky már nem kapta meg a képviselő-testületi többség támogatását. Egy héttel ezelőtt, miután a civilek bejelentették, hogy önálló polgármesterjelöltjük van Ujhelyi Gyula személyében, az SZDSZ is véglegesen szakított a polgármesterrel. A liberálisok kihátrálását Csőzik László alpolgármester, frakcióvezető vezényelte le, aki első lépésben lemondatta a helyi szervezet élén álló, Döcsakovszky jobbkezének számító (az ÉTV-privatizációban fő szerepet játszó) Bátorfi Attilát, majd bejelentette: önállóan indulnak, s személyében saját polgármesterjelöltjük van. Csőzik a csütörtöki testületi ülésen már nem is ült ki az alpolgármesteri pulpitusra, képviselőtársai között foglalt helyet. Döcsakovszky természetesnek tartja az SZDSZ önálló indulását, hiszen az országos választásokon tíz százalék felett szerepeltek. Szerinte érthető, hogy Érden most a lehető legnagyobb városi frakció kialakítására törekszenek. Csőzik motivációit is érti: a tavaszi országgyűlési választáson visszalépett a később győztes volt sportminiszter, Jánosi György javára, ráadásul a beígért államtitkári posztot sem kapta meg, így vélhetően Érden próbál megkapaszkodni - mondta lapunknak a polgármester. A feszültség fokozódik Az érdi MSZP-ben többen at-tól tartanak, hogy a civilek és az SZDSZ önálló indulása megosztja a centrum és a baloldal szavazóit, s végül nevető harmadikként a Fidesz viszi el a pálmát. Ezért egy részük azt szorgalmazza, hogy Csőzik és Döcsakovszky béküljön ki, míg mások engednének az SZDSZ unszolásának, és visszavonnák a polgármester jelölését. Bár helyben a szocialisták többsége Döcsakovszkyval tart, információink szerint a megyei vezetők már lemondtak a város jelenlegi első emberéről. A pártvezetőség arra törekszik, hogy ha már a megszorítások miatt nem tudnak nagy ígéretkampányt folytatni, ősszel legalább hiteles emberekkel szálljanak ringbe. Márpedig Döcsakovszky hitelét vesztette - mondják forrásaink -, ezért jobb lenne Jánosi Györgyöt indítani, aki a parlamentben is lobbizhatna Érd fejlesztéséért. A Narancs úgy tudja, hogy Jánosi - aki a helyi taggyűlésig nem kíván az ügyről nyilatkozni - nem vállalta az indulást, s maga helyett Tóbiás Józsefet ajánlotta. A megyei és az országos vezetés nem akar a helyi szervezet ügyeibe avatkozni, de abban reménykednek, hogy az érdi tagság mégiscsak "ért a szóból". Múlt héten össze is hívták a helyi taggyűlést, ahol szóba került a jelölés kérdése, de Döcsakovszky hívei arra hivatkozva, hogy a meghívóban nem szerepelt ilyen napirendi pont, későbbre halasztották a vita lezárását. Döcsakovszky azt mondta lapunknak, hogy tud a háttérjátszmákról, de támogatottsága biztos alapokon áll. Az MSZP-ben tartanak is attól, hogy ha jelölésének esetleges visszavonása esetén Döcsakovszky függetlenként indulna, komoly fejfájást okozna a Tóbiás felépítésére készülő kampánystratégáknak.

https://magyarnarancs.hu/belpol/mindenki_egy_ellen_-_szocialista_belhaboru_erden-65697/?orderdir=novekvo

https://web.archive.org/web/20231113060810/https://magyarnarancs.hu/belpol/mindenki_egy_ellen_-_szocialista_belhaboru_erden-65697/?orderdir=novekvo

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/mindenki-egy-ellen-a-szocialista-belhaboru-erden

Magyar Narancs

hungarian-news

2006-06-29 00:00:00

Az óbudai gázgyár projekt – Piszkos földek

Az óbudai gázgyár létezését száz éve jelzi a Duna felé ki-bukkanó trademark, a négytagú toronycsoport. A terület hasznosításával kapcsolatban sok minden megfogalmazódott, végül úgy tűnt, a kulturális funkció lesz a nyerő. De az sem kizárt, hogy az évtized lakó- és irodapark-beruházása elé nézünk. Az óbudai gázgyár területét elkerüli a HÉV, gyalogút vagy híd nem kapcsolja be sehová. Két éve, amióta a Főgáz kivonult onnan, csak az őrző-védők járnak be. Tíz évvel ezelőtt ebből a területből vételezett magának a Graphisoft egy nívós telephelyre valót, és nemrég egy exkluzív villapark is beköltözött lejjebb, a Duna mellé. A fővárosi önkormányzatnál utoljára jó évtizede gondolták azt, hogy a 27 hektáros területet egyszerűen el kellene adni. Mára azonban ez maradt az utolsó nagy és összefüggő fővárosi tulajdonú ingatlan, melyről számos alkalommal elhangzott: nem adjuk. Az önkormányzat most két fejlesztési ötlettel állt elő. Szíve szerint vegyes, közösségi-kulturális irányba fejlesztené (Kultúr/fesztiválpark fantázianéven), de nyitva hagyta egy irodaparkos megoldás lehetőségét is (Technopolisz) arra az esetre, ha az előbbire nem jönne össze elég pénz. A terület erősen szennyezett, a lerobbant műemlék gyárépületeket rendbe kell hozni, a régészeti leleteket fel kell tárni, vagyis a meglehetősen költségigényes projekt magántőke nélkül el sem indulhatna - mondták. A gázgyárra a nehézkes start után nagy jövő várhat, hiszen ha megépül az Aquincumi híd és a külső körvasút, a területről könnyen megközelíthető lesz a belváros. Ráadásul hosszabb távon nem pusztán a gázgyárról van szó, hanem a projektbe bevonható, jórészt szintén fővárosi tulajdonú Mocsáros- és Kaszásdűlőről is. A gázgyári projekt lebonyolítására e hetekben alapították meg a fővárosi többségű Budapest Fejlesztési és Városrehabilitációs Zrt.-t. Van, aki szerint ez egy szerencsés vagyonkezelési konstrukció, mert kikerüli a közösségi és magánfejlesztésű projektek (PPP) csapdáit; mások szerint viszont adódnak vele bizonyos gondok. Elég a Budapest főépítészével készült interjúnkra gondolni, aki a cég önállósulásának veszélyére hívta fel a figyelmet. (Lásd: "A város megy utána", Magyar Narancs, 2006. május 4.) Miután a Millenáris Park mint lehetőség elszállt, a kultusztárca (NKÖM) 2000-ben megfogalmazta, hogy az óbudai gázgyár területén szeretné látni a méltatlanul fedél nélkül sínylődő múzeumait, például az Építészeti Múzeumot, az Országos Műszaki Múzeumot (OMM) és a Sportmúzeumot, de a Magyar Fotográfiai Múzeum és a Néprajzi Múzeum ideköltöztetése is jó ötletnek tűnt. A projekt "múzeumi negyed" címen futott, amire akkor durván 22 milliárd forintot kalkuláltak. Három évvel később a fővárosi önkormányzat egy kicsit nagyobb realitásérzékkel két másik, a mostaniakhoz hasonló alternatívát is felvetett: az egyik a science-park volt, ami a területen a Graphisoft-parkkal elindult fejlesztést és profilt folytatta volna; a másik a komplex hasznosítás. A vegyes csomagban szerepelt az OMM is, kutatási létesítményekkel, irodaparkkal együtt (a múzeumról lásd keretes írásunkat). A monofunkcionális hasznosítást elvetették, azzal érvelve, hogy a gázgyár akkor lesz része a városnak, ha sokan gondolják úgy, hogy van ott keresnivalójuk - másrészt a pénz is több csatornán folyhat be. Nem elhanyagolható szempont, hogy a területnek olyan építészeti és régészeti adottságai vannak, melyektől - különösen az ipari műemlékek kulturális funkcióváltása korában - sokaknak beindul a nyálelválasztása. Először is itt vannak maguk a gyárépületek, amelyek többsége a tízes években, kisebb része a hatvanas-hetvenes években épült, a koraiak között a szimbolikus, mintás téglatornyok csoportja, a három kátránytorony és a víztorony. A harmincegy épületből tizenöt régebbi - a tornyok, csarnokok, az óraház, a benzollepárló és a száraztisztító (ahol a Krétakör néhány hete utoljára adta elő a Woyzecket) - műemléki védettséget kapott. De az üzemhez tartozott a Kós Károly-stílusban megfogalmazott tisztviselői villasor és a munkások lakótelepe is - az előbbi a Duna-parti sávon délebbre, az utóbbi a Szentendrei út felé tájolható. A gyárváros alatt pedig ott az aquincumi polgárváros jórészt feltáratlan maradványa, ami, bár megsínylette a század eleji építkezéssel járó terepegyengetést, várhatóan elő fog kerülni. Zsidi Paula régész ókeresztény sírkamráról, Mithras-szentélyről, őrtoronyról és római kori kikötői nyomokról tud, mindemellett 1996 óta folyamatosan dolgoznak a Graphisoft területén talált római kori temetőn. Az itteni régészeti leletek azonban nem érintik olyan kellemetlenül a fejlesztőket, mint a Hajógyári-szigeten, hiszen az elmozdítható emlékeket át lehet vinni a szomszédos Aquincumi Múzeumba. Ám a talaj mást is rejt. A gyárban hetven éven keresztül kőszénből állították elő a városi gázt, míg a nyolcvanas években át nem álltak a földgázra. A gázok tisztításából mintegy három évtizedig újrahasznosíthatatlan hulladék keletkezett, amivel jó ideig a nagytétényi barlangüregeket tömték be, gondolván, ha nincs szem előtt, akkor nem is létezik (erre a valóság kissé rácáfolt). A masszát 1982-től - miután veszélyes hulladéknak nyilvánították - két hatalmas helyszíni betontartályban deponálták, ami bár nem szivárog, mégis irritáló módon jelen van a maga 2500 tonnájával. Ami szennyeződés pedig nem került tartályba, az a talajban és a talajvízben van: egyrészt a termelés során keletkezett szénhidrogének, cianidok és például arzén, másrészt sok kátránnyal szennyezett, veszélyes anyagot tartalmazó, elbontatlan épületmaradvány. A talajszennyeződés eltakarítását készítené elő az úgynevezett kármentesítési műszaki beavatkozási terv, melynek összeállítására négy éve kötelezte a Közép-dunavölgyi Környezetvédelmi Felügyelőség a Főgázt - a céget jelenleg a kármentesítés teljes költsége terheli. Ez máig nem történt meg. Kraft Péter, a Főgáz fejlesztési igazgatója ezt azzal indokolta, hogy érvényes szabályozási terv híján nem tudnak lépni - noha az épeszű logika (sze-rintünk) éppen fordítva diktálná: előbb mérik fel a kárt, és csak aztán jelölik ki az új funkciókat. A szenynyezés "nem súlyos, de meg kell szüntetni" - nyilatkozta Kraft a Narancsnak. A Főgáz által 2000-ben készíttetett kockázatelemzés a fővárosi előkészítő anyagok szerint semmilyen biztos támpontot nem ad; például továbbra is ipari tevékenységgel számol, miközben a területet intézményi és szabadidős használatra sorolták be. A nyilvánosságtól féltve őrzött elemzést fővárosi kérésre szakemberek értelmezték. Szerintük vétek lenne bagatellizálni a dolgot: teljes talajcsere (melynek mennyiségét egy 1989-es felmérés 100 000 köbméterre becsülte), valamint talajvíztisztítás és a gázmassza hatástalanítása nélkül a területet nem lehet állandó ott-tartózkodása, rekreációra alkalmassá tenni. A kármentesítés költsége ily módon 2,5 és 12 milliárd forint között bármennyi lehet - és akkor a környezeti bombának számító gázmassza hatástalanításáról még szó sem esett (ami újabb 100 millió és 1,5 milliárd közötti összeggel dobhatja meg a költségvetést). A költségeket jelenleg EU-s pályázati források sem mérséklik, lévén, hogy a főváros lecsúszott ezekről. Farkas Márta, a környezetvédelmi hatóság munkatársa szerint lehetőség nyílik a terület szakaszos, a hasznosítással párhuzamos tisztítására, és a nyugat-európai gyakorlathoz hasonlóan a helybeni, költségkímélőbb kármentesítésre. De a vizsgálatot mindenképpen aktualizálni kell, hiszen az utolsó kutatás óta két árvíz is megbolygatta a talajt és a talajvizet. Sok múlik tehát azon, hogy mit állapít majd meg az a papír, ha egyszer elkészül - mindazonáltal minden érintett szereplő érdeke az, hogy ne fogalmazzon túl szigorúan. Beleznay Éva, a Városfejlesztési, Gazdálkodási és Szociálpolitikai Főpolgármester-helyettesi Iroda vezetője vázolta lapunknak, milyen beépítési lehetőségekkel, funkciókkal számol a készülő szabályozási terv. Az üzemterületen a tornyok köré csoportosulnak a kulturális funkciók, a Graphisofttal határos terület lenne a technológiai bázis. Az ettől északra fekvő, folyóparti szakaszon, ahol a legtöbb bontható épület található, szálloda, konferenciaközpont és irodaházak kapnának helyet - itt magasabb beépítési mutatókat engednek. A jelenleg latolgatott beépítési lehetőségek 46-50 ezer új négyzetméter alapterülettel és 170-215 ezer beépíthető szintterülettel számolnak (a meglévő épületek alapterülete 17 550 négyzetméter, ebből egyharmadát ítélik ma bonthatónak). Az első bevételeket - amelyeket az üzemterület rehabilitációjába forgatnak - a gyárterületen kívüli, Jégtörő utca menti, nem szennyezett ingatlan hasznosításától várják. A közúti kapcsolatokat a Jégtörő utca 2 x 2 sávosra bővítése (az alsó rakpart meghosszabbítása), az Aquincumi híd és a hozzá kapcsolódó körvasúti körút megépítése turbózza fel. Az érdemi fejlesztés megkezdéséig a terület kevésbé szennyezett részeit kulturális programokra használnák, és meg szeretnék nyitni a Duna-parti sétányt és a bicikliutat - ezeknek is előfeltétele azonban a károk kockázati értékelése. Tavaly decemberben döntött arról a közgyűlés, hogy a projekt előkészítését és lebonyolítását a Budapest Zrt.-re, a jelenleg 80 százalékban fővárosi, 20 százalékban magántulajdonú társaságra bízza, melyben a fővárosi többségi befolyás a jövőben is megmaradna. A cég alaptőkéje 387,5 millió forint, melyhez az önkormányzat egy, a Graphisoftnak értékesített gázgyári ingatlan értékével járult hozzá. Bár a fejlesztési alternatívák a közgyűlés szándékával összhangban a kulturális arculat kialakítását tartják szem előtt, a reális lehetőségek felmérése csak most kezdődik. Somlyódy Csaba, a Kiemelt Fejlesztések Bizottságának elnöke szerint a gázgyári területet "nem kellene elkótyavetyélni" és ezzel "a Hajógyárihoz hasonló helyzetbe keveredni", de a "gazdasági társaságot sem lehet arra kényszeríteni, hogy vesz-teségesen működjön". A végeredményt e két véglet közé lövi be Gróf Imre is, aki az elmúlt tíz évben az Infopark Fejlesztési Zrt. elnöke volt, június 1-jétől viszont a Budapest Zrt. elnöke lesz. A lehetőségekről többet egyikük sem árult el, lévén, hogy az elképzelések kidolgozására szeptember közepéig van idő. Az azért kiderült, hogy egyikük sem preferálja a bevásárló-központos és lakóparkos megoldásokat. Az egyik hírbe hozott cég a Graphisoft, de ezt a cégvezetés nem erősítette meg. Az viszont több mint híresztelés, hogy a zrt.-ben szívesen résztulajdonos lenne a Plaza Centers, minden valamirevaló magyarországi pláza beruházója, amely a szomszédos Hajógyári-szigeten is megvetette a lábát egy Las Vegas profilú befektetéssel (lásd korábbi cikkünket: A fejlődés utolér, Magyar Narancs, 2006. március 23.). A szigetről azonban az egyeztetések során a cég néhány ötlete kiszorult, a gázgyárral tehát itt a lehetőség, hogy folytassa. A Budapest Zrt.-ben a nem önkormányzati 20 százalékát a közgyűlési határozat szerint a fővárosi önkormányzattal már korábban kapcsolatban levő, szakfeladatokban járatos magáncégek adhatták volna (egyrészt kulturális fejlesztésekben, másrészt környezetvédelmi feladatokban tapasztalt társaságok), ám a környezetvédelmi szempont a cégalapításig eltelt négy hónap alatt elsikkadt - a fővárosi kapcsolat javára. Kisebbségi tulajdonosnak a Graviton Invest Kft.-t szemelték ki, amelynek tulajdonosa, Valkó Csaba eddig a Rác fürdő rekonstrukciójának és bővítésének botladozó menedzselésében jeleskedett (lásd vonatkozó keretes írásunkat). Ez a referencia meggyőzte a döntéshozókat arról, hogy a cég kiemelkedő szakértő kármentesítési és műemléki ügyekben, és a legalkalmasabb partner a forrásszerzésben és az üzleti terv kidolgozásában. Másokban ugyanez megkongatta a vészharangot. Atkári János főpolgármester-helyettes áprilisi módosító indítványában kiemelte, hogy az önkormányzat "normatív eljárás nélkül kíván gazdasági érdeket megjelenítő partneri viszonyba lépni egy befektetővel", és a partner kiválasz-tásáról tájékoztatást kért. Atkári mellett Juharos Róbert (Fidesz) és Zsinka László (MIÉP) emelt kifogást. Atkári a Narancsnak elmondta: az önkormányzat a nyilvánosság megkerülésével gyakorlatilag "elengedte a projektet". A korrupciógyanúsításra Demszky Gábortól érdemi válasz nem érkezett, ehelyett zárt közgyűlésen megszavazták a szindikátusi és a vagyonkezelési megbízási szerződést. A szerződéseket övező titkolózás szöget ütött a fejünkbe. Megnéztük, kik képviselik az önkormányzatot és a Gravitont a zrt. tisztségviselői között (ez nem volt nehéz: a budapest.hu-ra még a cégbejegyzés előtt felkerült a lista). A tisztségviselők közül hatot az önkormányzat, négyet a Graviton delegált. A felügyelőbizottsági tagok között feltűnik Gecser Szilvia, aki amellett, hogy a Plaza Centers külföldi tulajdonosának kézbesítési megbízottja volt, jogi szakértőként, fővárosi megbízásból közreműködött a Budapest Zrt. alapításában. Ott találjuk több, hulladékgazdálkodásban és vegyianyag-kereskedelemben érdekelt cég képviselőjét, Götz Jánost is. Aztán ott ül Borbély Ákos, a sziget.hu informatikai igazgatója, valamint - a teljesség igénye nélkül - Várhegyi László, a fővárosi közgyűlés közbeszerzési bizottságának tagja, aki emellett egy kongresszusszervező cég ügyvezetője is. A listából nehéz másra következtetni, mint hogy a fővárosi közgyűlés lemondott arról, hogy ellenőrzést gyakoroljon a beruházás felett. Ezt az igazgatósági tagok névsora is megerősíti, hiszen az előnyben részesített Kultúr/fesztiválpark arculatú projekt menedzselését lakó- és irodaparkfejlesztő cégek tisztségviselőire bízták, és minden bizonnyal csak kakukktojásnak vettek be egy kulturális újságírónőt is a körbe. Az óbudai gázgyár funkcióváltását tehát a fővárosi önkormányzathoz nem köthető magánszereplők bonyolítják le. Az első lakó Ács Tamás, az NKÖM gazdasági helyettes államtitkára szerint elhárult az akadály az Országos Műszaki Múzeum méltó elhelyezése elől. A múzeum átköltöztetése szerepel a 2004-es kormányprogramban, és része lesz a II. Nemzeti Fejlesztési Tervnek. Megtervezésére elkülönítettek 30 millió forintot, de a megvalósításhoz szükséges, 3,5 milliárd forintra becsült összeg előteremtése még bizonytalan. A mindmáig egy XI. kerületi raktárépületben, kiállítóhely és korszerű infrastruktúra híján, egyetlen példányban őrzött műtárgykatalógussal és kiöregedett szakembergárdával tengődő intézmény költségvetését - amely 2006-ban volt a legmagasabb: 300 millió forint - jelentősen megdobná a normális múzeumi üzemmód. A múzeum igazgató asszonya, Kócziánné Szentpéteri Erzsébet álma az, hogy az egész intézmény átköltözhessen "budára. Ehhez eredetileg 15, később 9 épületet igényeltek, de "a realitásokkal számolva" öttel is beérnék, s ebben az esetben megtartanák raktárnak a Kaposvár utcai épületet. Fővárosi részről óvatosan kezelik az OMM ügyét, mondván, a terület hasznosíthatóságának ismeretében döntenek, hiszen a minden igényt kielégítő álomverzió állítólag 32 milliárd forintos érvágást jelentene. Kérdés az is, mi történik majd a múzeumban. Feltételeztük, az OMM kész kiállítási forgatókönyvvel várja a házat, de nem így van: az igazgató asszony indoklása szerint "amíg nem tudjuk, hány épületet kapunk, addig nem tudunk programot kidolgozni". Viszont amint megvannak az épületek, a megnyitásig bőven lesz idő a koncepción dolgozni. Most hát marad az általánosság: nem késlekedhet tovább a 16-18 ezres műtárgyállomány bemutatása a nagyközönségnek. Kócziánné tisztában van azzal, hogy múzeumukban halaszthatatlan a szemléletváltás. "Ma már nem elég a tárgyakat egymás mellé helyezni, hanem bizonyos témákat összefüggéseikben kell bemutatni"; például a fényképezőgépet a fotótechnikai eljárás szemléltetésével és a végtermékkel együtt. Referencia: a Rác fürdő A 2001-ben kiötölt hatmilliárdos beruházás áll a fürdő műemléki rekonstrukciójából (azaz helyreállítása az eredeti, Ybl-tervek alapján), egy háromemeletes, 55 szobás, négycsillagos szállodával bővítésből, és a Citadellához vezető sikló megépítéséből. A szálloda javára a Tabánból kiharapott résszel együtt a jelenlegi háromszorosára nő az épület. A projektcég, a Rác Nosztalgia Kft. 75 százalékban Valkó Csaba és Prekuta Bálint, 25 százalékban a fővárosi tulajdonú Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Rt. tulajdonában van. A két magánszemély korábban sok egyéb mellett ingatlanfejlesztéssel is foglalkozott. Bár a Széchenyi-terv keretében sok pénzt nyertek, a 750 millió forintot bankgarancia híján többször megvonták tőlük, míg 2005 elején végül megítélték nekik. Hitelt a Magyar Fejlesztési Bank ígért, ám a 3 millió forint törzstőkéjű cég csak a fürdőberuházásból származó bevételt tudta garanciaként felmutatni. A Rác Nosztalgiába idővel a fővárosi terület használati joga is bevándorolt (ellenértékét, a 330 millió forintot a többségi tulajdonosok 50 évig törlesztik). A toporgásnak egy évvel ezelőtt a BGYH garanciavállalása és a Magyar Külkereskedelmi Bank belépése vetett véget, sőt a Kempinskit is megnyerték a szálloda üzemeltetésére. Ám a felívelés nem tartott sokáig, a Kempinski helyébe nemrég egy kis olasz szállodalánc tulajdonosa lépett, a beruházás pedig hosszú ideje áll, a cég - vélhetőleg - nem tudta lehívni a beígért hiteleket. A csőd helyett az átadás legújabb időpontját jelentették be - 2007 tavasza -, a halasztást a "nem várt török emlékek előbukkanásával" indokolták. A sikló eközben még sehol sincs, engedélyeztetése márciusban ismét tovább csúszott. A cég tizenöt éves megtérüléssel számol; a BGYH pedig - ezt követően - évi tízmillió forint nyereséggel.

https://magyarnarancs.hu/belpol/az_obudai_gazgyar_projekt_-_piszkos_foldek-65583

https://web.archive.org/web/20111106083125/http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=13186

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/az-obudai-gazgyar-projekt-a-piszkos-foldek

Magyar Narancs

hungarian-news

2006-06-01 00:00:00

„A város megy utána” – Schneller István, Budapest főépítésze

A főváros a kilencvenes évek eleje óta dolgozik a Duna-parton - legalábbis papíron. A valóságban a város fut a magánbefektetők és a kerületi kiskirályok után. Ki hol és milyen eszközöket vet be - ezt vázolja képzeletbeli portyánk a folyó budapesti szakaszán.

Magyar Narancs: Önnek régi elképzelése, hogy megnyissa a várost a Duna felé. Ez a szándék jelenik meg a közép- és hosszú távú városfejlesztési programokban és a kulturálisfőváros-pályázatra beadott anyagban is. Mennyire tükrözik az elmúlt években meglódult fejlesztések a fővárosi elképzeléseket? Schneller István: Amikor 1991-ben idekerültem, Demszky Gábor kérésére készítettem egy tanulmányt A város térszerkezeti fejlesz-tése címmel. Leírtam: az a legfontosabb, hogy Budapest belvárosát északi és déli irányban széthúzzuk a folyó mentén, és ráfordítsuk a várost a Dunára. Minden fejlesztést támogattunk, amely ebbe a koncepcióba illeszkedett, például a Graphisoft-parkot, az Infoparkot, tulajdonképpen a Millenniumi Városközpontot és az észak-csepeli beruházást is. Ezek a dolgok nagy vonalakban rendben lennének, a város területfelhasználása a Duna felé fordult. A problémák általában lokálisak. MN: Melyek azok a beruházások, amelyekkel elégedetlen? SI: A Hajógyári-szigetet például nem így képzeltük, kissé túl lesz építve. Úgy kezdődött, hogy jött egy befektető, és elmondta: a világ legnagyobb kaszinója lesz itt, légtornászok repkednek a levegőben, és Japánból hozzák repülőgéppel az embereket. Ez azért jó, mert a vendégek itt mindent megkapnak, nem kell kimenniük a szigetről. Nekem más a hozzáállásom. Szerintem Budapest a hagyományos városjellege miatt vonzó. Az emberek azért szeretnek idejönni konferenciázni, mert megtalálják azt, amit egy ilyen konferenciagyárban nem. Budapestnek valóban kell egy nagy konferencia-központ, de ha a város beszáll egy ilyen fejlesztésbe, akkor nekünk kell megmondani, hogy hol legyen. Ha Budapest meg akarja nevezni a helyszínt, akkor a Millenniumi Városközpont a legésszerűbb. A Hajógyári-sziget beruházója a múlt héten végül aláírta azt a településfejlesztési keretszerződést, amellyel rá tudjuk kényszeríteni a közlekedést javító fejlesztéseket. Ezek neki nem feltétlenül szükségesek, de nélkülük nem működne a beruházás. Így a közgyűlés is elfogadta a kerületi szabályozást. Igazából ezeket a vállalásokat nem elég óhaj-sóhaj szinten leírni, mert az a tapasztalat, hogy az ígéretek kicsorbulhatnak. Időközben viszont sikerült olyan garanciális elemeket találni, amelyek elhárítják ezt a veszélyt. MN: A területcsere lehetősége is felmerült, hogy a Hadrianus-palota területe ne maradjon a Plaza Centers tulajdonában. Ezt miért vetették el? SI: Ott történt a legnagyobb hiba, hogy eladták a szigetet. Az állami szervek homályos ügyeit én nem akarom helyrehozni. Ha az állam eladott egy állami kézből ki nem adható műemléket, amelyet egy opciós szerződés értelmében öt éven belül visszavásárolhat, az törvénytelen. Röhej, hogy eladom az állami tulajdont, beszedem a bevételt, és a következő kormányra vagy másik közhatalomra hárítom át a visszavásárlását. Az a legszomorúbb az egészben, hogy Budapesten ez volt a legszebb barnamezős beruházás. Tíz évig óvatos rehabilitáció zajlott itt, ezt kellett volna folytatni. Miután a sziget nagy része átkerült magánkézbe, lavinaszerűen megindult minden, a beruházó ott áll "korbáccsal" a szabályozási terv készítői mögött. MN: Haladjunk északról dél felé. Mi történt a Római-parton? SI: A Római-part árterület. Árterületen nem szabad építkezni, csak vízgazdálkodással és vízi sporttal kapcsolatos létesítmények épülhetnek. De milyen a magyar meg a hatóság? Ott láthatóan lakóparkszerű létesítmények vannak, a földszinten csónakházakkal, és üdülőként árulják őket. Az önkormányzat azzal takarózik, hogy üdülőre adták be az építésiengedély-kérelmet. MN: Az óbudai gázgyár területére három párhuzamos elképzelés is volt. Most melyik tűnik befutónak? SI: A főváros éppen készítteti a gázgyár fejlesztési programját. Volt egy alternatíva "magyar szilíciumvölgyre", de szerintem nem értelmes dolog a Római mellett monofunkcionális infoparkot csinálni. A múzeumi negyedet a kulturális minisztérium erőltette, de soha egy fillért nem adott hozzá. A műszaki múzeum odaköltöztetése volt az egyetlen értelmes gondolat. Iga-zából egy tisztán kulturális intézményt nagyon nehéz lenne eltartani. A földben beláthatatlan mennyiségű szennyeződés van. Végül a vegyes, kulturális, közösségi funkciók mellett döntöttünk. Így is többesélyes a kimenetele, hiszen ha a kulturális funkciókra nem lesz finanszírozó, a fejlesztési társaság önálló életre kelhet. MN: Menjünk át a pesti oldalra. Sorban készülnek az új lakónegyedek a Népszigettől egészen az Árpád hídi tornyokig. SI: Az Autóker csinálja a Foka-öbölben a Marina Partot, ott egyetlen szabályosan megépített ház sincs. Utólag erőlködnek azon, hogy szabályossá tegyék; 18-21 méter magas házakat lehetne odaépíteni, de ők "ohne zsenir" felhúzták a 32 méteres épületeket. Persze asszisztált hozzá a kerület, és itt is megtalálták azokat az építészeket, akik hajlandók voltak megtervezni. A Marina Parttal ezenkívül nem lenne baj, de nem egy budapesti karakter, lehetne a bolgár tengerparton is. A mögötte levő területen viszont baj lesz, mert onnan már nincs kilátás. Nehezen találjuk azokat a technikákat, amelyekkel a távlatos elképzelések megvalósíthatóak. Amikor a közhatalom ennyire gyenge, és mindent elkótyavetyél, akkor nagyon nehéz tudatos városfejlesztést művelni. A Fokánál azt mondtam, hogy csak akkor támogatom, ha közintézmények számára leadnak terü-leteket. Ez egy 10 000 lakosú városrész lesz. Egy ekkora városban van templom, iskolák, könyvtárak, parkok. A jelenlegi fejlesztők legfeljebb fitneszközpontot, fodrászüzletet csinálnak. A jövőre gondolva abszurd helyzet, hogy ilyen funkciótlan, steril negyedek alakulnak ki, ugyanúgy, mint a szocializmusban. A modern várostervezés alapfokú egységei lehet, hogy kimentek a divatból, de nonszensz, hogy kizárólag lakással bombázzák meg a Duna-partot, mert éppen lakáshitel van. Igen, forduljon a város a Dunára, de még nincs meg az Aquincumi híd, az 5-ös metró - késésben vannak azok a beruházások, amelyek a működtetéshez kellenének. Ezért próbáljuk a befektetőkre pakolni az infrastrukturális kapcsolatok kiépítését. Erőszakos és középszerű beruházás a két Árpád hídi toronyház is. Azokat egy 1992-es rendezési terv tette lehetővé, és a magasháztörvény, amely tiltja a belvárosban a toronyházakat. Budapest legfontosabb arculata alakul ott, de mi hiába küzdöttünk a kerülettel egy városépítészeti tervpályázatért. MN: Az új lakóterületeknél milyen összetételű lakosságra lehet számítani? Szokták mondani, hogy ezek az új lakónegyedek visszafoghatják, sőt visszafordíthatják a kiköltözést az agglomerációba. SI: Jó lenne, ha releváns kutatások állnának rendelkezésre. Hogy mennyire befektetési célok vagy mennyire valós igények mozgatják ezeket a fejlesztéseket, nem lehet pontosan tudni. Sokszor a lakások is rosszabbak, mint a szocializmusban. Az a baj, hogy nincs lehetőségünk, hogy rákényszerítsük a magántulajdonosokra a pályázatot. Milyen alapon kényszerítsek rá egy magánembert tervpályázat lebonyolítására és arra, hogy csak a nyertessel terveztethet?! MN: Lehetne a dunai sáv védelme egy ok. SI: Gondolkodtam már ezen. Azon is, hogy például minden 30 méter fölötti épületnél elő kell írni a pályázatot. Azt is szeretném, hogy a készülő városépítési szabályzatban kimondjuk: a Nagykörúton belül bontani nem lehet, ki-véve, ha országos nyilvános terv-pályázat bizonyítja be, hogy jobb ház épül a régi helyére. MN: A tervpályázat azért sem a nyertes pályázó szerződtetésére, sem a minőségre nem garancia. SI: A legjobb szándék is megölhető. A Népszabadság-székház helyére készült egy terv egy elég jó építésztől. Már lebontották a házat, amikor felhívott, hogy visszaadta a munkát, mert olyat kértek, amit nem tudott felvállalni. Aztán átvette más. Meg lehetne írni a város rendszerváltás utáni történetét néhány tömegtermelő építész munkássága alapján. MN: Milyen eszközei vannak a főépítésznek arra, hogy a minőségi építészet felé kormányozza a folyamat szereplőit? SI: Az a baj, hogy gyengék az eszközök. Az egyik a tervtanács, amelynek az ajánlását nem kötelező figyelembe venni, a másik a szabályozás. A minőséget nem lehet hivatalból irányítani. De amennyire lehetne is, az hatósági értelemben a kerületekhez van rendelve. Én csak városrendezési szabályozókkal tudok dolgozni, azokkal pedig önmagában nem lehet minőségi épületeket elérni. MN: Menjünk délebbre. A SZOT-ról mit gondol? SI: Ott a kerület és az Örökségvédelmi Hivatal volt sáros. A be-ruházó hozott egy szabályozást a tervtanácsra, amit kidobtunk, ennek ellenére a kerület jóváhagyta. Azt mondták, azért kell oda ilyen magas ház, mert annyi tulajdonosa volt, hogy mire megszerezték, csak így éri meg. Igazi balkáni posztmodern ház terve volt. Annyit sikerült elérni, hogy az épület tervét megpályáztassák. MN: És a déli partrészeken mi a helyzet? SI: Azok közé tartoztam, akik örültek, hogy a Nemzeti Színház oda épül, csak annak a tragédiának nem örültem, amely megépült. Az egyetemváros is rendben lenne, ha nem lenne ilyen középszerű. A Kopaszi-gát lényegében aszerint halad, ahogy magam is gondoltam. Az utolsó tervezői munkám volt a lágymányosi iparterület rehabilitációs terve. És pontosan azt rajzoltuk akkor, ami most történik, hogy át fog alakulni a Fehérvári út és a Duna közti terület, eltűnik az ipar, lakóövezet lesz. Az előző önkormányzat idején az egész Kopaszi-gát az erőmű kivételével közpark volt. Majd jöttek, és azt mondták, hogy az északi part és a híd közötti területet nyilvánítsuk építési területnek, mert ennek a hasznából lehet a parkot megcsinálni. Ez alapján elkészült a szabályozás, de közben megvette az Öböl Kft. A buli álta-lában ott van, hogy megcsinálok egy szabályozást, eladom a közvagyont, és akkor elkezdődik, hogy nem éri meg a projekt, legyen mégis nagyobb a szintterületi mutató, legyenek magasházak. Igazából nem lenne vele baj. Inkább az a probléma, hogy az önkormányzatnál feltehetően vagyonvesztés történik, de ez nem az én dolgom. Van egy extraprofit, azon vagyok, hogy ezt behajtsam infrastruktúrában, de ez nem mindig sikerül. MN: Min múlik ez az egész? Ezek szerint a legtöbb fejlesztés mikroszinten megbukik. SI: Nem bukik meg, ez a mai magyar társadalom tükre. Az épített környezet leképezi azt a társadalmi közeget, amelyben élünk. Ha megállok az egyetemvárosban és átnézek a millenniumi városrészre, akkor azt mondom, ennek az arculata híven tükrözi az elmúlt 16 évet. Az összes önkényeskedést, pitiánerséget, áskálódást, ugyanakkor a jóakaratot, lendületet, szándékot is. Nem lehet kibújni a bőrünkből, ilyenek vagyunk. Finta József írogatja, hogy a város nem engedi ezt meg azt. Az alkotás nem azon múlik. Progresszív építészetet lehet 30 méter alatt is csinálni, és mégsem születnek progresszív épületek. Azért sem, mert a közhatalom, a főváros egyetlen nagy, új épületet építtetett az elmúlt években, a levéltárat. Az összes többi rekonstrukció vagy bővítés volt. Abból nem lehet csodát csinálni, hogy a Fazekas gimnáziumhoz hozzáépítünk egy tornacsarnokot. MN: Szerintem nem a csodára várunk, de jobb minőségre mindenképp. SI: Építészeti csoda nem történt, a magánbefektetőtől nem is lehet elvárni, hogy megcsinálja a bilbaói Guggenheim Múzeumot, de igen sok minőségi épület jött létre. MN: Legalább egyszer-egyszer meghívhatnának egy jó külföldi építészt is. SI: Sztárépítészektől semmi sem lesz jobb. A minőséget ki kell izzadni. Ha átrepül fölöttünk a Jean Nouvel és kétszer megáll, annak semmi értelme. MN: Egeraat Dózsa György úti ING-székháza mégiscsak jó, hogy megépült. Elbír a város egy-két ilyet. SI: Szeretjük, mert extravagáns. Én is támogattam, de szellemi értelemben képmutatónak tartom. Mert úgy néz ki, mint egy múzeum, pedig bérirodaház. MN: Az egész eklektikus Budapest képmutató, nem? SI: Nem egészen. Az eklektika korában a városszövet egységes volt. Nem lehet minden irodaház egy jel, jelek kakofóniájában élnénk. Ebben lehet, hogy konzervatív vagyok. Szimbolikus épületnek közösségi épületnek kellene lennie. A Nemzeti Színházzal elszállt egy lehetőség, egy tragédia az épület színvonala. Kívülről a Művészetek Palotája lehetne jobb, de a hangversenyterem világszínvonalon is megállja a helyét. MN: Sokan úgy látják, hogy az egyik fő probléma a kétszintű önkormányzati törvény. (Budapesten fővárosi önkormányzat és tőle független kerületi önkormányzatok vannak.) Mit gondol erről? SI: Ebben nem vagyok biztos. A legnagyobb akadály Magyarország tudati állapota, az az iszonyatos korrupció, ami itt van. Kecskeméten nincsenek kerületek, mégis megépítették a Malom Centert. Minden önkormányzati rendszerrel meg lehet tanulni élni. A baj ott kezdődött, hogy szétzúzták az építésügy intézményi struktúráját: 1987-ben megszűnt az építészeti és városfejlesztési minisztérium. Dobálták az építésügyet, először a közlekedési, aztán a környezetvédelmi, majd a mezőgazdasági minisztériumhoz, végül a Belügyminisztériumtól került az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatalhoz, ami azért szerencsétlen, mert nincs minisztériumi szintű képviselete. Nincs magas szintű építészeti irányításpolitika. Nem mintha attól döglene a légy, de ez mutatja, hogy ki mennyire veszi komolyan az építésügyet. Az eredeti tőkefelhalmozás idejében a káosz a politikusok egy részének is igénye volt. A városfejlesztésre úgy tekintettek, mint ami korlátozza az érdekérvényesítési lehetőségeiket. Egy polgármester egyszer azt mondta, hogy az építészek olyanok, mint az ávó. Akadékoskodnak a főépítészek, miközben ő már rég levajazta, hogy eladja a telket, és vissza-folyatja a pénzt a pártja választási kampányába. MN: Akkor mégis hibádzik valami a kétszintű rendszerrel. SI: Korruptnak lenni egy szinten is lehet. Lokálisan olyan érdekek épülnek ki, amelyeket aztán nem lehet egy átfogó szemléletre kényszeríteni. Végső soron politikusok döntenek városfejlesztési kérdésekben. Az önkormányzatok ke-zéből egy országos építésügyi hivatal vagy közmunkatanács kezébe kellene adni az építéshatósági munkát. MN: Az nem korrumpálódna? SI: Sajnos korrupció magasabb szinten is lehetséges. Kellenek ellenőrző fórumok. Többszintes kontroll nincs, egyedül a műemlékvédelem emelhet vétójogot esztétikai kifogások alapján, de az sem mindig sikerül. MN: A fővárosi szándékok érvényesítéséhez végül is milyen eszközök vannak? SI: Modelleztük a német rendszert. Például Berlinben a kerület hagyja jóvá a szabályozást, a főváros pedig magához vonhat bizonyos dolgokat. Budapesten is a főváros egyetértési joga szükséges bizonyos területek fejlesztéséhez. Szűkölve, de a fejlesztők megpróbálják odaigazítani az elképzelé-seiket. A nem kiemelt területeknél a fővárosi tervtanács csak véleményezi a terveket. MN: Figyelembe veszik a tervtanács ajánlását, vagy sem? SI: Ha erős politikai vagy gazdasági érdek van egy beruházás mögött, akkor nem veszik figyelembe. De nem tudok általánosítani. MN: A közép- és hosszú távú városfejlesztési program a főváros játékterét jelölné ki. SI: A költségvetési tárgyalások nem mindig ebből indulnak ki. Választási szempontok is vannak, pártalkuk. A koncepcióknak nem rendeleti erejük van, csak iránymutatók. Nem mindig áll mögöttük pénz, inkább befolyásolni lehet velük a pénzügyi tervezést. MN: Mindezek tükrében lehet ma egyáltalán várost fejleszteni? SI: Meg kell tanulni az igazi magánerős és közhatalmi összefogással történő városfejlesztést. Az itteni public private partnershipet (PPP) csak hungarian PPP-nek hívom, mert nem szól másról, mint hogy a kormányok hogyan tudják kijátszani a költségvetési hiány növekedését - például építtetnek a befektetővel Művészetek Palotáját, és a nyakunkba sózzák a több tízmilliárd forint visszafizetését 25 évig. De hát ezt minden kormány eljátssza. Azokat a kezelési technikákat kell megtanulni, hogy közös célokat szerződéses formában hogyan lehet megvalósíttatni. Jó lenne, ha nem a fejlesztő találná ki a Westendet, hanem a MÁV-nak lenne ingatlanfejlesztési részlege, amely együtt dolgozik a várossal; kidolgozhatnának egy ideálprojektet, amit aztán meghirdetnének a befektetőknek. Ehelyett a MÁV kétségbeesésében elkezdi árulni a barna, leromlott területét. A város megy utána, próbálja visszanyomogatni, hogy ne dudorodjon ki akkorára. Mindez valahol mégis fedi a szándékainkat, hiszen azt akartuk, hogy átépüljenek a vasúti terek (a Westend szerintem építészetileg jó), kifehéredjenek a barnamezők és meghosszabbodjon a Duna mente - csak nincs saját tőkénk. Nem volna szabad eladnunk a területeket. A Közraktárakat és a gázgyárat nem adjuk el. Egy közhatalom ne gyártson autót, de például egy szigetet se adjon el. Korábbi, a témába vágó cikkeink Millenniumi Városközpont: Az ördög a részletekben, 2005. január 13. Leisztinger Lágymányos-projektje: Benn a házban, 2005. szeptember 29. Spenótház: A méreg zöldje, 2005. december 15. Rózsadombi SZOT-üdülő: Mindig magasabbra, 2006. február 16. Hajógyári-sziget: A fejlődés utolér, 2006. március 23.

https://magyarnarancs.hu/belpol/a_varos_megy_utana_-_schneller_istvan_budapest_foepitesze-65473

https://web.archive.org/web/20111105230838/http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=13076

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/aa-varos-megy-utanaa-a-schneller-istvan-budapest-foepitesze

Magyar Narancs

hungarian-news

2006-05-04 00:00:00

A jogtalan tandíjak ügye – Szervezet és működés

Több mint egy hónappal ezelőtt, március 15-én, a Győrben rendezett felsőoktatási médiakonferencián nyilvános beszélgetést tartottak a forradalmakról és a diáklázadásokról. A vitafórumon néhány jelen levő diák felpanaszolta, hogy vannak egyetemek, amelyek az elmarasztaló ombudsmani állásfoglalás ellenére sem orvosolták a hallgatóikon esett jogsérelmeket. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa erre azzal vigasztalta őket: amennyiben nem tudják tárgyalás útján jogaikat érvényesíteni az egyetemen vagy a főiskolán, akár radikálisabb eszközökhöz is folyamodhatnak. Az ombudsman példaként említette az ülősztrájkot és a média bevonását, végül egy tehetetlen hallgató kérdésére ezt találta válaszolni: "Az biztos, hogy nem nekem kell kitalálni, hogy kell bánni a rektorral, hogy mit kell csinálni akkor, amikor kineveti a hallgatókat. Ki lehet szúrni a kerekét az autónak, hogy ne tudjon bejönni az egyetemre." Az inkriminált kiszólás kellemetlen helyzetbe hozta Aáry-Tamást, amikor a múlt héten a Népszabadság közhírré tette: az oktatási jogok biztosa, a jogvédelem és a törvényes eljárások letéteményese vandál tettekre buzdít. Az ombudsman lapunknak is megerősítette: sajnálja ezt a megfogalmazást, maga is túl erősnek találja, és a jövőben már csak tekintélye megóvása végett is óvatosabb lesz. Bár az említett beszélgetőfórum célpontja nem egy konkrét felsőoktatási intézmény volt, az egyik főiskola rektora magára vette az utalást, és jogi lépéseket helyezett kilátásba. Semmi sem történik véletlenül, így az sem, hogy éppen a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) vezetősége vizionálta magát egy esetleges diáklázadás célpontjaként. A BGF egyike volt annak a négy felsőoktatási intézménynek (rögzítsük mindjárt a többi három nevét is: Budapesti Média Intézet, Kodolányi János Főiskola, illetve a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája), amelyről az ombudsman kedvezőtlen megállapításokat tett, mert azok államilag finanszírozott képzéseiken is pénzt szedtek be hallgatóiktól, például "beiratkozási díj" címén. A másik három intézmény a közelmúltban megváltoztatta működési szabályzatát: a szegedi egyetem kihelyezett tagozataként működő Budapesti Média Intézetben (BMI) például mostantól felmenő rendszerben csak fizetős képzések indulnak. A BGF-ben viszont azóta sem változtattak: az intézmény kereskedelmi és vendéglátó-ipari főiskolai karának néhány államilag finanszírozott szakán továbbra is 150 ezer forintot kell félévenként befizetniük a hallgatóknak. A rektor arra hivatkozik, hogy a "költség-hozzájárulás" beszedése jogszerű, mert azoknak kell csengetniük, akik magyar nyelvű (nem fizetős) képzésre jelentkeztek, és mégis angol vagy német nyelven szeretnék elsajátítani a tananyagot. Amúgy az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája is osztja a rektor álláspontját. A "tandíjbotrány" tavaly szeptemberben pattant ki; ekkor adott hírt a Magyar Nemzet a BMI eljárásáról. Még tavasszal több diák fordult panaszával az oktatási jogok biztosának hivatalához, mert az iskola az egyszakos kommunikáció, kommunikáció-informatikus könyvtáros és kommunikáció-magyar levelező szakokra felvett hallgatóktól félévenként 80-90 ezer forintot kért el "fejlesztés" címén. A pénzt ráadásul nem az anyaintézmény, a Szegedi Tudományegyetem számlájára kellett befizetni, hanem a Média Menedzser Oktató Kft. címére, amelynek többségi tulajdonosa Havas Henrik, az intézet alapítója. Ezt az eljárást egy az egyetem és a kft. közötti, 2000 óta érvényben levő szerződés tette lehetővé. A szegedi egyetem rektorhelyettese, Pukánszky Béla az oktatási ombudsmannak írt válaszlevelében arra hivatkozott, hogy a levelező tagozatos hallgatók képzési normatívája a fele - 2004-ig csak a negyede - a nappali tagozatos hallgatókéinak, pedig a két tagozaton megközelítőleg azonos óraszámban oktatnak. A rektorhelyettes emellett hangsúlyozta, hogy a pénzt valóban fejlesztésre és az oktatás színvonalának a fenntartására fordítják. Az ombudsmannak azonban nem az a feladata, hogy megállapítsa, az adott intézménynek szüksége van-e pénzre, hanem az, hogy ellenőrizze, betartják-e a hatályos jogszabályokat - így a rektorhelyettesi válasz ellené-re kitartott az álláspontja mellett, mely szerint meg kell szüntetni az említett szakokra rótt fizetési kötelezettséget. Körülbelül ezen a ponton fordult a sajtóhoz az egyik diák. Aáry-Tamás Lajos lapunknak elmondta: ami a nyilvánosságot illeti, ő úgy szokott táncolni, ahogy a panaszos fütyül. "Én mindig tiszteletben tartom, ha például valaki a neve elhallgatását kéri. Most sem én döntöttem arról, hogy ez a vita publikus legyen. De mivel így történt, ettől kezdve csak nyíltan lehet hozzáállni. Éppen azért, mert az oktatási jogok hivatalának nincs végrehajtó hatalma, a mi állásfoglalásainkon kívül csak a közvélemény tud valamilyen formában nyomatékot adni a vizsgált jogsértéseknek." A rektor teljes körű vizsgálatot rendelt el, míg végül októberben bejelentette: a szerződésben foglalt gyakorlat nem volt jogszerűtlen. Ugyanakkor az egyetem egy hétpontos intézkedési tervet fogadott el, amelynek eredményeként minden képzés költségtérítéses lesz ezentúl; a hallgatókkal szerződésben rögzítik a fizetés feltételeit, a pénz pedig az egyetem számlájára folyik majd be. Ezzel egy időben azonban további fizetési furcsaságok vonták magukra a közvélemény érdeklődését. A BMI-s diákok példáján felbuzdulva ugyanis az ország minden egyetemén és főiskoláján diákok, valamint szüleik és nagyszüleik sokasága tett panaszt az oktatási ombudsmannál. Úgy is mondhatjuk, hogy polgári kezdeményezésre általános vizsgálatnak vetették alá az ország 72 felsőoktatási intézményének finanszírozási struktúráját. Néhány hét alatt kiderült: összesen négy intézményben történtek e téren aggályos intézkedések. Természetesen mind a négy esetnek megvannak a maga sajátosságai - hangsúlyozta az ombudsman. A még nem említettek közül a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján minden hallgató fizethetett félévenként 20 ezer forint képzésfejlesztési díjat, amelynek ellenében például a számítástechnikai eszközöket és a könyvtárat használhatják. Ezt nem volt kötelező befizetni, ám az ombudsman a felsőoktatási törvényre hivatkozva azt állította: az államilag finanszírozott képzésért járó diplomához nem kapcsolható semmilyen feltétel a sikeres felvételi vizsgán kívül, márpedig ez a rendszer akadályozza a tandíjmentességet élvezőket a kreditpontok gyűjtésében a fizető diákokhoz képest. A képzésfejlesztési díjat az idén januárban meg is szüntették. A székesfehérvári Kodolányi János Főiskola nem fizetős képzésre járó hallgatóinak a panaszok szerint 2005 őszén 46 ezer forintot kellett leszurkolniuk a beiratkozáskor; a főiskola regisztrációs levelében az áll, hogy "a tandíj befizetését igazoló csekk vagy banki nyilatkozat" hiányában nem lehet beiratkozni. A főiskola főigazgatója az ombudsmani vizsgálatra úgy reagált, hogy a korábbi "beiratkozási díj" jogcímet már törölték a helyi szabályzatból, az "egyéb szolgáltatási díjat" pedig önkéntes alapon szedik be a hallgatóktól. Az ombudsman ezután állásfoglalásában azt kezdeményezte, hogy az iskola szüntesse meg ezt a gyakorlatot, és tájékoztassa a hallgatókat a díj önkéntességéről, ami információink szerint meg is történt. A BGF-nél a helyzetet tovább bonyolítja a Roóz József rektor és az ombudsman között zajlott jogértelmezési vita. A rektor azt állítja, hogy az idegen nyelvű képzés többletszolgáltatás, ráadásul a magyar és idegen nyelvű oktatási program, valamint azok költségei pontról pontra szerepelnek az Oktatási Minisztérium által kiadott Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban, tehát a tárca tudtával és jóváhagyásával zajlik ez az eljárás. Aáry-Tamás szerint az angol és német nyelvű képzés nem többletszolgáltatás, hanem elengedhetetlen feltétele a szakos diplomának, és mivel államilag finanszírozott szakokról van szó, első alapképzésben tandíjmentesnek kell lennie. Az ombudsman azt is kifogásolja, hogy a főiskola vezetése vonakodik tárgyalóasztalhoz ülni a hallgatókkal. Ugyanakkor kérdésünkre tagadta, hogy az ominózus vitafórumon konkrétan erről az esetről beszéltek volna. A négy eset tehát valóban eltér egymástól, egyvalamiben viszont hasonlítanak: egyik intézmény sem fogadta el Aáry-Tamás hivatalának állásfoglalását, vagyis nem ismerték el, hogy a különböző neveken futó díjakat jogszerűtlenül fizetnék ki a diákok. Hogy miért történt így, azt könnyű kitalálni: így nem kellett eleget tenniük az egyes határozatokban foglalt felszólításnak, miszerint fizessék vissza az összességükben milliós nagyságrendű tandíjakat a hallgatóiknak. A négy intézmény egymástól függetlenül nyilatkozatban szögezte le, hogy nem fizet, s a saját szervezeti és működési szabályzatukban szereplő tételekre hivatkoztak. A Kodolányin a helyi hallgatói önkormányzat vezetői is egyetértettek a főiskola vezetésével, míg a BMI ellen az egyik hallgató nevében próbaper indul, a költségeket a Hallgatói Önkormányzatok Országos Kon-ferenciája vállalja. "Nem is olyan egyszerű egy ilyen ajánlást elfogadni, amikor sok pénzről, évtizedes gyakorlatról van szó - vélekedik az oktatási biztos. - Nem könnyű ilyenkor egyik percről a másikra átalakítani a szabályzatot. De az egyetemi vezetőknek előbb-utóbb meg kell érteniük, hogy ezzel a történetnek még nincs vége. A hallgatókkal meg kell tudni állapodni. Nincs rosszabb egy demokráciában annál, mint amikor az állampolgárok elfordulnak az intézményeiktől. Ha egy állami intézmény azt mondja, hogy hibázott ugyan, de képes ezt a hibát valamilyen módon korrigálni, az emberek jobban bíznak majd benne."

https://magyarnarancs.hu/belpol/a_jogtalan_tandijak_ugye_-_szervezet_es_mukodes-65448

https://web.archive.org/web/20070807221818/http://mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=13051

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/a-jogtalan-tandijak-ugye-a-szervezet-es-mukodes

Magyar Narancs

hungarian-news

2006-04-27 00:00:00

Háztól házig harc – Terézvárosi ingatlanügyek

"Gazdaságtalan felújítani a nyomorult állapotú, százötven éves belvárosi lakóházakat, inkább megszabadulunk tőlük." Így foglalható össze a kerületi önkormányzatok szokványos, a házak bontása melletti érvelése. Mindegy, hogy világörökségi területen fekvő vagy műemléki védelmet nem élvező épületekről van szó. A főváros VII. kerületében, Erzsébetvárosban ezt a gyakorlatot egy képviselő-testületi határozat könnyítette meg: egymilliárd forint alatti ingatlanüzleteknél szükségtelen pályázatot kiírni (lásd korábbi cikkünket: Lesz mit aprítani, Magyar Narancs, 2004. július 30.). Újabban pedig úgy hirdetik meg az ingatlanokat, hogy a pályázatot egy-két napig lehet csak kivenni - ha van pár száz milliód, futás a hivatalba. De nagyvonalú a VI. kerület, a Terézváros is barátaival, a befektetőkkel. Korábban 200 millió fölött kellett (volna) pályáztatni, mára ezt levitték 20 millióra; ám több esetben ezt a szabályt sem tartották be. Azt, hogy a VI. és a VII. kerület sajátosan értelmezi a ráruházott jogokat, gondatlanul bánik a rábízott értékekkel, sőt össze is játszik egy-egy ingatlaneladás érdekében, a Király utca 40. alatti ház immár egy hónapja tartó botránya is megmutatta. Ezt és a mögötte lévő, Vasvári Pál utcai ingatlant telekösszevonással értékesítette a terézvárosi önkormányzat. Mindkettő a világörökségi területhez tartozó, de egyedileg nem védett épület (illetve az utóbbi már csak volt). A vevő a mindkét kerületben számos ingatlanfejlesztéssel jelen lévő Autóker Holding Rt., amely 600 ezer forintos négyzetméteráron, Király Residence néven hirdeti a tervezett, kilencvenlakásos építmény lakásait. Ki köhög a végén? Arra, hogy a Király utca 40.-et jogellenesen bontják, először az "vás! Egyesület és más civil szervezetek tüntetése hívta fel a figyelmet. A bontási szándékot egy közelben lakó állampolgár nyomozta ki, amikor tavaly decemberben ripsz-ropsz eltakarították a Vasvári Pál utcai házat. Ekkor az is kiderült, hogy ennek a háznak a bontásáról még a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) védési osztálya sem tudott, sőt ők éppen a műemlékké nyilvánításán fáradoztak. A Király u. 40. bontásának jogellenességét az "vás! óvása nyomán hamarosan határozatban erősítette meg a Budapesti Törvényességi Felügyeleti Ügyészség. Ekkor már Demszky Gábor főpolgármester és Bozóki András kulturális miniszter is tiltakozott, de a nyílt leveleknek semmi következményük nem volt. Történt ugyanis, hogy Erzsébetváros 2004 őszén bontási engedélyt adott ki a szomszéd kerület ezen ingatlanára, ám elmulasztotta kikérni hozzá a szakhatóság (a KÖH) hozzájárulását. Ezt két okból is meg kellett volna tennie: egyrészt a ház a szomszédos műemlék épület, a Király u. 38. műemléki környezete. Másrészt a telek határos azzal a területtel, amit a KÖH 2004 nyarán ideiglenes műemléki területi védelem alá vont, s már emiatt is megkerülhetetlen lett volna a műemléki hivatal. Mindemellett az ingatlan a világörökség részét képező Andrássy út "rávezető zónájában" található, s ezért a kulturális miniszter rendelete alapján 2005 márciusa óta műemléki jelentőségű területnek számít - jóllehet ez már a 2004 novemberében kiadott bontási engedélyt követően lépett életbe. A műemléki hivatal szerepe elvben egyszerű. A KÖH elsőfokú építésügyi hatóság az egyedi műemlékek esetében (azaz építési vagy bontási engedélyt csak ő adhat ki), de szakhatósági hozzájárulását a műemléki területen fekvő ingatlanok esetében is meg kell kérni. A KÖH-nek akkor is van egy ász a kezében, ha nem védett, de műemléki szempontból értékesnek tűnő épületet veszélyeztet bontás: elrendeli az ideiglenes védelmet, s ekkor a hozzájárulása nélkül semmilyen építésügyi eljárás nem indulhat. Az ideiglenes védettség a műemléki vizsgálat lezárásáig tart, vagyis addig, amíg a Kulturális Minisztérium vagy műemlékké nyilvánítja a házat, vagy nem. Amióta az "vás! a Holló utca 11. kapcsán a közfigyelmet a régi pesti zsidónegyedben zajló bontásokra irányította, a hivatal sok esetben élt ezzel az eszközzel. A VII. kerületben 2004 nyara óta 54 ház lett műemlék, és jelenleg hét áll ideiglenes védelem alatt. De zavaros helyzetek így is akadnak: egy nappal a műemléki védelem hatálybalépése előtt adtak ki bontási engedélyt az Akácfa utca 47.-re és 49.-re, mert a KÖH ezekre a házakra ideiglenes védelem kimondása nélkül indította el a műemlékké nyilvánítás folyamatát. A Király u. 40. lapzártánkig nem kapott ideiglenes védelmet. A műemléki szakértők korábban vizsgálták ugyan a házat, de nem tartották érdemesnek a műemléki státusra. Az épület legrégebbi, klasszicista része Hild József tervei alapján épült meg 1844-ben, itt volt Gundel első vendéglője. A földszinti íves nyílások jellegzetesen Hild keze nyomát tükrözték, amíg néhányat ezek közül el nem takart a sarki üzlet portálja. A mai állapotában bárminek, csak szépnek nem mondható ház a 20-as évekbeli ráépítések és fazonírozások során alakult át. Most mindebből semmit sem látni, az épületet szemeteszsákra emlékeztető fekete nejlon borítja. Mégis, ebben a háztól házig tartó küzdelemben az ideiglenes védelem lenne az egyetlen eszköz arra, hogy a történeti belváros már így is széttrancsírozott szövetéből egy épülettel több maradjon meg. (A további húsz veszélyeztetett ház listáját lásd keretes írásunkban.) Mi több, a város megmenekülne egy újabb igénytelen, túlzsúfolt és környezetétől teljesen idegen ingatlanfejlesztési tettől, mint amilyen a szintén az Autóker Holding ál-tal kőhajításnyival odébb megvalósított Király udvar lett. Rontom-bontom Az ügyészség tehát jogszerűtlennek ítélte a bontási határozatot, de ekkorra Fürst György VI. kerületi alpolgármester már úgy gondolta, a Király u. 40. állapota veszélyezteti a járókelők testi épségét. Az életveszély ügyében a Közigazgatási Hivatal a XIII. kerületet jelölte ki eljáró hatóságként, amely egy statikai szakvéleményre hivatkozva elrendelte bizonyos állagmegóvási munkák elvégzését, de tiltotta az épület bontását. Az állagmegóvás az önmagukban álló kémények és az utca felé eső főpárkány bontását, valamint a födémen felhalmozódott törmelék eltávolítását jelentette. Annak ellenére, hogy a XIII. kerület, a KÖH és a Közigazgatási Hivatal munkatársai is a helyszínen "ellenőrizték" az életveszély-elhárítási munkát, ismét az "vás!-ra volt szükség ahhoz, hogy kiderüljön: az épületet "túlbontják". A szemközti házból készített felvételeken ugyanis látszott, hogy a bontással már a födém alá jutottak - és nem nehéz kikövetkeztetni, hogy ha a törmeléket az eggyel alatta lévő emeletre borítják, akkor az életveszély szélsebesen ki fog terjedni arra is. Emiatt három magánszemély a műemléki környezet rongálásának gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségnél. Marinov Péter, az "vás! elnöke a múlt héten nemzetközi sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet arra, hogy ebben a helyzetben a műemléki hivatal még mindig lépéselőnyben van, hiszen egyrészt a már-már rutinszerű, ideiglenes védettséget elrendelő akcióval megállíthatná a bontást. Másrészt pedig - Marinov szerint - az épített környezet alakításáról és védelméről (étv.) szóló törvény alapján még az életveszélyes állapot felmerülése esetén is a KÖH az illetékes építésügyi szakhatóság. Amennyiben ez így van, az életveszélyesség elhárítására kötelező határozat ugyanúgy törvényellenes, mint ahogyan a bontási engedély is az volt. Hogy törvény szerint valóban be kellett-e vonni a műemléki hivatalt az életveszélyesség kivizsgálásába, azt már az ügyészség dönti el, mert a civil szervezet március 2-án ebben a kérdésben is óvást nyújtott be. (Varga Kálmánt, a KÖH elnökét megkérdeztük erről, de ő tévedésnek tartja az "vás! álláspontját.) A VII. kerület most - majd' másfél éves késéssel - megküldte véleményezésre a KÖH-nek a bontási engedélyhez szükséges dokumentumokat. A KÖH harminc napig halogathatja a döntést. A hivatal ezt a laufot annak ellenére használja ki, hogy 2005 tavasza óta műemléki jelentőségű a terület, tehát mi sem lenne egyszerűbb, mint erre hivatkozva megtagadni a hozzájárulást. Varga Kálmán elmondta a Narancsnak, hogy megvárja, mit lép a XIII. kerület, mert most rajta a sor, hogy megállapítsa, a ház állapota az életveszély elhárítását követően is életveszélyes-e. Mert ha erre hivatkozva bontást rendelne el (ami megjósolható), a KÖH-nek vissza kell vonnia a bontást elutasító szakhatósági véleményét. Ez pedig - az elnök szerint - rontaná a hivatal tekintélyét. Annak ellenére szólnak így az érvek, hogy Varga Kálmán szerint "az általunk ismert fotók megengedik a feltételezést, hogy az életveszély elhárításánál több bontási munka folyik a Király u. 40.-ben". Jön a Farkas! A Király u. 40. lebontásának tervét legkevesebb kilenc éve szövögeti a szocialista vezetésű terézvárosi önkormányzat. 1997 márciusában Borsány György MSZP-s polgármester Kékesi Tiborral, a vagyongazdálkodási bizottság szocialista elnökével helyszíni szemlét tartott a házban. Velük volt Fürst György is, aki a Baloldali Ifjúsági Társulásból (BIT) rajtolt a helyi politikába, és akkoriban a két kerületi potentát mellett dolgozott pénz- és ingatlanügyi szakértőként. A látogatás összekapcsolódott a Király utca 40. állapotfelmérésével, amire az önkormányzat egy külső céget kért fel. A szakértőnek arra is választ kellett adnia, hogy a felújítás vagy egy új építése éri meg jobban. Az utóbbit mintegy ötmillióval saccolta olcsóbbra. Röviddel a '98-as helyhatósági választások előtt az önkormányzat már ott tartott, hogy kiköltözteti a bérlőket, a lebonyolítást pedig rábízta a tulajdonában lévő Terézvárosi Beruházásszervezési és Szolgáltató Kft.-re, melynek ügyvezetője a mostani polgármester, Verók István volt. Ám az év októberében a jobboldal jelöltjét, Farkas Györgyöt (Fidesz-MDF-FKGP-MKDSZ) választották polgármesternek, aki másfél éven belül megszüntette a kft.-t, és beolvasztotta az 1996-ban alapított Terézvárosi Vagyonkezelő (TV) Rt.-be. Verók az átmenet idejére az Erzsébetvárosi Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatója lett. Mivel egyes szocialista politikusokat a jobboldali vezetés nem akart a vagyongazdálkodási ügyek közelébe engedni, az MSZP-sek a ciklus közepéig nem képviseltették magukat a vagyonkezelő rt.-ben sem. Kékesi csak a konszolidáció után lett ismét a TV Rt. igazgatósági tagja, Fürst György pedig fb-tag. Farkas idején, 2000-ben született meg Terézváros új városrendezési és építési szabályzata (Tekrész), amely a K40-et a "rehabilitációs szabályozást igénylő városközponti területhez" sorolta. A kerületi szabályozási terv (kszt) a Király u. 40. alatt lévő épület bontására is lehetőséget adott. Az önkormányzat a környék "rehabilitációjára" a Revital Ingatlanfejlesztési Rt.-t kérte fel, melynek felügyelőbizottságában 1995 után több fideszes képviselő is megfordult. A kerület a Széchenyi-terv keretében pályázott városrekonstrukciós támogatásra - a remélt több mint 230 milliót a Medgyessy-kormány már nem ítélte oda. A Király u. 40. bontása fél évvel az MSZP-SZDSZ terézvárosi visszatérése után került megint terítékre, ezúttal már a Szépkorúak Háza-projekt leple alatt. 2003 februárjában egy egyszemélyes, ingatlanforgalmazással foglalkozó társaság, a Valfort House Kft. azzal az ajánlattal kereste meg az önkormányzatot, hogy telekegyesítéssel meg-veszi a Király u. 40.-et (1886 nm) és a szomszédos Vasvári Pál u. 4.-et (586 nm) a rajtuk lévő épületekkel. A házakat elbontja, a bérlőket és a nyugdíjasklubot ideiglenesen elhelyezi, az új épületbe pedig beköltözteti a Szépkorúak Házát (1000 nm). A konstrukció lényege: a megállapított vételárat (275 millió Ft) a vevő nem fizeti meg, hanem az önkormányzat részére ugyanazon az értéken rendezi be az idősek otthonát. Kiszúrják a szemüket Az ötlet briliáns volt, hiszen - jószerével önkormányzati hitelre - a cég kitűnő, hatalmas önkormányzati telekhez jutott volna. Az együttműködési szerződéstervezet mégsem ment át a szociálliberális többségű képviselő-testület március 6-i ülésén. De nem a konstrukció, hanem a nyertes személye okozhatott zavart. Legalábbis erre utal, hogy majdnem ugyanezekkel a feltételekkel a tulajdonosi grémium nyílt pályázatot írt ki. Az egyetlen eltérést talán csak azért érdemes megemlíteni, mert illusztrálja, hogy "Terézváros érdeke" milyen "véletleneken" múlhat. Az eredeti beterjesztésben ugyanis az állt, hogy "a vevő vállalja a Király u. 40. alatt lakó 10 bérlő ideiglenes elhelyezését legkésőbb a használatbavételi engedély megadását követő 6 hónapig, s erre az önkormányzat szempontjából maximum 90 milliós lakáskeretet biztosít". Ezt lehetett volna úgy is magyarítani, hogy a beruházó fedezi a költségeket a fenti összegig. Az ellen-zéki filológusok ezt így is értették. Ehelyett a pályázatban a vevőnek többek között arról kellett nyilatkoznia, hogy egyetért-e azzal, ha az eladó maximum csak 90 milliót ad a bérlők hat hónapos elhelyezésére. A kiírás a Népszabadság 2003. március 17-i számában jelent meg. A rövid határidő ellenére - beadás: március 26. - öt pályázat érkezett. Az ajánlatok elbírálására a közgyűlés ötfős munkacsoportot hozott létre, melyben minden frakció képviselte magát (MSZP, SZDSZ, Fidesz, Polgári Frakció); a koalíciós többséget Verók István polgármester szavatolta. A munkacsoport a Gropius Építő és Kereskedelmi Rt. pályázatát szavazta meg győztesnek, de mire az állásfoglalás a közgyűlés elé került, változott a menetrend. A határozati javaslatban a polgármester kipontozva hagyta, kivel szerződjék az önkormányzat. A vitában aztán kiderült, hogy a befutó a Constrattic Épületfejlesztő és Forgalmazó Kft. lesz, amit a koalíció ugyanolyan zökkenőmentesen megszavazott, mint delegáltjai két héttel korábban a Gropius Rt.-t. A Constrattic Kft.-vel 2003 augusztusában szerződött az önkormányzat. Forrásaink egybehangzóan állítják, hogy a frakcióegyeztetésen elsőnek söpörték le a Constrattic Kft.-t az asztalról. A céget Cipruson jegyezték be, hárommilliós tőkével, az ajánlathoz nem csatoltak se mérlegadatokat, se referenciákat, és "csak később derült ki róla, hogy milyen kóser". Úgy tudjuk, Kékesi Tibor, a vagyongazdálkodási bizottság elnöke a Gropius Rt.-t favorizálta, és ennek megfelelően szavaztak a koalíciós társak is. Egy fideszes önkormányzati képviselő szerint megdöbbentő volt látni, "mennyire nem számít, milyen javaslatot terjesztett be a munkacsoport, meg az sem, mit akart Kékesi". Szemet szúr Az Állami Számvevőszék Terézváros gazdálkodását áttekintő jelentése (2005. február) külön foglalkozott a Szépkorúak Háza-projekt pályázati kiírásával. Leszögezte, hogy a nyertest nem kizárólag a pályázat értékelési szempontjai alapján jelölte ki a képviselő-testület. Az egyik pályázó, a Budapest Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Rt., amely pénzügyileg mindenképp a legjobb ajánlatot adta (a telkekért valamivel többet kínált, az idősek otthonáért kevesebbet kért, és késedelem esetén magasabb kötbért fizetett volna, mint a többiek), ugyanezzel az indokkal perelte be az önkormányzatot. Bár a BIF Rt.-nek nem sikerült elérnie, hogy a pályázati kiírást a bíróság érvénytelenítse, és ebből következően a Constrattic Kft.-vel kötött szerződést is semmisnek nyilvánítsák, a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumának tavaly októberi ítélete kimondta, hogy az önkormányzat jogsértést követett el. Csakhogy a tisztességtelen piaci magatartás szankciói sorában az ilyen körülmények közt létrejött szerződés semmisségének megállapítása nem szerepel. Az ítélet visszatérő vicces eleme, hogy az ún. egyéb szempontok nem derültek ki. Terézváros önkormányzata nem tudta hitelt érdemlően megindokolni, hogy miért épp a Constrattic Kft.-re esett a választása. A nyertes cég a beérkezett ajánlata alapján legfeljebb két dologgal tűnt ki. Megígérte, hogy "minimum száz darab idősek apartmanját" épít, és amíg el nem készül, a nyugdíjasklubot saját ingatlana területén fogadja be. A referenciaként megadott címről (Holló utca 6.) utóbb kiderült, hogy "probléma van vele", ezért az önkormányzat a nyugdíjasotthon részére végül egy bezárt óvodát nyitott meg a Paulay Ede utcában. A 2003. augusztusi szerződéskötésre nyilvánossá vált, hogy ki áll a Constrattic Kft. mögött, miután a cégben felbukkant tulajdonosként az ország egyik legnagyobb ingatlanbefektetője, az Autóker Holding Rt. A nagy étvágyú Autóker Az amerikai-izraeli tulajdonban lévő Autóker Holding Rt. sorra építi lakóparkjait, társasházait a pesti belvárosban. A több tucat projektcéget összefogó holdingot a 36 éves, közgazdász végzettségű Ehud Amir elnök-vezérigazgató irányítja. A VI. kerületben az önkormányzattal, illetve a vagyongazdálkodásért felelős alpolgármesterrel, Fürst Györggyel a cégcsoport egyik igazgatója, Arie Yom Tov tartja a kapcsolatot. A holding beruházásai közé tartozik Erzsébetvárosban a Gozsdu udvar, a XIII. kerületben a Marina-part, a Kleopátra-ház és a Római-kert. Terézvárosban eddig már befejeződött a Heléna-ház, a Király udvar és a Léda-ház építése. A lakások szinte a tervasztalról keltek el. Az Autóker Holding szerezte meg a Paulay Ede u. 33. sz. ingatlant, amennyiben rá tudta beszélni a fővárost, hogy adja el neki a házban lévő résztulajdonát - Demszky bizonyíthat, hogy miképp kell óvni a műemléki környezetet. A cég két Kodály köröndi ingatlan födémcseréjéhez kötődő ügyletben is részt vesz. Az akkor még fideszes vezetésű önkormányzat eredetileg a Király u. 20. hasznosítására alakult Király 20-Alfa 1 Kft.-vel egyezett meg arról, hogy átadja a társaságnak a Rózsa u. 91-93. alatti telkeket. A cégnek az ott építendő házban kellett elhelyeznie a Kodály köröndi OTP-ház felső emeleti lakóit. Ám 2002 után a társaságnak nem haladtak az ügyei az önkormányzatnál, míg idén nyáron be nem vonta az Autókert a projektbe. Ehhez a beruházáshoz tartozik az Andrássy 83-85. és 87-89. (Kodály körönd) és a Rózsa utcai páros telek túlsó fele is. A terézvárosi önkormányzat nemcsak a Szépkorúak Házával kapcsolatban viselkedett jogilag vitathatóan, hanem egy azzal párhuzamosan futó ingatlanügyletben is, amely a Szinyei Merse u. 13. és a Szondi u. 51-53. ingatlancsoportot érintette. Ezen a telken épül jelenleg az Autóker beruházásában a "Ház a Szinyei Merse utcában". Az ingatlanegyüttest 2003 márciusában - gyakorlatilag a Király utcai projekttel egy időben - nyílt liciten hirdette meg az önkormányzat. A győztes cég utóbb elállt a szerződéstől, így Terézváros a második helyezett Constrattic Kft.-vel kötött szerződést. Csakhogy 2002 márciusában az akkor még fideszes vezetésű kerület egyszer már talált vevőt az ingatlanokra - egy érdekes konstrukcióban. A Hunyadi téri vásárcsarnokhoz kapcsolódó mélygarázs felépítésére kerestek befektetőt, akinek a kiírásban egyúttal az ingatlanegyüttes megvételét is felajánlották. Csak egyetlen pályázat érkezett: a Terézváros 2002 Ingatlanfejlesztő Kft. bruttó 645 millió Ft-os ajánlata, amit a képviselő-testület határozatban el is fogadott. A testület és a befektetők között megindultak a tárgyalások - bár szerződéskötés nem történt. A szocialista vezetésű önkormányzat viszont 2003 júniusában leszerződött a Constrattic Kft.-vel, amely 251 milliót fizetett az épületekért. A Terézváros 2002 Kft. pert indított, és a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítélete 2005 novemberében megállapította, hogy a megállapodás a kerülettel aláírt szerződés nélkül is hatályos. Az ítéletet megalapozó önkormányzati határozatokat a születésük után két és fél, három évvel, jóval a Constrattic Kft.-vel kötött megállapodás után helyezte hatályon kívül a képviselő-testület, amely arról is csak utólag értesült, hogy a kerületi vezetés az Autóker Holding egyik projektcégével szerződött le. A Constrattic Kft. azóta felvette a Ház a Szinyei Merse Utcában Kft. nevet. A testület pedig peren kívül próbál megegyezni a Terézváros 2002 Kft.-vel: 60 milliót fizetne azért, hogy a társaság elálljon a pertől. Pusztulásra ítéltek Az elmúlt öt évben 47, a régi pesti zsidónegyedben található házat adott el a VII. kerületi önkormányzat, többségüket anélkül, hogy elővásárlási jogával bárki élhetett volna (összehasonlításként: az önkormányzati házak közül három homlokzatát restauráltatták az utóbbi időben). A bontási hullámot a Madách sétány kialakítása indította el, de a Kazinczy utcai házakra kimondott műemléki védelem elvágta a sétány útját (erről bővebben lásd cikkünket: Ízlések és ficamok, Magyar Narancs, 2005. május 12.). A decemberben elfogadott szabályozási terv a területen megmaradó egyemeletes klasszicista lakóházakra három emelet ráépítését engedi. A kerületnek jelenleg húsz házzal kapcsolatban van bontási szándéka, ezek: Dob utca 14., 18., 27.; Kazinczy utca 41., 50. (transzformátorépület); Kisdiófa utca 16. (a volt Mumus); Csányi utca 5. (a volt Tetthely); Klauzál utca 7., 9., 15., 19., 21.; Klauzál utca 8., 10.; Akácfa utca 47., 49., 51., 61. (Akácos udvar); Kertész utca 6., 8. (Két Kertész utcai házat a napokban tüntettek el.) Az épületek közül három műemléki védelemben, egy pedig ideiglenes védelemben részesült a közelmúltban. Többségük klasszicista vagy romantikus lakóház. Soha sincs dádá A Szépkorúak Házával összefüggő határozatok miatt a házon belül a jegyző is közbeavatkozhatott volna. Mivel a jegyzők egzisztenciálisan függnek a képviselő-testülettől, illetve a polgármestertől, lényeges kérdésekben nemigen fogalmaznak meg a munkáltatójukkal ellentétes véleményt. Ebből a szempontból szerencsésebb lenne, ha a jegyzőt a Belügy- vagy az Igazságügyi Minisztérium, netán a Közigazgatási Hivatal nevezné ki. A testületi előterjesztéseket az illetékes önkormányzati referenseken keresztül egyébként az utóbbi is megismeri. Mégis, az ÁSZ-jelentésig a Közigazgatási Hivatalnál sem fedeztek fel semmiféle visszásságot. S mi történne akkor, ha éberebb lenne az ellenőrző hatóság? Az ÁSZ megállapította, hogy Terézváros vagyonrendelete nem felel meg a törvényi előírásoknak, mert lehetőséget ad arra, hogy bizonyos esetekben az előírt értékhatár fölött is eltekintsen a versenyeztetéstől. A határt, amely egyedi vagyon esetén 200 millió, együttes vagyontömeg esetén pedig 300 millió forint volt, eleve indokolatlanul magasnak nevezte. Az ÁSZ részletes értékelésével Verók István a válaszában nagyrészt egyetértett, észrevételt pedig egyáltalán nem kívánt tenni. Az értékhatárt végül 2005 májusában 20 millióra vitték le, ám most is adnak el pályáztatás nélkül ingatlanokat. Ahogy a BIF Rt. keresetéből kiderült, az eredeti állapot visszaállítására minimális az esély, amikor egy ingatlant a piaci versenyt sértő módon értékesítenek. Ha ez mégis megtörténne, az önkormányzat belerokkanna abba a kártérítési perbe, amit a befektető a nyakába akaszt. A beruházó joggal mondaná, hogy megtévesztették, (éveken át) a bolondját járatták vele, miközben az eljárásban érdekelt közigazgatási szervekről derül ki sorra, hogy nem végezték megfelelően a munkájukat. A lakók perképes szereplői lehetnének a történetnek, de gyakran elriasztja őket a tapasztalat, hogy a hatalommal nem érdemes szembeszállni, vagy egyszerűen nem merik megreszkírozni a több százezres perilletéket. A belvárosi házak feletti hatósági huzavona azért is tarthat itt, mert a kétszintű önkormányzati rendszer nem teszi lehetővé, hogy a fővárosi önkormányzat felülírja a kerületek ingatlan-tranzakcióit. Igaz, a múlt héten Demszky Gábor főpolgármester kezdeményezte a Budapesti Építési Keretszabályzat módosítását, ami lehetővé tenné, hogy a főváros változtatási tilalmat rendeljen el bizonyos háztömbökre, anélkül, hogy a tulajdonosok kártérítést követelhetnének. Ez a lehetőség az új építési törvény március 1-jei életbelépése óta áll fenn - kétséges azonban, hogy a szocialista képviselők megszavazzák a szocialista polgármesterek játékterét leszűkítő módosítást.

https://magyarnarancs.hu/belpol/haztol_hazig_harc_-_terezvarosi_ingatlanugyek-65237

https://web.archive.org/web/20111106013150/http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=12840

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/haztol-hazig-harc-a-terezvarosi-ingatlanugyek

Magyar Narancs

hungarian-news

2006-03-09 00:00:00

A rózsadombi SZOT-üdülő átalakítása – Mindig magasabbra

A SZOT-üdülő a hetvenes évek eleje óta ott csücsül a Rózsadomb alsó lejtőjén; 1971-ben, a kádári szocializmus szimbolikus térfoglalásaként született, néhai Vass Antal tervei alapján. Sokan fel tudják talán még idézni a balra lent kiugró presszónyúlvánnyal, jobbra fent étteremdobozzal díszített monstre épületet. Manapság szerkezetig lecsupaszított és visszabontott. "Totális, élő színpad (É) ideálisabb helyet ma Budapesten nem lehet elképzelni mindazoknak a gondolatoknak a megvalósítására, amelyek így vagy úgy mindannyiunkat kísértettek" - mondta Grunwalsky Ferenc egy interjúban a SZOT-torzóról, Jancsó Miklós Az utolsó vacsora című filmjének fő helyszínéről. A szálló története emlékezetes módon fonódott össze a rendszerváltás utáni legnagyobb sikkasztási és tőkebefektetési botránnyal. A jogszabályhézagok között evező, ügyfelei pénzének csoportosítgatásán gyarapodó Globex cégcsoport 1998-ban ennek az ingatlannak a fejlesztésébe bukott bele, amikor a Postabank összeomlásá-val fedezet nélkül maradt. Ekkor derült ki, hogy kilencéves fennállása során a Globex mintegy hétmilliárd forint értékben károsított meg több száz kisvállalkozót, két budapesti önkormányzatot, legnagyobb részben pedig Sopron város önkormányzatát. A leányvállalatok felszámolás alatt vannak, a cégcsoport vezetői, Vajda László és Vellai Györgyi pere változatlanul folyamatban van - és máig nem tudni, hová lett a pénz. A szálló a botrány kirobbanásakor az elkótyavetyélt 3,5 milliárdos értékpapírvagyon kártérítéseként került Sopron városához, melynek önkormányzata - a sikertelen értékesítési kísérletek után - 2004 nyarán a Pro-Hill Kft. jóvoltából szabadult meg tőle. A Pro-Hill új hasznosítási modellel állt elő, és a tizenöt év alatt fiókba került építészeti tervek sorozata után egy újabb tervnek szerzett érvényt. A Pro-Hill "Excelsior Budapest Spa" néven három szinttel magasabb és három méterrel szélesebb épületté alakítaná a ma látható torzót. A beruházás összköltségét lazán "10-20 milliárdra" becsüli Gyarmati Zoltán ügyvezető igazgató, az Autóker-Holding volt vezérigazgató-helyettese. A házban 93 luxuslakás lesz, termál wellnessfürdő saját forrásból, bár és étterem - de a négyzetméterenkénti 1-3 millió forintos vételárral mindenekelőtt a panorámát fizetik meg a tulajdonosok. "Ennek a terméknek ma Magyarországon nincs konkurenciája. Ez olyan, mint a Rolls-Royce - nem piacfüggő" - tájékoztatta a Narancsot Gyarmati Zoltán. Átlagok és méterek A második kerületi önkormányzat 2004 elején vette tervbe, hogy rendezi a Frankel Leó úttal határos és a hajdani szálló telkéhez közel eső, azon beépítetlen önkormányzati telek helyzetét, ami a hatvanas években befejezetlen pontházas (ún. Lottó-házak) beépítésből maradt vissza. A megoldáshoz koncepció kellett, majd egy ennek megfelelő kerületi szabályozási terv (kszt). Koncepciója a Pro-Hillnek volt - igaz, a cég akkor még csak reménybeli tulajdonosa volt az üdülőnek, hiszen Sopronnal az adásvételt csak 2004 augusztusában ütötték nyélbe. De a cég biztos volt abban, hogy rendezni tudja a Globex Deutschland AG támasztotta, általunk nem megismert eredetű követelést, ami elől eladdig minden ingatlanfejlesztő hanyatt-homlok menekült. Miközben e probléma bámulatos egyszerűséggel rendeződött, a cég és a kerület közös finanszírozásában készült a szabályozás, illetve az épület új terve is. Építészeti terv elvben csak jóváhagyott szabályozási terv alapján készülhet; a két terv engedélyeztetése mégis párhuzamosan futott, mert a Pro-Hill egy korábbi ingatlanfejlesztőnek, az RDMB 2002 Kft.-nek köszönhetően 2004 augusztusától jogerős építési engedéllyel bírt egy másik építésziroda (Vadász és Társa) más funkciójú (apartmanszálló) házára. Az új terv szerzője Maghegyi György, akit a szakmában csak a "Globex házi tervezőjeként" ismernek, hiszen a cégcsoport karrierje az általa tervezett luxusvillák építésével kezdődött a kilencvenes évek elején. Maghegyi jegyzi a Globex többi építési beruházását is, köztük a SZOT-szállóra készült tervet, ami alapján 1998-ban a kivitelezés el is indult. Míg Maghegyi titokzatosan "ismeretséggel" indokolta újbóli fellépését a SZOT-projektben, a Pro-Hill arra hivatkozott, hogy "befektetőbarátabb" építészre volt szüksége, hiszen a beépíthetőség teljes kihasználására a korábbi tervhez képest magasabb házat akartak. Bár a Vadász-iroda meglepetéssel értesült arról, hogy a lakóházat már nem ő tervezi - egy ideig a Pro-Hill is vele akart dolgozni -, terve módosításának engedélyeztetése már sínen volt; a projektcégnek a szerzői jogokat kellett megszereznie, és az új tervre szabni a szabályozást. A Maghegyi-féle tervnek és a kszt-nek először az engedélyezésre, illetve véleményezésre jogosult hatóságok során kellett átmennie. A kszt tervezetét a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) és a fővárosi tervzsűri nem fogadta el: előbbi a budai Duna-part világörök-ségi zónájának a közelsége, utóbbi a kiemelt városi helyszín miatt volt illetékes. A KÖH szakvéleménye kifogásolta, hogy a szabályozás nincs tekintettel a "városképi és a műemléki környezet együttélése, megjelenésének minősége" támasztotta elvárásokra, és az emeletráépítéssel tovább súlyosbítja az épület domináns pozícióját a városképben. A KÖH vezetősége aztán, saját magának homlokegyenest ellentmondva, a lakóépületre már kiadta a szakhatósági engedélyt: ennek okát nem tudjuk, a dokumentumot ugyanis nem bocsátották a Narancs rendelkezésére. 2004 márciusában, amikor a kszt-t és a lakóépület-tervet egyazon napon vitatta meg a fővárosi tervzsűri, kiderült, hogy a vonatkozó jogszabályok "gumiból vannak". Az adott IZ (intézményi és zöld-) övezetben a terület beépíthetőségének mértékét a "környezetre jellemző" adatok átlagán belül kell meghatározni. Mivel a "környezet" fogalmát közelebbről nem értelmezték, esetünkben nemcsak a szomszédos villákat és társasházakat, hanem a domb aljában odébb fekvő, jogilag szomszédos, ám korántsem "jellemző" nyolcemeletes Lottó-házakat is a környezetbe tartozónak ítélték, ami jól feltornászta a beépíthetőségi átlagot. Továbbá: a területen nem épülhet 30 méteresnél magasabb épület - a ház mégis eléri a 31 métert, miközben papíron alig 22 méter magas. A magasságot a bejárati szint és a legfelső járószint között mérik - így tényleg 22 méter. Akkor is, ha a bejárati alatt a lejtőn még két szint található - így már 28 méter. Aztán a szabályozás előnyben részesíti a tetőtér jellegű beépítést a kiugró teraszok helyett, ám az nem számít bele a magasságba. És már meg is van a 31 méteres, Pestre néző homlokzat. A tervtanács a fentiekre és a terv elfogadhatatlan építészeti minőségére hivatkozva eluta-sította a kérelmet, ahogyan a kszt-t is. Dévényi Tamás opponenciájában "semmilyen körülmények között" nem tartotta engedélyezhetőnek az "erődszerű, harsogó és kivagyi" épülettervet, amely ha megépül, "vissza nem fordítható károkat okoz Budapest egészének". A tervtanács nyílt építészeti tervpályázat kiírásához kötötte az épület átalakíthatóságát. Támogatók és ellenzők A II. kerület júniusban fogadta el a kszt-t. A honlapon hozzáférhető képviselő-testületi jegyzőkönyvből kiderül: a szocialista polgármestert adó, kiegyenlített erőviszonyú kerületben a fideszes és MSZP-s képviselők páratlan összhangban mellette, a szabaddemokraták a terv ellen érveltek. Utóbbiak a fővárosi tervtanácshoz hasonlóan tervpályázat kiírása mellett kardoskodtak. Végül a nagy pártoknak köszönhetően nevetségesnek ható kompromisszum született: a kszt-t elfogadják azzal a kitétellel, hogy az épület használatbavételét egy majdani építészeti tervpályázat nyertes tervének megvalósításához kötik. Vagyis engedélyeztetés nélkül engedé-lyeznek egy ismeretlen tervet. A napirendi pont tárgyalása végén Horváth Csaba polgármester felolvasta a Pro-Hillnek a képviselő-testülethez intézett levelét, melyben a cég kifejti: elfogadja a kerület - a levél írásakor a cég számára még ismeretlen - döntését, amennyiben ingatlanfejlesztési tervét nem akadályozzák. A jegyzőkönyv továbbá idézi egy képviselő szíves közlését is, aki az egyik Lottó-ház lakójától értesült a Pro-Hill ígéretéről: ha a lakók nem fellebbeznek az engedély ellen, a társaság kitatarozza a házukat. A fővárosi tervtanácsnak valójában nincsen jogi eszköze arra, hogy egy magánberuházás keretében készíttetett rossz terv megvalósulásának keresztbe tegyen. E tehetetlenségnek tulajdonítható Schneller István budapesti főépítésznek a kerületi döntésekre reagáló nyílt levele, melynek lényege: "A tervpályázat csupán a magánérdek elvtelen kiszolgálásának elkendőzé-sére szolgálna. A Fővárosi Tervtanács tiltakozik az ily módon legalizálni kívánt beépítés ellen." A tervtanácstól szokatlan nyilvános tiltakozás ellenére ősszel végül az ő bábáskodása mellett írták ki a pályázatot. A feladat a meglévő vas-beton vázszerkezet felhasználásával "a legnagyobb haszonnal értékesíthető" lakóépület tervezése, valamint az épület "Duna-parti látványba ékelése" volt. Az előzmények után nem meglepő, hogy a tervpályázaton kevesen indultak. Viszont kuriózum, hogy egyazon építésziroda, a Mérték Stúdió két terve nyerte a megosztott első díjat: az egyik vagány fricska volt a SZOT egész tervezés- és politikatörténetének, a másik konzervatív rutinterv nagy házra penthouse-zal. (A Mérték egyébként az utóbbi időben sorra elvitt minden fővárosi megbízást: a Gozsdu udvart, a József Attila Színházat, a Sajtópalotát és az Úttörő Áruházat; de a kecskeméti Malom Centert is ők jegyzik.) Gyarmati Zoltán a Narancsnak elmondta: a Pro-Hill közvélemény-kutatás segítségével állapította meg, kivel szerződjön, s a budapesti lakosság a konzervatív megoldás mellett döntött. Lett tehát újabb terv "a domb érdekében". Ítéletek és fellebbezések A Pro-Hillt már csak egy dolog hátráltatja az építkezésben: a Budapest Világörökségéért Alapítvány (BVA) júniusban a közérdek és a jogszabályok megsértésére hivatkozva a Fővárosi Közigazgatási Hivatalnál (FKH) megtámadta az építési engedélyt. A BVA közhasznú szervezet, célja a "budapesti világörökségi területek érvényesülésének elősegítése" (főépítésze, Korompay Katalin készítette elő anno Budapest világörökségi pályázatát). A BVA érvelése szerint a tervezett építkezés megsérti a világörökségi panorámát, hiszen közvetlenül a védett Duna-parti terület fölött helyezkedik el. E meggyőződésében támogatta a BVA-t a műemlékvédelmi világszervezet, az ICOMOS állásfoglalása is, amely kimondja: a ráépítést "meg kell akadályozni". Mindeközben egy UNESCO-szakértői vizsgálat is folyamatban van; megjegyzendő, tavaly a budai alsó rakpart bőví-tése az UNESCO ráhatására hiúsult meg. Ám az FKH a beadványt érdemben meg sem vizsgálta, hanem határozatában kimondta, hogy a BVA nem tekinthető ügyfélnek. A civil szervezet ezért a Fővárosi Bírósághoz (FB) fordult ügyfél mivolta elismertetéséért és az építési engedély visszavonásáért. Azt is kérte, hogy az FB függessze fel az építkezést a per jogerős lezárásáig, amit a bíróság még szeptemberben el is rendelt. A Közigazgatási Hivatal ez ellen fellebbezett, a Pro-Hill pedig beavatkozóként perbe lépett; fellebbezését azonban a Fővárosi Ítélőtábla hivatalból elutasította. Értesülésünk szerint a Pro-Hill a Legfelsőbb Bírósághoz fordult: ha a társaság ott is veszít, akkor a per végéig le kell állítani az építkezést, és az építési engedély felfüggesztése véglegessé válik. A cég mindenesetre már most is dühöng: hiszen a lakások felét eladta, és a CIB Banktól a projektre felvett kölcsönét havi 50 milliós kamat terheli.

https://magyarnarancs.hu/belpol/a_rozsadombi_szot-udulo_atalakitasa_-_mindig_magasabbra-65147

https://web.archive.org/web/20111106085505/http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=12750

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/a-rozsadombi-szot-udulo-atalakitasa-a-mindig-magasabbra

Magyar Narancs

hungarian-news

2006-02-16 00:00:00

Nomentana

A feljelentésnek pont ennyi az értelme és a célja: a kampány részeként lehetőséget teremt arra, hogy az ellenfél miniszterelnök-jelöltjét a "bűncselekmény", "büntető-feljelentés", "közokirat-hamisítás", "nyomozást rendeltek el", "vállalkozásellenesség" stb. szavak környezetében emlegessék néhány napig. Nem új keletű dolog ez, alkalmazta (alkalmazza majd) a túloldal is. Még a ki nem mondott, de sejtetett állítás (Gy. F. intellektuális bűnöző) sem kirívóan súlyos: Medgyessyt a kampányhajrában vádolták károkozással politikai riválisai (Gresham-ügy), Gyurcsányt a miniszterelnöki esküje napján a brókerbotránnyal akarták többedszerre is összefüggésbe hozni, és így tovább. A felvezetés is hagyományos: a Magyar Nemzet Gyurcsány-ügyi ún. tényfeltárásait - amelyeknek első hasábjai rendre a népnyúzó, nemzetáruló kommunisták elleni költői kirohanásokkal telnek meg - felháborodottan és döbbenten konstatálja a Fidesz, hogy aztán sajtótájékoztatókat, nyilatkozatokat stb. szervezzen rá, és büntetőfeljelentéseket tegyen. (Amikre majd a Magyar Nemzet felháborodva és döbbenten hivatkozhat, hogy ti. Gyurcsány Ferenc üzleti múltja miatt már számos büntetőfeljelentés született - így zárul be e speciális polgári kör.) Amúgy e feljelentések sorsa elég egyhangú: a Legfőbb Ügyészség eddig egyetlen esetben sem látta megalapozottnak ezeket. Ezen nyilván a Fideszben lepődnek meg a legkevésbé - elvégre a jogvégzett embereik száma kiugróan magas -, de nem is ez a cél. Az ún. Nomentana-ügy a lényegét tekintve komolytalanabb bármely korábbi, Gyurcsány múltját firtató támadásnál. Van egy átalakuló betéti társaság, amely a cégiratok benyújtása után kft.-ként működik. A változásbejegyzést a cégbíróság formai okok miatt elutasítja; a cég csak két év múlva pótolja a hiányt, s így a hatóság a kérelmet már befogadja. Ennyi. A bombasztikus állítások - a Gyurcsány-vagyon felhalmozása fantomcégen keresztül, Gy. F. zsarolással szedte rá az egyik cég alkalmazottait üzletrészük eladására stb. - író-asztal mellett konstruált sztorik. (A zsarolás olyannyira képtelen - például azért, mert a megvett cégnek egyetlen alkalmazottja sem volt a tranz-akció idején -, hogy arról maga a lap is lehasadt hamar.) A feljelentés a be nem jegyzett időszak ügyleteinek törvényességét vitatja. Érdekes álláspont, mivel egy frissen (át)alakult cég a társasági szerződés aláírása és annak cégbírósági benyújtása pillanatától korlátozás nélkül gyakorolhatja jogait. Az ügyészség éppen ezen időszakot vizsgálja majd. Tegyük hozzá: a nyomozás megindítására a hatóságot a törvény kötelezi; ennek során begyűjti a dokumentumokat és meghozza határozatát. Gyurcsány akkor jár rosszul, ha az ügyészség nem egy alapos, mindent végigrágó vizsgálat után dönt a nyomozás meg nem indításáról. Mert a közokirat-hamisítás gyanúját elintézheti annyival is, hogy ha történt volna is bármi, az mára elévült. Ha a Fidesznek mázlija van, a Legfőbb Ügyészség erre a következtetésre jut; és Deutsch-Für Tamás fellebbezhet majd a közhöz a demokrácia, az egyenlő mérce és a népi konzultáció nevében. Az ügyészségi döntés megtippelése persze merő spekuláció; ám ha a hatóság az utóbbi szerint dönt, nem árt a szocialistáknak tudni: Polték akkor is a törvény betűje szerint járnak el. A rend kedvéért rögzítsük azért: a cég nevében annak felelős tisztségviselői kötöttek létező üzleteket, továbbá a tulajdonosai nem török meg horvát vendégmunkások voltak, és nem tízmilliós adótartozásokat tüntettek el általa. A Nomentana nem a Centum Kft. vagy a Quality Invest, vagy a többi egykorvolt, híres Fidesz közeli társaság. A tanulságos különbségeket sorolhatnánk még, de fölösleges: egy kampányhúzásnak sohasem a valóság a tárgya. Igaz, attól még akár be is jöhet.

https://magyarnarancs.hu/aszerk/nomentana-65140?pageId=3

https://web.archive.org/web/20231129131313/https://magyarnarancs.hu/aszerk/nomentana-65140?pageId=3

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/nomentana

Magyar Narancs

hungarian-news

2006-02-09 00:00:00

Szusszanásnyi szünet – A Ferihegy eladása

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. teljesítette a kormányzati elvárást, és még az óévben túladott a reptéren. A Budapest Airport Rt. többségi részvé-nyeiért (75 százalék mínusz egy szavazat) és a 75 évre szóló vagyon-kezelői jogért a British Airports Authority International Holdings Ltd. 464,535 milliárd forintot (1,25 milliárd fontot) kínált - a Hochtief Airport és a Hochtief Capital ve-zette német-kanadai konzorcium ajánlatánál mintegy 58, az ugyancsak német Fraport - Deutsche Bankénál 114 milliárd forinttal többet. Így némi hezitálás után - amiről még lesz szó - az ÁPV Rt. a britekkel kötött szerződést. A nyertes a világ legnagyobb repülőtér-üzemeltető csoportja. Az Egyesült Királyságban, az USA-ban, Ausztráliában és Olaszországban összesen 18 reptértársaságban van üzletrésze, illetve üzemeltetési joga, és 2004-ben 140 millió utas vette igénybe a szolgáltatásait. A britek 2011-ig 261 millió euró (65,26 milliárd forint) beruházásra vállaltak kötelezettséget, melyet ugyan "a kezdet"-nek neveztek, de mégiscsak alacsonyabb annál a százmilliárdos nagyságrendű garanciánál, amiről Veres János pénzügyminiszter a beérkezett pályázatok alapján beszélt. A BAA a tervek szerint egybekapcsolja a 2A és 2B terminált, repülőgép-parkolót és kargóbázist épít, viszont hivatalosan nem kötelezte el magát a reptéri gyorsvasút megépítése mellett. A britek megpendített terveiből inkább arra lehet következtetni, hogy az árbevételből minél hamarabb megpróbálnak a lehető legtöbbet visszaszedni, ezért a reptéren saját maguk csak a klasszikus pályaüzemeltetést végeznék. Így azokat a tevékenységeket, amelyek nem tartoznak ebbe a körbe, kiszervezik és el- vagy bérbe adják. Szokatlan módon e folyamat már a privatizáció alatt elkezdődött, és a győztesnek csak bólintania kellett, hogy mindezzel egyetért. A földi kiszolgálás már külön társaságban - még a BA Rt. kebelén belül - működik (BA Handling Kft.), ahogy a reptéri fegyveres biztonsági őrség kiszervezésére is születtek tervek. Várhatóan túladnak a reptéri ingatlanok haszno-sítási jogán is, és a kereskedelmi beruházásokat (szállodák, üzletek, éttermek építése) koncessziós partnerekkel valósítják meg. Első lépésben várhatóan szakmai praktikákkal igyekeznek racionalizálni a reptér működését, anélkül, hogy szükség volna azonnali nagyberuházásokra. Mivel a pályázók titoktartási kötelezettséget vállaltak, a pénzügyi ajánlaton kívül nem tudni, hogy a két vesztes német cég mennyi és milyen ütemezésű fejlesztést kínált. A vételár azonban mindenképp rekordnak számít: a magyar állam egyszerre ennyit még nem keresett egyetlen vagyoneleme eladásakor sem. A britek a BA Rt. legutóbbi éves jövedelmének közel harmincszorosát fizették ki, ami jelentős optimizmusra vall a reptér imponáló forgalomnövekedési statisztikái ellenére is. (2005-ben az egy évvel korábbi 6,45 milliónál egymillióval több utast szolgált ki a BA.) A befektetők rendszerint legfeljebb 8-12 éves megtérüléssel számolnak, és az utóbbi időben - miképp a HVG-nek Baranyi Imre, az ÁPV Rt. it-tagja nyilatkozott - még a megnövekedett forgalmú repterekért is legfeljebb 13-16-szoros árat fizettek. Az összes pályázó közül a BAA viseli a legnagyobb kockázatot: míg a Hochtief és a Fraport pénzügyi befektetővel közös konzorciumban pályázott, tehát a felelősség megoszlott, a britek a vételár teljes összegére maguk vállaltak garanciát - emiatt több nemzetközi hitelminősítő rontott is a BAA adósbesorolásán. Mike Clasper, az anyavállalat, a BAA Plc. vezérigazgatója az angolokat azzal igyekezett megnyugtatni, hogy a ferihegyi utasszám a jelenlegi hét és fél millióról feltornázható negyvenmillióra. A becslésről nehéz bármit mondani: legfeljebb annyit, hogy a pályázatban a BAA "csak" húszmillió utast irányzott elő 2020-ig, de még ez is nemes célnak tűnik. Mindenesetre nem csak mi könyvelhettünk el rekordbevételt - a briteknek (és nem csak a BAA-nek) ez a legnagyobb magyarországi beruházása. Az angol lapokban a magas vételárat a BA jövedelemtermelő képessége és a szektor növekedése mellett a kedvező szabályozási környezettel magyarázták: míg az Egyesült Királyság légügyi hatósága szigorúan szabályozza a piacait, Ferihegyen csak a következő öt évre határoztak meg leszállási illetéket - az üzemeltető a későbbiekre lényegében szabad kezet kapott. A nyugati tőkére váró Ukrajna közelsége is fontos szempont lehetett, hiszen a brit befektetők Budapestről jobban rálátnak az ötvenmilliós ország kínálta lehetőségekre. A Gyurcsány-kormány a privatizáció szükségességét a térség repterei közti versennyel és az ebből származó fejlesztési kényszerrel indokolta. Ahogy azt a kormányfő saját praxisában is tapasztalhatta: az állam lassan hoz döntéseket, a politikai érdekek állandóan bekavarnak, és ha végre mégis beruház, drágán teszi, mivel (például) nincs rá pénze. A kormány mérlegelhetett volna úgy is, hogy tőzsdei privatizációt preferál, de akkor az állam vélhetően nem kapta volna meg azt a pluszt, amit a cég ellenőrzéséért a versenytársakkal szemben a BAA kifizetett. Utólag inkább azt lehetne kérdezni: ha már eladott egy majdnem hetvenöt százalékos részvénycsomagot, miért tartotta meg a többit? Ahogy Mike Clasper is utalt rá: ezzel a pakettel a BAA a bevételek 99 százalékát ellenőrizheti. És akár azt is megkérdeznénk: ha a kormány a fejlesztésekkel indokolta a privatizációt, az ÁPV Rt. miért nem írta pontosan elő, hogy milyen és mekkora beruházásokat vár el minimum a vevőtől? A nyári Orbán-Gyurcsány tévés vitát követően úgy tűnt, hogy a legnagyobb ellenzéki párt elsöprő támadásra készül az "aranytojást tojó tyúk" eladása ügyében, hiszen az ellenzék vezére nyomatékosan kérte a miniszterelnököt, hogy vegye fontolóra Ferihegy privatizációját. Az év(tized) legnagyobb értékű magánosítását azonban meglehetősen következetlen és gyenge ellenzéki kommunikáció kísérte. Ez nem Márton Attila országgyűlési képviselőn (Fidesz) múlt, aki Répássy és Szíjjártó képviselők helyett is rendületlenül szervezte az őszi utcai sajtótájékoztatókat. Míg a Malév Rt. eladása elleni propagandát a Fidesz hatékonyan építette fel (még Kövér László is beszállt, amikor a nemzetbiztonsági kockázatokat elemző tanulmányt kérte számon az ÁPV Rt.-n), addig BA-ügyben a párt felső vezetésének nem volt két átütő, egy irányba mutató megszólalása. Az ősz a nemzeti vagyonszerződésről szóló kétharmados törvényjavaslat szajkózásával indult: e szerint a BA-t - más megmaradt vagyonelemekkel együtt - "az emberek biztonsága érdekében" nem szabad privatizálni. Miközben a nemzeti vagyon-védő kampány üzenete tűnt érvényesnek, a Fidesz azt is kifogásolta, hogy vagyonleltár híján nem tudni, mit adnak el, és hogy az mennyit ér. Majd szinte egy időben szakértői becslésekre hivatkozva 800-1000 milliárd forintra árazták be a reptér valós értékét. Bár a sajtó (nem csak a "jobboldali") meglehetős tájékozottsággal követte a reptér körüli eseményeket, legfeljebb csak néhány napirend előtti, mindenféle visszhangot nélkülöző felszólalás merített a lapok információiból. Különös is lett volna, ha a Fidesz megtalálja a megfelelő érveket: amennyiben az Orbán-kormány egy miniszteri rendelettel 2001 végén nem államosítja újra a reptér terminálterületeit a kanadai beruházó és üzemeltető cég ki-szorításával, akkor az elbitorolt vagyonkezelői jogok újraértékesíté-séről ma nem is lehetett volna beszélni (lásd: Áer árendába, Magyar Narancs, 2005. november 24.). Egyszerre vallott skizofréniára, szenilitásra és szimpla képmutatásra, hogy a privatizációt félszívvel ugyan, de jogi alapon (is) támadta. Igaz, nemcsak a múlt, hanem a folyó eljárás miatt is sorjáztak perek reptérügyben. Szeptemberben a BA-dolgozók még megakasztották átmenetileg az eladást, novemberi ügyészségi panaszukat azonban - amikor azt firtatták, hogy a BA Rt. egyáltalán a privatizációs törvény hatálya alá tartozik-e - már nem hallgatták meg. Az eredményhirdetést követően pedig a második helyezett Hochtief kért ideiglenes intézkedést a Fővárosi Bíróságtól a szerződéskötés megakadályozására. A Hochtief tudomásunk szerint nem az eljárást, hanem a végeredményt vitatja: a győztes BAA International Holdings Ltd. - ahogy ez az ÁPV Rt. december 8-i közleményében is visszaköszön - nem tüntette fel, hogy konzorciummal pályázik. A beruházásra létrehozott társaságnak, a BUD Holdings Vagyonkezelő Zrt.-nek az anyavállalat, a BAA is tagja, noha a kiírás azt követeli meg, hogy a projekttársaság az ajánlattevő százszázalékos tulajdonában legyen. Az ÁPV Rt.-nél ez most nem okozhatott fennakadást, és az is csak pár napig hátráltatta a szerződéskötést, hogy kiderült: a privatizációhoz szükség van a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának engedélyére is a Ferihegyen található, műemléki védelmet élvező objektumok (például a ferihegyi repülőmúzeum) bérbeadása miatt. Aranyvasárnapra minden probléma elhárult: a felek aláírták a szerződést, a britek pedig még karácsony előtt átutalták a pénzt, és sebtiben elfoglalták a BA vezetői tesületeit. A Fővárosi Bíróság a Hochtieftől hiánypótlást kért - de a fő kérdés még az óévben eldőlt. Az viszont megeshet, hogy az igazi hirig csak most kezdődik. A szakszervezetek át-meneti fegyverszünetet kötöttek ugyan és egyeztetnek az új tulajdonossal, de a BAA pályázata nem ígért sok jót a dolgozóknak. A britek eredetileg azzal kalkuláltak, hogy az állomány több mint felét kiszervezik, ötszáz dolgozót pedig elbocsátanának. Mint Hilmér Sándortól, két reptéri szakszervezet szóvivőjétől megtudtuk: egyelőre a további foglalkoztatás biztosítása az elsődleges céluk, és utána tárgyalnának a bérrendezésről. A Fidesz a két ünnep között már az egészségügy fejlesztésére for-dította volna a százmilliárdokat, nem pedig hiánycsökkentésre. Persze mondhatott volna ezer más dolgot. Bár az ellenzéki párt sürgette a privatizációs dokumentumok nyilvánosságra hozatalát is, könnyen elképzelhető, hogy a kampányban nem a magánosításra, hanem az MSZP-vel kapcsolatba hozható reptéri bizniszekre koncentrálnak. Ilyen például a reptértől északra lévő, Ecser felé eső fejlesztési területek jövője. Ha a reptér ebben az irányban terjeszkedik, egy új városközpont születhet itt szállodákkal, hipermarketekkel stb. A földeket birtokló ingatlanfejlesztő cégekbe tavaly nyáron Leisztinger Tamás, "MSZP közeli üzletember" vásárolta be magát. Övé lett az a húsz hektár is, amelyet a BA Rt. februárban aránytalanul magasnak tűnő áron majdnem megvásárolt a kargóbázis bővítésére, de Draskovics Tibor pénzügyminiszter az utolsó pillanatban leállította az ügyletet. Mivel a BRFK márciusig meghosszabbította az ügyészség megbízásából ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozását, a kargósztori épp a kampány hajrájára forrhatja ki magát. (A telekügyletet foglalja össze a Drága szomszéd című keretes írás.) A telekkel összefügg a régóta dédelgetett ferihegyi gyorsvasút sorsa is. Eredetileg Demján Sándor üzletember álmodta meg a Nyugati pályaudvar (a tervezett West End 2) és a reptér közötti összeköttetést. A Ferdinánd híd mögötti telkekre opciós jogot is szerzett a MÁV-tól, melynek igazgatósága az év végén úgy döntött: a gyorsvasút budapesti végállomása inkább a Keletinél legyen. A volt ügető területén az izraeli kézen lévő Plaza Centers még a West Endnél is nagyobb bevásárlóközpont építésébe fogott, miután a telket novemberben megvette a francia tulajdonú Bouygues Hungária Kft.-től. Ha ez így megy tovább, Demján a reptéri beruházások többszörös vesztesének érezheti magát. Az irányítása alatt működő Trigránit Rt. az OTP Bankkal és a Mol Rt.-vel közös konzorciuma be sem jutott a reptér-privatizáció második fordulójába. A gyorsvasút reptéri végállomása a jelen állás szerint a Leisztinger-féle fejlesztési területre esik, holott arra korábban Demjánnak is fájt a foga. A nyomvonal pedig nem épp az általa ideálisnak tartott irányba halad. Végül a tököli repülőtér, amelyet tavaly vett meg az érdekelt-ségébe tartozó beruházó cég, az Euroinvest Rt. az ÁPV Rt.-től, még mindig nem kapott nemzetközi légiforgalmi engedélyt - nem kizárt, hogy ez a BA Rt. privatizációjával függ össze. Drága szomszéd Az ecseri földek - mintegy 320 hektár - vásárlási jogát 2002-2003-ban az ingatlanszakmában jól ismert Carion csoport két képviselője, Ötvös Géza és Szani János, valamint egy reptéri szakember, Hegyi Gábor közös cége, a Carion Airport Development (CAD) Rt. szerezte meg. Miután a BA Rt. 2004-ben területet keresett új áruszállítási központja kialakítására, a CAD Rt. a földjeiből húsz hektárt ajánlott megvételre a helyben megszokott 3500-8500 forintos négyzetméterenkénti ár helyett 23 ezer forintért. 2005 februárjában ennek az adásvételnek a realizálását tiltotta meg Draskovics Tibor, aki a telekügylet miatt Puch Lászlóval, az MSZP pénztárnokával is konfrontálódott. 2005 augusztusában az Arago csoport KNB-Fuente névre keresztelt ingatlanforgalmazó kft.-je hatvanszázalékos részesedést - és ezzel mintegy száz hektárt - szerzett Szaniék cégében kétmilliárd forintért, ami 2,7 milliárddal kevesebb, mint amennyit a BA Rt. húsz hektárért kínált. A telekügyet összefoglaló Heti Válasz Puch egyik rokonát a BA Rt. informatikai beszállítójának ügyvezetőjével azonosítja, míg a lap szerint a BA Rt.-ből kiszervezett BA Handling Kft. cégjogi ügyeit Leisztinger egyik jogi képviselője intézi. A reptér-privatizáció a kampányidőszakban várhatóan kevésbé a BAA, sokkal inkább a párt közeli alakok üzletei miatt lesz érdekes.

https://magyarnarancs.hu/belpol/szusszanasnyi_szunet_-_a_ferihegy_eladasa-65006

https://web.archive.org/web/20220702165332/https://magyarnarancs.hu/belpol/szusszanasnyi_szunet_-_a_ferihegy_eladasa-65006

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/draga-szomszed-szusszanasnyi-szunet-a-a-ferihegy-eladasa

Magyar Narancs

hungarian-news

2006-01-12 00:00:00

Áer árendába – Reptér-privatizáció

"Mi egyet tehetünk: abszolút tiszta privatizációt csinálunk" - nyilatkozta lapunknak egy bő hónappal ezelőtt Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. elnöke. Akkor már túl voltunk a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletén, amely megsemmisítette a BA részvényeire kiírt első - nyil-vános, kétfordulós - pályázatot, mert a privatizőr elmulasztott konzultálni a reptéri dolgozókkal a magánosításról, noha ez törvényi kötelezettsége lett volna (lásd: "Kockázat nélkül nincs győzelem", Magyar Narancs, 2005. október 20.). Az interjú megjelenése előtti napon dőlt el: a kormány a gyors eladás érdekében zártkörű, egyfordulós pályázat mellett kötelezte el magát, melyre a lefújt tender első körét túlélő öt céget hívták meg. Múlt hét pénteken a BA Rt. üzemi tanácsa (üt) ismét közbeavatkozott Ezúttal a Legfőbb Ügyészségtől kért intézkedést, hogy állapítsa meg: a BA Rt. részvényei nem tartoznak a privatizációs törvény (pt) hatálya alá, így az ÁPV Rt. nem is értékesítheti őket. A pt ugyanis pontosan meghatározza, hogy milyen eredetű vagyonelemekre vonatkozik, és a BA Rt. ezek közül egyiknek sem feleltethető meg. Azaz az így kötött privatizációs szerződés érvénytelen. Álláspontjukat a szakszervezetek már szeptember végén tudatták Vági Mártonnal, az ÁPV Rt. vezérigazgatójával, de úgy tűnik, a foglalkoztatási és a bérfejlesztési garanciák érdekében foly-tatott tárgyalások késleltették a beadványt, így csak a november 14-i pályázati határidő lejárta után fordultak az ügyészséghez. A privatizációs eljárás a megkérdezett jogi szakértők szerint más okból is támadhatónak bizonyulhat. A kormány a BA Rt. részvényeit a vagyonkezelői jog határozott időre szóló értékesítésével együtt árulja. Az utóbbi tipikusan az állami vagyoni jogok átengedését jelenti, így azt nem a pt, hanem a koncessziós törvény szellemében kellene megtenni. De ha a pt-t vesszük alapul, zártkörű pályázatra akkor is csak kivételesen kerülhetne sor: és a költségvetés helyzete nem tekinthető ilyen indoknak. Az első körben kiesett négy befektető méltánytalannak találhatná az eljárást. Különösen, ha az új pályázat miatt elölről kezdődött a licit, és a meghívott versenyzők nem ígérték túl a korábban megajánlott árat. Az európai kartellszabályokkal ellentétes, és sérti a versenyeztetés tisztaságát, hogy az érvénytelenített tender első körének továbbjutói még az új pályázat kiírása előtt betekinthettek a BA Rt. cégdokumentumaiba, és részletes adatszolgáltatást kaptak. Az ÁPV Rt. elnöke a már idézett interjúban utalt arra, hogy "a privatizáció során többéves rendezetlenséget kellett (volna) rendezetté tenni", és hogy a probléma gyökere az Orbán-kormány idejére nyúlik vissza, amikor a reptér-költségvetési szerv (Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság, LRI) átalakult gazdasági társasággá (BA Rt.). Az átalakulás kulcsa a légügyi törvény megváltoztatása nyomán kiadott 2001. december 20-i miniszteri rendelet volt, melyben Fónagy János akkori szakminiszter megszüntette az LRI-t, feladatait pedig megosztotta. A légi irányítást és a légiforgalmi szolgálatok ellátását a központi költségvetési szervként megalapított HungaroControl kapta. Ferihegy üzemeltetésével és fejlesztésével a 2001 szeptemberében létrehozott, százszázalékos állami tulajdonban lévő BA Rt.-t bízták meg. A "nem" szavazat nélkül, nagy többséggel elfogadott légügyi törvény módosítása megtiltotta a reptér üzemeltetésének átengedését harmadik személynek, ami - mint pár nappal később egyértelművé vált - a reptér terminálte-rületeinek "visszaállamosítását" célozta. A mostani privatizáció értékeléséhez nem árt felidézni a reptér történetének fontosabb mozzanatait. (A témát az Élet és Irodalom 2005. október 29. és november 11. száma dolgozta föl.) Ferihegy terminálberuházásait az állam kül-földi tőke bevonásával valósította meg. Már a 2/A terminál is osztrák tőkéből épült 1985-ben. A bővítésre, illetve a 2/B terminál felépítésére koncessziós keretek között kerestek beruházótársat. A kiválasztás előminősítési eljárással kezdődött 1992-ben, és a kétfordulós pályázat végül egy amerikai konzorcium és egy kanadai cég között dőlt el, az utóbbi javára. Az Airterminal Development Corpo-rationnel (ADC) az LRI 1995 már-ciusában kötött szerződést. A be-ruházás megvalósítására és a terminálok későbbi üzemeltetésére az ADC egymilliós törzstőkével létrehozta a Ferihegyi Utasterminál Fejlesztő (FUF) Kft.-t, melyben a kormány felhatalmazásával az LRI 1997. február 18-án 66 százalékos üzletrészt szerzett. A projekt finanszírozása, illetve a fejlesztéssel kapcsolatos adósságszolgálat teljesítése érdekében az ADC 16,765 millió dollár értékben törzstőkeemelést hajtott végre - anélkül, hogy befolyása a projektcégben megváltozott volna. (Azaz az állam nevében is tőkét emelt.) Ennek ellentételezésére, illetve a terminálok hasznosításának szabályozására az LRI és a FUF között határozott időre (minimum 12 évre) szóló haszonbérleti szerződés köttetett. A lényege az volt, hogy a Kincstári Vagyonigazgatóság (KVI) a reptér korlátozott vagyonkezelői jogát az LRI-n keresztül a FUF Kft.-be vitte be. A jog a terminálbevételek beszedésére és azzal való gazdálkodásra korlátozódott, amiért a FUF Kft. koncessziós díj fizetését vállalta. A díjba beleszámított a magántőkéből megvalósított repülőtéri beruházások értéke, a terminálterületek kifizetett bérleti díja és a FUF Kft.-ben lévő állami tulajdonra eső osztalék mennyisége. A szerződést a megszületését követően több kritika érte, mondván, hogy rossz üzlet a magyarok számára, mert a befektető kevés saját tőkével aránytalanul nagy nyereséglehetőséghez jutott. Ennek ellentmondott az Ernst & Young nemzetközi könyvvizsgáló tanulmánya, mely a szerződést mindkét fél számára kiegyensúlyozottan előnyösnek ítélte, és a 15,4 százalékban maximált megtérülési rátát sem nevezte kirívónak. Az államnak a legnagyobb kockázatot az jelentette, hogy készfizetési garanciát vállalt arra a 103 millió dolláros hitelre, melyet a FUF Kft. az OTP Bank vezette magyar-kanadai bankkonzorciumtól vett fel. A cég eredményes gazdálkodása miatt az adósságszolgál-tatás azonban sosem volt veszélyben. Az üzemeltetés közös tapasztalatai alapján a felek így is élhettek volna a szerződés tárgyalásos úton történő módosításával, mivel a légi forgalmat az üzleti tervben meglehetősen alultervezték. De nem ez történt. A BA Rt. az említett szakminisztériumi rendelet következményeként a FUF Kft.-vel kötött szerződéseket nem fogadta el magára nézve kötelezőnek, és 2002. január elsejétől megszűntnek tekintette. A "kanadaiakat de jure kitették" Ferihegyről, valójában mint problémás felet elrejtették a Reptéri Oktatási Központban, hogy ne legyenek a befektetők szeme előtt. Pedig a Horn-kormány Kanadával és az ADC off-shore cégét bejegyző Ciprussal is befektetésvédelmi szerződést kötött a megállapodás körülbástyázására. A bankok ezek után "lejárttá" nyilvánították a hitelt, a még meglévő adósság visszafizetésére pedig azonos összegű hitelt adtak a BA Rt.-nek - az eredeti adós, a FUF Kft., illetve a kanadai beruházók megkérdezése nélkül! Az OTP Bank vezette konzorcium pedig a mai napig nem tud jogcímet megjelölni a BA Rt. általi megfizetés befogadására. A 2001-es miniszteri rendelet nyomán hozott lépések a FUF Kft.-t megbénították, de az államosítási kísérlettől függetlenül a FUF-üzletrészre szóló vagyonkezelési szerződés nem vált semmissé. Nem járt le a futamidő, a FUF sem szűnt meg jogutód nélkül, nem indokolta semmi a rendkívüli felmondást, és a jogosult (KVI) sem vonta vissza a vagyonkezelői jogot. Ellenkezőleg: egyedül a FUF Kft. rendelkezik érvényes vagyonkezelési szerződéssel, a BA Rt.-nek nincs támadha-tatlan szerződése. Mindez pedig nemcsak a kiebrudalt FUF Kft.-nek, illetve kisebbségi tulajdonosának, a kanadai ADC Kft.-nek a magyar állammal szembeni kártérítési igényeit alapozza meg, hanem kihat mindarra, ami a későbbi állapot legalizálására szolgál, valamint a vagyonkezelési jog újbóli értékesítését illeti. Mészáros Tamás a Narancsnak adott interjújában utalt arra, hogy a kártérítési perekben az állam jótáll, így az eljárást a benyújtott keresetek nem akasztják meg. Az ÁPV Rt.-nek az volt a feladata, hogy a kincstárral kötendő vagyonkezelési szerződést "tökéletessé" tegye, "beleértve a vagyonleltárt, illetve a vagyonértékelést". Ha a kanadai fél olyan pert indít, ami nem kártérítést kér a bíróságtól, hanem az eredeti állapot helyreállítását, az be-láthatatlan következményekkel jár a befektetőre, hiszen a FUF ismét haszonbérlővé válhat. A vagyonátadás ugyanis a Fónagy-féle rendelet nyomán elmaradt: egyszerűen elfelejtkeztek rendelkezni a FUF Kft.-ben lévő üzletrész jogutódlásáról. Csak egy évvel később, 2002. december végén született meg a KVI és a BA Rt. közötti vagyonkezelési szerződés, melynek érvényességét erősen aláássa, hogy nincs benne: pontosan milyen vagyonra, milyen ellenér-téken és mennyi időre köttetett, ugyanakkor rendelkezik a vagyonkezelési jog átruházásának lehetőségéről, ami felvillantja e jog újbóli eladását. A dokumentum leszögezi: a reptér ingatlan, ám a vagyonkezelői jog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése, ami az ingatlan kezelésbe vételének feltétele, még mostanra sem történt meg maradéktalanul. 2003 áprilisában a KVI és a BA Rt. közös nyilatkozattal módosította a meglévő kontraktust, melyben már megállapították a vagyonkezelési jog ellenértékét, ami fillérre pontosan megegyezett a FUF Kft.-től különös körülmények között átvállalt és kifizetett bank-hitel összegével (24,991 milliárd forint). Az így definiált vagyonkezelési díjat tíz évre előre teljesítettnek tekintették, és éves bontásban tervezték bevezetni a könyvekbe. Az új vagyonkezelési szerződés úgy néz ki, mintha a vagyonkezelői jogot a FUF Kft. után sikerült volna még egyszer eladni. A BA Rt. 10 és 30 milliárd Ft közötti éves nyereségéhez viszonyítva a 2,5 milliárdos vagyonkezelői díj meglehetősen értékaránytalan, viszont arra alkalmas, hogy csökkentse az adózás előtti árbevételt. A FUF Kft. ellehetetlenítéséből létrejött helyzetet a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány sem reparálta: a jelenlegi vagyonkeze-lési szerződés foltozgatásával erre nincs is mód. A fő probléma az, hogy a BA Rt. a jogutódlással csak annyi jogot és kötelezettséget szerezhetett, amennyivel a jogelőd is rendelkezett. Mivel a jogokat az LRI meghatározott időszakra eladta a FUF Kft.-nek, azt a BA Rt. (vagy ha a privatizációt nézzük: bárki más) csak a FUF-tól szerezheti meg szerződés útján. Vagyis a szálak elvarrásához a vagyonjogi helyzetet tárgyalásos úton kellene rendezni a FUF-fel. A cég kártalanítása - ami miatt már több per is folyamatban van (lásd Mennyi kereset! című keretes írásunkat) - csak egy dolog. További kockázatot rejthet, ha peren kívüli megegyezés hiányában a választott bíróság az eredeti állapot helyreállítása mellett dönt. Ebben az esetben nemcsak a FUF Kft.-t kell kártalanítani az elmaradt bevételeiért, hanem a privatizációs pályázat nyertesét is. Ami a gyakorlatban azt jelentheti, hogy minél nagyobb a privatizációs bevétel, annál magasabb kártérítést kell fizetni. Ha a FUF működési joga helyreáll, a BA Rt. összes szerződése megkérdőjeleződhet. A reptéri beruházásokhoz (legyen az gyorsvasút vagy ferihegyi városközpont) pedig a FUF engedélyére lesz szükség. Míg az első pályázati kiírás értelmében a nyertes lemondott volna a megállapodás felülvizsgálati lehetőségéről, illetve legfeljebb egyeurós kártérítést követelhetett volna, a kormány az új tenderben vállalta a jogi kockázatokat. Ha a BA Rt. vagyonkezelői jogát az eszközei vagy részvényei kisajátításával korlátoznák (lásd: államosítás), vagy a FUF Kft. által indított perekben visszaállítanák az eredeti állapotot, a vevőnek visszajárna a vételár - megtoldva a megtérülési ráta alapján kiszámított nyereséggel. A zártkörű tenderre az érvénytelenített privatizációs eljárás első körének továbbjutói - két német, egy brit, egy dán és egy ausztrál pályázó - kaptak meghívást. Az utóbbi kettő, a Copenhagen Airports és a Macquire kiszállt, a frankfurti repteret üzemeltető Fraport AG, az athéni és a düsseldorfi légikikötőt működtető Hochtief Airport vezette konzorcium, valamint a Heathrow-t üzemeltető British Airport Authority (BAA) viszont tett ajánlatot. A Manager Magazin októberi információja szerint az első, érvényét vesztett tenderen a szakmai és a pénzügyi rész összesítésében a BAA került az első helyre, a Hochtiefet és Fraportot megelőzve. A legmagasabb egyszeri tranzakciós díjat azonban a Hochtief ajánlotta: 390 milliárd forintot. A jelentős készpénztermelő képességű BA Rt. piaci értéke a cég kereskedelmi adatainak és a privatizációs csomag tartalmának nyilvánosságra hozatalával gyorsan megugrott. Míg kora tavasszal 50-60 milliárdos bevétellel kalkuláltak, ma már a Hochtief ajánlatát is meghaladó, 500 milliárd feletti bevétel sem elképzelhetetlen. A rekordár rendben lévő is lehetne, ha csak a haszonbérlet hetvenöt évre szóló futamidejét vagy az utasforgalom várható növekedését néznénk. De ahogyan emelkedik az ár, úgy fogyatkozik a vagyon. A Heti Válasz értesülése szerint nyáron kiszervezték a BA Rt.-ből a földi kiszolgálási üzletágat bonyolító, idén várhatóan 5,5 milliárdos forgalmat eredményező Budapest Airport Handling Kft.-t. Lapunk úgy tudja, hasonló dolgok történnek a reptéri fegyveres biztonsági őrséget irányító Biztonsági Igazgatósággal, mely a repülésvédelmi feladatok ellátása címén jelenleg minden utas után kap egy eurót. Az állam emellett nem hagy bent készpénzt a cégben: úgy tudjuk, kilencmilliárd forintot von ki a BA Rt.-ből az eladás előtt. A vagyonkezelői jog értékesítéséből befolyó összeg a KVI-nél landolna, és a költségvetés helyzetét enyhítené. A cég részvényeinek (75 százalék mínusz egy szavazat) az ellenértéke kerülne az állami vagyonkezelőhöz - mint privatizációs bevétel. A pályázatok tartalmáról már korábban is nagyon kevés információ szivárgott ki. A reptér privatizációját közelről ismerő forrásunk szerint akadt néhány "apróság", ami a BAA-nak kedvezett: például az angolszász világban elterjedt számviteli típus szerint kellett kiszámítani az üzleti eredményt és az utasforgalmat a szakmai befektetői státus igazolására. A hírek szerint a BAA jól fekszik a kormány közeli körökben is. Ugyanakkor a konzorcium magyar tagja, a Wallis Rt. élére nemrég kinevezték Gansperger Gyulát, aki az Orbán-kormány idején a BA Rt.-t vezette - akkor, amikor a FUF Kft. jogelvonását bonyolították. Az ÉS szerint rajta keresztül megnyílt az út az ellenzéki párt puhítására is. Azt is a BAA vezére kottyantotta el egy lapinterjúban, hogy hajlandók lennének akár 500 milliárdot is fizetni a reptérért. Az esélyekről valamennyit elárul, hogy az elsőre 390 milliárdot ajánló Hochtief épp brit felvásárlás alatt áll - nagyjából az anyavállalat értéke annyi, mint amit a németek a BA Rt.-ért ajánlottak. A csúcsajánlatot valamilyen exkluzív opciónak kell ellensúlyoznia. A vevők egyrészt a Malévtól szeretnék megkapni a reptéri üzemanyag-ellátást biztosító RÜK Kft.-t, amit a BA Rt. vásárolna meg - némi nehézséget okoz, hogy hétmilliárdba kerülne. Ennél is nagyobb durranás lehet az a kötelezettségvállalás, miszerint az állam nem ad ki másnak Budapest és környékére (több verzió szerint: ötven, maximum száztíz km sugarú körben) nemzetközi repülőtér-üzemeltetési engedélyt. Opcióként ezenfelül szóba került egy exkluzív kargó logisztikai engedély kibocsátása is. Mivel ez újra csak az állami monopólium átengedését jelentené - ezt is koncessziós keretek között kellene végrehajtani. Viszont igazolná, hogy Ferihegy "minden pénzt megér". Mennyi kereset! A FUF Kft. kanadai tulajdonosa, az ADC Kft. 2003 májusában fordult a Világbank mellett működő washingtoni választott bírósághoz jogorvoslatért, mert az érvényes vagyonkezelési szerződést felrúgva a magyar fél visszaállamosította a repteret. Keresetének főbb sarokszámait az LRI-nek nyújtott - tőkeemelésre fordított - kölcsön törlesztésének hátralévő része, az üzemeltetésből származó elmaradt nyereség, a háromszázalékos menedzseri díj és az elmaradt osztalék teszik ki. Az ÉS az állam által okozott kárt 20-40 milliárd forint közötti összegre becsülte. Október végén a FUF Kft. Magyarországon is elindított egy pert, melyben egyebek mellett a már kifizetett bérleti díjat követeli vissza. A per 8,5 milliárd forintról szól. November elején újabb, immár 125 milliárdos kereset beadására készült a FUF Kft., miután egy APEH-vizsgálat megállapította, hogy a cég mérlegében vagyonértékű jogként változatlanul szerepel a 2-es terminál üzemeltetése. A cég értelemszerűen nem volt hajlandó kivezetni a könyveléséből, miután fizetett érte a terminálberuházás révén létrejött eszközökkel, és a BA Rt. sem vásárolta meg tőle a jogot. Az OTP Bank vezette konzorcium közreműködésével a FUF Kft.-től a megkérdezése nélkül átvállalt és kifizetett tőke plusz kamatai után a BA Rt.-nek kellett volna megfizetni az áfát - ennek elkerülésére kötötte meg a KVI-vel a vagyonkezelői szerződés módosításáról szóló megállapodást, melyben az összeget a vagyonkezelési díj előre teljesítésének tekintették. Egy augusztusi, a Legfőbb Ügyészséghez érkező állampolgári beadvány többek között ennek a módosításnak a hátterére kérdezett rá - színlelt szerződéskötéssel meggyanúsítva a két felet. Egy forrásunk szerint a FUF nem kényszerült volna bele ebbe a perbe, ha "nem küldték volna rá az APEH-et" a privatizáció lezárásáig. Így viszont lehet, hogy visszaüt a bumeráng: a logika szerint az adóhivatalnak most a BA Rt.-nél kellene vizsgálódni. Ha a FUF-nak ugyanis érvényes vagyonkezelői szerződése van, a BA Rt.-nél gyanítható némi mérlegkozmetikázás.

https://magyarnarancs.hu/belpol/aer_arendaba_-_repter-privatizacio-64827

https://web.archive.org/web/20220701085145/https://magyarnarancs.hu/belpol/aer_arendaba_-_repter-privatizacio-64827

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/aer-arendaba-a-repter-privatizacio

Magyar Narancs

hungarian-news

2005-11-24 00:00:00

Anyagromlás – Vádemelés Sümeghy Csaba országgyűlési képviselő ellen

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal a napokban benyújtotta a vádiratot a Gyulai Városi Bírósághoz a békéscsabai BCB Egyesült Textil Rt.-ügycsoportban, összesen tizennégy vádlott ellen csődbűntett, közokirat-hamisítás és más bűncselekmények miatt - tájékoztatta lapunkat Varga Jenő, a Fővárosi Főügyészség helyettes vezetője, sajtószóvivő. A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal részvételére azért volt szükség, mert "mentességet élvező személy" került a nyomozás során a hatóságok látókörébe: Sümeghy Csaba fideszes országgyűlési képviselő, volt kamarai kormánybiztos, a cég egykori tulajdonosa. A teljes ügycsoportban a fenti vádak mellett felmerült a sikkasztás és a hűtlen kezelés gyanúja is. Ez utóbbiban az OTP Bank Rt. Békés Megyei Igazgatóságának volt és jelenlegi vezetői is érintettek gyanúsítottként. A csődbűntett miatt folyó nyomozásban akkor értek a célegyenesbe, amikor 2004. április 18-án a hatóságok őrizetbe vették Riczu Gyulát és id. Wachsler Tamást, akik társukkal, Wappler Lászlóval 2000 márciusában máig üzleti titkot képző árért megvásárolták a BCB békéscsabai gyárát Sümeghy Csabától. (Wappler László őrizetbevételére nem volt szükség, ő akkor és azóta is a "Balaton egykori királya", Szlávy Bulcsú megölésének gyanúja miatt előzetes letartóztatásban van.) A tulaj Ugyancsak tavaly tavasszal készült el az az igazságügyi könyvszakértői vélemény, amely megállapította, hogy a cég már 1998-ban, amikor még Sümeghy érdekkörébe tartozott, fizetésképtelen volt, azaz a tulajdonosnak minden egyes hitelfelvételkor tudnia kellett, hogy nincs remény a pénz visszafizetésére. Amikor másfél évvel ezelőtt a "mentességet élvező személy" elleni gyanú megerősödött, a nyomozás irányítását átvette a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal. A vádhatósági felügyeletet a Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyek osztálya látta el. Bár akkoriban Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője érdeklődésünkre a "mentességet élvező személynek" még a monogramját sem árulta el, nem volt nehéz rájönni, hogy Sümeghy Csabáról, a BCB Egyesült Textil Rt. volt tulajdonosáról, a jelenlegi nagyobbik ellenzéki párt parlamenti képviselőjéről van szó. (Lásd: Szálak és szövet, Magyar Narancs, 2004. május 20.) Sümeghy később azonosította magát. Neve az üggyel összefüggésben többször megjelent a lapokban, erre reagálva az ellenzéki képviselő felháborodottan tiltakozott a gyanúsítás ellen, és ártatlanságát hangoztatva sajtópereket helyezett kilátásba. Tisztázása érdekében maga kérte a törvényhozást, hogy függessze fel mentelmi jogát. Képviselőtársai 2004 decemberében eleget tettek a kérésének. A nyomozás során voltak kételyek, hogy a Fidesz padsoraiban ülő Sümeghy ellen mennyire tud "pártatlan" maradni a Polt Péter vezette ügyészség. Keller László egykori közpénzügyi államtitkár - a HVG közlése szerint - még 2003. január 28-án Szili Katalin házelnökön keresztül írásbeli kérdést címzett a legfőbb ügyésznek emiatt. Erre válaszolva Polt Péter leszögezte: "(É)az ügy pártatlan és hatékony felderítését maradéktalanul biztosítottnak látja". Az utóbbi másfél évben mindenesetre több, magát jól értesültnek feltüntető Békés megyei politikus sejtetni engedte: a két nagy párt "kényszerű megegyezése miatt" Sümeghyt úgymond "futni hagyják", így nem szerepel majd a vádlottak között. Ám a magukat beavatottnak feltüntető politikusok rossz jósnak bizonyultak. Múltidéző Békéscsaba egykori legtöbb, közel másfél ezer alkalmazottat foglalkoztató üzemének legnagyobb hitelezője 1993-ban a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) volt, amely ekkor a Műszertechnika Rt.-t bízta meg a bankbiztosi feladatok ellátásával. Tőkeemelés révén 1995-ben tulajdonos lett a textilüzemben a Magyar-Amerikai Vállalkozásfejlesztési Alap is, majd a cég az MKB tulajdonába került, amely 1997-ben jelképes áron - ennek összege máig üzleti titok - Sümeghy Csaba (Fidesz) országgyűlési képviselőnek adta el. (A politikus ebben az időpontban a Békés Megyei és a Magyar Iparszövetség elnöki posztját is betöltötte.) A nehézségek nyomán a politikus 2000 márciusában a Wappler László és id. Wachsler Tamás vezette budapesti befektetői csoportnak értékesítette a BCB-t. Változatlanul vita tárgya az, hogy Sümeghy milyen állapotban adta át a békéscsabai részvénytársaságot az új tulajdonosoknak. 2000. január elején a BCB Egyesült Textil Rt. nem tudta kifizetni az esedékes munkabért csaknem hatszáz dolgozójának. A cég alkalmazottai a sajtóhoz fordultak. A tulajdonos Sümeghy ekkor kijelentette: először történt ilyen eset az általa gyakran csak "textilipari zászlóshajónak" nevezett részvénytársaságnál. Ezt azzal indokolta, hogy egyik hitele "nagyon szerencsétlen határidőben" járt le, másrészt újabb hitelek bírálatának a határideje késik. A textilszakma azonban régen tudta: baj van a BCB-nél. A legnagyobb gondot a megrendelési állomány nagysága - pontosabban kicsinysége - okozta az 1999-ben 1,5 milliárd forintos árbevételt produkáló cégnél, ahol nyereség hosszabb ideje nem képződött. Akkortájt Sümeghy Csaba alapvetően két okkal magyarázta textiles cégcsoportjának nehézségeit. Egyrészt országgyűlési és kamarai biztosi feladatai miatt kevesebb időt és energiát tudott fordítani vállalataira, másrészt a szintén az érdekeltségébe tartozó gyulai textilcég, a Guilio Rt. bebukásakor nyilatkozataiban - előre - a sajtót tette felelőssé, hogy rossz hírét keltve a BCB Egyesült Textil Rt.-nél is hasonló történhet. Amikor 2000 márciusában Sümeghy túladott a BCB-n, az országgyűlési képviselő szándékait érteni lehetett, hiszen egy adóssághalmazzal rendelkező, eredményt felmutatni képtelen cégtől szabadult meg. Az viszont igen talányos volt, hogy a Riczu Gyula nevével fémjelzett budapesti befektetői csoport milyen fantáziát látott a békéscsabai részvénytársaságban. Riczu mellett ekkortájt állandóan ott találni idősebb Wachsler Tamást és Wappler Lászlót, akik hivatalosan "csak" tanácsadók voltak, de minden ügy tényleges irányítóiként velük találkozhattunk. A tulajdonos Riczu szerepe - minden túlzás nélkül - a kávéfőzésre és a sofőrködésre korlátozódott: azaz stróman volt. A Wachsler-Wappler-tandem - amely értesüléseink szerint ugyancsak vádlottja a Gyulai Városi Bíróság előtt hamarosan induló büntetőpernek - működési területe országos kiterjedésű volt, csak az egyik helyszín volt Békéscsaba. Idősebb Wachsler a Fideszhez, míg Wappler a szocialistákhoz közeli vállalkozó, így - mondták rájuk némi rosszmájúsággal - tevékenységük szerencsésen átívelte a röpke négyéves kormányzati ciklusokat. A Riczu Gyula-féle új tulajdonosi csoport hároméves reorganizációs programot dolgozott ki, amelynek fő célkitűzése, hogy az eredményes termelés mellett a cég tartozásait a kezelhető szintre szorítsák le. Ebből semmi sem valósult meg. A rossz gazdasági eredmények és a hitelképtelenség határára sodródott vállalat felszámolását a Békés Megyei Bíróság 2000. október 27-én rendelte el. A BCB az évek folyamán a vagyonát jóval meghaladó, 1,5 milliárdos tartozást halmozott fel partnereivel, a pénzintézetekkel és közüzemi szolgáltatókkal szemben. Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának 2001. február 27-ei békéscsabai kihelyezett ülésén Sümeghy (mint bizottsági alelnök) egy kérdésre válaszolva elmondta: nem érzi magát felelősnek a Körös-völgy textiliparának leépülése miatt, ugyanis amikor eladta gyulai és békéscsabai érdekeltségeit, akkor azok helyzete még nem olyan volt - főként a megrendelési állomány nagysága miatt -, hogy felszámolási eljárást kellett volna kezdeményezni. Merőben mást mond ugyanerről az új tulajdonos, Riczu Gyula és tanácsadója, id. Wachsler Tamás. Az utóbbi, bár érdemi információt nem közölt a Sümeghyvel kötött üzletről, azt többször megerősítette, hogy már 2000 márciusában "nagyon rossz állapotban volt a cég". A 2001 februárjában összehívott hitelezői közgyűlésen a BCB Rt. felszámolását végző Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű Tízek Kft. vezetője jelentette be, hogy a cégcsoport teljes tartozásállománya eléri az 1,7-1,8 milliárd forintot. Azóta egy másik felszámoló cég és immár a sokadik felszámoló végzi a külső szemlélő számára egyre áttekinthetetlenebb eljárást. Mára némiképp tisztult a helyzet. Néhány vagyonelem és gép értékesítése után a hitelezők követelte összeg mintegy egymilliárd forint, míg a csődbűntett gyanúja miatti kár - tudomásunk szerint - közel 250 millió. Mindig magasabbra Mindeközben - nem a most benyújtott vádemeléshez kapcsolódóan - nyomozás folyik a békéscsabai textilipari cégnek hitelt nyújtó bankok alkalmazottai ellen hűtlen kezelés, illetve sikkasztás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. (A dolgozók elbocsátása végett a Bérgarancia Alapból kiutalt 116 millió forintnak csupán a töredéke jutott el az érintettekhez.) A BCB Rt. két nagy hitelezője az OTP Bank és a Konzumbank volt. A nyomozás során az a gyanú is fölmerült, hogy az OTP a saját belső szabályait félresöpörve finanszírozta a már finanszírozhatatlan céget a kilencvenes évek végén. Ehhez felsőbb utasítás kellett; ügyintézői szinten tudniillik ezzel ellentétes előterjesztés született. Zámbori Tibor, a Békés Megyei Bíróság elnökhelyettese, sajtószóvivő érdeklődésünkre megerősítette: október első felében nyújtotta be a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal a Gyulai Városi Bírósághoz "R. Gy. és tizenhárom társa ellen többrendbeli csődbűntett és más bűncselekmények miatt" a vádiratot. Zámbori semmit nem kívánt mondani a vádlottak személyéről, azt pedig sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, hogy a vádirat szerint az ezzel okozott kár elérheti a 250 millió forintot. A büntetőper tárgyalása várhatóan a jövő év elején kezdődik Gyulán.

https://magyarnarancs.hu/belpol/anyagromlas_-_vademeles_suneghy_csaba_orszaggyulesi_kepviselo_ellen-64718

https://web.archive.org/web/20150628190826/https://magyarnarancs.hu/belpol/anyagromlas_-_vademeles_suneghy_csaba_orszaggyulesi_kepviselo_ellen-64718

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/anyagromlas-a-vademeles-sumeghy-csaba-orszaggyulesi-kepviselo-ellen

Magyar Narancs

hungarian-news

2005-10-27 00:00:00

Sümeghy Csaba a Hidashát Rt. élén.

Sümeghy Csaba a Hidashát Rt. élén. A békéscsabai BCB Egyesült Textilművek Rt. A békéscsabai BCB Egyesült Textilművek Rt. tönkremenetele kapcsán csődbűntettel vádolt Sümeghy Csaba volt fideszes országgyűlési képviselőt választotta elnökévé a muronyi székhelyű Hidasháti Mezőgazdasági Rt. A Fidesz-kormány idején vitatott körülmények között privatizált 12 állami gazdaság közé tartozott (HVG, 2001. március 3.) Hidasháti Rt. eddigi elnöke, a budapesti Várhelyi Péter egészségi problémákra hivatkozva mondott le tisztségéről, tulajdonrészét pedig eladta az igazgatóságba (it) frissen beválasztott, elnökké pedig az rt hagyományai szerint legidősebb it-tagként váló Sümeghynek. Az egykor Békéscsabán élő Sümeghynek aligha ismeretlen a 2004-ben 2,6 milliárd forint árbevétel mellett 100,5 millió forint eredménnyel gazdálkodott - s tulajdonosai által a teljes eredményt osztaléknak jóváhagyott - cég, amelynek földjein többször vadászott együtt mások mellett Kurucz Ferenc akkori (utóbb békéscsabai jegyzői álmokat dédelgető) Békés megyei rendőrfőkapitánnyal (HVG, 2005. január 29.), Pintér Sándor exbelügyminiszter Civil Rt.-jének területi képviselőjével.

https://hvg.hu/hvgfriss/2006.24/200624HVGFriss54

https://web.archive.org/web/20231215095710/https://hvg.hu/hvgfriss/2006.24/200624HVGFriss54

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/sumeghy-csaba-a-hidashat-rt-elen

HVG

hungarian-news

2006-06-14 00:00:00

„Kockázat nélkül nincs győzelem” – Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. elnöke

Magyar Narancs: Az államháztartásnak idén is égetően szüksége van az ÁPV Rt. bevételeire. Teljesül a tavalyi költségvetésben rögzített háromszázmilliárdos tervszám? Mészáros Tamás: Az ÁPV Rt. üzleti terve módosult, miután eldőlt, hogy elmarad két, eredetileg beütemezett tranzakció: a Mol és a Földhitel- és Jelzálogbank állami kézen lévő üzletrészének eladása. A Budapest Airport (BA) Rt. üzemeltetési jogának értékesítése reményeink szerint viszont sikerrel jár. Ebből jóval több jöhet háromszázmilliárdnál. Tény, hogy a nálunk jelentkező bevétel a fele lehet az eredetileg tervezettnek. A BA vételárának a jelentősebb része közvetlenül a kincstárhoz folyik majd be, mi csak a részvényértéket kapjuk. MN: Ez azt is jelenti, hogy a módosított üzleti tervük sikere a BA privatizációján áll vagy bukik? MT: Részben igen, hiszen ebben az évben minden ellenkező híresztelés ellenére túl sok nagy tranzakció nem volt az Antenna Hungária (AH) és a Hungexpo eladásán kívül. Esetleg az MTV-székház értékesítése férhet még bele az idén. MN: Hogyan alakul a bevétel osztalékágon? MT: Nem éri el a 2003-2004-es csúcsidőszakot, de akkor a Richter és a Mol is szárnyalt; az AH-ból jelentős osztalékbevétel származott, és még a Volán-társaságok is szolid nyereséggel dolgoztak. Ha azt nézzük, hogy az állami vállalatok jövedelmezősége hogyan alakult, akkor azt lehet látni, hogy a 2002-es mélypont után erős a javulás. A Magyar Villamos Művek akkoriban veszteséges volt a mester-ségesen alacsonyan tartott lakossági energiaár miatt. A veszteséges cégek számát azóta sikerült csökkenteni, így például eladtuk az akkor még szintén deficites Dunaferrt. A beruházási-fejlesztési kényszert az ÁPV Rt. részben privatizációval - lásd BA - vagy saját erőből kívánja kezelni. A Volán-társaságok részére a napokban döntöttünk kilencmilliárdos tőkeemelésről, amit buszrekonstrukcióra fordíthatnak. MN: Ebben a kormányzati ciklusban mekkora volt az ÁPV Rt. bevétele a privatizációból? MT: Körülbelül 740 milliárd forint. Ha valóban a 400 milliárdos csúccsal tudnánk zárni a BA-val, akkor az egyes privatizációs ciklusok között a mostaniban érhetnénk el a legmagasabb bevételt. Csak a Horn-kormány alatt jött be ennyi pénz a magánosításból, de az egy tranzakcióra eső bevétel most nagyságrendileg nagyobb. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy folyamatosan javult a nyilvános tenderek és a tőkepiaci értékesítés aránya, valamint az eljárások egyre átláthatóbbakká váltak. MN: Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) mégis erősen kritizálta az ÁPV Rt. több tranzakcióját (Nemzeti Tankönyvkiadó, Mol, Richter, Bábolna), és a Pénzügyminisztériumtól a felelősség megállapítását kéri. MT: Egész pontosan úgy szól, hogy ha szükséges, indítson eljárást a felelősség megállapítására. A pénzügyminiszter az említett ügyekben jelentést kért, melyen még dolgozunk. Nyugodtan mondhatom, nekünk tiszta a lekiismeretünk. MN: Az ÁSZ szerint vagyonvesztést okozott, hogy a Nemzeti Tankönyvkiadóra (NT) kiírt pályázaton a második körben a már korábban megajánlott ártól lefelé is el lehetett térni, és hogy az állami Mol-csomag eladásakor az ÁPV Rt. nem vette figyelembe a gázüzletág értékesítésének élénkítő hatását a részvényárfolyamra. MT: Az NT-t már többször megmagyaráztuk. A hozzá nem értők könnyen behúzhatók azzal, hogy itt "valami" történhetett. Gondoljunk végig egy háromszereplős versenyt, melyben egyik sem tudja, hogy a másik csökkenti-e a megajánlott árat vagy sem. Aki csökkent, azt kockáztatja, hogy végül nem nyer. Az első fordulóban mindenki "ráárazott", mondhatnám, nem teljesen felelősségteljesen. Az adatszoba látogatására csak a második fordulóban volt lehetőség. De ez alapján egyfajta kiválasztódás történt. Nem hiszem, hogy valaki komolyan azt gondolja, hogy úgy befolyásoltunk a három állva maradt versenyző közül kettőt, hogy érvénytelen ajánlatot adjanak be. Vagyis hogy lekéssék a határidőt, és ne tegyék be az aktuális cégkivonatot. Változatlanul úgy érvelünk: ez egy tiszta, vagyonérték fölötti privatizáció volt, amit a privatizációs törvény szerint nem is érvényteleníthettünk volna. A Mol esetében érdekes szakmai vita lehet, hogy a részvényárfolyam alakulásában mennyiben játszhatott szerepet a gázüzletág eladása, és milyen egyéb tényezők járultak hozzá. A Mol 11 százalékos csomagját nem elsőre adtuk el: amikor úgy éreztük, hogy az ajánlott árfolyam nem megfelelő, visszaléptünk. Amikor viszont láttuk, hogy az országnak tízmilliárddal többet tudunk behozni, gyorsan végrehajtottuk a tranzakciót. Mondhatják persze, hogy ha várunk tíz évet, milyen magas lett volna az árfolyam. A bázishoz képest a háromszázalékos discount, amit az eladással realizáltunk, hasonló nagyságú tranzakciókkal összevetve is kifejezetten jónak számít. MN: Gondolom, vitatja az ÁSZ azon megállapítását is, hogy a Richter állami részvénypakettjének értékesítése helyett a kockázatosabb egyszeri kötvénykibocsátásra került sor. MT: A kockázat itt azt jelenti, hogy ha zuhanna a Richter árfolyama, akkor a kötvény lejártát követően a különbséget az államnak kellene kifizetnie. Mi elsősorban a cég érdekét néztük, nem pedig az egyszeri, minél nagyobb bevételt. Ez a lépés öt évig biztosítja, hogy ne történhessen ellenséges kivásárlás, és ezzel megvédjük azokat a fejlesztéseket, amiket a cég évi 6-8 milliárd forint értékben megvalósít. Ezen túlmenően így is jelentős, ötven százalék körüli prémiummal sikerült a kötvényeket eladni. A Richter a közmegelégedésre dolgozó menedzsmenttel az élén terjeszkedik tovább, és az eddigi tapasztalatok is azt mutatják: a gyógyszeriparág nem fog leülni, és mi nem ragadunk bele ebbe a konstrukcióba. Kellett hozzá bátorság, de kockázat nélkül nincs győzelem. MN: A BA értékesítése minden idők legnagyobb magyar privatizációs bevételét hozhatja. Ám azt látni - és erre az ÁSZ-jelentés is utal -, hogy a cégvagyon jogi helyzete nem tiszta. MT: Nekünk a privatizáció során kell többéves rendezetlenséget rendezetté tenni. Már amikor a reptér-költségvetési szerv (Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság - LRI) átalakult társasággá (BA), elmaradtak bizonyos lépések - például a teljes vagyonleltár elkészítése -, és ezek következményei hátráltatnak minket. Mindez a dolgozókkal való bértárgyalások során is egyértelműen előjött, hiszen ők az átalakulás után kimaradtak az ötvenszázalékos közalkalmazotti béremelésből, és a mostani tiltakozásuknak lényegében ez volt a hátterében. A korábban elkövetett hibákat rajtunk kérik számon. Mi egyet tehetünk: abszolút tiszta privatizációt csinálunk. "riási munka ez, hiszen a kincstárral kötendő vagyonkezelői szerződést kell tökéletessé tenni, beleértve a vagyonleltárt, illetve a vagyonértékelést. Ezzel mind kész leszünk addigra, amikor erre szükség van, és bemutatjuk az ÁSZ-nak. Ez nem lehet akadálya a privatizációnak. Mindent megteszünk, hogy ebben a kérdésben rend legyen. MN: A ferihegyi 2A és B terminálra vonatkozóan a vagyonkezelői jogokat egyszer már odaadta az állam - mégpedig 12 évre az építtető cégnek. Bár a BA megalakításával a kanadai befektetőt képviselő társaságot kiszorították a reptérről (ami miatt az állam jelenleg is perben áll a "kanadaiakkal"), magától értetődő a kérdés: hogyan lehet kétszer eladni részben ugyanazt a jogot? MT: Ez megint nem a mi ügyünk, hanem a magyar állam pere. Vagyis ha elbukja, neki kell az anyagi következményeit viselni. Erről a mostani pályázók tudnak, az információs memorandumban benne volt. MN: Lehet, hogy nem a BA pere, de jogkövetkezmények keletkezhetnek rá nézve is. Hogyan árazná be a kockázatot? MT: Még egyszer mondom, a tranzakcióra nézve ez az ügy egyáltalán nem kockázatos. Olyan felkészült jogi szakembergárda dolgozik a privatizáció végrehajtásán, hogy abban nem lesz hiba. Nem beszélve arról, hogy ha végignézzük a befektetők névsorát, a világ legnagyobb repülőtér-üzemeltetőit látjuk, amelyek hihetetlen tanácsadói apparátussal dolgoznak. Ennyi pénzért nem engedhetik meg maguknak, hogy tévedjenek, mi pedig nem szeretnénk senkit sem félrevezetni. MN: A vevők amúgy sem nagyon reklamálhatnak, hiszen a pályázati kiírás értelmében a nyertes lemond a megállapodás felülvizsgálati lehetőségéről, illetve legfeljebb egyeurós kártérítést követelhet. MT: A kártérítés kérdésköre még nem zárult le. Először is a Fővárosi Bíróság jogerős határozata a privatizációs kiírást megsemmisítette, miután a munka törvénykönyve alapján levezették: hibáztunk, amikor nem kérdeztük meg a dolgozók érdekképviseleteit a magánosításról. Ami azt jelenti, hogy új tranzakciót kell kezdeni, amihez kormánydöntésre van szükség. Várhatóan ezzel a privatizáció feltételrendszere is módosul, tehát a kártérítési klauzulára vonatkozó kérdést nem tudom megválaszolni. Mielőtt a bírósági döntés megszületett, a vagyonkezelési szerződéstervezetet a befektetők véleményezték, így magának a mintaszerződésnek a szövege sem volt még teljesen kész - a bírósági határozattól függetlenül. Ugyanakkor remélem, hogy az eddigi munkánk sem válik fölöslegessé. MN: Amennyiben megjelenik az új kiírás, az előző előminősítésén kipottyant cégek is indulhatnak? MT: Ahogy jeleztem, a kormány dönt az új eljárásról. MN: Kora tavasszal attól volt hangos a sajtó, hogy Draskovics Tibor akkori pénzügyminiszter leállíttatta - már a földvásárlásról szóló szerződés aláírása után - a reptér bővítését Ecser irányában. Ennek nincsenek jogkövetkezményei a BA vagy az ÁPV Rt. számára? MT: Én nem tudok ilyenről. Nem is az ÁPV Rt. kötötte a szerződést, csak egy keretösszeget hagyott jóvá a földvásárlásra. Tény, hogy a tranzakciót a miniszter úr leállíttatta, és azt mondta, további vizsgálatok szükségesek: arról, hogy egyáltalán bővülni kell-e az Airportnak, ott kell-e telket vásárolni stb. Nem tudom, jogilag lehet-e mondani azt, hogy érvénytelen. Én most nem érzek ezzel kapcsolatban olyan problémát, ami bennünket zavarna. MN: Idén sem jött össze a Malév privatizációja, ami egyre sürgetőbbé válik, hiszen a cég közvetlen állami támogatást az uniós környezetben már nem kaphat. MT: Azzal, hogy az üzemanyag-üzletágat a Malév eladja a BA-nak, a nemzeti repülőtársaság helyzete átmenetileg konszolidálódik. Az a veszély elhárult, hogy a saját tőke a jegyzett tőke kétharmada alá süllyedjen, ami miatt már mindenképp tulajdonosi beavatkozásra volna szükség. Ma úgy látjuk, hogy 2006 végéig ilyesmivel nem kell számolnunk. A Malévre sajnos nem érkezett igazán megfelelő ajánlat, még ha volt is az Airbridge javára némi különbség - főként a bemutatott pénzügyi garanciák miatt. Abban bízunk, hogy a BA körüli befektetési kedv egy éven belül olyan helyzetet generálhat, hogy ismételten meg lehet hirdetni a Malévet, és nagyobb versenyben dőlhet el a sorsa. MN: Sok kritika éri az ÁPV Rt.-t, hogy a tanácsadói díjak lassan olyan ütemben emelkednek, mint az autópálya kilométerenkénti bekerülési költsége, aztán utólag mindig kiderül valami "úthiba". Most épp a Credit Suisse First Boston (CSFB) hatszázhúszmilliós tanácsadói díja borzolta a kedélyeket, miközben a bíróság meghiúsította a BA privatizációját, amit a CSFB készített elő. MT: Először is: a tanácsadói díjak a tranzakciók árához képest ma egy százalék alatt vannak - valamikor ez három-négy százalék körül mozgott. Azt is hozzátehetjük, hogy mekkora bevétellel számoltunk a Postabanknál, és mennyi lett. Vagy hogy most hol tartunk a BA-nál, és előzőleg mi volt a várakozás. Az igazgatóság azt a tanácsadót hozta ide, akinek ezen a területen a legnagyobb a tapasztalata és a legmagasabb célt tudja elérni. Ami miatt a bíróság megsemmisítette a pályázati kiírást, olyan ügyben mi már kétszer nyertünk. Nem tehetett róla a CSFB, ilyen döntés még nekünk sem volt a praxisunkban. MN: 1997 óta tervezik az ÁPV Rt. átalakítását vagyonkezelővé. Elvileg 2005 lett volna az intézményes privatizáció utolsó éve. MT: Úgy tudom, valóban készül törvényjavaslat az intézményes magánosítás lezárásáról. Egyrészt a privatizációs törvényt kell majd hatályon kívül helyezni, s helyette egy vagyonkezelési törvényt beiktatni, majd magát a szervezetet átalakítani. Ezt egyik pillanatról a másikra nem lehet megtenni, hiszen szükség van az előző időszak lezárására, vagyonértékelésre stb. Nekem az az érzésem, hogy egy átfogó közigazgatási reformmal együtt fog megvalósulni, már az új kormányalakítási időszak után.

https://magyarnarancs.hu/belpol/kockazat_nelkul_nincs_gyozelem_-_meszaros_tamas_az_apv_rt_elnoke-64682

https://web.archive.org/web/20150628065828/https://magyarnarancs.hu/belpol/kockazat_nelkul_nincs_gyozelem_-_meszaros_tamas_az_apv_rt_elnoke-64682

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/akockazat-nelkul-nincs-gyozelema-a-meszaros-tamas-az-apv-rt-elnoke

Magyar Narancs

hungarian-news

2005-10-20 00:00:00

És a függöny? – A miniszterelnök vitatott luxusberuházása

"A belső és külső ellenséggel vívott nemzetközi harc közben a munkásmozgalom vezetői mindig szakítottak időt a rekreációra." Ezzel kezdődött szeptember végén a Magyar Nemzet cikksorozata. A múltidézés során a kommunisták burkolt konspirációitól és nyílt mészárlásaitól a lap végül eljutott oda, hogy kései utódaik - Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára - nemcsak hogy hemperegnek az eszmetársaiktól örökölt pompában, de még adót is csalnak közben. A jelenlegi állás szerint Szijjártó Péter, az "Apró-Gyurcsány érdekkör gazdagodását" felderíteni hivatott bizottság fideszes elnöke a testülettel is vizsgáltatná az ügyet, hiszen adó egyenlő állami pénz, tehát rájuk is tartozik. A honatya a pártjával szimbiózisban élő napilap ("a sajtó") állításaira alapozza gyanúját, és felkérte a bizottság következő ülésén megjelenő miniszterelnököt, ugyan hozná magával a tisztázáshoz szükséges dokumentumokat. Az ügy főszereplője a kormányfő és felesége által tíz éve alapított és felváltva vezetett Fittelina Kft., melynek székhelye a Dobrev Klára tulajdonában lévő rózsadombi lakásuk volt. E 159 négyzetméteres ingatlan kizárólagos hasznosítási jogát a tulajdonos 16 millió forintért átadta a férjével közös kft.-nek. "Kérdés, vajon mi lehetett ezzel az ügylettel Gyurcsányék célja?" - tűnődött a Magyar Nemzet, de aztán hamar megtalálta a választ: évi 2,65 millió forintot költségként leírtak, ami "lehetővé tette a társaságiadó-fizetési kötelezettség különböző mértékű elkerülését". Innen azután már nem volt megállás: a kft. 1996-ban 58 millió forintos beruházást végzett az ingatlanon. Az összegből tellett uszodára, liftre, szaunára, függönyre, csillárra, szőnyegre és öntözőrendszerre is. "Mindannyiunkban felmerül hát a kérdés: vajon miért volt előnyös Gyurcsányék számára, hogy lakásukat a cégükön keresztül építsék át? Nos, ennek több nyomós oka lehetett." Ezek pedig a lap szerint a következők: magánemberként nem igényelhették volna vissza az áfát, cégük ezt megtehette (ezt 14 millióra kalkulálták, ami helyesen: 11,6 millió - részletkérdés), másfelől a folyamatos értékcsökkenési leírással a Fittelina Kft. mérsékelhette a társasági adó alapját. A csak veszteséget termelő vállalkozást végül 2003 októberében beolvasztották Gyurcsány Ferenc Altus Rt.-jébe. A veszteség "nagyon jól tud jönni, ha a hiányt képező társaságot egy igen nyereséges cégbe szeretnék beolvasztani. Ilyenkor ugyanis a beolvadó társaság veszteségével csökkenteni lehet a nyereséges beolvasztó társaság adóalapját, ami után természetesen kevesebb adót is kell fizetni." A módszer egyszerű és régi: az információk megfelelően kiválasztott részhalmazának kizárólagos figyelembevételével nagyon könnyű az előre eldöntött következtetésre jutni. Magyarországon - mivel nem tiltja semmi - számos cégtulajdonos adja bérbe lakását a saját vállalkozásának, mert így több pénzt lehet kivenni a cégből, mint a hagyományos módon. Ha a társaság (korábban 18 százalékos kulccsal, mostanra 16 százalékkal) adózott nyereségéből vesz fel valaki osztalékot, akkor azt még személyi jövedelemadó (20, illetve 35 százalék) terheli, míg ingatlan bérbeadása után csak egyszer kell (korábban 20, most 25 százalékot) fizetni. Igaz tehát, hogy a Fittelina Kft.-nek az ügylettel csökkent az adóalapja, de eközben Dobrev Klárának a 16 milliós külön adózó, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem egyötödét be kellett fizetnie. Ennek ellenkezőjére, a mindenféle trükközést nélkülöző primer adócsalásra egyelőre nem utalt senki és semmi; azt valóban csak az adóhatóság dolga eldönteni. (Veszteséges vállal-kozásból persze nem lehet pénzt kivenni, így mindez a jogutód Altusra vonatkoztatható.) A másik állítás szerint a Fittelina beruházása magánszemélyek ingatlanjait érintette (a közös tulajdonban lévő területek miatt Apró Piroskáét is), ezért az értéknövekedés után személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást kellett volna fizetniük. Ez is igaz, kivéve, ha a magánszemélyek adózott jövedelmükből áfástul visszafizetik a felújítás értékét, és így a céges holmik a tulajdonukba kerülnek. A Népszabadság szeptember 30-i száma úgy értesült: ez megtörtént; a másnapi Népszavában Dobrev Klára ugyanezt mondta, a kormányfő pedig hangsúlyozta: mindig is kínosan ügyelt arra, hogy szétválassza magán- és üzleti célú beruházásait, valamint hivatkozott a cég 1997-es és 2000-es APEH-ellenőrzésére. Egyébként maga a Magyar Nemzet már szeptember 23-án beszámolt arról, hogy "a kormányfő zsigeri ösztöneinek engedve lízingszerződést kötött a Fitte-lina Kft.-vel az uszodára, a liftre, a szaunára és az öntözőrendszerre". Akkor tehát Gyurcsány mégiscsak megvásárolta az említett tételeket? (De vajon mi lehet a függönnyel?) Igaz, a lap kiemeli, hogy "a szerződéskötést megelőzően a Fittelina Kft. a luxusjavak könyvelésben szereplő értékét több mint 20 millió forinttal, 22,4 millióra csökkentette. A rendkívüli értékcsökkenés következtében viszont Gyurcsánynak kisebb összegű lízingdíjat kellett fizetnie a hirtelen lecsökkent értékű javakért." De ez már tényleg a felhőtlen mókázás terepe, hiszen a rendkívüli értékcsökkenés legális eljárás, azzal a következménnyel, hogy annak mértékével a társasági adó alapját meg kell növelni, mint ahogy a befolyt lízingdíjakkal is. Hogy miért Gyurcsány Ferenc lízingel, nem tudjuk, de annak a megítélésében, hogy adócsalásról van-e szó vagy sem, érdektelen. Így Gyurcsánynak a felesége lakásában lesz saját uszodája, liftje és persze öntözőberendezése, melyeket a futamidő végén természetesen a vagyonbevallásában szerepeltetnie kell. A Fittelina Kft.-t egyébként Dobrev Klára állítása szerint azért hozták létre, mert szerették volna a szemlőhegyi villa melletti ingatlanokat megvenni, odaköltözött volna az Altus Rt. is, "szervesen összekapcsolódva" a házukkal. Amikor a licitálásokon rendre alulmaradtak, az ingatlanhasznosításra gründolt céget meg is szüntették. A hadjárat eredményeképpen az Altus mint jogutód beperli a nagy múltú napilapot, de ez talán nem megfizethetetlen ár azért, hogy heteken keresztül halhattunk-olvashattunk Gyurcsány Ferenc és felesége gyanús ügyleteiről. Kimerítően megismerhettük a miniszterelnök pazar lakását (öltözőkabinok!, padlófűtés!), a magyar társadalom jelentős része úgyis utálja a gazdagokat, hisz az bűnöző mind, nemdebár. Egyúttal a Gyurcsány-bizottság is dolgozhat megint. Épp jókor: hiszen egy másik bizottságban egy másik jeles államférfiú belvárosi lakása a téma.

https://magyarnarancs.hu/belpol/es_a_fuggony_-_a_miniszterelnok_vitatott_luxusberuhazasa-64657?pageId=207

https://web.archive.org/web/20100324212839/http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=12260

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/es-a-fuggony-a-a-miniszterelnok-vitatott-luxusberuhazasa

Magyar Narancs

hungarian-news

2005-10-13 00:00:00

Benn a házban – Leisztinger Tamás Lágymányos-projektje

Lapzártánk után szavaz a fővárosi közgyűlés arról, hogy épülhetnek-e magasházak (például szállodák) a Lágymányosi-öböl partján.

Lapzártánk után szavaz a fővárosi közgyűlés arról, hogy épülhetnek-e magasházak (például szállodák) a Lágymányosi-öböl partján. A főváros egyik legnagyobb ingatlanfejlesztési tervét tavaly a beruházó - a XI. kerületi önkormányzat és a Leisztinger Tamás vezette Arago csoport - azzal sütötte el, hogy az öbölbe aquaparkot szeretne, rengeteg zöldfelülettel (lásd: Láb az ajtórésben, Magyar Narancs, 2004. május 13.). A fejlesztési célok "finomodása" nemcsak városképi szempontból korszakos jelentőségű - máshogyan alakul a telek értéke is. Két évvel ezelőtt kevés harminchat hektáros terület volt egy kézen a fővárosban, amelynek nemhogy kijárata volt a Dunára, de saját, csendes öböl is tartozott hozzá. Egy biztosan akadt: a Kopaszi-gát határolta Lágymányosi-öböl és környéke. Ennek a páratlan adottságú ingatlanvagyonnak a hasznosítására alapította 2003 októberében a szocialista Molnár Gyula vezette helyi önkormányzat az Öböl XI. Kft.-t, amelybe 1,56 milliárd forint értéken két ütemben (28 + 8 ha) bevitte a gátat, az öblöt és a parton lévő földjeit. Az egyébként szörnyen lepusztult állapotban lévő terület fejlesztésére a testület - pályáztatás nélkül - befektetőt keresett. Hamar megtalálta, hiszen 2004. január végén egy százezer forintos üzletrész eladásával társtulajdonossá tette az Eravis Ingatlanforgalmazó Rt.-t., amely az év márciusban 1,56 milliárd forint befizetésével már egyenrangú (50 százalékos) tulajdonossá vált. A társaság egyik ügyvezetője Zala László ügyvéd lett, aki más ügyekben rendszeresen dolgozott az önkormányzatnak (2003. decembertől kezdve az Öböl XI. hivatalos jogi képviseletét is ellátta), mellesleg pedig Leisztinger Tamásnak, az Arago csoporthoz tartozó Eravis tulajdonosának volt az első számú jogi tanácsadója. Az önkormányzat tulajdonrésze a befektető tőkeemelései és az egymás közti üzletrészeladások hatására azóta 28,4 százalékra csökkent; az Öböl XI.-ben az Eravison kívül tulajdont szereztek az Arago csoporthoz tartozó további cégek is (Arago Befektetési Holding Rt., Forrás Rt., Öböl Invest Tanácsadó Kft.). A házasságba az Eravis annak idején nem üres kézzel jött: üzleti titokként kezelt áron nyolc és fél hektárnyi földet vásárolt a szomszédos Budapest Erőmű Rt.-től, melyet az Öböl XI. abból a pénzből váltott meg 1,225 milliárdért, amit az Eravis tett bele, amikor az önkormányzat üzlettársa lett a projektcégben. Noha az Eravis így eredetileg negyedakkora területtel szállt be az Öböl XI.-be, mint az önkormányzat, néhány hét leforgása alatt tőkeemeléssel többségi üzletrészt szerzett benne. Kábé mennyi? Mivel a pályáztatás elmaradt, és a különleges lehetőségeket rejtő terület értékét nem a piac árazta be, az Öböl XI. által megrendelt vagyonbecslést nehéz objektív zsinórmértéknek tekinteni. Különösen, hogy még azt az állapotot tükrözi, amikor a vízparti környezet nagy része (az öböl és egy szűk part menti sáv, 19 hektár) helyi jelentőségű védett területként volt nyilvántartva. Erről a kerület 1993-ban főként azért döntött így, hogy megakadályozza a fővárost a befektetési lehetőség elszipkázásában. Az övezetátsorolás, mely a telekegyüttes döntő hányadán 35 százalékos beépíthetőséget tett lehetővé (intézményi - intézményi zöld övezet, i - iz), ugyanakkor elő volt készítve. Már az előző ciklusban megjárta a fővárost és a szakhatóságokat, és csupán a Kerületi Szabályozási Tervben való átvezetésre várt - amihez a testület tavaly májusban, a befektető megjelenése után hozzájárult. Az értékbecslés a hasonló besorolású (i - iz) összehasonlító adatokból indult ki, de természetesen a 2004. január végi szabályozási állapotokat vette figyelembe. Így a kedvezőtlenebb beépíthetőség rögtön a felére vitte le az 50 ezer Ft/nm bázisárat, ami további értékcsökkentő tényezők hatására (például az árvízvédmű átépítése, a területen húzódó távhővezeték, bontási költségek) végül az induló összeg 18 százalékára (!) zsugorodott. (Az önkormányzati ingatlanokat az Öböl XI. könyveibe így is kicsit magasabb értéken jegyezték be.) Schneller Domonkos, a Fidesz helyi képviselője vitatja az értékbecslést. Ugyanakkor azt is abszurdnak tartja, hogy az Öböl XI. a magánbefektető telekrészét 14 ezer forintnál is magasabb átlagos négyzetméteráron számította be, míg az önkormányzat saját földjeit ennél majdnem ötezer forinttal olcsóbban. "Lehet, hogy az önkormányzati telkek besorolásuk alapján (egy részük mocsár, közterület, út) nem tűnnek túl értékesnek, de mit ér az erőműtől megszerzett föld a part menti területek nélkül, ahová jachtkikötőt, aquaparkot és minden egyebet terveztek, amitől a beruházás kuriózumnak számít?" - érvelt Schneller. A klasszikus telekfejlesztés forgatókönyvét követő események (telekegyesítés, övezetátsorolás, tereprendezés, kármentesítés, építészeti tervek) már eddig is megsokszorozták a terület értékét. Egy kézen vannak a földek, lezárultak, illetve rövidesen befejeződnek az öbölberuházás első és másik ütemére az engedélyezési eljárások. Az építészeti célok ugyanakkor sokáig homályban maradtak, így nehéz volt belőni, hogy a beépítés mekkora profitot hozhat, illetve milyen hosszú lehet a megtérülési idő. A projektet a nagyközönségnek a vízi vidámparkkal és a plázzsal reklámozták. Idén tavaszszal aztán az Öböl XI. a testület elé vitte a javaslatát, miszerint az öböl északi partjára lehessen magasházakat (azaz három, átlagosan legfeljebb 45 méteres, a legmagasabb pontján 55 méteres építményt) emelni. Elvben nincs is ezzel semmi baj. A Budapesti Városépítési Keretszabályzat nem tiltja a Lágymányosi hídtól délre magasházak építését. Bár jobb lett volna, ha nem folyó projekthez találják ki, hanem a kerület egészét érintő stratégiai tervezés alapozta volna meg; de a kutya mégse itt van elásva. Schneller inkább azt hangsúlyozná, hogy egy szállodakomplexumnak egyszerűen más az értéke, mint az aquaparknak és a parti sétánynak. Ez pedig ismét rávilágít arra a kérdésre, hogy az önkormányzat miképp részesül a terület folyamatos értéknövekedéséből, és mi a jobb: ha minél tovább bent marad a cégben, vagy ha mielőbb kiszáll. Üzlet race "Az önkormányzat tulajdonosként is rendelkezik azokkal az eszközökkel, melyek révén a projekt végrehajtását befolyásolhatja" - nyilatkozta lapunknak tavaly Lakos Imre, a kerület alpolgármestere, az Öböl XI. felügyelőbizottsági elnöke. Utalt arra, hogy az önkormányzati üzletrész a társtulajdonosok sorozatos tőkeemelése következtében sem mehet tíz százalék alá, és a törzsbetét nagyságától függetlenül megmarad a 25 százalék plusz egy szavazata, s ezáltal a beleszólása a társaság irányításába. Ám a helyhatóság az üzletrésze értékesítésének feltételeiről is megállapodott az elővásárlási joggal rendelkező Eravisszal - erről az alpolgármester nem tájékoztatott minket. Úgy tudjuk, az önkormányzat egy évben legfeljebb törzsbetétje negyedét értékesítheti. Tavaly decemberben már élt is az eladási opcióval, és üzletrésze húsz százalékát alapáron (vagyis névértéken) értékesítette az Eravisnak, amely azt azonnal továbbadta a tavaly novemberben a cégben - negyedmilliárdos üzletrészvásárlással - felbukkanó Forrás Rt.-nek. Arról, hogy az üzletrészcserék mögött volt-e ingatlanmozgás, nincs tudomásunk. És arról sincs, hogy az Eravis ugyancsak névértéken adta-e tovább a csomagot a Forrás Rt.-nek. Furcsa, hogy az önkormányzat nem ügyelt arra, hogy legalább valamicskét érvényesítsen az ingatlan értéknövekedéséből. Úgy tudjuk, ha a helyhatóság idén is élni kíván az opciós jogával, a mindenkori jegybanki kamaton felül a névértékhez képest másfél százalékos nyereséget realizálhat. Ha igaz, ez sem számít túl soknak. A nyilvános mérlegadatok szerint az Öböl XI. tavaly 227 milliót költött a tervezésre és a terep előkészítésére. A megkérdezett ingatlanszakértők szerint ez az összeg bagatell ahhoz képest, hogy mennyivel ér ma többet az önkormányzat földje, mint egy évvel ezelőtt. (És még a tényleges építkezés megkezdése előtt állunk.) Igaz, a haszon általában annál szokott lecsapódni, aki a beruházás finanszírozását megszervezi. "Erős a gyanúm, hogy az önkormányzat kimutat majd valamekkora üzleti eredményt a terület hasznosításából, de az messze nem lesz arányban a kimaradt lehetőséggel" - vélte Schneller. Az önkormányzat tulajdonosi felelősségét vizsgálva ugyanakkor megállapíthatjuk: a szocialista-szabaddemokrata dominanciájú (20-18) testület nagy többséggel támogatta az ingatlanfejlesztés végrehajtásának kihelyezését az Öböl XI.-be, továbbá a beruházó bevonását és az együttműködésükről szóló szindikátusi szerződés aláírását. Schneller mellett legfeljebb a háromfős Jobbik-frakció, egy-egy MIÉP-es, MDF-es, MKDSZ-es és KDNP-s képviselő szavazott konzekvensen nemmel, vagy épp tartózkodott. Szabó György, a kerületi Jobbik elnöke, a párt helyi témafelelőse a Narancsnak elmondta: "Egyáltalán nem vagyunk a terület hasznosítása ellen, hiszen mindenki szeretné megszüntetni azt az áldatlan állapotot, ami az öblöt az utóbbi években jellemezte. De szerintünk nincs arra semmi garancia, hogy az önkormányzat a beruházásból értékarányosan profitáljon. A probléma gyökere, hogy nem lett volna szabad pályázat nélkül kiválasztani a befektetőt, és ezt a beruházást is kiszerveztük, aminek következtében a képviselő-testületnek csak korlátozott a rálátása a végrehajtásra. A felügyelőbizottságban három másik képviselő társaságában ott ül a mi emberünk is (Tasnádi András - B. Zs.), de attól tartunk, ettől még nem érvényesülnek jobban az önkormányzat anyagi érdekei. A tájékoztatás a város- és az ügyvezetés részéről meglehetősen egyoldalú, és gyakoriak a kisebb-nagyobb csúsztatások." Ilyen volt legutóbb, amikor egy interpellációra adott válaszában Molnár Gyula polgármester kijelentette: az apportált területek értékének meghatározása annak az értékbecslésnek az alapján történt, amit előterjesztésben a képviselők is olvashattak. Ahogy Schneller Domonkos a Narancsnak elmondta, a szakértői értékbecslés összesen három példányban készült, és soha nem járt a képviselő-testület előtt. Hol tart most? A beruházó felhívására tavaly ősszel 12 építészeti pályázat érkezett. A szakmai zsűri által kiválasztott első három helyezett látványtervét az Öböl XI. megvásárolta. Főtervezői szerződést a második helyezett T2. Építésziroda Kft.-vel kötött. Mint megtudtuk, a nyertes pályázatban (Kapy Jenő munkája) nem voltak magasházak, nem úgy, mint a megosztott második helyezést elért (és végül befutó) Turányi Gábor csapatáéban, valamint a holland Erick van Egeraat budapesti irodájának pályaművében. A beruházás első üteme időben kissé megcsúszott: eredetileg az év végéig kellett volna elkészülniük a gáton a vízparti sportpályáknak, a jachtkikötőnek, a vízi színpadnak és a vendéglátóegységeknek. A megrendelő igényeinek a változása a hektikusan elfogadtatott szabályozási tervet újabb kör megfutására kényszerítette - de most már ennek is a finisében vagyunk. A második fázisban épül fel az aquapark és a jégcsarnokkal, görkorcsolyapályával felturbózott sportcentrum, melynek környezetében szállodák, üzletek, irodák és mélygarázsok is helyet kapnak. A beruházás első két ütemének összköltségét Leisztinger Tamás a Figyelőben 35 milliárd forintra becsülte. Az építkezés első szakasza 2006 őszén fejeződne be - saját forrásból. Egy május végén kelt taggyűlési jegyzőkönyv viszont azt mondja, hogy erre a célra a kft. 2,5 milliárdos bankkölcsönt venne fel, amivel az első ütemben részt vevő területeket terhelné meg. Az öbölben közben lassan kiépítik a közműveket, befejezik a meder tisztító kotrását. Az évek során felhalmozódott sitthegyeket már korábban elhordták, és elbontottak minden útban lévő, de nem műemléki védelem alatt álló épületet, valamint ritkították az ártéri fákat. Három lakott ingatlan kiürítéséért az önkormányzat cserelakásokat ajánlott a bérlőknek, a Lágymányosi Spari kajak-kenu egyesület részére pedig az erőműtől átvett, műemléki védelem alatt álló egyik épületet építik át. A területen további építkezések is várhatók - kérdés, ki lesz akkor a megrendelő, illetve a telek tulajdonosa. Elképzelhető, hogy az Öböl XI. külföldi ingatlanfejlesztők után néz: az Infopark déli irányú terjeszkedése, a területen kialakítható irodaházak, a magasházak hasznosítása felcsigázhatja a nemzetközi ingatlanalapok fantáziáját is. Egyelőre azonban azt sem lehet megtippelni, mekkora részesedése lesz addigra a kft.-ben az önkormányzatnak. Aki a beruházással kapcsolatos "gyors döntéseket" hátráltatja, az a helyi vezetők szerint "a város érdeke" ellen vét. A kerület feltehetően tényleg épül-szépül majd XXI. századi fokon, és a politika pluszpontokat is remélhet a vízi játszótértől. De ez nem nyugtatja meg az önkormányzat vagyona miatt aggódókat, akiknek Molnár Gyula a magasházvitában azt ajánlotta: nézzék meg a Kolumbusz című filmben, hogy "az inkvizítoroknak mi volt a véleményük (arról), ha (a felfedező) elindul a hajóval, hova érkezik meg". És magabiztosan kijelentette, hogy "majd egyszer a hálás utókor, ahogy Podmaniczky Frigyest minősítette, fogja minősíteni azokat is, akik most funkcióban vannak". Megkerestük természetesen a XI. kerületi önkormányzatot és az Öböl XI. Kft. ügyvezetését is. Lakos Imre alpolgármester, a projekttársaság felügyelőbizottsági elnöke azt üzente, hogy forduljunk Molnár Gyula polgármesterhez, aki a sajtósán keresztül arra kért minket: várjuk meg, míg lezajlanak az engedélyezési eljárások, és utána szívesen ismerteti a tervdokumentációt részleteiben is. A kft. úgyszintén elhárította érdeklődésünket.

https://magyarnarancs.hu/belpol/benn_a_hazban_-_leisztinger_tamas_lagymanyos-projektje-64593?pageId=182

https://web.archive.org/web/20111106083736/http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=12196

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/benn-a-hazban-a-leisztinger-tamas-lagymanyos-projektje

Magyar Narancs

hungarian-news

2005-09-29 00:00:00

Ingoványos talajon – Gyógyszálló megaprojekt Hévízen

A nyárutói kánikula dacára halott Balaton-part után Hévíz zsúfoltsága szembetűnő. A szállodások, vendéglátósok boldogsága mégsem felhőtlen. Az ország gyógyszálló-kapacitása a bőkezű állami dotáció jóvoltából az utóbbi években ugrásszerűen nőtt, ez pedig Hévíztől is szipkázza a vendégeket. A fejlesztésben érde-keltek szerint ez ellen minőségi szálláshelyek építésével kell véde-kezni, a területfejlesztési kiskáték viszont arra intenek, hogy mindez semmit sem ér bővülő és specializálódó szolgáltatási paletta nélkül. A tó mindenesetre még mindig szépen hoz, bár a bauxitbányászat leállításakor kimerülőben lévő vízbázisnak az utóbbi másfél évtizedben a vízjogi engedélyeket rendre meghaladó, illetve illegális vízkivételek közepette kellett regenerálódnia. De Hévíz élteti a környező településeken létesült beruházások egy részét is, amelyeket gyakran a parttól puskalövésnyire találunk. A fürdőzőktől pár száz méterre, délre fekvő 4809. helyrajzi számú telek, népszerű nevén az "angolnás" földje például egykoron Festetics-birtok volt, ma Keszthely-hez tartozó építési telek. A város is szeretne hasznot húzni a tóból, ezért adta el 2003 végén az ingatlant a Smaragd Invest Kft. nevű projektcégnek, amely ott ötcsillagos szállodát, gyógyfürdőkomp-lexumot és látványtavat építene. A láp azóta csatatér, ahol a beruházóval és az őt támogató önkormányzattal hadakoznak a természet- és városvédők, és persze a helyi politikusok is gyepálják egymást. Keszthelynek kell a bevétel: balatoni turizmusa szenved, a Helikon Szálloda a téli hónapokra bezár, a város büdzséje állítólag pengeélen. Mohácsi József, a település szocialista-szabaddemokrata polgármestere szerint a közeli sármelléki reptérre fapados járatokkal érkező angoloknak, íreknek pontosan a tervezetthez hasonló minőségi szálláshelyet kell nyújtani, az általa vezetett városnak pedig adóbevételre és új munkahelyekre van szüksége. Az angolnást még az előző, fideszes városve-zetés alpolgármesterének kez-deményezésére vették meg 300 millió forintért, s maga a fiatalon elhunyt politikus is valamiféle (noha nem pontosan körvonalazott) turisztikai hasznosításban gondolkodott az akkor még két különálló telket illetően - pedig a beépítésre szánt terület az egykor a Vindornyától a Kis-Balatonig húzódó lápmező közepén, védett területen fekszik. A sok ezer év alatt létrejött tőzegborítású ritka élőhelyeket természetesen nem eredeti állapotukban találjuk; azóta süllyedt a talajvíz, száradt a tőzeg, gyérült a vegetáció, ám ez korántsem tragikus mértékű, s főleg nem viszszafordíthatatlan. A tőzeges lápmezők a tóval ökológiai egységet alkotnak, a forrástó medre ugyanis - más természetes eredetű meleg vizes tavaktól eltérően - nem vulkanikus talajból, hanem tőzegből áll. Ez táplálja a nehézfémekben és radioaktív izotópokban bővelkedő termálforrást, ezért alkalmas a víz gyógykezelésre, és így lesz a keletkező iszap a hévízi gyógykezelés és balneoterápia munkaeszköze. A megmaradt hazai lápokkal együtt ezt a vidéket is az utolsó órában érte az 1997-ben életbe lépett természetvédelmi törvény: korábban a lápon, az angolnás szomszédságában szálló épülhetett, és errefele hízott Hévíz is, amely építési törmelékét is az ingoványba temette. Az ominózus telek északi részén a Balatoni Halászati Rt. az 1990-es évek második feléig méretes betonkádakban angolnákat nevelt. Mióta a vállalat tönkrement, a meddő létesítmény a telek közel 1/3-át borító tájsebbé lett - körülötte viszont lápi növényzet, zsombék, nádas, madárfütty meg ami kell. A befektetők megjelenésével az előző keszthelyi önkormányzati testület egy helyrajzi szám alá vonta a két különálló, kiváló elhelyezkedésű telket, amely így 5 hektárra nőtt: ekkora területet tudniillik már ki lehetett pecázni a belterületbe vonást korlátozó Balaton-törvény hatálya alól. A külterületi ingatlan a belterületbe vonással lényegülhet át valódi építési telekké, ahol 25 százalékos beépítés lehetséges. 2003 nyarán már az új keszthelyi testület kezdeményezte a Hévíz határában fekvő telek belterületbe vonását. Mohácsi József szerint ez teljesen szabályosan zajlott, minden hatóság részt vett az eljárásban, így a Balatonfelvidéki Nemzeti Park Igazgatóságát (BNPI) is bevonták, amely alapos indok esetén megvétózhatta volna az új föld-hivatali bejegyzést. A BNPI-nál viszont állítják: hozzájuk ilyen megkeresés soha nem érkezett, és később nem talált erre vonatkozó iratokat az igazgatóságon a kirendelt természetvédelmi igazságügyi szakértő sem. "Így viszont a belterületbe vonás vélhetően törvényte-lenül zajlott le" - mondta Füzesi Lászlóné, a Hévízért Városvédő Egyesület elnöke. A BNPI mindenesetre nem kért törvényességi felülvizsgálatot. Így 2003 decemberében a keszthelyi önkormányzat 850 millió forintért eladta a telket a Smaragd Investnek. Mohácsi József szerint ez akkor a város pénzügyi egyensúlyának megőrzése miatt létkérdés volt; a Smaragd pedig közel került ahhoz, hogy a tó körzetének első ötcsillagos szállodáját felhúzza, ráadásul az ingatlanfejlesztéshez a várossal együtt pályázva több százmillió forint vissza nem térítendő területfejlesztési támogatást reméltek. (A telekügylet törvényességét firtató ügyészségi beadványról lásd keretes írásunkat.) A Smaragd tavaly környezetvédelmi engedélyt kért a 265 szobás gyógyszállókomplexumra és az ahhoz vezető útra a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségtől (NYKTVF). Mellékelte a szükséges Előzetes környezetvédelmi hatásvizsgálatot, az elsőfokú zöldhatóság pedig erre alapozva idén januárban kiadta a környezetvédelmi engedélyt az építkezéshez. Hompasz Gyula, a szombathelyi székhelyű felügyelőség igazgatója a Narancsnak elmondta: nyugodt szívvel írta alá a döntést, mert az Előzetes környezetvédelmi hatásvizsgálat igen magas szakmai színvonalon igazolta, hogy a környezeti terhelés a területen az elfogadható szinten belül marad. "A lényeg az, hogy az angolnatelep kapcsán véghezvitt roncsolás után a területet nem tekintettük lápnak, ezt az is igazolja, hogy a nemzeti park bizonyos megszorításokkal áldását adta a beruházásra. Ha a telek láp volna, nem adtuk volna ki az engedélyt az építkezésre." A beruházó szerint a terület ráadásul nem szerepel az országos lápkataszterben, és a Zala megyei földhivatalban sincs erre utaló bejegyzés. Az előbbi érveket téves jogértelmezésnek tartja a Hévízért Városvédő Egyesület, s véleményüket az ügy mögé álló Védegyleten kívül a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természetvédelmi Hivatala (TVH) is osztja. "Az országos lápkataszter hangsúlyosan tájékoztató jellegű, nem teljes, ami kimaradt belőle, az még nyugodtan lehet láp. Az is hibás követ-keztetés, hogy ha valami részben sérült, attól megszűnik láp lenni. Erre hivatkozva nem lehet lemondani egy védett területről. Ez életveszélyes precedenst teremtene, előfordulhat, hogy a megmaradt lápokat a tulajdonosok egyszerűen beszántják. Az eredetihez közeli állapot visszaállítható, ez csak idő és pénz kérdése, a terület természeti potenciálja megmaradt" - mondta lapunknak Csörgits Gábor, a TVH természetmegőrzési főosztályának a munkatársa. A 90-es években a kárpótlás és az ezzel (is) összefüggő telekspekulációk révén sokan jutottak lápokhoz, ám hamar rájöttek, hogy tévesen neveztek, mert az ingatlanokat beépíteni nem lehet. A tulajdonosi jogok szavatolása ügyében vizs-gálódó Alkotmánybíróság egyik 2002-es határozatában kimondta: 2003. január 1-jétől csak hivatalos, egyedi eljárással lehet láppá nyilvánítani egy új területet. A Zala megyei földhivatalnál ezt visszamenőleges hatályú rendelkezésként értelmezték, és szisztematikusan törölték az összes addigi lápról szóló bejegyzést - a TVH és a Védegylet jogásza szerint totálisan és veszélyesen félreértve az alkotmánybírák szándékát. A TVH egyúttal a megyei főügyészséget is szuttyongatja, amely a joggyakorlatban nem kívánja lápnak tekinteni azt a földet, amelyet nem találni a földhivatali nyilvántartásban. A civilek és a TVH szerint a lápokat egyébként sem a bejegyzések, hanem a törvény ereje védi, azaz egyedi eljárás nélkül nem lehetett volna lemondani róluk. Egyébként a Smaragdnak kiadott környezetvédelmi engedélyben azt találjuk, hogy maga a Keszthelyi Körzeti Földhivatal emlékezik meg lápként az angolnásról: ez azonban nem zavarta sem a zöldhatóságot, sem a nemzeti parkot, és mindketten áldásukat adták a projektre. (Ennek okáról a BNPI az ügy lezárulásáig nem kívánt felvilágosítást adni.) A városvédők megfellebbezték a határozatot, így másodfokon az OKTVF természetvédelmi igazságügyi szakértőt küldött a helyszínre. A szakértő bebújt a nádasba, majd onnan kifarolva olyan lápnak titulálta a területet, amelynek egy részét rehabilitálni lehet, s egyúttal alaposan lehúzta a beruházó által hozott anyagot. A TVH-nál is ámulattal lapozgatták az engedély alapjául szolgáló tanulmányt, ahol a felkért szakértő (aki a 80-as években a bauxitbányászatnak a tóra gyakorolt hatása ellen tilta-kozó helyieket győzködte a karszt-víz-kiemelés veszélytelenségéről) a szakmai minimumot sem teljesítve mindössze egy alkalommal vizsgálódott a területen. A főfelügyelőség, ha véglegesen nem vetette is el, hogy a cég a szállóépítésre valamikor engedélyt kapjon, előírta: előbb legalább egy egész vegetációs periódusra (1 év, négy évszak) kiterjedő részletes környezeti hatásvizsgálat készüljön. (A környezeti hatástanulmányok esendőségéről lásd Ki szakért? című keretes anyagunkat.) A gyógyszálló hévízi ellenzői, köztük Papp Gábor, a jobboldal jelöltjeként megválasztott, ma független (és polgármesteri ambíciókkal bíró) önkormányzati képviselő szerint a fejlemények azokat igazolták, akik kellő vizsgálatok híján elhamar-kodottnak, a tóra és környezetére veszélyesnek tartották az engedély kiadását. A Smaragd Invest Kft.-nek azonban létérdeke a beruházás, a vételár 60 százalékát ugyanis bankkölcsönből állta: ha nem tud építkezni, bajos lesz eladni a telket. Ez a lehetőség Keszthely városvezetését is nyilván nyomasztja. Kérdés, mi épülhetne itt egyáltalán, mert a leendő gyógyszállóban gyógyvíz nem lesz. A telken, a tó vízbázisa szempontjából eszszenciális területen új kutat a Smaragd nem fúrhat, ezt többször is kerek perec megtagadta tőlük a szombathelyi felügyelőség. Igaz, a városban attól tartottak: ha egyszer felépül egy sokmilliárdos szálló, az előbb-utóbb megteheti ezt is - de a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet Rt. (Vituki) szerint a fúrásnak semmi értelme, azon a helyen termálvizet nem, legfeljebb hideg karsztvizet lehet fakasztani. (A hideg víz is életbevágóan fontos a víznyomás fenntartása miatt, másrészt a felbukkanó víz hőmérséklete a forró és hideg vizek keveredéséből alakul ki.) Erdélyi Ágnes, a Smaragd Invest szóvivője szerint a gyógyvíz hiánya miatt egyéb gyógykezeléseket azért tudnának nyújtani, a tóhoz meg könnyen elsétálhatnak a vendégek. Vízszükségletüket a Gyógy-tavat levezető csatornából biztosítanák. Csakhogy ez a víz az Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdő Igazgatóság állásfoglalása szerint már nem tekinthető gyógy-víznek. A Smaragd nagyon szerencsésnek mondhatná magát, ha elérné, hogy a tisztiorvosi szolgálat engedélyezze az egyszer már használt fürdővíznek az újrafelhasználását. Hévíz polgármestere eddig jóindulatú semlegességgel viseltetett a település fél tucat négycsillagos szállodájának konkurenciát jelentő projekt kapcsán. Így volt ez már akkor is, amikor a két város egyhangúlag elfogadta a terület szerkezeti tervét, és amikor a Smaragd kútjaival a tó vízbázisára aspirált. Vértes Árpád, Hévíz független polgármestere szerint "nem lett volna illő nekimenni Keszthelynek, hiszen a jó viszony fenntartása fontosabb, a környékbeli településeknek pedig együtt kell lélegezni". A lápvitával kapcsolatos kérdéseinket a polgármester azzal hárította el, hogy egykori húsipari dolgozóként kolbásztöltéshez tud receptet adni, de a láphoz nem ért. Nem titok, hogy maga a városvezető is építtetni akar: egy új buszpályaudvar mellett jelentős élményfürdőt álmodott a lápra. A jószomszédi viszony fenntartása valóban elemi érdeke: az építési engedélyeket az önkormányzat számára Keszthely jegyzője adja ki. Hévíz vezetője ráadásul a keszthelyi polgármes-terrel egyetértésben arra számít, hogy a leendő gyógyszálló telkén átmenő úttal kiváltják a tóhoz zavaróan közel futó utat, annak ellenére, hogy a Smaragd a felszín alatti vízmozgások megőrzéséért kizárólag kisebb, csak célforgalomra használható útra kapott engedélyt. A városvédők természetesen másképp képzelik az angolnás jövőjét: ökoturisztikai hasznosításban gondolkodnak. "Ha a lápon megvalósul a szálló, az további építkezéseket generál, ez pedig veszélyeztetheti a tavat és környezetét. Mi az egész lápvidék rehabilitációjával utánozhatatlan, de környezetbarát fejlesztést szeretnénk megvalósítani. A talajvízszint emelésével új életet lehet lehelni a területbe, csatornákon lehetne evezni, lennének bicikli- és gyalogutak, biológiai bemutatóösvények. Ez hozzásegítheti a tavat a világörökségi ranghoz, végre színesedne a turisztikai kínálat, a helyi láptulajdonosok gondja is megoldódna. A nemzeti park elkezdte a rehabilitációs alapkutatást, az előző keszthelyi városvezetés megrendelésére készült is megvalósíthatósági tanulmány. Pályázni lehet az Európai Bizottság LIFE programjára, de ehhez kellenek a helyi önkormányzatok" - mondta elképzeléseikről Füzesi Lászlóné, a Hévízért Városvédő Egyesület elnöke. Keszthely polgármestere teljes mértékben környezetkímélőnek tartja a gyógyszállóépítést, és korántsem lelkesedik a civilek nagy ívű elképzeléseiért. Mi több, adóbevétel-kiesést okozó szándékos károkozás miatt kártérítési pert szeretne akasztani a fejlesztés - általa egyelőre nem nevesített - ellenlábasai nyakába. Beadványozók Az angolnás ügyében érdeklődött már az ombudsman, tartottak kihelyezett parlamenti környezetvédelmi bizottsági ülést, és elhangzott parlamenti interpelláció is - egyiknek sem volt különösebb következménye. A természet- és tájvédelmi, turisztikai ellenérveket most törvényességi aggályokkal fejelte meg Papp Gábor hévízi önkormányzati képviselő, Illés Zoltán fideszes képviselő, Füzesi Lászlóné, a Hévízért Városvédő Egyesület elnöke és Ruzsics Ferenc keszthelyi független önkormányzati képviselő. Június elején közös beadványban kérték a legfőbb ügyésztől, hogy vizsgáltassa felül a 4809. helyrajzi számú telek 2003-as belterületbe vonásának, környezetvédelmi engedélyeztetési eljárásának, adásvételének körülményeit, valamint a város és a Smaragd Kft. között létrejött konzorciumi szerződést. A beadvány szerint az ingatlanért a Smaragd mellett 2003-ban versenybe szálló ABC Group Kft. ajánlata Keszthely Ingatlanhasznosítási Munkacsoportja tagjainak egybehangzó véleménye szerint az összes releváns szempontból felülmúlta a későbbi győztes Smaragd Invest ajánlatát, és az utóbbi csak egy újabb, határidőn túl benyújtott ajánlattal nyert, amely szerintük még mindig soványabb volt a konkurensénél. Az irat emellett felemlíti, hogy a Smaragdban felügyelőbizottsági tag volt egy bizonyos Németh Ferenc, aki Mohácsi József polgármesterré választása előtt egy másik cégben a főnöke volt, valamint Molnár Tibor, Molnár Imre keszthelyi alpolgármester testvére. A Smaragd szóvivője szerint a két férfi csak az adásvételt követően, fél év múlva lett tag. A beadványban az is szerepel, hogy 2004 augusztusában a városvezetés rendkívüli sürgősséggel konzorciális szerződést kötött az ezt kezdeményező beruházóval, hogy együtt induljanak az EU regio-nális operatív programja pályázatán, ahol 837 millió forintnyi, városrehabilitációra fordítható összeget akartak elnyerni. A szerződés értelmében a pályázati pénz a kft.-t illette volna, amit az általa megvásárolt telken fekvő angolnatelep felszámolására és az oda vezető út építésére fordított volna. Ezzel Keszthely elvesztette volna a lehetőséget arra, hogy ténylegesen a város rehabilitációs célját szolgáló projektet valósíthasson meg - vélik a beadványozók. Szerintük az alpolgármester megsértette a hivatali szervezeti és működési szabályzatot azzal, hogy a szerződésről döntő szavazáson nem jelezte érintettségét, és maga is voksolt. A beadvány jegyzői szerint a pályázati anyagból kitűnik, hogy az alpolgármester testvére ekkor már a második számú tulajdonos, a polgármester volt főnökének cége pedig meghatározó tulajdonrészt szerzett, a pályázatban okiratként mellékelt módosításokat azonban máig nem jegyezték be a cégbíróságon. A négy magánszemély azt is felhozza, hogy bár az ingatlan 850 millióért cserélt gazdát, az ügyletet a Smaragdnak finanszírozó CIB Bank a 2005. áprilisi földhivatali papírok szerint összesen 1,1 milliárd forint értékben jegyeztetett be jelzálogjogot. Ebből szerintük vagy arra lehet következtetni, hogy a telek 1,5 milliárdot ér (a bankok legfeljebb a valós piaci érték 70 százalékára adnak fedezetet), és a városvezetés fél áron vált meg tőle, vagy a CIB Bank (amely a vevői ajánlathoz a banki ígérvényt is adta) feltűnően nagy összegű fedezetként fogadta be az ingatlant. Erdélyi Ágnes ez utóbbiról lapunknak azt mondta: itt félreértésről és két 550 milliós, egymástól időben elkülönülő hitelügyletről van szó, ahol az egyik jelzálogjogot akkor még nem törölték a földhivatalban, ám ez azóta megtörtént, és ma egy másik hitelintézet bír hozzávetőleg 600 millió forintos jelzálogjoggal. Mohácsi József keszthelyi polgármester biztos abban, hogy az ügyészi vizsgálat az ügyletek jogszerűségét fogja igazolni. Polt Péter hivatala az ügyet a Zala megyeieknek továbbította, ahol még nem döntöttek arról, hogy bűncselekmény alapos gyanúja miatt eljárást indítanak-e, vagy visszadobják a beadványt. align=center>Ki szakért? Az, hogy manapság a beruházásokat megelőző környezetvédelmi hatástanulmányaikban a szakértők homlokegyenest ellenkező eredményekre jutnak, nem csupán a több diszciplínát magában foglaló szakma sajátossága. A tanulmány költségei a beruházót terhelik, az pedig eldöntheti, mely bejegyzett céggel dolgoztat. A megrendelő támogató véleményt szeretne, a szakértő pedig további munkákat - és ez bizony nem garancia arra, hogy kizárólag a környezetvédelem szempontjaira koncentráló dolgozatok szülessenek. "Aki folyvást ellenez, kurta karriert fut be, aki sorozatban gyártja a simulékony anyagokat, ahhoz jó eséllyel ömlik a megrendelés. Az igényesebb profik eljutnak odáig, hogy semmit sem hazudnak, csak a tényeket csoportosítják úgy, hogy a beruházás kap egy vajszínű árnyalatot. Máskor a megrendelő nyíltan presszionálja a szakértőt" - mondta egy névtelenséget kérő természetvédelmi hivatalnok. A zöldhatóságok távolról sem rendelkeznek olyan apparátussal, amely érdemben tudná ellenőrizni a beömlő, néha több hónapos bogarászást és terepmunkát is igénylő tanulmányokat; ezt sokan megfejelik azzal, hogy a lehető legvastagabb dokumentációt szállítják. Az EU-elvárásoknak megfelelően növelni lehetne a hatóság létszámát és pénzügyi alapot képezni a vitatott vagy gyanús esetekre, hogy soron kívül egy harmadik céget bízhassanak meg. Pénz nélkül is követhető az a gyakorlat, hogy a jó hírükre kényes beruházók elismert civil környezetvédelmi szervezetekhez fordulnak, hogy ők ajánljanak a bejegyzett cégek közül egy valamennyi fél számára elfogadható társaságot, és azzal szerződjenek a hatástanulmány elvégzésére. Az árat közjegyzőnél helyezik letétbe, a civil szervezet pedig megrendelőként figyelemmel kísérheti az egész folyamatot.

https://magyarnarancs.hu/belpol/ingovanyos_talajon_-_gyogyszallo_megaprojekt_hevizen-64533

https://web.archive.org/web/20100416082650/http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=12136

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/ingovanyos-talajon-a-gyogyszallo-megaprojekt-hevizen

Magyar Narancs

hungarian-news

2005-09-15 00:00:00

Adócsalással vádolt politikusok Veres János kampányában

Pénzes Sándort, Kisléta polgármesterét ötrendbeli, adóbevételt jelentős mértékben csökkenő adócsalás bűntettével és háromrendbeli, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségével vádolta meg a nyíregyházi városi ügyészség, az első tárgyalási napot elhalasztották. Mosoly és kézfogás: szavazzanak Veresre Pénzes az MSZP helyi kampánylapjában, a Ball-Tollban arra kérte a település választóit, hogy Veres János képviselőjelöltet támogassák a választókerületben. Pénzes megköszöni a miniszternek az elmúlt évek korrekt együttműködését, a hirdetésben szereplő képen a két politikus kezet fog egymással. Veres János bejutott egyéni körzetéből (Szabolcs-Szatmár-Bereg 6., Nyírbátor) a parlamentbe, ahogy Pénzest is polgármesterré választották elsöprő fölénnyel (77,5 százalékot kapott). HM-megbízás, kampány, börtön első fokon Nem Pénzes az egyetlen a nyírségi Veres Jánost támogató szocik közül, akiket megvádoltak adócsalással, utal egy korábbi esetre a Magyar Nemzet: Kabai Károly nyírbogáti fémkereskedőt nemrég ítélték el nem jogerősen 2,5 év börtönre, illetve 3 évre és közügyektől is eltiltották Nyíregyházán. A Kabai ellen folyó eljárás azonban úgy látszik, nem zavarta a szocialistákat, a párt ugyanis polgármester-jelöltként indította az őszi helyhatósági választásokon a férfit Nyírbogáton - sikertelenül. A lap megjegyzi, furcsamód az MSZP nem félt attól, hogy jogerőre emelkedik az ítélet, abban az esetben ugyanis elveszítette volna pozícióját. Kabai és Veres János a 90-es években üzlettársak voltak, a vállalkozó a lap szerint azzal segítette a pénzügyminiszter kampányát, hogy az általa üzemeltetett busszal szállíttatta az emberek a szabolcsi szocialisták kampányrendezvényeire. Kabai ráadásul komoly megbízást is kapott a Honvédelmi Minisztérium a választások előtt, de azután, hogy eljárás indult ellene: cégét, a Nyír-Uncia Kft-t 289 millió forintért bízta meg a tárca, hogy lőszereket semmisítsen meg. Mivel a pénzügyminiszter Indiában tartózkodik, a Pénzügyminisztérium szóvivője válaszolt a lapnak: Pichler Ferenc szerint sem Pénzes Sándor, sem Kabai Károly nem vett részt aktívan Veres János kampányában.

https://index.hu/belfold/0119pnzs/

https://web.archive.org/web/20201021152618/https://index.hu/belfold/0119pnzs/

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/adocsalassal-vadolt-politikusok-veres-janos-kampanyaban

Index

hungarian-news

2007-01-19 00:00:00

Első felvonás – Vádirat a Kulcsár-K&H-ügyben

A Fővárosi Bíróság elé került a brókerügy, miután a múlt hét közepén sikkasztással, pénzmosással, okirat-hamisítással és más bűncselekményekkel vádolta meg a Fővárosi Főügyészség Kulcsár Attilát és a bűnügy további húsz gyanúsítottját. Az ügyészség tájékoztatása szerint a vádirat csak a bűncselekmény-sorozat "első rétegeit" tárja fel, így a kapcsolódó, még folyamatban lévő ügyek mellett újabb eljárások sem zárhatók ki. A vádlottak népes listáján a dobogós helyekért folytatott küzdelem nem okozott világraszóló meglepetést. Az elsőrendű vádlott Kulcsár Attila, a K&H Bank és a K&H Equities volt üzletági igazgatója (különösen jelentős értékre folytatólagosan elkövetett sikkasztás és magánokirat-hamisítás), a másodrendű Kerék Csaba, a Britton-csoport és más társaságok tulajdonosa, vezető tisztségviselője (bűnsegédként elkövetett sikkasztás és okirat-hamisítás, illetve pénzmosás), a harmadrendű pedig Rejtő E. Tibor, a K&H Bank lemondott vezérigazgatója (bűnsegédként elkövetett sikkasztás). Utóbbiról korábban rebesgették, hogy bizonyítékok hiányában (vagy azért, mert "titkos vádalkut kötött") nem emelnek ellene vádat. A vádirat hetvenegy oldal, amiből félszáz magának a tényállásnak az ismertetése. Az ügyészség szerint részletekbe menően sikerült feltárni a rendszer működését, "az elkövetés módszerét és láncolatát", a gyanúsítottak szerepét és nagy részben azt is, hogy hová került a pénz A vádirat benyújtását követő sajtótájékoztatón Ihász Sándor fővárosi főügyész elmondta: krimináltörténeti szempontból két okból nevezhető páratlannak az eljárás. Egyrészt az okozott kárérték háromnegyedét a nyomozás során "biztosították", azaz az elkövetők vagyonának zár alá vételével az eltulajdonított 8,3 milliárdból 6,3 milliárdra megvan a fedezet. (A hazai büntetőeljárásokban a megtérülési érték átlagosan tíz százalék körüli.) Másrészt a hatóságoknak korábban még nem sikerült olyan gazdasági bűntényt felderíteniük, melyben a sikkasztásból származó "piszkos" pénzt a tettesek legálisan működő, valós gazdasági tevékenységet folytató társaságokba forgatták be. Bár a perértéket tekintve a Kulcsár-ügy nem számít number one-nak - hiszen a Postabank-per 36,1 milliárd forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult -, érdemes kivárni a bizonyítási eljárások végét. A Kulcsár-perben a vádirat szerint így is 22,9 milliárdos sikkasztásról van szó, ha azt vesszük, hogy mennyi pénzt kezeltek az elkövetők sajátukként. Az is rekordnak számít, hogy az elkövetők lényegében öt éven keresztül zavartalanul folytathatták az ügyfélszámlák megdézsmálását és buherálását, mígnem a Pannonplast-ügy plasztikbombává vált, és szétrobbantotta a rendszert. A vádirat szerint a sikkasztássorozat 1998 tavaszán kezdődött, miután Kulcsár Attila az év elején telefonos értékesítési munkatársa lett a K&H Brókerház Rt.-nek. Kulcsár nem rendelkezett az állás betöltéséhez szükséges végzettséggel, és nem volt büntetlen előéletű, mégis felvették, sőt egyetlen ugrással a ranglétra előkelő fokán termett. 1998 júniusában üzletágvezető-helyettes lett (a vádirat tanúsága szerint azon a napon, amikor az első törvénytelen átvezetést két ügyfélszámla között végrehajtotta), majd az értékesítési részleg augusztusi megszűnése után fél éven belül a portfólió-üzletág vezetőjévé nevezték ki. Kulcsár a közgazdász végzettségű, pénzügyekben jártas Kerék Csabával 1997 végén ismerkedett meg, aki rábírta, hogy próbálja megszerezni az ügyfelei hozzájárulását értékpapírokban fekvő pénzük külföldi elhelyezésére, mert ismer egy svájci befektetési lehetőséget, amivel alacsony kockázat mellett három hónap alatt százszázalékos hasznot tudna biztosítani. Mivel nemleges választ kaptak, az első- és másodrendű vádlott tudtuk nélkül használta fel az ügyfelek pénzét, és úgy állapodtak meg, hogy a nyereség felét a számlatulajdonosoknak juttatják, a másik felén pedig ők osztoznak. A sikkasztás "apropóját" ez a befektetési lehetőség adta, de Kulcsár verziója szerint az ajánlat átverés volt, és csupán arra szolgált, hogy Kerék pénzhez jusson és rövid úton bűntársává tegye őt. (Az utóbbi passzust a vádirat nem tartalmazza, és azt sem, hogy Kulcsár állítása szerint erre a célra az első évben tízmillió forintot, a későbbiekben összesen 3-3,5 millió dollár értékben váltatott át forintot dollárra Kerék részére.) A sikkasztás technikai kivitelezése az idő folyamán egyre kifinomultabb módszerekkel zajlott. Az ügyfelek értékpapírjait (befektetési jegyek, tőzsdei részvények, államkötvények, OTC- papírok) kezdetben egyenesen vagy több ügyfélszámlán megfuttatva helyezték át "baráti" számlákra (például Kerék Csaba és cégei - K+P, Protokoll Travel -, offshore-cégek - Vennard Consultans Ltd., Globe Investment Ltd. -, illetve magánszemélyek - Rákóczi György - számlájára), ahonnan a papírok eladása után kivonták a pénzt, vagy továbbutalták a hiány elfedésére. Később a tulajdonosok leplezésére további offshore-cégeket iktattak be (Montrade, Balmoral), és együttműködni kész szír pénzváltókat bíztak meg a pénz felvételével. (A szíreknél a nagy összegű készpénzforgalom nem adott okot pénzmosásgyanúra, és hogy még kevésbé legyen föltűnő, három banknál is vezettek számlát. El Abed Hasan a vád szerint 640 milliót, szökésben lévő társa 3,2 milliárdot vett fel, illetve utalt át harmadik személynek.) Kulcsárék a bűnelkövetés utolsó szakaszában az ügyfelek pénzeszközeinek eltulajdonításánál már kizárólag a K&H Bank Vigadó téri fiókjának a technikai számláit ("hídszámla") használták, ahonnan az odairányított pénzek értékpapír-vásárlás helyett a vádlottakhoz köthető offshore-cégekhez kerültek. A pilótajátékhoz hasonlatos rendszer folyamatosan növekvő forrásigénye miatt ekkor már milliárdos vagyonú ügyfelek megkárosítására volt szükség. A jogosulatlan ügyletek 2001 végétől a Betonút Rt. (3,2 milliárd), 2002 májusától pedig az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) számláin (4 milliárd) bonyolódtak. (Az elsikkasztott pénz nagy része a Britton Llc-hez került, kisebb hányadát pedig hiánypótlásra fordították.) A K&H Equitiesben lévő számlákról az elkövetők 22,9 milliárdot kezeltek sajátjukként és 11,2 milliárdot tulajdonítottak el, ám abból "tűzoltásra" (hiánypótlás) majdnem négymilliárdot visszajuttattak az ügyfelekhez. Így jön ki okozott kárként a 8,3 milliárd forint. A vádirat szerint Kulcsár "sikeres tevékenységére" 2001-ben hívták fel Rejtő E. Tibor figyelmét (mégpedig a nyolcadrendű vádlott Kelemen László mellett Pintér Dezső és Bogsch Attila). Kulcsár és Rejtő között "rövid időn belül baráti viszony alakult ki, amelynek következtében Kulcsár megkülönböztetett elbánásban részesült a bankon belül". Például amikor a K&H Bank 2001 júniusában összeolvadt az ABN Amro Bankkal, az új brókercégnek, a K&H Equities-nek az összes ügyfelét értesítenie kellett volna a nyitóegyenlegéről. Rejtő ekkor hagyta jóvá azt az e-mailt, melyben - hatáskörét túllépve - utasítást adott a brókercég alkalmazottainak, hogy Kulcsár ügyfeleinek értesítését bízzák a befektetési tanácsadóra. Ezzel a vezérigazgató megszegte a pénzintézet belső szabályzatát, miszerint a kapcsolattartást és az elszámolások készítését szigorúan el kell választani egymástól. Rejtő azzal is vétett a banki kódex ellen, hogy 2002 júliusában a brókercégnél betölött pozíciója meghagyásával nevezte ki Kulcsárt a bank önkormányzati és EU-projektekért felelős üzletági vezetőjének, megbízta azzal, hogy a vezető politikai, gazdasági és közéleti személyiségekkel is ő tartsa a bankszintű kapcsolatot, és hogy erről rendszeresen neki jelentsen. (Ezzel a lépéssel egyúttal kiemelte Kulcsárt a Vállalati és Befektetési Banki Divízió vezetőjének az irányítási jogköre alól.) A vádirat szerint Rejtő "személyi befolyását érvényesítve tevékenyen közreműködött a bűncselekmény leplezésében". Kulcsárék a rendszert a számlák közötti ide-oda utalásokkal, okirat-hamisítással (hamis adásvételi szerződések, átvezetési kérelmek, belső transzferbizonylatok készítésével), valamint az ügyfelek "maximális kiszolgálásával" védték. Az ügyletek lepapírozását kezdetben Kerék Csaba, majd Kulcsár és asszisztense végezte. A sikkasztássorozat hosszú távon mégis csak úgy maradhatott rejtve, hogy Kulcsár az ügyfélkörét különleges elbánásban részesítette. Mindig fizetett, ráadásul a piaci hozamnál is magasabb nyereséget. Az ügyfél kérésére bármikor, bárhová elszállíttatta a pénzt. (Mint tudjuk, nejlonzacskóban, a "taxis Gyuszival", az ügy huszonegyedrendű vádlottjával.) Azokat a befektetési ajánlatokat, melyek balul sültek el, sikeres tranzakcióknak mutatta ki, és az ígért, magasabb hozamon számolta el, illetve ha kellett, úgy is fizette ki. Nem volt mese: ilyenkor is más ügyfelek számláihoz nyúlt. Az ügyészség szerint sikerült tisztázni, hogy kiket vezetett egyszerűen félre, amikor nem legális tranzakciók bizonylatait íratta alá, kik kaptak pénzt az aláírásukért, és hogy kik azok, akik tudták: törvényellenes ügyletekből származik a nyereségük. Az ügyészség több gazdasági társaság (Állami Autópálya-kezelő, Betonút, Zöld Újság Rt., Esma, Séd-Coop, Köbeta) vezető tisztségviselője ellen is vádat emelt, akik a vádirat szerint sikerdíjat kaphattak az együttműködésükért. Ez technikailag rendszerint úgy történt, hogy a hivatalos portfólióelszámolásokban Kulcsár nem az általa belengetett, a piaci szintet jelentős mértékben meghaladó hozamot mutatott ki, hanem annál legfeljebb csak néhány százalékkal magasabbat, miközben a különbözetből az adott cég tisztségviselőjét fizette ki. Kulcsár persze nem végzett valós befektetési tevékenységet, egyszerűen szabad kezet akart kapni az ügyfélpénzek felhasználásánál. (A vádirat szerint az ÁAK akvirálását követően Bitvai Miklós vezérigazgató százmilliót, Kelemen László ötvenet, a Betonút-féle szerződés megkötése után Garamszegi Gábor "legkevesebb" 227 milliót, a Zöld Újság után Forró Tamás "legalább" harmincat, az Esma után Vargáné Vasadi Julianna gazdasági igazgató három év alatt negyvenmilliót, a Séd-Coop után Ország Ágnes hatmilliót, a kőbányai önkormányzat és vagyonkezelő cége után Váradi János önkormányzati képviselő 320 milliót kapott "sikerdíjként".) Az elkövetők a sikkasztásból származó pénzt a hazai Britton-társaságokon keresztül (melyek tulajdonosa az amerikai bejegyzésű Britton Interinvest Llc nevű offshore cég volt) építőipari beruházásokba (például a visegrádi Thermal Hotel, a nagyváradi Lotus Plaza), cégvásárlásokba (például Novoprint, Kartonpack, Pannonplast, Hungexpo) és ingatlanvásárlásokba (például Újpesti rakpart 1-3., Károly krt. 3/C) fektették, és ily módon mosták tisztára. Kulcsár vallomása szerint a befektetések nyereségének egy része szintén a rendszer deficitjét fedezte volna. Szoboszlai Richárd fővárosi főügyészhelyettes úgy vélte, a Kulcsár-ügy azért okozott ekkora földindulást (szavaival élve: botránysorozatot), mert a rendszer összeomlását követően a romok alatt kutakodva nem lehettek tekintettel egyetlen kliensre sem, és olyanok is meg lettek szólítva, akiknek ez kellemetlen volt. Ismét láthatóvá válnak (csakúgy, mint korábban a K&H Brókerház hozamgaranciás ügyleteiből profitálók vagy a Postabank VIP-ügyfelei esetében) a közélet azon celeb-jei, akik befolyásuknak-pénzüknek-kapcsolataiknak köszönhetően "különbek", de legalábbis kiemelt bánásmódban részesülnek. Az is körvonalazható, hogyan épül fel rendszerszinten egy nagystílű gazdasági bűncselekmény-sorozat. Ugyanakkor hihetetlen, hogy a jól működő csatornát csak két, relatíve "kis hal" használja ki. A vádirat Rejtőt társtettesként nevezi meg a sikkasztásban, de az nem derül ki, hogy milyen haszna származott belőle; és ez igencsak gyengíti a vádat. Azt sem tudjuk meg, hogyan vált Kulcsár a semmiből sztárbrókerré. A sikkasztás leplezésén túl nincs szó Kulcsár értékesítési tevékenységéről, arról, hogyan sakkozott a befektetési jegyek napi piacán, vagy hogy ügyfélköre tőzsdei ügyleteit (melyek között természetesen voltak veszteségesek is) utólagosan hogyan allokálta az együttműködő, baráti ügyfelek érdekeinek megfelelően. (Mindez nyilván nem vetne túl jó fényt a pénzintézetek presztízsére.) Az ügyészség leszögezte: a Kulcsár és társai elleni perben a fő bűncselekmény-sorozatot dolgozták fel, de a szerteágazó, bonyolult ügyben még 14 eljárás indult. A választások előtt a leggyakrabban elhangzó kérdés, hogy lesz-e politikus a vádlottak között. Az illetékes eljáró nyomozó hatóság, a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal négy eljárást indított a kapcsolódó ügyek közül, ebből két esetben a vádirat ismerteti a gyanúsított személyét (Bálint Tamás, Kodela László). A sajtóban elterjedt, hogy az ügyészség két szocialista politikus, Puch László MSZP-pénztárnok és Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára meggyanúsítására készül - amihez előbb a képviselők mentelmi jogának a felfüggesztésére van szükség. A szocialista politikusok a vasárnapi Friderikusz-műsorban, A szólás szabadságában visszautasították a Kulcsár-jegyzőkönyvben olvasható vádakat, és tagadták a - hivatalos kontakton túl mélyebb - kapcsolatukat a brókerrel, és azt is, hogy pénzt fogadtak volna el tőle. Az önmagát szervező típusú politikusnak jellemző Baja Ferenc az MSZP gyengítésére törő politikai támadásnak minősítette az ellene irányuló "nemtelen kampányt", ami meglátása szerint 2006 májusáig fog tartani. Akik nem jutottak a háromba A Kulcsár-ügy negyedrendű vádlottja Mészáros János, a Britton-cégek társtulajdonosa üzletszerűen elkövetett pénzmosás vádjával. Az ötödrendű El Abed Hasan pénzváltó és a hatodrendű Dudás Gábor, a K&H Equities egykori üzletkötője, a Montrade munkatársa gondatlanságból elkövetett pénzmosás vétségével áll a bíróság elé. A hetedrendű Bitvai Miklóst, az ÁAK vezérigazgatóját, a kilencedrendű Garamszegi Gábort, a Betonút Rt. társtulajdonosát és vezérigazgató-helyettesét, a tizedrendű Forró Tamást, a Zöld Újság elnök-vezérigazgatóját, a tizenegyedrendű Vargáné Vasadi Juliannát folytatólagosan, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás vétségével vádolták meg. (Bitvait okirat-hamisítással is.) Van még egy vesztegetés (Váradi János önkormányzati képviselő), két orgazdaság (a nyolcadrendű Kelemen László ügyvéd és a huszadrendű Bende Péter vállalkozó), egy sikkasztás (Ország Ágnes, a Séd-Coop főkönyvelője, a tizenkettedrendű vádlott), négy bűnpártolás (Csuka László, az Equities vezérigazgatója, Tóth Róbert, az Equities vezető üzletkötője, Vigh Szabolcs, a K&H Equities ügyvédje és Nagy Károly, az Autó Danubia ügyvezetője), öt okirat-hamisítás (Vígh Szabolcs, valamint Balassa Katalin és Pinizsi Hajnalka - mindkettő a K&H Equities személyi asszisztense -, Nagy Károly és a huszonegyedrendű Szekér Gyula személyfuvarozó). Ennyi.

https://magyarnarancs.hu/belpol/elso_felvonas_-_vadirat_a_kulcsar-kh-ugyben-64476

https://web.archive.org/web/20220701133919/https://magyarnarancs.hu/belpol/elso_felvonas_-_vadirat_a_kulcsar-kh-ugyben-64476

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/elso-felvonas-a-vadirat-a-kulcsar-kh-ugyben

Magyar Narancs

hungarian-news

2005-09-01 00:00:00

„Miért tettem volna...” – Molnár Csaba, a K&H-ügy volt főnyomozója

Magyar Narancs: Mikor ismerkedett meg Kulcsár Attilával? Molnár Csaba: A nyomozás első napján, június 23-án, hétfőn találkoztam vele először, amikor tanúként idéztük be a Pannonplast-ügyben, miután a felügyeleti vizsgálat jegyzőkönyve őt jelölte meg a vizsgált értékpapír-tranzakciók koordinátoraként. Egyébként mindenkit, aki nagyobb összeggel érintett volt a Pannonplast-felvásárlásban, beidéztünk. MN: Kulcsár Attila azt vallotta, hogy a sikkasztott pénzből 1997-től kezdve 3-3,5 millió dollár értékben vásárolt valutát araboktól. A pénzmosás elleni osztály a nepperek zuhanyhíradójából sem értesült Kulcsár működéséről? MCS: Korábban sem magánszemélyként, sem a munkám miatt nem kerültem vele kapcsolatba, és nem is hallottam róla. Ha araboknál váltott, nyilván megkért rá valakit, és akkor az ő neve ki sem bukhatott az operatív felderítés során. A bankok ügyvezető igazgatói közül is csak azokat ismertem, akik a tevékenységemhez köthető banki területen, a belső ellenőrzésen dolgoznak. Amikor Kulcsárt beidéztük, az Equities (a K&H brókercége - B. Zs.) vezetőjét hívtuk fel, mert nem volt hozzá közvetlen elérhetőségünk. MN: A K&H Equities belső ellenőrzése egy évvel a Pannonplast-ügy kirobbanása előtt, 2002 nyarán együttesen több száz milliós jogcím nélküli tranzakciókra figyelt fel. A bejelentések dacára a pénzmosás elleni osztály mégsem indított eljárást. Kulcsár szerint annak köszönhetően, hogy bűntársai elsimították az ügyet. MCS: Először is a statisztika azt mutatja, hogy a bejelentéseket követő vizsgálat 99,9 százalékban nem vezet a büntetőeljárás megindításához. Tehát inkább az lett volna a nagy szám, ha erre mégis sor kerül. Másodszor: a belső ellenőrzés nem Kulcsár bűnös tevékenységére, hanem a Betonút Rt.-hez köthető nagy értékű ügyletekre hívta fel a figyelmet. Ezek egyszerű értékpapír-adásvételek és tulajdonosi kifizetések voltak, melyek a cég valós üzleti tevékeny-ségével és évi több száz milliárdos forgalmával teljes mértékben arányban álltak. Azt pedig hadd hangsúlyozzam, hogy nincs abban semmi kivetnivaló, ha egy társaság milliárdokat utal egy offshore-cégnek, amíg nem találunk arra utaló nyomot, hogy a pénz bűncselekményből származik. Ha a számlaforgalomban azt tudom például visszakövetni, hogy az utalás egy önkormányzattól érkezett, amely kifizette neki az útépítést, akkor a vizsgálatot le kell zárnom, mert egyértelműen megállapítottam, hogy a pénz nem bűnös tevékenységből ered. Mást a pénzmosás elleni osztály nem is vizsgálhat. Kulcsár Attila állításával ellentétben soha nem faxon értesítjük "az ügyfeleinket" a vizsgálataink eredményéről. Az a történet pedig, ahogy Kulcsár Attila állítólag megkeresett minket 2002 nyarán, számomra máig nem világos és nem követhető. (Kulcsárnak - saját elmondása szerint - azt javasolták a bűntársai, hogy Bácskai Jánoson, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ vezetőjén és Papp Csabán, az ORFK SZBEI gazdaságvédelmis osztályvezetőjén keresztül próbálják elérni a vizsgálat beszüntetését. Miután a brókercéget értesítették az eljárás befejezéséről, Kodela László helyettes államtitkárnak Kulcsár állítólag átadott ötmillió forintot, aki nem kötötte az orrára, "konkrétan kinek kell" a pénz, és azt Kulcsár nem is kérdezte. - B. Zs.) MN: Pedig a bróker szerint ugyanennek a rendőrségi "riadóláncnak" (Bácskai, Papp, Molnár) köszönhető, hogy a rendőrség a bankfelügyeletet (PSZÁF) megelőzve juthatott hozzá a Pannonplast-ügy irataihoz. MCS: Ilyen információs vonal 2002-ben sem indult be. Pedig ha valakinek kellett volna róla tudnia, az én vagyok. Ez a versenyfutás is teljesen értelmetlen kitaláció. A rendőrség feljelentéskiegészítést folytatott, melyben nem rendelkezik a lefoglalás jogával. De ha nyomoz, akkor is kötelessége a társszerveknek másolatot adni a hozzá került iratokról. A felügyelet, folytasson bármilyen ellenőrzést, csak másolatot hozhat el. Vagyis, ha törvényes keretek között folytatják a munkájukat, egyikük sem rejthet el semmilyen iratot a másik elől. MN: Kulcsár azt állítja, hogy átadott egy listát Bácskainak, melyben lajstromba szedte azokat az iratokat, melyeket a rendőrségnek be kellett volna szereznie a Pannonplast-ügy elsimításához. Ezt látta június 23-án az ön kezében, amiből arra következtetett, hogy "Molnár Csaba is tud az elhozatal okairól". MCS: Ez a történet már megjárta a katonai hadbíróságot, ahol Bácskai vádlottként, Papp Csaba és én tanúként egyaránt azt vallottuk, hogy a kérdéses időben csak telefonon érintkeztünk, így senki nem adhatott át semmilyen listát a másiknak. Ilyen lista szerintem nem is létezett. MN: A vád szerint a kihallgatás során ön elárulta Kulcsárnak, hogy milyen iratokkal (adásvételi szerződés, átutalási megbízás) lehet "lepapírozni" a Pannonplast-ügyet, ami a felderítést megnehezíti. MCS: A nyomozati utasítás szerint kötelező a nyomozónak tájékoztatni a tanút, hogy miről kívánja meghallgatni. Hogy hallgassam ki, ha nem mondom meg neki, hogy miről akarom kérdezni? Képzeljenek el egy ilyen párbeszédet: "Beszéljen arról a tranzakcióról!" "Melyikről?" "Azt nem mondom meg, mert akkor megtudja, hogy melyiket kell meghamisítani." Ez abszurd. Ha én rákérdezek egy tranzakcióra, és ön azt mondja, hogy természetesen erről megvan az adásvételi szerződés, amit aztán bekérek, akkor ez azt jelenti, hogy felszólítottam arra, készítse azt el? Szerintem csupán azt kérem öntől, hogy állítását igazo-landó hozza be magával az adásvételi szerződést. Megjegyzem, az sem túl életszerű, hogy a nyomozás nulladik napján, amikor igazán még azt sem tudom, hogy a történetet eszik vagy isszák, tanácsot adok Kulcsárnak és segí-tőinek. Arról nem is beszélve, hogy nincs rá semmiféle indítékom. Miért tettem volna ilyet? MN: Poltikai nyomásra, felettesei parancsára... MCS: ...akkor miért nem idézik be tanúként a feletteseimet, és kérdezik meg, hogy parancsoltak-e nekem ilyesmit? Megjegyzem, Kulcsár szinte mindenütt másképp említi azokat a bizonylatokat, amiket átadott: egyszer nyolc eredetiről, másszor ugyanannyi másolatról beszél. Aztán két eredetiről, majd két másolatról. Egy ötödik alkalommal pedig azt mondja, hogy az eredetiket odaadta a titkárnőjének, mielőtt a nyomozás elindult volna. Az ő baja, hogy nem emlékszik, de valakinek meg kellene tőle kérdezni, hogy mi is volt valójában. Ezt az ügyészség valamiért nem tette meg. Eddig összesen két szembesítés zajlott, Kulcsár mindkettőt elbukta, és úgy néz ki, a többire már csak a bíróságon kerülhet sor. MN: Kulcsár mesélt arról is, hogy ön "szinte mint ügyvéd" segédkezett a Pannonplast felvásárlásában részt vevő egyik cég vezetőjének tanúkénti meghallgatásakor. MCS: Ugyanakkor az állítólagosan jelen lévő négy fő közül hárman azt állítják, hogy ilyen nem történt. A kihallgatás idején magam bent sem voltam a rendőrség épületében, amit a mobiltelefonom cellapozíciója igazol. És megint adódik a kérdés, hogy miért asszisztált volna ehhez a hatóság, és ha már ez a vád, miért csak a két rendőrre terhelték rá, és ebben az ügyészség Kulcsárt miért csupán tanúként kezeli? Az pedig már merő kíváncsiság a részemről, hogy ugyan mi lehetett az a kérdés, amire Kulcsár segítsége nélkül nem született volna válasz. Amikor Nagy Károlyt (az előbb említett felvásárló cég vezetője - B. Zs.) egyetlen szerződésről kérdezték, melyet ott szorongatott a kezében, aki, ha mást nem, hát felolvassa, ami benne áll. MN: Visszatérő vád ön ellen, hogy a nyomozás megtagadásával lehetővé tette Kulcsár Attila szökését. MCS: Ha elrendelem a nyomozást, akkor is ugyanúgy átléphette volna a határt, mert az eljárás nem ellene indult volna, hiszen ebben az ügyben ő csak tanú volt. A határozatot június 30-án hoztuk, noha az ügyészség szerint egyszer július hatodikáról dátumoztuk vissza, a vádirat szerint viszont nem is vissza-, hanem előre datáltuk június 29-re. Ami tény: a határozat megszületett, és másfél évig, míg a sikkasztássorozat fő vádlottja nem tett vallomást, mindenki elfogadta. Csak utána derült ki, hogy valamiért nincs rendben. MN: Ma is úgy látja, hogy a rendőrség megfontolt döntést hozott, amikor megszüntette a Pannonplast-ügyben a nyomozást? MCS: A bankfelügyelet két hónapig vizsgálta ezt az ügyet, és legfeljebb csak sanda gyanúja volt, ami viszont nem büntetőjogi kategória. Mi hét napig foglalkoztunk az ügy egy aprócska szeletével - arra a bejelentésre vonatkozóan, amit a PSZÁF tett. Ez alatt az idő alatt mindent beszereztünk, ami alátámasztja a Pannonplast felvásárlásához kötődő tranzakciók valódiságát vagy meg nem történtét. Azon a héten csütörtökön tartott sajtótájékoztatót a gazdasági miniszter, aki belső vizsgálatra hivatkozva azt mondta: nem történt olyan visszaélés, ami miatt feljelentést kellett volna tenniük. Abból indultam tehát ki, hogy az iratok és a számlaforgalmi kimutatások szerint, melyek valódiságáról meggyőződtünk, az ügyletek ténylegesen végbementek. A bankfelügyelet és a minisztérium nem tárt fel bűncselekményt, az Állami Autópályakezelőt (ÁAK) nem érte kár; márpedig a hűtlen vagy a hanyag kezelés feltétele a károkozás. Emiatt a négy szempont miatt akkor még nem beszélhettünk bűncselekmény alapos gyanújáról. MN: Kulcsár azt állítja, Bécsből ő vette fel magával a kapcsolatot. MCS: Tényleg ő hívott először telefonon, de nem azért, hogy feladja magát, hanem hogy megjelenjen-e az idézésen. Adott egy e-mail címet is, melyen keresztül végig arra ösztökéltem, hogy jöjjön haza. Nem tette. Július 17-én kiadtuk ellene az elfogatóparancsot, és ekkor beszéltem meg vele, hogy találkozzunk. Lehet rajta spekulálni, hogy mi történt: az biztos, hogy mindketten Bécsben voltunk, osztrák rendőrök fogták el és vették őrizetbe, és a közreműködésem miatt otthon jutalmat kaptam. MN: Rendőrnyomozóként hogyan értékeli a Friderikusz műsorában, A szólás szabadsága című tévés politikai magazinban a Kulcsár ügyészségi kihallgatásáról bemutatott videodokumentáció részleteit? MCS: Sehogyan nem szeretném megítélni. Tapasztalatból csak azt tudom mondani, hogy nincs két egyforma kihallgatás. A cél persze az, hogy eredményes legyen, így van, amikor kiabálunk, máskor meg kedvesnek kell lenni. Egy kihallgatás hangulatából nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. De ennél többet nem szeretnék erről mondani. MN: E videokazettát a stop.hu internetes hírportál szerezte meg, amely a felvételről szóló írása mellett közölt önnel is egy interjút. Később kiderült, ennek közlésére ön nem adott engedélyt, és az online újság munkatársával állítólag egyáltalán nem is beszélt. MCS: Szégyenletes, ahogyan ez az interjú ilyen tartalommal, ebben a lapban elhelyezve, a videokazettával összakapcsolva a tudomásom nélkül megjelenhetett. Az ügyemről több újságíróval beszélgettem, mint most a Magyar Narancséval is. Ilyenkor mindig azt kérem, hogy a kész anyagot juttassák el a részemre, hogy ellenőrizzem a szöveget. Ha ön az interjút megváltoztatva eladja máshová, azzal nem tudok mit kezdeni. MN: Még csak szerkesztőségi állásfoglalást vagy bocsánatkérést sem követel? MCS: Azzal csak még egyszer felkapnák az ügyet. Nincs semmi értelme. MN: Hallott már arról, hogy a stop.hu-t a szocialista pártpénztárnok, Puch László körüli médiacsoporthoz kötik, akinek egyes üzleteiről Kulcsár is említést tesz a vallomásában? MCS: Nem. MN: Az ön ellen most indult büntetőeljáráson kívül másodfokon folyamatban van az ön "sütis-tolltartós" állítólagos vesztegetési ügye. Hogyan látja a jövőjét a rendőrségnél? MCS: Egyértelműen az eljárások végkimenetelétől függ, hogy mi lesz a sorsom. Első felvonás A Magyar Nemzet cikksorozata és a Nemzetbiztonsági Hivatal jelentése nyomán 2003 decemberében rendőrségi vizsgálat indult Molnár Csaba ellen, miután meggyanúsították, hogy "az elfogadhatónál és a normálisnál sokkal mélyebb kapcsolatba" került "arab pénzváltókkal", és bizalmas információkért cserébe ajándékot (süti, tolltartó, karkötő) fogadott el tőlük. Egy hónappal később a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal hivatali viszaéléssel, vesztegetéssel és államtitoksértéssel gyanúsította meg. Ekkor járták be a sajtót a könnyező főnyomozóról készült fotók. Az eljárás ellenére nem szerelték le a rendőrségtől, hanem rendelkezési állományba helyezték. A Molnár elleni büntetőeljárással párhuzamosan nyomozás kezdődött pénzmosás gyanúja miatt azok ellen az arabok ellen is, akikkel a nyomozót hírbe hozták. Noha eleinte 50-60 milliárd forint tisztára mosásáról volt szó, az ügyet végül bűncselekmény hiányában megszüntették. Molnár büntetőügye első fokon idén januárban felmentéssel végződött (a bíróság a vád egyetlen pontját sem találta megalapozottnak). Az ügyészség fellebbezett, a per októberben folytatódik.

https://magyarnarancs.hu/belpol/miert_tettem_volna_-_molnar_csaba_a_kh-ugy_volt_fonyomozoja-64422

https://web.archive.org/web/20211130054841/https://magyarnarancs.hu/belpol/miert_tettem_volna_-_molnar_csaba_a_kh-ugy_volt_fonyomozoja-64422

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/amiert-tettem-volnaa-a-molnar-csaba-a-kh-ugy-volt-fonyomozoja

Magyar Narancs

hungarian-news

2005-08-18 00:00:00

„Úgy döntöttem, magamtól távozok” – Heisler András, a Mazsihisz volt elnöke

Magyar Narancs: A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségében (Mazsihisz) időről időre felerősödnek a Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgatót bíráló hangok. Miért? Heisler András: Az ő személye meghatározó a Mazsihiszben, minden tőle függ, és szerintem ez rosszul van így. Amikor 90-ben Zoltai a Mazsihisz élére került, akkor egy viszonylag alacsony, százmillió forint alatti összegből gazdálkodó szervezet irányítását vállalta. Az akkori rabbiképzőnk 8 hallgatóval, gimnáziumunk talán egy tucat diákkal működött, kórházunk romos volt, s a teljes infrastruktúránk igen gyér. Abban a helyzetben egy centralizált vezetés működőképes volt, mert legalább világossá tette a korábbi rendszerben elmosódott felelősség kérdését. Ma azonban már hárommilliárdos összköltségvetéssel dolgozunk, komoly intézményekkel: egy 220 hallgatós, államilag akkreditált egyetemmel; egy 12 osztályos iskolával, benne több mint 400 gyerekkel és egy komoly, majd' 400 ágyas, jól felszerelt kórházzal. A megváltozott feladatok új típusú vezetői hozzáállást igényelnek. MN: Ezért csökkentette elnökként az alapszabály módosításával az ügyvezető igazgató mozgásterét? HA: A régi alapszabály még a 90-es évek elején készült, és minden jogosítványt az ügyve-zető igazgatónak delegált. Kimondta például, hogy a Mazsihiszt az elnök képviseli, hozzátéve, hogy kizárólag az ügyvezető igazgatóval együtt, aki viszont akár egyedül is megtehette ezt. Ezen az anakronizmuson változtatni kellett, és ma már a Mazsihiszt természetszerűleg a mindenkori elnöke képviseli. A régi alapszabály szerint ráadásul az ügyvezető igazgató egy személyben, mindenfajta kontroll nélkül dönthetett a kiadásokról. Le kell szögeznem, hogy Zoltai ezzel igyekezett nem visszaélni, a beruházásokról szóló döntéseket többnyire - hangsúlyozom, többnyire - vezetőségi határozatokkal igyekezett megerősíteni. Az új alapszabály viszont már világosan meghatározza, milyen összeghatárig dönthet önállóan az ügyvezető, mikor csak elnöki ellenjegyzéssel, mikor vezetőségi határozattal, és mikor közgyűlési jóváhagyással. A kompetenciák tisztázására azért is szükség volt, mert abszurd volt az a helyzet, hogy amikor elnökként írásbeli utasítást adtam Zoltainak, az meghökkenést váltott ki szinte az egész apparátusban. Arról kezdtek suttogni, hogy túl nagy hatalmat akarok, sőt, egyesek szerint diktátor vagyok. Pedig csupán munkáltatóként kértem az ügyvezető igazgatót - mint alkalmazottat - a feladatok végrehajtására. MN: Majd később már arra, hogy fontolja meg nyugdíjba vonulását. HA: Egyre több súrlódás volt köztünk, ekkor kértem meg négyszemközt Zoltai Gusztávot, hogy fontolja meg a nyugdíjba vonulását. Természetesen biztosítottam arról, hogy a továbbiakban is alkalma lesz a közösség érdekében dolgozni más területen, mert úgy gondoltam, hogy az elmúlt 16 évben valóban nagyon sokat tett a magyarországi zsidóságért. Ez egy higgadt, másfél órás beszélgetés volt, ahol kíméletlenül őszintén elmondtam neki konkrét problémáimat. Abban maradtunk, hogy néhány nap múlva visszatérünk a dologra, de ő néhány órával később felhívott, és közölte, rendkívüli közgyűlést kíván összehívni. Igen rossz ötletnek tartottam felvetését, amit csak hangulatkeltésre, erőfitogtatásra lehet használni. Egy előkészítetlen közgyűlésen ugyanis megalapozott, érde-mi munkát nem lehet végezni. Először vezetői ülést szerettem volna összehívni, mert ezt tartottam a dolgok rendjének, a demokrácia szabályának. A vezetőségi ülésen vagy egyedül maradok véleményemmel, vagy kiderül, hogy a vezetőség más tagjainak is hasonló problémái vannak. A második esetben már vezetőségi határozattal mentünk volna a közgyűlés elé, és nem gondolhatta volna senki, hogy csupán az elnök magánszámáról van szó. Bizony, a második forgatókönyvnek igenis komoly realitása volt, maga Zoltai erősítette meg ezt azzal, hogy három nap alatt összehívta a közgyűlést, megelőzvén azt, hogy a vezetőség megerősítse véleményemet. Mivel az alapszabály külön nem rendelkezik a rendkívüli közgyűlés összehívásának szabályairól, a rendes közgyűlésre vonatkozó előírások érvényesek arra is - ebben öt jogász erősített meg. Akkor viszont 10 nappal korábban, az alapszabály formai előírásait betartva kellett volna értesíteni az érintetteket a közgyűlés összehívásáról. Minthogy ez nem így történt, a rendkívüli közgyűlés tulajdonképpen nem is közgyűlés volt, csupán egy összejövetel. A közgyűlésen ezzel érveltem, s egy órán keresztül sikerült tartanom ezt a frontot. Tettem mindezt az egész országból összegyűlt 90 ember előtt, parázs viták, mesterségesen felkorbácsolt hangulat közepette. Ez a hangulat aztán átcsapott, és onnantól kezdve közgyűlésként viselkedett a plénum - hangsúlyozni szeretném, álláspontom szerint illegális módon. Megtudtam, hogy egy előre kidolgozott forgatókönyv szerint az ügyvezető igazgató leváltásomat tervezte. Az előre elkészített forgatókönyvben mindenekelőtt nyílt szavazással kellett a közgyűlésnek megerősítenie Zoltait tisztségében. Amikor ez a színjáték megtörtént, akkor döntöttem: magamtól távozom. MN: Lemondásának egyik okaként a Mazsihisz működésének és gazdálkodásának átláthatatlanságát jelölte meg. Mire utalt? HA: Már az elnökségem alatt érkezett egy szokatlanul jelentős, mintegy 100 millió forintos örökség. Úgy gondolom, hogy a Mazsihisz elnökének és a vezetőségének egy ilyen jelentős forrásról azonnal tudomást kell szereznie. Ehhez képest csak akkor értesültünk róla, amikor az apparátus már el is költötte a pénzt, feltételezem egyébként, hogy nemes célokra. Én magát az eljárást sérelmeztem. Volt egy másik konkrét eset, ahol 70 milliós extrabevételünk felhasználása is hasonlóképpen zajlott. Úgy gondolom, a szervezetünk nem engedheti meg a költségvetésen kívüli források társadalmi kontroll nélküli felhasználását, ez a transzparencia teljes hiányát jelzi. MN: A két év alatt találkozott gazdasági viszszaéléssel? HA: Miután hivatalba léptem, egy év kellett ahhoz, hogy kezdjem átlátni a Mazsihisz működését. Zoltai mindig hirdeti ugyan, hogy a könyveink nyitottak, bármely közgyűlési tag bármikor bejöhet és ellenőrizheti azokat - de ez színtiszta demagógia. Egy valódi gazdasági átvilágítás komoly szakmai felkészültséget, apparátust és időt igényel. Akinek nem ez a professzionális foglalkozása, annak nagyon nehéz érdemben követnie a folyamatokat. A Mazsihisz elnökeként revizori munkákat nem kellett végeznem, de a gazdálkodás komplett, független átvizsgáltatásának elmaradása - ma már látom - komoly hiba volt. Elnökként a rendszerösszefüggéseket akartam inkább megismerni, és ennek alapján egy új stratégiát kialakítani. Ha jutott volna rá időm, egy mélyreható gazdasági átvilágítás része lett volna elnöki ciklusomnak. MN: A gazdálkodás mellett a Mazsihisz szerepfelfogásán is változtatott volna, de nem talált partnerekre. Itt mi volt a gond? HA: Mint említettem, elnökként elindítottam a Mazsihisz új stratégiáját, a vezetőségi határozattal megerősítve, a közgyűlés által elfogadva. Tehát nem egyéni akcióként, hanem a demok-rácia szabályait követve. Tudatosult bennem ugyanis: a Mazsihisz legnagyobb problémája az, hogy egész működése szinte kizárólag intézményeink fenntartására koncentrál. Tudom, ez fontos dolog, de közben nem foglalkozunk szinte semmit a magyarországi zsidó közösség fejlesztésével. Itt nemcsak a taghitközségekre gondolok, hanem minden olyan zsidó szervezetre, mely ugyan nem tagja a Mazsihisznek, de az egyetlen komoly segítséget a mi infrastruktúránktól, a mi forrásainktól remélheti. Ezen a vonalon akart az új stratégia erősíteni. És ha létezik egy ilyen stratégia, akkor azt az apparátusnak tűzön-vízen át végre kell hajtania. Ezt azonban nem tapasztaltam. MN: Régi vita, hogy a Mazsihisznek vajon a nem vallásos zsidókat is képviselnie kell-e. HA: A Mazsihisz formálisan a magyarországi vallásos zsidóságot képviseli, ezek számát jó- és rosszindulatú becslések ötezer és 30 ezer közé teszik. Miközben Magyarországon minimálisan mintegy 100 ezer zsidó él. Ezért nagyon sokan, köztük más zsidó szervezetek is megkérdőjelezik, hogy milyen alapon képviseli a Mazsihisz a teljes magyarországi zsidóságot. Lemondott elnökként is állítom, hogy a Mazsihisz mint a legnagyobb magyarországi zsidó szervezet, esetenként nyugodtan képviselheti a teljes magyarországi zsidóságot, de a képviseleti legitimitásának növeléséhez nyitottabbá és transzparensebbé kell tenni a működését. Intézményes csatornákat kellene kiépíteni a nem hitközségi zsidó szervezetek irányába. Az Antall-kormány idején is akkor jutott előbbre a kárpótlás ügye, amikor a jelentősebb magyarországi zsidó szervezetek le tudtak ülni egy asztalhoz, és írásban járultak hozzá, hogy a Mazsihisz őket is képviselje. Az új alapszabály évtizedek óta először vesz tudomást azokról a zsidó szervezetekről, amelyek nem tagjai a Mazsihisznek. Sok ilyen van: vallásosak és nem vallásosak egyaránt. Ezek a szervezetek ma már - kétoldalú megállapodás alapján - önkéntes alapon részt vehetnek és fel is szólalhatnak a Mazsihisz közgyűlésén. Ez nagyban segítheti érdekérvényesítő képességüket. Az alapszabály-módosítás dacára úgy érzem, a szemléletváltás elmaradt a Mazsihiszben. MN: Ha a Mazsihisz nyitottabbá válna, akkor egyrészt nőne a legitimációja, másrészt viszont törvényszerű, hogy a szervezet de facto vezetőjének a hatalma csökkenne. Ezért szabotálhatta el az apparátus a stratégia végrehajtását? Zoltai kritikusai szerint ő éppen azért tűnik elmozdíthatatlannak, mert csak azok válthatnák le, akik egzisztenciálisan függnek tőle. HA: Lemondásomkor a hűbéri viszonyokhoz hasonlítottam ezt a függőségi rendszert. Zoltai vezetési technikája, hogy tudatosan felépített egy bázist olyanokból, akik erkölcsileg, egzisztenciálisan vagy anyagilag függnek tőle. Ha őt valaki megtámadja, akkor ez a bázis mozgósítható. A közgyűlés 20-30 vagy talán még magasabb százaléka például közvetlenül Zoltai beosztottja. De a munkáltatói kapcsolatokon túl, egy sokkal szélesebb körben is kialakult ez a függőségi viszony. Katasztrofális, hogy ma sok vidéki hitközség úgy érzi: azt a pénzt, amiről a közgyűlés határozott, és ami a magyarországi zsidóság forrásaiból jár nekik, azt a "Gusztitól" kapják, mások meg a szociális segélyt fogják fel úgy, hogy azt az ügyvezető igazgató úr adja nekik. Ez deformálja a közösséget. Kicsiny, zárt közösségként működünk, és ez a szemlélet azért is tragikus, mert veszélyezteti a magyarországi zsidóság fejlődését. MN: Nyilván az sem használ, hogy újra és újra balhék vannak a Mazsihisz körül. HA: Közhely, hogy az adományozás tradíciója megszűnt az elmúlt 40 évben. A rendszerváltozás azonban újra megnyitotta ennek a lehetőségét. Nagyon sok emberrel beszéltem, akik azt mondták: amíg a Síp utcában ilyen állapotok vannak, addig ide nem adnak semmiféle támogatást. És közben tudom és látom, hogy más célokra hajlandók áldozni. Amíg csak a balhékról hallanak, amíg a gazdálkodás nem átlátható, addig hiába várjuk ezeket a forrásokat. Sokan meglepődtek azon is, hogy nyíltan beszélek a problémáinkról. Azért teszem, mert meggyőződésem: eddig éppen az volt az egyik legnagyobb baj, hogy nem beszéltünk róluk, rosszul értelmezett szemérmességből inkább elhallgattuk őket. Meggyőződésem, hogy ha mindezt nyíltan fölvállalja a közösségünk, attól nem fog nőni az antiszemitizmus. Aki antiszemita - akár vitatkozunk egymással, akár nem -, az antiszemita is marad. Aki viszont ismeri értékeinket, tiszteli tradícióinkat, az a problémák láttán sem fog másként viszonyulni hozzánk. MN: Lát esélyt arra, hogy az új elnök, Feldmájer Péter képes változtatni a helyzeten? HA: ' két nagy hendikeppel indul. Először is mielőtt elnökké választották, a közgyűlés megerősítette Zoltait. Ezt ő kénytelen lesz adottságként kezelni. Másrészt viszont köztudott, hogy Feldmájer nagyon szeretett volna elnök lenni, a lemondásomhoz vezető folyamat során kőkemény kompromisszumokat és szövetséget kötött Zoltaival. Drasztikus változást tehát nem prognosztizálok. Mindezt jól mutatja, hogy a Mazsihisz hivatalos lapjában, az Új Életben csupán egy kétsoros hír jelent meg a lemondá-somról, a viták lényegéről pedig se tudósítás, se elemzés, se vélemény nem szólt - s természetesen a Mazsihisz szinte üres weboldalain sem. Ez pontosan azt a típusú bezárkózását mutatja a szervezetnek, ami ellen két évig harcoltam. MN: Véglegesen kivonul tehát a zsidó közéletből? HA: Nem vagyok megsértődve, de természetesen kudarcként éltem meg az eseményeket. Nem gondolom, hogy véglegesen ki kellene vonulnom a zsidó közéletből, ráadásul egy jelentős projektet is indítottunk 16 magyarországi zsidó szervezettel közösen, amelynek a megvalósításában a jövőben is részt kívánok venni. Egy évvel ezelőtt a Mazsihisz meghívást kapott a horvátországi zsidó közösségtől mint kiemelt vendég. Felkértek ezért bennünket, hogy lehetőleg nagy létszámmal képviseltessük magunkat. Ekkor felvetettem: ne csak a Mazsihisztől küldjünk embereket, hanem hívjunk más zsidó szervezetektől is a többnapos konferenciára képviselőket. Végül 16 magyarországi zsidó szervezet volt jelen, és mindannyian egyetértettünk abban, hogy a legnagyobb kihívás mindnyájunk számára a százezresnek mondott magyarországi zsidóság minél nagyobb százalékának az elérése. Ezért idén novemberben rendezni szeretnénk egy rendkívül nyitott konferenciát a magyarországi zsidóságról. Eddig igen nagy lelkesedéssel, ám elnökségem okán kevés idővel dolgoztam a programon. A lelkesedésem változatlan, viszont végre van már időm is hozzá.

https://magyarnarancs.hu/belpol/ugy_dontottem_magamtol_tavozok_-_heisler_andras_a_mazsihisz_volt_elnoke-64397

https://web.archive.org/web/20220629042725/https://magyarnarancs.hu/belpol/ugy_dontottem_magamtol_tavozok_-_heisler_andras_a_mazsihisz_volt_elnoke-64397

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/augy-dontottem-magamtol-tavozoka-a-heisler-andras-a-mazsihisz-volt-elnoke

Magyar Narancs

hungarian-news

2005-08-11 00:00:00

Bekapunk valamit - Iskolabüfé-rendelet

Körülbelül fél éve lehet hallani arról, hogy az Oktatási Minisztérium (OM) rendeletben kívánja szabályozni, mit fogyaszthatnak az iskolában a gyerekek. Januárban arról volt szó, hogy kitiltanának bizonyos termékeket a büfékből és az iskolák automatáiból - a chipseket, cukrozott italokat. Az általános felhördülés után nem tiltást, hanem ajánlást fogalmazott volna a tárca, most pedig már egy nagyon részletes kritériumrendszerről van szó. Az Egészségügyi Minisztérium (EÜM) az OM-mel együttműködve olyan rendszert dolgozott ki, amely határértékeket állapít meg az "egészséget támogató élelmiszerekre". Ennek lényege, hogy eltüntesse a büfékből és az automatákból azokat az élelmiszereket, amelyek magas zsírtartalmúak, agyoncukrozottak vagy éppen koffeint tartalmaznak. Az ajánlás meghatározza, hogy például a péksüteményekben grammra lebontva minimum mennyi rost és maximum mennyi nátrium legyen. A határértékek nemcsak nassolnivalókról és üdítőkről szólnak, de a gabonapelyhek szénhidráttartalmát, a gyümölcslevek aroma-anyagát és a vajkrémek koleszterintartalmát sem kímélik. E kritériumrendszer az OM készülő rendeletének kísérő anyagául szolgálna, amely szerint a büfék és az iskolai áruautomaták kínálatát az EÜM fenti ajánlásait figyelembe véve kell összeállítani. Emellett a szülői szervezeteket és a diáktanácsot egyetértési jog illeti meg - egy idei minisztériumi felmérés szerint tudniillik a szülők ötvenhét százaléka beleszólna abba, hogy mit lehet árusítani az iskolai büfében. (Ennél jobban csak a tanári retorziók érdekelték őket. Hogy milyen idegen nyelvet tanítsanak, vagy legyen-e hét végi házi feladat, az már kevésbé volt népszerű körükben.) Az egészséges étkezés szorgalmazása mindenképpen méltányolandó törekvés, különösen, ha az 1995-ös adatokat vesszük alapul, amikor a 12-13 éves gyermekek felének a napi fehérjebevitele nem érte el az ajánlott érték 70 százalékát, míg zsírbevitelük 17 százalékkal volt magasabb annál. A legrosszabbul a konyhasó állt: a gyerekek átlagos nátriumbevitele 283 százalékkal haladta meg az ajánlott mennyiséget az OM által oly szívesen idézett felmérés adatai alapján, amelyet az Országos Élelmezési és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) végzett tíz évvel ezelőtt. Ráadásul egy 2003-as kutatás kimutatta: naponta a tanulóknak kevesebb mint harmada fogyaszt gyümölcsöt, viszont cukrozott üdítőket és édességet egyharmaduk. Energia kell - viszont nem mindegy, hogy miből. Az OM felhívta az élelmiszeripar és a civil szervezetek képviselőit, továbbá a dietetikusokat és a táplálkozási szakértőket, vitassák meg ezt még a nyáron (hogy a rendeletet ősszel el lehessen fogadni). Élelmiszer-ipari szakemberek véleménye szerint "meggondolatlanul elindított hólabdáról van szó", hiszen a készülő rendeletet eddig nem előzte meg komoly párbeszéd. Az OM az Európai Unióra hivatkozik, mondván, ott is van központi tiltás. Ez így nem igaz, az Európai Bizottság ez év március 15-én elfogadott egy platformot, amely összefogja az elhízás témakörében érintett összes szereplőt, aki vállalkozik az eddigi tapasztalatok összegzésére és előremutató, már működő programok terjesztésére. A platform azt is kimondja, hogy ha ez a spontán szerveződés nem eredményes, egyszer majd központilag is lehet szabályozni, ki mit egyen. Magyarországon is indult halvány kezdeményezés hasonló platform megvalósítására. Május elején az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) levélben megkereste a szakma képviselőit és az egészségügyi tárcát, amire a minisztériumból eddig nem érkezett válasz. Csontos Csaba, az ÉFOSZ kommunikációs alelnöke elmondta, hogy szerintük a probléma olyan komplex, hogy megoldása nem lehet rövid távú; először fel kellene mérni, mekkora valójában az iskolabüfék és automaták szerepe a gyerekek táplálkozásában. A szövetség felemelte a hangját az ellen is, hogy a táplálkozást efféle rendelet szabályozza, hisz ez jogszabályi aggályokat vet fel. "Azzal, hogy az élelmiszereket egészséget támogató, illetve nem támogató csoportra osztjuk, stigmatizálunk bizonyos termékfajtákat" - mondta Csontos, hozzátéve, hogy "az EÜM-rendelet általános érvényű és nem korlátozódik az iskolákra". A minisztérium készülő rendelete a "3-18 éves korúak egészségét támogató élelmiszerekre vonatkozó" határértékekről szól, amelyet jelen formájában a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) sem talál minden részletében elfogadhatónak. 'k azt vallják, hogy a mérték a lényeg, nem a korlátozás. Antal Emese elnök úgy fogalmazott: "Akár chipset is lehet fogyasztani, a jó minőségű csokoládénak jó élettani hatásai is vannak, a lényeg az, hogy megfelelő mennyiségben vegyük magunkhoz. És itt jön be az oktatás kérdése." A büférendelet kritikusainak legtöbbje tehát azzal érvel, hogy a rendeletet nagyon alapos és komoly előkészítésnek kellene megelőznie az oktatásban. Lehet ugyanis, hogy a tiltás következtében valamivel kevesebb cukrozott üdítőt iszik a gyerek az iskolában, de az is lehet, hogy hazafelé menet beugrik a boltba némi nyalánkságért. Antal Emese szerint a büfék és automaták kínálatának átalakítása még örömöt is jelenthet, hiszen "a gyerek megveszi az alternatív kínálatot, és mint újdonsággal, elégedett lesz vele, igaz, eközben nem tudatosul, hogy miért is azt kell fogyasztani a másik helyett". Tehát az egészséges táplálkozást és életmódot nép-szerűsítő oktatásra van szükség, ami nemcsak a gyerekeket, de a szülőket és a tanárokat is eléri. Kérdésünkre, hogy tervezik-e a táplálkozástudatos oktatás hangsúlyosabbá tételét, Magyar Bálint elmondta: vannak különböző programok, és a kerettanterv lehetőséget ad a gyerekek közvetlen életviszonyaival összefüggő kérdések tárgyalására, de a tankönyvek a régi rutinon alapulnak, másrészt az iskolák a kimeneti vizsgákra való felkészítés miatt nem mernek eltérni a hagyományos úttól. Arról tehát, hogy "amit megesznek, az miből áll és a testük fejlődését hogyan befolyásolja, még a legelemibb módon sem esik szó egy környezetismeret-órán" - mondta a miniszter. Éppen ezt sérelmezi az élelmiszer-ipari szakma és a civil szervezetek is, akik szerint mindössze a már futó és jól működő felvilágosító programokat kellene összehangolni és terjeszteni. Antal Emese például elmondta, hogy a három év óta működő ismeretterjesztő, tanárok továbbképzését is végző Nutrikid programot az élelmiszeripar támogatja. Az OM-rendelet másik célpontjai az italautomaták, bár az ezeket forgalmazó szövetség szintén együttműködne a minisztériumokkal az egészséges életmódra ösztönzésben. Kádár Attila, a Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség (MIÁSZ) elnöke azt javasolja, hogy az automatán is el lehessen helyezni feliratokat, információs szövegeket (mellesleg az OM hasonló ötlettel állt elő az iskolatejjel kapcsolatban - lásd keretes írásunkat). Érdeklődésünkre, hogy a rendelet betartható lesz-e, vagyis az automaták kínálatát át lehet-e alakítani a határértékeknek megfelelően, Kádár bólogatott: szendvicset vagy ásványvizet is lehet velük forgalmazni. Hozzátette viszont, hogy a felméréseik szerint az automaták elenyésző részt jelentenek a diákok táplálkozásában, hiszen "hetente a gyerekek átlagosan két pohár italt fogyasztanak a melegital-automatából. Valószínűtlen, hogy ez a mennyiség nagyban hozzájárulna az elhízáshoz. Jó lenne összehasonlítani azon tanintézmények diákjainak az egészségét, ahol nincs iskolabüfé és automata, azokéival, ahol van." A MIÁSZ elnöke úgy látja: még fontosabb lenne megvizsgálni, mit esznek a gyerekek az iskolai menzán. A rendelet ugyanis egyáltalán nem tárgyalja e konyhák kínálatát - ahol pedig a költségtakarékosság nem elhanyagolható szempont -, az OM és az EÜM egymásra épülő rendelete csak a büfékre és az automatákra vonatkozik. Ez még jobban alátámasztja azon véleményeket, miszerint elkapkodott, nem végiggondolt lépésről van szó. Május legelején a két minisztérium és a földművelésügyi tárca közös "büfékonferenciát" tartott, melynek "utazó nagykövete" Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége volt. ' a felszólalásában annak örült, hogy talán még aznap elindul egy párbeszéd a minisztériumok, a szakma és a civil szervezetek között, majd az első szünetben távozott. Számos érintett azt a véleményt fogalmazta meg, hogy a kérdés politikai nyomásra kerül elő újra és újra, kicsit más formában, de valós párbeszéd nélkül. Abban mindenki egyetért, hogy a rendelet jelenlegi formájában (ami valószínűleg még változik a nyár folyamán) szinte betarthatatlan. Képzeljük el, amint egy büfés megpróbálja a rosttartalom alapján mérlegelni, hogy melyik cég lekváros batyuját érdemes megrendelnie. A csomagolt holmiknál könnyebb a helyzet, mert a címkén olvasható az összetétel, de a friss áruknál nem könnyű, hiszen a vendéglátósnak nem kell feltétlenül táplálkozás-szakértőnek lennie. Ahhoz, hogy ez kezelhetőbb legyen, a kritériumrendszert le kellene fordítani konkrét élelmiszerekre, az élelmiszer-ipari cégek minden egyes termékére, ami viszont versenyellenes. Az OM és az EÜM pályázatot írt ki a büfék kínálatának átalakítására, amelynek a fődíja ötszázezer forint. Ezt a Népegészségügyi Kormánymegbízotti Iroda ajánlja fel, és a gyermekek egészségét közvetlenül szolgáló célokra lehet majd felhasználni, például táboroztatásra. Emellett pedig három nyertes iskola együtt tornázhat Schobert Norbival, aki elég szorosan együttműködik az Egészségügyi Minisztériummal. Május végén a Norbi által szervezett Hősök Tornáján például a színpadot és a rendezvényt is a minisztérium biztosította, Norbi pedig cserébe népszerűsíti a népegészségügyi programot. Fazekas Ildikó, az Önszabályozó Reklámtestület főtitkára kifogásolta, hogy Norbi update-termékeit a tárca ilyen módon közvetve reklámozza, ami már csak azért is aggályos, mert táplálkozástudósok szerint tudományosan nem megalapozott a fogyókúrás szisztémája. Fazekas a problémát abban látja, hogy "működik a forráseffektus, vagyis ha a minisztérium szerint a program jó, akkor jobban hiszek a fogyókúrának, mint ha a bulvárlapban olvasom". Farkas Eszter Légy a tejben Bizonyos hírek szerint az iskolatej dobozán hirdetéseket helyez el az OM, hogy az ebből származó bevételt visszaforgathassák az ingyenes tejtermékeket biztosító iskolatejprogramba. Ám mivel a közoktatási törvény tiltja az óvodákban, általános iskolákban és kollégiumokban a hirdetést - kivéve, ha ez környezetvédelemmel, egészséges életmóddal vagy kulturális tevékenységgel függ össze -, a direkt termékreklámot elvetették. Az OM azt szeretné, ha az iskolatejen olyan ismeretterjesztő szövegek jelennének meg, amelyek mondjuk az egészséges táplálkozással, a parlagfűvel vagy éppen az olvasással kapcsolatosak. Magyar Bálint arról tájékoztatott, hogy a jelenlegi tervek szerint egy stilizált tehén lesz látható a poháron. A szakma egyébként arra kapta fel a fejét, hogy az iskolatej-üzenetek kivitelezésével az Autoplakát Hálózat nevű cég vezetőjét, Rácz Zoltánt bízták meg, aki Rácz Jenő egészségügyi miniszter fia. Rácz Zoltán megkeresésünkre elmondta: cége az üzenetek nyomdai kivitelezését vállalta, mindenfajta pénzmozgás nélkül.

https://magyarnarancs.hu/belpol/bekapunk_valamit_-_iskolabufe-rendelet-64241

https://web.archive.org/web/20150609224115/https://magyarnarancs.hu/belpol/bekapunk_valamit_-_iskolabufe-rendelet-64241

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/legyatejben-bekapunk-valamit-a-iskolabufe-rendelet

Magyar Narancs

hungarian-news

2006-06-30 00:00:00

Rádiózni nem csak öröm – Frekvencia ügy Szombathelyen

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) az idén január 21-én pályáztatta meg helyi rádiós műsorszolgáltatásra a Szombathely 88,4 MHz frekvenciát. Heten indultak, köztük a szombathelyi közösségi rádiót (Szo-Köz) nonprofit alapon működtető alapítvány. A civilek pártsemleges rádiója közel tíz éven át a keleti URH-n jelentkezett, és már régi óhajuk volt, hogy nyugati frekvencián adhassanak. Tavaly novemberben stúdióengedélyük lejártáig (2005 júniusa) zöld jelzést kaptak a fenti műsorsávra. Általában ha egy szolgáltató jogszerűen működik, az engedély lejártakor sikerrel pályázhat a jogosultság meghosszabbítására. A Szo-Köznél azonban az átállással gondok akadtak: a Nemzeti Hírközlési Hivatal (NHH) november végén visszavonta a licencet, mivel bejelentést kapott, hogy az adás zavart egy osztrák adót, és ekkor tűnt fel az is, hogy a frekvenciacserét követően a Szo-Köz nem tett eleget a kötelező adatszolgáltatásnak (többek között nem adott be új besugárzási tervet). A rádió patthelyzetbe került: csak a régi frekvenciára maradt meg az enge- délye, amire viszont már nem volt adója. Az ORTT-iroda a tényállás értékelését a politikai delegáltakból álló testületre bízta, mivel szerinte a műsorszolgáltató nem járt el ugyan jogszerűen, de az NHH abban a „hitben tartotta” a rádiót, hogy kifogástalanul cselekedett. Mérvadó pontok Alakilag hétből öt kandidáns pályázata találtatott érvényesnek. Az első körben az iroda pontozott: azt, hogy a pályázó 24 órában szolgáltat-e majd, műsoridejének több mint a felét a helyi közélet dolgai teszik-e ki, és hogy hozzáférhető lesz-e az adás az interneten. Az ún. objektív pontok alapján négy pályázó szinte fej fej mellett haladt. Ám a Szo-Köz mellett a többi aspiráns (Top Média 2000 Kft., Spiráldinamika Bt., Nyugat Rádió Kft.) csak akkor rúghatott labdába, ha a politikai zsűri a Szo-Köz kényszerleállását végzetes hibának fogja fel, és nem méltányolja a több mint kilencéves szünet- és panaszmentes működést. Márpedig így történt. Mint megtudtuk, az öttagú testületből a szocialisták delegáltja, Ladvánszky György és a fideszes Szalai Annamária pontozott. Az ún. szubjektív pontok a műsorterv, az üzleti-pénzügyi terv és a pályázók szakmai tapasztalatának értékeléséből tevődnek össze. Noha arányukat tekintve az objektív pontok többet nyomnak a latban, ott előre lehet tudni, mire kapható magas pontszám. Így a mezőnyt általában a szubjektív pontok szakítják szét – de inkább aszerint, hogy milyen erősek a lobbik, mit súgnak az informátorok, és mit kívánnak a politikai érdekek. A voksolás végül is sima volt: a testület először Ladvánszky javaslatáról szavazott, aki az objektív pontozás után is vezető Nyugat Rádió Kft.-t terjesztette fel nyertesnek. Csatlakozott hozzá Tímár János (SZDSZ) és Wéber János (MDF), ami már elég lett volna az eredményhirdetéshez (a nonprofit/közműsor-szolgáltató kategóriában 3–2-es aránnyal is lehet nyerni). Az előterjesztést Kovács György ORTT-elnök (MSZP) is megszavazta. Így jött ki a 4–1-es arány. Úgy tudjuk, a testület többi tagja a szavazást megelőzően először hallott Szalai Annamáriától arról, hogy a bíróság 2003-ban adócsalás és más bűncselekmények miatt jogerősen egy év négy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Nyugat Rádió Kft. közvetett tulajdonosát, Czeglédy Csabát. A médiatörvény azonban nem zárja ki, hogy erkölcsi bizonyítvány nélkül is lehet valaki tulajdonosa vagy vezető munkatársa egy műsorszolgáltatónak; a mostani ügy pedig még csak nem is teremtett precedenst. (A Fiksz Rádió nevű fővárosi civil csatorna márciusban indított kampányt „Ne lehessen gazembereké az éter” címmel, mert egy olyan férfi kapott műsorszolgáltatási jogosultságot, aki súlyosan bántalmazta a rádió egyik alapítóját, és ezért az ügyészség vád alá helyezte. A Fiksz el akarja érni, hogy erkölcsi bizonyítvány nélkül ne lehessen senki tévé vagy rádió vezető munkatársa, tulajdonosa.) Ki ez a srác? Czeglédy Csaba, az egykori nyüzsgő diákpolgármester, a rádiós frekvenciapályázatban végzős joghallgatóként bemutatkozó fiatalember a Rébusz Iskolaszövetkezet elnöke volt 2000 végéig. A diák-munkaközvetítéssel foglalkozó szervezet működése csúcsán húszezer tagot számlált, ám néhány év alatt százmilliós köztartozást halmozott fel, és csődbe jutott. Czeglédyt 2003-ban azért ítélték el, mert bebizonyosodott, hogy a szövetkezet képviselőjeként valótlan tartalmú fizetési számlákkal és pénztárbizonylatokkal próbált adót csalni. Az üzletember egyébként máig foglalkozik munkaerő-közvetítéssel: a Nyugat Rádió Kft.-ben jelentős üzletrésze van a Human Operator Kft.-nek, melynek Czeglédy az ügyvezetője és társtulajdonosa. A fiatal vállalkozó a helyi médiafronton is nyomult, és letette névjegyét a politikában is. A Szo-Köz Rádióban a kezdeti időkben az ifjúsági műsorokért felelős szerkesztőként dolgozott. Itt ismerkedett össze Horváth Zoltánnal, a városi televízió későbbi marketingesével, aki most a Nyugat Rádió Kft. ügyvezetője. Czeglédy a Narancsnak elmondta: a rádióalapítás régi közös vágyuk, a műsorok létrehozására az akkori csapat magja áll majd össze. „A Szo-Közben nem sikerült megvalósítani azt, amit szerettünk volna. Az idősebbek más rádiót képzeltek el, mint mi.” Mihályfy Tivadar, a rádióalapítvány doyenje másképp em-lékezett: „Néhányan át akarták venni a rádióban a hatalmat, ami a politikai semlegességünk feladásával járt volna. Időben kapcsoltunk, és a »BIT-eseket« kiszorítottuk.” Czeglédy nevéhez fűződik a nyugat.hu internetes portál 1998-as alapítása, amely a legutóbbi parlamenti választások előtt elsőként közölte Kövér László „köteles” beszédét (amit aztán az MSZP sikerrel ki is aknázott a kampányban). A Rébusz idejében szocialista önkormányzati képviselőséget szerzett, a 2002-es választásokon segítette az MSZP–SZDSZ közös szabaddemokrata jelöltjének, Hankó Faragó Miklósnak, majd a szocialista polgármester Ipkovich Györgynek a kampányát. Utóbbihoz fűződő kapcsolatáról lapunknak azt mondta: „régi barátok vagyunk”. A vasi MSZP-s belviszályok idején igyekezett a háttérben maradni, noha vannak, akik úgy emlékeznek, hogy Czeglédy hozta a megyébe 2002 őszén Tóth Csaba soproni vállalkozót, aki hamar a párt megyei alelnökévé, majd elnökévé emelkedett. Kapcsolatuk megromlott, amiben állítólag szerepet játszott, hogy Czeglédynek nem sikerült hasonló karriert befutnia a városi MSZP-ben, és emiatt átmenetileg elszigetelődött. Márciusban az akkor még megyei elnök Tóth záratta ki Czeglédyt a pártból. Azóta fordult a kocka: Tóth a tavaszi tagrevíziót követően még csak megyei küldött sem lett, Vas megye pedig szigorú felügyelet alá került (Kiss Péter kancelláriaminiszter lett a megyei elnök). A nyugat.hu 2003 végétől rendszeresen beszámolt a roma tagtoborzásokkal, fiktív alapszervezetek alakításával és homoszexuális nemi erőszakkal tarkított hatalmi harcokról – a városi kontra megyei szocialisták (régiek vs. újak) küzdelmét rendre az előbbiek nézőpontjából közölve. Bár hivatalosan Czeglédynek ma már semmi kapcsolata az internetes portállal, az induló rádiót is Nyugatnak keresztelte. Ki nevet a végén? Amikor tavasszal az országos pártelnökség rendet vágott a megyében, Czeglédy – Ipkovichot és a városi MSZP vezetőjét, Horváth Györgyöt támogatva – a győztes oldalon állt. A Fidesz Czeglédy előéletére hivatkozott, amikor elővette a cilinderből a priuszát. A furcsa csak az, hogy a legszaftosabb részleteket ezúttal nem az ellenzéki pártnak kellett összekapargatnia, hanem szabadon meríthetett egy jobboldalinak semmiképp sem nevezhető televíziós műsor (Juszt László: A tévé ügyvédje) és „hivatalos médiatámogatója”, a Stop.hu riportjaiból. Szocialista berkekben úgy tudják, a site működtetése a Mozaik-klub egyes tagjaihoz köthető; a csoporthoz tartozott korábban Tóth Csaba is. (A Mozaik-klubot megalakulását követően kapcsolatba hozták Leisztinger Tamás nagyvállalkozóval, illetve Puch Lászlóval, akinek a jobbkeze volt Hagyó Miklós fővárosi képviselő, klubtag – lásd: A láthatatlan ember, Magyar Narancs, 2004. augusztus 26.). A Stop.hu világára jellemző, hogy a Juszt-műsor site-ja mellett link vezet Csintalan Sándor enyhén demagóg politikai kérdezz-felelekjéhez is. A pályázat idején mindkét magazin beszámolt Czeglédy viselt dolgairól. Ha átfutjuk a Nyugat.hu-n vagy a Stop.hu-n a vasi belharcokról szóló dossziét, illetve a Czeglédy-aktát, jól látható, hogy a szerzők a helyi közszereplőkön túl az eseményekért felelősnek érzett országos vezetőket is megtalálták. Egyik oldalon Hiller István pártelnököt például azért, hogy miképp kaphatott a büntetett előéletű Czeglédy parlamenti belépőt az Igazságügyi Minisz-tériumtól, a másikon Szili Katalint azért, mert „segédkezett” a gyanús vasi alapszervezetek elfogadásánál. Noha a párt végig igyekezett a balhét Vas megyére lokalizálni, a háttérben ugyanazok az ellentétek sejlenek fel, mint az egyes, „nagypolitikát” érintő kérdésekben. Csak ha rádióról (és pénzről) van szó, „egy pillanatra” a gazdasági érdekkörök is felbukkannak. A Fidesz a pályázat végeredményének ismeretében kibökte: „kampányrádió” indul Szombathelyen. Czeglédy a rádió küldetéséről a Narancsnak elmondta: „Jobboldali biztos nem lesz. Meg baloldali sem, mert a hirdetők nem viselik el, ha egy médium valamelyik oldalra kileng. Mi pedig üzletileg sikeres rádiót szeretnénk építeni. Jó műsorokkal, hogy többen hallgassák, mint a konkurenciát.” Ez nem lesz könnyű: a 2002 óta létező Rádió Szombathely kereskedelmi csatorna a helyi rádiók közötti országos összesítésben is kiugró sikerű, ráadásul kétszer annyi a reklámideje, mint egy közműsor-szolgáltatónak. Czeglédy együttműködne a Nyugat.hu-val, amely tavaly már indított internetes rádiót, de részleteket nem akart elárulni. Rebesgetik, hogy tervei vannak az önkormányzat lapjával, a Savaria Fórummal, de ez egyrészt nem megerősített információ, másrészt összeférhetetlen is volna. „Kampányrádiót indítani szerintem öngyilkosság – nyilatkozta lapunknak Kovács György, az ORTT elnöke. – Annyira figyelnek egymás szereplésére a helyi politikusok, hogy ha az egyensúly megbomlana, abból rögtön patália lenne. A rádiók ugyanakkor jóval könnyebben függet-leníteni tudják magukat a mindenkori önkormányzattól, mert nincsenek rászorulva külön támogatásra. Míg egy városi tv ötven-hatvan milliót is kaphat a hivataltól, egy rádió a reklámbevételeiből is nyereségesen tud működni. Ha viszont politikailag megbillen, egy kurzusváltásnál a hirdetők elfordulnak tőle.” A szombathelyi politikai viszonyokat ismerők szerint amúgy sem biztos, hogy akár „kampányrádióval” is segíteni lehetne a helyi szocialistákon, annyit ártottak a pártnak a legelképesztőbb fordulatokat produkáló Vas megyei történések. Bár van, aki úgy gondolja, Czeglédy politikusi babérokra tör (2006-ban jár le a felfüggesztett büntetése), ezért valószínűbb, hogy médiabefolyását üzleti pozíciói erősítésére használja. keretes Fiksz vesztes A nonprofit Szo-Köz Rádiót amatőr rádiósok alapították 1995-ben. Szinte mindenki ott kezdte, aki később a helyi médiában megfordult. Az adónak közvetlen összeköttetése volt a BBC-vel és a washingtoni rádió magyar adásával. Naponta kilenctől este fél nyolcig sugároztak. Mivel a keleti hullámon jelentkeztek, nem volt túl acélos az adó hallgatottsága. (Az általunk megkérdezettek szerint a hallgatottsági arány a műsorok színvonalával is jelentősen összefüggött.) Széles társadalmi alapokon működött: fogadott munkatársakat a munkaügyi központtól, és itt gyakornokoskodtak a tanárképző főiskola kommunikáció szakos hallgatói. A pályázatra a tagok hozzájárulásával, részben többmilliós bankhitelből 24 órás adásra alkalmas stúdiót rendeztek be, új antennarendszert telepítettek – végül elkészíttették a besugárzási tervet is. „Ha korrekt döntés született volna, akkor nem kaphattunk volna ki” – értékelt Mihályfi Tivadar. A 90-es évek közepén a médiatörvény adta lehetőségeket kihasználva számtalan civil rádió kezdte meg működését. Számuk azóta csökken, hogy sokan felfedezték: rádiózni nemcsak öröm, hanem jó üzlet is.

https://magyarnarancs.hu/belpol/radiozni_nem_csak_orom_-_frekvencia_ugy_szombathelyen-64216

https://web.archive.org/web/20070615103253/http://mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=11818

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/radiozni-nem-csak-orom-a-frekvencia-ugy-szombathelyen

Magyar Narancs

hungarian-news

2005-06-30 00:00:00

Megérik a pénzüket – Gyurcsány és Orbán gazdagodása

Miután az Élet és Irodalomban közölt jegyzőkönyvrészletek megjelentek - amelyek szerint Orbán Viktor tanácsokkal látta el a felesége és a barátai tulajdonában levő hegyaljai borászati cég tagjait az állami támogatások, állami cégrészek privatizációja ügyében -, a szocialisták úgy vélték, a helyzet vizsgálóbizottság után kiált. A magát akkor még konstruktívnak mutató Fidesz sem gördített akadályt a grémium megalakítása elé, s felállt "az Orbán család állami forrásokból történő gazdagodása, különös tekintettel a szőlőbirtokokra" elnevezésű testület. Ellencsapásként a Tokaj Kereskedőház Rt. tervezett privatizációját vizsgáltatta volna az ellenzéki párt, de a válasz végül a régi történet felmelegítésével, az "Apró-Gyurcsány érdekkör milliárdjainak titkai" körül szimatoló bizottságban öltött testet. (Újrafelhasznált témából van még egy: a Zwack Unicum Rt.-nek a jövedéki törvény alóli mentességét is vizsgálja egy bizottság - lásd: Éva, a tényező; Magyar Narancs, 2004. február 19.). A parlamenti pártok képviselőiből és egy-egy független honatyából álló testületek lényegében mindkét esetben ugyanazokra a politika és az üzleti élet összefonódására jellemző, mondhatni klasszikus kérdésekre keresnek választ. Azaz: a főszereplők felhasználták-e tisztségüket a saját, illetve a családtagok-barátok tulajdonában levő vállalkozásokat érintő döntések meghozatalánál? E vállalkozások miképpen jutottak állami támogatásokhoz, valamint a gazdasági kapcsolatoknak volt-e köze politikai kinevezésekhez? Gyurcsánynál ezenkívül az állami vállalatok rendszerváltás utáni magánkézbe adását, a privatizált cégek későbbi állami kapcsolatait is firtatnák. A hosszúnak ígérkező csörte (a bizottságok mandátuma fél évre szól) előtt érdemes áttekinteni, mi az, ami az eddig nyilvánosságra került információk, az esetleges vizsgálatok megállapításai és főként a sajtóközlések alapján tudható. Vásárol Mint az közismert, Gyurcsány Ferenc karrierjét KISZ-káderként kezdte (volt az ifjúsági szervezet pécsi bizottságának titkára, a Központi Bizottság titkára, végül az utódszervezet DEMISZ alelnöke is). "Iskolaként" a privatizációs tanácsadással, vállalatátalakítással foglalkozó (például a szakszervezeti vagyon értékelését is végző) Creditum Pénzügyi Tanácsadó Kft.-nél dolgozott. A megszerzett tudást, illetve korábbi mozgalmi kapcsolatait is felhasználva virágoztatta föl az 1992-ben létrehozott, majd később birodalommá terebélyesedő vállalkozását, a vállalatfelvásárlással, -átalakítással és -működtetéssel foglalkozó Altus Befektetési és Vagyonkezelő Rt.-t. A politikába való 2003-as visszatérése óta ennek tulajdonosi jogait nem gyakorolja, magának pedig állítása szerint utasítási és lobbizási tilalmat állított föl - ennek az ellenkezőjére vonatkozó komoly gyanú azóta nem is vetődött föl. A mostani helyzetre jellemző, hogy éppen ezután kezdte el az ellenzék feszegetni az amúgy a "tetszettek volna forradalmat csinálni" viszonyai között szerzett vagyonának eredetét. Az Orbán Viktor hitelvesztésének relativizálására létrehozott testület mindazonáltal végezhetne hasznos munkát: például az ország politikai-gazdasági átmenetének további boncolgatásával megkönnyíthetné a történetírók dolgát. Hiszen az Altus és a többi cég felfutása valóban elválaszthatatlan Gyurcsány pártállami időkből származó összeköttetéseinek kiaknázásától. A cég a megalakulását követő évben már 45 millió forintos bevételt ért el, amelynek nagy része a korábban a KISZ legnagyobb vállalataként ismert Ezermester Úttörő és Ifjúsági Kereskedelmi Vállalat végelszámolási feladatainak elvégzéséből származott. A tízmillió forintos alaptőkével elindított Altus először a Szilasi Ádám vezette Szenzor Rt. székhelyére költözött; Szilasi felesége Tatai Ilona, a Taurus Gumiipari Vállalat volt vezérigazgatója, az MSZMP Politikai Bizottságának egykori tagja, aki a Creditumnál együtt dolgozott Gyurcsánnyal, majd az Altus vezető tanácsadója lett. A következő évet már 184 milliós mérlegfőösszeggel záró cég előbb bérlőként, majd tulajdonosként beköltözhetett a Szalay utca 4. szám alatti épület két felső emeletére, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) egykori bölcsődéjének és óvodájának a helyiségeibe. Az épület társasházzá alakításában és értékesítésében részt vett a MEH helyettes államtitkára, Szilvásy György (Gyurcsány jelenlegi kabinetfőnöke), aki korábban KISZ-szóvivőként vétette észre magát, és akinek a szintén volt KISZ-vezető Rákosi Ferenc volt a közvetlen munkatársa. Ugyanitt, az alsó szinten az országgyűlési képviselők klubjának otthont adó helyiséget is megszerezte az Altus 11 millió forintért. Az ügylet sokat támadott mozzanata, hogy az adásvétel után egy évvel, 1995-től a MEH tulajdonában lévő Hivatalos Közlönykiadó Kft., majd 2000-től a belőle kivált - de szintén MEH-tulajdonú - Human Jövő 2000 Kht. bérelte a helyiséget az Altustól, évi 1,1 millió forintért. A szerződés az idén áprilisban lejárt, és a két fél nem hosszabbította meg. A sportminiszterré avanzsált Gyurcsánynak a balatonöszödi üdülőben szerzett ingatlan miatt is magyarázkodnia kellett. Az üdülőről leválasztott telket és az azon elhelyezkedő, négy lakosztályt tartalmazó villaépületet a Központi Állami Üdülő és Oktatási Központ adta lízingbe az Aldo Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Tanácsadó Kft.-nek. (Az Aldo a Szenzor egyik cégéből jött létre, majd megvette a Gyurcsány-tulajdonú Nomentana Kft., mely utóbb beolvadt az Altusba.) A tíz évre szóló szerződés évi 2,5 millió forint lízingdíjat határozott meg azzal, hogy a futamidő végén még 5 millió forint maradványértéket kell megfizetni, tehát a ma 70-80 millióra taksált ingatlan összesen 30 millióért cserélt gazdát. Pár nappal a 2002-es kormányváltás előtt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) döntés-előkészítő anyaga rámutatott, hogy az 1993-as költségvetési törvény szerint 20 millió forint feletti értékesítésnél a fejezetért felelős szerv vezetőjének engedélyére lett volna szükség. Ezt a vizsgálatkor nem találták, ráadásul 10 millió forint feletti értékesítéskor nyilvános versenytárgyalást kellett volna lefolytatni, ami nem történt meg, azaz felmerült a lízingszerződés semmisségének jogi lehetősége. Az egy évvel későbbi végleges Kehi-jelentés már arra jutott, hogy az előző anyag még "nem tartalmazhatta azokat a tényeket és dokumentációkat, melyek utólag álltak az ellenőrzés rendelkezésére". A vizsgálat megállapította: a költségvetési fejezet vezetője - a MEH államtitkára - az erre vonatkozó hatáskörét a helyettes államtitkárra (Szilvásy Györgyre) ruházta át, aki a vezetői értekezlet állásfoglalása alapján megadta az engedélyt az értékesítésre. Az Állami Vagyonügynökség által elfogadott ingatlanszakértő az árat 19,1 millió forintra becsülte, az eladásra vonatkozó felhívás pedig megjelent az Új Magyarországban és a Népszabadságban; vételi szándékkal csak az Aldo jelentkezett. A hirdetések valóban nem tartalmazták teljes-körűen a versenytárgyalásokra vonatkozó feltételeket, de ott volt az ügyintéző neve, aki akart, érdeklődhetett nála. Ekkoriban pedig a jogszabály nem rendelkezett az eljárási szabályok efféle megszegésének jogkövetkezményeiről, ezek csak 1995-ben kerültek be az államháztartási törvénybe. Ha beindul A Magyaróvári Timföldgyár és Műkorund Kft. (Motim) privatizációja a legújabb vitatott tranzakció: a Fidesz bejelentette, hogy a Legfőbb Ügyészséghez fordul. Az akkori legnagyobb alumíniumipari, de vegyipari termékeket is gyártó cég 90 százalékát 1995 novemberében szerezte meg az Altus-GPS Kft. konzorcium, és összesen 705 millió forintot fizetett érte. A gyanút az keltette fel, hogy a privatizálásra váró Motim maga is beszállt a megvásárlására készülő és az akkori menedzsment három tagjából álló GPS Kft.-be - annak 30 milliós törzstőkéjét 370 millióra emelve -, majd a már rt.-vé alakult társaság eladta a részesedését egymillió forintért a három úriembernek. Ha ez így történt, az azt jelenthetné, hogy a menedzsment üzletrészét gyakorlatilag az általuk irányított cég vette meg nekik. Arról azonban egyelőre nem esett szó, hogy ebben milyen szerepe lehetett a konzorciális társnak, Gyurcsány Ferencnek. Az Ernst & Young egyébként üzleti alapú értékbecslésében 486 millió forintra tette a gyár vagyonát. Miután a CIB Bank végül is visszalépett, a vásárláshoz szükséges hitelt a Magyar Hitel Bank folyósította, amelynek igazgatósági elnöke Gyurcsány anyósa, Apró Piroska (Horn Gyula egykori kabinetfőnöke) volt. Mostanra a Motim forgalma évente meghaladja a tízmilliárd forintot. Az Altus 1994-ben szerzett részesedést a Taurus-csoporthoz tartozó, elsősorban nyomdaipari gumihengereket gyártó Béta-Roll Kft.-ben (a vásárlásban a valaha liftjavítással foglalkozó Gép- és Technológiaszerelő Rt.-n keresztül vett részt, amelynek 50,1 százalékára privatizációs pályázaton, kárpótlási jegyekért tett szert az Altus). Partnere az ottani menedzsmentből alakult Tab-Roll Kft. volt, a tulajdonosváltás után ebből lett a Motim-privatizációban később részt vevő GPS Kft. A mostanra Béta-Roll Hengergumizó Rt. névre hallgató vállalkozás külföldön is terjeszkedik, székelyudvarhelyi és újvidéki leányvállalata évente több tízmilliós osztalékot termel. A belföldi piac nagyobb részét uraló cégnek akadnak állami megrendelői is, de legutóbb a kettős népszavazásra készült MSZP-s kiadványt gyártó erdélyi nyomda beszállítójaként is sokat emlegették. Mint ahogy a gazdasági-pénzügyi oktatásban piacvezető Perfekt Rt.-t is. Ez 1995 decemberében az ún. egyszerűsített privatizáció keretében lett az Altusé és az Eurohand tanácsadó cégé; a pályázatra egyedül ők jelentkeztek, 321 millió forintos ajánlattal (HVG, 1996. február 3.). Egyáltalán nem kellett volna a 200 milliós saját tőkéjű, évente 40 milliónyi nyereséget termelő társaságot magánkézbe adni - hangzik manapság a gyakori felvetés, nyilvánvalóan az államosítás híveitől. Az egyre jobban jövedelmező cég élére az 1998-as kormányváltáskor Szilvásy érkezett a környezetvédelmi tárca közigazgatási államtitkári székéből. Végül 2002-ben az Altus eladta a Perfektet, mert a politikai tanácsadás felé forduló Gyurcsány úgy vélte, "nem ülhet egyszerre az asztal két oldalán". A vevő az Erdős Ákos többségi tulajdonában álló Láng Kiadó és Holding Rt. volt; ezzel Erdős kiérdemelte a sajtótól a Gyurcsány jó barátja/üzletfele állandó jelzőt, és a Nemzeti Tankönyvkiadó megvásárlásánál is magyarázkodnia kellett (lásd: A nyomda ördöge, Magyar Narancs, 2005. április 7.). A krónika számon tart egy meghiúsult ügyletet is. Az olajtartályok üzemeltetésére a Magyar Villamos Művek (MVM) és az Altus által létrehozott Fortus Rt.-ről van szó: csaknem tíz évvel ezelőtt négymilliárd forint értékű állami tulajdonnak a közös cégbe apportálásával adott volt a lehetőség arra, hogy egy ügyes konstrukcióval minden különösebb erőfeszítés nélkül keressen az Altus több mint 110 millió forintot. Az eshetőségre az Állami Számvevőszék mutatott rá (lásd a Megpróbálták című keretes írást), végül valószínűleg ettől nem függetlenül nem került az ügyletre sor. Azt nem lehet tudni, hogy az apport ötletéhez volt-e köze Apró Piroskának, mindenesetre a Fortus alapításakor az MVM tanácsadója volt (HVG, 2004. november 27.). Gyurcsány Ferenc cégeinek osztaléka 2003-ban 81 millió forintot tett ki, tavaly már elérte a 100 milliót. Az Altusban 750 millió forint névértékű részvényt birtokló politikus-üzletember a cége értékét 3,5 milliárdra becsülte. Abban az 581 négyzetméteres budai házban lakik, ahol a négy lakásból három Apró Piroska, egy a felesége, Dobrev Klára tulajdonában van. Családos ember A pályafutását rögtön politikusként kezdő Orbán Viktor szeplőtelensége is hamar odalett, és környezetének ügyei sem rengették meg alapjaiban azt a közvélekedést, miszerint politikai és gazdasági hatalom kölcsönösen feltételezik egymást. A 90-es évek elejétől kezdve a Fidesz vezérkara nem volt szemérmes, amikor nekifogott a párt saját gazdasági, majd az 1998-as kormányra kerülés után médiahátországának a kiépítéséhez, de Orbán Viktornak a családját sem sikerült távol tartania az állami forintoktól. Így édesapját sem, akinek a gánti kőbánya privatizálásakor sietett a segítségére az egyik Fidesz közeli cég. E legendás vállalkozások feladata volt a rendszerváltás után a többi párténál kisebb területű Fidesz-székház mellé (az MDF-fel közösen) állami kiegészítésként kapott Váci utcai ingatlan eladásából származó, csaknem 700 millió forint megforgatása. Id. Orbán Győző 1992 májusában lett négy társával és a többi dolgozót tömörítő vállalkozásokkal együtt a Dolomit Kft. tulajdonosa. A következő év tavaszán a Simicska Lajos, Varga Tamás és Kövér Szilárd alapította és vezette Quality Invest Rt. megvásárolt a cégben 4,75 millió forint névértékű tulajdont, majd fél évvel később újra eladta a Dolomitnak 1,2 millióért. A Fideszhez számos szálon kötődő cég közbeiktatásával így lehetett az állami pénzből magánpénz, de legalábbis hitelezés történt. Az először a HVG-ben, utóbb az ÉS-ben feltárt ügyre Debreczeni József Orbán Viktor című könyvében mind a volt kormányfő, mind Orbán Győző úgy emlékezett: Simicskáék névértéken vették a részvényeket, vagyis az "ajándék" összege 3,55 millió forint volt. A nem túl jó bőrben lévő Quality Invest Rt. aztán Schlecht Csabáé lett, s később megvásárolta az ismert török vendégmunkás. A volt kormányfő édesapja által vezetett és résztulajdonában álló Dolomit Kft. és az ő, valamint ifj. Orbán Győző másik bányacége, a Gánt-Kő és Tőzeg Kft. az évek során szépen növekedett, 2002-re már összesen másfél milliárdos forgalmat bonyolítottak, amiben szerepet kaptak az útépítésekhez kötődő megrendelések is. Bár az akkori miniszterelnök elmondása szerint kérte a családját, hogy a politikai támadásokat elkerülendő ne vegyenek részt az autópálya-építéseken, ők ennek csak formailag tettek eleget. A várpalotai kavicsbánya bányászati jogát a Gánt-Kő Kft.-ről átruházták ugyan a Bányaker Bt.-re, de az így sem került tőlük messzire: a bt. tulajdonosa az a Péter Attila, aki ugyanakkor a Dolomit Kft. kereskedelmi igazgatói posztját is betöltötte (a bányászatot egyébként engedély nélkül kezdték meg, ám a szankciók elmaradtak). A kövek az autópálya-építés alvállalkozója, a felcsúti székhelyű Femol 97 Kft. - ügyvezetője Molnár Csaba, a Felcsút SC elnöke - közvetítésével kerültek az M7-es egyik szakaszának alapozó töltésrétegébe (lásd: Vizsgálat egy minden gyanú felett álló bánya ügyében I-IV., Magyar Hírlap, 2001. június 16.-december 1.). A Gánt-Kő Kft. zámolyi bányájából is szállítottak töltésanyagot a Betonút Rt. által épített, Székesfehérvárt elkerülő úthoz, valamint a 8-as út kiszélesítéséhez. Mint ahogy 1999-től a Dolomit Kft. is kapott az állami Dunaferr Rt.-től dolomitszállítási megbízást. A másik dunaújvárosi beszállító, Zarándok János Mészkő és Dolomit Kft.-je kötbérrel való fenyegetőzése (az ő rovására jutott 2001-től nagyobb megrendeléshez a konkurens cég) után alakult meg a szabaddemokrata-szocialista részvizsgáló bizottság. Megállapították, hogy Orbán Győzővel a Dunaferr előző vezetése kötött szerződést, miközben a Zarándok-féle céget irreálisan magas ár fizetésével kárpótolták; az új vezetés már mindkettőjükkel tudott reális áron szerződést kötni. Az állami és magánszféra kapcsolatáról való ismereteinket gazdagították a Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokaj-Hegyalja Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. viselt dolgai. A cég tagjai: Lévai Anikó, Orbán felesége (ő az idén januárban túladott a részesedésén), Szász István Attila, Lévai egykori ügyvéd kollégája, majd az állami Tokaj Kereskedőház Rt. jogi képviselője, Madarász László, az akkor szintén állami Postabank 1998-2001 közötti elnöke, Kékessy Dezső, az Orbán család barátja, egykori párizsi nagykövet. A társaság 2001-ben nyert el a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Borsod megyei hivatalától és a Megyei Területfejlesztési Tanácstól mintegy 55 millió forintot. Ebből 41 milliót szőlőtelepítésre, a többit talajjavításra, vízelvezetésre, pincefelújításra kapták. Az összeg nagyobbik részét a kormányváltás után folyósították, és annak felhasználását a hivatali ellenőrzések rendben levőnek találták. A korrupció gyanúja nem állt meg: ez akkoriban kiemelt támogatási forma volt (az uniós csatlakozás óta ugyanis nem lehet új területeken szőlőt telepíteni, ezért a belépésig az állam ösztönözte a minél nagyobb terület művelésbe vonását), ezért leginkább csak formai okokból utasítottak el pályázatokat. A szőlészet-borászat amúgy sem kifejezetten bombaüzlet, a megtérülést a hatalmas konkurenciaharc miatt leginkább évtizedekben lehet mérni. Mindettől függetlenül kiderült, hogy a bírvágy Orbán Viktor feleségét és a barátait is odacsalogatta a közös fazékhoz. Az ügy azzal kapott különösen randa színezetet, hogy korábban a Fidesz és a jobboldali sajtó a szabaddemokrata Wekler Ferenc szőlőtelepítési támogatásánál még mérhetetlen felháborodást tanúsított: ennek során megtudhattuk például, hogy létezhet egy összeghatár, ami felett az állami támogatások igénylése erkölcstelennek számít, alatta viszont nem. A többiek A hegyaljai céghez köthetőek az eddigi legmellbevágóbb állítások is, amelyek a mostani bizottságosdi elindításához vezettek (lásd: Tokaji borcsaták II., ÉS, 2005. március 11.). Ezek szerint az ország akkori első hivatalnoka személyes jelenlétével is megtisztelte a magánvállalkozás (esetenként a miniszterelnöki rezidencián tartott) tag- (vagy "cég"-)gyűléseit, ahol Orbán az állami Tokaj Kereskedőház Rt. ingatlanjainak kimazsolázására és állami támogatások igénybevételére tett érdemi megjegyzéseket. A bányapereknél alkalmazott stratégia ezúttal egyelőre nem jött be: a kft. első fokon elvesztette a lap ellen indított, amúgy egy mellékkörülményre fokuszáló helyreigazítási pert. Az írás főszereplője, Orbán Viktor pedig eddig mellébeszélt: a lényeget nem cáfolta, nem kért helyreigazítást, nem perelt. A bírósági tárgyaláson elhangzott tanúvallomás és a bemutatott dokumentumok magukért beszélnek. A cég tulajdonosait érinti a kormánypárti és ellenzéki viaskodás egyik újabb fejleménye is. Szabó Zoltán szocialista országgyűlési képviselő megkérte az agrár-, a munkaügyi és a gazdasági tárca vezetőit, gyűjtsék ki, mennyi támogatásban részesültek az említett személyek az elmúlt időszakban. A válaszokból kiderült: a Kékessy, Szász és Madarász nevéhez valamiképpen köthető cégek összesen több mint félmilliárd forinthoz juthattak hozzá az államtól. Szabó további adatokért fordult a minisztériumhoz, vajon elszámoltak-e a pénzzel a vállalkozások, továbbá felvetette: járt-e ezért "hálapénz". A válaszokat még nem ismerjük, de nem feltétlenül kell jövőbeni büntetőügyeket vizionálni, az üzletemberek valószínűleg további, kormányzati hátszél nélkül is elnyerhető támogatásoktól voltak képtelenek távol tartani magukat (lásd a Sejtetés című keretes írást). Orbán Viktor és felesége három éve vásárolt meg Budán egy 183 négyzetméteres társasházi lakást. Ehhez 20 milliós banki hitelt is felvettek, valamint eladták 135 négyzetméteres belvárosi lakásukat. Vevőként Kékessy Dezső veje sietett a segítségükre: a 63 millió forintos vételárral mindenképpen jól jártak Orbánék; a Népszava információi szerint később már 57 millióért is szabadult volna tőle az új tulajdonos (az egyes szocialista képviselők által hangoztatott "dupla ár" viszont nyilvánvalóan túlzás). A lakás mellett Lévai Anikó 2002-es vagyonnyilatkozatában a 30 négyzetméteres felcsúti lakóház-udvaron és a sárazsadányi szántón, szőlőn kívül a 2001-ben Felcsúton több darabban megvásárolt 50 hektár földet is feltüntette. Ez utóbbiak érdekessége, hogy eredetileg Bognár Sándor tulajdonjog-fenntartással "gyűjtötte össze" őket, majd továbbadta Lévainak. Bognár az Orbán-kormány által privatizált 12 állami gazdaság egyikének - a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság Rt.-nek - volt akkor már vezérigazgatója-résztulajdonosa. Az állami gazdaságok privatizációja a dolgozók tulajdonhoz juttatása nevében történt (könyv szerinti értéken, kedvező állami hitelekkel, halasztott fizetéssel), de végül a legnagyobb részvénycsomag helyettük mindig egy szűk kör kezébe került. A vizsgálóbizottságok feladata most az lenne, hogy az eddig feltárt (és általunk korántsem teljes- körűen hivatkozott) összefüggéseket tovább mélyítsék, de bátran szélesíthetnének is a körön. Úgy tűnik azonban, hogy azoknak lett igazuk, akik szerint a Fidesz csak a neki fontos ellenbizottság felállításáig mímelt együttműködést: az Orbán-bizottság alakuló üléséről pár perc elteltével távoztak a képviselőik. Kiderült, hogy levélben megkérdezték Orbán Viktortól, származott-e a családjának jövedelme állami támogatásokból. A főnökük azt válaszolta, hogy nem, ezért a továbbiakban nem is látják értelmét részt venni a bizottság munkájában. Az ettől még határozatképes testület meghallgatásokról, cégbírósági dokumentumok bekéréséről, tokaj-hegyaljai helyszínbejárásról és kihelyezett ülésről határozott. Első, személyeskedésektől sem mentes ülésén a Gyurcsány-bizottságnak sem sikerült elfogadnia az ügyrendjét, a másodikon ez már összejött. A miniszterelnöktől egyelőre levélben az egykor, illetve jelenleg az érdekeltségébe tartozó, 27 tagú cégháló adatainak pontosítását várják, és Dobrev Klára vagyonnyilatkozatával is megismerkednének. Első körben valószínűleg az öszödi és a Szalay utcai ingatlan, valamint a Motim privatizációja kerül terítékre. Az eddigi nyilatkozatok szerint mindkét érintett kész elmenni a meghallgatásra, Orbánnál ennek már időpontja is van, július 6. Sejtetés A minisztériumok kimutatásaiból egyelőre a Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokaj-Hegyalja Kft. tulajdonosai egyéb érdekeltségeinek juttatott állami támogatások ténye és mértéke állapítható meg. A kormányzati ráhatás bizonyos esetekben kifejezetten nem valószínű. Például a 36 százalékban Kékessy Dezső által tulajdonolt Kuntej Rt. SAPARD-pályázaton nyert el 40 milliót "mezőgazdasági és halászati termékek feldolgozásának technológiai fejlesztésére". A szintén Kékessy résztulajdonában lévő Tokaj Mercatus Kft. 2004-ben kapott 640 ezer forintot a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumtól; maga a cég a kormányváltás után, 2003 októberében jött létre. A Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztériumtól (FVM) "mangalicakoca-szállítás létesítésére" 7,3 millió forintot elnyert Reláció Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek a nyilvános cégadatok szerint 2003 decembere óta tagja Szász István Attila (a cég tevékenységei között 2003 márciusától szerepel a sertéstenyésztés). Más a helyzet például Kékessy Dezső és Catherine Elisabeth Kékessy bortermeléssel 2002 februárja óta foglalkozó Patrícius Borászati és Kereskedelmi Kft.-jénél. E cég csaknem 20 millió forintot kapott az FVM-től szőlőfeldolgozó gépek, bortároló tartályok vásárlására, míg borászati üzem építésére 250 milliót. A Kékessy és rokonai tulajdonában lévő Arany Dűlők Kft. gyümölcs és szőlő telepítéséhez 32,8 millió, a Magor-Dak Rt. tehenészeti telep felújítására, új istálló felépítésére 37,6 millió forinthoz jutott az államtól. A gazdasági tárca a Széchenyi-terv keretében, 2002-ben a Rekreációért Idegenforgalmi és Vendéglátó Kft. kereskedelmi szálláshelyeinek bővítéséhez járult hozzá összesen 90 millió forinttal. A vállalkozás felügyelőbizottsági elnöke 2002 februárjától Madarász László lett. A három tárcát és tíz céget érintő támogatások ügyében majd a részletek ismeretében (kik, milyen szempontok alapján, milyen pályázati rendszerben döntöttek; van, ahol a jogcím vagy a döntés időpontja sem tisztázott) lehet következtetéseket levonni - ha már a hatalomhoz közel álló üzletemberek önmegtartóztatására nem lehet számítani. Megpróbálták Az Állami Számvevőszék a Dunamenti Erőmű Rt. működésének és privatizációjának 1996-ban végzett ellenőrzésekor bukkant az alábbi ügyletre. Az MVM tiszapalkonyai és százhalombattai fűtőolaj-tároló tartályparkjának üzemeltetésére, illetve olajkereskedelemre hozta létre az Altusszal közösen a Fortus Rt.-t. A társulás célja az volt, hogy a tartályokat akkor töltik fel, amikor olcsó az olaj, így a drágább időszakokban az erőművek az akkori árnál kedvezőbben vehetik meg tőlük. A Fortus Rt.-t 20 millió forintos alaptőkével alakította meg a két cég 55-45 százalékos tulajdoni arányban, ugyanakkor az alapító okirat értelmében az Altus Rt.-nek 3 százalék mértékű tulajdoni részesedéshez tartozó jogokat biztosított az MVM Rt. abban az esetben is, ha a Fortus Rt.-ben végrehajtott tőkeemelés következtében az Altus tulajdoni aránya e 3 százalék alá csökkenne. Az alaptőke-emelés fedezetéül egyértelműen a mintegy négymilliárd forint értékű állami tulajdonú tartálypark jöhetett szóba. E kitétellel viszont a kezdeti 55-45 százalékos tulajdoni arány az apport után nem a számszakilag logikus 99,998-0,002 százalék lett volna, hanem 97-3, azaz az Altus kilencmilliós befektetéssel hirtelen 120 millió forintnyi részvény boldog tulajdonosává lépett volna elő. Ez pedig ellenérték nélküli állami vagyonátadásnak minősül - vonták össze a szemöldöküket a számvevők. Megállapították azt is, hogy a Fortus létrehozása több hónappal megelőzte az MVM arra vonatkozó igazgatósági döntését (még a tárolók földterületének bérleti rendezése sem történt meg), azaz valamiért igencsak siettek. Az MVM ezenkívül olajértékesítéssel is megbízta a Fortust, bár érvényes megbízási szerződés e tárgyban nem volt köztük; igaz, a szállítótársaságok nem is álltak szóba a céggel. Az apportügylet végül nem jött létre, az Altus pedig 1997-ben megszabadult a tulajdonrészétől.

https://magyarnarancs.hu/belpol/megerik_a_penzuket_-_gyurcsany_es_orban_gazdagodasa-64169

https://web.archive.org/web/20230206064846/https://magyarnarancs.hu/belpol/megerik_a_penzuket_-_gyurcsany_es_orban_gazdagodasa-64169

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/megerik-a-penzuket-a-gyurcsany-es-orban-gazdagodasa

Magyar Narancs

hungarian-news

2005-06-16 00:00:00

Kósa Lajos debreceni polgármester portréja: Hajdúkanyar

A Fidesz tiszteletbeli alapító tagjának számít az ország második legnagyobb városának polgármestere, akit a kilencvenes évek elején pártja Fodor Gábor nevével fémjelzett irányzatához soroltak. 1993-ban Orbán Viktor köréhez csatlakozott, hogy öt évvel később Debrecen első emberévé lépjen elő. Kósa Lajos pályaképét debreceni támogatói és ellenfelei, továbbá a Fidesz egykori és mai országos vezetéséhez kötődő forrásaink segítségével vázoljuk. A szamosszegi családból származó Kósa Lajos Debrecenben született 1964-ben. 18 éves korában Szombathelyen katonáskodott, majd a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tervgazdasági szakán tanult. 1989-ben fejezte be tanulmányait, de diplomát máig nem szerzett. Egyetemistaként a Rajk László Szakkollégium tagja volt, így útja egyenesen vezetett volna a Fidesz 1988. márciusi megalapításáig, ha az adott estét - több szakkollégista társával együtt - nem az egyetem pártbizottságán tölti, ahol eredménytelenül próbálták lebeszélni őket a szervezetben való részvételről. Az első fideszes évekből ismerősei bohém fiatalemberként emlékeznek rá. 1989-ben részt vett a Nemzeti Kerekasztal (a közjogi kérdések mellett másodlagos) gazdasági tárgyalásaiban. 1990-ben pártja országos listájáról került az Országgyűlésbe. A következő években a Fidesz Fodor Gábor körül gyülekező politikusai közé tartozott. Az Orbán Viktor és Fodor Gábor - akkor még szín-falak mögötti - küzdelmét elindító 1991. januári soproni frakcióülésen (a pártból később távozott fideszesek visszaemlékezése szerint, lásd: Csak a narancs volt, Irodalom Kft., Bp. 2001.) ő vádolta "sztálinista vezetési stílus" alkalmazásával az akkori frakcióvezető Orbánt; a gyorsan helyesbített vád néhány évvel később gyakran visszatért a Fidesz első számú vezetőjét ért sajtóbeli minősítésekben. Kósa és a fodoristák szakítása néhány hónappal az utóbbiak Fideszből történt távozása előtt következett be. Több forrásunk egybehangzó visszaemlékezése szerint Kósa utoljára 1993 tavaszán tartott a pártellenzékkel, amikor az újonnan létrejött pártelnöki posztra egyedül aspiráló Orbán megüresedő frakcióvezetői tisztségére bejelentkező Kövér Lászlóval szemben Szájer Józsefet támogatta volna, ám Szájer húzódozása és Orbán Kövér melletti kiállása rövid úton eldöntötte a kérdést. Majdnem renitens A már idézett kötet és a Narancs forrásai szerint Kósa az első parlamenti Fidesz-frakció tag-jai közül a Fodorék köréhez tartozó Hegedűs Istvánnal és Szelényi Zsuzsával volt a legjobb nexusban; a beszélő viszony évekkel azután is fennmaradt, hogy Hegedűsék egy hónappal az 1994-es választás (és fél évvel Fodor, Ungár Klára és Molnár Péter kiválása) után távoztak a Fideszből. Ma is Fidesz-színekben politizáló forrásunk ezt annak tudja be, hogy Kósa "szét tudja választani politikai és magánéleti szimpátiáit". Az általunk megkérdezettek egyetértenek abban, hogy Kósában nem merült föl akkoriban a távozás gondolata. Debreceni ismerőse szerint - bár szűkebb pátriájában is fodoristaként tartották számon - esetleges kilépése politikai pályafutása végét jelenthette volna: "Hiába volt jó a kapcsolata Fodorékkal, nem rendelke-zett hozzájuk hasonló összeköttetésekkel az SZDSZ-ben, és egy esetleges váltással könnyen légüres térbe kerülhetett volna. Ráadásul Hajdúban ő volt >>a Fidesz1994-ben a hajdú-bihari lista éléről ismét az Országgyűlésbe jutott. Az első MSZP-SZDSZ-koalíció 72 százalékos többsége miatt az akkori ellenzék nehezen töltötte be a rendelkezésére álló bizottsági helyeket, így Kósa a gazdasági mellett a mezőgazdasági bizottságban és az ún. olajgate-bizottságban is dolgozott, 1995-től pedig a Budapest Bank konszolidációját vizsgáló bizottság elnöke lett. Ekkoriban nemigen nyilvánított különvéleményt pártja politikájáról; de 1996-ban például ellenezte a Fidesz és a Lezsák Sándor vezette MDF együttműködését. Országos szinten továbbra is a párt második vonalába tartozott, így nem meglepő, hogy 1996-ban megcélozta Debrecen polgármesteri címét. Szülővárosába visszatérését a helyi Fidesz-szervezet újjáépítésével kellett kezdenie. A párt még az országos átlagnál is nagyobbat bukott az 1994-es debreceni önkormányzati választáson - listájukat a helyi szervezet nem juttatta el időben a választási bizottsághoz (az esetben Kósa nem volt érintett), így egy darab egyéni képviselővel vágtak neki a ciklusnak, akihez idővel még egy az SZDSZ-frakcióból átült városatya (Halász János, az NKÖM későbbi államtitkára) csatlakozott. A Fidesz számára a túlélés esélyét 1994 és 1998 között a helyi MSZP-SZDSZ-koalíció kisgazdákat is megszégyenítő torzsalkodásai kínálták. A Debrecent nyolc éven át polgármesterként vezető szabad demokrata Hevessy József (akit debreceni informátoraink pártállástól függetlenül határozatlan, ám demokratikus gondolkodású vezetőként jellemeztek) naponta ütközött a közgyűlés többségét alkotó szocialistákkal, majd a koalíciót mindenáron fenntartani akaró SZDSZ-frakcióval is. Egy fideszes forrásunk nem is titkolja, hogy 1998-as sikerük javarészt ellenfeleiknek volt köszönhető: "Az MSZP és az SZDSZ felőrölte egymást, és az irányíthatatlan város az ölünkbe hullott" - mondta. A helyi Fidesz önképében mindenesetre egyfajta debreceni pótrendszerváltásként szerepel az 1998-as, földcsuszamlásszerű fordulat. A helyi Fidesz ugyanakkor a jelek szerint feledni szeretné, hogy az 1990-1998 közötti "pangás" első felét (az SZDSZ oldalán) maga is a várost irányító koalícióban töltötte. Irány kelet! A Hír Tv-nek 2004 szeptemberében adott interjújában Kósa többek között ezt mondta szülővárosa felé fordulásáról: "A magyarországi politika úgy hozta, hogy Debrecen polgármestere nem teljesen jelentéktelen ember, az országos politikában komoly szerepe van, amit ha akar, betölt, ha akar, nem. Van az országban négy-öt olyan város, amelynek polgármestere fontosabb, mint egy gyengébb miniszter." Egy kilencvenes évek eleji ismerőse szerint - tanulva abból, hogy az Orbán-Fodor küzdelmet többek között a pártelnök területi alapon megszervezett bázisa döntötte el - 1993 környékén Kósa többször beszélt a Fideszen belüli túléléshez szükséges "hátország" fontosságáról. Később az is nyilvánvaló lett, hogy ennek létrehozásához nem elég heti egy-két napot "terepen" tölteni. Így hát Kósa, akinek egy kritikusa szerint "1990 és 1996 között hírét sem hallották Debrecenben" (hasonlóképp emlékszik, bár árnyaltabban fogalmaz a Narancs helyi fideszes forrása is), 1996-tól ideje nagy részét szülővárosában töltötte. Így távolabb került ugyan a Fidesz centrumától (bár 2003-ig a párt alelnöke volt), ám sikerült kiépítenie egy az országos vezetésnek nem kiszolgáltatott helyi hatalmi központot. "A debreceni siker nélkül ma vagy egykori államtitkárként, vagy egyszerű képviselőként emlegetnék; semmiképpen nem lenne megkerülhetetlen tényező" - értékel egy vezető fideszes. Egy másik, Kósa polgármesteri ténykedését kritikusan szemlélő forrásunk szerint pedig "a polgármesterséggel sikerült megtalálnia azt a hátsó ajtót, amin keresztül a múltját nehezen felejtő pártvezetés fenntartásai ellenére is országos politikai szereplővé válhatott". 1996 és 1998 között a Kósát végül győzelemre segítő debreceni kapcsolatrendszer kiépítésében több, egymástól független forrásunk szerint három férfiú, Sásdi András és Rácz Róbert fideszes politikusok, valamint Gondola Zsolt, a városi ingatlanvagyont kezelő Cívis Ház Rt. akkori első embere járt élen. Néhány év múlva mindhárman a Kósa tevékenységével és az önkormányzat gazdálkodásával kapcsolatos ügyek kulcsszereplői lettek. Sásdi 1998-tól négy éven át a Fidesz közgyűlési frakcióját vezette, majd a polgármester főtanácsadója lett, korábban pedig Kósa feleségének, Porkoláb Gyöngyinek az üzlettársa volt (lásd Ügykatalógus című keretes írásunkat). 2004-ben, miután csalásért (szociálpolitikai támogatás jogosulatlan igénybevételéért) jogerősen pénzbüntetésre ítélték, Kósa - azzal az egyébként tényszerű indoklással, hogy az ítélettel Sásdi nem lett büntetett előéletű - nem menesztette köztisztviselői állásából. Rácz szintén Kósa főtanácsadója, továbbá a Fidesz megyei frakció-vezetője. Gondola viszont - miután 2000 elején eltávolították a Cívis Ház Rt. éléről - manapság a közgyűlés Kósát legkeményebben kritizáló képviselője. Sásdi és Gondola forrásaink szerint a helyi üzleti szféra támogatását, Rácz pedig az önkormányzat működési mechanizmusában szerzett ismereteit "szállította" Kósának. A Fidesz 1998-as győzelme - szól támogatói és kritikusai egyöntetű véleménye - a fiatalos politizálás és a hatékony városvezetés diadalát ígérte a korábban mindkettőt nélkülöző Debrecennek. És a választók minden jel szerint elégedettek. A polgármester és pártja debreceni eredményei 1998-ban is meggyőzőek voltak, ám 2002-re erősíteni is tudtak. Egyéni országgyűlési képviselőjelöltként Kósa az 1998-as első fordulóban 11 ezer, a másodikban 19 500 szavazatot kapott; négy évvel később 21 300 szavazattal már az első körben mandátumot szerzett. Első alkalommal 32 500 szavazattal választották meg polgármesternek (55 százalék), másodjára 44 ezren támogatták (61 százalék). A Fidesz mindkétszer elsöprő közgyűlési többséget szerzett, miután jelöltjei 2002 tavaszán elnyerték mindhárom debreceni egyéni országgyűlési mandátumot. Az önmagukban is tekintélyt parancsoló adatok mellett az is növelte Kósa Fideszen belüli ázsióját, hogy pártja - országos erősödés ide vagy oda - 1998-ban közepes, 2002-ben pedig katasztrofális eredményt ért el az önkormányzati választáson: olyan megyei jogú városok vesztek el, mint Pécs és Székesfehérvár (1998), Miskolc, Szeged, Szolnok vagy Szombathely (2002). 2002 után már csak Kósa és a kaposvári Szita Károly maradt mint országosan is ismert fideszes mintapolgármester; igaz, Szita ügynökmúltja miatt a Fidesz mostanság olyan kínos füllentésekre kénytelen ragadtatni magát, hogy nem lenne meglepő, ha végül mégis kihátrálna a kaposvári városvezető mögül. A polgármester Kósát a Narancsnak nyilatkozó debreceniek jó stratégának, kiváló lobbistának és erélyes irányítónak tartják. Ellenfelei sem vitatják, hogy erőssége a hosszú távú gondolkodás. "Négyéves ciklusokban gondolkodik. A kampányban egy-egy könnyen számon kérhető, látványos ígéretre helyezi a hangsúlyt, amit aztán annak rendje s módja szerint meg is valósít" - mondja egy helyi fideszes. Az első négy év központi projektje a Kossuth tér rekonstrukciója volt, a másodiké a Kölcsey Kongresszusi Központ megépítése. Az 1998-2002 közötti ciklus további eredménye a Főnix csarnok, illetve az Aquaticum élményfürdő felhúzása; a 2006-ig tartó időszaké pedig a repülőtér korábban elkezdett fejlesztése. Kósa kritikusai szerint kérdés azonban, megengedheti-e magának az önkormányzat, hogy miközben Debrecen 10 legnagyobb iparűzésiadó-befizetője közül kettő - a tulajdonosa által bezárásra ítélt dohánygyár és a felszámolás alatt álló Hajdú-BÉT - távozott a városból, legfeljebb középtávon megtérülő nagyberuházások sorát bonyolítsa le. A repülőtér vagy a konferencia-központ évek múlva akár a város fontos bevételi forrásává is válhat. A fő vitapont, hogy az építkezések költségeit az értékesíthető (főként ingatlan-) vagyon eladásával, kötvénykibocsátással, az idén pedig hitelfelvétellel fedező város miből működteti addig a létesítményeket. Ezek közül a Főnix csarnok egyöntetű tetszést aratott Debrecenben; a tervezett 4 milliárd helyett várhatóan 6 milliárd forintból megépülő konferencia-központ és a látványfürdő építése azonban komoly vihart kavart (utóbbiról lásd Ügykatalógus című keretes írásunkat). Kósa első megválasztása óta arra törekszik, hogy működése látható nyomot hagyjon városán. 1998-ban az önkormányzat kiszállt a megyével közösen fenntartott Kölcsey Művelődési Központ működtetéséből, majd 2003-ban lerombolták a néhai intézmény (nem csak jobboldali vélemények szerint hiperronda) épületét is; a helyén épül fel a Kölcsey Kongresszusi Központ. A lépés ellen igen mérsékelt, mintegy százfős érdeklődés mellett tüntetést szervezett a helyi ellenzék, és tiltakozott né-hány, a városban élő ismert értelmiségi (többek között a nemrég elhunyt Tar Sándor). Az élményfürdő építése körüli huzavona 2004-ben az országos sajtót is megjárta (a helyi ellenzék szerint a debreceni médiában nem sok hely jut a kritikus hangoknak, erről lásd A médiapolitikus című keretes írásunkat). A fentiek ellenére aligha kétséges: Kósa és a Fidesz jól járt az előbbi "Debrecen felé fordulásával". A párt számára a már idézett választási adatoknál aligha kellenek meggyőzőbb érvek. A polgármester az elmúlt fél évtizedet a Fideszt időről időre megrázó mozgalmaktól és strukturális változásoktól távol töltötte. A helyi status quo fenntartására pedig kínosan ügyelt: megroggyant ellenfelei egy részét 1998 után is "hagyta érvényesülni", ezzel elérve, hogy az MSZP közgyűlési frakciója (mind fideszes, mind a Kósával szemben kritikus forrásaink szerint) "a Fidesz tagozataként" integrálódjon a közéletbe. A szocialisták részt vesznek például a városi vagyonkezelő irányításában; Kósa ellenfelei nem tartják véletlennek, hogy a vagyonkezelő működését a városházi MSZP - a megyei szervezettel és a Fibisszel ellentétben - sosem kifogásolta. Szintén a helyi hatalmi egyensúly megőrzésének szándékát jelzi, hogy Kósa 2002-ben (ugyancsak több forrásunk szerint) "csírájában fojtotta el" az Orbán Viktor által életre hívott, és számos településen a Fidesz-szervezet széteséséhez vezető polgári körös mozgalom vadhajtásait. "Debrecenben nem volt szükség jobboldali tömegmozgalomra. A polgármester és a Fidesz támogatottsága biztosított volt, és Lajosnak nem hiányzott, hogy egykori kisgazdák és MIÉP-esek világosítsák fel az igazi jobb-oldal mibenlétéről" - emlékezik egy szemtanú. És a Fidesz? Városában erősen centralizált pártja sem korlátozza érdemben Kósa mozgásterét. A Fidesz vezetésének minden jel szerint megfelel, hogy - formálisan országos szerep nélkül - Kósa a következő választásokon is "hozza" számukra Debrecent. Erre utalnak a pártvezetéshez közeli forrásunk szavai, aki szerint az "arannyá válik, amihez hozzáér"- ez a legvisszafogottabb Kósa Lajosra aggatott minősítések egyike a Szentkirályi utcában. Annak ellenére, hogy azon kevés Fidesz-vezető közé tartozik, aki 2002-ben ha szőrmentén is, de kritizálta saját pártját a választási vereség miatt: a Fidesz 2002. júniusi kongresszusán az ellenfelek negatív kampányának kárhoztatásán kívül a Fidesz szervezeti gyengeségét is felelőssé tette a vereségért, és ugyancsak egyedüliként ítélte el a jobboldali vezérpublicisták lumpenprolizását (lásd: A szalonnás rántotta jegyében, Magyar Narancs, 2002. június 20.). Egy Fidesz-vezető szerint Kósa öntörvényű személyisége egyszerre előny és hátrány a saját országos előmenetelében: "Egyrészt lehetetlen nem észrevenni, hogy mennyire hasonlít a mentalitása Orbán Viktoréra, ami erős rokonszenvet kelt iránta az elnökben. Másrészt viszont a pártvezetés pontosan tudja, hogy nehezen kézben tartható egyéniség, ezért valószínűtlen pártelnökké választása" - analizált forrásunk, utalva arra a közelmúltban felröppent találgatásra, miszerint Debrecen polgármestere a Fidesz elnöki címére is esélyes lehet, ha Orbán Viktor a főállású miniszterelnök-jelöltség mellett döntene. Más fideszesek viszont nem tartják valószínűnek, hogy Kósa a következő években elfordulna szülővárosától. Egy vele szemben kritikus debreceni politikus szerint inkább "beszorult" Debrecenbe: amíg ő a polgármester, biztosak a Fidesz városbeli pozíciói, Orbánnak pedig nem kell riválisként számolnia vele a Fidesz országos vezetésében. Valóban, pártja vezetőinek nagyobb szükségük van rá a 2006-os győzelemhez, mint fordítva. Különleges helyzet, amiből előbb-utóbb a mostaninál komolyabb országos szerep is következhet. (A cikknek ezen a helyén eredetileg Kósa Lajos beszélt lapunknak a terveiről, ám a polgármester, miután elküldtük neki a kéziratot, nem járult hozzá a szöveg közléséhez, továbbá nem kívánt reagálni az írásban szereplő állításokra. Döntését tiszteletben tartjuk, de sajnáljuk, hogy olvasóink ily módon nem kaphatnak teljes képet a polgármester pályafutásának egyes részleteiről.) Ügykatalógus A Debreceni Vagyonkezelő Rt. (DV Rt.) 2000 elején jött létre. Tagvállalatai közé tartozik a városi ingatlanvagyont kezelő Cívis Ház Rt., a Debreceni Hőszolgáltató Rt., a Debreceni Vízmű Rt., a Debreceni Gyógyfürdő Kft., az Airport Debrecen Repülőtér-üzemeltető Kft., a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft., a Debrecen Városi Televízió Kft., a Friss Rádió Kft., a Debreceni Közlekedési Rt., a DV Info Informatikai Kft., valamint a Debreceni Regionális és Innovációs Ipari Park Kft. Az igazgatósági tanács (it) elnöke Nyíri László, tagja Sásdi András, Takács László, valamint 2002-ig Szathmári Károly, az MSZP 2002-es polgármesterjelöltje. A DV Rt. tulajdonosi tanácsadó testületét Kósa Lajos vezeti, tagja többek között Sásdi és Takács. Az öttagú felügyelőbizottságot Kállai Gábor szocialista önkormányzati képviselő irányítja, aki a tavalyi viharos szocialista tisztújításkor átmenetileg az MSZP városi elnöke volt (a vállalat felépí-téséről lásd: Népszabadság, 2004. június 26.). A DV Rt. átfogja a város teljes vagyongazdálkodását az önkormányzati beruházásoktól a média-portfólión át a közüzemi szolgáltatókig. A korábbi önkormányzati cégek holdingba szervezése operatívabb, ugyanakkor nehezebben átlátható döntéshozatali mechanizmust hozott létre. A polgármester támogatói kiemelik, hogy az összevont vállalatok fél évtized múltán masszívan nyereségesek a korábbi időszak több száz milliós veszteségével szemben. Kósa kritikusai viszont a DV Rt. körüli, elmúlt évekbeli botrányokat említik sűrűn. A HVG 2000. augusztus 26-án számolt be arról, hogy az önkormányzat döntése alapján a repülőtér területének 10 hektáros darabja pályázat nélkül, 49,4 millió forintért került a Trans-Sped Logisztikai Kft. tulajdonába, mely Kékessy Dezsőnek, Magyarország egykori párizsi nagykövetének (valamint Orbán Viktor felesége egykori üzlettársának) és unokaöccsének volt a cége. A vételár alig kétszerese volt annak az évi 24 millió forintnak, amennyiért korábban a Trans-Sped konkurense bérelt helyiséget a reptéren az üzemeltető Airport Debrecen Kft.-től. Ugyancsak Kósa első polgármesteri ciklusához kötődik a DV Rt.-n belül működő Debreceni Kulturális és Fesztiválközpont Kft. (DKFK) ügye. A cég működési költségei és alvállalkozóinak megbízása körüli vita érdekessége volt, hogy a beszállítók között szerepelt Kósa (szakmájára nézve marketingszakember) feleségének, Porkoláb Gyöngyinek testvérével közös vállalkozása, a Falabella Bt., mely egyes kiemelt debreceni rendezvények pr-jáért felelt (lásd: HVG, 2001. június 16.). 2004. március 20-án a Népszabadság, április 17-én pedig a HVG számolt be arról, hogy a Hatvan Ingatlanfejlesztő Kft. - a Cívis Ház Rt. jóvoltából - szert tett a debreceni Pásti utca páratlan oldalának ingatlanaira. A Hatvan Kft.-vel kereszttulajdonosi kapcsolatban álló Infra-Start Kft. - mint a HVG idézett írásából kiderül - a kilencvenes évek közepén tulajdonosai között tudhatta Sásdi Andrást és Porkoláb Gyöngyit, akik 1999 és 2001 között érdekeltek voltak a (szintén Infra-Start-érdekeltségű) Imperial Tokaji Kft.-ben is. A Pásti utca felét megszerző társaságban 2003 tavaszáig érdekelt volt az előbb rt.-ként, majd kft.-ként működő Flexum Holding, melynek közvetetten az ügylet ideje alatt is tulajdonosa volt Takács László, a DV Rt. it-tagja, aki korábban a szegedi fideszes többségű önkormányzat egészségügyi privatizációs kísérletében szereplő Hospnet Kft.-beli érdekeltsége miatt vált ismertté (a Flexumnak a 90-es évek elején rövid ideig Kósa is felügyelőbizottsági tagja volt). Ugyanebből a cikkből vált ismertté, hogy az Infra-Start alvállalkozóként közreműködött az Aquaticum-beruházásban is. Az élményfürdő építését megrendelő DV Rt. eltekintett a fővállalkozó Hunép Rt. által a késedelmes átadás esetére vállalt napi 15 millió forintos kötbér behajtásától, pedig az építkezés közel 100 napos csúszása tetemes bevételhez juttathatta volna az önkormányzati céget. A DV Rt. ügyei körül 2003 nyarán, névtelen feljelentés alapján kezdett vizsgálódni a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság; a nyomozás ez év elején bűncselekmény hiányában zárult le. 2003 őszén, az eljárás során született Sutka Sándor egykori hajdú-bihari rendőrfőkapitánynak a megyei főügyész-helyetteshez írott levele, melyben az azóta nyugdíjba vonult, majd hűtlen kezeléssel meggyanúsított főrendőr elkerülhetetlennek nevezte a vagyonkezelő gazdálkodásával kapcsolatban Kósa "eljárás alá vonását". A levél írója és címzettje előbb hamisítványnak nevezte a Népszavában 2004 májusában közölt dokumentumot, később viszont elismerte annak valódiságát - pontosabban azt, hogy az eredeti levél tartalmilag megegyezik a lapban megjelenttel -, de mindketten elhatárolódtak annak tartalmától. A médiapolitikus Kósa Lajos támogatói és ellenfelei szerint is ért a média használatához, gyorsan és határozottan reagál az országos sajtó (debreceni ügyekben gyakran felkészületlen) munkatársainak a kérdéseire. A helyi médiában viszont hosszú ideje - ellenfelei szerint első megválasztása óta - nemigen kap kellemetlen kérdéseket. Ennek oka az ellenzék szerint a városháza médiahegemóniája. Az önkormányzat médiaportfóliója önmagában nem sokkal szerteágazóbb, mint a hasonló nagyságú vidéki nagyvárosok helyhatóságaié: a DV Rt.-n keresztül irányítása alatt tartja a városi televíziót; ingyenesen terjesztett hetilapot ad ki Debrecen címmel, rádiója van Friss Rádió néven; saját honlapot üzemeltet, és folyóiratot (Debreceni Disputa) ad ki. A médiamonopólium létét cáfoló érvek egyike, hogy Debrecenben több tízezren olvassák a magánkézben lévő megyei napilapot, ami elvben kizárja, hogy az önkormányzat egyedül uralja a helyi médiapiacot. A Hajdú-Bihari Naplónál 2002-ben lezajlott főszerkesztőváltás kapcsán ugyanakkor a korabeli sajtóban felmerült a debreceni önkormányzat és az osztrák laptulajdonos közötti alku gyanúja (lapunkban a Napló egykori munkatársa örökítette meg a történteket, lásd Keresztury Tibor: Requiem egy napilapért, Magyar Narancs, 2002. július 11.). Hasonló vádakat fogalmazott meg az ellenzék az Alföld Tv 2004. őszi, helyi vállalkozók általi megvásárlása után: az adásvételt követően ugyanis megszűnt a korábban a közgyűlés két ellenzéki képviselőjének részvételével hetente jelentkező Hétfőn hét óra című közéleti talk-show. Szimbólumok Debrecen megkülönböztetett helyet foglal el a magyar jobboldal mítoszaiban; a polgári Magyarország bástyájának szerepét erősíti a szimbolikus jobboldali ügyek önkormányzati felkarolása. Ilyen volt a Terror Háza "megmentésére" 2002 májusában tett kísérlet, a Millenáris Park Álmok álmodói kiállításának tervezett befogadása, a jobboldali pop-ikon, Ákos koncertjeinek a támogatása, a Demokrata című hetilap 15. születésnapjának szponzorálása a DV Rt.-hez tartozó Debreceni Gyógyfürdő Kft.-n keresztül, valamint Kósa szereplése a Bencsik-féle Sajtóklubban.

https://magyarnarancs.hu/belpol/kosa_lajos_debreceni_polgarmester_portreja_hajdukanyar-53544

https://web.archive.org/web/20101125204851/http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=11352

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/kosa-lajos-debreceni-polgarmester-portreja-hajdukanyar

Magyar Narancs

hungarian-news

2005-03-10 00:00:00

Kártérítési perek a Kulcsár-ügyben: Mindenkinek a jussát

Kőbánya kártérítési pere sorrendben a harmadik kereset a K&H-ügyben, amit a brókercég rövid időn belül elbukott. Tavaly novemberben egy off-shore cégnek ítéltek meg 700 milliót, decemberben pedig két magánszemélynek összesen 150 milliót. Az önkormányzat karácsonyi ajándékként a döntően Richter-részvényekben lévő vagyonát (2,8 millárd) és a megállapított hozamot (600 millió) nyerte vissza. A pereket akár precedensértékűnek is lehetne nevezni, ha az ügyekben eljáró választott bíróság gyakorlatát látva a brókercég tulajdonosa a későbbiekben hajlana a peren kívüli egyezségre. De ez az ellenérdekelt felek miatt nem tűnik valószínűnek. A K&H Equities tulajdonosai a "brókerbotrány" kipattanása után sietve leszögezték: a jogos követelések teljesítését az összeg nagy-ságától függetlenül garantálják. A brókercég a számlatörténet-egyeztetéseket - a PSZÁF felszólításának is eleget téve - lényegében még 2003 nyarán elvégezte. De mivel nem döntött egyúttal a követelések jogszerűségéről is, az ügyfelek úgy érezték, az Equities csak az időt húzza. A károsultak egy szűk csoportja az ősz folyamán még azzal is fenyegetőzött, hogy kezdeményezik a felszámolási eljárást a brókercég vagy annak magyar tulajdonosa, a K&H Bank ellen. (E kérelem feltehetőleg nem ment volna keresztül a bíróságon.) A banki vizsgálóbizottság végül jó fél év múlva döntött: rendre elutasította azokat a követeléseket, amelyeket az ügyfél nem tudott "valós bizonylatokkal" alátámasztani, illetve azokat is, amikor a kliens számláján olyan pénzmozgások történtek, amit a banknak a pénzmosás elleni törvény értelmében kötelessége volt jelenteni. A bizonylatok "valódiságát" persze relatíve kell értelmezni, hiszen azokat Kulcsár gyártotta, alkalmasint jóval a (fiktív) tranzakciók után. A kérdés inkább az volt: mely pénzmozgásokat tudja az ügyfél a brókercégtől származó papírokkal lefedni. Az Equities ellenkövetelést helyezett kilátásba, ha úgy találta, a számlaegyeztetés során drasztikusan más eredményt kapott, mint amit az ügyfél kalkulált. Egy ideig azon is elcivakodtak a felek, hogy melyik az a jogi út, melyre lépniük illő. Így akadtak olyanok, akik rendes peres eljárást indítottak a brókercég ellen, míg tucatnyian a pénz- és tőkepiaci állandó választott bíróságtól reméltek jogorvoslatot. Vitás esetekre az Equities általános üzleti szabályzata az utóbbit írta elő, ugyanakkor a törvény a rendes bírósági eljárást sem zártA választott bíróság főként a gazdasági életben elterjedt módszer az üzleti jogviták gyors rendezésére. A belföldi és nemzetközi választott bírósági eljárásrendet a polgári törvénykönyvvel összhangban a választott bíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. tv. írja körül: a szabályok többsége diszpozitív, így lehetőséget ad a feleknek arra, hogy az eljárással kapcsolatos kérdések többségét (a bíróság összetétele, helye stb.) maguk határozzák meg. A K&H Equities Rt. üzleti szabályzata a 2002. július elseje óta létező pénz- és tőkepiaci állandó választott bíróság illetékességét kötötte ki. A három választott bíróból egyet-egyet a két fél jelölhet a körülbelül száz nevet tartalmazó listáról, akik aztán közösen választják meg a harmadik tagot. A tárgyalás nem nyilvános, az ügyeket bizalmasan kell kezelni. Az ítélet ellen felülvizsgálatnak helye nincs, hatálya ugyanaz, mint a jogerős bírósági ítéleté. Az eljáró tanács az eljárást lehetőség szerint fél éven belül lezárja. Türelemjáték A WVM Lízing és Pénzügyi Rt. 1996 januárjában ment csődbe: bentragadt több ezer kötvénytulajdonos, valamint több nagy bank, a társadalombiztosítás, az adó- és a vámhivatal összesen 5,3 milliárd forintja. Az értékpapírtörvény alapján a WVM mellett a kötvényeket forgalmazó cégek, a City Bróker Kft. és a Magyar Hitelbank (MHB) Rt. is felelősek voltak a kibocsátási tájékoztató adatainak hitelességéért. A WVM-ügyben hozott jogerős ítélet megállapította: a tájékoztatók számos pontban félrevezetőnek tűnhettek, így a kötvényekre létrejött szerződések is érvénytelenek. Aki az MHB brókercégénél vásárolt kötvényeket, az joggal fordulhatott kártalanításért a jogutód ABN Amro Bankhoz. Noha a holland anyabank az MHB privatizációja során lealkudta a magyar államtól a kérdéses követelés nagyságát, a rendezés csak 2002 nyarán kezdődött, a K&H és az ABN Amro egyesülése után. A csőd óta hat, a jogerős ítéletet követően pedig három év telt el - a Kulcsár-ügyben ellenben még jog-vitás esetben is már másfél év után sor került az első kifizetésre. bi forma az elterjedtebb, mert egyfokú, így gyorsabban hoz megfellebbezhetetlen döntést - igaz, a perköltségek is magasabbak. (A választott bíróságot mutatja be Perdöntők című keretes írásunk.) Perek, pénzek Zamecsnik Péter ügyvéd ugyanahhoz a tulajdonosi körhöz tartozó megbízói a rendes eljárást választották. A 2,1 milliárdos vagyoni kár megállapítása céljából indított polgári pert az ügyvéd mindenképp végigviszi: "Korábban nem tudtunk peren kívül megegyezni, most már én nem akarok tárgyalni" - nyilatkozta eltökélten a Narancsnak. Az első pernyertes off-shore cég jogi képviselőjét nem sikerült elérnünk, viszont Fintha-Nagy Ádám ügyvéd, aki társával, Krisztián Zoltánnal összesen hat ügyfelet (magán- és jogi személyt, köztük egy off-shore céget) képvisel, a Narancsnak elmondta: a választott bíróság eddig minden esetben száz százalékban elismerte a felperesek igényét, és a brókercég egyes ügyekben már ki is fizette a károsultakat. "A többi ügyfél vonatkozásában ennek ellenére kísértetiesen ugyanazt próbálta játszani, mint az ABN Amro Bank a Magyar Hitelbanktól megörökölt WVM Lízing ügyben. (Lásd erről Türelemjáték című keretes anyagunkat.) Mindent megtett, hogy időben elhúzza a rendezést, a károsultakat megijessze, elbátortalanítsa. Ezzel nemcsak a követelések mértékére kívánt hatni, hanem pénzt is keresett: a kárértékkel megegyező tőke megforgatásával az Equities nagyságrendekkel nagyobb üzleti eredményt realizálhat a mindenkori alapkamat egy- vagy kétszeresét kitevő kamathozamhoz képest, amit az ügyfeleknek kell megfizetniük a polgári törvénykönyv vagy a szerződésben rögzített megállapodás szerint." A választott bíróság előnyét Magyar György ügyvéd is abban látja, hogy az eljárás 6-9 hónapon belül jogerős döntést hoz, míg ahol fellebbviteli fórum van, nyugodtan számolhatunk két és fél évet. A védő a károsultak egy kisebb csoportjának pertársaságát képviseli több ügyvédi irodával együttműködésben: egyedül ő volt hajlandó ügyfelét (a Népszavát korábban tulajdonló ESMA Kft.-t) nevesíteni. A pertaktikáról így nyilatkozott: kíváncsiak voltak az első néhány eljárás kimenetelére. Úgy vélte, beigazolódott a feltevésük, miszerint a bank jobban járt volna, ha peren kívüli egyezségre törekszik: megkímélte volna magát például a perköltségtől, ami csak a Kőbánya-ügyben harmincmillió forintra rúg. A választott bíróság ítéleteiből kiderült: a megállapítási és marasztalási perekre nincsenek hatással a brókerügyben tett büntetőfeljelentések. Ha az ügyfelekkel szemben bármilyen terhelő adat beigazolódik, a bank legfeljebb utólag megpróbálhatja peres úton érvényesíteni ellenkövetelését. Tömött zsebek legedája Kőbánya ügye nemcsak a vagyoni érték (3,4 milliárd forint) miatt volt példaértékű: ez volt az első olyan lezajlott kártérítési per, melynek lábjegyzeteként Kulcsár equitises-ügyfelet (pontosabban: vezető önkormányzati tisztségviselőket) hozott hírbe. Kulcsárnak a Magyar Nemzetben kiszivárogtatott, a Fővárosi Főügyészségen tett vallomása szerint Andó Sándor, a kerület jelenlegi szocialista polgármestere még gazdálkodási és költségvetési bizottsági elnökként két önkormányzati kollégájával (a jegyzővel és a tulajdonosi bizottság egykori elnökével) közösen 1999-től kezdve többmilliós havi apanázst kapott azért, mert a kőbányai önkormányzat a brókercégnél helyezte letétbe a pénzét, majd a kerület vagyonkezelő cége szintén az Equities ügy-fele lett. Kulcsár szerint a politikusok csak arról nem tudtak, hogy a kerület pénze a brókercég növekvő hiányának pótlására szolgált, azt viszont sejthették, hogy a letéti igazolások hamisak, mert nem tükrözték "az általuk szóban engedélyezett, ám egyébként tiltott" egy napon belüli tőzsdei ügyleteket, amelyeknek a hasznából részesültek. Andó a HVG-nek kategorikusan tagadta, hogy Kulcsár bármelyiküket is lefizette volna. Részletesen kitért arra, miért nem életszerű a vád: hiszen miért korrumpálta volna őt Kulcsár, amikor az önkormányzat pénzét már 2001-re eljátszotta, meg hogy letétkezelési megbízások kiadására az érintettek nem is voltak jogosultak, mivel a tranzakciókat testületi döntéssel hozták stb. Kulcsár vallomása olyan dolog, hogy nemigen lehet vele mit kezdeni: szóbeli háttéralkukról, suba alatt átadott igazolhatatlan pénzekről szól. Egy sikkasztással gyanúsított bróker állítása áll szemben egy politikuséval. Legfeljebb azt tudjuk mondani: szomorú, hogy egyáltalán hezitálnunk kell. (Az önkormányzati tisztségviselőknek a Kulcsár-féle félmilliárdból jelentős vagyongyarapodást kellett volna produkálniuk, aminek nyoma kellene hogy legyen.) Segítő kéz A nyomozó hatóság egykor reménykedett abban, hogy Kulcsár segíthet a hiányzó pénz felderítésében és annak eldöntésében, hogy az ügyfelek közül ki tudott a machinációkról, ki gondolta azt, hogy legális úton is szert lehet tenni ilyen magas hozamokra, és ki vett részt a tranzakciókban társtettesként. Kulcsár kihallgatása az ügyészség hozsannázása ellenére eddig meglehetősen soványka eredménnyel zárult: tudomásunk szerint egyetlen forinttal sem került elő több pénz a bróker vallomásának köszönhetően. Az ügyfelek közül egyetlen új gyanúsítottat sikerült prezentálni Forró Tamás újságíró személyében, akinek a cégében 2001 és 2003 között többségi tulajdonos volt a Britton Kft. Ezenkívül a nyilvánosság csak arról szerzett tudomást, hogy Kulcsár rendőrségi vezetők ellen rohant ki, és muníciót szolgáltatott az ügyészségnek bécsi elfogója, Molnár Csaba alezredes újbóli meggyanúsításához. Kulcsár ügyészségi vallomása Magyar György szerint tipikus vádalkus vonásokat tükröz: "Ha több kedvezményt kap, még többet beszél." A magunk részéről hozzátennénk: a szabályos vádalkukhoz képest itt semmi nincs lepapírozva; de ezt a bróker még az Equitiesnél megszokhatta. A jobboldal K&H-ügyi, csúsztatásoktól hemzsegő kommunikációja mindig is - egyébként a maga szempontjából helyesen - két dologra összpontosított: a bróker VIP-listáján szereplő MSZP közeli személyekre és társaságokra és arra, hogy mennyi közpénzt emésztett föl a Kulcsár-féle pénzszivattyú. Az alkusz vallomása a kőbányai önkormányzat tisztségviselőiről a megszokott ösvényeket járta. Andóékat a bróker visszaemlékezése szerint Karl Imre, a szocialisták egyik pénztárnoka mutatta be neki, aki a megállapodást követően szolgálataiért szintén részesült a havi milliókból. A megszellőztetett vallomás politikai hatását már az is gyengítette, hogy az ügyészség mindezek ellenére semmit sem lépett. Az pedig, hogy a bíróság megítélte a kerületnek a 3,4 milliárd forintját, azt jelenti: egyelőre egyetlen önkormányzati vagy állami forint sem ragadt benn a sikkasztássorozatban.

https://magyarnarancs.hu/belpol/karteritesi_perek_a_kulcsar-ugyben_mindenkinek_a_jussat-53364

https://web.archive.org/web/20100415234942/http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=11139

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/karteritesi-perek-a-kulcsar-ugyben-mindenkinek-a-jussat

Magyar Narancs

hungarian-news

2005-01-20 00:00:00

A Postabank-per: Felszíni fejtés

A vádirat szerint a Postabank a veszteséget főként elhibázott üzletpolitikája, valós helyzetének eltit-kolása és a korrekció szándékos el-mulasztása miatt halmozta föl. Az ügyészség mindezért kollektíve tette felelőssé az üzletpolitika kialakításában részt vevő ügyvezetőségi tagokat, Princz Gábor volt elnök-vezérigazgató mellett négy vezérigazgató-helyettest és két ügyvezető igazgatót. A vádhatóság szerint a hibás üzletpolitikából következő törvénysértések és az okozott vagyoni kár együttesen kimeríti a hűtlen kezelés fogalmát. Korábbi írásainkban jeleztük: mind a tőkevesztés magyarázata, mind a büntetőjogi értelmezés kétkedésre ad okot. És azt is reméltük, hogy a Postabank történetéről, a működését befolyásoló tényezőkről az eddigieknél többet tudhatunk meg a bíróságon. A védelem taktikája a vádiratból következett. Biztosak lehettünk abban, hogy sokat hallunk a piaci alapokon nyugvó üzletpolitikáról, a decentralizált banküzemről, a felettes szervek által folyamatosan ellenőrzött jogszerű gazdálkodásról stb. Princz vallomása igazolta is várakozásainkat (lásd december 2-i cikkünket), de Varga Iván és Tarr József vezérigazgató-helyettesek (a másod-, illetve a harmadrendű vádlott) meghallgatásakor ugyancsak számos ismerős érv bukkant fel. A két egykori helyettes az alapítás óta a Postabankban dolgozott. Varga olyan ad hoc ügyekkel foglalkozott, amelyek egyetlen igazgatóság munkarendjébe sem paszszoltak, továbbá ő ellenőrizte a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) és a bankfelügyeletnek nyújtandó rendszeres adatszolgáltatást is. Alkalmanként helyettesítette Princzet: képviselte például a Jegybanktanács és a Bankszövetség ülésein. Tarr József a Banküzemgazdasági Központi Igazgatóság vezetőjeként a bank likviditásmenedzselésével és a betétgyűjtés irányításával foglalkozott, valamint ő készítette a pénzintézet éves nyereségtervét is. Bírósági vallomásukban a Postabank hőskorát mindketten sikertörténetként írták le: a bank gyorsan felfutó betétállománya minden várakozást felülmúlt, a postahivatalokon keresztül nagy piac nyílt meg, míg az OTP épp egy rendszerváltásnyit volt elmaradva a mai formájától. Varga külön kiemelte Princz érdemeit. Tarr szerint a Postabank alaptőkéje kezdettől fogva csak a törvényi feltételeknek felelt meg, abból a szolgáltatásokhoz szükséges alapvető banküzemi körülményeket sem lehetett biztosítani. A nyereségből kellett kiépíteni a hálózatot, s gondoskodni a szakképzett személyi állományról, a számítástechnikai háttérről. A Magyar Postával kötött házasságról mindketten elmondták: a korrektnek induló kapcsolat megromlott. A posta kezdetben méltányos tarifát kért a közreműködésért, ám idővel nemcsak a forgalom növekedett ugrásszerűen, hanem a jutalék kulcsa is. A posta nem volt partner az infrastruktúra fejlesztésében. Hiába vettek a bank pénzén mozgókamat számítására alkalmas PC-ket a hivatalokba, "a gépeket mindenre használták, csak a változó kamatozású betétek értékesítésére nem". Külön postabankos elárusítóhely létesítéséről sem sikerült megállapodniuk, noha emlékezhetünk: minden fiókban akadt egy-két ablak, mely sosem volt nyitva. A partneri viszony a vádlottak szerint feltétlenül indokolta a kirendeltségek számának felfuttatását. Már Princz is érzékeltette vallomásában, hogy a közszférával kapcsolatos banki tervek sorra áldozatul estek "valaminek" (például a társadalombiztosítási számlák vezetése). Varga Iván a postával és az MNB-vel együtt működtetett postazsíró ötletét említette, melyen a közalkalmazottak bérét folyósíthatták volna. A postának fizetett bérleti díj és közvetítői jutalék magasan tartotta az üzemi költségeket, ami csupán addig nem okozott feszültséget, amíg a piaci feltételek kedvezőek voltak. A vádiratban szerepel, hogy a bank nem kívánt részt venni a konszolidációban, pedig 1992-re már 10-15 milliárdos kétes követelésállomány halmozódott fel a könyvekben. Tarr tagadta, hogy ekkoriban egyáltalán lett volna kétes vagy rossz minősítésű követelése a pénzintézetnek: állítása szerint a sokkal kisebb céltartalék-igényű "figyelendő" kategóriában akadt mindössze 2,5 milliárdnyi követelésállomány. Azt, hogy a bank nem vett részt a konszolidációban, a politika akaratának tudta be. Úgy emlékezett, hogy mialatt a többi bankártól azt kérdezték: "Ti mennyit söpörtök be?", a Postabank kimaradt a körből, mivel "a sikerei a gazdasági átalakulás jelképévé tették, és az állami segítség ártott volna a megítélésének". A vádirat felveti, hogy a bank tőkemegfelelési mutatója a vizsgált időszakban tartósan alatta maradt a törvény által előírt értéknek (8 százalék). Varga Iván erre úgy reagált: a mutató a határon mozgott, de ez nem jelentette azt, hogy a bankbiztonság veszélyben lett volna. Szerinte inkább a magas mutató utal rossz gazdálkodásra, mert azt jelzi, hogy a bank nem megfelelő hitelkihelyező, túlságosan inaktív. Varga, aki az adatszolgáltatásért felelt, a 8 százalék alatti értéket azért sem furcsállta, mert azt hitte, Princz újabb halasztást kért és kapott az illetékesektől a "megfelelésre". A vádirat szerint a vezetés eltitkolta a tulajdonosok előtt, hogy a tőkepozíció javítására szolgáló alárendelt kölcsöntőkekötvénye-ket (2,36 milliárd forintot) a bank nagyrészt a saját maga nyújtotta hitelből finanszírozta. A vádlottak tagadták, hogy bármit eltitkoltak volna, és hivatkoztak arra is, hogy az egymást követő banki ellenőrzések soha nem vonták kétségbe a kötvénykibocsátás törvényességét. Varga Iván megjegyezte: a közgyűlés tájékoztatása egyébiránt nem az ő hatáskörükbe tartozott, hiszen a vonatkozó törvényi szabályok alapján erre az elnök-vezérigazgatón kívül a könyvvizsgáló (aki az összes kapcsolódó szerződést ismerte) és a felügyelőbizottsági (fb) elnök (akinek szintén volt apparátusa a cégen belüli folyamatok ellenőrzésére) lett volna hivatott. A vádlottak kifejtették: az üzletpolitikáról a tíz év alatt egyetlen fórum (igazgatósági tanács, fb, könyvvizsgáló) sem fogalmazott meg kritikát. Eppen ezért a bankfelügyelet elnökének 1995 áprilisában írt levelét, amely felhívta a pénzintézet figyelmét a tőkepozíció erősítésére és a bank eszköz-forrás szerkezetének kiigazítására, Tarr "derült égből lórúgásként" értékelte. Szerinte formailag és tartalmilag is szokatlan volt, hiszen a felügyelet nem kért újabb adatokat vagy intézkedési tervet, és nem is szankcionált; mintha csak a bank hírét akarta volna rontani. A Postabank üzemi eredményének 1996-tól bekövetkező romlását a vezérhelyettesek főként az állam antiinflációs kamatpolitikájának tudták be. "Felszíni fejtésnek hívtuk, amikor még 10 százalék körüli kamatrés mellett működhettünk. 1996 végére a forint drasztikus árfolyamcsökkenése miatt innen zuhant le a marzs átlagos szintje 4-4,5 százalékra. A mi kamatrésünk (4,9) nem is számított a legalacsonyabbnak a piacon" - mondta Tarr József. Ilyen gazdasági környezetben létfontosságú volt, hogy a bank kiszabaduljon a fix kamatozású betétek okozta kamatcsapdá-ból: ez az ügyfelekkel és a postával meglévő élő szerződések miatt azonban nem volt egyszerű. Egyrészt a postának nem akaródzott mozgó kamatot számolni a szuper számítógépeken, másrészt a rövidebb futamidőre átállás növelte a betétek forgási sebességét, ami a postának több bevételt, a banknak viszont nagyobb kiadást jelentett. A helyettesek részletesen beszéltek a bank céltartalék-képzési gyakorlatáról, melyet az üzleti főigazgatóságon belül a kockázatkezelési osztályon végeztek. Elmondásuk szerint nem a menedzsment dik-tálta, hogy mire képezzenek céltar-talékot és mire ne; ez épp fordítva történt. Nem is értették, milyen alapon nevezte a vádirat a Postabank céltartalékképző üzletpolitikáját a többi bankkal ellentétesnek. A vádirat állítja: a nagy kockázatú hitelek száma 1995-ről 1996-ra majd hatszorosára, míg 1996-ról 1997-re közel ötszörösére emelkedett. Az igazságügyi könyvszakértői szakvélemény alapjául szolgáló adatokat Varga Iván szerint tévesen interpretálták: azok ugyanis nem a megtérülési kockázatra vonatkoztak, hanem a hitelek nagyságára. Ezt abból vezette le, hogy a koncentrált kihelyezésű hiteleket korábban a jelentésszolgáltatási űrlapon "nagyhitelek" név alatt jelölték. Vagyis állí-tása szerint a dolog a rubrikaelne-vezésen múlott. Az ügyészség által kiszámított vagyoni kár - az a bi-zonyos 36 milliárd - a két vádlott olvasatában manipulatívan kiraga-dott tőkeelemekből tevődött össze: "nem képez vegyületet, csak elegyet" - fogalmazott Varga Iván. Egyik vádlott sem tartotta magát bűnösnek; a vádirat azonban több pontban is név szerint megemlíti felelősségüket. A gyors növekedést szorgalmazó üzleti stratégiánál például Varga Ivánét is, aki elmondta: a kamatpolitikára, az üzemszerű működésre egyáltalán nem volt ráhatása, és nem is rendelkezett azzal az apparátussal, melynek segítségével például a kamatárazás kérdésében opponálhatott volna. Tarr állítása szerint legfeljebb likviditási ügyekben döntött önállóan, kamat- vagy hitelügyekben az ügyvezetőség tagjaként szintén ki volt téve az illetékes igazgatóság szakértői munkájának. Varga még azt is tagadta, hogy egyáltalán tudott a Modus-cégekről, Tarr pedig cáfolta, hogy részt vett volna a kölcsöntőkekötvények jegyzőivel folytatott tárgyalásokon. A vádlottak előadásukban kitértek a tartalmi észrevételeken túl a vádirat pongyolán megfogalmazott, jogilag értelmezhetetlen szófordulataira, mint "jogszabályellenes növekedési stratégia" vagy "fiktív eredmény (...) a pénzintézet mérlegeiben". Összességében elmondható: korábbi véleményünk csak erősödött, hogy ti. a vádirat - a gyanúsítottak hol nyomós, hol kétes értékű érveitől függetlenül - nem tűnik elég meggyőzőnek. Továbbra is érthetetlen, hogy érdemben miért nem foglalkozik a Postabank befektetéseivel, Princz regnálásának utolsó fél évével (benne a spanyol ingatlanokkal). A bírónő, ha kérdéseivel erre az ingoványos talajra tévedt, többször is fegyelmezetten korrigált: "Tudom, hogy egyébként a bank hitelkihelyezései nem tartoznak a vád tárgykörébe." A per január 18-án folytatódik.

https://magyarnarancs.hu/belpol/a_postabank-per_felszini_fejtes-53281

https://web.archive.org/web/20110324110703/http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=11110

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/a-postabank-per-felszini-fejtes

Magyar Narancs

hungarian-news

2005-01-13 00:00:00

Demszky Gábor népszerűségi mélyponton: A Városház utcai gödör

A júniusi EP-választások után a jobb- és a baloldal véleményvezérei hevesen ostorozni kezdték Budapest főpolgármesterét. A baloldali publicisták ostinato-motívuma az volt, hogy milyen lepusztult, szar hely is ez a Budapest - köszönhetően Demszkynek. Pedig Demszky afféle "szavazatszerző masinaként" bizonyított az SZDSZ uniós választási kampányában: bejárta az országot, korteskedett orrvérzésig, igaz, közben majd minden vidéki SZDSZ-szervezettel konfliktusba került. A vita lényege az volt, hogy ki mennyit tett és tesz a párt sikereiért. Ilyen előzmények után vette kezdetét az a botrány-sorozat, amely közel 10 százaléknyi népszerűségvesztést eredményezett Demszky számára. Az újságok előbb egy százmilliós (valójában alig több mint tízmilliós, csupán negyedrészben birtokolt) horvátországi villáról és egy baráti alapon, bagóért bérelt terepjáróról szól-tak. Szögezzük le gyorsan: valóban necces, ha a főpolgármester a főváros saját cégének a szolgálta-tásait veszi igénybe. Ezután követ-kezett az összeférhetetlenségi ügy: az, hogy a főpolgármester másodállást vállalt az Európai Parlamentben. A felmérések szerint ezért haragudott meg rá a legtöbb polgár. Legutóbb pedig akörül folyt a vita, hogy pontosan miért is kellene szociális lakást kapnia a főpolgármester leányának - bár ez az ügy akár azt is bizonyíthatja, hogy Demszky talán mégsem lopta szét magát az elmúlt 14 évben, mint ahogyan azt ellenfelei híresztelni szeretik róla. Úgy tudjuk egyébként, ő maga is csak a sajtóból értesült az esetről; az ügy kipattanása után négy jobboldali városatyáról is kiderült, hogy hasonló lakás-afférban érintett. Miután Demszkyt a Fővárosi Közigazgatási Hivatal választás elé állította - vagy lemond az EP-képviselőségről, vagy a hivatal a bíróság-hoz fordul az összeférhetetlenség kimondásáért - a városvezetőnek döntenie kellett: Budapest vagy az anyagi biztonságot és politikai nyugalmat jelentő Brüsszel. (A szocialisták hatékonyságáról egyébként mi sem mond többet, mint hogy a közigazgatási hivatal vezetőjét olyasvalakire cserélték le, aki azonos módon értékelte az összeférhetetlenség kérdését - pedig információink szerint éppen a hivatali álláspont megváltozása érdekében döntött Lamperth Mónika a személycsere mellett. Igaz, ha a hivatal új vezetője más álláspontra helyezkedett volna az egyébként közel sem egyértelmű jogvitában, akkor szembement volna az irányítása alá tartozó szakértők véleményével.) Demszky Budapestet választotta, nem utolsósorban azért, mert ha a szabaddemokraták utolsó bástyája is oda, akkor igencsak kérdéses, hogy 2006-ban is parlamenti párt marad-e az SZDSZ. (Ami persze ettől függetlenül is kétesélyes.) A főpolgármester elmondta a Narancsnak: a jogértelmezéssel továbbra sem ért egyet, de - minthogy jogállamban élünk - elfogadja, és a legkisebb esélyét sem akarta megadni annak, hogy a bíróság megfossza a főpolgármesterség-től. Az EP-képviselőségről szóló törvényben egyébként a Fidesz ki akarta mondatni a főpolgármesteri poszt és az uniós parlamenti delegáltság összeférhetetlenségét, de a többség ezt leszavazta - a jogalkotói szándék tehát, szemben a később győzedelmes értelmezéssel, a napnál is világosabb. Demszky tehát tovább dolgozott, de korántsem változatlan körülmények között. A népszerűségét igencsak megtépázó botrányokra válaszul három ponton érezte szükségét a változtatásnak. Kevesebb konfrontáció a kerületekkel, a fővárosi szocialistákkal és a kormánnyal; nagyobb figyelem a város napi ügyeire; és nagyobb pénzügyi mozgástér az Atkári János főpolgármester-helyettes által megtestesített kérlelhetetlen szigor helyett. Vagyis több pénz a preferált területekre (közlekedés, közbiztonság, városrehabilitáció). Ezt a fordulatot a főváros gazdálkodásának első számú felelőse - akiért 2002-ben Demszky még egyedüliként állt ki a kögyűléssel szemben - érthető módon nem fogadta kitörő lelkesedéssel. A kettejük közötti vita egy nem éppen jelentős, hatmilliós tétel kapcsán kapott nyilvánosságot. Atkári ugyanis ellenezte, hogy a Radnóti és a Katona József Színház a főváros intézményracionalizálási keretéből kapjon gyorssegélyt - ez ugyanis nem a folyó működési hiányok fedezésére való. A hajthatatlanságáról ismert pénzügyért egy nap alatt háromszor szavazták le a kabinetben (vagyis "Budapest kormányában"), mire ő kivonult a teremből. Atkári ezek után néhány perc alatt megállapodott egy számára is elfogadható változatról a kulturális ügyosztály vezetőjével, azt bizonyítandó, hogy nyitott az értelmes kompromisszumokra. Az őt támadók szerint viszont mindezt csak azért tette, mert korábban kilátásba helyezte a lemondását arra az esetre, ha a döntés az eredetileg elképzelt feltételekkel született volna meg. Böhm András szabaddemokrata frakcióvezető, aki mind Atkárival, mind Demszkyvel jóban van, többször is megpróbálta ki-békíteni a feleket - mindhiába. Demszky végül, egy nem éppen jó hangulatú személyes találkozót követően úgy döntött, hogy a jövőben nem Atkári, hanem Szolnoki Andrea lesz az első számú helyettese, sőt Atkári a főpolgármester-helyettesek között az utolsó helyre került. A bizalomvesztés egyértelmű jele az is, hogy Atkári hatásköréből kikerült a költségvetés és a fővárosi gazdasági társaságok felügyelete, csupán az adóügyek maradtak nála - vagyis lényegében semmi, merthogy ez hatósági munka, és mint ilyen, a főjegyzőhöz tartozik. Ezt a megoldást az indokolta, hogy Atkári menesztésére nincsen jogi lehetőség (csak ha bűncselekmény ügyében eljárás indulna ellene), pozíciójáról kizárólag lemondással távozhat. Demszky Gábor nem kívánt válaszolni arra a hipotetikus kérdésünkre, hogy ha lett volna mód rá, leváltotta volna-e egykori bizalmasát. Megjegyezte viszont: Atkári a jövőben is lojális tagja lesz a város vezetésének. Atkári kvázi-leváltásáról és az új irányvonalról Demszky így beszélt: "Atkári János kiváló pénzügyi szakember, neki köszönhető, hogy az Orbán-kormány kiszárítási politikája idején a város talpon tudott maradni. Arra számítottunk, hogy a kormányváltás után lényegesen könnyebb lesz a helyzet. Ám a Medgyessy-kormány nem tudta visszapótolni, amit az elődje elvett, mert nem volt miből. Az emberek azt várták, hogy rögtön rendbe tesszük az utakat, megépül a 4-es metró és még sorolhatnám - ehhez képest maradtak a kátyúk, továbbra is a BKV válságáról szóltak a hírek. Az embereket nem érdekli, hogy ki a felelős, eredményeket várnak, így törvényszerű volt a népszerűségvesztés. Atkári János - nagyon elvszerűen - azt mondta, továbbra is folytassuk az Orbán-kormány alatt működő gyakorlatot. Ez valami olyasmi, mint amikor az ostromlott várban a kapitány hosszú távra beosztja a készleteket, mert nem lehet tudni, meddig tart a háború. A vár népe, a budapestiek, pedig megértik, hogy mindenből kevesebb jut. Én azt mondtam, ez így nem mehet tovább, jövőre osszuk el másként a pénzt. A vita eredménye az lett, hogy a jövőben többet fogunk költeni a városfejlesztési prioritásokra, a főpolgármester-helyettes pedig a továbbiakban egy korlátozottabb hatáskörben dolgozik. Nem fog föllazulni a gazdálkodás, megőrizzük a város jó hitelminősítését, és megtartjuk azt a tervezési rendszert is, amelyet Atkári János kidolgozott, és amely a pénzügyi szigor garanciája. Nem 180 fokos fordulatról van szó, csupán korrekcióról." Atkári János szerint viszont pusztán ahhoz, hogy egyes, prioritást élvező területekre többet költsön ezentúl a főváros, még nem lett volna szükség a személyét érintő lépésre. Véleménye szerint a meghirdetett gazdasági fordulat logikai ellentmondásokkal küszködik, ezért egy személyáldozattal próbálja meg hitelessé tenni a városvezetés. Mint a Narancsnak elmondta, egyszerre lazítani a pénzügyi szigoron és megőrizni a város jó hitelminősítését fából vaskarika Ha ugyanis a főváros gazdasági lehetőségeit meghaladó mértékűek a beruházások (természetesen a rekonstrukciókat is ideértve), akkor romlik az egyensúly és azzal együtt Budapest hitelminősítése, következésképpen kevesebb külső forrás lesz majd a beruházásokra. Ha a célul kitűzött 20 százalékos működési eredmény elérésének időpontja 2012-re tolódik ki, amiként azt Demszky Gábor javasolja - szemben a közgyűlés által tavaly elfogadott 2008-as határidővel -, akkor az addig hátralévő években mind több tétel kerül a vonal alá. Atkári ezt közgazdaságilag felelőtlennek tartja, de természetesen ő is tisztán látja a háttérben álló politikai okokat; Demszky Gábor személyes népszerűségvesztését és a 2006-os összkoalíciós buktától való félelmet. "A helyzet orvoslásának - tisztán pártpolitikai szempontokból - a legkézenfekvőbb eszköze nyilván az, hogy többet kell költeni - mondta lapunknak. - Kétemeletes gondolkodás ez, miszerint az ország érdeke, hogy hatalomban maradjunk, és ha ez megvan, majd akkor megoldjuk azokat a problémákat, amelyeket mi magunk okoztunk azzal, hogy hatalomban akartunk maradni. Aki pedig ellenáll, az gátja a politikai sikernek." Városházi forrásaink szerint Atkárinak valóságos "a szocik már megint lopni akarnak" fóbiája van, és ez csak erősödött azzal, hogy Demszky elkötelezte magát a rövid távon látványos eredményeket hozó, költségesebb projektek mellett. Vagyis attól fél, hogy a különféle gazdasági és politikai lobbicsoportok a jelenlegi helyzetben inkább képesek lesznek elhitetni Demszkyvel, hogy az elképzeléseik közérdekűek, hisz a főpolgármestert a bizonyítási görcs és a nagy comeback víziója fűti - és ennek érdekében akár még arról is meggyőzhetik, hogy a versenyszerű kereteken is lazítani kell valamelyest. Ez egyben a szocialista frakció súlyát is felértékelné, hisz az igazán hatékonyan lobbizó vállalkozóknak - a siker érdekében - a szocialistákkal is el kell fogadtatniuk terveiket, vagyis a jövőben egyre több MSZP-s beruházási tervből lehet valóság. Demszky ezt a szcenáriót határozottan visszautasította a Narancsnak, mondván: "Nagyon szigorúak a közbeszerzési előírások, és mi ezeket a jövőben is maximálisan be fogjuk tartani." A szocialisták befolyásának esetleges növekedéséről pedig annyit mondott, hogy "ha ez így lenne, akkor most ők adnák a főpolgármester-he-lyettest, de erről szó sincsen". Demszky szerint egyébként sincsenek összebékíthetetlen ellentétek a két frakció között, legfeljebb a hangsúlyok különböznek, de az alapvető célokban egyetértenek. (Mindenesetre szokatlan az az eljárás, ahogyan a legutóbbi, november 28-i közgyűlésen döntöttek a 2007 és 2013 között esedékes fővárosi nagyprojektek lajstromáról. Az ülés közben vették napirendre a kérdést, előzetes egyeztetés nélkül, az érdemi viták lehetőségét eleve kizárva. Bakonyi Tibor főpolgármester-helyettes egy november 30-i uniós határidővel érvelt a döntés sürgető volta mellett. Nem állítjuk, hogy ez a korrupció egyértelmű jele, de bizonyosan nem a legelegánsabb meg-oldás.) A városvezető azzal sem ért egyet, hogy népszerűségének csökkenését elsősorban a személye körüli ügyek okozták volna. "Ha a 2002-es választási ígéreteket teljesíteni tudtuk volna, akkor minden máshogy történik. Ha nincs kátyú - nem lett volna nyaralóügy sem. A jövőben ezért jobb együttműködésre van szükség a kerületekkel, a koalíciós partnerrel és a kormánnyal. Reményeim szerint a fővárosi szocialistákkal a jövőben nem fogunk néhány milliós tételekből presztízsvitákat csinálni, így könnyebb lesz a költségvetés-készítés is. Ha több a fejlesztés, akkor várhatóan a kerületekkel is javul a viszony, hisz többé már nem csupán az lesz a kérdés, hogy milyen arányban osztozzunk a hiányon. November 19-én megállapodtam Draskovits Tibor pénzügyminiszterrel arról, hogy az útfelújításokhoz a kormány nagymértékben hozzájárul, minden egyes forinthoz hozzátesz még egyet - a Gyurcsány-kabinet felismerte tehát Budapest politikai súlyát. Elindult a metróberuházás, és a BKV finanszírozásában is biztatóak a változások." Ha már a koalíciós partnernél tartunk: a fővárosi MSZP-frakció, amelyet Atkári jó néhányszor vérig sértett az évek során, nemcsak elégedetten figyelte az elmúlt hetek fejleményeit, de - látva Demszky politikai agóniáját - többekben felébredt a remény, hogy talán a következő főpolgármestert végre a szocialisták adhatják majd. Értesüléseink szerint az indulásukat fontolgatók listája jelenleg a következő: Horváth Csaba, Hunwald György, Steiner Pál és Molnár Gyula. Az egyetlen közös bennük, hogy ismert-ségük bőven 10 százalék alatti. Demszky legrosszabb pillanataiban egyébként a szabaddemokraták is eljátszottak az utódlás gondolatával; Böhm András, Fodor Gábor és Kuncze Gábor neve hangzott el ilyen-olyan fórumokon. Jelenlegi tudásunk alapján eldönthetetlen, hogy a fővárosi szocialistáknak jó vagy rossz hír-e az, hogy Demszky erősítené velük a partnerséget. A szocialisták eddig ugyanis úgy különböztették meg magukat koalíciós partnerüktől, hogy állandóan opponálták a főpolgármestert, ha viszont valóban eljő az intenzívebb párbeszéd korszaka, akkor ennek várhatóan vége. Cserébe nagyobb arányban mehetnek át a közgyűlésen a szocialista javaslatok, és ha az arculatmentés sikerül, akkor talán a kormány is visszaédesgeti magához a megingott fővárosi szavazókat - ami 2006-ban megalapozhatja az MSZP országos győzelmét. Egyes forrásaink a most megindult folyamatban egyenesen annak az előkészítését látják, hogy Demszky Gábor legközelebb az MSZP és az SZDSZ közös főpolgármester-jelöltjeként szállhasson ringbe. Így a szocialistáknak először lenne valódi esélyük arra, hogy a logójuk ott virítson a befutó óriásplakátjain, és Demszky sanszát is jócskán növelné, ha nem indulna ellene önálló szocialista jelölt. De vajon kíván-e indulni legközelebb egyáltalán? "Eddig négyszer szavazott nekem Budapest bizalmat. 2006-ra olyan helyzetet akarok teremteni a választási ígéretek beváltásával, hogy indulhassak, vagyis, hogy én magam dönthessem el: indulok-e vagy sem" - mondta lapunknak a főpolgármester, aki a közös jelöltség ötletét is légből kapottnak tartotta. Adott tehát két, egymással tökéletesen ellentétes értékelés. Az egyik szerint Atkáriban oly hosszú ideig bízott meg vakon Demszky, hogy a pénzügyér teljességgel elvesztette a realitásérzékét, és mára valósággal kerékkötőjévé vált a főváros fejlődésének, noha még a jelenlegi körülmények között is lenne egy legalább 3-4 milliárdos mozgástér arra, hogy hangulatjavítson a városvezetés. A másik olvasat szerint Demszkyt annyira megviselték az elmúlt hónapok botrányai, hogy összevissza cselekszik, kidobja eddigi legjobb emberét, és még akár a csúf szocikkal is lepaktálna, csak hogy kilábaljon a mostani gödörből. Az igazi kérdés azonban mégiscsak az: vajon meddig lehet elodázni Budapest gazdálkodásának konszolidációját és az állami támogatási rendszer hosszú távon biztonságot adó szisztémájának kialakítását - különösen úgy, hogy a főpolgármestert adó párt már két és fél éve kormányon van. Lényegében ugyanaz történik "kicsiben" a fővárosban, mint Medgyessy kormányával nemrégiben; a finanszírozási kérdések nagyvonalú kezelése már-már a politikai stabilitást veszélyezteti. A jó válasz erre - bármily kiábrándító is - az, ha a dinamizmus látszata, vagyis néhány látványosabb beruházás mellett valójában nem történik jelentősebb költekezés. Demszky az első összetevőt, Atkári a másodikat hangsúlyozta. Az analógia azonban egy igencsak lényeges ponton sántít. Míg a kormányfő hitelvesztésekor éppen kéznél volt egy olyan jelölt, akibe bele lehetett látni a választási sikert, Demszky lehetséges utódja sehol sem látszik. Hiába ő a rendszerváltás utolsó mohikánja, aki mind politikailag, mind pozícióját tekintve a helyén maradt 1990 óta, csak egy fokkal van jobb helyzetben, mint az augusztusban megbukott miniszterelnök. És még ezt sem írhatjuk könnyű szívvel az érdemei közé. Bugyinszki György

https://magyarnarancs.hu/belpol/demszky_gabor_nepszerucircsegi_melyponton_a_varoshaz_utcai_godor-53534

https://web.archive.org/web/20150629012009/https://magyarnarancs.hu/belpol/demszky_gabor_nepszerucircsegi_melyponton_a_varoshaz_utcai_godor-53534

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/demszky-gabor-nepszerusegi-melyponton-a-varoshaz-utcai-godor

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-12-16 00:00:00

Újabb ügyészségi eljárás a K&H-ügy volt fõnyomozója ellen: Áztat a mosodás

Egy éven belül már a második büntetőeljárást kezdeményezte az ügyészség Molnár Csaba rendőr alezredes, az ORFK pénzmosás elleni osztályának egykori vezetője ellen. Az ügyészség szerint a nyomozó ezúttal nem szír nepperekkel, hanem magával a brókerügy névadójával, Kulcsár Attilával esküdött össze. Molnár ellen egyedül az exbróker vallott - akit épp a nyomozó csalt tőrbe és fogott el Bécsben tavaly nyáron. Molnár Csabát és munkatársát, B. János őrnagyot a múlt hétfőn hivatali visszaéléssel és közokirat-hamisítással gyanúsította meg az ügyészség. Eszerint az alezredes egy tavaly június 24-i tanú-kihallgatáson közölte Kulcsárral, mely ügyletek jogszerűsége nincs megfelelően dokumentálva a Pannonplast-részvények felvásárlásánál. Az ügyészség úgy vélte, Molnár ezzel hozzájárult ahhoz, hogy a bróker okiratokat hamisítson a kérdéses tranzakciók igazolására. Az alezredest azzal is gyanúsítják, hogy megengedte Kulcsár részvételét egy másik tanú (N. Károly) kihallgatásán, mi több, N. helyett válaszolt is a feltett kérdésekre. Az ügy előadója viszont - a gyanúsítás szerint Molnár utasítására - a feleleteket N. Károly vallomásaként jegyzőkönyvezte. Molnár ezzel azt érte el, hogy ne kelljen Kulcsárt meggyanúsítania, így megteremtette külföldre szökésének legfőbb feltételét - állítja az ügyészség. A fiatal rendőr alezredes a K&H-ügy kirobbanását követően került reflektorfénybe, amikor a sajtót rendszeresen ő tájékoztatta arról, hogy meddig jutott a rendőrség az elsikkasztott pénz útjának felderítésében, és hol tart a számlák zárolása. Az alezredes azonban már korábban, Szász Károly tavaly június 16-i megverése után indított eljárásban is exponálta magát. Molnárt bízták meg annak a kivizsgálásával, hogy elrendelhető-e a nyomozás hűtlen kezelés gyanújával a Pannonplast-részvények felvásárlása miatti pénzügyi tranzakciók, azon belül az Állami Autópályakezelő (ÁAK) Rt. pénzeinek felhasználása ügyében. A vizsgálat azért indult, mert a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke a Pannonplast-ügyet nevezte meg bántalmazásának okaként. Június 30-án az alezredes lezárta a vizsgálatot, és megtagadta a nyomozást. A Narancs megtudta: az ügy előadója B. János őrnagy volt, akivel Molnár előre egyeztette, milyen iratokat kérjenek be, és kiket hallgassanak ki tanúként. Mivel a felügyeleti határozat külön kiemelte a K&H Equities és azon belül Kulcsár Attila szerepét, a brókert elsőként hallgatták meg az ügyben. Az ügyészség szerint Molnár ekkor játszott össze Kulcsárral; erre az állítólagos tényre a bróker magára nézve is terhelő vallomása hívta fel az ügyészek figyelmét. A gyanúsított természetesen tagad, de a tanúkihallgatás eljárásjogi szabályait ismerve a gyanú eleve fölöttébb különös. A rendőrt ugyanis jogszabály kötelezi arra, hogy a tanúval adatokat közöljön arról, amiről megkérdezi. Ha egy pénzügyi tranzakcióról például igazolást kér, akkor nem azért teszi, hogy hamisításra bújtson fel, hanem hogy a bizonyítékokat beszerezze, majd ellenőrizze. "Az ügyészség egy fontos dolgot elfelejt - mondta lapunknak Molnár Csaba. - Június 19-én, amikor az ügyet az osztály megkapta, még fogalmunk se volt arról, ki az a Kulcsár Attila, és hogy milyen visszaélések folytak a K&H Equitiesnél. A brókert mint befektetési tanácsadót ismertük meg a PSZÁF-határozatból, akiről azt se tudtuk, hogy a K&H-ban is ügyvezető. Mivel az eljáró nyomozó kötve van a feljelentéshez, a hűtlen kezelés vizsgálatán túl másra nem is terjedt ki a jogosítványunk. Vagyis azonkívül, hogy tanúként hallgassuk meg, nem is merült fel más indok. Az pedig tiszta abszurd, hogy miközben az egész ország az ügyre figyel, elkezdek összeesküdni egy tanúval, akivel öt perce találkoztam először." A gyanúsítás másik fele talán még különösebb: N. Károly, a részvényfelvásárlás lebonyolításában szerepet játszó egyik gazdasági társaság ügyvezetője ugyanis tudomásunk szerint tagadta, hogy Kulcsár jelen lett volna a rendőrségi kihallgatáson, és hogy helyette ő válaszolt volna a feltett kérdésekre. Azt viszont elismerte, hogy kihallgatása előtt többször konzultált Kulcsárral, mert nem tudta, milyen ügyleteket bonyolított a pénzével a bróker. Azaz egy terhelő és egy felmentő vallomást egymás mellé téve gyanúsította meg az ügyészség a két rendőrt. Az, hogy az ügyészeknél Kulcsárnak hatványozott hitele van, azért is furcsa, mert mindennapos bűnözői taktika, hogy az elkövető megpróbálja eláztatni az eljáró nyomozót. Mint közismert, az alezredes csalta lépre Kulcsárt tavaly július 17-én Bécsben. Bár az ügyészség sajtóközleményben közölte, egyéb bizonyítékokkal is rendelkezik, ezekkel feltehetőleg csak később rukkol elő. Pedig eddig is lett volna rá alkalma: a Pannonplast-ügyben folytatott nyomozás megtagadásáról szóló határozatot az ügyészség hivatalból már többször is vizsgálta. (Elég csak a Bácskai János, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ volt főigazgatója elleni eljárásra gondolni, melyben tanúként Molnárt is megidézték, illetve az alezredessel szembeni büntetőeljárásra, mely az év elején indult. Lásd: Eszi, nem eszi, Magyar Narancs, 2004. február 5.) Molnárt a nyomozás megtagadása miatt tavaly nyár óta folyamatosan támadták. Külön csörtét vívott a PSZÁF-fal, amikor egy sajtótájékoztatón vitatta, hogy a K&H-ügyre a felügyeletnek köszönhetően derült fény. Szerinte ugyanis Kulcsár július elsejei önfeljelentése számított sorsdöntőnek, ekkor bukott ki, hogy milyen jellegű és mértékű visszaélések történtek a brókercégnél. A nyomozás megtagadását Molnár és a munkatársa a számlaforgalom vizsgálatára alapozta, és az akkor rendelkezésre álló információk alapján nem volt okuk megindítani az eljárást. Az ÁAK-ot nem érte kár, sőt összességében ötszázmillió (a Pannonplast-felvásárlásra vetítve húszmillió) forintos haszonnal szállt ki az üzletből. Az autópályacég alapító okiratában és az üzleti tervben is az szerepelt, hogy a működéshez pénzügyi befektetésekből származó bevételekkel is hozzájárul. Így az ÁAK-nak megvolt a felhatalmazása az ügyletben való részvételre. Mivel a pénzmozgásokat szabályszerűen dokumentálták és sor került ellentételezésre is, nem tartották indokoltnak megindítani a nyomozást. Lényegében Molnárt igazolta, hogy az ügyészség csak három hét múlva (amikor már Kulcsár Bécsben tanyázott, és több feljelentés meg egy halom új információ is beérkezett) helyezte hatályon kívül a határozatot, és nem hűtlen kezelés miatt, hanem sikkasztás és pénzmosás alapos gyanújával rendelt el nyomozást. A gyanú, hogy Molnár szabotálta az eljárást, azért is meglepő, mert Ihász Sándor fővárosi főügyész korábban úgy nyilatkozott: a rendőrségi döntés a maga idejében megalapozott volt. Molnár ismételt meggyanúsítása összességében cseppet sem tűnik meggyőzőbbnek, mint az év közben ellene indult másik büntetőeljárás. Az ügyészség szerint az alezredes az "elfogadhatónál mélyebb kapcsolatba" keveredett arab pénzváltókkal, akikre egy máig tisztázatlan, illegális pénzváltási ügyben bukkant a titkosszolgálat. Molnár a vád értelmében kisebb ajándékokkal (süti, tolltartó) "hagyta magát megvesztegetni", és eljárt a pénzváltók érdekében, mellyel államtitkot is sértett. Noha a vádakat az alezredes tagadta, a Molnár-ügy bíróságra került: az első tárgyalás decemberben lesz. Ha csak összeadjuk a vádpontok büntetési tételeit, akkor az alezredes akár a K&H-ügy leendő elsőrendű vádlottjával is versenyre kelhetne. Ennek ellenére Molnár (B. Jánossal együtt) változtalanul élvezi az ORFK bizalmát: a rendőrség rendelkezési állományában várja sorsa jobbra fordulását. Mindez jelezhetne csupán annyit, hogy a kollégák maximálisan bíznak benne. De végigkísérve a K&H-ügyben a vád- és a nyomozó hatóság összecsapásait, úgy tűnik, személye a rendőrség és az ügyészség hidegháborújának a szimbólumává vált. Amilyen elánnal az egyik fél próbálja a nyomozót levenni a pályáról, annyira védi őt a másik. Persze nem nyíltan; csak így látszik. Közben az ügyészség a törvény adta lehetőségeket kihasználva a K&H-ügy első számú nyomozó szervévé avanzsált. A nyomozás eleve szoros ügyészségi felügyelet mellett folyt, de miután a két kulcsfigura, Kulcsár Attila és Rejtő E. Tibor, a K&H Bank volt vezérigazgatója is úgy döntött, hogy a töredelmeset a vádhatóságnak vallja, a nyomozás stratégiai tervezése már nem a rendőrség elképzeléseihez igazodott. Így viszont joggal meg lehet kérdezni: mire jutott a Fővárosi Főügyészség a nyomozással. Papp Csaba, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának az osztályvezetője a Narancsnak korábban azt nyiltakozta: Kulcsár vallomása segíthet feltárni a kiemelt ügyfelek büntetőjogi felelősségét és a számlaforgalmon kívüli pénzmozgásokat. Vagyis ha valaki, ő biztosan tudja, kik a valódi cinkosok, kinek használta csak a számláját, kihez mentek a zacskós pénzek, és kik álltak az agyonhallgatott off-shore cégek mögött. A főügyészség nyomozói eredményességét ebből a szempontból semmi sem dicséri. A pénz útját tudomásunk szerint még mindig azok az ábrák szemléltetik, amelyeket Molnár Csaba idején sikerült felskiccelni. Ha meggondoljuk, nem is lehet ezen nagyon csodálkozni. Az ügyészség lényegében Kulcsár vallomására alapozta az alezredessel szembeni újabb gyanúsítást. Mint kitudódott, a bróker Molnár mellett Papp Csaba, Bácskai János és Ferenczi László, az ORFK bűnügyi igazgatója ellen is vallott. Noha Polt Péter közleményben tudatta, Molnáron kívül az említettek közül senki ellen nem folytatnak eljárást, adatgyűjtés nyilván történhetett. Ki az az elhivatott nyomozó, aki ezek után nem húzná meg magát? Eltekintve a szerepek és a szereplők minősítésétől, a védelem egy-egy lépése két ügyben is önmagán túlmutató, feltűnő logikai hasonlóságot mutat. Kerék Csabának, a pénzmosással és sikkasztással megvádolt Britton Kft. ügyvezetőjének a védője, Ruttner György a legfőbb ügyészhez fordult, hogy zárja ki Ihász Sándor fővárosi főügyészt az eljárásból sorozatos elfogultsága miatt. "Kezdetben Ihász Sándor végezte a nyomozást ügyészként, személyesen ő hallgatta ki Kulcsár Attilát és Rejtő E. Tibort, (...) nemcsak nyomozott, hanem a kiemelt ügyek osztályvezetőjeként irányította és felügyelte a felderítési folyamatot, utasítási jogát is gyakorolta a rendőrség fölött, ma pedig főügyészként már az egésznek ő a törvényességi felügyelője." (Szembesítés, 168 "ra, 2004. október 28.) Zamecsnik Péter, Molnár ügyvédje szintén magyarázatot szeretne kapni arra, hogy miért csak most, csaknem másfél évvel az eset után figyelt fel az ügyészség a bróker és N. Károly kihallgatása során állítólagosan elkövetett törvénytelenségekre, amikor a nyomozást végig szoros felügyelet alatt tartotta. Tanúként kívánja meghallgatni Ihász Sándort, aki korábban megalapozottnak minősítette az ügy szempontjából sorsdöntő nyomozás június 30-i lezárását. A képtelen jogi helyzetet jól tükrözi: amennyiben az ügyészség a kérést elutasítja, a fellebbezést követően Ihász Sándor dönthet arról, hogy Ihász Sándor tanúkénti meghallga-tására sor kerüljön-e. Az ügyészségi nyomozók ügyészi felügyeletének dilemmája már eddig is többször fölvetődött (lásd: Ítéletnapig, Magyar Narancs, 2004. június 10.), de ilyen élesen talán még sohasem. Az ügyészség közben a sikerektől hangos: Kulcsár beszél, együttműködik és rendre befeketít. Novellisztikus feljegyzéseiben tavaly még mindkét táborból nevezett meg klienseket, mostanában viszont csak a baloldalra fokuszál. Érdekes, no.

https://magyarnarancs.hu/belpol/ujabb_ugyeszsegi_eljaras_a_kh-ugy_volt_fotildenyomozoja_ellen_aztat_a_mosodas-53314

https://web.archive.org/web/20150628080538/https://magyarnarancs.hu/belpol/ujabb_ugyeszsegi_eljaras_a_kh-ugy_volt_fotildenyomozoja_ellen_aztat_a_mosodas-53314

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/ujabb-ugyeszsegi-eljaras-a-kh-ugy-volt-fotildenyomozoja-ellen-aztat-a-mosodas

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-11-04 00:00:00

Indul a Postabank-per: Princz, a derék katona

Akárhogyan is, a nyilvános per során az eddigieknél is többet megtudhatunk nemcsak a volt Postabank működéséről, de a rendszerváltozás egy évtizedéről is,n "Én úgy gondolom, hogy politikai okok miatt kerülhettem ide. Remélem, hogy végre szakmai kérdésekről is szó fog kerülni, bízom a bíróságban és a bíróság ítéletében" - jelentette ki Princz az első tárgyalási napot követően, miután immáron sokadszor végigródsózta a magyar médiát. Holott a vád színtisztán szakmai kérdéseket feszeget: miként volt lehetséges az, hogy az általa alapított bank 1998-ban kártyavárként omlott össze, milyen döntések és milyen hibák vezettek idáig. Egyértelmű választ azonban nem ad rá, bár kétségtelenül értékelendő az igyekezet, ahogy felkészült a vádirat a 60 ezer oldalnyi periratából. Az összmagyar nemzeti amnézia eloszlatására idézzünk fel most néhány alapvető tényt a sajtó által csak Postabank-ügyként aposztrofált történetből. Tőkétlen megfelelés A Postabankot 1988 nyarán alapították, a cél a kétszintű bankrendszer megteremtése során egy új lakossági bank létrehozása volt. Az új bank tehát tiszta lappal indult, nem örökölt félig csődben lévő, rossz adósnak bizonyuló szocialista nagyvállalatokat ügyfélként, ám az is igaz, hogy a kilencvenes évek elején nem sok jó adósnak számító cég létezett a piacon. Részben ennek, részben a Princz Gáborra jellemző, konzervatívnak semmiképpen nem nevezhető bankári hozzáállásnak lett a következménye, hogy a vádirat szerint "a bank tevékenysége során 1992-re egy 10-15 milliárd forint nagyságrendű kétes követelésállomány halmozódott fel a pénzintézetnél. A pénzintézet vezetése az állami konszolidációban nem kívánt részt venni; így a követelésállomány rendezését a banknak saját erőből kellett megoldania. Ebben a helyzetben a törvényi előírásokra és a gazdasági racionalitásra figyelemmel a banknak pénzintézeti tevékenységét vissza kellett fognia." Ez azonban soha nem történt meg. Számos korabeli dokumentum, így a privatizációs tanácsadónak felkért, londoni székhelyű SC Warburg memoranduma megállapította: "a Postabank növekedésének alapvető gátja mindig is a krónikus tőkehiány volt, mivel az eszközök dinamikus növekedését nem kísérte ugyanilyen dinamikus tőkenövekedés". Mit is jelent ez magyarra fordítva? Annyit, hogy a Postabank a maga növekedését lényegében az emlékezetes és a már a kilencvenes évek közepén is korszerűtlen banki terméknek minősített kék betétszámlakönyvekre alapozta: a piacinál magasabb kamatokra látványos marketingstratégiával és csalogató reklámokkal beszedte - rendszerint rövid lejáratra - a pénzt, majd azt hitel formájában olyan vállalkozásokba helyezte ki, amelyekben a befektetése nem térült meg. 1996 végén a bank tíz legnagyobb hitelfelvevője a teljes hitelállomány több mint egynegyedét tette ki, ötven legfőbb hitelfelvevője pedig a teljes hitelállomány több mint kétharmadát. Ez a koncentráció is mutatja, hogy mennyire szűk volt az a vállalati kör, amelyikkel a bank kapcsolatban állt. Ez pedig kockázatos dolognak bizonyult. Különösen úgy, hogy a bank a beszedett pénz egy részét sajtóbirodalom építésére (ennek a Magyar Narancs 1995-1998 között maga is tagja volt - a szerk.), kulturális támogatásokra, politikai kapcsolatok építésére fordította, ahol nem a megtérülés volt a döntő szempont. Közben az eszközök kockázatát kifejező, úgynevezett tőkemegfelelési mutató végig alatta maradt a törvényesen előírt 8 százaléknak. Így nézett tehát ki Princz bankja 1995-ben. A híre szakmai körökben egyre rosszabb lett, különös, félig állami tulajdonosi struktúrája pedig lehetővé tette, hogy Princz Gábor a legfontosabb döntéseket valódi tulajdonosi ellenőrzés nélkül maga hozza. A vádirat is megállapítja azt, amit a piacon akkoriban is sokan tudni véltek: a pénzintézet első számú vezetője egy személyben volt felelős a bank működéséért. Kreatív könyvelők Princz pedig ahelyett, hogy a mérlegfőösszeg növekedését viszszafogó üzletpolitikát érvényesített volna, előremenekült. Tovább folytatta expanzív betétgyűjtési stratégiáját, miközben "a növekedésnek, illetve az ezzel járó kockázatvállalásnak az alapvető törvényi előfeltételei, gazdasági környezete hiányzott" (sic!). A vádirat azt is hozzáteszi, hogy "a veszteséget termelő tevékenység folytatásával kapcsolatos döntéseket a menedzsment sorozatosan annak tudatában hozta meg, hogy azok törvényellenesek, és mindebbe belenyugodva, a döntések támogatásával és a tulajdonosoknak a bank helyzetével kapcsolatos megtévesztésével, szándékosan, közvetlenül is közreműködtek a vagyoni hátrány kialakulásában". Ekkoriban vette kezdetét az a gyakorlat, amelynek révén a kihelyezett rossz hiteleket úgynevezett kreatív könyveléssel semmire sem jó befektetésekké alakították, és ez vezetett ahhoz, hogy 1998-ra jószerivel a pénzintézet teljes vagyona elúszott. Az 1997 februárjában kitört betétesi pánik - bár máig nem tisztázott, hogy mi történt - alapjaiban rengette meg a bankba vetett bizalmat. Ám ez nem az ok volt, ahogyan azt Princz Gábor sokáig állította a nyilvánosság előtt, hanem az okozat. A nagy roham során mintegy 70 milliárd forintot vontak ki a bankból, ami a vádirat tanúsága szerint 5 milliárdnyi közvetlen veszteséget okozott a pénzintézetnek. A hosszú ideig készülő vádirat mást is felró Princz Gábornak és társainak. Az egyik ilyen ügylet az 1997 végén elhíresült alárendelt kölcsöntőke-nyújtás volt, amelyet a sajtó már annak kivitelezése idején is nagy terjedelemben taglalt. Ez egy münchhauseni mutatvány volt, amelynek során Princz saját hajánál fogva kísérelte meg kirángatni magát a krónikus tőkehiányból. A tranzakció során baráti cégek bevonásával úgy emelték meg a bank szavatoló tőkéjét, hogy a Postabank áttételeken keresztül lényegében saját magának nyújtott hitelt. Azaz tényleges tőke bevonása nélkül, csak papíron rendezte tőkehelyzetét. A vádirat megállapítja, hogy a tranzakcióról döntést hozó Princznek és társainak tudomása kellett hogy legyen annak törvénysértő jellegéről, és ez az egyetlen új elem a történetben, miután minden egyebet már korábban is tudtunk. Hogy miért tartott ennyi ideig a rendőrségnek és az ügyészségnek, hogy felderítsék ezt az ügyletet - az jó kérdés. A másik ilyen, ugyancsak a sajtóban korábban részletesen feltárt ügy a céltartalékhiány kiküszöbölésére létrejött megállapodás volt a bank és a Dunaholding között. A vádirat szerint "az ügylet következtében megjelenő fiktív eredményt a vádlottak, annak alaptalanságáról és jogszerűtlenségéről tudva, nemcsak a Bankfelügyelet felé szolgáltatott adatlapokon, hanem a pénzintézet mérlegeiben és az 1997, illetve 1998 tavaszán a Vígszínházban tartott közgyűlésen előterjesztett éves beszámolóiban is feltüntették. A vádlottak ily módon szándékosan valótlan és megtévesztő tájékoztatást adtak a pénzintézet tényleges helyzetével kapcsolatban a Bankfelügyeletnek és a tulajdonosoknak. A bank vagyoni helyzetét, szavatoló tőkéjét a valóságosnál sokkal kedvezőbbnek tüntették fel, lehetetlenné téve ezzel azt, hogy felügyeleti, illetve tulajdonosi eszközökkel a pénzintézet elhibázott, gazdaságilag ésszerűtlen és jogszabálysértő pénzügyi döntéseinek továbbfolytatását megakadályozzák." A rendkívül bonyolult ügylet lényege a következő: a Postabank 1996-ban létrehozott egy befagyott követelésekből és nyereséget nem termelő befektetésekből álló, könyv szerinti értéken 26,7 milliárd forintos csomagot. A követelések egy részét, mintegy 3 milliárd forint értékben, kétesnek minősítették, majd erre az előírásoknak megfelelően céltartalékot képeztek. Ezután több mint 10 milliárd forintnyi készpénzt a csomaghoz "csapva" az egész hólabdát 10 éves halasztott fizetéssel a bank eladta a Dunaholdingnak, így 9,6 milliárd forint fiktív nyereségre tett szert azáltal, hogy felszabadíthatta a céltartalékot. Eközben a valóságban semmi más nem történt, csak papírok vándoroltak egyik helyről a másikra. 36 milliárd meg az apró Az ügyészség mindezen ügyletek feltárásával és a szabálytalan működés leírásával összesen 36,1 milliárd forint értékű, nagy vagyoni kár okozásával vádolja Princzet és társait. A hatóság szerint Princz Gáborék szándékosan megszegték a törvényi előírásokat, holott mindenkor a megfelelő gondossággal és szakértelemmel, a jogszabályok betartásával lettek volna kötelesek eljárni. A per során a legnagyobb kérdés valószínűleg a szándékosság bizonyítása lesz, mint ahogy az is kérdés, hogy Princz egy személyben felelt-e ezekért a tettekért, vagy a hat társnak is volt bennük része. Jogi szakértők szerint legalábbis kétséges a meccs kimenetele, és könnyen lehet, hogy a Tocsik-ügyhöz hasonlóan itt is vajúdnak majd a hegyek, hogy végül csak egy egér szülessen. Jóval acélosabb a vád a maradék esetében, ahol Princzet személyesen vádolják 121 millió forintos károkozással. Ez a harmadik, talán a "legszexibb" ügylet, amelyben egyértelműen megcsillan a politikai szál is. Itt a vádirat szerint Princz személyesen adott utasítást arra, hogy megvegyenek 300 millió forintért egy olyan részvénycsomagot, ami az igazságügyi szakértő szerint jó esetben is csak 179 milliót ért. A Budai Hengermalomnak nyújtott különféle hitelek után - amelyeknek csak a kamatait törlesztették, a tőkét soha - a bank a részvényeket végül Máté Lászlótól, az MSZP egykori pénztárnokától vásárolta meg, a vételárat a vádirat szerint közvetlenül Máté bankszámlájára utalva. Innen csak találgathatunk, vajon mire költhette a pénzt az MSZP egykori pénztárnoka. Hogy mi lesz a tárgyaláson, az a jövő titka. Az előzmények és a vádirat ismeretében azonban kétséges, hogy bármire is egyértelműen fény derüljön. Princz Gábor alakítását azonban kíváncsian várjuk, már csak azért is, mert köztudott róla, hogy szereti a művészetet, és egyik kedvence Svejk, a derék katona. Vajon lesz-e néhány nyugodt éve arra, hogy elmerengjen azon, mit jelent ez a mondat: "A nagy idők nagy embereket kívánnak." Vajda Éva

https://magyarnarancs.hu/belpol/indul_a_postabank-per_princz_a_derek_katona-53458

https://web.archive.org/web/20231202143709/https://magyarnarancs.hu/belpol/indul_a_postabank-per_princz_a_derek_katona-53458

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/indul-a-postabank-per-princz-a-derek-katona

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-10-28 00:00:00

Hét gyanúsított, száznál is több tanú a Siemens-ügyben

Száznál is több tanút hallgattak már ki a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNYI) nyomozói a Schrödl Andráshoz köthető sikkasztási ügyben, köztük a leginkább érintett hazai cég, a Siemens Zrt. több vezetőjét is, írja a Magyar Hírlap. A hatóságok hét cég tulajdonosát, illetve képviselőjét gyanúsították meg eddig az ügyben. A gyanúsítottak cégeinek számláira 2002 és 2005 között 1,6 milliárd forintot utaltak át, az összeg több mint a felét a Siemens. A lefizetett cégek mind fantomizáltak, vezetőik kivétel nélkül hajléktalanok, írja a Magyar Hírlap. A közös pont könyvvizsgálójuk, Schrödl Anrás könyvvizsgáló volt, akit még nem találtak meg a Nenyomi nyomozói. Schrödl, mint a Hírlap írja, szeptemberben tűnt el a pénzzel. A rendőrök szerint Schrödl csak közvetítő lehetett a döntéshozók és az állami pályázatokon induló cégek közöt. Nézetüket a Siemens anyacégénél folyó rendőrségi vizsgálatokra alapozzák, hiszen a konszern Németországban is vesztegetési gyanúba keveredett. Ráadásul a magyarországi Siemens Zrt. egyik vezetője és a honvédelmi tárca két munkatársa ellen a Nenyomi már folytatott eljárást vesztegetési ügyben. Ennek ellenére a Hírlapnak nyilatkozó rendőrök tagadták, hogy kormányzati politikusok köreiből is tanúkat készülnének meghallgatni.

https://index.hu/gazdasag/magyar/siem4803/

https://web.archive.org/web/20201021173722/https://index.hu/gazdasag/magyar/siem4803/

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/het-gyanusitott-szaznal-is-tobb-tanu-a-siemens-ugyben

Index

hungarian-news

2007-01-23 00:00:00

Autópálya-építõ cégek be nem fizetett bírságai: Kímélõ üzemmód

Azt, hogy a Gazdasági Versenyhivatal jogosan szabott-e ki többmilliárdos bírságot a kartellmegállapodásban elmarasztalt autópálya-építő cégekre, évek múlva, a jogerős bírósági döntés megszületése után fogjuk csak tudni. A bírságot azonban a cégeknek elméletileg a felülvizsgálattól függetlenül be kellett volna fizetniük. A gyakorlatban mégsem. A honi versenyfelügyelet törté-netének legnagyobb összegű, összesen több mint hétmilliárd forintos bírságát szabta ki júliusi határozatában a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Miután bizonyítottnak látták, hogy az M7-es, az M70-es és az M3-as autópályák egy-egy szakaszát építő vállalkozások a munkákat versenykorlátozó módon felosztották egymás között, lecsaptak. Az eredmény: a cégek az elnyert projektek nettó vállalási öszszegének öt és fél százalékát kötelesek bírságként kifizetni, ami a Strabag Rt.-nél 2,47 milliárd, a Betonút Rt.-nél 2,21 milliárd, a Hídépítő Rt.-nél 1,37 milliárd forintra jött ki, a Debmút Rt. és az Egút Rt. pedig 496-496 millió forintról kapott csekket. Az évek óta drasztikusan emelkedő sztrádaépítési költségek és a korábban hasonló árszinten dolgozó Vegyépszer Rt.-vel kapcsolatos számvevőszéki megállapítások ismeretében nem is anynyira a kartellmegállapodások ténye keltett meglepetést, hanem az, hogy a GVH-nak sikerült vizsgálataival alátámasztania a gyanút, s erről dokumentumokat fellelnie. Az érintett cégek azonban a bíróságon megtámadták a határozatot, ezért a "hivatalos végeredményre" minden bizonnyal sokáig kell várni. A hivatal legextrémebb esetében, a kávékartellügyben - ahol gyakorlatilag az összes létező jogorvoslati lehetőséget kimerítették a felek - tíz év kellett a jogerős döntéshez (lásd: Küzdelem az árral, Magyar Narancs, 2004. július 29.) -, s bár azóta kétségtelenül gyorsabbá vált a folyamat, valószínűleg néhány évvel ebben az ügyben is kell számolni. Az elmarasztalt cégek az eljárás megindításával alapesetben nem lennének semmivel sem beljebb, a versenytörvény (a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény) ugyanis úgy rendelkezik: "a keresetnek a határozat végrehajtására halasztó hatálya nincs". Az útépítő vállalkozások azonban nemcsak a határozatot támadták meg a bíróságon, hanem egyúttal kérték a végrehajtás, azaz a bírság kifizetésének felfüggesztését is. Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság (FB) szeptember 20-i végzésében helyt adott a keresetüknek. Ezt a polgári perrendtartásról szóló törvény alapján vitán felül megtehette, ám mivel a döntés nem növeli kifejezetten a versenyhivatali bírságok visszatartó erejét, nyomós indoka kellett hogy legyen. Biztonság vagy eredményesség Az FB a döntésében a Legfelsőbb Bíróság (LB) Közigazgatási Kollégiumának (egyébként nem kötelező érvényű) állásfoglalására támaszkodott. Ez kimondja, hogy a határozat azonnali végrehajtása akkor függeszthető fel, ha a végrehajthatóvá nyilvánítás jogszabályt sért, ha a felfüggesztést különösen méltánylást érdemlő vagy egyéb jelentős körülmények indokolják, illetve ha a végrehajtás a fél számára súlyos hátrányt előidéző következményekkel járhat. A bíróság úgy találta, hogy olyan egyéb, jelentős körülmények merültek fel, amelyek a felfüggesztést teszik indokolttá. Álláspontja szerint annak megítéléséhez, hogy az azonnali bírságolás a nemzetgazdaság egészét érintő autópálya-építésekre beláthatatlan következmények-kel jár-e, további bizonyítás lenne szükséges. Ezért csak annyi állapítható meg: az építkezések tervezett ütemű megvalósítása veszélybe kerülhet - ezért a bíróság a végrehajtás felfüggesztése mellett döntött. Az FB tehát nem vizsgálta - a polgári perrendtartás által számára előírt nyolc nap alatt nem is vizsgálhatta -, hogy a bírság padlóra küldheti-e a cégeket (mert akkor mi lenne a folyamatban lévő építkezésekkel), hanem a kérdés fontosságára való tekintettel a veszély lehetőségét is elég indoknak találta. A GVH fellebbezett az ítélet ellen a Fővárosi Ítélőtáblánál. Indoklásuk szerint a bíróságnak bizonyítania kell az említett veszély fenn-állását, szükség esetén szakértő kirendelésével. Továbbá a cégeket sem lehet egy kalap alá venni a bírság felfüggesztésekor: eltérő a méretük, az árbevételük, más a bírság összege, ekképpen máshogy érinti őket a büntetés is. A hivatal mindazonáltal azt is hangsúlyozza, hogy a vállalkozásoknak részben meglehetősen tőkeerős külföldi tulajdonosaik vannak, a bírság pedig a legsúlyosabban büntetett cég esetében is csak a törvény adta maximumnak (az éves nettó árbevétel tíz százalékának) cirka a fele, tehát nem valószínű, hogy a társaságok belerokkannának. Noha kétség-telenül igaz, hogy jelentősen meg-nehezítené a pénzügyi helyzetü-ket, de ez volna a bírságolás célja: egyébként az egésznek nem volna visszatartó hatása. Látszólag ellentmondás van tehát a közigazgatási kollégium állásfoglalása és a polgári perrendtartás között: a határozat végrehajtását indokolt esetben fel lehet függeszteni, ám a bíróság rendelkezésére álló idő alatt ennek eldöntése bonyolultabb esetekben nem lehetséges. Csiba Tibor, az FB Közigazgatási Kollégiumának vezetője lapunknak kifejtette: a határidő meghosszabbítása az érdemi döntés elhúzódásával járna, márpedig éppen ez utóbbi alkalmas a megfelelő következtetések levonására. A szóban forgó esetben eljárásjogi döntés született, mely az ügy érdemi részére semmiféle kihatással nincs. Hangsúlyozta azt is, hogy amennyiben a bíró úgy látja jónak, az eljárás folyamán bármikor felfüggesztheti a végrehajtást, az indoklásban szereplő kitételek, sőt a kérelem benyújtása nélkül is. Az ítélőtábla pedig várhatóan rövid időn belül, talán már egy hónap alatt meghozhatja a végrehajtásról szóló jogerős határozatot. Bauer Jánosné, az LB Közigazgatási Kollégiumának vezetője az ilyen esetekben magas perköltségek miatt nem gondolja, hogy az elmarasztalt vállalkozásoknak feltétlenül megérné az időhúzás; jogegységi döntés meghozatalát pedig az ellenkező indoklású ítéletek tehetnék indokolttá. Változó korban E tárgykörben nincs kialakult bírói gyakorlat az 1990 óta szabályozott versenyjogban. Az első, a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló törvényben a kereset benyújtásának a bírságot kiszabó határozat esetében volt halasztó hatálya. Az 1996-os versenytörvény alapján a GVH már - a közérdekre való tekintettel - elrendelhette az azonnali végrehajtást, erre azonban csak igen ritkán került sor, így az ilyen jellegű viták sem voltak jellemzőek. A 2001. február 1. óta hatályos módosítás viszont egyértelműen úgy fogalmaz, hogy az elmarasztalt piaci szereplőknek a közigazgatási per állásától függetlenül fizetniük kell; ha nem teszik meg, akkor a követelés adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül (ez már 1997 januárjától él), vagyis színre lép az APEH. A változtatást alapvetően az tette szükségessé, hogy a megbírságolt vállalkozások hajlamosak voltak eltűnni, megszűnni, felszívódni, miáltal a bírság behajthatatlanná vált. Az FB az ítélet meghozatalakor úgy vélte: a felperesek hosszabb távon lekötött piaci működésének ismeretében nem kell attól tartani, hogy "fizetés nélkül távoznak". A GVH-nak a fellebbezésben megfogalmazott álláspontja szerint azonban a versenytörvény legutóbbi módosítása törvényerőre emelte a határozatok közérdekűségét, ami a versenyjogellenes magatartásokra vonatkozó hatósági reagálás sürgősségéből, az "eljárások minél előbbi végleges befejezésének elvárt teljesítéséből" adódik. Valóban aggasztó volna a határozatok jogerőre emelkedése előtti bírságolás akkor, ha a GVH látványosan, ész nélkül büntetne - erről azonban szó sincs. A versenytörvény értelmében ugyanis a határozatok jogszerűtlenségének beigazolódásakor a hivatalnak a kamatokkal (a jegybanki alapkamat kétszeresével) együtt kell visszafizetnie az indokolatlan bírságot, másrészt a tapasztalatok is éppen ennek a képzeletbeli gyakorlatnak az ellenkezőjét mutatják. A statisztikai adatok szerint az érintettek az elmarasztaló határozatok közel felét támadják meg, a megszüntető határozatoknál pedig minden ötödikkel elégedetlenek - jellemzően a bejelentők. A jelenleg hatályos versenytörvény alapján eddig az erre esélyes 735 határozat közül 243-nál kérték a bírósági felülvizsgálatot, 2004 februárjáig 151 esetben született jogerős döntés; a jogorvoslatok 7,3 százalékában változtatták meg a jogalapot (10 esetben, egyszer pedig részben) és 6,6 százalékukban a bírság összegét (10 esetben). A gyakorlatban egyébként a GVH versenytanácsa a befizetés elrendelésével egyébként is meg szokta várni a felfüggesztésről szóló bírósági döntést, hiszen az időkülönbség nem jelentős, és nem lenne ésszerű ide-oda utalgatni. Az ügy érdemi részét érintő jogerős végzés eddig két ízben kényszerítette a hivatalt arra, hogy a már beszedett bírságot kamattal együtt visszafizesse (fél-, illetve tízmillió forintos tételről volt szó). A bírságok felfüggesztése az említett törvényi változások miatt az utóbbi időben lett csak vitatéma; született már a kifizetést helyben-hagyó (például a mobilszolgáltatók kartellügyében) és elhalasztó (a moziüzemeltetők versenykorlátozó összejátszása esetében) végzés is. Ilyenkor a bíróság az adójogi végrehajtáshoz hasonlóan a cégek pénzügyi mutatóit vizsgálva hozta meg a döntését, melyet a felek nem is vitattak - az eltérő álláspont oka most éppen e vizsgálat elmaradása. Az ügyhöz kapcsolódóan megemlí-tendő egy másik bírósági ítélet is. A GVH májusban 112 millió forint rendbírságot szabott ki a Strabag Rt.-re, mivel nem tudta a hivatal rendelkezésére bocsátani a kartellgyanút megalapozó dokumentumok eredeti példányait, mondván, hogy azok a cég költözködésekor elvesztek (amúgy épp az általa elsinkófált feljegyzésekről készült fénymásolatok megbízhatatlanságára hivatkozik a Strabag, amikor a határozatot támadja). A Strabag Rt. a rendbírság jogosságában is kételkedett, ám ezt az FB jogerős ítéletében helybenhagyta, az indoklásban azonban fel sem merült, hogy így esetleg veszélybe kerülhetnek az autópálya-építések. A döntés persze csak egy céget érint, és a rá vonatkozó két összeg között is vagy hússzoros a különbség. Komoly elemzések nélkül azonban aligha eldönthető, hogy tulajdonképpen hol húzódik a "nemzetgazdasági veszély" határa. De az is igaz, hogy az e részkérdésben a jogerős ítéletet meghozó ítélőtáblát már nem fogja ilyen rövid határidő kötni, nem beszélve arról, hogy az ügy érdemében döntő jogi fórumnak is lesz módja a kérdést megnyugtatóan tisztázni. Ha pedig a vállalkozásoknak csak az eljárás legvégén kellene rendezniük a számlát, akkor az összeg már a kamatokat is tartalmazná.

https://magyarnarancs.hu/belpol/autopalya-epitotilde_cegek_be_nem_fizetett_birsagai_kimelotilde_uzemmod-53311

https://web.archive.org/web/20150609222930/https://magyarnarancs.hu/belpol/autopalya-epitotilde_cegek_be_nem_fizetett_birsagai_kimelotilde_uzemmod-53311

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/autopalya-epitotilde-cegek-be-nem-fizetett-birsagai-kimelotilde-uzemmod

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-10-14 00:00:00

Már megint a Baja Ferenc!

Most épp az derült ki a szocpárt egykori fenegyerekéről, hogy pár éve rendszeresen megfordult az Újpesti rakpart 1. szám alatt, Kulcsár Attila bűntanyáján. A K&H Equities egykori brókere összesen 30-50 milliót nyomott a markába. Ferenc mindig éjszaka érkezett, a legteljesebb titoktartás közepette. Szinte nesztelenül - csak a zakójában koccantak össze olykor a vodkásüvegek, hiába bélelte ki a zsebeit a nagymarosi vízlépcső titkos tervrajzaival (ezek még környezetvédelmi miniszter korából felejtődtek nála). A pénzt mindég rögtön a találkozók előtt vitték Kulcsárnak magas rangú rendőrnyomozók, akik a Duna felől közelítették meg az objektumot a legmodernebb búvárruhában. Csak ezeknek a ruháknak az anyagában benne volt vagy négy kilométer autópálya plusz egy felüljáró! A jelszó az volt, hogy "Pufajka?", a válasz meg "Hálózat!". Baja többnyire nagyon sietett: amikor Kulcsár az ötvenedik millió tiszteletére koccintani akart, az államtitkár hárított: "Máma még a komputerokat is kell lopnom" - dörmögte, majd elviharzott. Emlékeznek még az "olajtanúra"? 2000 nyarán Nógrádi Zsolt néhány óra leforgása alatt hírbe hozott egy szekérderék politikust - az uralkodó koreszmének megfelelően csak a MIÉP és a Fidesz maradt tiszta -, hogy aztán kis idő múlva a totális érdektelenségbe fulladjon az egész ügy. Aztán néhány politikus tényfeltáró hevületének köszönhetően sikerült semmit meg nem tudnunk a rendszerváltó Magyarország legnagyobb és legsötétebb illegális iparágáról. Erős a gyanúnk, hogy valami hasonló alakul a szemünk láttára a K&H-ügyben is: az ellenőrizetlen vallomások nyilvánosságra kerülése - ezek épp úgy lehetnek értékes információk, mint tudatos hazugságok, ezt tán még Kövér László sem tudja (ez csak vicc volt) -, az őrizetbe vett bank- és cégvezetők nevetséges óvadék ellenében való szabadon engedése legalábbis erre utal. (Arra a butaságra, hogy Kulcsár vallomása úgymond "köziratba foglalt" - a vallomást közlő lap sugallata szerint ez lenne a hitelesség szinonimája -, ne vesztegessünk szót.) Van mégis egy lényeges különbség: az olajügy parlamenti tárgyalása idején Polt Péter mindvégig higgadt és korrekt maradt. A brókerügyben viszont magatartása egyre furcsább: kezdve attól a pillanattól, amikor az ügyészség párhuzamos nyomozást indított a rendőrséggel, s folytatva azzal, hogy az utóbbit egyre nyilvánvalóbban igyekeznek kiszorítani a vizsgálatból - akár a rendőri nyomozás irányítóinak kíméletlen eltávolításával, akár a gyanúsítottak, Kulcsár és Rejtő E. Tibor bankvezető ügyészségi kezelésével. S most itt az újabb fordulat, a jobboldali napilapban folytatásokban megjelenő Kulcsár-vallomás. Aminél csak Polt reagálása a különösebb: ő ugyan nem fog vizsgálódni az esetleges kiszivárogtatás miatt, mert 1. úgysem az ügyészség a hunyó, akkor meg minek, 2. nem államtitkokról van szó, minek pattogna tehát. Közben gyanúba keverték a Kulcsár-üggyel foglalkozó teljes felső rendőri vezetést; és a nyomozókat nyilván nagyon megnyugtatta, hogy Polt biztosította a napokban kinevezett új országos rendőrfőkapitányt, ugyan már, nem kell komolyan venni, Kulcsár összevissza beszél, az újságok meg mindent lehoznak, spongyát rá! Az egyik humorát vesztő főrendőr ki is fakadt, hogy a Legfőbb Ügyészség egyértelműen megvezeti a rendőrséget és a közvéleményt. És Polt nem csak a brókerügyben beszél összevissza. Szervezete épp a közelmúltban kapott egy akkora maflást a Legfelsőbb Bíróságtól, hogy a fal adta a másikat: a jogegységi tanács határozata az ügyészség értelmezésével szemben megállapította, hogy nem ügyészségi monopólium az állami vagyont herdálók szembeni fellépés, tehát ez esetben is indokolt eszköz a pótmagánvád intézménye. (Kész szerencse, hogy épp a hét elején hozták nyilvánosságra: Polt már hónapokkal ezelőtt kimerítő válaszban oszlatta el a Fidesz aggályait Gyurcsány Ferenc üdülőszerzése ügyében: szerinte nem történt semmi törtvénytelen vagy jó erkölcsbe ütköző dolog. Még kételkedni kezdtünk volna legfőbb ügyészünk pártatlanságában!) Hogy sikerül-e a brókerbotrányt a Fidesznek ráverni a szocialista pártra - még azelőtt, hogy a bíróság hozzászagolhatna a sikkasztási ügyhöz, s hogy a hírbe hozott rendőrök és politikusok egyáltalán esélyt kapnának a védekezésre - e pillanatban nem tudható. E sötét manipulációsorozatnak egy eredménye bizonyosan lesz - az állami intézményekbe vetett bizalom megrendülése s annak a hitnek a szertefoszlása, hogy az igazságszolgáltatás racionális és semleges. A demokratikus államélet minősége jóvátehetetlenül romlik.

https://magyarnarancs.hu/publicisztika/mar_megint_a_baja_ferenc-52698/?pageId=23

https://web.archive.org/web/20231223090711/https://magyarnarancs.hu/publicisztika/mar_megint_a_baja_ferenc-52698/?pageId=23

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/mar-megint-a-baja-ferenc

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-09-30 00:00:00

Szüret és termés

"Miért nem merült fel benne, hogy törvény ide vagy oda, ez a pénz nem jár neki, azért, mert azt az adófizetők adták össze, köztük a nálánál nagyságrendekkel szegényebbek? Hogy a parlament alelnökének akkor is türtőztetnie kell magát és családját az állami támogatásoktól, ha egyébként már régóta foglalkoznak mezőgazdasággal, és a földdel kelnek meg fekszenek? És ha ezt nem érti, mennyi pénzre mondaná, hogy elég? Hanyadik százmilliónál kezdene el pirulni, hogy nem, ezt már nem kérem, hisz gazdag ember vagyok, és adják másnak?" - írtuk nem is olyan régen e hasábokon, Wekler Ferenc ültetvényes ügyei kapcsán. Miért gondolkodnánk másként akkor, ha az érintettet Orbán Viktornak hívják, s ha az illető nem a parlament alelnöke, hanem a legnagyobb ellenzéki párt vezére, nota bene: amikor ő - illetve a felesége - kapta meg a vissza nem térítendő támogatást, éppen az ország miniszterelnöke volt? Talán azért, mert Orbán úgy nyilatkozott, hogy mindez törvényes és tisztességes volt? Talán azért, mert a főnök szennyesét oly igyekvőn tisztára mosni próbáló jobboldali sajtó szerint az ilyesmi alanyi jogon jár, mint a gyes (amiből nyilván azt a szép birtokot vásárolták)? Talán azért, mert sokan, nagyon sokan azt hiszik, hogy az egésznek úgy sem lesz semmiféle következménye? De lesz. Lesz, még akkor is, ha abban mi is biztosak vagyunk, hogy Orbán Viktor nem vonja le a megfelelő következtetéseket - ha rajta múlik - soha. Ám nem rajta múlik, annyi szent! Egy társadalom érettsége, egy demokrácia szilárdsága pompásan mérhető azon, hogy a polgárai meddig tűrik, hogy választott vezetői a rovásukra hizlalják földjeiket és bankszámláikat. A magyar társadalomnak megvan a magához való esze, ezt például a parlamenti választások mindegyikén bizonyította. Így lesz 2006-ban is, noha nyilván vannak olyanok, akik azt képzelik, ugyan ki fog akkor erre már emlékezni. A felnyalt összeg, mióta szóba került, 40-ről 60 millióra duzzadt. Aki most ezt törvényesnek és tisztességesnek tartja, tapasztalataink szerint másfél év múlva sem fogja másként látni, s addig is ebben a szellemben fog tevékenykedni. De akkor eljön a megmérettetés és a fizetés ideje.

https://magyarnarancs.hu/publicisztika/szuret_es_termes-52634

https://web.archive.org/web/20150610093530/https://magyarnarancs.hu/publicisztika/szuret_es_termes-52634

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/szuret-es-termes

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-09-30 00:00:00

Amit szabad Jupiternek

1. Mert úgy is unatkoztak, tré volt a tévéműsor. 2. Jaj, hogy szó ne érje a ház elejit. Hacsak ezért nem. Mit mondhatott volna Orbán, ha azt üzenik neki: kopjál le, öcsi, nem érünk rá téged is pesztrálni? Hogy a külügy miatt nem jutott át kedves híveihez? Mér', a külügy hagyta otthon a passzusát? Vagy azt, hogy egy szívességet visszautasítani szemét dolog, kicsinyes visszaélés a hatalommal. Ja, az lett volna, miként Orbán gesztusa se más: kicsinyes visszaélés a hatalommal. Mert megtehetem, mert nekem több jár, mert nekem szabad következmények nélkül letojni a rám várókat, a hatályos határátlépési szabályokat. Legfeljebb megköszönöm Kovács Lászlónak. De inkább a gondviselésnek. Mellesleg ha Orbán Viktor úgy hiszi, hogy az ilyesmi a gondviselés dolga, ha szerinte az arra való, hogy olyat tehessen, amit más nem, nyugodtan otthon felejtheti máskor is az útlevelét, hisz úgysem ért semmit a templomi ügymenetből. Persze e "mindennek van határa, de megkerüljük" tempó az élet egyéb területein sem idegen ettől a nagy formátumú államférfitól. Hát nem kiderült, hogy neje őnagysága is nyalt vagy negyven milla vissza nem térítendő támogatást tokaji szöllejére? (A rendszerváltás egyik leglátványosabb hozadéka, hogy kiderült: Magyarországnak van az egy főre jutó legtöbb sztárborásza a világon. Itt, aki ad magára, feszt gusztál, szagol és öblöget.) Ezen már föl sem horgad az emberi düh. Még egy élelmes versenyző, mondd már! De a legjellemzőbb erre a Fidesz reakciója: ja, húzott ő is, de mennyivel kevesebbet, mint a Wekler. Tényleg, koszos negyvenmilliót, minek ezen kekeckedni. Egyszer ti, másszor mi. Ebből akár választhat is a nép. Wekler azonban végül lemondani kényszerült magas hivataláról. Orbán Viktornak - mondhatni szerencsére - momentán nincsen semmi olyan állami funkciója, amiről lemondhatna. Nyugodtan mehet a felesége birtokára dolgozni, oda útlevél sem kell, úgyis itt a szüret ideje, elkél nyilván minden munkás kéz. Aztán maradhat is ott, az emberi kor legvégső határáig. Hiszen csak nem képzeli, hogy efféle ügyeskedésekkel a háta mögött még egyszer miniszterelnök lehet! Valószínűleg mégis képzeli. Nem gondolhatunk másra: azért képzeli így, mert kell még egy présházat is felhúzni arra a csinos ültetvényre. A gyesből pedig nem könnyű.

https://magyarnarancs.hu/publicisztika/amit_szabad_jupiternek-52697

https://web.archive.org/web/20150609195928/https://magyarnarancs.hu/publicisztika/amit_szabad_jupiternek-52697

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/amit-szabad-jupiternek

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-09-23 00:00:00

Molnár Lajos felmentése: Ostya nélkül

A dokumentumok dátumait figyelve hamar feltűnik egy sajátos tény: a főváros kórházaiban a munkáltatói jogokat gyakorló eb június 17-i, Molnár Lajos menesztéséről szóló döntéséhez csak utólag, szeptember 3-án, külön határozatban fogadta el az indokolást. A késedelem mögött az áll, hogy a bizottságban többen úgy vélték, a munkajogi szempontból nem megfelelően előkészített júniusi határozat miatt a főigazgató valószínűleg megnyerné a kilátásba helyezett pert a munkaügyi bíróságon. Per viszont azóta sem indult, mivel a problémáról értesülve Demszky Gábor főpolgármester felfüggesztette az eb-határozat végrehajtását; annak helybenhagyásáról végül a Fővárosi Közgyűlés döntött augusztus utolsó napján. Az eb tehát elég időt kapott a hiányzó indokolás pótlására: az új határozatuk szerint a közbeszerzési döntőbizottság (kd) többször megbüntette a kórházat, a főigazgató személyi döntéseit a munkaügyi bizottság több alkalommal megváltoztatta, és a revizorok által feltárt szabálytalanságok miatt az eb fegyelmi eljárást indított Molnár ellen. Az indokolás megemlíti, hogy a főigazgató "nem a tőle elvárható gondossággal" szolgáltatott adatokat a tulajdonosnak egyes nagy értékű műszerek beszerzéséről, végül idén áprilisban az eb nem fogadta el Molnár Lajos 2003-as éves beszámolóját, ami kifejezi a tulajdonos véleményét a főigazgató munkájáról. Pincétől a padlásig Miután a munkáját övező tulajdonosi bizalmatlanság hátterében a nemrég lapunknak adott interjújában Molnár Lajos ki nem mondott okokat sejtetett (lásd: Szabályozott versenyt, Magyar Narancs, 2004. augusztus 5.), először őt kérdeztük a kimondottakról. Mint lapunknak kifejtette, a kd a kórház évi 40-50 közbeszerzéséből összesen hármat kifogásolt, azokat is kiírási, formai okok miatt. Mivel a közbeszerzéseket a kórház külső céggel intézteti, a bírságokat is e cég fizette, a kórház közvetlen felelőssége nem merült fel. Az említett munkaügyi döntésekben munkaügyi perek indultak, melyekben még nem született meg a verdikt, ám az eb korábban megállapította, hogy a főigazgató nem tartozik felelősséggel a történtekért. A revizori vizsgálatot követő fegyelmi eljárás annak ellenére végződött megrovással, hogy nem sikerült Molnár Lajos felelősségét megállapítani. A főigazgató ezért a határozatot megtámadta a bíróságon, tehát ez ügyben sem lehet lezárt történetről beszélni, viszont jellemző módon most másodszor akarják a korábbi ügy miatt "kivégezni" - nyilatkozott lapunknak Molnár. Ami az adatszolgáltatási kifogásokat illeti, az eb egy korábbi ülésén még dicsérően említették, hogy a Szent István Kórház a megtakarításaiból 2003-ban két gyárilag felújított CT-készüléket vásárolt a szokásos ár feléért. Bár a gépek szerepeltek a kórház tavalyi beszámolójában, és az OEP is kiadta a működtetésükhöz szükséges engedélyeket, a főigazgató nem kérte a fenntartó önkormányzat előzetes hozzájárulását a beszerzésükhöz. Igaz, az ez irányú kötelezettség fennállása máig nem teljesen tisztázott, ám érthetővé teszi a mögöttes megfontolásokat, hogy az eb zárt ülésének egyik felszólalója a történtek kapcsán azt kifogásolta, hogy a tulajdonosra a készülékek "javítása" súlyos anyagi terheket rótt. Azt azonban az illető nem tette hozzá, hogy csak a röntgencső kötelező cseréjéről volt szó, és hogy a leselejtezett, öreg készülékek karbantartása sokkal többe került. Molnár Lajos szerint mindent elárul az ellene folyó fegyelmi eljárásokról, hogy az augusztus 26-án lezárult, három hónapon át 9 revizort foglalkoztató, a kórház működését a pincétől a padlásig átnéző, vezetői ténykedése teljes négyéves időtartamára vonatkozó revízió összegzése azt állapította meg, hogy a szakmai munkáját jó színvonalon, gazdaságilag hatékonyan és szabályosan, a közbeszerzéseket szabályosan és törvényesen végezte. Négy nappal később Molnár Lajost kirúgták. Megkövető emberfogás Mint említettük, a főigazgató tavalyi éves jelentését az eb április 15-én nem fogadta el. Az esethez hozzátartozik, hogy Kupper András (Fidesz-MKDSZ), az eb alelnöke, egyben a Szent István Kórház felügyelő tanácsának (ft) elnöke az ominózus ülésen (tévesen) úgy tájékoztatta a bizottság tagjait, hogy az ft nem fogadta el Molnár 2003-as jelentését. Ezek után az eb is negatívan döntött, még a máskor rendre a főigazgatót támogató SZDSZ-es honatyák - köztük a bizottság elnöke, Ikvai-Szabó Imre - sem szavaztak a határozat ellen. Hónapokkal később Kupper András megkövette a bizottságot a tévedéséért (igaz, a megkövetést még aznap vissza is vonta), de persze ez már semmin nem változtatott. A szintén eb-alelnök Havas Szófia (MSZP) lapunknak adott szűkszavú nyilatkozata szerint Kupper félrevezető "tévedésének" semmi köze nem volt a főigazgatói jelentés elutasításához és Molnár menesztéséhez, mert utóbbi csak a korábbi revizori jelentésben feltárt és "már az összes médiából unalomig ismert" hiányosságokhoz köthető. Kupper trükkjét legélesebben a MIÉP-es Zsinka László kifogásolta. Az SZDSZ-esek és egy-két renegát MSZP-s bizottsági tag mellett az eb-ben Zsinka számít Molnár legbiztosabb támogatójának. A Narancsnak kifejtette, hogy bár a főigazgató kinevezését a Fidesz 2000-ben még támogatta (Molnár kinevezését csak az MSZP ellenezte kezdettől fogva), hamar kialakult az a háromfős (Kuppert, Havast és a szintén szocialista Ajkay Zoltánt magában foglaló) csoport, amelyik következetesen Molnár elmozdí-tásán fáradozik. Zsinka szerint ugyanazok kezdeményezték a példátlan ellenőrzés-sorozatot, akik utóbb nem fogadták el vagy negatívan értelmezték az eredményeket. Mint mondja, Molnár felmentéséhez nem elegendő indok az, amit a fent említettek a határozat hivatalos indokolásába összegereblyéztek, és mivel jól működő intézményről van szó, ahol ráadásul a dolgozók is egységesen a főigazgató menesztése ellen álltak ki, ellenzi a főigazgató eltávolítását. Kupper András a Narancsnak igyekezett árnyalni a Szent István Kórház jó anyagi helyzetét, és ezzel összefüggésben Molnár Lajos vezetői erényeit. Ugyanis, mint mondta, ha például a (jelenleg másfél milliárdos veszteséggel küszködő - M. G.) Szent János Kórház kapta volna meg néhány éve az MR-készüléket, akkor most ott görgetnének maguk előtt több száz milliós üzemi tartalékot, mivel az MR működtetése igen rentábilis. Molnár szerint viszont a kórháza már azelőtt megszűnt veszteségesen működni, hogy az MR megérkezett volna, arról nem is beszélve, hogy az évi 150-200 milliós hasznot hozó MR csak részben magyarázat a 600 milliós tartalékért. Kupper András szerint sok kifogásolható eset történt, csakhogy a furcsa összefonódásokat a jellegük miatt a legritkább esetben sikerül bizonyítani. Mint mondta, információi szerint a százmilliós nagyságrendű beszerzések körül sem volt minden rendben, ám sejtéseiket nem sikerült bizonyítékkal alátámasztani. A Szent István Kórházat egy olyan villához hasonlította, ahonnan időnként el-eltűnik egy ezüstkanál, ám senki sem tudja, ki a tettes. Ám egyszer csak a lopások kritikus szintet érnek el: esetünkben a "szakácsnőt rajtakapták, hogy a merőkanállal settenkedik az ajtó felé" - célzott lapunknak arra az esetre, amikor a bizottság által riasztott ("vannak informátoraink") revizorok éppen akkor érkeztek ki a helyszínre, amikor az MR-beruházás részeként épülő gyerekváró helyiség 12 milliós árát másodszor akarta a kórház kifizetni egy vállalkozónak, akit Kupperék Molnár Lajos "vadászcimborájaként" emlegetnek. Molnár a számlaügy napján szabadságon volt, és bár az első vizsgálat Kupper szerint még megállapította a "definitív jogszabálysértést", a revizori vizsgálatok nyomán el-rendelt célvizsgálat végül nem konkrétan, csak "általános vezetési körben" találta felelősnek a főigazgatót az ügyben. Kupper András ugyanakkor lapunknak megjegyezte, hogy az említett vizsgálat revizorai eleve fátylat akartak borítani a történtekre, ezért hozhatott a korábbi megállapításoknak ellentmondó eredményt. A szikla két oldala A kórház dolgozói, illetve vezetői tiltakozó üléseken és a fenntartó fővároshoz küldött beadványokban kifogásolták Molnár menesztését, ám megmozdulásaikat az egyik bizottsági tag egy zárt ülésen a vezetőtől való félelemnek tulajdonította. Az illető arra nem gondolt, hogy a már kirúgott, állítólag rettegett vezető melletti szimpátia ki-fejezése nem a megfélemlített beosztott jellemző viselkedési formája. Kupper András lapunknak több olyan levélről számolt be, amelyben a dolgozók kifogásolták, hogy a dolgozói gyűléseket Molnár utóbb szimpátiatüntetésnek állította be a sajtónak, csakhogy ezek a levelek rendre névtelenek voltak. Több, az önkormányzat egészségügyi intézmény- és finanszírozási rendszerét jól ismerő, de nevük elhallgatását kérő informátorunk úgy látja, hogy a történet elsősorban a pénzről szól. Szerintük a mintegy 60 milliárdos fővárosi egészségügyi büdzsé és az azon belül igen nagy falatnak számító 6-8 milliárdos költségvetésű Szent István Kórház működtetése során "egyes döntések gyakran sértenek különböző érdekeket". A korábbi állóvízbe, melyet az előző igazgatók alatt masszív veszteségesség jellemzett, Molnár Lajos érkezésével kisebb szikla gördült. Néhány ember és cég, akik a tisztázatlan viszonyok és a gyengekezű gazdálkodás miatt addig nem kis hasznot húztak, azóta próbálják kieszközölni Molnár Lajos menesztését, és a 2002-es választások óta megváltozott összetételű eb-ben végül sikerrel jártak. Forrásaink szerint ugyanakkor hiba lenne bárkire megváltóként tekinteni: egyebek mellett éppen az említett gyerekváró története utal arra, hogy mint minden történetnek, ennek is két oldala van.

https://magyarnarancs.hu/belpol/molnar_lajos_felmentese_ostya_nelkul-53521

https://web.archive.org/web/20150610030358/https://magyarnarancs.hu/belpol/molnar_lajos_felmentese_ostya_nelkul-53521

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/molnar-lajos-felmentese-ostya-nelkul

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-09-16 00:00:00

Tamás Gábor: Az agrárius inasmotor (A bábolnai játék vége)

Szeptember elsejével az eddig ismert, csaknem száz százalékban állami tulajdonú Bábolna Rt. lényegében a múlté lett. A tulajdonos állam - úgy tudni: a cég jelenlegi vezetésének a koncepció-ját elfogadva - úgy döntött, hogy a korábban a nemzetközi piacon is meglehetős hírnevet szerző vállalatot jogutód nélkül felszámolja, részeit veszteséges és nyereségessé tehető egységekre válogatja szét. Az előbbiek eszközeit értékesítik, az utóbbiakat privatizálják. A cég az utóbbi tizenöt évben olyasféle kísérleti eszköz volt a mindenkori hatalom kezében, mint az autószerelő tanműhelyekben az "inasmotor": jönnek az új diákok, szétszedik, megnézegetik a darabjait, jól-rosszul összerakják, megforgatják, aztán a következő társaság végigcsinálja ugyanezt. Maga a motor ugyan évről évre rosszabb állapotban van, de ez senkit sem érdekel, hiszen az iskola költségvetése úgyis kibírja a szükséges "szakjavításokat". Nos, ez a játék Bábolnán az ország pénzéből - a zsebünkből - több tízmilliárd forintot vitt el eddig is, s a zárómérleg is meglehetősen vaskos összeget fog mutatni. Ám ha ezt a végszámlát kiállítják, legalább befejeződik az a kilátástalan folyamat, amelynek az utóbbi években eluralkodott vezérlő elve szerint az állami tulajdonú Bábolna egyrészt a rokonok, barátok és üzletfelek költségvetési finanszírozású, könnyed kifizetőhelye, másrészt egy meglehetősen nagy kistermelői kör - szintén adóforintokra alapozott - szociális biztonságának a záloga. Aki viszont egy kicsit is ismeri a cég első számú igazi érdekeltségi körének, a baromfiágazatnak (s benne a szintén meghatározó takarmánygyártásnak) a világpiaci viszonyait, azt mondja erre: egy frászt kell ez nekünk. A valutatermelő Kevesen tudják, hogy a szocialista állami gazdasági szektor emblematikus cégévé fejlődött, a hetvenes években és a nyolcvanas évek elején szinte naponta érkező nemzetközi szakmai csoportok elámulására mutogatott Bábolnai Állami Gazdaság több mint kétszáz éve katonai céllal jött létre: itt tenyésztették ugyanis az akkori osztrák-magyar katonaság meghatározó erejét jelentő huszárság lovait. Aztán változtak az idők, s az egy-kori ménesbirtok helyén a vállalat Burgert Róbert vezetésével a hatvanas évek közepétől Kelet-Közép-Európa legkorszerűbb baromfi-előállító cége lett. Bábolna körül a szocialista táborban példa nélküli magánérdekeltségre alapozott beszállítói rendszer (integráció) jött létre. Csak megemlítem: akkortájt Moszkvában a szocialista tábor legjellemzőbb kapitalista gazdasági elhajlásaként minősítették a bábolnai modellt, igaz, a fogadáson aztán bábolnai brojlercsirkét ettek. Mai értékelések szerint Bábolna akkori sikere az alábbi okokra vezethető vissza: 1. Burgert Róbert a szakma legjobb erőit felvonultató munkatársait alaposan megfizette; a hetvenes-nyolcvanas években a havi 40 000 forint jóformán felfoghatatlannak számított; 2. Burgert mert támaszkodni a magyar "gazdasági" titkosszolgálat jelentéseire: a sokat emlegetett tetra baromfi ugyanis egy technológia ellopásának az eredménye. Persze Bábolna valamennyi üzleti partnere tisztában volt azzal, hogy ez a "lopás" semmiben sem különbözik a "csirkevilág" meghódításának épp akkortájt nekiinduló távol-keleti termelők gyakorlatától. A rendszerváltást közvetlenül megelőzően, a növekvő értékesítési nehézségek ellenére a bábolnai szisztéma még vaskosan nyereséges volt, s a cég tekintélyes szá-zalékokkal járult hozzá az ország úgynevezett valutatermelő képességéhez. A kilencvenes évek elején természetesen Bábolnán is új szelek kezdtek fújdogálni: onnantól kezdve lett a cég az állam agrárius "inasmotorja". A gazdaságot előbb szétszervezték kisebb részlegekre, káeftékre, a rendszert összefogó állami gazdaságot pedig részvénytársasággá alakították. Pár év múlva újra egységes szervezetté formálták, majd 1997-ben a "váratlanul" kibukó combos veszteség "konszolidálásával" - értsd: adóforintok-kal - újra (bár ekkor már nagyobb) részekre bontották, aztán megint visszarendezték az egészet. Ennek a sajátos illatú folyamatnak a pillanatnyi mérlege: csaknem tizennyolc milliárdos állami tartozás (a korábbi kereskedelmi bankos hiteleket előbb a Magyar Fejlesztési Bank, majd az állami vagyonkezelő vette át), néhány milliárdos beszállítói tartozás és úgy általában egy teljesen kilátástalan vergődés az utóbbi években tökéletesen átalakult világpiaci viszonyok között. Mit eszik a haszon? A helyzet a következő: az egykori baromfiipari csúcstechnológia és beszállítói rendszer mára képtelen versenyben maradni az egyre erősebb vetélytársakkal szemben. A kilencvenes évek elején hihetetlen léptékű tőkekoncentrációs folyamat indult be ebben az élelmiszer-ipari szektorban (is), vagyis a termelést a befektetők olyan területekre helyezték át, ahol a kulcstényezői - a meghatározó brojlercsirke fajtája, a neveléséhez szükséges takarmány mennyisége és ára, a munkaerő ára, valamint az éghajlat, vagyis hogy a melegigényes állatra kell-e fűteni vagy sem - optimálisak voltak. E négy kritériumból Bábolna 1996-ig csak kettőt tudott versenyképes szinten tartani: a fajtát és munkabérköltségeket. A takarmány ára "határos", az éghajlat meg olyan, amilyen. Jómagam egy magánvállalkozásban üzemeltetett húszezres pulykanevelőben dolgoztam hosszabb időszakon át; ha hideg volt (ami februárban előfordul), még a kilencvenes évek elején viszonylag olcsó gázolaj is zabálta az elképzelt hasznot. Ma az európai szabályozásban egyáltalán nem támogatott ágazat egységeit pontosan úgy kell elképzelnünk, mint valami gyárakat, amelyek ketreceiben számítógépes rendszerekkel működtetett, grammokra kiszámolt takarmányozással hizlalják az állatokat, s amelyekben a mozdulatokra lebontott vágási és csomagolási fázis csúcstechnológián alapul. Ebben manapság Argentína, Brazília, a Távol-Kelet (elsősorban Kína) a legerősebb, s az ottani szállítók még véletlenül sem tisztán nemzeti cégek: bizony, a rút nemzetközi tőke tarol arrafelé, aminek az eredményeként tavaly például az aktuális hazai ár harmadáért, hatvanöt eurócentért lehetett Hamburgban tökéletesen tisztított dél-amerikai csirkemellfilét, negyvenért pedig combot kapni - holott az árut áthajóztatták az óceánon is. Ezeket a számokat jól jegyezzük meg: érdemes eszünkbe idézni, amikor a nagy bevásárlóközpontok akciós pultjai között sétálunk. E folyamat, pontosabban a piaci viszonyok öt-hat év alatti gyökeres megváltozása gazdaságilag lehetetlen helyzetbe hozta Bábolnát. A veszteség drámaian megnőtt, aminek a fedezésére, illetve néhány kétségbeesett fejlesztés beindítására hitelek sorát vette fel a cég - és ezeknek a visszafizetésére ma már gyakorlatilag nincs esély. A jelenlegi vezetés - az elnök Velez Zoltán - becsületére legyen mondva: a 2002-es, hétmilliárd forintot (!) meghaladó negatívumot tavalyra harmadára szorította le, de hogy a korábban emlegetett állami tar-tozás elfüstöl, az biztos. Igaz, ez még mindig olcsóbb megoldás, mint ha a cég mondjuk még két évig szembepisilne a világpiacon uralkodó széljárással. A zsír Érdemes elgondolkodni néhány dolgon. Minden szakember pontosan tudta, hogy a magyar baromfiipar "büszkesége" versenyképtelenné válik a látványosan beindult nemzetközi tőkekoncentráció viszonyai között. Azzal is tisztában volt mindenki, aki csak egy kicsit is értett az ágazat ügyeihez - és értsünk ide néhány politikust is -, hogy a szocialista időkben "dollárkiváltó" szerepben tetszelgő magyar baromfiexport, sőt a belső szállítások rendszere is a megváltozott viszonyok között csak piaci alapon létezhet tovább. És az sem volt titok, hogy az Európai Unió egyetlen centet sem fog adni a baromfiágazatnak, mert azt - miként a sertéságazatot - gyakorlatilag ipari szektornak tekinti. Nos, mindezek után joggal kérdezhető: mi a túrónak kísérleteztek az egymást követő kormányok Bábolnával? Mi értelme volt szétszedni részekre és csinálni egyik feléből megint ménesbirtokot, ha aztán újra egésszé gyúrták össze? Nem én mondom meg a választ, hanem Papócsi László egykori miniszterhelyettes, a céget hét éven át vezető vezérigazgató, aki 1997-ben kijelentette: "Bábolna zsírja mindenkinek kellett." Bábolnával az elmúlt tizennégy év óta - átszervezések ide, összevonások oda - nem tudtak mit kezdeni az egymást követő kormányok. Talán nem is akartak. Az imént felemlített zsír ugyanis szépen csöpögött a mindenkori baráti kör bödönébe. A bábolnai "üzleti játéktér" a lényeget tekintve ugyanis alig különbözött a sokat emlegetett olajügyektől vagy éppen a sztrádaépítési számlázgatás játékaitól. Legföljebb a méretekben van különbség: Bábolnáról tízmilliárdokat egyben nem lehetett hazavinni. De kisebb-nagyobb stiklikkel, túlszámlázásokkal, soha meg nem valósított marketingmegbízásokból, a cég újbóli és újbóli "átvilágításából" néhány milliót, néha tízmilliót, olykor egy-kétszáz mikulást viszont már igen. És az nagyon jól jött azoknak a barátoknak, akiknek az aktuális hatalom nem akart saját kasszából fizetni bizonyos szolgálatokért. Bábolna "közgazdaságilag" azért ment tönkre, mert hosszú éveken át drágán vett és olcsón adott el. Ne habozzunk ideírni azt sem: a cég mindenkori vezetésének ehhez politikai felhatalmazása volt. A cipőnek a sarka is, orra is szorított. Egyrészt ott a sok kifizetendő politikai jó barát meg üzletfél, másrészt senki sem merte eddig megkockáztatni, hogy a mintegy hétezer beszállító (kistermelő, viszonteladó, szolgáltató stb.) és a hozzájuk kapcsolódó, egyes felmérések szerint akár ötvenezer fős magyar polgártömeg egy drasztikus lépéssel bizonytalan helyzetbe kerüljön. Legyünk pontosak: az igazi terhet ez utóbbi jelenti ma a cégnek. Mert Bábolna kistermelői szemmel sokáig maga volt a tuti létbiztonság. Aki ide szállított, az bizonyosan pénzéhez jutott - jó, néha kisebb késéssel -, mert a cég mögött ott volt az állam, amely mindig meghallgatja azt, aki elég hangosan sír. És az utóbbi években a bábolnai cég - amelynek, ismételjük meg, hihetetlenül hatékony, pénzügyileg vaskosan kisámfázott konkurencia ellenében kellett volna helytállnia - emiatt olyan szoros szociális hálóba fonta bele magát, hogy abból már tényleg csak egy határozott nyisszentéssel lehet szabadulni. Ha jól látjuk, most ez követ-kezik. Menni a tutira Baj lesz-e ebből? Nem hinném. Bábolna mai helyzete ugyanis világosan mutatja, mi a baj az unióhoz csatlakozott agrártársadalmunkkal: a tutira megy mindenki, csak éppen azzal nem foglalkozik, hogy a világ merre halad. A hazai termelők zöme mostanában főként azt számolgatja, mikor is jön az összességében harminchatezer forintos földalapú támogatás, meg hogy mennyi is lesz a biztosan felvásárolandó, intervenciós gabona ára. Hallani: a regisztrált, vagyis a támogatásban részesíthető területek ára intenzíven növekedni kezdett. Az állami pénz a biztos, a jövő meg alig valakinek jut az eszébe. Mindeközben Ausztriában a támogatások nagyobb részét az úgynevezett alternatív forrásokból veszik fel a gazdák; tájgazdálkodásra, környezetkímélő, hagyományőrző módszerekre álltak át, és ezt már a legközelebbi jövőben tekintélyes összegekkel díjazza az EU költségvetése. Nálunk viszont - nem adok rá egy hónapot - attól lesz hangos a napi- és szaksajtó, hogy mi lesz a Bábolnának szánt kistermelői baromfival. Tetszik, nem tetszik, ennek a "technológiának" éppúgy vége, mint a Bábolna Rt. eddigi működésének. A világ új rendje ugyanis ezt diktálja. Nem hittem, hogy lesz kormány, amely mindezen konfliktusforrással együtt vállalni mer egy ilyesfajta döntést. Ám ha az egész agrártársadalomban megindulna egy ésszerű, a hatékonyt a gazdaságtalantól szétválasztó folyamat, akkor az hosszú távon olyannyira a magyar mezőgazdaság érdekeit szolgálná, hogy ennek vállalásába akár belebukni is érdemes lenne egy agrárkormányzatnak. Sőt, kettőnek is. A szerző a Szabad Föld főszerkesztője, háromgyerekes falusi középpolgár, a helyi pénzügyi bizottság elnöke. Horgászik is.

https://magyarnarancs.hu/publicisztika/tamas_gabor_az_agrarius_inasmotor_a_babolnai_jatek_vege-52607

https://web.archive.org/web/20231224102510/https://magyarnarancs.hu/publicisztika/tamas_gabor_az_agrarius_inasmotor_a_babolnai_jatek_vege-52607

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/tamas-gabor-az-agrarius-inasmotor-a-babolnai-jatek-vege

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-09-16 00:00:00

„Élesítjük a versenyt” (Csillag István gazdasági miniszter az M6-os tenderről)

Magyar Narancs: A koncesz-sziós szerződés aláírására a tervek szerint kerül sor? Csillag István: Úgy gondolom, igen, szeptember 10-éig előzetesen parafálhatjuk az M6-osra vonatkozó koncessziós szerződést. Készül majd egy kormány-előterjesztés is erről, hiszen e szerződés - az összeg nagyságrendje miatt - csak az Országgyűlés jóváhagyásával léphet hatályba. MN: A dokumentum már vég-leges, vagy maradt még tárgyalni-való? CSI: Voltak kérdések, amiket tisztázni kellett. Például hogyan történjen a 22 éves üzemeltetés és használat alatt az elöregedő pálya felújítása. Igyekeztünk tovább faragni a költségeken, noha a nyer-tes ajánlat 10, illetve 20 százalék-kal volt olcsóbb, mint a 2. és a 3. helyezett pályázat. Csökkenteni szeretnénk az adófizetők pénzéből fizetendő évi rendelkezésre állási díjat is, természetesen a minőségi paraméterek garantálásával. Vagyis véletlenül se legyen az esetleges árcsökkentés miatt rosszabb a szolgáltatás minősége. MN: A közelmúltban nyilvánosságra került, a miniszterelnök kérésére készült szakértői anyag is hasonló kérdéseket vetett föl. A mostani tisztázásoknak van valami közük ehhez? CSI: Hozzám és a minisztérium tárgyalóihoz, illetve e team vezetőjéhez ez az úgynevezett szakértői jelentés soha nem érkezett meg. Politikai államtitkárunk szellemesen azt mondta, hogy névtelen szakértő nincs. Ehhez hozzátenném: a névtelen szakértői jelentés a feljelentéssel azonos. Az értékelés időszakában és az értékelő bizottságban voltak az összehason-lító elemzések alkalmával olyan vélemények, hogy el kell-e fogadnunk a teljes értékű kötelezettségvállalást úgy, ha amögött az egyes ajánlatokban eltérő nagyságrendű felújítási árajánlatok vannak. Azt senki nem vitatta tehát, hogy a pályázók mindegyike vállalta a felújítást meg sok minden más munkát is; igaz, a kiírás szerint nem is tehették volna meg, hogy ne vállalják. Abban voltak eltérések a jelentkező konzorciumok között, hogy melyikük mekkora összeget szán erre, vagy hogy melyikük hogyan, milyen költségráfordítással akarja üzemeltetni a 22 év alatt a sztrádát. És természetesen a vállalt építési árak is különböztek. MN: Mik voltak az elbírálás szempontjai? CSI: Többek között - a pályázatok összehasonlításával - a kockázati tényezőket igyekeztünk föltárni: mi az, ami nagyon kockázatos, és mi az, ami tárgyalásokkal enyhíthető vagy teljes mértékben kizárható. Így merült fel az is, hogy a felújításra szánt összegek eltéréseiből következhet-e automatikusan az eltérő minőség is. Akik erre igent mondtak - egyébként rutinos szakemberek voltak ők is, éppúgy, mint a más véleményen lévők -, álláspontjukkal kisebbségben maradtak; a miniszterelnök úr kéré-sére írásban összefoglalták érvei-ket, és ebből lett az elhíresült ún. "szakértői jelentés". Amúgy ez nem más, mint a nyertes és a második helyezett ajánlat összehasonlítása. Megjegyzem, nyugodtan összehasonlíthatták volna a harmadikkal is, mert abban ugyanígy voltak kockázatos elemek. MN: A felvetett kifogásokat önök figyelembe vették? CSI: Hogyne, ez afféle sorvezető volt a tárgyalásokon, hogy ti. minimálisan ezeket és más kételyeket tisztázni kell. Mégpedig azért, hogy aki a versenyben a legjobb, a leg-olcsóbb ajánlatot adta, utóbb ne hivatkozhasson arra, hogy menet közben akarunk dolgokat a nyakába varrni. Az ajánlatban a győztesek vállalták, hogy jó minőségű pályát biztosítanak 22 éven keresztül. Ami az olcsóságot illeti, természetesen az alacsony árnak hitelesnek kellett lennie, ha fogalmazhatok így. De amúgy nem érdekelt, hogy az illető pályázó milyen megfontolásból nem tör nagyobb haszonra, hogy a nyertes konzorcium az üzleten mennyit veszít, mennyit nyer. Közgazdaságilag egyébként racionális magatartás, hogy egy adott piacra betörő cég egynémely kiadást a vállalat általános költségéből vagy akár a nullszaldós működésből old meg. Ez az ő gondja. Én viszont az adófizetők képviseletében veszek pályahasználatot, és nem azért vagyok a posztomon, hogy fájjon a szívem a kivitelezők szomorú sorsa miatt. MN: Volt-e valami tudatos elgondolás annak érdekében, hogy az árak ne szaladhassanak el? CSI: Ez egy kétfordulós tender volt. Az előminősítési szakasz során standardizált szerződéses formulákat próbáltunk megfogalmazni, főként azért, hogy az összehasonlítás szempontjai átláthatók legyenek, hogy egyértelműbben látszódjék, milyen költségek vannak az egyes pályázati tervek mögött, valamint azért, hogy lerövidítsük a tárgyalás időszakát. Ebből és sok minden másból is láthatták a pályázók: nem fogunk engedni azon elhatározásunkból, hogy igyekszünk lefelé szorítani a finanszírozási, az építési és az üzemeltetési költségeket. Ezt a kiírásnál, illetve az adatszolgáltatásnál egyértelműen kinyilvánítottuk. Annak, aki nem ebben az irányban gondolkodott, nyilvánvalóan romlottak az esélyei. MN: Milyen garanciák védik az államot, az adófizetők pénzét? Mi a biztosíték arra, hogy a most alacsonyan meghatározott költségek nem emelkednek jelentősen, illetve valóban jó minőségű utakat kapunk? Tud-e szankcionálni a megrendelő, ha a kivitelező nem a megállapodás szerint teljesíti a szerződésben foglaltakat? CSI: Amikor nem egy művet vesz meg önmagában az állam, hanem a művet és annak a folyamatos használatával egy szolgáltatást - jelen esetben azt, hogy jó minőségű pályán autózhassunk -, akkor minden egyes szolgáltatásfajta minőségi paramétereit, határidejét rögzítik a szerződésben. Ezek esetleges nem teljesítése természetesen szankciókat von maga után. A megrendelő magát az építési-kivitelezési folyamatot egy megbízott független mérnök segítségével ellenőrzi, például hogy megfelelő technológiával épül-e a töltés, annyi centi lesz-e a betonsimítás, a kopóréteg, amennyiben megállapodtak és a többi. Ha menet közben gond van, a megrendelő az adott részteljesítést nem veszi át, és így a kivitelező nem folytathatja a munkát, amíg a hibát ki nem javítja. Ha a minőségi ellenőrzést követően a pályaszakaszt átvesszük, akkor pedig azt kell kontrollálni, hogy a koncesszor a szerződésben foglaltak szerint üzemelteti-e. Amennyiben az ő hibájából nem tudunk közlekedni a sztrádán, mert mondjuk nem takarítja el a havat, vagy a felújításokat nem végzi el időben, akkor a megállapodás értelmében az állam mint megrendelő csökkentett éves díjat fizet vagy egyáltalán nem fizet. Ad absurdum, ha olyan fokú kvázi szerződésszegés következik be a 22 éves üzemeltetés alatt, ami már nem orvosolható azzal, hogy nem fizetünk a megkívánt színvonalat meg nem ütő szolgáltatásért, akkor szerződést bontunk, szigorú elszámolás mellett. Ebben az esetben a kárfelelősség jelentős részét maga a koncesszor viseli. MN: És ha azt mondja, bocs', de nem tudok fizetni, mert nincs miből? CSI: Előre kikötöttük: ha ilyen jellegű, a szerződésszegésből eredő lehetetlenülés adódna, vagyis az állam és a kivitelező-üzemeltető nem tudna tovább együttműködni, akkor a pályázót finanszírozó bankok is viselik a felelősséget a kárösszegért. Persze ők nyilván nem tehetnek arról, hogy egy útépítő cég hogyan teljesíti a szerződést, de erre megint csak azt tudom mondani, nekem az adófizetők érdekeit kell védenem. Megjegyzem, mert fontosnak tartom: a többi pályázó mögötti finanszírozó bankok ilyen kötelezettségvállalásba nem mentek bele, mondván, egyezzen meg az állam és a koncesszor. A nyertes pályázatban viszont a bank is vállalta az esetleges felelősséget. Összegezve: nagyon komoly, keményen érvényesíthető szankcionálási lehetőségek védik az érdekeinket. MN: Ön mivel magyarázza azt - túl a miniszterelnöki sejtetésen -, hogy körülbelül egy hónapja élesen támadni kezdték az M6-os tendert? CSI: 2002-ben a minisztériumban elkezdtünk valamit, ami arról szólt, hogy a fogyasztók pártján állunk. Ez a szemlélet persze imamalomszerűen visszatér politikusok szövegeiben: csakhogy ennek az érvényesítése konfliktusokkal jár. Hadd világítsam meg egy egyszerű példával: szeretjük és sajnáljuk azt a kiskereskedőt, aki a garázsból árul, hogy valahogy megéljen ő és a családja, és aki a bevásárlást részben megkönnyíti egy adott lakókörnyezet számára. De mindebből nem következik, hogy azt is szeretnünk kell, hogy a kiskereskedő kézmosás nélkül veszi el a pénzt, adja a krumplit, a kenyeret. Miért kellene szeretnünk azt az állapotot, amit az jellemez, hogy egy ellenőrzés során ezer kis üzletből mindössze 14 olyat találtak, amiben egyetlen árunak sem járt le a szavatossága? Az M6-os körüli konfliktus valami hasonlóról szól. Kialakult az elmúlt években egy megszokott környezet a maga tehetetlenségi nyomatékával, hogy hát el kell fogadnunk a tényt: az autópályákat bizony relatíve magas áron és relatíve nagy haszonnal építi az a néhány cég, amelyik erre Magyarországon képes. Ezen a közbeszerzés sem tud önmagában változtatni, mert a sztrádaépítők - miközben komoly konkurenciái egymásnak - összetartanak, és bizonyos árszint, bizonyos technológia alkalmazása alá nem mennek. Vagy ha igen, akkor csak egy nagyon éles versenyhelyzetben. Nos, mi most élesítjük a versenyt a számukra. A 2002-es versenymentes helyzethez képest manapság legalább 20 százalék haszon- és árcsökkenéssel kell számolnia annak az építőnek, aki a siker reményében akar sztrádaépítésre pályázni. Ez a másik oldalon az adófizetőknek ennyi megtakarítást jelentett. Ez nyilvánvalóan nem tetszik annak, aki abból él, hogy utakat épít. És most ne gondoljon senki arra, hogy sötét csoportok vannak az autópályák körül. Látni kell: egy ilyen volumenű projekt több ezer embernek ad munkát. Vagyis közvetve nagyon sokakat érint az, ha a fővállalkozónak a haszonkulcsa rovására lejjebb kell vinni az árakat azért, hogy versenyképes legyen egy közbeszerzésen. Persze lehet, hogy az alvállalkozói lánc alján azok, akik a tényleges munkát végzik, nem sokat éreznek mindebből, mert az osztozkodási arányok ismereteink szerint nem a legegészségesebbek voltak. Vagyis a kérdés összetettebb, mint gondolnánk. A korrupció vádja nyilván azért merülhetett föl, mert van egy kialakult magyar építési-kivitelezői piaci együttműködés, gyakorlat, tapasztalat. Lehet nagyjából tudni, milyen munkaszervezés és -tempó mellett milyen vállalási összegekért lehet labdába rúgni e piacon. Mi most e létező viszonyrendszert felrúgtuk. Világos: nyilván azért tettük, mert akik ebben érdekeltek, azok lefizették volna akár a minisztert is. Tény: nincs összhangban a politikusi meg a miniszteri attitűd, mivel nem a megfelelő ütemben, nem "politikusi óvatossággal" nyeletjük a keserű orvosságot az érintettekkel, hanem világosan megmondtuk: szakítani akartunk azzal, hogy nekünk megteszi a "langyos sör" is. Az M6-osnál kiemelnék még egy lényeges szempontot, amiről kevés szó esik: azt szeretnénk, ha Székesfehérvár-Dunaújváros-Budapest egy új ipari-fejlesztési háromszög lenne. Ha nem készül el az autópálya 2006-ig - amire például a Dunaferr vevője is számít -, nagyon sok más befektető, aki manapság a várható infrastrukturális változások miatt új munkahelyek százait tervezi ott létrehozni, meggondolhatja magát. Vagyis a 2006-os dátum tartása nem puszta presztízs- meg választási kérdés, hanem e magyarországi térség jövőbeli fejlesztésének az egyik kulcsa. MN: A kormány többi tagja és a miniszterelnök tisztában volt azzal, hogy önök akár konfliktusokat is vállalva lejjebb kívánják szorítani az árakat? CSI: Persze. A kormány ezzel a törekvéssel általában egyetértett. De azt, hogy milyen gyorsan lépjünk át a kádári világból egy polgári világba, sokan sokféleképp kép-zelik el. Az éles versenyhelyzetek megteremtése, amiknek persze az adófizetők közössége a legfőbb nyertese, óhatatlanul feszültség-gel jár, amit a kormánynak kell kezelnie, és elviselhető keretek között tartania. Ráadásul mindezt egy olyan politikai térben, ahol egy hihetetlenül demagóg és egy lényegében kádárista ellenzék mozog, amelyik a szocializmusból ismert húrokon játszik: jó nekünk a langyos sör is. Belátom és megértem, nagy probléma a kormánynak, meddig vállalhat egy olyan magatartást, amit én képviselek. Én mindenesetre megengedhetetlennek tartom a tárcánk környékén, hogy valaki elnézze, ha át akarják verni a fogyasztót, az adófizetőket. A 2002-es meghívásos tenderen részt vett útépítő cégek például maguk is túlzásnak tartották a korábbi, versenymentes gyakorlat árdrágítását, egyszerűbben fogalmazva: a vegyépszeres metódust. Nem tudom, hogy milyen információik voltak a Vegyépszerrel megkötött, érvényes, ám hatályba nem lépett szerződésről, de ők mélyen az alá mentek. Szerintem persze nem elég mélyen, már ha a piac valamennyi elemét számba veszszük. Akárhogyan is, de elindultak az áraikban lefelé. Most pedig annyi történt, hogy más ütemben haladtak, mint amilyet a minisztérium az M6-os tendernél elvárt. Én azonban azt vallom, a kormányzatnak az a feladata, hogy megteremtse a lehetőséget a mostani árszint megtöréséhez. MN: "Nagypolitikai" ügy lett a személyéből. Ez az ön szándékaitól függetlenül is hendikepet jelenthet az új kormánynak. Mire számít? Befolyásolhatja ez az M6-os további történetét és az ön miniszteri sorsát? CSI: Az M6-os ügyét szerintem nem befolyásolhatja. Nem lehet vitás ugyanis, még az ellenzéknek sem, hogy az adófizetők pártján kell állni. Vagy ha ebben nem értenek egyet, vegyék le az álarcukat, és mondják azt: ők bizony a monopolistáknak szeretnének kedvezni. Szerintem ez ilyen egyszerű. Ami a személyes sorsomat illeti: nem adtam be pályázatot a miniszteri székre, és baromi jól fogok aludni akkor is, ha nem vagyok miniszter. Akaratomon kívül lettem ebben a sajátos miliőben szimbolikus alak. Nem vagyok erre büszke. Arra viszont igen, hogy az engem delegáló SZDSZ, amelynek egyébként nem vagyok a tagja, operatív vezető testületében és a parlamenti frakciójában egyhangúlag szavazott abban: az általam képviselt elvek és politika ne szoruljanak háttérbe. Szerintem ez a konfliktus két dologról szól: a versenyről és a szolidaritásról. A szolidaritást megkaptam a liberálisoktól, hogy a versenyelvűséget védhessem tovább. Hogy meddig, azt meglátjuk. MN: Beszélt már Gyurcsány Ferenccel? CSI: Igen. Arról, hogy a követ-kező húsz meg ki tudja, mennyi hónapban mi az, amit meg tudunk valósítani, mi az, aminek a hatására megváltozhat a gazdasági növekedés szerkezete, üteme, élénkülhet a befektetők érdeklődése. És mi az, amit a korábbi vállalások-ból bár elkezdtünk, de ha minden erőnket összeszedjük, akkor sem sikerül végigvinni. Imponáló volt, hogy erről nagyon világosan, nem az ideológiák meg a magasztos szavak szintjén tudtunk szólni. Nyilván részben azért, mert Gyurcsány Ferenc és én is a gyakorlati, üzleti életből jöttünk a politikába. MN: Miközben a minisztersége alatt rendre nagy a felhajtás az autópálya-építések körül, az előző ciklus gyakorlata feledésbe merült. Vizsgálódtak önök egyáltalán? CSI: A jogállamiság keretein belül több vizsgálatot folytattunk. Például azért kezdeményeztük 2002 nyarán az elhíresült meghívásos tendert, mert éppen ennek révén lehetett volna világossá tenni: ugyanazon szakaszokat versenyhelyzetben jóval olcsóbban meg lehet építeni a Vegyépszer árainál. Sajnos a történet jól ismert: nem tudtuk befejezni e munkát, bár még így is kiderült, hogy ez a pályázat, de a későbbi közbeszerzéses tender is olcsóbb árakat eredményezett a Vegyépszer-időszakéinál. Kár, hogy így alakult: a meghívásos tender sikere precedens lehetett volna arra, hogy a többi hasonló jellegű szerződést is felülvizsgáljuk, és az adott feladatokra versenyhelyzetben írjunk ki új pályázatokat. Sokat, nagyon sokat megtakaríthattunk volna az adófizetőknek. Világossá lehetett volna tenni, mi a különbség akkor, ha nem királyi monopolcég kapja a megbízásokat, egyáltalán: ha az ország nem a királyság ismérvei alapján működik. Azt hittem, ez a szándék azok számára is egyértelmű, akik a közbeszerzés bűvszavába akaszkodva végül megtorpedózták a meghívásos pályázatot. De ez nyilván az én hibám, mert nem tudtam nekik érthetően elmagyarázni, miről van szó. Bundula István Ügymenet A közlekedési tárca egy hónappal ezelőtt, augusztus 12-én hirdette ki az M6-os sztrádatender eredményét: eszerint az érdi tető és a Dunaújváros közötti 57 km-es szakasz építésére az M6 Duna Autópálya Konzorcium (DA) nyerte el az állami megbízást. A győztes pályázó 505 millió eurós vállalási árával 47 - más források szerint 50 - millióval alacsonyabb ajánlatot tett a második helyezettnél, míg a harmadik, a többek között az OTP-t és a Demján Sándor-féle TriGránitot is felvonultató konzorcium közel 95 millió euróval vállalta volna többért a feladatot. Az alacsony árat részben az első helyezett azon tudatos stratégiája magyarázza, amely eleve több millió eurós veszteséggel számol. A csoport német tagja, a Bilfinger-Berger a régió piacán tartósan jelen akar lenni: vagyis a mostani munkát afféle referenciának tekinti. Az, hogy a tender körül úgymond bajok vannak, csak a kormányfőváltás lázas napjaiban "derült ki". Az elsőként a Magyar Nemzetben közölt információk azokon a kételyeken alapultak, amiket a pályázatot elbíráló bizottság végül kisebbségben maradt tagjai fogalmaztak meg, s - Medgyessy Péter kérésére - foglaltak össze írásban. A kifogások mindenekelőtt a szükséges engedélyek egy hónapos határidejére vonatkoztak: eredetileg elképzelhető lett volna, hogy amennyiben a konzorcium az engedélykiadás nehézkessége miatt megcsúszik (ami a magyarországi bürokrácia tempóját ismerve erősen valószínűsíthető), s ezért nem tudja tartani az átadás 2006. márciusi határidejét, a keletkező veszteséget az állam nyelje le. Többen fölvetették azt is, hogy a DA csupán egyetlen nagy felújítással számolt, noha a 22 évre - amennyi időre a koncesszió szól - legalább még eggyel illett volna kalkulálnia. Csakhogy a hírek nem a végső állapotra vonatkoztak: a szaktárca, részben a fenti problémákat megoldandó, javában dolgozott a szerződés finomításán. Az idő előtti kiszivárogtatás emlékeztet az M5-ös "matricásítása" körüli felhajtásra: a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot (GKM) akkor hátrányos alkuhelyzetbe hozta, hogy elképzelései rendre nyilvánosságra kerültek. Nagy a valószínűsége: akkor és most is a kormány háza tájáról beszéltek "kifelé" (mint ahogyan a 2002-es meghívásos sztrádatendert is az MSZP-nek sikerült megfúrnia). Hogy ennek mi lehet az oka, arra az interjúban Csillag István ad egyfajta magyarázatot. Egy másfajta okoskodás szerint Medgyessy - francia kapcsolatai okán - az ezüstérmes konzorciumot látta volna szívesen befutóként. De sokan beszélnek arról is, hogy a kormányfő célozgatásait az eltávolítása miatti düh és bosszúvágy motiválta. Az ellenzék - a Fidesz vehemensebben, az MDF a maga tempójában - azonnal lecsapott a Medgyessy kínálta lehetőségre. A Magyar Nemzet napokig címlapon tartotta az M6-os "zavaros" ügyét (miközben - talán észre sem vette - kifejezetten megszerette Medgyessy Pétert). A lap előbányászott néhány, a győztes német cég egyes tisztségviselőit érintő vélt vagy valós külföldi korrupciógyanús ügyet, azt sugallva, hogy Medgyessy bombasztikus kijelentése az SZDSZ-ről valami hasonlóra utalhat. Jellemző az augusztus 28-i lapszám egyik címe: "Korrupciós ügyben az M6-os nyertese. Baloldali pártkasszát gyarapító adomány"; a cikkből azért kiderül, hogy nem 2004-es magyarországi, hanem két évvel ezelőtti németországi esetről van szó. Érdemi felvetés - eltekintve a bírálóbizottság kifogásainak jól-rosszul értelmezett közlésétől - azonban nem merült föl a sajtóban: a tényfeltáró művekből leginkább az jött le, hogy a tender azért gyanús, mert olcsó. A szaktárca - jelen miniszteri interjú szerint - minimalizálta a kockázatokat, egyértelműsítve a szerződéstervezet korábban kritizált pontjait. Ha a szeptember 10-én aláírandó szerződés tartalmazza a Csillag István által ismertetett garanciákat (mindenekelőtt a konzorciumot finanszírozó bank esetleges kárfelelősségére vonatkozó paszszust), azok után józan emberi számítás szerint nemigen volna miről beszélni. Az M6-os persze politikai ügy, vagyis lesz még leleplezés, arra mérget vehetünk.

https://magyarnarancs.hu/belpol/elesitjuk_a_versenyt_csillag_istvan_gazdasagi_miniszter_az_m6-os_tenderrotildel-60292

https://web.archive.org/web/20210322235940/https://magyarnarancs.hu/belpol/elesitjuk_a_versenyt_csillag_istvan_gazdasagi_miniszter_az_m6-os_tenderrotildel-60292

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/aelesitjuk-a-versenyta-csillag-istvan-gazdasagi-miniszter-az-m6-os-tenderrol

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-09-09 00:00:00

Andrássy úti épületek eladása: Házalók

Budapest VI. kerületében (is) hovatovább megszokottak a vitatott ingatlanügyek. Az aktuális önkormányzati többség elad, ellenzéke pedig korrupcióról és a vagyon elkótyavetyéléséről beszél és feljelent. A pártok négyévente helyet és szerepet cserélnek. Nézzük a legújabbat. Az első, nagyobb publicitást kapott ügylet, a Balettintézet épületének 1997-es eladása (lásd: Terézvárosi piruett, Magyar Narancs, 1998. január 22.) után szerepelt már az említett folytatásos műsorban a Lövölde téri, Andrássy úti, Teréz körúti, " utcai, Szinyei-Merse és Paulai Ede utcai önkormányzati ingatlan is. A jobboldal (1998-2002-ben) elsősorban lakásokat és üzlethelyiségeket értékesített, a baloldali többség inkább egész épületektől igyekezett szabadulni. Legutóbb az MSZP-SZDSZ-koalíció vezette terézvárosi önkormányzat június 17-én, a nyári szünet előtti utolsó képviselő-testületi ülésen két Andrássy úti épület eladásáról (a 3. és a 47. szám alatti) és egy harmadik (21.) cseréjéről döntött. Mindhárom épület műemléki védelem alatt áll, és az értékesítési konstrukció hasonló: a vevő az ingatlanok értékének egy részét pénzben fizeti ki (az Andrássy út 21. esetében ez pénz + egy kisebb csereingatlan), továbbá vállalja a műemléki jellegnek megfelelő felújítást, és őt terheli a bérlők kiköltöztetésének a költsége is. Vegye-vigye A képviselő-testületet már az is megosztja, hogy egyáltalán el kell-e adni az egyébként a világörökség részét képező épületeket. A kerület vagyongazdálkodásért felelős alpolgármestere, az MSZP frakció-jának a vezetője, Fürst György lapunknak elmondta: az Andrássy út világörökségi címe valóban megtisztelő, de egyetlen fillér sem jár vele, és a rehabilitációra uniós források sincsenek. A szóban forgó ingatlanok felújítására, restaurálására ráadásul a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak (KÖH) nagyon komoly előírásai vannak: ezek költségvonzata több száz millió forint. Gyenge Zsolt, a Fidesz-frakció tagja azonban úgy véli, hogy vagyona felélésével az önkormányzat hosszú távon csapdába kerülhet, hiszen elfogynak a bevételei. Ehelyett a felújításokat a kerületnek kellene vállalnia vállalkozók bevonásával vagy hitelek felvételével; utóbbiakra éppen maguk az épületek jelenthetnének fedezetet. A bérleti díjakat is rendezni kellene, mert azok jelenleg a piaci ár tizede körül járnak. Fürst György emlékeztetett arra, hogy ezek az ingatlanok több mint tíz éve vannak önkormányzati tulajdonban, ám azóta érdemben nem tudtak hozzájuk nyúlni, és ez szerinte elég bizonyíték arra, hogy soha nem is fognak tudni: "Nem látom, hogy javulna az önkormányzatok gazdálkodása - a kondíciók inkább romlanak. Valamit tenni kell ezekkel a házakkal, és saját forrásból ez sohasem fog megtörténni. Eddig az volt a divat ennél az önkormányzatnál, hogy minden évben készítettek egy felújítási címjegyzéknek nevezett 6-800 milliós tételt a költségvetésbe, majd a zárszámadásnál a teljesítési számoknál nulla szerepelt. Mi azt vállaltuk, hogy ebben a ciklusban rendezzük ezeknek a műemlék- épületeknek a sorsát." Míg az Andrássy út 47. alatti ház már alá is van állványozva és a 21. alatti sem a legjobb formáját mutatja, addig az Andrássy út 3-as egyáltalán nem tűnik lerobbantnak. Akkor vajon mi az oka a sürgős eladásnak? Fürst György szerint ez az épület az említett koncepció egyik eleme: "Lehet, hogy várhattunk volna vele öt évet, de mi értelme lett volna?" A műemlék épületek ugyanis csak viszik a pénzt, mivel a jelenlegi lakbérek általában a közös költséget sem fedezik; jó esetben a helyiségbérletekkel ki lehet hozni nullszaldósra az üzemeltetést. Ez egészen addig működik, amíg nem történik valami, "mondjuk kitörik egy ablak, és azt a műemlék jelleg miatt az eredeti állapotnak megfelelően kell visszaállítani. Egy normál méretű ólomüveg ablak pedig 700 ezer forintba kerül." A lakásbérleti díjakat az alpolgármester is emelné, és csak a rászorulókat támogatná - ám a nagy egyetértés ellenére a terézvárosi képviselő-testület ezt a lépést eddig mégsem tette meg. Összességében Fürst György úgy véli, az önkormányzat az államhoz hasonlóan nem jó gazda; inkább a helyi igazgatás felé kellene elmozdulni: ügyfélközpontú, jobb kiszolgálást biztosítani, és kiszállni a tulajdonosi-vállalkozási pozíciókból. Ki a jobb? Közös a három ingatlan értékesítésében, hogy nem előzte meg őket versenyeztetés. A 25/2004-es önkormányzati rendelet 200 millió forint feletti vagyontömegnél ugyan előírja ezt, de van egy kibúvó: ha olyan kérdésekben is meg kell állapodni, amelyek feltételeit a kiírásban nem lehet meghatározni, illetve egyoldalú meghatározásuk meghiúsítaná az elidegenítést. Fürst György szerint például egy épület kiürítése a pályázatban nem írható pontosan körül: nem lehet előre megszabni, hogy miként egyeznek majd meg a bérlőkkel, ki marad, kinek térítik meg a bérleti jogát vagy kap cserelakást. Emellett állítása szerint az is a pályáz-tatás ellen szólt, hogy kizárólag rossz tapasztalataik vannak e téren: a magyar ingatlanpiacon sokan strómanokat használnak, akik minden pályázaton elindulnak, majd miután alulmaradnak, megtámadják az eljárást. Ezután megkeresik a győztest, és jó pénzért hajlandók elállni a jogi procedúrától, de van, hogy évekig állnak az ügyek. (E kijelentés valóságtartalmát csak valamennyi pályázat összes dokumentumának átböngészésével lehetne ellenőrizni, az iratok összegyűjtése azonban az alpolgármester tájékoztatása szerint - mivel azok nem ügyenként vannak csoportosítva - meglehetősen sok munkát és időt igénylő feladat lenne.) Gyenge Zsolt úgy véli, ez nem érv, ilyen alapon közbeszerzésre sem volna szükség, hiszen az is megtámadható. Inkább egyértelműen kellene a pályázatokat kiírni és világos bírálati szempontokat meghatározni. Az alpolgármester viszont furcsállja, hogy azok reklamálnak ma, akik az előző négy évben egyetlen eladott ingatlant sem pályáztattak meg. Nincsen tehát sem licit, sem pályázat, az ingatlanokat nem hirdetik meg, de vevők azért mindig kerülnek. Fürst György a döntési folyamatba is beavatta a Narancsot: először is bárki kikérheti a tulajdoni lapokat, melyekből megállapítható, hogy mely ingatlanoknak tulajdonosa az önkormányzat. A koalíció pedig a kezdetektől világossá tette, hogy ezeket az épületeket el kívánja adni, ezért maguktól is megjelennek az érdeklődők, mondhatni folyamatosan zaklatják az önkormányzatot. Elkelt az Andrássy út 3., 19., 20., 21., 23., 47. szám alatti ház, hátravan a 8., melyre már vannak jelentkezők. Az önkormányzat tárgyalásos viszonyban van azzal az 5-10 céggel, amelyek milliárdos ingatlanokkal foglalkoznak. A kabinetvezetés (a polgármester és a két alpolgármester) kiválasztja a szerinte legelőnyösebb ajánlatot, majd a képviselő-testület elé viszi döntésre: "Megvan a bizalom, hogy jól fogok dönteni, még soha nem volt olyan ajánlat, amely érdemben jobb lett volna az általam előterjesztettnél. Nem tartom mindenre alkalmasnak a pályázati rendszert, nem hoz mindig jobb eredményt; kialakult piaci viszonyok között lehet tudni, hogy mi mennyibe kerül." A történet ezen a ponton kísértetiesen kezd hasonlítani az erzsébetvárosi viszonyokhoz (lásd: Lesz mit aprítani, Magyar Narancs, 2004. július 22.). A kabinet befektető cégekkel tárgyal, egyeztet, majd egy "beérkezett" ajánlat alapján általában Fürst György előterjeszt, a koalíció bólint. Az Andrássy út 3. új tulajdonosának kiválasztott hárommilliós jegyzett tőkéjű projektcég, az A3 Express Kft. az adásvételi szerződés aláírásakor még nem volt bejegyezve. Székhelye megegyezik a Moldován, Marosi és Társai Ügyvédi Iroda belvárosi címével, ám sem ott, sem máshol nem tudtuk megszerezni elérhetőségüket. Az árajánlatban szereplő három referenciaszemély közül kettőt ugyan elértük, de a megnevezett partnereknek sem a cég, sem Écsi Anita ügyvezető-résztulajdonos neve nem rémlett. Esetleg mégis Az egykori Saxlehner-palota egyik bérlője a Postamúzeum, amely most nagyon tart attól, hogy kiteszik a szűrét, holott az elmúlt években több száz milliós felújítást-restaurálást végeztek az épületen. Ez azonban elméletileg nem fordulhat elő: a fővárosi vagyonátadó bizottság 1994-ben csak bizonyos feltételekkel adta az ingatlant a terézvárosi önkormányzat tulajdonába. A máig élő határozatnak megfelelően a lakások, üzletek, irodák egyenkénti elidegenítése nem lehetséges, az épületben lévő múzeumi funkciót fenn kell tartani, valamint az esetleges funkció- és tulajdonosváltáshoz a műemlékvédelmi hatóság hozzájárulása szükséges. Ez utóbbit az adásvételkor a KÖH meg is tette, továbbá elővásárlási jogáról is lemondott (persze miből is vette volna meg?). A garanciák a múzeumot működtető Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány ügyvezető igazgatóját, Kovács Gergelynét egyáltalán nem nyugtatják meg. Tart attól, hogy egy újabb értékes közcélú intézményre következnek rossz idők, és úgy gondolja, "erkölcsi kötelességünk, hogy felemeljük a szavunkat". Az alapítvány egy neve mellőzését kérő munkatársa például arra hívta fel lapunk figyelmét, hogy a szerződésben az ellenérték megállapításánál többek között figyelembe vették az épület "leromlott műszaki állapotát". Ehhez képest az értékbecslés megállapítja: "A vizsgált, közel 6000 négyzetméter alapterülettel rendelkező épület szerkezeteit 1980-tól folyamatosan felújí-tották, ami a tetőszerkezeten és héjaláson kívül kiterjedt a gépészeti alapvezetékekre, a falfreskók és díszítések restaurálására. Mindezek következtében az épület műszaki színvonala, korszerűsége már megközelíti a jelenlegi követelményeket, funkcionális avultsága is alacsonyabb a környezetében található Andrássy úti házakénál." Árulkodónak találják azt is, hogy az értékesítésről szóló képviselő-testületi határozat (némileg a magyar nyelvvel is harcban állva) úgy fogalmaz: "Éa vevő a vállalt felújítási munkálatokat a bérlőkkel való megállapodást követő két éven belül, de legkésőbb 2008. december 31-ig befejezi, valamint a bérlők kiköltöztetését". Az értékbecslés készítői pedig tanulmányukban az épület fekvése, presztízse, többcélú hasznosíthatósága miatt reálisnak tartják, hogy külhoni cégközpont, európai hivatal vagy regionális centrum kapjon ott helyet. Az alapítvány ezért a közeljövőben keresetet kíván benyújtani a Fővárosi Bírósághoz, melyben a szerződés semmisségének és érvénytelenségének kimondását kéri. Mindezt több, általuk kibogarászott és szabálytalannak vélt momentum alapján tennék. Törvénytelennek tartják, ahogy a főváros lemondott az elővásárlási jogáról: a főpolgármester a döntés jogát egy ízben átruházhatja ugyan másra, és ezt egy főosztályvezető javára meg is tette - a dokumentumon mégis egy harmadik személy aláírása szerepel. Marosi András ügyvéd a szerződést annak aláírása után négy nappal ellenjegyezte, tehát az aláíráskor szerintük nem volt jelen, ráadásul a dokumentumról hiányzik a vevő több lényeges adata - nem beszélve arról, hogy vajon a 3 millió forintos jegyzett tőkéjű vevő teljesítőképességét ellenőrizték-e. Marosi András nem kívánt a Narancsnak mindezekre reagálni. Volt jobb Lászay János, a Polgári Koalíció frakciójának tagja lapunkkal közölte: bizonyítéka van arra, hogy az Andrássy út 47. és 21. esetében voltak más árajánlatok is, melyekről a képviselő-testület nem tárgyalt. Fürst ezeket inkább "leveleknek" nevezi, és állítja: nem tartalmaztak jobb feltételeket. A lapunknak átadott, összesen kilenc ajánlat között valóban nem voltak jobbak: vagy az összeg alacsonyabb, vagy valamelyik kötelezettség (felújítás, bérlők kiköltöztetése) vállalása hiányzik. Ettől még persze létezhetnek ilyenek, és a háttértárgyalásokról sincsenek ismereteink (az ajánlattevők neve - hozzájárulásuk hiányában - nem szerepelt a dokumentumokon). Az alpolgármesternek más érve is van: "Ha bárki jobb ajánlatot tett volna, akkor nyilván nem hagyná, hogy ez a dolog elússzon: másnap elmegy a sajtóhoz, a harmadik nap beperel. Ilyen viszont egyik ügyben sincs. És ha ez ilyen jó üzlet, akkor a főváros is élt volna az elővásárlási jogával." Az elidegenítések ügyét törvényességi szempontból jelenleg a közigazgatási hivatal vizsgálja, de Lászay János kijelentette: annak le-zárulta után az önkormányzati vagyonvesztés miatt az ügyészséghez fordulnak. Mivel az árak nem versenykörülmények között alakultak ki, a miheztartást az önkormányzattal átalánydíjas szerződésben lévő Dollar Land Kft. értékbecslése szolgáltatta. A testületi ülések (amúgy igen szórakoztató) jegyzőkönyveiből kiderül, hogy az ellenzéket nem győzték meg a leírt számok, és - logikusan - ellenőrző értékbecslést szerettek volna készíttetni. Fürst György ennek nem látja értelmét, hiszen az ajánlatok után az általuk megrendelt tanulmány már tulajdonképpen ellenőrzés volt, egy újabb elkészítése milliókra is rúghat, és semmi biztosíték arra, hogy az majd megfelel a tamáskodóknak. "Jobban meg fog-e bízni az ellenzék az ötödik értékbecslésben, mint az elsőben? Volt, ahol csináltattunk, de a harmadikkal sem voltak elégedettek. Ez egy technika az ellenzék részéről: így három hét alatt be lehet vonni újabb nem valós ajánlatokat, el lehet menni a sajtóhoz, a bérlőkhöz, kicsit megnehezíteni az egész adásvételt." Az Andrássy út 3. számú épületet az értékbecslés 1,2 milliárd forintra taksálta, ami az A3 Express Kft. ajánlatánál mintegy 28 millió forinttal volt kevesebb. Az ellen-értékből 328 milliót kap az önkormányzat, 660 milliót szánnak a kiürítésre és 240 millióban van az épület teljes rekonstrukciója. A 47-es szám alatti ház már korántsem mondhat magáénak ilyen fiatalos kinézetet. Az önkormányzat itt 150 millió forintot zsebelhet be az Ennet Ingatlanfejlesztő Kft.-től, de a felújítások 840 millióban lesznek, a bérlők kiköltöztetésére is szánni kell vagy 550 millió forintot. Az Andrássy út 21. alatti épület 92 százalékáért - a restauráláson, kiürítésen kívül - a testületi döntés értelmében az Amelus Kft.-től kaphat 292 millió forintot és egy 114 milliót érő helyiséget (Andrássy út 4., fürdőszoba-szaküzlet) a kerület úgy, hogy a vevőnek opciós joga van a csereingatlan megvásárlá-sára (a két utóbbi ingatlannál információink szerint még nem írták alá a szerződést). Nem, de Az egyik trükköt éppen ez utóbbiban látja Lászay János. A cserehelyiségre az önkormányzatnak szerinte semmi szüksége, viszont a vevő egy-két év múlva visszavásárolhatja korábbi tulajdonát. "Magyarul: hitelt nyújtunk" - világít rá a lényegre, hozzátéve, hogy effélére már korábban is volt példa a Király utcában. Fürst György azt emeli ki, hogy ez csak egy helyiség, tehát a teljes épülettel nem kell a kerületnek foglalkoznia, ráadásul az új szerzemény nem is szorul felújításra. Lászaynak egy sor további kifogása is van. Elmondta, hogy idén lejárt a helyiségbérletekre vonatkozó tízéves moratórium, mostantól térítés és cserehelyiség biztosítása nélkül mondhatók fel a szerződések, azaz a vevőknek erre a tételre nem nagyon kell költeniük. Szerinte a lakásbérlők kiköltöztetésére is túlzó összegeket számítottak be, az önkormányzat ugyanis a neki kedvezőbb megegyezésért őket is zsarolni és presszionálni szokta. További problémát jelent, hogy az előző ciklusban több helyiségbérlővel kötöttek 10-30 évre szóló, határozott idejű szerződést, mivel ezzel a biztosítékkal lehetett rávenni őket a magasabb díj vállalására. Ha ők ettől nem akarnak elállni, az önkormányzat nem tehet semmit. A szocialista frakcióvezető egyik felvetést sem tartja helytállónak. Mint mondja, a határozott idejű szerződések érvényességének egyik feltétele az lett volna, hogy azokat a vagyongazdálkodási bizottság előzőleg jóváhagyja. Ám ő eddig csak olyan dokumentumokkal találkozott, ahol ez a döntés hiányzott (van, ahol a dátum is ki van pontozva), tehát az önkormányzat részéről nem felhatalmazott személy írta alá, így azok nem érvényesek. Az aláírókkal szemben a képviselő-testület több ügyben büntetőfeljelentést is tett, a vizsgálat még tart. Ha a későbbiekben előkerül is szabályos szerződés, az a vevőnek jelent majd gondot, hiszen az önkormányzat nem vállalt garanciát a bérleti szerződések felmondására. A helyiségbérletekről megjegyezte, hogy bár valóban lejárt a tízéves moratórium, a lehetőséggel nem lehet visszaélni. Az ugyanis nem a bérlők zsarolására szolgál, akkor lehet vele élni, ha például életveszélyes épületről van szó, vagy nem lehet a bérleti díj emeléséről megegyezni, illetve ha valaki nem fizet. Több önkormányzat megpróbál-kozott az összes helyiségbérlet felmondásával, de az érintettek a döntést bíróságon megtámadták, és kivétel nélkül nyertek. A lakásoknál pedig a bérleti jog piaci értékétől (ez a tulajdonjognál általában 15 százalékkal alacsonyabb, tekintve, hogy korábban ekkora hányadért vehették meg a lakók a bérleményeket) nem nagyon lehet eltérni. Fürst szerint a szerződésekben szereplő összegekből nemigen lehet megoldani a kiköltöztetést. És így tovább. Mindeközben az Andrássy út 20. szám alatti ház az új tulajdonosnak köszönhetően szépül, a balettintézet az új tulajdonosnak köszönhetően nem, 2006-ban pedig önkormányzati választások lesznek.

https://magyarnarancs.hu/belpol/andrassy_uti_epuletek_eladasa_hazalok-53848

https://web.archive.org/web/20150609181201/https://magyarnarancs.hu/belpol/andrassy_uti_epuletek_eladasa_hazalok-53848

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/andrassy-uti-epuletek-eladasa-hazalok

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-09-09 00:00:00

Borbarátság pártérdekek felett

A saját szőlőiért kifejtett lobbitevékenységével botrányt kavaró Wekler Ferenc nincs egyedül borászati ambícióival az Országgyűlésben. A Magyar Hírlap cikke szerint a képviselők egy párthovatartozástól független csoportja alaposan beleszólt a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló új törvény szövegezésébe. Sőt az SZDSZ-es házelnök-helyettes mellett fideszes és MSZP-s politikusok is bővítették volna a jónevű borvidékeket a sajátmaguk által patronált területekkel. Az ellenzék és a kormánypártok képviselőiből aktív pártok feletti lobbicsoport jött létre az elmúlt években, amely képes volt szinte teljes egészében átalakítani a magyar EU-csatlakozás pillanatában hatályba lépett szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló törvény eredeti tervezetét. Demeteri szellem a palackban A Magyar Hírlap szerint Wekler Ferenc nincs egyedül borszeretetével az Országgyűlésben. A képviselők alkalmi koalíciókat kötve szinte ízekre szedték az FVM által előkészített jogszabályt, hosszú oldalnyi szövegeket hagytak ki belőle, lényegileg újraírták a törvényt. Ez már jelezte, a magyar politikus osztály az elmúlt másfél évtizedben a borkultúra szerelmesévé vált, földeket vásárolnak, bort termelnek, ki csak hobbiból vagy presztízsből, ki nagybirtokosként. A lap szerint az első javaslat a fideszes Demeter Ervin volt titokminisztertől jött, aki gyakorlatilag a törvényjavaslat összes paragrafusát módosította volna. Javaslatát nem akkor nem szavazták meg, de a végeredmény a "demeteri szellemben" született meg - írja a lap. Benyomási kísérletek Wekleren kívül számos politikus tett indítványt a borvidékek határainak megváltoztatásra. Nógrádi László fideszes képviselő Nova, Dobri és Tótszentmárton falvakat akarta "benyomni" a Balaton melléke borvidékbe, Lendvai Ildikó, a XXII. kerület országgyűlési képviselője és Karakas János szocialista politikus Budafokot látták volna szívesen az Etyek-Budai borvidékben, Zatykó János (MSZP) három falu érdekében lobbizott a neszmélyi körzetnél, a fideszes borcsapat (Ivanics István, Latorcai János és Kerényi János) számos módosító indítványának egy része szintén az Ászár-Neszmélyi borvidéket rajzolta volna át, kiegészítve például Esztergommal. A kormány érzékelte, hogy beindult a lobbihenger, ezért végül Karakas János (MSZP) és Szalay Gábor (SZDSZ) átvágták a gordiuszi csomót, és azt javasolták, hogy a borvidékek leírása ne legyen a törvény része, hanem kerüljön miniszteri hatáskörbe. Május óta Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter joga a borvidékhatárok módosítása, de azóta csak egy ilyen eset ismert: Wekler Ferenc korábbi indítványa szerint Mórágy Szekszárdhoz került át. Csak Botrytis cinereaval rohasztva A Magyar Hírlap cikke szerint a négypárti bor-nagykoalíció több javaslatot is egyesített. Újraírták a borhamisítások kizárása érdekében a fogalommeghatározásokat. A tokajival foglalkozva előírták, hogy pusztán "töppedt" szőlőből nem készülhet aszú, csak kifejezetten a Botrytis cinerea nevű gomba hatására rothadt szőlőszemekből. Aszúbor pedig a jövőben csak Tokajban állítható elő, bár Balsay István és három fideszes társa megpróbálta ezt a Somlói és a Hajós-Bajai borvidékre is kiterjeszteni. Eger polgármestere, Nagy Imre elérte, hogy bikavért továbbra is csak Egerben és Szekszárdon lehet készíteni, azt azonban nem tudta keresztülverni, hogy a védett borokat csak termőterületükön palackozva lehessen forgalomba hozni. A napilap szerint maga felé hajlott a keze Horváth János fideszes képviselőnek, aki országos programmá akarta nyilváníttatni a magtalan szőlő termesztését, mert csak abból lesz jó mazsola. Az indoklásban azt ígérte, be fogja mutatni, hogy igenis létezik Magyarországon magtalan szőlő. "Fel fogom mutatni az Országgyűlésben a mazsolát, amit én készítettem a Budapest melletti Érden szedett szőlőből." Nem adtak neki esélyt.

https://index.hu/belfold/borlobbi0812/

https://web.archive.org/web/20201021231536/https://index.hu/belfold/borlobbi0812/

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/borbaratsag-parterdekek-felett

Index

hungarian-news

2004-08-12 00:00:00

Antal Dániel: Ki bukott meg az autópályákkal?

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a napokban hozta nyilvánosságra részletes határozatát a sztrádakartell ügyében. A versenytanács öt magyar útépítő cégről állapította meg, hogy felosztotta egymás között a magyar autópálya-építés piacát, és ezzel kiküszöbölte a közbeszerzés lényegét jelentő árversenyt (lásd: Küzdelem az árral, Magyar Narancs, 2004. július 29.). Nem sokkal ezután, az M6-os tender eredményhirdetésekor kiderült: az állam (és az adóforintok) számára kedvezőbb konstrukcióban is építhető autópálya Magyarországon. A GVH határozata nem közvetett közgazdasági bizonyítékokra épült, hanem az egyik cég ellen folytatott eljárás során talált tárgyi bizonyítékra: a felosztás leírására. Európában alig fordul elő olyan kartellügy, ahol közvetlen bizonyíték volna (úgyhogy az írásos bizonyíték igazi hungarikum). A versenyhatóságok például azt bizonyítják be, hogy normálisan működő versenyben nem alakulhat ki olyan helyzet egy piacon, ahol az árak és a költségek alakulása bizonyos összefüggéseket mutat. A magyar autópálya-kartellezők különösen elővigyázatlanok voltak - szerencsére, mert a hazai bírói gyakorlat még nem készült fel a közvetett közgazdasági bizonyítékok kezelésére. (A kávékartell ügyében például csak tíz év alatt született jogerős ítélet. Lásd: Egy példa, Magyar Narancs, 2004. július 29.) De a verseny ellenségeinek nyakán egyébként is szorul a hurok. Az Orbán-kormány rendelkezései miatt 2002 nyarán hazánkban még közbeszerzés nélkül lehett autópályát építeni. A cél az volt, hogy ne legyen verseny ezen a piacon. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) munkatársainak példás munkája nyomán ma már azt is tudjuk: ezek az állami beruházások olyan rendszerben működtek, ami kizárta, hogy az egyetlen kiválasztott útépítő (a Vegyépszer) árai összehasonlíthatók legyenek más magyar útépítési munkákkal vagy részmunkákkal, nem beszélve a nemzetközi árakról (lásd: Aszfaltbetyárok, Magyar Narancs, 2003. október 30. és Csapra vert állam, 2004. július 15.). Az ÁSZ szakértői azt is megállapították, hogy ez a rendszer pazarló volt, de hogy mennyire, arra - a fentiek miatt érthető módon - legfeljebb alsó becslést adhattak. A GVH vizsgálatából pedig az tűnik ki, hogy amikor a Medgyessy-kormány elkezdte bevezetni a közbeszerzést ezen a területen, az útépítésben érdekelt magyar cégek megpróbálták felosztani a piacot, és fenntartani az autópálya-építés magas monopolárát. A versenytanács az EU-csatlakozást követő első jelentős határozatában - amely immár példásan hivatkozik a vonatkozó európai esetjogra is - megállapította: a már 2002-ben sejtett kartellezés gyanúja beigazolódott. Az eljárás során kiderült, hogy már az első, meglepetésszerű pályázaton felosztották egymás között a piacot; a felhasznált közvetett bizonyíték szerint a Strabag Rt. a kartell legnagyobb tagjaként 21 százalékos, nem versenyben szerzett profittal számolt. A megismételt közbeszerzésen a kartell tagjai további 17 százalékkal emelték áraikat. Minderről egy jókora bírsággal együtt járó versenytanácsi határozat született, ami egy új korszak kezdetét vetíti előre. Foglaljuk össze röviden az e hasábokon jó néhányszor már elmondott történetet. Amikor az Orbán-kormány udvari sztrádaépítő cége elcsúszott egy apróságon, és szerződését egy útszakaszra érvényteleníteni lehetett, az új szakminiszter, Csillag István kapott az alkalmon: 2002 nyarán a közbeszerzésre még nem kötelezett konkurenciát a közbeszerzéshez hasonló eljárásban meglepetésszerűen, rövid határidővel megversenyeztette a kiesett útszakaszra. (Lásd: Miniszter a leállósávban, Magyar Narancs, 2002. augusztus 1.) A meghívott cégek 28 milliárd forinttal olcsóbb ajánlatot adtak a Vegyépszer korábbi vállalási áránál (erről manapság szokás megfeledkezni). A miniszterelnök azonban nem tűnt elégedettnek, miniszterét a mágikus közbeszerzésre hivatkozva meghátrálásra kényszerítette, és az eljárást megismételtették - immár a közbeszerzési törvény hatálya alatt, jóval hosszabb határidőkre. A versenytanács határozatában hosszú oldalakon át olvashatjuk, mire kellett az idő: a kartellezők egymás között felosztották az útszakaszokat, és összesen 21,3 milliárd forinttal drágábban építették meg az autópályát. (Ami még ezzel együtt is olcsóbb volt az Orbán-érában megszokottnál, ami persze nem mentő körülmény, de tény.) Az ÁSZ, a GVH és a Csillag-féle szakminisztérium munkájának eredményeként aztán lassan öszszeállt a kép: Magyarországon a beszerzési szabályoktól függetlenül az állam úgy építi az autópályát, hogy az legalább 25-30 százalékkal drágább a tisztességes piaci árnál. Miközben a versenyhivatal vizsgálódni kezdett, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a verseny újraélesztésével próbálkozott. A csatlakozás miatt változó szabályozási és pénzügyi környezetnek köszönhetően 2003 végén egy kisebb útszakasznál nem lehetett megkerülni a nemzetközi közbeszerzést. A magyar indulók a megszokott magas összegű ajánlatokat adták; az egyetlen külföldi résztvevő viszont körülbelül annyival kínált olcsóbb építkezést, mint amennyit a miniszter és a GVH megtalált a kartellügyben. Ezt a sikert némiképp elhomályosította, hogy a miniszterelnök tárgyalási ultimátumai, valamint a kormánypárti sajtó kiszivárogtatásai miatt sokszor újrakezdett M5-ös állomosítási tárgyalásain meglehetősen borsos áron sikerült a szegedi autópálya egy részét kivásárolni a számunkra oly kedvezőtlen koncesszióból. Medgyessy az alkuk befejezésére adott ultimátumaival akkor sem éppen az olcsó autópályák barátja volt, pedig ha máshonnan nem, pénzügyminiszter korából emlékeznie kellett arra, hogy milyen rossz pozícióból tárgyal szakminisztere. A helyzet még feszültebbé vált, amikor pár nappal később kiderült: az európai cégek a korábban láthatóvá vált 25-30 százalékos túlszámlázáshoz képest jobb ajánlatot tudnak adni. A GKM szakértői által kidolgozott, az európai pénzügyi és szabályozási környezetnek megfelelő nemzetközi autópálya-koncessziós versenyben újabb meglepetés született: az autópálya-kartell építési árainak majdnem megfelelő összegért (kilométerenkénti kb. 2,1 milliárdért) a győztes konzorcium elvállalta nemcsak az M6-os felépí-tését, de 22 éves üzemeltetését és egyszeri generáljavítását is. Vagyis ismét sikerült lejjebb szorítani az árat: még akkor is, ha a spórolás mértéke most a GKM szűkszavúsága miatt számszerűsíthetetlen. (Közleményükből ugyanis nem derül ki, hogy mekkora értékű megtérülési garanciát adnak a győztes cégnek, és hogyan viselik a hitelek terheit. A rendelkezésre állási díj a koncesszió birtokosának értékes, a korábbi útépítések viszont részben az államadósságot terhelték, és mi fizettük a kamatait.) Különös módon a kartellező cégek legnagyobbika, a Strabag tag-ja volt annak a konzorciumnak, amely az M6-versenyben a bronzot megcsípve a győztesénél bő 15 százalékkal magasabb árat adott meg. Ha ezúttal a versenyhatósági eljárásban feltárt vélhető "alapárukat" adták meg, ami 15 százalékkal bizonyult magasabbnak a versenyárnál, akkor immár 40 százalékra becsülhetjük a korábbi közbeszerzési gyakorlat árdrágító hatását. Ez már a miniszterelnöknek is "sok" volt: úgy döntött, mindenáron leváltja túlzottan takarékos miniszterét, és egyúttal megpróbálja őt a lobbicsoportok piszkos kezével összefüggésbe hozni. Ezzel kezdődött az a folyamat, aminek a vége Medgyessy bukása lett. Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság alkotmányuk szerint piacgazdaságok: olyan társadalmak, amelyek a kapitalizmus normái szerint szervezik meg a javak előállítását és elosztását. A versenyjog feladata, hogy minden piacra lépő szereplőre - így a gazdaságba a közbeszerzéseken, az állami támogatásokon és a koncessziós jogok kiosztásán keresztül beavatkozó államra is - egységesen kötelező magatartási szabályokat alkosson. E szabályok alapja, hogy a piac versenypályája senki felé nem lejthet, még az állam kedvéért sem. A versenyjog nem mindenben hasonlít a büntető- vagy a polgári jogra. A versenyhatóság akkor is vizsgálatot indíthat, ha senki rossz szándéka nem ismeretes, csak éppen az adott piac nem úgy működik, ahogy egy tisztességes versenyre épülő piacgazdaságban az megszokott. A versenyjog az európai alkotmányosság egyik legfontosabb pillére, amely a nyugati társadalom legkomplexebb intézményét, a piacgazdaságot védelmezi. Megsérté-sének ugyanakkor automatikusan csak versenyjogi és nem feltétlenül büntető- vagy polgári jog szankciója van. Egyes versenyjogsértések nagyon veszélyesek a társadalomra - például a közpénzek megszerzésére létrejött autópálya-kartell is -, és csakis szándékosan követhetők el: gondatlanságból nem lehet piacot felosztani vagy árakat rögzíteni. Nem véletlen, hogy több országban ezek büntetőjogilag is szankcionálható cselekedetek. Más versenyjogsértésekből a versenytársaknak kára származhat, de a versenyjog csak a piac megóvásáig megy el: nem véletlen, hogy számos országban a versenytársak polgári peres eljárásban követelhetik a jogsértésből fakadó káruk megtérítését. Összegezzünk: az Állami Számvevőszék vizsgálatai az autópálya-ügyekben (M7-es felújítása, M3-as, M9-es építése) azt tárják fel, miként lehet úgy megvalósítani közpénzekből hatalmas beruházásokat, hogy azok költségei összehasonlíthatatlanok legyenek akár a más területeken folyó hazai, akár a nemzetközi útépítésekével - miközben a kormány nem engedi, hogy az útépítők tisztességes versenyben nyerjék el a megrendelést. A számvevőszék minden részletre kiterjedő elemzése után sem lehet választ adni arra a kérdésre, hogy mennyire drágán szerezte be a munkákat az állam, s gyakran a valós költségek sem nyomon követhetők. A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatai azt mutatják meg, miként szövetkeznek vállalatok arra, hogy a nemzeti monopóliumot képező úthálózat fejlesztésére kiírt pályázatokon felosszák a piacot, kizárják a versenyt, és magas szinten rögzítsék az árakat - vagyis hogy kifosszanak bennünket. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium tisztviselői pedig megmutatták, hogy legalább 25-40 százalékkal olcsóbban lehet építkezni; az EU-csatlakozásig a magyar politikai elit ellenállása miatt nem lehetett elérni, hogy ennyivel olcsóbbak legyenek az állami beruházások. Pedig ebben az esetben talán a kormány sem bukik meg, hiszen jóval több pénzt osztogathatott volna tisztességes módon, vagy alaposan csökkenthette volna az adókat. Bosszantó tudni, hogy adófizetőként több tíz ezer forinttal volnánk gazdagabbak, ha az ÁSZ, a GVH és a GKM erőfeszítései hamarabb célt érnek. De a történtek után talán nem oktalanság azt feltételezni, hogy egyes állami hivatalokban olyan elkötelezett és bátor szakemberek dolgoznak, akik előtt a közjó vagy az európai alkotmányosság fogalmai nem mosolyognivaló naivitások. Ha a kartellvádak megállnak, akkor a cégek hatalmas extraprofithoz jutottak. Azaz nagyszerű kihívás megvizsgálni az adóhatóság szakembereinek, miként adóztak utána. Az ÁSZ és a GVH kitartó vizsgálatai feltárták azt az elképzelhetetlenül ésszerűtlen rendszert, amelyben az állam százmilliárdokat költött el fölöslegesen; azaz az ügyészség és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal megvizsgálhatják, vajon a rendszert létrehozó és működtető tisztviselők közül elkövetett-e valaki alkalmatlanságból, gondatlanságból vagy szándékosan olyan hivatali visszaéléseket, amelyek segítették e pazarló szisztéma létrejöttét. A demokratikus nyilvánosság megpróbálhatná kideríteni, hogy az ilyen hivatalok demokratikus felügyeletét ellátó választott politikusok miért engedték ilyen sokáig fosztogatni a közkasszát. Bármilyen eredményre vezetnének is az efféle vizsgálódások, biztosan segítenének megérteni, miért nem működött a Magyar Köztársaság az EU-csatlakozásig, miért fizetünk aránytalanul sok adót és kapunk aránytalanul kevés állami szolgáltatást az európai emberekhez képest. Ezek a vizsgálatok forintban kifejezve tehetnék kézzelfoghatóvá a láthatóan nehezebben kijátszható európai jogszabályok átvételének társadalmi hasznát, ami jóval nagyobb, mint az uniótól kapott nagylelkű segélyek összege. Sőt elgondolkodhatnánk azon, hogy a nemzeti hatáskörben maradó büntetőjogban is léphetne egyet előre a törvényhozás. A versenytanács csak a piacgazdaságot védi, de nem véletlen, hogy elnöke éppen a napokban vetette fel a hazai büntető- és versenyjog harmonizálását - ha a csődbűntettért, a piaci társadalomban elképzelhető legsúlyosabb gazdasági bűncselekményért elvileg annyit kellene kiszabni, mint egy emberölésért, akkor vajon a kartellezők miért úszhatják meg személyes felelősségre vonás nélkül? Meglehet, elfogult vagyok, hiszen két évvel ezelőtt valami hasonlót jövendöltem két írásomban az európai versenyjog hazai alkalmazása és a közpénzügyeink állapota ügyében e lap hasábjain (lásd: A dossziékba zárt szellem, 2002. január 31., illetve Verseny lesz az magyarul, 2002. július 11.), Csillag István miniszter pedig ezek nyomán kért fel tanácsadójának, majd minisztériuma egyik vezetőjének. Meggyőződésem, hogy az állami közbeszerzések és az állami támogatások területén, mondjuk a gyógyszerkasszánál, a vasúti beszerzéseknél vagy az informatikai fejlesztéseknél legalább olyan arányban pazarolják a pénzt, mint az autópálya-építéseknél. Ha ez így van, akkor e rossz, korrupt rendszer korrigálásával évente akár 150-400 milliárd forintot lehetne megspórolni. A magyar lakosság az idei költségvetés szerint körülbelül 1,1 billió forintot fog közvetlenül, adók és illetékek formájában befizetni a közös kasszába, amihez hozzájön további 2,6 billió fogyasztási jellegű adó. Kezdésnek nem volna rossz mondjuk egyharmadával csökkenteni a személyi jövedelemadót, de ennyi pluszforrásból orvosolható lenne hazánk szinte összes sürgető gondja (a kórházak felszerelése új műszerekkel, az ápolónők fizetésemelése, a laktanyák tatarozása stb.). Fogalmam sincs, hogy igazuk van-e azoknak, akik a Medgyessy-kormány bukásával és Csillag István sikerten leváltásának kísérletével összefüggésbe hozzák az M6-os építése körüli lobbiharcokat. Abban viszont biztos vagyok: ha Medgyessy kormánya 2002 nyarán nem dobja vissza a 28 megtalált milliárdot a kartellnek, ha óvatosabban államosítja az M5-ös autópályát, és kormányzása során, akár csak az ÁSZ és a GVH tapasztalatai alapján, következetesen keresi az anyagi visszaélések felszámolását, nem kényszerült volna abba a helyzetbe, hogy a miniszterek a legalapvetőbb programjaik fenntartásáért pitizni kényszerüljenek az immár bukott miniszterelnöknél. Lehet, hogy akkor a szocialista ágazati politikusok sem szorítottak volna Medgyessy távozásáért. Lehet, több pénz jutott volna népboldogító intézkedésekre, esetleg többet hagyott volna a zsebünkben a kormány, s az európai parlamenti választások előtt nem tűnt volna a kabinet egy rakás szerencsétlenségnek. A 2004-es csatlakozás valóban történelmi fordulópont lett: az európai jogi normák bevezetésének hónapjaiban kiderült, nem lehet úgy kormányozni európai tagállamokat, ahogy azt az átmeneti elitek tették. A csatlakozást megelőző és követő néhány hónapban Magyarország, Csehország, Lengyelország és Lettország kormányt váltott, a szlovák kormánypárt szétesett, a litván elnököt pedig maffiavádak miatt eltávolították hivatalából. Az autópályakartell-ügy a gazdasági átmenet állatorvosi lova: politikiai következménye pedig azt mutatja, hogy az uniós csatlakozással befejeződött a rendszerváltás néhány éven belül mindannyiunk számára meghozhatja gazdasági és politikai gyümölcseit. A szerző közgazdász, a GKM volt munkatársa.

https://magyarnarancs.hu/publicisztika/antal_daniel_ki_bukott_meg_az_autopalyakkal-52805

https://web.archive.org/web/20150329092727/https://magyarnarancs.hu/publicisztika/antal_daniel_ki_bukott_meg_az_autopalyakkal-52805

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/antal-daniel-ki-bukott-meg-az-autopalyakkal

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-08-26 00:00:00

Wekler Ferenc és az állami támogatás: Tõkésítés

Wekler Ferenc 1998 óta parlamenti alelnök, az SZDSZ ügyvivője, és 2002 októberétől szülőfaluja, a baranyai Mecseknádasd polgármesteri tisztét is betölti. Mint az képviselői vagyonnyilatkozataiból tudható, Wekler az Országgyűlés egyik legvagyonosabb tagja. A Heti Világgazdaság egy 1995-ös cikke szerint figyelme azután fordult az üzleti élet felé, hogy az 1994-es kormányváltást követően nem jutott állami hivatalhoz. A családi cégcsoport dél-dunántúli terjeszkedéséről a 90-es évek közepe óta cikkezik a sajtó: Wekler építőipari cégek létrehozásával és megvásárlásával, később egy kereskedelmi és egy élelmiszer-ipari vállalat privatizációjával alapozta meg a família vagyonát; készpénzvagyona, ingatlanjai és kinnlevőségei is százmilliós értéket képviselnek. Be a fősodorba A szabaddemokrata politikus tavaly tavasszal került ismét a figyelem középpontjába, miután a Magyar Nemzet egy terjedelmes írás részeként Wekler volt feleségére hivatkozva lényegében családon belüli erőszak elkövetésével vádolta meg. Anélkül, hogy az erősen bulvárízű történet és az azóta is zajló sajtóper részleteibe jobban belemennénk, annyi a mostani történet szempontjából megemlítendő, hogy Wekler (már a válópert követően) sikeresen elperelte volt felesége házát, az asszonyt pedig - aki csak a pervesztés után, évekkel az állítólagos eseményeket követően fordult a sajtóhoz a bántalmazásos történettel - a bíróság elsősorban éppen az eltelt időre hivatkozva marasztalta el rágalmazás miatt, első fokon. Néhány nappal a sajtóperben hozott ítéletet követően a Magyar Nemzet cikksorozatot indított a Wekler Ferenc által elnyert állami támogatásokról. A cikkek fő megállapítása az volt, hogy a parlament alelnökének az állam százmilliós nagyságrendű (először 130, mára 270 millió forintnyira duzzadt) vissza nem térítendő támogatást juttat szőlőtelepítésre. (A pontos összeg megállapítását nehezíti, hogy a családtagok vagyonnyilatkozatai nem nyilvánosak, így nem tudható pontosan, hogy mely parcellák vannak a família birtokában, és a földek bérlőinek érdekeire hivatkozva Wekler is elzárkózott a pontos összegek megnevezésétől.) A politikus nem tagadta, hogy a napilap értesülései helytállóak, de egyrészt annak bosszújával magyarázta az ügyet, továbbá azzal védekezett, hogy nem sértett jogszabályt az állami támogatás felvételével. Sőt: mivel a szubvenciót a feltételeket teljesítő pályázók hozzá hasonlóan automatikusan elnyerték, a kapcsolatrendszerét sem kellett igénybe vennie. A képviselők jogállásáról szóló törvény szerint azonban az Országgyűlés alelnökeként Wekler eleve nem folytathatna "kereső foglalkozást", sőt, a szerzői jogi védelem alá eső tevékenységet kivéve semmilyen díjazásban nem részesülhet. Nem most szegte meg tehát a törvényt, hanem évek óta összeférhetetlen és jogszabálysértő a tevékenysége, ha akár polgármesterként, akár cégeinek vezetőjeként egyéb jövedelmei vannak (lásd keretes anyagunkat). Az alelnöknek az az állítása sem állja meg a helyét, miszerint azzal sem követett el semmi törvénybe ütközőt, hogy idén februárban a készülő bortörvényhez módosító javaslatot nyújtott be, melyben azt kezdeményezte, hogy a Tolna megyei Mórágyot (ahol tavaly jelentős méretű szántót vásárolt szőlőtelepítési célra) a tolnai borvidéktől sorolják át a rangosabbnak tartott szekszárdihoz. Mindez ugyanis a terület és az ott megtermelt szőlő felértékelődését jelenti, márpedig a képviselők nem használhatják a tisztségüket a saját anyagi gyarapodásuk elősegítésére. Belturbulenciák Az összeférhetetlenséget az SZDSZ elnöke is érzékelhette, bár úgy vélte, Wekler nem sértett törvényt. Kuncze Gábor akkor sem a jogszabályokra hivatkozott, amikor még az ügyvivő testület ülése előtt az eset valószínű politikai következményeiről beszélt; ehelyett az indoklást elkenve utalt az SZDSZ érdekeinek védelmére. A kilátásba helyezett retorzió fényében aztán nem kis meglepetést keltett, hogy múlt keddi állásfoglalásában a testület beérte a bevezetőben említett halk kéréssel. A Narancs információi szerint a körülményekhez képest igencsak finom hangú nyilatkozat egyáltalán nem tükrözi az ügyvivő testület ülésén történteket. Lapunk több forrásból úgy értesült, hogy az igen feszült és gyakran személyeskedő hangvételű tanácskozáson Wekler az ügyet ismét a volt felesége és a szintén pervesztes napilap bosszújaként próbál-ta láttatni, és azzal fenyegetőzött, hogy a nyilvánosság előtt eleveníti fel például Magyar Bálint ingatlankölcsönét (amit tavaly a pártban szintén nem követett felelősségre vonás), ha az ügyvivő testület rajta akarna példát statuálni. Egyik forrásunk szerint emellett Wekler finoman körülírta, hogy megfelelő gazdasági pozícióért cserébe esetleg hajlandó lenne lemondani a mandátumáról, ennek megvitatására azonban már nem került sor. Kuncze ugyanis letett Wekler megregulázásáról, miután érzékelte az ügyvivők többsége, de elsősorban Magyar Bálint és Horn Gábor ellenállását, akik nem akarták, hogy az ügy további hullámokat verjen. A Narancs információi szerint a felszólalók közül Béki Gabriella és Ungár Klára ítélte el élesen Weklert, utóbbi kilátásba helyezve, hogy véleményét a nyilvánosság előtt is fenntartja. (Az ügyvivő testület üléséről hiányzott Csőzik László, Fodor Gábor, Gusztos Péter és Szent-Iványi István.) Az ülésen történtek mellett arról kérdeztük volna Kuncze Gábort, hogy kormányra kerülésük esetén a mostani ellenzéki politikusok a Wekler-affér kezeléséhez hasonló finom bánásmódra számíthatnak-e, de a párt elnöke nem reagált megkeresésünkre. "Az ügyvivő testület arra az álláspontra helyezkedett, hogy (É) ami törvényes, az egyben erkölcsös is" - kifogásolta a párt vezetésének a Wekler-ügyre adott válaszát az SZDSZ-ből való kilépését indokló levelében az író Eörsi István. Azt, hogy a politika és a morál kapcsolata, illetve határai a rendszerváltó Magyarországon tisztázatlanok, persze nem Wekler Ferenc sikeres szőlőtelepítési programja óta tudjuk: hasonló viták zajlottak le például Magyar Bálint tavaly nyári 30 milliós ingatlankölcsöne, Gyurcsány Ferenc eredeti tőkefelhalmozása, vagy éppen Medgyessy Péter eltitkolt ügynökmúltja kapcsán is. Igaz, a Wekler-ügyhöz nem annyira nehéz iránytűt találni, amint erre Bauer Tamás és Gusztos István is utalnak az SZDSZ országos tanácsának rendkívüli ülését kezdeményező minapi levelükben. Bauerék a fenti törvényi kifogások hangoztatása és Wekler lemondatásának sürgetése mellett a párt vezető politikusaira nézve szigorúbb összeférhetetlenségi szabályok bevezetését tartják szükségesnek. Az SZDSZ-ben ugyanakkor többen kifogásolják, hogy az országos tanács ülését kezdeményező levél megelőlegezi a meghozandó határozatokat, a párt vezetése pedig lapzártakor nem kíván érdemben foglalkozni a javaslattal. Természetesen Wekler Ferenc véleményére is kíváncsiak voltunk, de ő nem kívánt lapunknak nyilatkozni. Pedig egyebek mellett válaszolhatott volna arra a kérdésre, hogy ha nem a saját anyagi érdeke miatt lobbizott a fent említett Mórágy átsorolása mellett (bár ezt ebben a formában sosem cáfolta), akkor miért nem tette meg ugyanezt más falvakért. Wekler indítványa végül nem került a parlament elé, ám a borvidékek határainak kijelölése később minisztériumi hatáskörbe került, ahol sok más parlamenti borlobbista kívánságához hasonlóan a szabaddemokrata politikus óhaja is teljesült. Bár Wekler és az agrártárca illetékesei tagadják, hogy kapcsolatban álltak volna egymással, nehéz elhinni, hogy Mórágy átsorolása a puszta véletlen műve. Az sem valószínű, hogy Wekler eredeti egyéni képviselői indítványának frappáns, egymondatos indoklása ("Mórágy a Bonyhádot Bátaszékkel összekötő út mellett fekszik, földrajzi környezete alapján a szekszárdi borvidékhez indokolt átsorolni") hatotta meg az agrártárca (FVM) tisztviselőit. Ugyanazon út mellett fekszik, és szintén a tolnai borvidék völgységi körzetéhez tartozik Grábóc, Mőcsény és Bátaapáti, e falvak szőlősgazdái mégsem voltak olyan szerencsések, mint Weklerék. Helyszíni szemle Nagy István, a Tolnai Borvidék Hegyközségi Tanácsa elnöke több nyilatkozatában is kifogásolta, hogy a tanács tagjai a minisztérium döntéséről csak a sajtóból értesültek. A borvidékek határaival kapcsolatos javaslatokat ugyanis maguk a hegyközségek szokták kezdeményezni, márpedig ez esetben Nagy szerint erről szó sem volt. Nagy István a Narancsnak elmondta: igaz az FVM vezetőinek állítása, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa nem kifogásolta a minisztérium őket érintő lépését, ám ennek az az oka, hogy arról korábban egyáltalán nem értesültek. A környéken jelentős szőlőbirtokkal rendelkező Nagy István lapunknak mindehhez azt is hozzátette, hogy nem Weklerrel, hanem az eljárással szemben van kifogásuk: nem tudják, hogy milyen földek kerültek a borvidékhez, és az ott telepített szőlő fajtaszerkezete illeszkedik-e a szekszárdi borvidék rendtartásához. Weklerék új szőlősnek kiszemelt szántója egyébként közvetlenül határos a már régóta a szekszárdi borvidékhez tartozó alsónánai szőlőkkel, ezért a politikus igyekezete önmagában még érthető is lenne. Nagyék azonban azért aggódnak, mert nem tudják, hogy a falu túloldalán mennyi és milyen fekvésű szőlő tartozik Mórágyhoz: az esetleges gyenge ottani minőség az egész körzet megítélését ronthatja. Wekler új ültetésű mórágyi szőlője jelenleg puszta fikció. A Narancs hét végi látogatásakor még az oltványokat sem helyezték el: egyelőre csak egy tavaly vásárolt, nemrég megforgatott szántóföldről beszélhetünk. Ennek megfelelően a támogatási pénznek is még csak egy kis részét folyósíthatták, ahhoz ugyanis előbb át kell minősíteni a területet szőlőssé, amihez viszont oltványozni kell. A környékbeliek eközben nem túl lelkesek az új szőlőbirtok kialakítása miatt. Ennek egyik oka az, hogy a sajtóból és a közeli Mecseknádasdról viszonylag jól értesültek a Wekler-saga fejleményeiről. A bántalmazással kapcsolatos hírek nem igazán foglalkoztatják a témára jellemzően amúgy sem kényes helyieket - nem úgy az elvált feleség háza. "Milyen ember az, aki kirakatja a bírósággal a volt feleségét a házából?" - vázolta a közhangulatot szónoki kérdésével beszélgetőtársunk Mórágyon. Alsónánán a falu egyik része ellenzi, hogy a munkagépek a temetőhöz vezető úton járjanak át, igaz, a szomszédos birtokok is csak onnan közelíthetők meg egyszerűen. Weklert a legtöbben még sosem látták a környéken, igaz, nehezen is lenne elvárható, hogy maga irányítsa a munkálatokat. Ami miatt beszélgetőtársaink a legtöbbet panaszkodtak, az a Weklerék földjein fizetett napszám. A szokásos összeg ugyanis a környéken 2500- 3200 forint, ehhez képest Weklerék intézői az igen nehéz munkának számító kézi kapálásért is csak 2400 forintot fizettek, és a munkások a szokással ellentétben nem kaptak védőitalt. Mindez persze elüthető azzal, hogy az emberek annyiért mennek el, amennyiért megéri nekik, ám egy magas munkanélküliség sújtotta környéken sokan örülnek, ha akad munka, ezért az alacsonynak számító fizetségért is mindig van jelentkező. Amúgy sem szabad feltétlenül magát Weklert hibáztatni az alacsony napszámért, hiszen annak mértékéről feltehetően nem ő dönt: más kérdés, hogy magas közjogi méltóságot betöltő liberális politikusként megengedheti-e magának az oda nem figyelés luxusát. A negyedmilliárdos állami támogatásról szóló hírek mindenesetre nem javították Wekler környékbeli megítélését. Azt, hogy az ügy mennyire rontja az SZDSZ megítélését, talán korai megjósolni. Ám nehéz elképzelni, hogy magas közjogi méltóságot betöltő brit vagy francia politikus megúszná egy szimpla kis ejnyebejnyével, ha a Wekleréhez hasonló történetbe keveredne. A nagyobb múltra visszatekintő parlamentáris demokráciákban morális szempontból persze sokkal biztosabban körülhatárolt a politikusok mozgástere, mivel ott már kialakultak és a közgondolkodásban mélyen meggyökeresedtek az aggályos ügyek kezelésének szabályai. A rendszerváltó országokban ez a folyamat még kevéssé előrehaladott, éppen ezért a tét is nagyobb: a jövő Magyarországának politikai kultúráját épp az ilyen esetek kezelése befolyásolja leginkább. "(É) - Az biztos, hogy a későbbi vállalkozásaimhoz rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem abban az időben. De az is igaz, hogy a legmagasabb végzettséggel a legkevesebbet kerestem a megye tanácselnökei közül. Már akkor is sokba került nekem a politika. - Ugye nem azt akarja mondani, hogy a parlament alelnökeként, bizottsági tagként, SZDSZ-ügyvivőként >>ráfizet- Félreértés ne essék, nem panaszkodom. Ha nem akarnám, nem csinálnám, számomra a parlamenten, a politikán kívül is van élet. De az tény, hogy ha a vállalkozásaimat teljes erőből működtetném, és nemcsak hébe-hóba foglalkoznék velük, a mostaninak a sokszorosa lenne a havi jövedelmem. A politikában senkinek nincs stabil egzisztenciája. De az embernek mindig, minden cselekedetében tudnia kell, honnan indult, mi a dolga az életben. Nekem továbbra is a szülőföldem és környékének érdekeit kell képviselnem." (Részlet Hollai Andrea interjújából; Népszava, 2002. május 25.)

https://magyarnarancs.hu/belpol/wekler_ferenc_es_az_allami_tamogatas_totildekesites-53628

https://web.archive.org/web/20210919114838/https://magyarnarancs.hu/belpol/wekler_ferenc_es_az_allami_tamogatas_totildekesites-53628

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/wekler-ferenc-es-az-allami-tamogatas-totildekesites

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-08-19 00:00:00

Leisztinger Tamás pályaképe – I.: A kis gömböc

Leisztinger Tamás az új gazdasági mechanizmus évében született, egy terézvárosi értelmiségi családban. Az édesapa az Orion gyárban dolgozott villamosmérnökként, édesanyja fogszakorvos. Karrierje az elmondások szerint magától értetődően vezetett az iskolai matek- és fizikaversenyeken elért sikerektől az ELTE TTK elméleti fizika szakáig. Forrásaink egyöntetűen kivételesen okos, eleven gondolkodású emberként jellemezték, akit a játék és a kihívás vonz - legyen szó egy cég bekebelezéséről, egy fogós sakkfeladványról vagy épp a bioenergiával működő Egely-kerék tudományos cáfolatáról. A nyilvánosságot kerülő fiatalember azt hangoztatja, hogy az egyetem mellett taxizásból tartotta fent magát; mi úgy tudjuk, a korszak más jellegzetes foglalatosságai sem álltak tőle távol: gépkocsikat hozott be külföldről, lakóingatlanokat közvetített a fővárosban, számítógép-alkatrészekkel kereskedett. Első "rendes" irodája állítólag a Pixel-Graphics Számítástechnikai Kft. (Pixel-G) Balassi Bálint utcai központjában volt (ez ma a HBW Expressz Takarékszövetkezet fiókja). A céget végzős műegyetemista tankörtársak alapították a rendszerváltás hajnalán. (Fáy Zsolt ügyvezetővel, Farkas Gáborral és Rostás Attilával Leisztinger 1991 után közösen jegyezte a No-com Kft.-t. A Pixel-G tagja volt még Barczi Imre és Gerényi Gábor is, akik később az Internetto nevű internetes portál megszületésénél is bábáskodtak.) A Sony és a Microsoft magyarországi megjelenéséig a társaság multimédiás szoftvereket, hang- és képi megoldásokat kínált, továbbá televíziós stúdiókat szerelt fel a Sony Broadcast hazai képviselőjeként, illetve Amerikából szállított be irodai és üzleti szoftvereket. 1994-ben félmilliárdos árbevételt realizáltak, ez volt számukra a csúcs. Leisztinger 1993 novemberében társult a cégbe: ezt követően a vidéki stúdiókkal tárgyalt, és finn faházakat árult. A számítógépes multik bejövetelével új húzóágazat után kellett nézni: ekkor került a képbe a kárpótlási üzlet. Anyajegyek A Leisztinger-birodalom gyökerei 1994-95-re nyúlnak vissza, amikor javában folyt az állami tulajdon értékesítése kárpótlási jegy (kpj) ellenében. Ez idő tájt alakultak sorra a kpj-hasznosítók is, amelyek jórészt az értékpapír-vásárláshoz kapcsolódó adókedvezmények, valamint adókerülési kiskapuk kihasználására szerveződtek. (Lásd Jegyek és hasznosítók című keretes írásunkat.) Csak a társaságok töredéke gondolt arra, hogy ténylegesen begyűjtse, megforgassa és befektesse a kpj-t: e kisebbség abból az ábrándos ideából indult ki, hogy a tízezer forintos névértékű jegy - amit a piacon megkaphattak 3-4 ezerért - valamikor (valakiknek) a kamattal megnövelt értéket, vagyis tizenhétezer-négyszáz forintot fog érni. A megérzés összekapcsolódott azzal a számítással, hogy jöhet bármilyen politikai kurzus, annak vagyont (állami vállalatok részvényeit) kell tenni a kárpótlás mögé, különben összeomlik az árfolyam, és ez a kárpótlás politikai kudarcának nyílt beismerése lenne. A kérdés csak az volt, hogy mikor és milyen vagyonelemeket hirdetnek még, és kik állnak rá véletlenül készen - mobilizálható kpj-csomaggal a zsebükben. A HB Westminster Kárpótlásijegy Befektető Rt. (HBW I) 1994 szeptemberében jött létre, nyilvános részvénykibocsátással. Az emissziót a "sikerre való tekintettel" az alapítók - a Pixel-G-ből Fáy, Rostás és Leisztinger - fél éven belül megismételték. A cég irányításának a megszerzését, melyhez a tőke töredéke (0,01-0,02 százalék) is elégnek bizonyult, szavazatelsőbbségi részvényekkel biztosították maguknak. A HB Westminster gyors megtérülésű üzleteket bonyolított: kpj-t adott el privatizációs lízingben részt vevő cégeknek (például a Suzuki egyik hazai beszállítójának), illetve állami résztulajdonokat vett és adott tovább 20-25 százalékpontos biztos nyereséggel (például a Ganz Holdingot, a Baranyakert). Arról, hogy másfél év után miért szakítottak egymással a HBW I tulajdonosai, nem sikerült az érintetteket megkérdeznünk. Egy forrásunk szerint az alapítók befektetési filozófiája különbözött: Fáyék bankot akartak, míg Leisztinger gyorsan szeretett volna extraprofitot szerezni, "mint Richard Gere a Pretty Womanben" - felvásárlással, reorganizációval, eladással. Más úgy véli, prudenciális okokból került sor a válásra: nem vette volna jól ki magát, ha hasonló néven működik egy takarékszövetkezet - a HBW Expressz - és egy hiperaktív befektetési holding. (Tény: 1996 őszén a Leisztinger befolyása alá került Pannon Váltó is részt vett abban a konzorciumban, amely a Polgári Bankot szerette volna privatizálni, de a bankfelügyelet a bankalapítási kérelmet a nem megnyugtató tulajdonosi háttér miatt visszautasította.) Leisztinger 1995-96-ban "önállósult": októberben a vezetésével és a névadó-alapító 50 százalékos befolyásával létrehozta a HB Westminster II. Rt.-t (HBW II), melyet aztán 1996 júniusában Dominique-Francois Jean Arago francia matematikus-fizikusról nevezett el. A HBW II 1995. július-szeptember közötti részvénykibocsátása során 13 ezer kisbefektető és 10 cég kpj-csomagját fogadta be. Leisztinger és társai mindössze hatmillió forint névértékű szavazatelsőbbségi részvény birtokában egyedül irányíthatták az 1,628 milliárd forint jegyzett tőkéjű céget - az Arago ezekből a milliókból indult. A kisrészvényesek rövidesen meglepve tapasztalták: a névértéken beszámított jegyeket piaci árfolyamra értékelték le. Vagyis jegyhasznosító részvényeik rögtön veszítettek az értékükből, az osztalékból a későbbiekben - ha egyáltalán volt - korlátozottan részesültek. Az Aragót működése alapján kockázatitőke-társaságként lehetne definiálni, amely észreveszi, ha a piacon egy cég alulértékelt: gyors felvásárlással "bemegy", majd jó áron továbbértékesíti. Másrészt olyan cégekbe fektet, ahol a tulajdonosi szerkezet lehetővé teszi, hogy viszonylag alacsony stockkal is meghatározó befolyást szerezzen az irányításban: ha szükséges, elvégzi a főként pénzügyekre kiterjedő reorganizációt, s ezután a cégeket értékesíti, esetleg osztalék formájában veszi ki a befektetett tőkét, és a "lerongyolódott" társaság eladásából szerez extraprofitot. Az Aragóra jellemző, hogy a kiszemelt cégben annak éves közgyűlése előtt valamivel kevesebb mint 33 százalékot birtokol - azért, hogy ne kelljen nyilvános vételi ajánlatot tennie -, az embereit beülteti a társaságok vezető testületeibe. Mindenkit biztosít, hogy a vállalati stratégiát változatlanul hagyja, barátságos viszonyra törekszik a menedzsmenttel, és a befektetést hosszú távra tervezi - aztán az élet rendszerint másképp alakul. Az Arago különlegessége, hogy az akvizíciók méretéhez és számához viszonyítva viszonylag kevés saját tőkével és olykor óriási adósságokkal vágott bele a hódításokba, ráadásul Leisztinger a cégfelvásárlásokkal párhuzamosan az Aragóban is expanziós taktikát alkalmazott: a kisbefektetők kiszorításával növelte a "baráti tulajdonban" lévő üzletrészt. A likviditás javítására a kezdetektől aktív tőzsdei pénzmenedzsmentet folytatott, adta-vette a társaságok részvényeit. Saját papírjai kibocsátásához és cseréjéhez, a csendes és gyors felvásárlásokhoz akár külön egy-egy ügyletre szerveződő, változó öszszetételű, jól működő brókerkapcsolatokat használt (City, K&H Bróker, Cenzor, Procent, IE-New York, Concorde stb.): az ilyenekben Leisztinger "tőkepiaci szocializációja" okán eleve nem szenvedett hiányt. Elég csak a személyes kapcsolatokra utalni: Leisztinger volt felesége a Concorde egyik tulajdonosának, Borda Gábornak a testvére; a baráti körhöz tartozott Albrecht Ottó is, a tőzsde felvásárlásában a közelmúltban az Arago oldalán részt vevő Cashline vezetője; a City Bróker élén pedig az a Hülvely István állt, aki később a Hunguest Hotels Rt. vezérigazgatója lett. Mindez persze nem jelenti azt, hogy egy-egy megbízást a szolgáltatók nem piaci áron nyertek el. Az Arago számára a diszkréció és a tőzsdei megbízások technikai lebonyolításánál is érvényesülő önállóság volt a döntő szempont. Az Arago sikere még így sem jöhetett volna létre megfelelő banki háttér (Inter-Európa Bank, CIB, Raiffeisen) nélkül, amely a nagy tőkeigényű transzferek finanszírozását lehetővé tette. Az Eravis-szállodalánc ingatlanai például banki fedezetként szolgáltak, és nem csak a működésükből származó eredményükkel támogatták a holding likviditását. Leisztinger lényegében már 1995-96-ban kialakította annak a csapatnak a magját, amely a későbbi cégvásárlásokat és a vagyon működtetését menedzselte. Bekerült a portfólióba a két legtartósabb befektetés: az Eravis és a Hunguest. Létrejött a cégeket szinte követhetetlen kereszttulajdonlásokkal egymáshoz láncoló, üzletrészcserékkel folyamatosan mozgásban tartott holding tulajdonosi szerkezete, melyben a döntési jogok a Leisztinger famíliánál összpontosultak. Kapcsolatba lépett számos - "kpj-vel kényszerkárpótolt" - települési önkormányzattal, ami a későbbi cégfelvásárlásoknál is jól jöhetett, csakúgy, mint a fokozatosan kiépülő, a legfelsőbb köröket is elérő politikai kapcsolatok. Az első komfortérzés A HBW II születése arra az időpontra esik, amikor az ÁPV Rt. - készpénz és kpj ellenében - piacra dobta az Eravis Rt. 51,4 százalékos pakettjét. A közel 90 százalékban állami tulajdonú Eravis Rt. apportlistáján egykori munkás- és diákszállók voltak, köztük néhány egy-, két- és háromcsillagos hotel. Hasznosításukra korábban többfajta elképzelés született: a fővárosi ingatlanokat hol szükség-, hol bérlakásoknak építették volna át, végül egy korábbi sikertelen próbálkozást követően kitűzték a privatizációt. Mintha már a részvényjegyzési szabályokat is a HBW II-nek találták volna ki: a magán- és intézményi befektetők közül előnyben részesítették az alanyi kárpótoltakat, illetve az önkormányzatok és a mezőgazdasági szövetkezetek mellett a kpj-hasznosítókat. A HBW II még arra is ügyelt, hogy saját részvényesei között minél több legyen a kedvezményezetti körből, így az alanyi kárpótoltak számára elkülönített csomag megmaradt részére is lecsaphatott. (Kovács Kálmán, az Eravis-emisszióval megbízott K&H Bróker kibocsátási igazgatója, aki korábban az ÁVÜ Portfólió-menedzsment Igazgatóságán dolgozott, jelenleg pedig a Forrás Rt. vagyonkezelési igazgatója, 1996-99 között bent ült az Arago felügyelőbizottságában.) A HBW II első körben az Eravis jegyzett tőkéjének 12,4 százalékát vásárolta fel: a Leisztingerhez köthető cégek részesedésüket az innen-onnan, a szintén tulajdonos fővárosi önkormányzattól, kisbefektetőktől 37,6 százalékot vásárló Domestore Kft. segítségével tornászták 50 százalékra. A Domestore-t a HBW II alapította - s mivel a törvény ekkor még nem zárta ki a közvetett tulajdonlást, és csak a részvénytársaságoknak írt elő nyilvános ajánlattételi kötelezett-séget a kisbefektetők felé, az üzlet nyélbe üttetett. Az Eravis megszerzésekor ismerhette meg Leisztinger nem egy későbbi munkatársát. Az Eravis-menedzsment élén álló Karikás György, aki a rendszerváltás előtt az építőipart minisztériumi főosztályvezetőként felügyelte, kénytelen volt leszámolni tulajdonosi ambícióival. Ellenben a helyén maradhatott, amihez Csiha Judit akkori igazságügyi államtitkár (korábban a fővárosi MSZP frakcióvezetője, később privatizációs miniszter) személyes közbenjárására is szükség volt, aki Karikást és Leisztingert is régebbről ismerte. Leisztinger valószínűleg az Eravis-üzlet révén találkozott a főváros értékpapír-portfóliójának kezelésével megbízott Sasinszki Ágnessel, Angelusz Ivánnal és az első kerületi fideszes képviselő Törő Imrével, akik később a Hunguest megszerzésére alapított Aquincum Kárpótlásijegy Befektetési Rt. születésénél is ott voltak. Sasinszki azóta az Aragónál ragadt, több cégben is képviselte a holdingot. Az Eravis első HBW II-s igazgatóságában feltűnt Hülvely István, aki a Dunaholdingnál és leányvállalatainál töltött be vezető pozíciókat (többek között a City Brókernél, melynek Leisztinger is ott ült a felügyelőbizottságában a HBW I-részvények kibocsátását követően), és Gránicz János, az Arago későbbi vezérigazgatója, aki Leisztinger jobbkezének számított. Az Eravis-akciót az Inter-Európa Bank hitelezte (sajtóértesülések szerint a többségi tulajdon megszerzése mintegy 800 millióba és 400 millió névértékű kpj-be került), melynek idővel több munkatársa is az Arago és csatolt részei vezető testületeiben landolt, és aktívan részt vett egyes cégek reorganizációjában (Kálmán Zsolt, Takáts Imre). Vidéki szálláshelyek Szállodaipari portfólióját a főként vidéki (Balaton-parti) ingatlanokkal rendelkező Hunguest hotellánccal kívánta országos méretűvé fejleszteni az Arago. Ám mielőtt megjelent volna a Hunguest háza táján, 1996 júliusában a Pannon Váltó Rt.-ben (PV) szerzett 33 százalékos részesedést. Ebbe a cégbe az állam egy évvel korábban az önállóan eladhatatlan kisebbségi üzletrészeit helyezte el, s ez a társaság is a kárpótoltak, illetve a kpj-vel rendelkezők számára jelentett volna befektetési lehetőséget. A kárpótlási jegyekért vásárolt PV-részvények egy csomagját azonban a PV menedzsmentje egy brókercégen keresztül begyűjtötte, és az általa alapított kft.-be helyezte el. A PV menedzsmentje aztán ezt a csomagot kínálta fel eladásra - a piaci ár fölött mindössze egy százalékkal - az Aragónak. A PV-t a későbbiekben a holding gyakorlatilag házi bankjává változtatta: befektetési és akvizíciós tevékenységeiket összehangolták, a PV portfóliójában a későbbiekben javarészt az Arago-érdekeltséghez kötődő papírok landoltak. (Érdekesség, hogy az Arago cégjegyzésre jogosult tagja volt 1996. március-augusztus között a PV ügyvezetője, az ÁVÜ-ből indult Scheuer Gyula neje is.) A PV menedzsmentjéből többen is megmaradtak az Arago-csoport közelében, köztük Zala László ügyvéd, a PV felügyelőbizottságának elnöke, akivel legutóbb a Kopaszi-gáton találkozhattunk az Arago érdekeltségű Öböl XI. Kft. ügyvezetőjeként. (Lásd: Láb az ajtórésben, Magyar Narancs, 2004. május 13.) Az Arago-csoport a PV-t is bevonta abba a konzorciumba, amely decemberben a szállodalánc üzemeltetését felügyelő társaságban vásárolt jelentős befolyást. A Hunguest "megszerzésére" alakult konzorcium (Eravis, PV és a 868 millió forintos jegyzett tőkéjű Aquincum Kárpótlásijegy Befektetési Rt.) egy héttel 1996 karácsonya előtt szerzett 50 százalékos tulajdonhányadot a Hunguest által alapított Hunguest Hotels Rt.-ben (HH), melybe korábban apportként bevitték a 36 vidéki szállodát üzemeltető 25 kft.-t. A helyzetet bonyolította, hogy a Hunguest Rt.-nek csak a kezelésében, és nem a tulajdonában volt az egykori szakszervezeti üdülővagyon, amelynek húsz évre szóló üzemeltetési jogát a Népjóléti Minisztérium felügyelete alá tartozó Magyar Nemzeti Üdültetési Alapítványtól (MNÜA) kapta meg. A konzorcium birtokába a hírek szerint 150-200 százalékos árfolyamon jutott a 850 millió forintos jegyzett tőkéjű cég fele, amit azonnal 1,2 milliárdos névértéken végrehajtott tőkeemelés követett. Hogy az Eravis a rá eső 6-800 milliót például miből fizette, a tranzakció során nem derült ki. Egy 2001. januári állami számvevőszéki vizsgálat ugyanakkor arról számolt be, hogy a vevőknek szinte semmibe sem került a pénzügyi művelet, mert a Hunguest Rt. a bevételt az Arago-csoport részvényeinek vásárlásaira fordította viszsza. (Erről szól Szociális alapon című keretes írásunk.) Az Eravis- és a Hunguest-szállodalánc hitelből, ingatlaneladásból és a működési eredményből származó bevételek segítségével nagyszabású modernizáción esett át - új hoteleket is vásároltak, legutóbb épp Szerbia-Montenegróban (2004. május). 2000-ben a két céget egybeolvasztották: a HH megkapta üzemeltetésre az Eravis szállodáit bérleti díj fizetése ellenében, az Eravis pedig az Arago-csoport mindössze hét fővel működő vagyonkezelő cégévé alakult. (Karikás György, az Eravis hároméves rekonstrukciós programját megtervező vezérigazgató lemondott, és az Élelmiszer-ipari Minőség-ellenőrző Intézet élére távozott.) A patikamérleg nyelve Leisztinger a szállodaipart követően a gyógyszer-nagykereskedelembe fektetett. A gyógyszertár-privatizáció (beleértve a patikákat ellátó megyei gyógyszertári központok magánkézbe adását) a hazai ágazati privatizációktól eltérően decentralizáltan, önkormányzati hatáskörbe utalva ment végbe. A tömeges eladások igazából csak 1996-ban indultak meg, mert az ÁVÜ és az önkormányzatok öt éven át nem tudtak dűlőre jutni, hogy kit illet a vagyon, amit aztán még el kellett osztani a megyei és a települési önkormányzatok között. Az Arago Holding a nyilvános cégadatok szerint 1997 áprilisában lépett a patikapiacra Délkelet- és Délnyugat-Magyarországon. Mivel a szegediekkel nem tudott dűlőre jutni a város Heliomed-pakettjének eladásáról, a fő felvonulási terület Zala megye lett. Itt viszont az a "szerencsés" helyzet állt elő, hogy az önkormányzatok nem választották le és adták oda a patikusoknak a gyógyszertárak működtetési jogát, hanem azt a befektető kaphatta meg a gyógyszertári központokkal együtt. Nyáron a holding a Pharmaco Rt.-ben (Vas) és a Győr-Moson-Sopron megyei Gyógyszerkereskedelmi Rt.-ben is meghatározó tulajdont szerzett, majd fúzióval létrehozta a Westpharma Rt.-t. (Az igazgatóságba bekerült Szendrényi Lajos, az akkori népjóléti tárca gyógyszerügyi főosztályának volt vezetője.) A Westpharma Vasban és Zalában maga értékesíthette a patikákat, míg Győr-Moson-Sopronban az önkormányzatok "visszabízták" rá az üzemeltetést a privatizáció végéig. Leisztinger felismerte: ilyen feltételek között a gyógyszerforgalmazást célszerű értékesítési láncba felfűzni a gyártótól a kiskereskedőig, még ha ez ellenkezik is a gyógyszerészek személyi jogával (1994. évi XIV. tv.), amely a vállalkozói és szakmai szabadságukat volt hivatva biztosítani - és az elgondolás versenyjogilag is kérdésesnek tűnt. A "westpharmások" a munkáltatói (és az ingatlanra vonatkozó tulajdonosi) pozícióikat kihasználva diktátumszerű szerződésekkel kötötték be magukat a patikákba: mivel a patikusok saját vagyonukból a haszonbérleti és a tulajdoni jogot nem tudták megfizetni, többségi tulajdonosként Aragóhoz kötődő cégek (Cirrus Rt., Quadron Kft.) jelentek meg a patikusok bt.-jében kültagként, melyben a beltag 26 százalékos tulajdonrésszel (és teljes körű felelősséggel) bírt. Sok esetben az önkormányzatok érdekei egybeestek a Westpharmáéval, hiszen tulajdonosként a lehető legnagyobb bevételt szerettek volna kapni a patikákért. Az ingatlan kikiáltási árától megrémült gyógyszerészeknek a Westpharma készfizetői kezességet ajánlott - a leírt feltételekkel. Az ügyekről 1998 tavaszán értesült a Magyar Gyógyszerész Kamara, mely egész nyáron tárgyalt a Westpharmával a helyzet rendezéséről. Noha Leisztinger saját állítása szerint hosszú távra tervezett a gyógyszer-kereskedelemben, 1999 júniusában értékesítette érdekeltségeit a stuttgarti székhelyű PB Pharmának - sajtóhírek szerint kb. hatmilliárd forintért. Azt, hogy ennek volt-e köze a patikusok ellenállásához, nehéz megállapítani - mindenesetre a készpénz jól jött a Zalakerámiában 1999 tavaszán szerzett részesedés növeléséhez. Az Arago megjelenése a gyógyszer-kereskedelemben elősegítette a vertikális koncentrációt, mely német multik (UTA Pharma, Phoenix Pharma) belépésével folytatódott. Fél év a zaciban A Westpharma-sztorival párhuzamosan zajlott a BÁV Bizományi Kereskedőház Rt. felvásárlási kísérlete. A BÁV-ról az 1998-as országgyűlési választások utáni első gyorsjelentés különös képet festett, mivel a megnövekedett árbevétellel szemben csökkenő eredmény állt. Ugyanakkor kitudódott, hogy a társaság a kampány idején az MSZP-nek és az MSZOSZ-nek is pénzt juttatott különböző gyanús jogcímeken. A hibás gazdálkodás nem tett jót az árfolyamnak, a törvénytelen pártfinanszírozásra utaló jelek pedig minden későbbi, BÁV-ot érintő spekulációnak politikai színezetet kölcsönöztek. Így annak ellenére, hogy a BÁV zálogtevékenysége rendkívül jövedelmező, a cég ingatlanportfóliója pedig figyelemre méltó volt, a részvények 1998 augusztusában alacsony forgalom mellett mindössze 110-120 százalékon mozogtak. Szeptemberben az árfolyam megugrása nyilvánvalóvá tette: ez több befektetőnek is szemet szúrt. Leisztinger októberben tett nyilvános ajánlatot, és első körben közel 20 százaléknyi BÁV-részvényt sikerült is megszereznie, melynek révén - nagyjából felesben a fő tulajdonos Magyar Fejlesztési Bankkal - képviselőket delegálhatott a BÁV vezető testületeibe. Januárig az érdekeltségein keresztül (Arago, PV, Eravis) részesedését 50 százalék fölé tornászta, mire az MFB - határozott kormányzati parancsra, a menedzsment radikális cseréjét követően - bekeményített, és megpróbálta tárgyalásra bírni a holdingot résztulajdona eladásáról. Leisztinger az erősödő nyomásra - APEH-vizsgálat, a Hunguest Hotels részére az MFB által folyósított, hosszú lejáratú rekonstrukciós hitel felfüggesztése - végül kénytelen volt eladni a csomagot, amely a BÁV visszaállamosítását követően a 2002-es választások előtt egy Fidesz közeli céghez vándorolt. A sajtóhírek szerint Leisztinger az értékesítéssel sem járt rosszul: az MFB a részvények darabjáért 2800 forintot (2,8 milliárdot) fizetett, és ezzel 800 millió forint körüli nyereségre tett szert. A BÁV körüli féléves versenyláz a Horn-kormány idején megtollasodott vállalkozót szélesebb körben is ismertté tette - elsősorban Simicska Lajos akkori APEH-elnöknek köszönhetően, aki a piaci híresztelések szerint megértette Leisztingerrel, hogy jobban jár, ha viszszaadja a bizományit az államnak. (A sors különös fintora, hogy ma telekszomszédok a XI. kerületben. De erről később.) A tőzsde- és gazdasági hírekre kevésbé fogékony újságolvasónak ekkor tűnhetett fel, hogy létezik az Arago, és hogy addigi három éve alatt milyen tekintélyes méretűvé terebélyesedett. 1998 végén a holding és csatolt részei - az Eravis, a HH, a Westpharma és a BÁV - konszolidált vagyona meghaladta a 10 milliárd, árbevétele pedig a 40 milliárd forintot. (A következő részben folytatjuk a cégtörténetet, és feltérképezzük Leisztinger politikai hátországát.) Jegyek és hasznosítók A kárpótlási jegynek szabad utat engedő első kárpótlási törvényt (1991. XXV.) a Fidesz kivételével az összes párt megszavazta. (Igaz, a föld reprivatizációját megfúró törvény az FKGP szakadását idézte elő.) A kpj-t szabadon forgatható állami értékpapírként definiálták, amiért állami tulajdonú üzletrészeket, részvényeket, termőföldet, állami és önkormányzati lakást lehetett vásárolni, E-hitel felvételekor saját erőként lehetett felhasználni vagy életjáradékot igényelni. A kárpótlással végtelen történet vette kezdetét: az ágazatra komoly állami és magánintézményi szféra telepedett, melynek érdekében állt a kárpótlási üzlet folytatása, a jogosultak körének a kiszélesítése (n+1 számú kárpótási törvény elfogadása). Noha a jegy forgatható volt, az alapvető technikai-biztonsági feltételekre sem ügyelt az állam: nem készült pontos nyilvántartás a kiadott, a letétben lévő és az állam tulajdonába visszakerült, megsemmisítésre váró jegyekről. Mindezzel ráadásul egy másodlagos forgalmazásban is érdekelt brókercéget, a Budapesti Értékpapír és Befektetési (BÉB) Rt.-t bízták meg, amely több tízmilliárd forint értékű jegy elszámolásával maradt adós - ma sem lehet pontosan tudni, hogy hány jegyet adtak ki és mennyi van még forgalomban. A kárpótlás konstrukciós hibája már az elején a felszínre került: nem találkozott a "fókuszcsoport" (alanyi kárpótoltak, illetve a törvény értelmében "kényszerelfogadó" önkormányzatok, tsz-ek, a nyugdíjbiztosító) túlnyomó többségének igényeivel, amely nem vagyont, hanem készpénzt látott volna szívesen. A kpj-t épp a likviditását javítandó vitték a tőzsdére, ahol megkezdődött a politika számára katasztrofális árfolyam-lemorzsolódás. Innen kezdve az lebegett a döntéshozók szeme előtt, hogy minél előbb lezárják a kárpótlási históriát. Az állami vállalatok eladása nyilvános kpj-részvénycserés akciók vagy pályáztatás során, valamint az állami befektetési alapok létrehozása mind azt a célt szolgálták, hogy a jegyeket minél hamarabb felszívják a piacról. Ebben lettek volna szövetségesek a kpj-hasznosítók is, de jelentős részüket csak az adófizetési kötelezettség kikerülése vezette: a kpj-tulajdonosok formálisan eladták jegyeiket a társaságoknak, és pénzükért jegyhasznosítói részvényt vettek, a tranzakcióról az APEH felé pedig igazolást kaptak. Valójában nem történt készpénzmozgás, de az szja-kedvezmény (az adóalap csökkenthetősége) csak készpénzfizetés esetén járt. (A kpj-t a tulajok aztán a szabad piacon pénzzé tették.) A jegyhasznosítónak a költségoldalon érte meg, hiszen veszteséget termelt, mihelyt a "befogadott jegyeket" a forgalmi névértéknek megfelelően könyvelte el. A közel harminc kpj-hasznosító ennek ellenére összességében 13-15 milliárdnyi jegyet használt föl állami vagyon megvásárlására. 1992-97 között majd 70 társaság 70 milliárd forintnyi részvénye került a piacra a jegycserék során, ami arra utal, hogy az átváltási aránytól és a fizetési konstrukciótól (kpj- vagy kpj+készpénz-részvény csere) függetlenül is jelentős mennyiség koncentrálódhatott a kpj-hasznosítók környékén. Mindez jól jellemzi azt az illúziót is, amit a politika kergetett: hogy ti. az elsődleges kárpótoltakat meg kell védeni a spekulánsokkal szemben. A tapasztalat azt mutatja, hogy egy-két éven belül a jegyek többsége már nem az alanyi kárpótoltaknál volt. (Az óvintézkedések kijátszására terjedt el például a jegyzéseknél a bérsorbanállás.) A részvénycserére felajánlott üzletrészek között 1997 előtt több olyan akadt, melyre - mai szemmel érthetetlen módon - alig akadt érdeklődés - Budapest Bank, OTP, Mol -, ugyanakkor nagy siker volt az Inter-Európa, a Csemege-Meinl, a Balaton Fűszért, a Domus, a Globus, a Primagáz, Graboplast stb. 1996-ban csak két társaságot értékesítettek jegycserés privatizációval: az Eravist és a Pannon Váltót. A vevők Leisztinger Tamás cégei voltak. Szociális alapon Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) gazdálkodásáról szóló 2001. januári jelentésében részletesen vizsgálta az üdülővagyon privatizációját. Megállapította, hogy a költségvetésnek nem származott belőle bevétele, sőt a működtetésre, illetve a szociális turizmus támogatására adott hatmilliárd forintból a vagyon kezelésére alapított Hunguest Rt. mindössze 150 milliót költött kedvezményes üdültetés finanszírozására. Az ÁSZ szerint az MNÜA fokozatosan elvesztette az egykor 365 ingatlanból álló vagyon feletti rendelkezési jogát. A kuratórium és a vagyonkezelője közötti szerződés (1993) elmulasztotta szabályozni a Hunguest Rt. befizetési kötelezettségét, így a működésből származó bevételeket a Hunguest Rt. saját célra használhatta. A cég 1996 májusában húszmillió forint alaptőkével megalapította a HH-t, melybe augusztusban apportként bevitte az egyes üdülők üzemeltetésére létrehozott kft.-k eszközeit, és egyidejűleg tőkét emelt (658 millió forint értékben). Ebbe a cégbe szállt be az Eravis vezette konzorcium 1996 decemberében. A fizetési konstrukció a következő módon alakult: a HH 16 éves futamidejű, 24 százalékos kamatozású kötvényeket bocsátott ki 1,2 milliárd értékben, amit az Eravis-csoport jegyzett le. Ugyanazon a napon a HH a kötvényekért kapott pénzből üzletrészt vásárolt a konzorcium szatellitcégeiben (Domestore, Cirrus) - a HH-ban lévő tulajdonosi arányok módosulása nélkül. (A HH, melyben az Eravis-csoport került többségbe, a kötvényeket a további kamatveszteség elkerülése érdekében - az ÁSZ-vizsgálatot követően - visszavásárolta.) 1998-ban az MNÜA kuratóriuma az egyes üzemeltető kft.-kbe apportálta a tulajdonosi jogokat, hogy legyen banki fedezet az ingatlanrekonstrukció végrehajtására. Az MNÜA az így szerzett üzletrészeket a Hunguest Rt.-nek adta át, melyeknek ezáltal a HH is kisebbségi tulajdonosává vált. Üzletrészcserékkel aztán a HH és a Hunguest tiszta tulajdonú kft.-ket alakított ki. A Hunguest a stratégiai döntések jogát is kiengedte kezéből, amikor a befektető megjelenésével a mérleg nyelvét jelentő 1,76 százalékot a HH-ból kiszervezte a Hunguest Management Tőkebefektetési Kft.-be, melynek kizárólagos tagja 1997. március vége óta "a Leisztinger Tamás által képviselt tulajdonközösség". A Hunguest-szállodák privatizációs ügyében folytatott nyomozást, melynek során három Hunguest-vezetőt (Kovács Imre elnök-vezérigazgató, Képes Csaba és Jávor Miklós) is rövid időre őrizetbe vettek, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága 2002 szeptemberében megszüntette. A birodalom A 13 ezer kisbefektető közreműködésével alapított, a tárgyalt időszak végére 2,8 milliárd forint alaptőkéjű Arago Holding fő tulajdonosa saját leányvállalata, a Domestore Kft., melyet Leisztinger Tamás és édesanyja, Wobeczky Judit jegyez. 1999 végén az Arago tulajdoni részesedése a Domestore-ban 55,8 százalék volt, a Domestore pedig legalább 42,65 százalékát birtokolta az Arago részvényeinek (a szavazati jogok 63,48 százalékát). Az Arago mindig is részesedett a Domestore Kft.-ben változó arányban, ahogy minden vállalat, amelyben az Arago részesedést szerzett, átmenetileg tulajdonolta - szintén változó mértékben, ahogy a holdingon belüli tőkeátcsoportosítás megkövetelte - a Domestore Kft.-t.

https://magyarnarancs.hu/belpol/leisztinger_tamas_palyakepe_-_i_a_kis_gomboc-53844

https://web.archive.org/web/20220922140834/https://magyarnarancs.hu/belpol/leisztinger_tamas_palyakepe_-_i_a_kis_gomboc-53844

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/leisztinger-tamas-palyakepe-a-i-a-kis-gomboc

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-08-19 00:00:00

Leisztinger Tamás pályaképe – II.: A láthatatlan ember

Noha az Arago konszolidált vagyona a megalakulást követően ugrásszerűen nőtt, a holding sikerét a piac egyáltalán nem igazolta vissza. Hiába vezette a tőzsdekérelmezési kényszer 1999-ben parkettre az Aragót, részvényei a kutyának sem kellettek. Ennyire kevéssé forgó és alulértékelt papír alig akadt a tőzsde történetében. A kisbefektetők tapasztalatból tudták: Leisztingerék mellett számukra nem sok babér terem. A holding dominálta társaságok gyatra üzleti eredményt produkáltak mindad-dig, míg a tulajdonosi szerkezetük szórt volt; emiatt ritkán és csak minimális osztalékot kellett fizetniük. Közben folyt a kisrészvényesek türelmes kiszorítása a cégekből, aminek jellegzetes módszere volt a többszöri részvénycsere: e taktika lényege, hogy a tőzsdepiacokon kevéssé eligazodó kisbefektetők előbb-utóbb elmulasztják a papírjaikat kicserélni, amire eleve csak korlátozott számú elfogadóhelyen és szűk határidőn belül volt módjuk. A be nem váltott részvényeket a megbízott brókercég értékesítette, melyek aztán persze az Arago "közelében" landoltak. A kisbefektetőknek más nehézségekkel is meg kellett küzdeniük: aki például Zalakerémia-közgyűlésre szeretett volna menni, előbb megkereste a térképen Tófejet; a Pick Szeged Rt. ügyeit pedig kizárólag a Tisza partján lehetett intézni. Piszkos Fred barátsága Ahogy az Arago közkézhányada csökkent, vagyis a tulajdon koncentrálódott, és már nem okozott fejfájást az osztalékfizetési kötelezettség, a cégstruktúra is kezdett átláthatóbbá válni. Leisztinger átvezette az Aragón az összes befektetést, és már az sem volt baj, ha egy kis készpénz is marad a sublód mélyén. Az Arago ellenőrzése alatt álló társaságok is csak azután kezdték kényeztetni a tulajdonosokat, hogy a holding megszerezte a papírok túlnyomó többségét: ilyenkor viszont akár az eredményt meghaladó osztalékot is hajlandók voltak kifizetni. Az Arago a maga rettenetes piaci hírét lényegében az osztalékfizetési politikának és a (szándékosan) elhanyagolt befektetői kapcsolattartásnak (IR) köszönhette, vagyis annak, hogy akvizícióiról, terveiről és tulajdonosi hátteréről nagyon kevés nyilvános adatot közölt. A "hírhedtség" - bármilyen abszurd is - csak használt Leisztingeréknek: ha terveik idő előtt kiszivárognak, kisebbségi részesedésükkel könnyen bennragadhattak volna egy-egy üzletben (ahogy az egyetlen látványosabb buktájuk alkalmával, a Taverna Rt. 30 százalék körüli pakettjével történt 1999-ben). Rossz hírüknek "hála", rohamosan csökkent azon cégek tőzsdei értéke, ahová betették a lábukat: az Arago értéken alul vásárolhatta ki az adott társaságot. A holding terjeszkedését több-kevesebb aktivitással végigasszisztálta a bank- és tőzsdepiaci felügyelet: megoszlanak a vélemények arról, hogy az aktuális törvényi szabályozás mellett a felügyelet mit tehetett volna a kisrészvényesek védelmében. Burkolok, házhoz megyek Az Arago 1999 áprilisában egy 15,4 százalékos kisebbségi pakett birtokában vette át a Zalakerámia (ZK) Rt. irányítását, amely a megelőző két évben román, horvát és cseh csempegyártó cégekben szerzett üzletrészekkel a kelet-közép-európai piac jelentős szereplője lett. A terjeszkedést az előző (angol pénzügyi befektetők dominálta) vezetés hatalmas dolláralapú hitelekből fedezte, amelyek kamatterhei ellehetetlenítették a jövedelmezőséget. A ZK ideális befektetésnek tűnt az Arago számára: tőzsdei értéke jóval elmaradt az eszközök könyv szerinti értékétől, ugyanakkor a cég (különösen a magyar anyacég és a román Cesarom) "készpénztermelő képessége" nem hagyott kívánnivalót maga után. Az Arago az előző tulajdonosok által felvett kölcsönt átütemeztette, euróra váltotta, majd olcsóbbra cserélte. (A hitelt nyújtó konzorciumot a Raiffeisen Bank vezette.) A tőkebevonás árát a cég a piaccal igyekezett megfizettetni. Az Arago, illetve a cég kijelölte brókerek (Raiffeisen Értékpapír, OTP Értékpapír) 1999 és 2002 között négyszer hajtottak végre zártkörű tőkeemelést a társaságban, és ezzel együttesen 4,9 milliárd forint friss forrást juttattak a kerámiacsoportnak. Csakhogy az Arago részesedése soha nem haladta meg a 30 százalékot: aktívan kereskedett a részvényekkel, eladott pakettjeit a negyedéves jelentések vagy a közgyűlés előtt vásárolta vissza, illetve a tőkeemelésből újakkal pótolta. Az Arago a csempepiac szakmai kihívásainak viszont nem tudott megfelelni: hiába bővült a termékpaletta és vettek új gépsorokat, hiányzott a megfelelő stratégia és a jövedelmezőség sem javult. Az Arago 2003 márciusában engedett az orosz Gazprom-csoporthoz tartozó Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) régóta húzódó felvásárlási törekvéseinek. A ZK bekerülési és értékesítési áráról, az Arago nyereségéről nincsenek adatok - a holding az elsődleges részesedést egymilliárd forint körül vásárolhatta, de részvényeinek aktív kereskedelme és a saját maga által jegyzett tőkeemelések miatt a bekerülési árat lehetetlen megbecsülni. A ZK-csomag tőzsdei értéke ugyanakkor 2003 első negyedévében 6 milliárd forint felett járt. Szalámiszivattyú Az Arago a ZK-ban történt hatalomátvétellel nagyjából egy időben (1999 tavasza) kezdte csendben, apránként begyűjtögetni a Pick Szeged Rt. részvényeit. A menedzsmentnél csak akkor jelentkezett be (2000. tavasz), amikor már megvolt az egyharmados részesedés. Az Arago 2001 elején tőkét emelve növelte üzlerészét 42 százalékra, ami egy áprilisi döntést követően ugyanakkora szavazati arányt is jelentett. A Pick az Arago korábbi szerzeményeivel ellentétben nem volt lerobbant állapotban. 1999-ben 4 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el, melyhez több mint 1 milliárddal járult hozzá az 1994-ben a Budapesti Húsipari Rt.-től megvásárolt Herz Szalámigyár, valamint a csoporthoz 1997-ben került győri székhelyű Ringa Húsipari Rt. (Egyedül a friss tulajdonnak számító Szegedi Paprika Rt. termelt némi mínuszt.) Mindamellett változó kockázatot jelentett a sertéspiac ciklikussága, a húsexport-támogatás mértékének bizony-talansága és a kiskereskedelmi láncok térnyerésének árcsökkentő hatása. A menedzsment a térségi terjeszkedésben látta a jövőt, és abban, hogy az értékesítési csatornákat stratégiai befektető közreműködésével bővítik. Az Aragónak azonban nem volt nagy tapasztalata a külföldi partnerek bevonásában. (Ezt igazolja például a Westpharma eladása is, melynek kis- és nagykereskedelmi láncát a német vevő - a PB Pharma - röviddel később továbbértékesítette.) Az viszont a holding mellett szólt, hogy az eredeti cégvezetést általában - ideig-óráig - meghagyta, és támogatta a stratégiai célkitűzéseket. "A Pick életünk lehetősége" - nyilatkozott Leisztinger. Nem tette hozzá: a Pickben bevetésre vár 7-7,5 milliárd forint készpénz is! A Pick az Aragótól távolról sem azt kapta, amit esetleg remélt. A stratégiai vállalatbővítési tervek (például a román Comtim nagy-szalontai szalonnagyárának vagy a bécsi Weiser kolbászgyár megszer-zése) megfeneklettek. (Egy meg-valósult tranzakció, a Falcotrade Rt. megvásárlása és értékesítése 2001-2002-ben viszont súlyos veszteséggel járt.) A húsipar vezető cége, mely az orosz válságot is 5 százalékos növekedéssel vészelte át, megtorpant. Árbevétele csökkent - és nem csak a piaci nehézségek miatt (erős forint, kergemarhakór, magas sertésárak), hiszen a versenytársak ugyanazon kockázatok ellenére nyereségesek maradtak. (A Pick "racionalizálásáról" lásd Feketevágás című keretes írásunkat.) A Pick-részvényekért az Arago megjelenése utáni évben már a felét sem adták, az árfolyam lemorzsolódására a vezetés túlzóan negatív várakozásai csak ráerősítettek. Az Aragónak mindez kapóra jött: 2002 elején 4270 forintos áron (az eredeti összeget a bankfelügyelet nyomására 500 forinttal megfejelve) ajánlatot tett a kisrészvényeseknek, és 84 százalék fölé növelte a tulajdoni hányadát. Röviddel később a Pick-papírokat kivezették a tőzsdéről, 2002 őszén pedig Leisztingerék 5265 forintos áron kivásárolták a kisbefektetőket. (Elemzők a 9000 körüli árfolyamot tartották volna reálisnak.) Ezt követően az Arago a húszmilliárdos bekerülési költséget lényegében megfizettette a Pickkel: 2002-2003-ban összesen 17 milliárdot vehetett ki osztalék címén. Leisztinger most a Pick eladásából tehet szert nettó extraprofitra: az agyafúrt pénzügyi trükk bökkenője az, hogy ki veszi meg a legatyásodott és nagyjából csak húsfeldolgozóként működő - a termelőkkel kötött szerződések nagy részét felmondó - szegedi társaságot. Jobbról véd, visszaszúr Leisztinger Tamás tudomásunk szerint nem volt KISZ- (vagy BIT-) káder, felmenői között nem ismerünk szorgos apparatcsikokat. Nem tartozott azok közé, akik egy állami vállalat közép- vagy felső vezetőjeként maguknak privatizáltak. A szélesebb közönség a BÁV-ügy tetőzésekor ismerhette meg, melynek során éles pengeváltások voltak a vevő közvetítőjeként feltűnő Simicska Lajos és Leisztinger között. Ez az időszak - 1998 vége - volt az egyetlen, amikor Leisztinger a nyilvánosság védelmét kereste: a Magyar Sakkszövetség újonnan megválasztott elnökeként társadalmi pozíciót vállalt, és meglepő módon több lapnak is exkluzív interjút adott. Ekkoriban ragadt rá a sajtóban az "MSZP közeli vállalkozó" jelzője, ami hirtelen vagyongyarapodása tükrében nem meglepő. Ugyanakkor egy ideig az Orbán-érában sem ment rosszabbul a sora. Miután tisztes haszonnal kiszállt a BÁV-üzletből (lásd pályaképünk első részét: A kis gömböc, Magyar Narancs, 2004. augusztus 19.), a Pickbe úgy mehetett be, hogy az ÁPV Rt. képviselője az aranyrészvénnyel a zsebében nem firtatta az Arago manővereit. A fideszes polgármester, Bartha László pedig eladta az Aragónak a város 2,5 százalékos csomagját, aminek egyébként sem volt már stratégiai jelentősége. A levegő 2001 tavaszán fagyott meg az Arago körül: a holding ekkor kezdeményezte az Eravis-papírok kivonását a tőzsdéről. Ezután szaporodtak meg az összetűzések a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével (PSZÁF), melyeket egymás kölcsönös fenyegetése kísért (lásd Kétszer kapott körmöst című keretes anyagunkat). Szeptemberben elkészült a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány működéséről, azon belül a Hunguest-privatizációról szóló állami számvevőszéki (ÁSZ) jelentés, melyet rendőrségi nyomozás követett. Perrel fenyegetőzött az ÁPV Rt. a Pick tőzsdei kivezetése miatt (új képviselőjét többszöri felterjesztésre sem engedte be a közgyűlés a felügyelők közé). Leporolták az aktákat a City Kárpótlásijegy Befektető Rt. 1997-ben indított ügyében, mely kisbefektetői feljelentés nyomán azt próbálta felderíteni, hogy hová tűnt a cég vagyona; az eljárás hátterében valójában a Hunguest-privatizáció finanszírozásának a feltárása állhatott. Leisztinger ezekben a hónapokban pozíciói védelmére, vagyonmentésre rendezkedett be: az általa ellenőrzött társaságok (Arago, Eravis, Pick) tőzsdei kivezetését valamennyi forrásunk kapcsolatba hozta a politikai támadásokkal. Leisztinger Tamás tudomásunk szerint többször megpróbált közeledni a Fidesz prominenseihez. A Hunguest Hotels felbukkanása az újpesti futballklub támogatójaként egyesek szerint szintén ilyen kezdeményezés volt: a stadion tulajdonosa, az Ifjúsági és Sportminisztérium lehetett volna a kapu a jobboldal vezetőihez, ám az végül zárva maradt. (Az UTE-szerződés aláírása egy jobboldali befektetői kör megjelenése miatt meghiúsult.) Nem bizonyult sikeresnek az a kísérlet sem, amikor Zala László, az Arago jogi képviselője próbált közvetíteni, aki a Fidesz-vezérkart még a jogi egyetemről ismerte. (Zala forrásaink szerint mindkét irányba jó kapcsolatokat ápol: Leisztingeren kívül kapott megbízásokat a Budapest Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési [BIF] Rt.-től is, melynek egyik tulajdonosa az az Ungár András, akinek a felesége Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatónője. A BIF másik tulajonosa Nobilis Kristóf, róla később lesz szó.) A támadások elől Leisztinger hosszú hetekre külföldre távozott. ("Kényszernyelvtanfolyamra" - ironizált egy baloldali politikus.) Üzleti lépéseiből ítélve a Fidesz országlásának a folytatására rendezkedett be: a szocialisták győzelme kellemes meglepetésként érhette. Balról támad Párt közeli forrásaink szerint Leisztinger már a Horn-kormány idején informális kapcsolatokat ápolt az MSZP köreivel, és "ahol tudott, segített" - ám igazán aktívan csak 2001-2002-ben kezdett a párt körül mozogni. Neve a vidéki (hajdú-bihari, vasi) tisztújítások idején bukkant fel, amikor "embereit" választották a vezető megyei pártpozíciókba. A tisztújítást helyi botrányok kísérték, mert feltűnően megszaporodtak a szocialista alapszervezetek, és kiugró mértékben emelkedett a taglétszám, ami visszaélésekre adhatott alkalmat. Forrásaink szerint Oláh Lajos hajdú-bihari elnök és Tóth Csaba Vas megyei alelnök esete csak a jéghegy csúcsa: a háttérben egy jóval nagyobb, több megyére és a fővárosi alapszervezetek egy részére kiterjedő kapcsolati háló építése húzódik, mely nagyrészt az "utánpótlásbázis", a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták (Fibisz) személyi erőforrásaiból merített. Noha a kör prominensei a tavasszal alakult Mozaik Klubban felbukkanva nemzedékük egységes fellépését sugallják, a háttérben Leisztinger - csendes és továbbra is tagadott - politikai aktivizálódása megosztotta az MSZP-t, ám távolról sem generációs alapon. (Lásd Mozaik ucca című írásunkat.) Az üzletember motivációiról különböző vélemények keringenek: pártberkekben kizártnak tartják, hogy politikusi szerepre készülne - ezt jobbára csak a pártonkívüliek feltételezik róla. Igaz, Leisztinger vélt helyezkedése jól modellezhető az Arago cégfelvásárlási szokásaival. Vagyis az MSZP egy befektetési társaság heterogén összetételű portfóliójának is tekinthető, amit Leisztinger portfóliómenedzserként kezel, miközben a társaságokban több-kevesebb üzletrésze is van. Amikor szép reményű, de még a második-harmadik vonalban lévő fiatalokat karol fel, "alul-értékelt papírokból vásárol be olcsón". Ha egy-két erős embere átveszi a párt megyei szervezetében az irányítást, akkor "a szórt tulajdonosi szerkezetet kihasználva egy kisebb csomaggal szerez döntő befolyást". Amikor új alapszervezetek jönnek létre a helyi szoci politika befolyásolására és a korábbi vezetők félreállítására, akkor az annyit tesz, mintha "új részvények kibocsátásával és kötelező részvénycserével kiszorítana kisbefektetőket". Leisztingert a jobboldali sajtó a "kormányba kívülről érkező üzletember-kompániához" (Medgyessy -Gyurcsány-Draskovics) sorolta (Heti Válasz, 2004. január 16.), a hajdú-bihari és vasi viharokat pedig összekötötte Gyurcsány Győr-Moson-Sopron megyei elnökké választásával. Úgy tudjuk, a baloldalon is eleinte zavar mutatkozott, hogy a kettős egyidejű nyomulása összehangolt expanzió-e, de a jelek inkább az ellenkezőjére utalnak. (Győr-Moson-Sopron megye Gyurcsány apósa, Apró Antal bázisa volt, és a megyei elnökválasztáson ellenlábasként lépett fel a soproni szocialista Kránitz László, aki tagja a Mozaik Klubnak is.) Igaz, Gyurcsány környezete, valamint a Leisztinger körüli MSZP-s érdekcsoport is mindent megtesz azért, hogy a két - egyenként is - jelentős üzleti hátterű politikacsináló ne lépjen egymással szövetségre. Ez odáig megy, hogy a Gyurcsány-hívek nem is emlegetik egy napon a politikussal Leisztingert, míg a másik oldalon eltérő habitusuk és szocializációjuk miatt tartják elképzelhetetlennek szövetségüket. A mozaikos Zuschlag János viszont a nyilvánosság előtt védte meg a sportminisztert, amikor leváltása került szóba. Leisztingert pártberkekben Szekeres Imrével, Burány Sándorral, Baja Ferenccel és Puch László MSZP-pénztárnokkal emlegetik sűrűn együtt. Többen Medgyessy Péter bizalmasának nevezték: annyi biztos, hogy ezt mostantól inkább tagadni fogja. Az MSZP vezetői egyrészt tartanák a két lépés távolságot, viszont még a régi motorosok sem emlékeznek olyan párt közeli vállalkozóra, aki egyik pillanatról a másikra képes több milliárd forint megmozgatására. Mihez kezd vele? Leisztinger Tamás több, egyenként is milliárdokat eredményező ügyletet zár(t) le mostanában. Először. Az Arago tagja volt annak a befektetői csoportnak, mely a pesti tőzsdék részvénytársasággá alakulását követően módszeresen gyűjtögette a társaságok részvényeit, és idén májusban a csomagot (BÉT: 50,2, BÁT: 75,6 százalék) eladta a HVB-csoport által szervezett osztrák-német konzorciumnak. (Az eladói trojkát az Albrecht Ottó vezette Cashline Bróker és Korányi G. Tamás tőzsdei újságíró cége alkotta.) Noha a részvényenkénti ár nem ismert, a hírek szerint a vevő több mint 8 milliárd forintot fizetett a pakettért. (Az Aragónak közvetlenül 8,6 százalék részesedése volt a BÉT-ben és 13 százalék a BÁT-ban.) Másodszor. Tízmilliárd forint körüli likvid eszköz (állampapír, tőzsdei részvény, készpénz) pihen a Forrás Rt.-ben, melyet tavaly az állam tőkésített fel mindenféle értékes és kevésbé értékes részesedéseivel, hogy a portfóliót kárpótlási jegyekért cserében a piacra dobja - lezárva ezzel a kárpótlás rétestészta hosszúságúra nyúló történetét. Az akció ugyanúgy nem érte el célját, mint annak idején a Pannon Váltóra keresztelt konstrukció: a kárpótlásijegy- (kpj-) hasznosítók nem szívódtak fel, az árfolyam lemorzsolódott, mivel az irányítást biztosító részvények többségét két kpj-hasznosításban jártas vállalkozás szerezte meg alacsony tulajdoni hányaddal - vagyis olcsón. Az egyik "természetesen" az Arago volt, mely júniusban nyilvános, 1200 forintos vételi ajánlatot tett a szavazati jogot biztosító törzsrészvényekre. (A másik cég Nobilis Kristóf érdekkörébe tartozik.) A Forrás portfóliójában akad néhány különösen értékes vagyonelem, ilyen például a Centrál Mosodák készpénztermelő pakettje (100 százalék) és a jövedelmező ingatlan vagyonú Tesco Tanácsadó Kft. üzletrésze (76 százalék). Az Arago a legtöbbet talán mégis az Antenna Hungáriában (AH) birtokolt tízszázaléknyi Forrás-részesedésével kereshet, hiszen az AH privatizációját már régóta lebegtetik. A cégcsoport dinamikusan növekvő árbevétele és a Vodafone-ban birtokolt részesedése (12,5 százalék) alaposan felértékeli a Forrás pakettjét. Az AH józan ésszel nagy falat az Arago számára. Vagy mégsem? (Az AH vezérigazgatója, László Géza a Pannon Váltó felügyelő-bizottságában, 1994-98-ban mindenesetre közelről tapasztalhatta Leisztinger dinamizmusát.) Harmadszor. Küszöbönáll a lényegében tőkekivonással meg-vásárolt Pick értékesítése is. Nem sok jót ígér, hogy a történetben felbukkant a Bábolna Rt., ez a többszörösen szétrabolt csődtömeg: egyszer mint a baromfiüzletágban is körülnéző Pick akvizíciós célja, máskor mint a szalámigyár vitézkedő vevője. De hogyan szállhat ki az Arago a Pickből? Az A variáció szerint a Picket külföldi vevőnek adja el, mely kiterjedt értékesítési hálózatán keresztül Európában és Amerikában is piacot talál a termékeknek. A vevő nem hülye: kiszámolja, hogy mennyiért éri meg neki a bolt, és egy lyukas petákkal sem ad érte többet. A B változat szerint a Picket egy termelői konzorciumnak értékesíti az Arago, melyben a tavaly 2,7 milliárd veszteséget produkáló Bábolna Rt. is társ lenne mint az "üzlet katalizátora". Mivel se a Bábolnának, se a termelőknek nincs pénzük, az ügyletet a Magyar Fejlesztési Bank 15 milliárdos hiteléből finanszíroznák (amennyiben az összeg az eladónak is megnyerné a tetszését), a fedezet pedig maga a Pick lenne. (Vagyis nem elég, hogy az adófizetők fizetnék ki "a termelők érdekében" a termelői szerződések tömegét felmondó Aragót, de még nyilván a cég megmentéséért is áldozniuk kell.) A befektető bevonásának eredetileg az volt a célja, hogy a termékek piacra jutását segítse: ám a Pick megálmodott vevőjének nincs megfelelő értékesítési világhálózata. Szeged városa az agrárholdingban mindenesetre lekötött 5 százalékos részesedést. (Ha a B-hez hozzápasszintjuk a régóta dédelgetett tervet, miszerint a Pick részt venne a Bábolna privatizációjában, vagyis Leisztinger a Pickért kapott pénzből megvenné a Bábolnát [?], akkor egy egészen abszurd történet kerekedik, aminek a számláját inkább ne is firtassuk.) A kérdés ezek után így hangzik: mihez kezd Leisztinger a tőzsde értékesítéséből, valamint a Forrás Rt.-ben és a Pickben lévő üzletrészek hasznosításából származó bevétellel? Kézenfekvő lenne azt mondani, hogy a milliárdokat a Lágymányosi-öböl környékére tervezett ingatlanberuházásba forgatja vissza (erről lásd: Láb az ajtórésben, Magyar Narancs, 2004. május 13.), ha nem lenne néhány elgondolkodtató momentum. Ilyen például a beruházás meglepő koncepciótlansága: azokon a terveken kívül, melyek már jó néhány éve a fiókban pihennek (jachtkikőtő, vízi vidámpark), nem születtek újak. Leisztinger szakmai fejlesztőnek túl felszínes: nem készült megvalósíthatósági tanulmány, nincs cash-flow számítás és az elfogadásra kész kerületi szabályozási tervbe sem kellett belenyúlni külön a beruházó megjelenése miatt. Noha a befektetővel kötött szerződések tőkeemelés esetén is garantálják a 25 százalék + 1 szavazatot az önkormányzat számára, mindez megborulhat, ha a kerület akár egy százalékot is eladásra kínál egy harmadik személynek a csomagjából. Mivel a társaság üzemelteté-sében az önkormányzatnak nincs operatív teendője, ezért arra sincs igazán ráhatása, hogy a cég miképp lehet nyereséges. Pénzt kivenni a boltból nem lesz egyszerű feladat. Leisztinger mellesleg mindent megtesz az ingatlanhatár kitolására: győzködi az államkincstárat, hogy engedjen át egy saroktelket, valamint jószomszédi viszonyra törekszik Simicska Lajossal is, akinek az érdekeltségébe tartozó Budai Hengermalom Rt. területe összeér a lágymányosi ingatlan déli csücskével. Egyik forrásunk szerint a projekt biztosítéka épp Zala László, az Öböl XI. Kft. ügyvezetője lehet, aki azon kívül, hogy a projekt ötletadója, több irányba is elkötelezett, például több cikluson keresztül jogi képviselője volt a kerületnek. A legfurcsább az egészben, hogy a projekt megtérülése minimum középtávon képzelhető el; Leisztingerről pedig a megkérdezettek közül senki nem gondolja, hogy "megülne addig a fenekén". Azt a nem régi hírt pedig nem is kommentálták, miszerint a pörgéshez szokott tőzsdeguru szeptember elsejétől "visszamegy" elméleti fizikusnak. Mozaik ucca 2003 márciusában választották meg megyei elnöknek Hajdú-Bihar megyében a fővárosi Oláh Lajost, de informálisan már a választások előtt befolyásos embernek számított. A több nyelven beszélő, külföldi egyetemeken tanult Oláh korábban a Keler Rt. munkatársa és a BÉT Tőzsdetanácsa tagja volt, ma Hunguest-szállodákat igazgat. "Ha a Fibisz vagy a párt bentlakásos rendezvényeihez szállásra van szükség, akkor a Lajost hívják fel" - mondta egyik forrásunk. Oláh az elmúlt években igazgatósági tagja volt a Picknek, az ÁPV Rt.-nek, a Földhitel- és Jelzálog Banknak, valamint felügyelőbizottsági tagja a Mol Rt.-nek. A szintén budapesti kötődésű Tóth Csabát tavaly áprilisban választották az MSZP Vas megyei elnökhelyettesévé. Fürdőszoba- és lakásfelszerelési cégei a Hunguest beszállítói közé tartoznak. (Hajdú-Biharon és Vason kívül Tolna megyében is próbálkoztak tömeges beléptetésekkel - sikertelenül.) Az Arago két fellegvára Szeged és Budapest: a Mozaik Klub több meghatározó egyénisége is ezekben a városokban politizál. (Szeged: Botka László polgármester, Újhelyi István országgyűlési képviselő; Budapest: Horváth Csaba [II. ker.], Hagyó Miklós [XII. ker.], Tüttő Kata, a Fővárosi Közgyűlés tagja, Leisztinger élettársa.) Rajtuk kívül Zuschlag János, a Fibisz elnökhelyettese (aki a vasi beléptetésekről szóló, hamis adatokat tartalmazó taggyűlési jegyzőkönyveket országos elnökségi tagként szignózta), Nagy Nóra országgyűlési képviselő, Nyakó István pártszóvivő, Veress József Békés és Horváth András Fejér megyei elnök, valamint Török Zsolt egri, Kránitz László soproni ifjúszocialista (aki Gyurcsány ellenlábasa volt a megyei elnökválasztáson) tartozik a mozaikos körbe. Feketevágás A Pick saját tőkéje az Arago megjelenését követően három év alatt 31 milliárdról annak 60 százalékára apadt, a céget a rendkívüli osztalékkifizetés miatt kétéves futamidejű, 60 millió eurós kölcsön terheli. Az Arago irányítása idején a Pick-csoport tagjai közül megszűnt a Ringa Rt., mely piacvezető volt a bacon- és sonkaféleségek piacán. (2002-ben még 450 millió forintos üzemi eredményt ért el, egy évvel később már másfél milliárdos veszteséget halmozott fel.) A Pick-csoport két hizlaldáját, makói hentes- és szárazárugyártó üzemét és több márkaüzletét eladták. A beszállítói kört visszaszorították, a vágást szinte leállították, a húsalapanyagot nagyrészt külföldről szerzik be: a Pick termékei így főként import darabolt húsárukból készültek. A termelői és a feldolgozói kapacitások szűkítése több száz család (egyedül a Ringában kb. 800 ember) megélhetését érintette. A Pick-termékek minősége és a róla alkotott piaci kép az elmúlt három évben jelentősen romlott: a Young & Rubicam márkaértékelési rangsorában, melyben a Pick rendszerint a spiccen volt, tavaly nem került az első húszba. Kétszer kapott körmöst A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) először 2001 októberében, az Eravis tőzsdei kivezetésével összefüggésben konfrontálódott az Arago-csoporttal, amikor a háttérben már egyébként is zajlottak csörték az Orbán-kormány és "az MSZP közeli" Arago-csoport között (BÁV-felvásárlás, Hunguest-privatizáció). A felügyelet 5-5 millió forintra büntette az Aragót és a Domestore-t tisztességtelen árfolyam-befolyásolás címén, mivel nyomott áron kötöttek át egymás között egy jelentősebb csomagot - mesterségesen csökkentve ezzel a forgalom függvényében kialakítandó felvásárlási árat. Alig egyeztek meg a felek, amikor a PSZÁF felfüggesztette az Arago Pick Szeged Rt.-re tett vételi ajánlatát is, hogy megvizsgálja az ár meghatározásánál döntő tőzsdei folyamatokat. A törvény szerint a vételi árfolyam nem lehet alacsonyabb, mint a megelőző 180 nap mennyiséggel súlyozott tőzsdei átlagára. Igaz, nem ez hibádzott - a felügyelet a Pick Rt. tőzsdei értékét találta gyanúsan alacsonynak. Mindkét esetben háttérmegállapodások döntöttek a vételi árról. A holdingot amúgy csak kisebb ügyekben feddték meg, adatszolgáltatási kötelezettségek elmulasztásáért. Szimultán játék Leisztinger jellemzésében állandóan feltűnnek a sakkszenvedélyére utaló toposzok: az egyszerre több cégben is érdekelt vállalkozóról szívesen írják, hogy szimultán partikat játszik. A 14 éves korára másodosztályú szintet is elérő (1700 Élő-pont) Leisztingert 1998. november végén választották a Magyar Sakkszövetség elnökének. Cégein keresztül ekkor már két csapatot is szponzorált a hazai NB I-ben. Működése alatt rendbe tette a szövetség költségvetését, kibékítette a sportág vezetőit a Polgár lányok édesapjával ("akivel együtt szokott pingpongozni"), felújíttatta a Falk Miksa utcai irodát, több színvonalas tornát és páros mérkőzést rendezett. Medgyessy Péter miniszterelnök elvi támogatása ellenére alkalmi sakkpartnere, Lékó Péter világbajnoki döntője Vlagyimir Kramnyik ellen végül nem Szegeden (és nem is Magyarországon) zajlott. Leisztinger álma, hogy a sakk bekerüljön az iskolai oktatásba.

https://magyarnarancs.hu/belpol/leisztinger_tamas_palyakepe_-_ii_a_lathatatlan_ember-53392

https://web.archive.org/web/20231203041312/https://magyarnarancs.hu/belpol/leisztinger_tamas_palyakepe_-_ii_a_lathatatlan_ember-53392

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/leisztinger-tamas-palyakepe-a-ii-a-lathatatlan-ember

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-08-28 00:00:00

Az úrhatnám polgár és az új földesúr

A dossziépolitizálás nagyobb dicsőségére immár Demszky- és Wekler-üggyel is szembenézhet a kisebbik párt. Az SZDSZ mindezzel együtt szerencsésnek mondhatja magát, hogy e bili nem az uniós választás előtt borult a nyakukba. Hisz az sem tűnik istentől elrugaszkodott feltételezésnek, hogy a párt egy-két lapáttal több szavazatot söpörhetett volna be, ha a liberális hajlamú szavazók nem elhanyagolható hányadában fel nem merül, hogy voltaképpen miért is szavazzak én Demszky Gábor brüsszeli szinekúrájára, mikor a derék bürgermajsztrónak - legalábbis 2006-ig - lenne még a fővárosban is épp elég dolga, mondjuk a Csömöri úttól a Filatori-gátig. De spongyát rá, van ennél nagyobb baj is vele. Ha más nem, ez az úrhatnám polgármesteri attitűd, amit az utóbbi időben mutatni bír tizenöt éve hűséges választói felé, nos, ez kicsit több mint gyomorforgató, inkább politikai felelőtlenségnek tetszik. Felelőtlenségnek a mondott választókkal szemben, különösen, hogy még pillanatnyilag is a liberalizmus,mintegy árukapcsolásként vele együtt, egy csomagban kapható ebben az országban. Mert lehet, sőt, részünkről a szerencse, hogy az isztriai nyaraló annak idején annyiba fájt, amennyibe egy lelakott Pest környéki nyaraló; és ha a térségben tanyát verő skandináv kisnyugdíjasok igen, akkor a magyar főváros első embere ugyan miért is ne. Ha csak ezt hányná szemére az ellenzék és a bulvársajtó, demagógiának tarthatnánk az egészet. De egy árnyalatnyival többről van szó. Mert lehet, hogy piszokul törvényes Audival és a szarér'-hugyér' egy fővárosi tulajdonú vállalattól bérelt terepjáróval egyszerre hajtatni adriai haciendánkra, mint egy távoli, egzotikus ország kissé bohém küldöttsége vagy egy turnézó veterán rockzenekar (roadokkal, szerelőkkel, gruppie-kkal). Ami jár, az jár. Sofőr, szerelő, baráti ár egy tisztelettudó cégtől, kár, hogy a komornyikot és az öltöztetőnőt és a gouvernante-ot kifelejtette a kodifikátor. De sajnos Budapest főpolgármestere ezt egyszerűen nem teheti meg, dixi. Mert nem illik. Mert szarul fest egy liberális politikus egy rakás hűséges szolga társaságában. Mert ez egy ilyen ország. Mert ő a szolga. És nem egy nyugatnémet osztályvezető-helyettes aranyifjúi álmokat kergető, elkényeztetett fiacskája. Hanem a nyolcadik kerület és Kőbánya reménysége. S aki ezt nem éri fel ésszel, az nem alkalmas magas közhivatala ellátására. A főpolgármesteri szék e tekintetben egyáltalán nem különbözik a parlament alelnöki ülőalkalmatosságától, ahonnan most épp Wekler Ferencnek kéne felállnia, mire hármat számolunk (kettő...). És akkor kezdhetjük megint elölről: mert az nyilván piszkosul törvényes és tisztességes... nem, nem és nem. Mert ha a törvény betűje nem is képes elmarasztalni az ajándékok, birtok-összevonási támogatások hálóját az Országház elnöki pulpitusáról szövögető önérzetes kombinátort, a törvény szelleme őfelette is ott lebeg. Vagy legalább a jó ízlésé. A jóérzésé. Miért nem merült fel benne, hogy törvény ide vagy oda, ez a pénz nem jár neki, azért, mert azt az adófizetők adták össze, köztük a nálánál nagyságrendekkel szegényebbek? Hogy a parlament alelnökének akkor is türtőztetnie kell magát és családját az állami támogatásoktól, ha egyébként már régóta foglalkoznak mezőgazdasággal, és a földdel kelnek meg fekszenek? És ha ezt nem érti, mennyi pénzre mondaná, hogy elég? Hanyadik százmilliónál kezdene el pirulni, hogy nem, ezt már nem kérem, hisz gazdag ember vagyok, és adják másnak? Hogy egy liberális párt magas állami tisztet viselő tagjaként nem élek e lehetőséggel, mert azt gondolom, hogy ellentétes mindazokkal az elvekkel, amiben a pártom és a szavazóim hisznek? Az érintettek felháborodott reakciói azonban a pillanatnyi disznóságoknál is messzebbre mutatnak. A legsötétebb ostobaság és demagógia irányába. Hisz a politikai és általános kultúra teljes hiányáról árulkodó szavak csak azt a buta, ám széles körben nem is alaptalanul elterjedt tévhitet erősítik, hogy a politikusok mind lopnak, csalnak, hazudnak. Hogy akik tehetik, azok mernek, mit férfi merhet (ki többet mer, nem ember). Ki a fazékból. És Wekler 272 milliós állami támogatással a zsebében nem mondhatja azt sem, hogy ha a dolognak politikai következménye lesz, akkor az - egyéni képviselő lévén - kizárólag személyét érintheti, pártját, amelynek az ügyben a legcsekélyebb szerepe sem volt, nem. Hisz ez a csalán más szerszámával elintézett verése - egy ilyen régi mezőgazda ezt igazán tudhatná. Wekler Ferenc cechjét az utolsó garasig pártja fogja állni, szavazatokkal fizetve, mint a katonatiszt. Hacsak meg nem szabadulnak tőle: most.

https://magyarnarancs.hu/publicisztika/az_urhatnam_polgar_es_az_uj_foldesur-52631

https://web.archive.org/web/20150610100522/https://magyarnarancs.hu/publicisztika/az_urhatnam_polgar_es_az_uj_foldesur-52631

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/az-urhatnam-polgar-es-az-uj-foldesur

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-08-05 00:00:00

Ingatlanfejlesztés a volt zsidó negyedben: Lesz mit aprítani

"Ez a ház már műemlék, mi pedig nem költözünk innen sehová" - csapja be a kaput a tudósító orra előtt a Kazinczy utca 47. alatti, az erzsébetvárosi önkormányzat rendezési tervében bontásra jelölt ház egyik lakója. A szecessziós lakóépület egyfajta "állatorvosi ló": az önkormányzat sok más lakóingatlanhoz hasonlóan opciós szerződést kötött egy ingatlancéggel az eladásáról, később pedig a műemlékvédelmi hatóság ideiglenes és területi, azaz nem egyedi védett-ség alá vonta. A beruházó a többi ugyanilyen ügylethez hasonlóan akkor vehetné meg és kezdhetné bontani a régi, majd építeni az új házat, ha már valamennyi lakóval megállapodott az elhelyezésükről, ám erősen kérdéses, hogy az új helyzetben nem áll-e el az üzlettől. A házat ugyanis szinte biztosan műemlékké nyilvánítja a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH), vagyis a bontás szóba sem jöhet, a felújítás tetemes költségeit pedig máshogy nehéz lesz kigazdálkodni. A Kazinczy utcai hölgy indulatait érthetővé teszi a képünkön látható Holló utcai ház torzója, amely a háztömb túloldalán épp az ő épületének építészeti rímpárja: az "ezüstműves" ház a megkezdett bontás miatt ma már menthetetlen, a mellette épülő új "Holló Ház" pedig sajnos nem lesz az utca építészeti csúcspontja. Észbekapás A KÖH a múlt héten öt Kazinczy és Dob utcai lakóház ideiglenes műemléki védelem alá vonásáról határozott. A döntés senkit nem érhetett váratlanul, miután a hivatal június közepén már a teljes volt zsidó negyedet, azaz a Belső-Erzsébetváros Károly körút- Dohány utca-Klauzál utca-Csányi utca-Király utca által határolt részét egy évre ideiglenes műemlékvédelem alá helyezte. E váratlan fejleményről a hivatal egyik, névtelenséget kérő forrása lapunknak elismerte: csakis az időnyerés motiválta. A KÖH mostani lépése viszont már annak a folyamatnak a része, melynek során a szakemberek egyenként felmérik azt a 70 épületet, amelyek a zsidó negyedben műemléki szempontból értékesek lehetnek, és minden valószínűség szerint néhány hónap alatt nagy többségüket ideiglenes védelem alá helyezik. Az egyes épületek végleges védettségéről szóló, a KÖH határozatait minden bizonnyal jóváhagyó rendeletet a kulturális miniszter hozza majd meg, ezután pedig vagy lejár, vagy feloldható lesz az egész területre vonatkozó egyéves bontási-építési moratórium. Ha a műemlékvédelmi hatóság tíz évvel ezelőtt és magától lépett volna fel a zsidó negyed építészeti értékeinek védelme ügyében, feltehetőleg nem kavar vihart a döntéssel. Sajti Zsuzsa, a KÖH területi felügyelője azonban a Narancsnak elmondta, hogy a látszat ellenére - miszerint a műemlékvédelem csak az utóbbi hónapok látványos épületbontásai miatt beindult civil tiltakozásokra és a sajtóvisszhangra reagált - azóta dolgoznak a zsidó negyeddel kapcsolatos feladatokon, hogy 2002-ben az Andrássy utat a világörökség részévé, Belső-Erzsébetvárost pedig annak védőövezetévé nyilvánították. Azt viszont ő is elismeri, hogy a fáziskésésben lévő hivatalban az elmúlt hónapok eseményei miatt felgyorsult a munka; szerinte december végéig végeznek a 70 épület felmérésével. A negyedben az ingatlanpiaci mozgást a Madách sétány koncepcióját tartalmazó, jelenleg is érvényes, 2000 márciusában elfogadott rendezési terv indította el. Az önkormányzat számos, a tervezett sétány nyomvonalán vagy annak környékén található épületet jelölt ki bontásra, és többről opciós szerződést kötött a beruházókkal. A kijelölt házakat szemügyre véve látható, hogy általában építészetileg érdekes vagy értékes, hangulatos lakóépületekről van szó, amelyek a sok évtizedes elhanyagoltság miatt végtelenül lepusztultak. Az önkormányzat koncepciója érthető: a sétány újra életet lehelne a meglehetősen kihalt városrészbe, az ingatlanárak emelkednének, a klasszicista, eklektikus és szecessziós épületek között új házak épülnének, a környék megújulna. Pró, kontra A Madách sétány ellenzői, így a sajtónak riadót fújó és a védendő épületeket lepecsételő "vás Egyesület vagy az epiteszforum.hu honlap tanulmányainak szerzői, Eva M. Amichay és Martinkó József szerint jóvátehetetlen hiba a negyed építészeti egységét feladni, mivel az épülettömbök pótolhatatlan értéket képviselnek, és lebontásukra nem szolgálhat indokul az, hogy az állam rossz gazdaként évtizedeken át elmulasztotta a szükséges felújításokat. Hasonlóan rossz véleménnyel vannak a bontások másik indokáról, a tervezett parkosításokról, mivel például a Wesselényi utcai, méltatlanul csúnya Greenpoint 7 irodaház előtti új "parkocska" mindenre alkalmas, csak pihenésre nem. A környéken sokan nem osztják a városvédők aggodalmait. A régi lakások alacsony komfortfokozatúak, a házak, az utcák elhanyagoltak, és ezért számos lakó cseppet sem bánná, ha a negyedben vagy a városrészben máshol új vagy legalábbis jobb állapotú lakásba költözhetne. Ráadásul hiába hosszabbítja meg 1994 óta az erzsébetvárosi önkormányzat saját hatáskörében a bérlakások kedvezményes (20 százalékos) megvásárlásának lehetőségét évről évre, a bontásra kijelölt épületek lakói természetesen nem élhetnek ezzel a lehetőséggel. A lakhatási körülmények javulására szinte csak a bontási lehetőségekre váró vállalkozói tőke kínálhat esélyt, mivel az önkormányzatnak nincs pénze a probléma megoldására. Az ingatlanpiac azonban most feltehetően kivár, miként azok a "szerencsés" telektulajdonosok is, akik még sok éve szereztek telkeket a negyedben építési kötelezettség nélkül, és amíg a piac beindul, havi sok száz ezer forintot kasszíroznak a parkoltatással. A Narancs tudósítója nyolc épületben, mintegy 30 lakóval folytatott, nem reprezentatív felmérése alapján arra az álláspontra jutott, hogy a legtöbben szívesen maradnának, ha az épületeket és a lakásokat színvonalasan felújítanák. Ám ha erre nincs esély, akkor inkább elköltöznének a kerületen belül máshová, mint hogy még sokáig elviseljék a jelenlegi állapotokat. A városvédők koncepciójával szembeni kételyeket a legtömörebben a szintén a környéken lakó Bruck András fogalmazta meg a Magyar Hírlapban megjelent olvasói levelében. Szerinte ma már nem lehet halogatni a döntést, és ha a járhatónak tűnő útra most akadályt gördítő civilek nem tudnak működőképes, alternatív rehabilitációs javaslatot letenni az asztalra, akkor - bár osztja a kulturális értékekért érzett aggodalmukat - ő inkább a buldózert pártolja. "Az, hogy körülugrálunk egy épületet, és nem teszünk semmit, nem jelent előrelépést" - fogalmazott lapunknak igen maliciózusan Hunvald György, Erzsébetváros szocialista polgármestere a civilek épületpecsételési akciójáról. "Hazugság, hogy erőszakos lakosságcsere zajlik a kerületben" - reagált Hunvald az "vás Egyesület egyik képviselőjének vádjára. Az építész Perczel Anna az újságíróknak szervezett kisbuszos "városnézés" során beszélt erről, mivel szerinte az új lakások árát csak magasabb jövedelmű családok tudják majd megfizetni, ami a mostani lakók fokozatos kiszorulásával és egyben a negyed hagyományos élettereinek a szűkülésével, a gangos átjáróházak, a kis lakóközösségek és az őket kiszolgáló kisiparosműhelyek maradékának gyors eltűnésével jár. Hasonló lakosságcsere egyébként a ferencvárosi tömbrehabilitáció során is történt, igaz, ott a régi épületeknek sokkal kisebb hányada maradt meg. Hunvald szerint a kerület vezetése számára a lakók érdekeinek védelme a legfontosabb cél, ezért csak az ezt garantáló megoldásokat vették fontolóra. Mint mondta, az önkormányzat a bérlakások kedvezményes eladásának fenntartása mellett egyes bontandó épületek helyén vagy helyett önerős bérlakásépítéssel (a kedvezményes megvásárlás lehetőségét ez esetben is fenntartva) gondoskodik a bérlőkről, továbbá a fent már említett módon, amikor a vevők csak a bérlők elhelyezése után kerülhetnek birtokon belül a bontandó vagy rehabilitálandó épületekben (egy ilyen projekt van, a Király utca 25-27-29.). A polgármester a Narancs kérdésére elismerte: a kerület vezetése, ha dönteni kell, valóban fontosabbnak tekinti a lakókat az épületeknél, ám igyekszik menteni, ami menthető, és csak a menthetetlen vagy gazdaságosan egyáltalán nem felújítható házak esetében engedélyezte a bontást. Meglátása szerint a Madách sétány végül nem azért nem fog megépülni, mert az egész koncepció megbukott, hanem mert a jelek szerint ellenzőinek sikerül azt a stratégiai bejáratok helyén álló házak levédetésével ellehetetleníteni. Az önkormányzati ingatlanok sorsát nem csak a civilek kifogásolták. Kecskés Gusztáv, a képviselőtestület jogi bizottságának fideszes elnöke szerint bár szándékosságról most nem lehet beszélni, csak súlyos gondatlanságról, a zsidó negyedben okozott kár mértéke a 80-as évek erdélyi falurombolásaihoz hasonlítható. Kecskés úgy látja: a műemlékvédelem gyors közbeavatkozását maga az önkormányzat idézte elő a profithajhászással, mivel a belső-erzsébetvárosi ingatlanügyleteknek szerinte több aggodalomra okot adó körülménye van. Lényeg a lényeg A képviselők a nyári szünet előtti utolsó (zárt) testületi ülésen a kerületi vezetés előterjesztésére úgy döntöttek: az egymilliárd forint alatti ingatlaneladási tranzakcióknál a kerületnek nem kell pályázatot kiírni. Mivel eddig egyetlen befektetés sem érte el ezt az összeget, a határozat a gyakorlatban azt jelenti, hogy a képviselő-testület (egyszerű többséggel) annak adja el például a bontandó épületek vételi jogát, akinek akarja. A helyzetet tovább árnyalja, hogy a többek közt a belső-erzsébetvárosi ingatlanok eladásáról szóló határozatok előterjesztője általában maga Hunvald György volt. Ilyenkor az előterjesztés rendre úgy kezdődött, hogy "megkeresett bennünket X. Y. a Z ingatlan ügyében", az önkormányzat pedig végül megszavazta a javaslatot. Kecskés szerint ilyenkor az ellenzék nehéz helyzetben van: egyrészt hiába próbálták megtudni, hogy a vevőjelölt hogyan "kereste meg" a kerületet, ugyanakkor a határozatok megszavazásakor nem akartak a kerület fejlődése kerékkötőinek tűnni. A polgármester a szerződések születésének körülményeit firtató kérdésünket azzal hárította el, hogy egyrészt azokat az önkormányzat általában egyhangúlag fogadta el, másrészt egyelőre nem hatályosak, továbbá ha az önkormányzat elősegíti, hogy valaki egy bontandó épületben lakó bérlőt kártalanítson, vagy új lakást ajánljon fel neki, akkor az önkormányzat nem kárt okoz, hanem éppen hogy segít. Az mindenesetre valóban különös, hogy az önkormányzat nemegyszer olyan társaságokkal szerződött, amelyek még bejegyzés alatt álltak - ezt a gyakorlatot a képviselő-testület jogi bizottsága egyhangúlag kifogásolta. Bár az építőiparban nem szokatlan egyes beruházásokra "projektcégeket" gründolni, az nem szerencsés, ha közhatalmi szerv be nem jegyzett céggel köt nagy összegű szerződést. Különösen, ha e cégek jelentős része egy szűk tulajdonosi körhöz köthető. A cégkivonatok szerint például a beszélő nevű Dob Center Kft., Király Garden Kft., Király Palace Kft. vagy a Hajnal Király Kft. egyazon székhelyre, a Vilmányi Ügyvédi Iroda belvárosi címére vannak bejegyezve: a tulajdonosok különböző összetételben rendre ugyanazok a magánszemélyek - Szíjjártó Piroska, Haffner Zoltán, Hajnal László -, és a cégek bejegyzése néhány héten belül történt. Általában minden kft. egy-két bontandó erzsébetvárosi ingatlanra kötött egyéves opciós szerződést, néhány tíz milliótól néhány száz millióig terjedő áron, amihez hozzájön a bérlők elhelyezésének a költsége. Természetesen szerettük volna megkérdezni a cégek vezetőit arról, hogyan értesültek a vételi lehetőségről, miként alkudtak meg az árról a kerület vezetőivel, és mik a terveik most, hogy az ingatlanok zömét várhatóan védetté nyilvánítják, de az irodát vezető Vilmányi Ágnes az ügyvédi etikára hivatkozva nem adta meg a cégvezetők elérhetőségét. Ingatlanpiaci szakértők szerint egy "nullkilométeres" projektcég nagy előnye, hogy érdeklődés esetén könnyen eladható: adótartozás miatt nem kerülhetett még bajba. Ingatlanvételi opciót birtokló cég eladásakor az eladó (ez esetben az önkormányzattal szerződő alapító) úgy juthat tetemes haszonhoz, hogy a cégalapítás költségein kívül másra nem kell költenie, hiszen a lakók elhelyezésének költségét, a vételárat és az illetéket a tényleges vevő fizeti majd ki. Egy-egy ilyen céget értelemszerűen az ingatlanportfóliója tehet vonzóvá, különösen, ha azt az önkormányzattól olcsón sikerült megszerezni. Bár a KÖH közbelépése feltehetően nem tett jót az üzletnek, és az előszerződések megkötése óta amúgy sem telt el sok idő, egy-egy épületen a szerencsések nagyon sok pénzt kereshetnek. A Narancs például több ingatlanpiaci pletykaforrásból is úgy tudja, hogy az önkormányzat egyik legnagyobb összegű adásvételi ügyletének a tárgya, a 600 millió forint plusz kiköltöztetési költségért "előértékesített", de még el nem adott Király utcai (25-29.) tömb projektcége eladó. Egyes hírek szerint 4 millió euróért, mások szerint egymilliárd forintért - plusz a kiköltöztetési költségért. Hunvald György lapunknak kijelentette: a városrészt és az ingatlanpiacot csak úgy lehet vitalizálni, ha jogbiztonságot és működőképes modellt tudnak kínálni a befektetőknek, ilyesmiről azonban a KÖH váratlan intervenciója óta nem lehet beszélni. "A szigorú műemlékvédelmi megkötések mellett is van esély a házak eladására, legfeljebb nem a legelső vevő veszi meg az épületet" - mondja ugyanerről Sajti Zsuzsa, a KÖH területi képviselője. A jövőt firtató kérdésünkre Hunvald azt válaszolta: a véglegesen védetté nyilvánított épületek bérlőiről az önkormányzat gondoskodni fog, arra azonban nincs lehetőségük, hogy a házak fenntartásával, felújításával kapcsolatos, a védettségből fakadóan megnövekedett terheket az önkormányzat állja. Ezért e 60 házat az önkormányzat vissza fogja adni az államnak. Azt, hogy ilyenkor mi történik, a Dohány utcai, szintén levédett, majd később teljesen összeomlott Hungária fürdő esetében sajnos már láttuk.

https://magyarnarancs.hu/belpol/ingatlanfejlesztes_a_volt_zsido_negyedben_lesz_mit_apritani-53513

https://web.archive.org/web/20040821120204/http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=10422

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/ingatlanfejlesztes-a-volt-zsido-negyedben-lesz-mit-apritani

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-07-22 00:00:00

Számvevõszéki jelentés a szekszárdi Duna-hídról: Csapra vert állam

A híd a Duna két partja mentén haladó 6-os és 51-es főút összekötésére épült, az országos közúthálózat-fejlesztési programban M9-es autóútként szereplő beruházás első ütemeként. Ezt követi az 51-es és az 54-es főút közötti rész 2006-ig, majd 2009-2015 között külső, déli gyűrűként Sopron és az 53-as főút összekötése. Végül az egészet autópályává bővítik - valamikor később, az unokáinknak. A beruházás három alprojektre bontva valósult meg: a hidat tartalmazó 2 km-es, B jelű útszakasz, a 6-os úttól a hídig tartó 15,2 km-es A, illetve a hídtól az 51-es útig tartó 4,5 km-es C útszakasz. A B szakaszt a Vegyépszer Rt.-ből és a Ganz Híd-, Daru- és Acélszerkezetgyártó Rt.-ből álló Magyar Hídépítő Konzorcium (MHK) építette, az A és C szakaszokat a Magyar Autópálya-építő Konzorcium (MAK), azaz a Vegyépszer és a Betonút Rt. A szerződéseket 2000 augusztusában, illetve októberében írták alá, s az építményt a határidőt tartva 2003. június 29-én helyezték forgalomba. Az ország leghosszabb hídjának avatási ceremóniája sokaknak volt fontos: néhány nap különbséggel az SZDSZ Tolna megyei szervezete harmincezres "népünnepélyt" szervezett, majd Orbán Viktor főszónokkal a Fidesz is rendezvényt tartott, végül Medgyessy Péter is átvágott egy szalagot. Az objektum a keresztségben a Szent László híd nevet kapta. A híd 9,7 milliárd forintból jött ki, a kapcsolódó útszakaszokra pedig 13,8 milliárdot fizettek ki a fővállalkozóknak. A műszaki ellenőrzés díját, a járulékos költségeket és a beruházó működési költségeit is figyelembe véve a beruházás összesen nettó 24,8 milliárd forintba került. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2004. júniusi jelentése részletesen elemzi a megvalósítás szervezeti és finanszírozási kereteit, a vállalkozásba adás módját, a közpénzfelhasználás gazdaságosságát és a műszaki, minőségi követelmények teljesülését. A vizsgálat természetesen nem foglalkozott az adott kormányzati döntések okaival, indítékaival (pláne nem a gazdaságpolitikai értelemben vett felelősök felkutatásával) - hiszen nem ez a feladata. Ami viszont tény: az előző kormányzati ciklus a gyorsforgalmiút-építések tulajdonosi-irányítási-finanszírozási feladatait eltávolította az államháztartás könnyebben ellenőrizhető rendszerétől, ami eleve hátrányosan befolyásolta a gazdaságosságot. Ehhez jöttek még a finanszírozás zavarai, az előnytelen szerződési feltételek, valamint az útszakasznak az országos közlekedési rendszerbe való tökéletlen illeszkedése. A kialakított új struktúrában a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) feladata lett az állami fejlesztési források koordinálása és biztosítása. Az MFB az általa alapított Nemzeti Autópálya (NA) Rt.-nek, a tulajdonképpeni beruházónak jegyzett tőke befizetésével, jegyzett tőke és tőketartalék emelésével, továbbá hitelek nyújtásával juttatott forrásokat. E konstrukcióval elérték, hogy a közúthálózat fejlesztésére szánt források az államháztartáson kívülre kerültek, ahol nem voltak szabályozva a költségvetési pénzek nyilvántartási és elszámolási kötelezettségei. Az NA Rt.-re mint (állami) gazdasági társaságra ugyanis nem alkalmazhatók az államháztartási törvény és az annak végrehajtására vonatkozó kormányrendeletek. (Az MFB-ről szóló törvényben ugyan a kormány felhatalmazást kapott arra, hogy rendeletben szabályozza a kinnlevőségek, befektetések, mérlegen kívüli tételek és a fedezetek minősítésének és értékelésének szabályait, illetve a Magyar Államkincstár és az MFB közötti elszámolások eljárási szabályait, ám ezek a kormányrendeletek sosem készültek el.) Ez a szervezeti konstrukció azzal a következménnyel is járt, hogy az ágazati szakmai irányítás és felügyelet (azaz az állam tulajdonosi érdekeit képviselni hivatott szakminisztérium) szerepe formálissá vált. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumnak hiába volt az ajánlatok beszerzé-sére, elbírálására és a szerződéses feltételekre kidolgozott eljárási rendje, az az NA Rt.-re mint társaságra nem volt kötelező. Az ÁSZ-jelentés megemlékezik arról is, hogy mindezt tetézendő a gyorsforgalmi utakra vonatkozó költségvetési előirányzat egy összegben tartalmazta a fejlesztési pénzeket és a társasági működés költségeit, ami nem könnyítette meg a fejlesztési források felhasználásának követését. Az akkori kormány az MFB által finanszírozott beruházásokra felmentést adott a közbeszerzési törvény alkalmazása alól. Tendereztetés ennélfogva nem is történt, ám a tulajdonos MFB - noha a kormányhatározat azt nem zárta ki - más versenyeztetési formát sem írt elő. Arról, hogy végül miért az adott vállalkozókra böktek rá, illetve előzetesen felmérték-e egyáltalán a hazai vállalkozókat (akiket, ugye, a kormányretorika szerint előnyben kellett részesíteni), a számvevők az ellenőrzéskor nem találtak dokumentumokat. A piaci verseny árleszorító hatása értelemszerűen nem érvényesült, de hogy ez számszerűen mit jelent, annak kimutatása a jelentés szerint "többéves piaci trendeket is tükröző beruházási adatbázis hiányában nem lehetséges". A fenti kormányzati magatartás - a korábbi ÁSZ-jelentések által is dokumentáltan - már az M3-as építésére és az M7-es felújítására is jellemző volt. Az autópálya-építések tapasztalatainak alapján viszont némileg meglepő, hogy a szekszárdi Duna-hídnál a Vegyépszer Rt. vezette fővállalkozók valamiért nem alkalmazták a többszörös alvállalkozásba adás (profitlánc) korábban már bevált technikáját, így annak árfelhajtó hatása e beruházásnál nem volt kimutatható. A vállalkozók versenyeztetés nélküli kiválasztását az Orbán-kormány a hazai cégek helyzetbe hozásán és az átadási határidők lerövidítésén kívül 5 százalékos költségcsökkentéssel indokolta. Ez utóbbit kormányhatározat tartalmazta, mégpedig az "eddigi ár"-hoz képest: de e fogalom magyarázatával és az összehasonlító árelemzés metodikájának rögzítésével már nem bíbelődtek. Így az NA Rt.-nek nem kellett mást tennie, mint hogy kiválasztott néhány korábbi beruházást, azokat bázisnak tekintve valahogy osztott-szorzott, és lám, kijött az addigi ár mínusz öt százalék. Külön komolytalanná tette mindezt, hogy a számolgatás előtt már másfél-két hónapja ismertek voltak a MAK és az MHK ajánlati árai, melyek hogy, hogy nem, a kalkulált árak alatt voltak. A "siessünk vagy spóroljunk?" dilemmáját sem a gazdaságossági szempontok döntötték el. Bár kormányhatározat és az MFB igazgatósági határozata egyaránt előírta, hogy a szerződések megkötésének kiviteli terv szintű dokumentáció az előfeltétele, ezek akkortájt még nem lévén, a vállalkozók az engedélyezési terv alapján tettek árajánlatot. A vállalkozóknak ez a benne rejlő műszaki-gazdasági bizonytalanságok miatt nagyobb kockázatot jelentett, amit természetesen az árban érvényesítettek is. A végső szerződéses ár tárgyalások sorozatával alakult ki, melyek során az NA Rt. összesen 2,8 milliárd forintot alkudott le. Ami örvendetes: csak azt nem tudjuk, hogy ez vajon sok vagy kevés, nincs alátámasztva a mihez képest. A számvevőszéki jelentés megállapítja: "Éaz ajánlati árcsökkentés alátámasztja a benyújtott árak megalapozatlanságát. Ugyanakkor jelzi az alkupozícióban rejlő tartalékokat is arra az esetre, ha az ajánlatkérés szakaszában rendelkezésre álltak volna a részletes kiviteli tervek." Dacára annak, hogy az ajánlatban kiviteli részletességű tételrend nem készült (nem is kérte a megrendelő), a szerződésben az ilyenkor nem előnyös átalányáras formát választották. Még mindig megtehette volna az NA Rt., hogy egységárelemzéssel alátámasztott árkalkulációt ír elő, de nem tette (az összevont tételekben alkalmazott egységárakat mindkét fél "tájékoztató jellegűnek" tekintette, aminek következtében a teljesen azonos műszaki tartalmú tételek szerződéses árai sokszor még az A, B és C útszakaszoknál is eltértek, tehát más cégek áraival való összehasonlításra sem voltak alkalmasak). Az ÁSZ szakértője viszont utólag elvégezte az egységárelemzést a beruházás költségének 80 százalékát lefedő meghatározó tételekre, és a piaci árakkal egybevetve arra jutott, hogy az átalányár kockázata - a lealkudott árhoz képest is - 2,5 milliárd forintos többletköltséget eredményezett. A műszaki ellenőrzést végző Általános Mérnöki Iroda Kft. 546 millió forintot kapott - hogy miért annyit, arról hallgatott a vele kötött szerződés. Amint arról is, hogy milyen jogi és gazdasági eszközökkel kívánták érdekeltté tenni a - természetesen csak műszakilag is indokolható - költségcsökkentésben. A tervező céggel való személyi összefonódás miatt a "független mérnök" státus nem érvényesült maradéktalanul. Ami feltétlenül kedvező, hogy mind a hídszerkezet, mind az utak megfelelnek a minőségi követelményeknek: a számvevők csak néhány, a technológia menet közbeni változtatását, illetve annak indokoltságát alátámasztó dokumentumot hiányoltak (például a híd élettartamát jelentősen befolyásoló felületkezelésnél). Nem sikerült zökkenőmentesre az NA Rt. finanszírozása sem, pedig összességében rendelkezésre álltak a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztéséhez szükséges pénzesz-közök. Az MFB a költségvetési pénzeket részletekben adta tovább a beruházónak, de a "forrásjuttatás ütemezése nem biztosította a fel-adatok végrehajtásához igazodó, gördülékeny finanszírozást". Megoldásként a bank áthidaló hitelt nyújtott az NA Rt.-nek, aminek a szükségességét azonban nem támasztották alá a banki egyenlegadatok, sem a költségvetési forrásjuttatás módja. Tény, hogy az MFB-nél időközben bekavart a Széchenyi Plusz program, ez azonban a vizsgált beruházás szempontjából édes mindegy. Az összesen felvett 40 milliárd forintos áthidaló hitel 2003-ban 4,3 milliárd forint kamatkötelezettséget jelentett az NA Rt. számára. Azt nem tudjuk pontosan, hogy ebből mennyi esik a hídberuházásra: projektfinanszírozás nem volt, a társaság tőkéjében nagy masszaként jelent meg a feladattömegek fedezetére szolgáló költségvetési pénz. Talán a sietség és az átgondolatlanság lehet a magyarázat arra, hogy miért pont akkor és pont úgy valósult meg a beruházás, ugyanis az országos közlekedési rendszerbe tagozódása sem bizonyult tökéletesen eltaláltnak. A szekszárdi hidat is magában foglaló 20,6 km-es útszakasz gazdasági előnyei az 54-es főúttal való összekötést biztosító, további 10 km-es szakasz megépítésével már lényegesen kitapinthatóbbak lennének, erre azonban a program szerint 2006-ig várnunk kell. A két szakasz annak ellenére nem egyszerre épült, hogy az ennek indokoltságát bizonyító számítások már régebben elkészültek. Az 1992 óta tervezgetett beruházás a korábbi elképzelések szerint koncesszióba adással valósult volna meg, ezért a koncesszornak hitelt nyújtani szándékozó pénzintézeteknél gazdaságossági elemzések készültek, melyek a költségvetési szerepvállalás miatt a térségi gazdaságfejlesztő hatást (a gazdasági fejlődésre, versenyképességre, foglalkoztatásra gyakorolt hatást) is vizsgálták. E számításokból az derült ki, hogy a most megvalósult beruházás megtérülése önmagában 20 év felett lenne, míg a valamivel hosszabb változatnál ez kevesebb mint 10 év. A számvevőszéki jelentés azt is megállapítja, hogy a helyi lakosok a kiépített csomópontokat nehezen tudják megközelíteni a bekötőutak hiánya vagy minősége miatt, az átmenő forgalom gazdaságélénkítő hatásaira is csak az 51-es főút felújítása után lehet számítani. Az új út kihasználtsága csúcsidőben is 50 százalék alatti. A 2002-es kormányváltás után a tulajdonosi-finanszírozási konstrukció néhány alapvető elemében lényeges változtatás történt. Az állam 2002. december 31-i időponttal kivásárolta az MFB-től az NA Rt. részvényeit, a tulajdonosi jogokat pedig az NA Rt. és az MFB felett is a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) gyakorolja. Az autópályapénzek folyósítása átláthatóbbá vált, de továbbra is kilógnak az államháztartási körből, az NA Rt. saját tőkéjének részévé válnak. Megerősödött viszont az államot elméletben képviselni hivatott szakminisztériumi felügyelet. Persze nem áltathatjuk magunkat azzal, hogy azóta minden a legnagyobb rendben van: bár az újabb sztrádák építőit már közbeszerzéssel választották ki, az árak mégsem kezdtek zuhanórepülésbe (igaz, a Gazdasági Versenyhivatal árkartell gyanújával nyomozni kezdett). Sőt, még mindig nem szabályozták az esetlegesen a kincstári körön kívülre kerülő költségvetési pénzek nyilvántartásának és elszámolásának rendjét. Ezzel egy igen fontos kérdés maradt nyitva, ami nagyobb mozgástérre törő politikai akarat megjelenésekor nem tűnne kifejezetten megnyugtatónak. A 2003. évi költségvetési törvényben már elkülönítették egymástól az NA Rt. működési költségeit a fejlesztésre szánt forrásoktól, de ez utóbbi előirányzat továbbra sincs feladatokra elosztva, projektekre lebontva - pedig ezt az államháztartási törvény 1997 óta két évre előre meghatározva előírja. Ennélfogva a megvalósítás időtartama, határideje, költsége, forrásösszetétele nem tervezhető, s így a felhasználás folyamatosan nem is mérhető, nehezen számon kérhető. Mindezeken felül a kormány és a GKM az ÁSZ által feltárt többi "rendszerhiba" kiküszöböléséért is igen sok mindent tehetne: a vállalkozásba adáskor szabályozhatná az árképzési formát, a műszaki ellenőrzést végző céggel kötendő szerződés feltételeit (függetlenség garantálása, takarékoskodásra ösztönző biztosítékok), és az ajánlatkérés idejére igazán meg lehetne követelni a megfelelően részletes műszaki terveket is. Nem lenne rossz, ha az NA Rt. már rendelkezne olyan költségelemzésre alkalmas egységár-adatbázissal, amelynek alapján el lehetne dönteni, hogy végül is mi olcsó, mi nem. Mint ahogy jó volna gondoskodni arról is, hogy ha valahol már vannak gazdaságossági számítások, egyéb elemzések, akkor azokat a fejlesztési programok ütemezésekor felhasználják, nem beszélve a beruházásnak a bekötő- és rákötő- utak építésével való összehangolásáról. A szekszárdi Duna-híd miatt már 1992 óta voltak kifizetések az engedélyezési tervezésre, a kisajátításra és egyéb előkészítő munkákra, ám az NA Rt. 1999-es megalakulását megelőző időszakról csak hiányosan vannak meg a számlák. A számvevők ezért nem is tudták megállapítani, hogy mennyibe is került pontosan a beruházás.

https://magyarnarancs.hu/belpol/szamvevotildeszeki_jelentes_a_szekszardi_duna-hidrol_csapra_vert_allam-53511

https://web.archive.org/web/20040821121233/http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=10393

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/szamvevotildeszeki-jelentes-a-szekszardi-duna-hidrol-csapra-vert-allam

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-07-15 00:00:00

Milyen minőségű és mennyiségű út épült ennyi pénzből?

Milyen minőségű és mennyiségű út épült ennyi pénzből? 2000-től 2002-ig az iratok tanúsága szerint az Általános Mérnöki Iroda Kft komoly minőségi kifogással nem élt. Ami ismerve a hazai útépítési körülményeket, s az elmúlt évek tapasztalatait, amikor az átadás után egy- két évvel már mehettek is a javítók, nos legalábbis elgondolkodtató. Pedig ellenőrzési munkát nyilván végeztek, hiszen 3.135 millió forintot számláztak. Mit jelenthet ez? Vagy azt, hogy megtáltosodtak az autópályaépítők, és tökéletes munkát végeztek, vagy azt, hogy valahol máshol kell keresni az okot. A Nemzeti autópálya részvénytársaság csak 2000 és 2002. június végéig 2,6 milliárd forintot fizetett ki az UVATERV-nek tervezésre. Az NA Rt. Azt kérte az Uvatervtől, hogy ajánljon valakit, aki "független mérnökként", a Magyar Állam érdekeinek képviseletében ellátja a műszaki szakfelügyeletet a kivitelezők felett. Tehát ellenőriz, számonkér és ez a lényeges: igazolja a számlákat. Az Uvaterv az Általános Mérnöki Iroda Kft-t ajánlotta. Csakhogy ebben tulajdonosként szerepelt. Tehát ugyanaz tervez, aki azután - nem kis pénzért - ellenőrzi saját magát is. És ezzel még nincsen vége. Az Uvaterv - úgy tűnik - nem tudott megbírkózni a tervezés feladatával, ezért a tervezési munka egy részét kiadta albérletbe egy Constreal Mérnöki Iroda Kft-nek, amely 495 milliót számlázott - no nem a munkát kiadó Uvaterv-nek, - hanem az NA Rt-nek, tehát a tervezés már 3 milliárd fölé szaladt. Ami figyelemre méltó - ebben az esetben is voltak személyi átfedések. Mindezekből következnek az alábbi kérdések: Senkinek nem tűnt fel, hogy a tervezésre fizettek az Uvatervnek és külön a leányvállalatának Constreal Kft-nek? Hogyan várható el a független mérnöki ellenőrzés az egész projektben attól, aki maga is érdekelt a tervezés oldalán? Tényleg nem tűnt fel senkinek a Nemzeti Autópálya Rt-nél ez az összeférhetetlenség, vagy nem tartják annak? Veszi magának egyszer valaki a fáradtságot, s végignézi az összes szerződést, s az összes összefonódást, ami természetesen nem a mérnökök szintjén a döntő, vagy ugyanúgy megy tovább minden a végtelenségig? Egy ilyen átfogó ellenőrzés - a VEGYÉPSZER-től kiindulva még ma sem lenne későn, s mert úgy sejtem minden folytatódik, - legfeljebb egy-két szereplő változott - mindannyiunknak hasznos is lenne. Azt hiszem nem kockáztatok sokat, ha kimondom minden nappal további milliók ömlenek ki a közös kasszából.

http://old.hirado.hu/magazin/cikk.php?id=31484

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/milyen-minosegu-es-mennyisegu-ut-epult-ennyi-penzbol

MTV

hungarian-news

2005-04-07 00:00:00

Népszavazás Bükkösdön: Hamu és cement

n "Ön szerint létesüljön-e cementgyár Bükkösdön?" - ebben a kérdésben tartanak ügydöntő népszavazást július 11-én a Baranya megyei községben. A kampány jelei a főutcán sétálva elég szembeszökők: jó néhány ház lakói kitették az ablakokba a sárga, A4-es formátumú lapot a kétszer áthúzott "cementgyár" felirattal. A falu szinte valamennyi, fontosabb tisztséget betöltő lakosáról tudható, hogy melyik oldalon áll: többé-kevésbé a polgármester, a képviselők, a plébános, a doktornő, a kocsmárosok, de még a buszsofőr és a vadász is exponálta magát cementgyárügyben. Mindez persze nem meglepő egy 20 százalékos munkanélküliség sújtotta, elmaradott infrastruktúrájú, évi 25 millió forintból gazdálkodó településen, ahol az utóbbi évek egyik legnagyobb ipari beruházása valósulhatna meg. A cementgyár létesítéséről, az építőipari multi terveiről a bükkösdiek először tavaly novemberben, egy falugyűlésen hallhattak. Igaz, a Strabag píárosai akkor már néhány hónapja gyakori vendégek voltak náluk: visszaemlékezések szerint először turistaként, később lakossági felmérések készítőjeként mutatkoztak be. A modern pr-technikákat csak hírből ismerő, de az egyenes beszédet kedvelő helyi közvéleményben mindez nem tüntette fel túl jó fényben a Strabagot: a vitában a konkrétumok és tények helyett hamarosan a kommunikációé lett a főszerep. Pedig a beruházásról indulatok nélkül, csak a mellette és az ellene szóló érvek alapján is lehetett volna vitatkozni. A falu határában húzódó mészkődomb 1926-ban induló kitermelése jelenleg is két bányában zajlik: a Strabag a távolabbi, a falutól légvonalban mintegy másfél kilométerre fekvő "Mecsekkő" tulajdonosa, és a cementgyárat e bánya előterében, az ún. bányaudvarban szándékozik felépíteni. A bányakapitányság engedélye évi 150 ezer tonna mészkő kitermelésére szól, de Grünwald Mátyás bányamester szerint jelenleg csak úgy százezer tonnát fejtenek ki, amit útalapozáshoz és aszfalt adalék anyagaként hasznosítanak. A gyár felépülése esetén a Strabag egymillió tonnára növelné az éves termelést, és az igen jó minőségű mészkövet, illetve a szintén helyben található agyagot a cementműben használná fel. A Strabag projektigazgatója, Kővári József a Narancsnak elmondta: a reményeik szerint hat év múlva megvalósuló beruházást a 6-os út fejlesztése mellett az építőipar várható évi 10-15 százalékos növekedése teszi majd igazán gazdaságossá. (A Strabag cementipari nyomulásának a hátterében feltehetőleg az a szándék is áll, hogy megtörje a hazai gyárak két kizárólagos tulajdonosa, a svájci Holcim, illetve a német Heidelberger árkartelljét, melyet a Gazdasági Versenyhivatal már több rekordbírsággal is sújtott.) A Strabag bükkösdi propagandalapja, a Cement Infó szerint a bányabővítés és a cementgyár összesen mintegy száz új munkahelyet teremtene a falu szélén. A beruházás ellenzőinek kalkulációja alapján viszont az új gyár a fejlett technológia miatt főleg magas képzettségű munkaerőt foglalkoztatna, így a helyieknek csak egy-két tucat állás jutna. Bükkösd iparűzési adóbevételei a cementgyár betelepülésével a Strabag szerint százmillió forinra nőnének. Azt, hogy az összeget a forráshiányos falu mire használhatná, jól érzékelteti, hogy a focipályának a sportminisztérium támogatásából vásárolt új világítását ottjártunkkor csak azért sikerült végre beüzemelni, mert a Strabag kifizette a szerelés pár száz ezer forintos költségét. Zimmermann Ottó, a Strabag által megbízott kommunikációs szakértő úgy tudja, hogy évtizedek óta nem épült új cementgyár Európában, és mivel a szabályok miatt csak a létező legmodernebb technológia alkalmazható, várhatóan jelentős "ipari turizmust" vonz majd a létesítmény. Ez, ha így lesz is, aligha fogja meghatni a beruházás ellenzőit, akiknek éppen az az egyik félelme, hogy a jó levegőjű környék egyik tervezett fő bevételi forrását, a falusi turizmust lehe-tetleníti el a közeli cementmű. A szomszédos üdülőfalvakban, így Kánban, Goricán vagy az ökológiai szempontokat előtérbe helyező közösségéről ismert Gyűrűfűn valóban fellendülőben a falusi turizmus; Helesfán pihenőtó épül, Abaligeten pedig a barlang vonzza a kirándulókat. A kedvezőtlenebb fekvésű Bükkösdön azonban mostanáig egyetlen, turizmusból származó adóforint sem folyt be az önkormányzat kasszájába. Mindennek feltehetően egyik oka az, hogy a község nem éppen nagy teherbírású főutcáján már ma is sok nehéz tehergépkocsi hajt át nap mint nap - elsősorban a falu két bányájából származó kövekkel megrakva. A felgyűrődött és töredező út felújítása állami feladat, ezért annak sorsa nem a Strabagtól függ - mondja Kővári József. A bükkösdiek azonban elsősorban nem a meglévő felújítását, hanem a falut elkerülő út építését várják a cementgyár beruházójától. Bár a projektigazgató szerint cége nem zárkózik el egy új kerülőút megépítésétől, lapunknak azokat a tárgyalásokat hangsúlyozta, amelyeket a közút kezelőjével folytatnak arról, hogy a Strabag milyen módon vállalhatna részt a felújításban: szerinte az elkerülő utat a forgalom egyelőre nem indokolja. Az út ügye tipikus róka fogta csuka eset: hiszen attól, hogy esetleg nem épül meg a gyár, a két bánya még tovább üzemel, és a teherautók is tovább rezegtetik az ablakokat. "Addig, amíg a falu nem dönt a cementgyárról, nincs értelme ígérgetni"- mondja Kővári. Hozzátette, hogy lehetséges az ömlesztett cement vasúti szállítása is, ez esetben meg kell hosszabbítani a Bükkösdön amúgy is áthaladó országos vasútvonalról leágazó iparvágányt, ám ekkor a csomagolásra jutó iparűzési adó kerülne máshová. A bükkösdiek számára a másik kardinális kérdés az, hogy az önkormányzathoz befolyó adó összegére milyen garanciát tud adni a Strabag. Az adózás rendjének megváltozása ugyanis jelentősen csökkentheti a falu remélt bevételeit. Kővári szerint elvileg van rá mód, hogy a cég a befizetett adót meghaladóan, például egyes állami pályázatok önrészének átvállalásával részt vállaljon a község fejlesztésben, de előbb a falu képviselő-testületének kell meghatároznia a település prioritásait, vagyis hogy milyen fejlesztési célokhoz várnak támogatást. Erről pedig, mint mondja, csak a népszavazás után lehet beszélni. Négy helyi civil szervezet idén június 22-én közös nyilatkozatban közölte kikötéseit, és ottjártakor a Narancs tudósítója személyesen is azt tapasztalta, hogy a falu lakói többé-kevésbé egységesen elvárják a beruházótól, hogy később számon kérhető formában tegyen ígéretet az elkerülő út megépítésére, az adóbevétel szintjének fenntartására. A civilek harmadik óhaja a veszélyes hulladékok égetésére vonatkozott: a bükkösdiek attól tartanak, hogy a cementmű kemencéit részben veszélyes hulladékok égetésével fogják fűteni. Kővári József lapunknak úgy fogalmazott: "Erről szó sincs, ez nonszensz, nem tervezünk ilyesmit." Arra a kérdésre, hogy ez esetben a Strabag miért vonakodik írásbeli ígéretet tenni, azt válaszolta: nem tudja, mi lesz a helyzet 30 év múlva, és ironikusan azt is hozzátette, hogy a bükkösdiek következő generációja talán épp szeméttel akarja majd fűteni a cementgyárat. A Strabag a kezdetektől óvakodik a garanciák vállalásától. Azt, hogy a cég vezetői csupán óvatosak-e, esetleg a spórolás jegyében eleve nem vagy talán csak részben akarják-e teljesíteni a zavarosan és nem hivatalos formában megfogalmazott ígéreteket, nem tudhatjuk. Az azonban biztos, hogy stratégiai hibát követtek el. Miközben Bükkösd vezetése konkrét ígéretekre várt, a Strabag feltehetően arra számított, hogy többek közt a falu vezetésének kvázi lekenyerezésével (többek közt külföldi tanulmányútra vitték a polgármestert és a képviselőket) könnyen elfogadtatja az önkormányzattal a beruházási tervet, és olyan rendezési tervet hagynak jóvá, ami lehetővé teszi a bánya melletti ipari fejlesztést. (Arra, hogy többek közt maga a polgármester is számos alkalommal korteskedett a cementgyár mellett, a faluban többen panaszkodtak, de magával az érintettel sajnos nem sikerült beszélnünk.) Nem számolt viszont az építőipari cég menedzsmentje azzal, hogy a természeti környezet szépsége miatt a közeli falvakba települt, erősen környezettudatos értelmiségiek vezetésével a környéken, majd a faluban is megerősödik a cementgyárat ellenző zöldmozgalom. A máig legbefolyásosabb zöldszervezet, a korábbi önkormányzati társulásról elnevezett Zöld Völgyért Egyesület (ZVE) tavaly december elején, néhány nappal a revelatív hatású falugyűlés után alakult a gyűrűfűi Friedrich István vezetésével. Friedrich a Narancsnak elismerte, hogy a Strabag kifoghatta volna a szelet a vitorlájukból, ha a kezdetektől hajlandó a kötelezettségvállalásra. Szerinte azonban a fő probléma nem a vállalások hiányával van, hanem azzal, hogy a beruházás előzetes környezeti hatástanulmánya nem kellő körültekintéssel készült: a megnövekvő teherautó-forgalom okozta zaj tekinte-tében elavult, 1998-as ada-tokkal dolgoztak, a rezgést nem mérték, és a mintavételkor állt a bányákban a munka. Kővári József erre azt nyilatkozta: a tanulmány hangsúlyozottan csak előzetes, készítői figyelembe vették és számítással ellensúlyozták az alacsony forgalmat, továbbá a zaj- és más ártalmak terén további mérések szükségesek. A bányatelek közvetlenül határos a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzettel, melyet Magyarország idén terjesztett fel az Európai Unió Natura 2000 természetvédelmi programjába (a befogadásról még nincs döntés). A ZVE érvelésében az is szerepel, hogy a cementgyár és a tájvédelmi körzet felőli domb kitermelése beláthatatlan károkat okoz, sérül a fokozottan védett haris nevű madár élőhelye is. Zimmermann Ottó lapunknak hangsúlyozta a környezetvédelmi szempontok fontosságát és az ökológiai értékek védelme iránti felelősséget, de szerinte a cementgyár, mivel a károsanyag-kibocsátása minden szempontból alatta marad majd a határértékeknek, nem okoz kimutatható negatív hatást. Harist pedig, mint mondta, még soha senki nem látott. Az erősödő cementgyárellenes közhangulat miatt a zöldek szerint Zimmermannék lejárató kampányba kezdtek: először a ZVE-t próbálták diszkreditálni azzal, hogy vezetői idegenek, máshol laknak, és önös érdekeiket féltve próbálnak beleszólni Bükkösd ügyeibe. Ennek Zimermann Ottó sem mondott ellent, amikor fontosnak vélte a Narancs tudósítójának hangsúlyozni, hogy a környezetvédőket Bükkösdön kívülről vezetik, és politikai támogatást is kapnak bizonyos helyi politikusoktól. A ZVE vezetője viszont azt mondta, hogy tevékenységüket saját pénzből és társadalmi munkában végzik. Friedrich szerint bár az út zaja és rezgései a Bükkösdtől jó pár kilométerre élőket valóban nem érinti, a cementgyár a porkibocsátás, illetve a környék idegenforgalmi megítélése miatt kistérségi probléma, ezért nem lehet csak a bükkösdiek belügyeként kezelni. A ZVE-nek azonban ma már sok bükkösdi tagja is van, és nemrégiben megalakult a kifejezetten a falubelieket tömörítő Bükkösdért Természetvédő és Emberjogi Egyesület (BTEE) is. Lapunknak többen vélelmezték, hogy az erőmű ellenzőit az ellenérdekelt cementgyárak is pénzelik, de a vádakra a sejtetéseken kívül más bizonyítékot a Narancs nem talált. A zöldek májusban 640 aláírást gyűjtöttek a cementgyár ellen, és bár a Strabag minden eszközzel igyekezett csökkenteni az akció jelentőségét, a vállalat vezetése feltehetőleg ráébredt, hogy lépnie kell. Döntésükben minden bizonnyal az is közrejátszott, hogy a képviselőtestület, érzékelve a negatív közhangulatot, nem vállalta a döntés ódiumát, és népszavazást írt ki a beruházásról. Kijózanítóan hathatott az is, hogy a cementgyár területét a képviselők végül mégsem nyilvánították ipari övezetnek, bár egy kiskaput nyitva hagytak a kedvező népszavazási eredmény esetére. A válasz nem késett: június közepén megalakult a Bükkösd Holnapjáért Egyesület (BHE). Mezei Attiláné, a BHE elnöke a Narancsnak elmondta, hogy sokukat bántotta a környezetvédők "hecckampánya", és mivel a Zöld Völgy Híradó (a ZVE kiadványa) minden mondatába bele lehet kötni, ismerőseivel megbeszélték, hogy tesznek valamit. Mezeiné férje lapunknak nem tagadta, hogy megalakulásuk után "erkölcsi és anyagi" segítséget kértek a Strabagtól, amit meg is kaptak. "A Strabag csak ígér, de mit ígérnek a zöldek?"- válaszolta a cég biankó ígéreteire vonatkozó kérdésünkre Mezei Attila. "Megértem azt, aki idejött a nyugalomért, de a bükkösdieknek meg munka kell. Nem kell rám csúnyán nézni vagy megfélemlíteni emiatt. Nem érzem magam bábnak, vagyok olyan ember, mint a Zöld Völgyért Egyesület vezetői" - védi álláspontját az elnöknő. "A követ mindenképpen elhordják, a kérdés csak az, hogy marad-e belőle pénzünk" - veszi át a szót a férje. A Strabag bábáskodása mellett létrejött BHE-ben a település megosztására tett külső, erőszakos kísérletet lát a falu orvosa, Kutnyánszki Valéria: "Zimmermann >>oszd meg és uralkodjpontok az antikapitalista ("csak extraprofitot akarnak, semmi mást") nézetekkel. Azt azonban feltehetően jogosan kifogásolja, hogy a polgármester a köztájékoztatás helyett csak korteskedett, elmulasztotta felhívni a bükkösdiek figyelmét arra, hogy az előzetes hatástanulmány megfellebbezhető, és a június 17-i lakossági tájékoztatón csak a képviselő-testület által leszavazott területrendezési tervet ismertette. A faluban többen helytelenítik a szintén máshonnan beköltözött Kasza ténykedését is, a legtöbb indulatot azonban Bükkösd háziorvosa váltotta ki, aki a Cement Infó utalása szerint a cementgyárra szavazók ellátásának megtagadásával fenyegetőzött. A doktornőnek Mezeiék, de a vadász Trapp Károly szerint sem lenne szabad orvosként az erőmű ellen kampányolnia. Kutnyánszki Valéria osztogatott ugyanis cementgyárellenes sárga papírokat, és többen kifogásolták, hogy a páciensektől a cementgyárral kapcsolatos álláspontjuk iránt érdeklődött. E kifogásokhoz némi xenofób felhangoktól sem mentesen egyesek azt is hozzátették, hogy Kutnyánszki is "idegen jövevény", nem beszélve olasz férjéről. A doktornő a rendelőben a Narancsnak láthatóan megrendülten reagált e felvetésekre: szerinte aki beleszületett e gyönyörű tájba, nem is biztos, hogy látja, milyen érték van a kezében. Mint kifejtette, orvosként az uniós direktívákkal összhangban a kezelés és a szűrés mellett az egészségmegőrzés a fő feladata, és tart az allergiás és légúti panaszok további erősödésétől. "Bár hivatalból van egy álláspontom a cementgyárról, és szeretném, ha nem valósulna meg, szó sincs arról, hogy a betegeim közül bárkit hátrány érne, ha támogatja a beruházást" - jelentette ki határozottan. A már említett Trapp Károly azért haragszik a magukat környezetvédőnek mondókra, mert szerinte buzgalmuk új keletű, és korábban egy szavuk nem volt az erdők kivágása ellen. Szerinte Bükkösd soha nem fog megélni a turizmusból, mert nincs elég vonzereje. A cementgyár viszont munkahelyeket és adóbevételt teremt. Attól sem kell félni, tette hozzá, hogy a por miatt nem terem meg a gyümölcs, mivel Villány és Neszmély is alig pár kilométerre van a helyi cementgyáraktól. "Ha mi nem építjük meg a cementgyárat, felépül máshol, csak nekünk nem lesz belőle semmi hasznunk." Bükkösdön, bár történt rokonszenves kísérlet a konfliktus eny-hítésére, egyelőre nem csitulnak az indulatok, és ez elsősorban az erőtlen és koncepciótlan faluvezetés rovására írható. A legtöbben bíznak benne, hogy néhány hónap múlva már csak rossz emlék lesz az ellenségeskedés, de külső megfigyelőként ez nem tűnik valószínűnek. Ha ugyanis vasárnap a többség a cementgyár megépítésére voksol, a beruházás ellenzői, hacsak el nem költöznek, évtizedekig minden nyűgükért-bajukért a Strabag támogatóit fogják okolni. Ellenkező esetben viszont marad a változatlan, kilátástalan szegénység és a falun átsüvítő teherautók.

https://magyarnarancs.hu/belpol/nepszavazas_bukkosdon_hamu_es_cement-53448

https://web.archive.org/web/20150610045953/https://magyarnarancs.hu/belpol/nepszavazas_bukkosdon_hamu_es_cement-53448

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/nepszavazas-bukkosdon-hamu-es-cement

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-07-08 00:00:00

Heti Válasz: az alapítástól a magánkézbe adásig: Végkiárusítás

Az Orbán-kormány 2000. szeptember 19-én kelt határozatával, százmillió forint készpénzzel hozta létre a Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítványt (TTFK), melyet nem sokkal később a Fővárosi Bíróság kiemelten közhasznú szervezetként nyilvántartásba is vett. Mint az alapító okirat kissé fellengzős szövegéből kiderül, a feladat nem volt kicsi: "A közalapítvány gondoskodik a természet- és társadalombarát fejlődés értékrendjének erősítéséről a magyar nyilvánosságban. Vagyis annak a lehető legtágabban értett környezettudatos értékrendnek az erősítéséről, amely az ember teljességére tekintettel fogalmazza meg és képviseli az ép, egészséges ember eszményét. És épp ezért az önmagunk és környezetünk iránti felelősséget is a lehető legtágabban érti. Elsődleges környezetünkkel: saját testi, lelki, szellemi adottságainkkal és társadalmi (közösségi), valamint teremtett és természeti környezetünkkel kapcsolatban egyaránt hangsúlyozza." Vállalásában szerepel, hogy elősegíti a kormányzat, az említett értékrendnek elkötelezett civil szervezetek és az üzleti szféra együttműködését, "támogatja kezdeményezéseiket, és maga is kezdeményez e célt szolgáló társadalmi akciókat, mozgalmakat, szervezeteket, lap- és könyvkiadást". Ennek megfelelően a TTFK elindította a Heti Válasz (HV) nyomtatott és internetes változatát, a www.gondola.hu internetes portált, létrehozta a Válasz Könyvkiadót és a nyilvánosságkutatással foglalkozó Kölcsey Ferenc Kutató Intézetet. A kuratórium elnöke Elek István, Orbán Viktor miniszterelnök média-főtanácsadója lett. A közalapítvány 2001-ben 1,5 milliárd forint költségvetési támogatásban részesült, a következő évben pedig további 500 millióhoz jutott az államtól. A Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól használatra megkapták az Andrássy út 125. szám alatti villát (itt rendezkedett be a HV szerkesztősége is), azzal a feltétellel, hogy az állami apanázsból öt év alatt 150 millió forintot fordítanak felújításra. Van az a pénz A hetilapot kezdetben maga a TTFK adta ki (az első lapszám 2001. április 13-án jelent meg), majd két hónap elteltével e feladatot átruházta az általa létrehozott és 100 százalékban tulajdonolt, a könyvkiadói tevékenységet is magában foglaló HV Lap- és Könyvkiadó Kft.-re. A lapot eleinte, "hogy minden magyarországi elárusítóhelyen ott legyen", 60 ezer példányban nyomták, az induló kampányra a közalapítvány 108 millió forintot költött. Úgy tervezték, a lap kiadása egy év alatt válhat nullszaldóssá, a továbbiakra "szerény nyereséget" reméltek. Az értékesített mennyiség ismeretében azonban igen hamar változtatásra kényszerültek: a 2001 októbere óta auditált lap a MATESZ-adatok szerint 2002 áprilisáig 8-9 ezer közötti példányszámban kelt el, ezért a nyomtatott mennyiséget is 20-25 ezer körülire csökkentette a kiadó. A TTFK közhasznúsági jelentéseiből nyomon követhető a kapott támogatások mellett azok felhasználása is, így megállapítható: a komoly veszteséget termelő hetilap pénzhiányát a közalapítvány folyamatosan pótolta. Az első évben ez (a bevezető kampány költségét is beleértve) 460 millió forintot tett ki. Lényegi változást az hozott, amikor a 2002-es országgyűlési választások kampányában Orbán Viktor az előfizetésre ajánlott sajtótermékek között a HV-t is felsorolta, aminek következtében az év nyarára az eladott példányszám 36-37 ezerre ugrott. E jelentős mennyiségi változás azonban a kiadó szaldójában nemigen mutatkozott meg: a közalapítvány abban az évben is 430 milliót költött a hetilapra. A választások kimenetele a TTFK és így a HV számára is szomorú következményekkel szolgált: az új kormány a következő évre már csak 50 millió forinttal támogatta a közhasznú szervezetet. A hetilapnál már ezt megelőzően, 2002 nyarán húztak a nadrágszíjon: a korábbi 84 helyett 68 oldalon jelentek meg, továbbá létszámleépítés is volt; így a 2003. évi pótlást 154 millió forintból "megúszta" a közalapítvány. Idén az előirányzott költségvetési támogatás mindössze 20 millió forint, amely összeg azonban idáig nem érkezett meg a TTFK számlájára. Mindenesetre az év első négy hónapjában még sikerült 28 millió forintot kiizzadni a "mai magyar lappiac hiánypótló vállalkozásának" felszínen tartására. A HV gyászos üzleti szereplésében - vélnénk - része volt a kiadó gazdálkodásában tapasztalható fejetlenségnek is (lásd keretes írásunkat). Elek István szerint "ezek kétségtelenül aggályos jelenségek voltak, melyeket kijavítottunk, többek között ezért váltottunk ügyvezetőt", de a döntő okot másban látja. "Azt feltételeztük, hogy ha egy párbeszédképességet mutató, mérsékelt hangvételű, határozott érdekképviseletet vállaló, de minden tekintetben európai hangvételű lapot készítünk, akkor megszűnik a hirdetési piacon tapasztalható - hogy finoman fogalmazzak - vonakodás, ami általában tapasztalható volt a demokrácia tizenvalahány éve alatt létrejövő új orgánumokkal szemben. Ez azonban nem változott." A hirdetők ugyanis - vallja - a baloldali-liberális lapokat ideológiai motivációk, valamint a személyes kapcsolatok miatt kedvezőbb elbánásban részesítik. De van más is: "Azt gondoltuk, hogy egy ilyen színvonalas hetilap sokkal nagyobb olvasottságra, példányszámra tehet szert. Ez a jobbközép, környezettudatos, posztmodern, konzervatív értékrend iránti fogékonysággal kapcsolatos várakozásaink csődje volt." Bár a legnagyobb tétel kétségtelenül a hetilap kiadása volt, említeni kell a közalapítvány egyéb költségeit is. Az internetes portált gondozó Netrióta Kft. támogatása három év alatt 254 millió forintot kóstált, az épület felújítása is elvitt 70 milliót, míg 100 millió forintból létrehozták a Szellemi Környezetvédelemért Alapítványt. Számos folyóiratot, kutatást, civil szervezetet támogattak (érdekességként: a 168 "rát 540, a HVG-t 770 ezer forintért elemeztették) - mindösszesen cirka 1,6 milliárd forintot költöttek el. Elvitte a cica A bőkezű időszak lezárultával a közalapítvány kénytelen volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy a veszteséges lapot a továbbiakban nem tudja eltartani. Elek István még tett egy kísérletet, és levélben arra kérte a kormánytagokat, parlamenti képviselőket, hogy ne csökkentsék az állami támogatást, de hiába. A kuratórium 2003. január 16-i ülésén megszületett a döntés a HV Kft. eladásáról. A kiszemelt vevő a Martonyi János exkülügyminiszter, Matolcsy György volt gazdasági miniszter, Csoóri Sándor és a szerkesztőség tagjai által jegyzett Heti Válasz Alapítvány (HVA) volt, melyet az Idősek a Polgári Jövőért Alapítvány hozott létre egymillió forinttal (a pénz azokból a kormányváltás után kifizetett egyszeri 19 ezer forintos nyugdíjkiegészítésekből származott, melyeket a nyugdíjasok egy része utalt át nekik). Az alapítvány a vételárat közadakozásból remélte előteremteni, ám az üzletre még több mint egy év múlva sem került sor. A segítség végül idén április végén, a "táboron belülről" érkezett: a tulajdonosait tekintve az előző kabinethez köthető Sasliget Tanácsadó Kft. ötmillió forintért megvásárolta a HV Kft.-t. A kiadó anyagi helyzete és várható pénztermelési képessége a vételárban világosan tetten érhető. A Sasliget Kft. felerészben Csák Jánosé, 25 százalék Szabadhegy Péteré, az Egyesült Államokból hazatelepült üzletemberé, 15 százaléka van benne Kékessy Dezsőnek, és a cég egytizede jutott a HVA-nak. Csák János, a kilencvenes évek második felének sikeres menedzsere - aki a Matáv-csoport több cégét, később a Westelt is vezette - 1999 februárjától másfél éven keresztül a Mol Rt. elnöke volt. (Azért távozott, mert a kormányzat politikai okokból nem tette lehetővé a cég gázüzletágánál a világpiaci árak érvényesítését.) Kékessy Dezső svájci-magyar üzletember, az előző kabinet párizsi nagykövete, Orbán Viktor családi barátja, aki tucatnyi vállalkozása közül az egyikben - egy tokaj-hegyaljai szőlészeti cégben - a volt miniszterelnök feleségével közösen birtokol tulajdonrészt. Az új tulajdonosok az adásvételi szerződésben vállalták, hogy "a Heti Válasz nevét és szellemiségét megtartják", és folytatják a társaság eddigi tevékenységét. Az előzményeket tekintve nem lesz könynyű dolguk, bár a 2004-es üzleti tervükben az 500 milliós kiadással szemben már ugyanilyen mértékű bevétellel számolnak - igaz, a lapnál néhány éve már találkozhattunk hasonló ambíciókkal. A két évvel ezelőtti sikerszéria óta ráadásul újra folyamatosan csökken az eladott példányszám: az idei első negyedéves (nem auditált) adatok szerint a megjelenésenkénti átlag 15 671 példány volt. A lényeg azonban az, hogy az üzlettel a HV megérkezett oda, ahova mindig is való lett volna: a magánszférába. A köz szolgálatában Már a HV indulásakor voltak, akik úgy vélték: a kormány a sajtókiegyenlítés magasztos eszményének jegyében egy hozzá közel álló orgánumot akart létrehozni - egy közhasznú szervezet közbeiktatásával. Ezt előrevetítette, hogy a kuratóriumban - Eleken kívül is - a kormányzó pártokhoz köthető személyek kaptak helyet: az elnökhelyettes a Fidesz-alapító Medgyesy Balázs, a Környezetvédelmi Minisztérium volt államtitkára lett, a tagok között Kincses Gyula volt MDF-es, valamint Halász János fideszes képviselő is ott volt. (A korábbi lapszámokat valóban a derűs kormányszimpátia jellemzi.) A három év alatt elköltött több mint egymilliárd forint közpénzt azonban csak a közhasznú szervezetekről szóló törvényben meghatározott és a közalapítvány alapító okiratában részletezett célokra lehetett volna felhasználni. Elek István - aki a kuratóriumi elnökségen kívül 2003 nyarától az eladásig a HV főszerkesztői posztját is betöltötte - úgy látja, ez így is történt: a jobbrahúzás a közös célokból következett: "Ha egy értékrend határozott, karakteres képviselete elfogultsággal jár együtt, akkor mondhatjuk, hogy a lap elfogult volt, de én azt gondolom, hogy ez a természetes" - fejtette ki lapunknak, valamint hangsúlyozta: "Mi azt néztük meg, hogy ehhez az értékrendhez a tőlünk függetlenül létező szereplők - egy könyvkiadó, egy író, egy politikai párt, egy kormány - hogyan viszonyulnak." A szerkesztőség a kormány-, illetve a kormánypártkritika ízére a választások után már ráérzett, ez azonban az előbbiek fényében szinte természetes, így Elek magyarázata is kerek: "A mostani kormány kevésbé azonosul azokkal a célokkal, amelyek a közalapítvány céljai is, nem véletlen, hogy az előző kormány szánta el magát egy ilyen típusú értékrendet képviselő szervezet létrehozására. A közösségi szférát erősítő, testi-lelki felelősségtudatot, egészségtudatos szemléletet képviselő, különösen a médiavilággal kapcsolatban erőteljes fogyasztói érdekvédelmet képviselő kormány az előző volt." Ugyanígy ennek folyománya volna, hogy a HV bekerült az Orbán által előfizetendőnek tartott Magyar Nemzet és a Demokrata megtisztelő társaságába: "Az értékrend képviseletéből következik, hogy egy jobbközép-konzervatív politikus közelebb érzi magához, mint a többi lapot" - mondta Elek István. Az, hogy a HV valóban mértéktartó hangvételű politikai írásaiban a közalapítvány céljain belül maradt-e, legalábbis kétséges. A választásokhoz közeledve nőtt a nyomás, a hangnem sarkosodott. A valódi lapértékelésre nincsen érkezésünk, de kiragadott példaként megemlíthető annak a cikksorozatnak a közhasznúsága, mely az MSZP ún. választási csalását hivatott bemutatni - bizonyítékként a Fidesz anonim "demokráciavonalára" beérkezett hívásokra támaszkodva. Mint ahogy nehezen látható a "tágan értelmezett környezettudatosság" a gondola.hu azon közleményében is, miszerint ők a Fideszt és Orbán Viktort támogatják, s efféle színvallásra szólították föl a többi szerkesztőséget is. Élni tudni kell A közhasznú szervezetek törvényességi felügyeletét az ügyészség hivatott ellátni; a Fővárosi Főügyészség tavaly vizsgálódott is a közalapítványnál. A feltárt szabálytalanságok - a befektetésekről a közalapítvány befektetési szabályzat létrehozása nélkül döntött, a kuratórium hatáskörébe tartozó kérdésekben többször Elek István hozta meg a döntést, a kuratórium nem tett lépéseket a közhasznú cél szerinti tevékenységet veszélyez-tető vagyonfelhasználás miatt - megszüntetéséről a vizsgálatot követően Elekék intézkedtek. A költségvetési támogatás felhasználásának ellenőrzését az Állami Számvevőszék (ÁSZ) végzi, erre azonban eddig még nem került sor. Mint Elek Jánostól, az ÁSZ főigazgató-helyettesétől megtudtuk, ez a közeljövőben várható. Idei tervükben a TTFK nem szerepel, mivel még több, 2000 előtt alapított és nagyobb költségvetési támogatásban részesült közalapítvány vizsgálata is hátravan. A majdani ellenőrzéskor viszont nemcsak a gazdálkodás szabályszerűségét, hanem annak eredményességét és célszerűségét is áttekintik. A célszerűség pedig jelen esetben magában foglalja a tevékenységnek az alapító okirattal való összevetését csakúgy, mint a gazdálkodás hatékonyságának vizsgálatát (azaz, hogy történt-e pazarlás). Az alapító nevében és képviseletében eljáró Miniszterelnöki Hivatalt (MEH) ugyanakkor egyelőre az a kérdés foglalkoztatja, hogy vajon a tulajdonosnak jogában állt-e eladni a kiadót az alapító hozzájárulása nélkül. Tavaly októberben Szekeres Imre, a MEH általános politikai államtitkára Elekhez írt levelében már firtatta a tervezett eladás jogi alapjait, ám mivel az ügylet akkor nem jött létre, a dolog annyiban maradt. Szeredi Péter, Szekeres kabinetfőnöke a Narancsnak elmondta: a közalapítványtól a MEH most sem kapott semmiféle tájékoztatást, az eladásról ők is a sajtóból értesültek. Az ügy kezelésére a közeljövőben Szekeres tesz javaslatot a hivatalt vezető miniszternek, annyi azonban tudható, hogy a MEH birtokában levő jogi szakvélemény szerint a kuratórium túllépte a hatáskörét. A közalapítványnál amúgy is változások várhatók: az államigazgatás korszerűsítéséről szóló kormányhatározat (közkeletű nevén a Draskovics-csomag) egyik elemeként augusztus 31-ig felül kell vizsgálni a kormány és a minisztériumok által létrehozott közalapítványok, közhasznú és gazdasági társaságok költségvetési támogatását. Ennek keretében sor kerül a TTFK-ra is. Az átfazonírozásra többféle megoldás is lehetséges. Az egyik elképzelés szerint visszahívnák a kuratóriumot (a kormányváltás óta nem történt személycsere e grémiumban), a másik lehetőség, hogy kezdeményezik a közalapítvány megszüntetését. Ez utóbbit az indokolhatná - tette hozzá Szeredi Péter -, hogy a lap- és könyvkiadás megszűnésével a szervezet egyik alapfunkciója szűnt meg, a megmaradt tevékenységet pedig nem biztos, hogy célszerű folytatni ebben a formában. Elek István úgy gondolja, a kormány nincs tisztában azzal, hogy a közalapítványokkal szemben milyen jogai, lehetőségei vannak: "Nem akarják vállalni a drasztikus fellépés politikai kockázatát, ezért a megfojtás stratégiájára tértek át: nem adnak annyi pénzt, hogy az alapító okiratnak megfelelően tudjunk működni." Mint mondja, ha az alapító szerint nem a céloknak megfelelően működtek, akkor az megtehetné, hogy a bírósághoz fordul. "Hosszú ideje figyelem a közalapítványok körüli cirkuszt, azon igyekezeteket, hogy a kormány az alapítás után is matat körülöttük. De nem véletlenül fogalmaz úgy a közalapítványokról szóló jogirodalom, hogy ez egy nagy önállósággal működő jogintézmény." Egyelőre tehát nem tudjuk, vajon a HV-ba invesztált közpénzek valóban közcélra mentek-e el. Az is lehet, hogy minden a legnagyobb rendben történt; és ha a történet ennyi volna, akkor a lappiac többi szereplőjének is fel kellene végre ismernie: elég, ha egy kicsit rágyúr a környezettudatosságra, majd a pénztárhoz fárad. Belefért Elek István megbízásából 2002 novemberében elkészült a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. komplex értékelése, mely számos könyvviteli és gazdálkodási problémát tárt föl. A tanulmány megállapította, hogy az ügyvezető elmulasztotta a cég működését és annak kereteit előíró belső szabályzatok (szervezeti és működési szabályzat, számviteli politika, pénzkezelési szabályzat, szerződéskötési rend, ügyrend, bizonylati szabályzat stb.) megfelelő színvonalú és összefüggő rendszert képező összeállítását, ami a cég elszámolásában és gazdálkodásában már a kezdetektől fogva "anarchisztikus viszonyokat eredményezett". Nem készült üzleti terv, elő- és utókalkulációs rendszer és egyetlen ügyvezetői beszámoló sem. Olyan hiányosságok voltak, hogy az új könyvelőcégnek visszamenőleg újra kellett könyvelnie a 2002-es év gazdasági eseményeit, s folyamatosan kerültek elő addig el nem könyvelt bizonylatok. A kft.-nél uralkodó gyakorlat nem különítette el egymástól a kiadványok, illetve az ügyvezetés költségeit, a lapkiadás költségei egybefolytak a könyvkiadáséival, e kettő pedig a rezsiköltséggel. Mindezek következtében még az sem volt megállapítható, hogy "a támogatást nyújtó közalapítvány milyen arányban nyújtott projekt-, illetve intézményfinanszírozást".

https://magyarnarancs.hu/belpol/heti_valasz_az_alapitastol_a_magankezbe_adasig_vegkiarusitas-56414

https://web.archive.org/web/20220518193549/https://magyarnarancs.hu/belpol/heti_valasz_az_alapitastol_a_magankezbe_adasig_vegkiarusitas-56414

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/heti-valasz-az-alapitastol-a-magankezbe-adasig-vegkiarusitas

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-06-10 00:00:00

A Millenáris-ügy – I. rész: Látszat és valóság

A Millenáris Park létrehozásának szándékáról tanúskodó első írásos dokumentum 1999. november 16-án keletkezett. Ekkor egy tanácskozás keretében - amelyet Wermer András, Orbán Viktor nem hivatalos tanácsadója vezetett - döntöttek a "Millenáris központi kiállítás és a Ganz Ansaldo terület rehabilitációja" elnevezésű projekt előkészítéséről. Itt körvonalazódtak a Millenáris Kht. és a Kisrókus 2000 Kft. megalapítására vonatkozó elképzelések is. Az előbbi társaság feladata egy, a millennium tiszteletére rendezendő kiállítás megszervezése, működtetése, valamint más rendezvények lebonyolítása lett. A kft. amellett, hogy a majdani építkezést kivitelezte volna, megkapta a területhez és a létesülő épületegyütteshez kapcsolódó kezelői jogokat, valamint az utóhasznosítás jogát is. A Ganz Villamossági Művek egykori ipari területe az ÁPV Rt. portfóliójának része volt; a Kisrókus 2000 Kft. létrejöttével lehetővé vált, hogy a terület továbbra is egyben maradjon, és a beruházás úgy valósuljon meg, hogy az abba fektetett milliárdokat a millenniumi rendezvények végeztével az ÁPV üzleti alapon visszanyerhesse (bővebben lásd: Holt telkek, Magyar Narancs, 2001. június 7.). Az ÁPV Rt. tervei behatárolták a Millenáris Kht. mozgásterét is; a közhasznú társaságot a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) 2000 januárjában 100 millió forintos alaptőkével hívta életre. A gazdasági társaságnak úgy kellett bonyolítania többmilliárdos forgalmat, hogy közben minél kevesebb ingó vagyont halmozzon fel az elképzelések szerint 2002-től már piaci alapon működtetett területen. Ezért a kht. szinte mindent csak bérelt, ahelyett, hogy - kimutathatóan kedvezőbb anyagi ráfordítás mellett - megvásárolt volna. Azokat a műszaki, irodai berendezéseket pedig, melyek a működéshez nélkülözhetetlenek voltak, igyekeztek minél olcsóbban bevinni a cégbe, nehogy túlzottan felmenjen a kht. árfolyama. Ezzel magyarázható, hogy a kormányváltás utáni új vezetés megbízásából készült informatikai vizsgálat szerint a számítástechnikai egységek kommerszek, névtelenek. A Millenáris Kht. alapító okiratából kiderül: legfőbb feladata az volt, hogy színvonalas produkcióknak biztosítson lehetőséget az ezeréves magyar államiság tiszteletére. A rendelkezésre álló források nagysága fedezte a minőségi programok megvalósítását is. De a nagy összeg körül olyan vállalkozások is fölbukkantak, amelyek minél nagyobb szeletet akartak maguknak a millenniumi tortából. A Millenáris Kht. élére 2000 januárjában az a Koltai Péter került, aki Wermer Andrással együttműködve már a kezdetektől részt vett a projekt kidolgozásában. Koltai korábban a Magyar Televízió egyik elismert producere volt. Első lépésként a kiállítás anyagának összeállításához eseti szerződéseket kötöttek tudományos kutatások, felmérések elkészítésére. Ezek reális árakat tükröznek: 10 és 100000 forint közötti munkákról volt szó. Ám a kiállítás alapötletét magának vindikáló Wermer úgy vélte: szellemi tőkéje nem térül meg, ha a kivitelezés teljes egészében a kht.-ra hárul. Közben már készült az a pályázat, amelyben a tender kiírása után két héttel (!) alakult Millenáris Rt. vállalta ugyanezt az alapozó felmérést, továbbá a kiállítás teljes lebonyolítását is. Ebben már jelen volt Wermer is a részvénytársaság két tulajdonosához kapcsolódó érdekeltségei okán (erről lásd: Álombiznisz, Magyar Narancs, 2002. július 18.). Miután a pályáztató MEH szakmai zsűrije a feladatra előirányzott 2 milliárd forintot megszavazta, az rt. munkához látott: első lépésként újra szerződéseket kötött a kutatásokra, csakhogy immár összességében több száz millió forint értékben. Orbán Viktor média-tanácsadója a kiállítás érdemi szervezéséből teljes egészében kiszorította a Millenáris Kht.-t, és annak szerepét pusztán az állami pénzek folyósítására, a szerződéskötésre, könyvelésre és az elvégzendő feladatok ellenőrzésére korlátozta. Forrásaink szerint Koltai Péter elsősorban emiatt mondott le posztjáról. A volt ügyvezető nem kívánt erről nyilatkozni, de annyit elárult: amikor ő volt a kht. élén, szó sem volt arról, hogy ne ők szerveznék a kiállítást és a programokat. "Hogy miként jött oda a Millenáris Rt., arról én nem tudok, annak idején erről nem volt szó" - mondta a Narancsnak. Koltai helyére a korábban a Tungsram privatizációjából és a Postabank 1995-ös átvilágításából ismert Berkecz Máriát nevezték ki, aki már jobban illett az új felállásba: gazdasági szakemberként nem értett a kiállításszervezéshez, de az állami cég gazdálkodásának minél törvényesebb keretek közötti irányításához annál inkább. Innen kezdve minden úgy történt, ahogy Wermer András és Klacsman Péter György, a Millenáris Rt. vezérigazgatója eltervezte. A kht. tevékenységét szűkítették: jól mutatja ezt az is, hogy a kht. munkatársait a 2001. szeptember 11-i birtokbavételig a Kisrókus 2000 Kft. - garanciális okokra hivatkozva - be sem engedte az Álmok álmodói - Világraszóló magyarok című kiállítás csarnokába. Az építkezés a kiállítás és Wermer András igényeinek megfelelően azonban nélkülük is tervszerűen haladt. A média-tanácsadó jelenlétével magyarázzák például annak a multifunkcionális színházi térrel felszerelt tévéstúdiónak a létrejöttét, ahol a Wermer érdekeltségi körébe tartozó Ezüsthajó Kft. készített 100 millió forint feletti összegért felvételeket, amiket a programszervezésre 1,4 milliárd forintot elnyert Pentaton Művész- és Koncertügynökség Kft. rendelt meg tőle (bővebben: "A híresztelésekkel ellentétben", Magyar Narancs, 2002. november 14.). A Wermer családi érdekeltségébe tartozó Well Done Kft. úgy kaphatott a területen egy 50 nm-es helyiséget (ahol utómunkálati stúdiót hoztak létre), hogy azután nem kellett bérleti díjat fizetnie. Wermernek a Millenárison betöltött magas státusát jellemzi, hogy azóta sem tudja senki, ki engedte be a Well Done-t a területre - ezt annak idején sem a Kisrókus, sem a Millenáris illetékesei nem merték a cégtől megkérdezni. Wermer jelenléte valahogy természetes volt; ám mivel a kht.-ban nem töltött be pozíciót, illetve a Millenáris Rt.-ben is csak közvetett érdekeltsége volt, a későbbi vizsgálatok során sem lehetett rajta számon kérni semmit. A kormányváltást követően a Perfekt Audit Rt. 5 millió forintért vállalta a kht. átvilágítását: ennek nyomán indult az a szélmalomharc, amelynek Don Quijotéja a Millenáris Kht. új ügyvezetője, Mizsei Zsuzsa lett. A korábban KDNP-s, majd centrumos politikus a MEH-től nyíltan azt kapta elsőrendű feladatául, hogy az előző ciklusban történt visszaéléseket fel-derítse. Mizsei egyedüli támpontja a Perfekt jelentése volt. (A Perfektben tulajdonrésze volt Gyurcsány Ferenc jelenlegi sportminiszternek is, aki az átvilágítási szerződés megkötésének napjaiban mondott le cégbeli részesedéséről.) Az átvilágításban részt vevő forrásunk szerint a vizsgálat során igencsak nehéz dolguk volt: a kht. szinte valamennyi kifizetett tételt precízen könyvelt el, ugyanakkor a "két preferált vállalkozás (a Millenáris Rt. és a Pentaton Kft.) gazdálkodásába nem láthattak bele". Épp emiatt nem találtak semmi olyan érdemleges dolgot, ami törvénybe ütköző lett volna. Az elkészült jelentésben ezért nincs konkrétum visszásságokról: lehetséges, valószínűsíthető, elképzelhető - ezek a leggyakoribb szófordulatok. Mizsei Zsuzsának viszont eredményeket kellett felmutatni: a jelentésre hivatkozva így lett botrány a Millenáris Kódex 7,5 milliós őrzéséből, a havi 120 ezer forintos haletetésből vagy a megbízott őrző-védő cég díjazásából (egyharmaddal többet számlázott a szokásosnál). Ezek az ügyek azonban bizonyíték hiányában még a vádemelési szakaszba sem jutottak el. A könyvvizsgáló cégek szerint az ezekért a szolgáltatásokért kifizetett összegek meghaladták ugyan a valós piaci tarifákat, ám minden a legnagyobb precizitással volt dokumentálva; a rendőrség által felkért könyvszakértő még a számviteli fegyelem megsértését sem tudta megállapítani. Sőt: a Berkecz Mária vezette kht. negyedévente készített auditált jelentéseket. A Narancs érdeklődésére több szakértő megerősítette: ez párját ritkító gyakorlat, hiszen ilyen összegzéseket a nagyobb cégek évente, kétévente tesznek le az asztalra. Az auditált vizsgálatnál külső könyvvizsgáló cég is ellenjegyzi azt a jelentést, amit megküldenek az ellenőrzési szerv könyvelési osztályának. Információink szerint a MEH könyvelési főosztálya e dokumentációkat aprólékosan ellenőrizte. A Millenáris Kht. teljesítette küldetését: úgy folyósított Fidesz közeli magánvállalkozásoknak több milliárd forintot, hogy azok minden fillérjéről el tudott számolni. A kht.-nak az akkori kormány számára volt még egy hatalmas előnye: elterelte a figyelmet a kiállítást és a programokat szervező Millenáris Rt.-ről és Pentaton Kft.-ről, amelyek gazdálkodása - mivel magáncégekről volt szó - természetesen már "üzleti titok". A Millenáris Rt. névválasztás információink szerint tudatos volt: a két társaságot (az rt.-t és a kht.-t) a többség egybemosta. "Jelentéktelen cég a miénk" - nyilatkozott annak idején Klacsman Péter György, a Millenáris Rt. vezérigazgatója. Pedig nem volt az: a Millenáris Park egykori vezetőitől kapott információink szerint a különböző Fidesz-programokat is ezen a cégen keresztül szervezték a területen, a kht. azokról szinte mindig csak az utolsó pillanatban értesült. S miután a kht. személyi állományának tagjaira sem lehetett ráhúzni, hogy túlzott politikai kötődéseik lennének (Berkecz Máriát például a Neumann International fejvadász cég segítségével találták meg a posztra), a Fidesz-kormánynak is jól jött, hogy a későbbi vizsgálatok a kht.-re irányultak. Mindannyian tudhatták: ott semmi érdemleges nem derülhet ki. ""ra kilóra" - ezt a címet javasolta Kiss Elemér kancelláriaminiszter annak a hozzá intézett azonnali kérdésnek, amelyben Eörsi Mátyás (SZDSZ) képviselő az Álmok álmodói kiállítás belépőjegyei mellé osztogatott ajándék órák gazdasági megalapozottságáról érdeklődött. Úgy tűnt, a kormánypárti politikusok ráleltek arra a visszaélésre, amelynek következményeként fejek fognak hullni a Millenáris Kht. előző vezetői és "cinkosaik" köréből. A Millenáris Kht. 402,5 millió forint értékben rendelt a Millenáris Rt.-től 500 ezer olyan műanyag karórát, amelyet a szállító GlobeTrotters Kft. jóval olcsóbban szerzett be. Szerény számítások szerint is több mint bruttó 260 millió forint nyereség ütötte a bizniszben részt vevő szerencsések markát. Később kiderült: a GlobeTrotters Kft. anyacégének alapítója, Leslie M. régi ismerőse a Millenáris Rt. vezérigazgatójának, Klacsman Péter Györgynek. A kft., amely cég egyébként az órák szállításán kívül nem végzett egyéb gazdasági tevékenységet, a több száz milliós nyereségét rögtön továbbutalta két vállalkozásnak, ahonnan a pénz bizonyíthatóan színlelt szerződések alapján magánszámlákon landolt (lásd: Népszabadság, 2003. július 7.). Az ajándék órák ügyét a rendőrség vádemelési javaslattal adta át az ügyészségnek, amely viszont a nyomozati anyag kézhezvételét követő harmadik héten belül "bűncselekmény hiányában" megszüntette az eljárást. Ezután a vita már nem a több száz milliónyi adóforint helyes vagy helytelen felhasználásáról szólt, hanem postai bélyegzőkről és a pótmagánvádlói indítványt elutasító Legfőbb Ügyészség élén álló Polt Péter esetleges fideszes befolyásoltságáról (lásd Rendőrség kontra ügyészség című keretes anyagunkat). De mi is történt? A tényleges "bűnöst" felderíteni igyekvő rendőrség akadályokba ütközött: hiszen a tettes az volt, aki utasítást adott az üzlet megkötésére annak ellenére, hogy esetleg tisztában volt a biznisz anyagi hátterével is. Márpedig a kht. alapítója, az Orbán-kormány Miniszterelnöki Hivatala fogadta el azt a tendert, amelyben a Millenáris Rt. az ajándék órákat mint marketingfogást már a kezdet kezdetén szerepeltette. "Külön felhívta az alapító a figyelmemet ennek a projektnek a megvalósítására, tehát mást nem tehettem, mint hogy kivitelezzem" - fogalmazott lapunk kérdésére Berkecz Mária. A nyomozati munka mégis megrekedt Berkeczék szintjén, és még véletlenül sem lépett tovább azokba a körökbe, ahol ténylegesen eldőlt a 402 milliós, valakiknek igencsak kedvező üzlet. De nem csak az ajándék órákra áll, hogy a MEH volt a tulajdonképpeni megrendelő. Miután a legnagyobb anyagi ráfordítást igénylő két tendert a hivatal fogadta el, a Millenáris Kht.-nak túlzott jogköre s vezetőinek széles mozgástere a fenntartó előírásainak végrehajtásán túl nem volt. Érdekes azonban szemügyre venni a közbeszerzés dokumentumait. Az ajánlatkérő megnevezését feltüntető részében a Millenáris Kht. szerepel tendereztetőként, s csak alább olvashatjuk a következőket: "az ajánlatkérő megbízásából eljár a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága". Vagyis az Orbán-kormány nem engedte ki a kezei közül annak eldöntését, hogy melyik legyen az a két kitüntetett vállalkozás, amelyik elnyeri a milliárdos üzletet, és hogy ezért cserébe milyen szolgáltatást kell nyújtani, de az ezzel járó jogi felelősséget a kht.-ra hárította: papíron Berkeczék megbízásából, kéréséből járt el. Az igazi felelősök a főhivatalokban ültek és mosták kezüket, miközben a bűnbak szerepét betöltő Berkecz Mária kihallgatásról kihallgatásra járva, megalázó bánásmódban részesülve hiába magyarázkodott, mentegetőzött: senki nem hitt neki. Haulis Zoltán (A cikk második részét következő számunkban közöljük.) Megborult terv Az eredeti elképzelések szerint a Millenáris Kht. mindössze a millenniumi rendezvények idejére lett volna jelen az egykori Ganz-gyár iparterületén. A kijelölt dátum 2001. december 31. volt; eddig tervezték működtetni az Álmok álmodói - Világraszóló magyarok kiállítást. Csakhogy az építkezés csúszása miatt a kiállítás 2001. március 15-e helyett december 17-én startolt, ezért módosítani kellett az elképzeléseket, aminek kemény anyagi vonzatai lettek. A tender szerint a kiállítás "karbantartási és üzemeltetési" feladataira is szerződött Millenáris Rt. szerződése december 31-ével lejárt, ezért újabb tenderrel kellett felkérni, hogy további öt hónapig üzemeltesse a tárlatot, és egyúttal a hasonló helyzetben lévő Pentaton helyett szervezzen rendezvényeket is. Az rt. nagyvonalúan számolta ki ennek a költségeit, és ezúttal nem kerek számot mondott: az összeg pontosan 999999915 forint lett. A csúszással a Kisrókus 2000 Kft. sem járt jól, amely arra várt, hogy a területet üzleti alapon hasznosíthassa. Ráadásul egy kormányrendelet értelmében az ingatlant és annak épületeit ingyen kellett biztosítania a rendezvények időtartamára a kht. számára. Kiadásai viszont a Kisrókusnak is voltak: amellett, hogy az ingatlanfenntartás és az amortizáció terhei rá hárultak, az Apisolato Kft. is havi 500 ezer forint követeléssel lépett fel annak fejében, hogy rendelkezésre bocsátotta a mesepark megépítésére szolgáló ingatlanját. A Stúdió Rent Kft. a kiállítás működéséhez nélkülözhetetlen stúdióberendezés és lámpapark bérleti díját számlázta le (részletesen lásd: Nagy buli volt, Magyar Narancs, 2002. október 17.). A cég ezek miatt tetemes tartozásokat halmozott föl. A csúszás miatt a Miniszterelnöki Hivatal is bajba került, hiszen nem készült fel a meghosszabbított működés többletkiadásaira. Ezért kormánygaranciával történő hitelfelvételre biztatta a kht.-t: így jutott a Millenáris újabb 1,5 milliárd forinthoz. Azon viszont már senki nem gondolkozott el, hogy a hatalmas összeget miből fogják törleszteni. Rendőrség kontra ügyészség Mizsei Zsuzsa, a Millenáris Kht. jelenlegi ügyvezetője 2002. szeptember 24-én tett feljelentést ismeretlen tettes ellen. A nyomozók Berkecz Máriában igen gyorsan felismerni vélik az elkövetőt: szeptember 26-án, reggel 7 órakor már előállítják. A következő napokban őrizetbe veszik, meztelen motozásnak vetik alá. Korabeli sajtóhírek szerint megalázóan bánnak vele, éjszaka nem hagyják aludni; olyan kemény bánásmódban részesítik, amit szakemberek sem tudnak hova tenni. Vallomást azonban nem sikerül kicsikarniuk, az ügyészség pedig minden lehetőséget megragad, hogy a "faltörő kos" módjára eljáró rendőrséget higgadtságra kényszerítse. Igaz, az ügyészség is fektetett energiát az ügybe: a 2003 januárjától a Fővárosi Főügyészségen húsz kiemelt ügy (köztük a Happy End Kft., a Concordia Rt.) kivizsgálására létrejött osztályon a preferált ügyek között szerepelt a Millenáris Kht.-é is. Jó néhányan viszont éppen az ügyészség jelenlétének, mindenekelőtt a jobboldalhoz inkább kötődő Polt Péter legfőbb ügyésznek tulajdonítják, hogy többek között a Millenáris Kht. esetében sem született érdemleges eredmény. A botrány akkor tört ki, amikor a Pesti Központi Kerületi Bíróság elutasította a Millenáris Kht. ügyében (is) benyújtott pótmagánvád-indítványt, amely lehetővé tette volna, hogy az ügyészségnek az eljárást megszüntető határozata ellenére is tovább folyjon a vizsgálat. Baloldali politikai körökben ismét a legfőbb ügyész kezét sejtik e mögött, noha a törvény értelmében az indítvány elbírálása az illetékes bíróság feladata. Csakhogy a pótmagánvád az ügyészségen keresztül juthat el a bíróságra, s az ügyészség szerint az indítvány egy nappal a határidő után érkezett, ezért azt nem is továbbította. Törvényes keretek között tehát már nem lehet vizsgálni a korábbi gazdálkodást.

https://magyarnarancs.hu/belpol/a_millenaris-ugy_-_i_resz_latszat_es_valosag-58305

https://web.archive.org/web/20150627184611/http://magyarnarancs.hu/belpol/a_millenaris-ugy_-_i_resz_latszat_es_valosag-58305

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/a-millenaris-ugy-a-i-resz-latszat-es-valosag

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-05-27 00:00:00

A Millenáris-ügy – II. rész: Homályból homályba

Az Orbán-kormány közvetlenül a kormányváltás előtt egy olyan határozatcsomagot hagyott jóvá, amelynek értelmében Berkecz Mária, a Millenáris Kht. ügyvezető igazgatója helyére Nagy Bernadettet, az Országimázs Központ főosztályvezető-helyettesét nevezik ki. A kabinet arról is döntött, hogy menesztik a kht. felügyelőbizottságát, és a váltással egy időben a cég alaptőkéjét négymilliárd forinttal emelik - derül ki a forrásaink által megismert rendőrségi jegyzőkönyvekből. A Fidesz-kormány kapkodását jól mutatja, hogy május 18-án, egy szombati napon hívatták be Berkecz Máriát és a munkáltatói jogokat gyakorló Bártfai Bélát, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkárát. Busás végkielégítést ígértek annak érdekében, hogy a volt ügyvezető ne mutasson túlzott ellenállást menesztése ellen. Az intézkedés a legnagyobb titokban zajlott, információink szerint (egy címpéldány kivételével) az a jegyzőkönyv is eltűnt, amelyből következtetni lehetett volna, mi volt a mozgatója e döntéssorozatnak. A rendőrség is csak az üléseken jelen lévő könyvvizsgáló vallomása alapján értesült erről. Gazdasági szakemberek szerint a négymilliárd forint elég lett vol-na a Millenárisnak a teljes MSZP-SZDSZ-ciklus alatti működésre - a kht. új vezetése is nagyjából évi egymilliárdnyi költségvetési támogatásból gazdálkodik. A sietség oka valószínűleg az volt, hogy Orbánék minél hamarabb akarták újra megkötni azokat a szerződéseket, amelyek május 31-ével (a hosztesz cég kivételével) valamennyi alvállalkozóval lejártak. Ily módon nemcsak azt érték volna el, hogy a park biztosan tovább üzemel, de azt is, hogy a Wermer András érdekeltségébe tartozó Millenáris Rt. újabb megbízásokhoz jut. Bártfai Béla mindenesetre csak annyit mondott azon a májusi szombaton, hogy "mindennel meg vannak elégedve - mondta Berkecz Mária -, de az alapító új koncepciót akar megvalósítani, és ezért új ügyvezetőben gondolkodik". Berkecz Mária felmentésének körülményei - a jelentős összegű végkielégítés, a magas hallgatási pénz - kiváló alkalmat adtak a figyelemelterelésre. Ez részben be is jött: mind a sajtó, mind az új kormány figyelme az ő személyére és a kht. gazdálkodására irányult. Nagy Bernadett tehát (aki mindvégig figyelemmel kísérte a Millenáris üzletpolitikáját, pénzügyeit) mindeközben a már jól bevált alvállalkozói rendszerrel tovább üzemeltethette volna a kht.-t. Érdemes felidézni Borókai Gábornak a 2002. május 22-i kormányülést követő sajtótájékoztatón mondott szavait: újságírói kérdésre válaszolva a volt kormányszóvivő Berkecz Mária felmentésének okáról azt mondta: "Ha közös megegyezéssel két félnek elválnak az útjai, akkor az azt jelenti, hogy egyetértenek abban, ami történt, és nem szorul indoklásra a helyzet." A kormány bedobta a csalit, amire mindenki ráharapott, hiszen mindenki a volt ügyvezetőben vélte fölfedezni a bűnöst. Nagy Bernadett végül nem jelentkezett. Nem lehet tudni, miért hátrált meg: talán a bizton prognosztizálható vizsgálattól ijedt meg. Nem folyósították a milliárdos alaptőke-juttatást sem. A Millenárison a kormányváltásig gyakorlatilag megállt az élet. A biztonsági cég még "társadalmi munkában" ellátta feladatát, bízva abban, hogy szerződését meghosszabbítják, de rajtuk kívül szinte valamennyi alvállalkozó felfüggesztette parkbéli működését. Az Álmok álmodói - Világraszóló magyarok című kiállítás az új ügyvezető, Mizsei Zsuzsa kinevezéséig bezárt. Mizsei a szóban forgó szerződéseket meghosszabbította - elmondása szerint reálisabb áron. Keller László 2001-ben, még az MSZP frakcióvezető-helyetteseként kezdett foglalkozni a Millenárissal: többször nehezményezte, hogy a létesítményegyüttes tényleges építési költségei nem nyilvánosak. A kormányváltás után immáron közpénzügyi államtitkárként vetette bele magát a Millenáris Kht. gazdálkodásának a vizsgálatába. 2002 júniusában feljelentést tett a rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt; ebben Berkecz Mária volt ügyvezető igazgató és Bártfai Béla volt közigazgatási államtitkár szerepel gyanúsítottként. Keller szerint jogtalanul állapodtak meg Berkecz bruttó 21,6 millió forintos végkielégítésében, és a kétéves titoktartásért kapott 10 milliós hallgatási pénzben. Keller törvénytelennek tartotta azt is, hogy Berkecz Mária - ugyancsak végkielégítésként - megkapta a 4,4 millió forintra becsült szolgálati Mitsubishi Galant típusú autóját is. Bártfai Béla a kihallgatások során nem ismert el semmit, és nem is mutogatott másra. Rendőrségi forrásunk meg nem erősített információja szerint egy vallomásában kijelentette: Stumpf István kancelláriaminiszter utasította arra, hogy a fenti feltételekkel "most és azonnal" egyezzen meg Berkecz Máriával - ezt azonban Bártfai később visszavonta. Kormánypárti forrásaink szerint ezzel párhuzamosan a legmagasabb politikai körökben erős lobbi indult azért, hogy a kezdetben nagy vehemenciával felgöngyölíteni kívánt Millenáris-ügyben véletlenül se történjék semmi látványos. Kormányoldalon - név nélkül - informátoraink emögött azt a Horváth Istvánt sejtik, aki egyrészt 1982-ben belügyminiszterként írta alá Medgyessy Péter szigorúan titkos tiszt leszerelő nyilatkozatát, másrészt Stumpf István apósa. E véleményt forrásaink kézzelfoghatóan nem tudták alátámasztani: az viszont tény, hogy Horváth István semmi érdemit nem mondott arról, mivel foglalkozott a jelenlegi miniszterelnök D-209-esként. Keller pozíciója folyamatosan gyengült; bár maradék támogatói szorgalmasan interpellálták a legfőbb ügyészt annak érdekében, hogy megtalálják a közpénzügyi államtitkár igazát, a szocialista elit némely tagjai egyre terhesebbnek érezték a kelleri irányt. Például amikor 2003 októberében Világosi Gábor (SZDSZ) a Millenáris ügyeiről kérdezte Polt Pétert az Országházban, a legfőbb ügyész válaszát éppen hogy (172-170 arányban) sikerült a kormánytöbbségnek el-utasítania. A hét tartózkodó között több kormánytag is volt, valamint Szili Katalin házelnök. Keller László tisztában volt azzal, hogy csak akkor produkálhat eredményeket, ha a "nyomozást" kiterjesztik a Miniszterelnöki Hivatal volt tisztségviselőire. Szabó Zoltán (MSZP) ezért országgyűlési vizsgálóbizottság felállítását indítványozta. A beadványban a képviselő név szerint említi Stumpf Istvánt, továbbá meg nem nevezett tisztviselőkre, tisztségviselőkre terjesztené ki a vizsgálatot. Szabó Zoltán indítványa 2003. október 20-án érkezett meg a házelnökhöz, de idén márciusig valahogy mindenki megfeledkezett róla; csak a közelmúltban fogadták el példás gyorsasággal (noha hét MSZP-politikus is a bizottság ellen voksolt). Az ellenzék is érzékelte, hogy az MSZP megosztott a Millenáris-ügy következetes feltárásában. A ziccert ki is használták: a Fidesz folyamatosan támadta Kellert, akit arc nélküli, saját levében fővő politikusnak titulált, s hovatovább arra szólította föl, hogy állítólagos tévedéseiért kérjen bocsánatot. A jelek szerint Keller is rájött: meg van kötve a keze. A Millenáris-bizottság azóta sem állt föl, és nem kell jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy belássuk: nem is fog. A Millenáris Kht. jelenlegi vezetése a politika tényfeltárási buzgalmának alábbhagyása után szembe találta magát azzal a szövevényes jogi helyzettel, amelyet kezdetben talán nem is látott át. Egy olyan társaságot kell irányítaniuk, amelynek az eredeti tervek szerint ebben a formában már rég nem volna szabad léteznie. A Kisrókus 2000 Kft. egy ideig türelmesen várt, s csupán néha elégedetlenkedett a folyamatosan halmozódó tartozásai miatt. 2002. december 31-e után azonban keményebb hangot ütött meg: ekkor járt le az a bérleti szerződés, amelynek értelmében a Millenáris Kht. a Millenáris Park területén tartózkodhatott. A kft. folyamatosan a piaci hasznosítás mellett érvelt, míg a kht. szerette volna a saját tulajdonában tudni a területet és a rajta lévő ingatlanokat. Ez utóbbira azonban semmi esélye sem volt. A közel 10 milliárd forintos alap-tőkéjű céget ugyanis nemcsak az Orbán-, hanem a Medgyessy-kormány is tuti üzletnek tartotta: amennyiben értékesíti a területet, minimum az alaptőke összege folyik vissza a költségvetésbe. Nem meglepő, ha az előzetes tervekkel ellentétben a kultuszminisztérium helyett az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) lett a befutó: az ő felügyelete alá helyezték ugyanis a kht.-t. Ezzel együtt bejelentették, hogy a kormány a tízpontos Európa-terv egyikeként a Millenárison a csatlakozás jegyében létrejön "egy, a tematikájában az innovációt, a jövő technológiáit és társadalmát bemutató intézmény és interaktív kiállítótér, vagyis a Jövő Háza". Az IHM-hez került a Kisrókus 2000 Kft. is, amelynek a száz- százalékos üzletrészét átcsoportosították a kincstári vagyonba. Az új projekt harmonizál a Kisrókus 2000 Kft. korábbi terveivel: a Miniszterelnöki Hivatal közlése szerint "elképzelhető, sőt kívánatos piaci források bevonása" is a megjelölt kulturális célok eléréséhez. Az, amit a fejlesztési elképzelésekről tudni lehet, szinte teljes hasonlóságot mutat a Kisrókus 2000-es javaslataival. Megbízható értesüléseink szerint az új parkterület kialakítására a Millenárist is kivitelező Céh Rt. a nagy esélyes: az építőipari vállalkozás már dolgozik a terveken. A Millenáris jövője mindezek ellenére - vagy éppen mindezek miatt - változatlanul bizonytalan. Gál J. Zoltán kormányszóvivő 2002 júniusában még azt mondta: "Medgyessy Péter kormányának szándéka, hogy a Millenáris Park (É) a huszonegyedik századi magyar és nemzetközi kultúra fellegvárává, az ország kulturális jelképévé váljon." Információink szerint azonban az új tulajdonosnak nem épp az elsőrendű céljai közé tartozik, hogy megőrizze az intézmény eddigi kulturális funkcióját. Az IHM-nek nem akkora a költségvetési kerete, hogy abból jelentős tételeket fordíthatna kulturális rendezvények, színházi előadások, kiállítások finanszírozására. Nem mellesleg: egy informatikára és hírközlésre szakosodott minisztérium ugyan miért invesztálná éves forrásainak jelentős hányadát egy, a profiljához nem illő tevékenységbe? Márpedig egy ekkora komplexum sikeres működtetéséhez sok pénz kell. A Medgyessy-kormány kezdetben presztízskérdésnek tekintette, hogy a Millenáris Park legalább olyan színvonalon működjön tovább, mint az Orbán-kormány idejében, de idővel egyre terhesebbé vált számára az üzemeltetés. Az új vezetés hiába faragott jelentősen a működési költségekből, a Millenáris megközelítőleg évi egymilliárd forintos támogatást így is felemészt. Ezt a hatalmas összeget már az előző ciklus alatt sem tudták kisajtolni a Miniszterelnöki Hivatal büdzséjéből - a helyzet nem változott e téren. Úgy tudjuk, épp emiatt került a képbe az IHM, amely el tudta különíteni a fenntartáshoz szükséges összeget, azaz 700 millió forintot. Ezt kiegészítették a zárszámadásból visszamaradt (miniszterelnöki hivatalos) több mint 300 millióval, s így lett meg a kívánt összeg. Igaz, az IHM honlapja szerint ez az egymilliárd forint az év eleji költségvetési átalakítások után majd 40 százalékkal csökkent. Az IHM ugyanakkor sejteti: további kulturális szerepvállalása csak akkor lehetséges, ha az ahhoz szükséges forrásokat a Millenáris kitermeli. Ami lehetetlen: jelenleg nincs olyan kulturális intézmény Magyarországon, amely állami támogatás nélkül talpon maradna. Ezt nyilván tudják a minisztérium illetékesei is: ezért olyan megoldáson törik a fejüket, amely a nagyközönség számára feledhetővé tenné vagy csupán elrejtené a korábbi kulturális pezsgés hiányát. Az egyik ilyen lehet, hogy a jövő technológiáját bemutató Jövőkép munkacímen futó kiállítást kiterjesztik az egész komplexum területére. Ezt támasztja alá az is, hogy míg korábban csak a B kiállítócsarnokról volt szó, most már a többi csarnokot is emlegetik. Ez 13 ezer nm, bár forrásaink szerint - az eddig ismert ötletek alapján - a kiállítás elférne 1500 nm-en is. Az IHM a Millenáris Park jövőjével kapcsolatos kommunikáció jogát fenntartja magának. (A tárca kérésére írásban tettük föl kérdéseinket, de válasz lapzártánkig nem érkezett.) Sem a Kisrókus 2000 Kft., sem a Millenáris Kht. vezetői nem nyilatkozhatnak arról, hogy mi várható. Információink szerint a kulturális szakemberek borúlátóak: s hogy nem pusztán vészmadárkodnak, azt alátámasztják a nap mint nap megjelenő öltönyös delegációk, amelyek szemügyre veszik a kiállítócsarnokokat és nem utolsósorban a Teátrumot. Ez utóbbi létesítmény jövője a legbizonytalanabb, miután túl értékes ahhoz, hogy kizárólag kulturális célokra használják. Már az idén is az hozta a legtöbb bevételt, amikor különböző televíziós produkcióknak (Megasztár, az ország tesztje, Névshowr stb.) adták ki bérbe. Haulis Zoltán Összébb a nadrágszíjat A Millenáris Park a két kormányzati ciklus alatt eddig 2407 kulturális rendezvénynek adott otthont (nem számítva az Álmok álmodói - Világraszóló magyarok kiállítást, illetve a 2004-es programokat): 2002. év végéig 839-nek, 2003-ban pedig 1568-nak. Zenei programok, színházi előadások, kis és nagy kiállítások, gyerekprogramok éppúgy helyet kaptak, mint különböző fesztiválok. A park látogatottsága, elfogadottsága a kormányváltást követően sem apadt: a különböző rendezvényekre 2003-ban 432 ezren látogattak el, de ebben nincs benne sem a nagy fesztiválok (kb. 145 ezer fő), sem az egyéb ingyenes rendezvények közönsége - derül ki a kht. jelentéséből. Még a Miniszterelnöki Hivatal alá tartozott az intézmény, amikor hozzákezdett egy közel 9000 nm-es területen elhelyezkedő, a 60-as, 70-es, 80-as évek életmódját bemutató, "Neon város" című kiállítás előkészítéséhez. Az interaktív tárlat kerete egy "életnagyságú" utca lett volna, a két szélén 8 m magas házakkal: ezen végighaladva az 1963-as amnesztiától az 1986-os csernobili katasztrófáig kaphattunk volna politikamentes összegzőt a korszakról. A Miniszterelnöki Hivatal pártfogolta az ötletet, sőt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma is (elméletileg oda kellett volna kerülnie az intézménynek a Miniszterelnöki Hivataltól) a támogatásáról biztosította a szervezőket: a tulajdonosváltással megjelenő IHM viszont kihátrált. 2004. január 1-jére a kiállítás tervezete összeállt: kész volt a makettje, forgatókönyve, marketingje, költségvetése, mégis elutasították. A tárlat mindenekelőtt anyagi okok miatt hiúsult meg: az előzetes költségvetése alapján ugyanis megközelítőleg 500 millió forintból lehetett volna kivitelezni. "Felkészültünk arra, hogy az IHM erre nemet mondhat, már csak azért is, mert a 60-as, 70-es, 80-as évekre vonatkozóan idegrángás fogja el a most vezető politikusainkat. Most a jövőmánia korszakukat élik, és nem akarnak a múltról tudni" - mondta Para-Kovács Imre, a tervezett kiállítás egyik főrendezője.

https://magyarnarancs.hu/belpol/a_millenaris-ugy_-_ii_resz_homalybol_homalyba-59488

https://web.archive.org/web/20190128083041/https://magyarnarancs.hu/belpol/a_millenaris-ugy_-_ii_resz_homalybol_homalyba-59488

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/a-millenaris-ugy-a-ii-resz-homalybol-homalyba

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-06-03 00:00:00

Gazdasági bűncselekmény gyanúja a BCB Egyesült Textil Rt.-nél: Szálak és szövet

Békéscsaba egykori legtöbb, közel másfél ezer alkalmazottat foglalkoztató üzemének legnagyobb hitelezője 1993-ban a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) volt. A pénzintézet a Műszertechnika Rt.-t bízta meg a bankbiztosi feladatok ellátásával. Tőkeemelés révén 1995-ben tulajdonos lett a textilüzemben a Magyar-Amerikai Vállalkozásfejlesztési Alap (MAVA) is, majd a cég az MKB tulajdonába került. A bank 1997-ben jelképes áron - ennek összegét az üzleti titok miatt homály fedi - Sümeghy Csaba (Fidesz) országgyűlési képviselőnek adta el a társaságot. A nehézségek miatt a politikus 2000 márciusában a Wappler László és Wachsler Tamás (a hasonló nevű volt fideszes képviselő apja) vezette budapesti befektetői csoportnak értékesítette a BCB-t. Máig vita és nyomozás tárgya, hogy Sümeghy milyen állapotban adta át a békéscsabai részvénytársaságot az új tulajdonosoknak. Gondok Sümeghy 1997-től néhány éven át az ország, de mindenképpen a Dél-Alföld egyik legnagyobb textilvállalkozójának számított békéscsabai és gyulai üzemei révén. (A politikus ebben az időben a Békés Megyei és a Magyar Iparszövetség elnöki posztját is betöltötte.) A nyilvánosság számára is érzékelhető problémák 2000. január elején jelentkeztek, amikor csődeljárás megindítását kérte maga ellen a gyulai Guilio Kötőipari Rt., amelynek legfőbb tulajdonosa az a Sümeghy volt, aki ugyanekkor a gazdasági kamarák átalakítását felügyelő kormánybiztosi teendőket is ellátta. A békési fürdőváros könnyűipari cégének tizenhárom tulajdonosa belátta: a 400 millió forint éves árbevételt elérő rt. önerőből nem képes visszafizetni adósságát. A gyulai cég két pénzintézetnek tartozott nagyobb összeggel, ám ennek részleteiről - üzleti titokra hivatkozva - Sümeghy nem nyilatkozott. Ugyanekkor - 2000. január 10-én - a fideszes országgyűlési képviselő csaknem hatszáz dolgozójának nem tudta kifizetni az esedékes munkabért a békéscsabai BCB Egyesült Textil Rt.-nél. Mindez úgy derült ki, hogy a cég dolgozói a nyilvánossághoz fordultak, mert mint fogalmaztak: "Nem tudják, mikor kaphatják meg elmaradt bérüket." A cégtulajdonos Sümeghy ekkor kijelentette: először fordult elő ilyen eset az általa gyakran csak "textilipari zászlóshajónak" nevezett részvénytársaságnál. Mindezt azzal indokolta, hogy az egyik hitel visszafizetésének határideje "nagyon szerencsétlen határidőben" járt le, másrészt az újabb kölcsönök bírálata csúszik. Ekkortól az átalakuló és egyre kevesebb alkalmazottat foglalkoztató cégcsoport egyre ritkábban fizette időben a béreket, a több hónapos csúszások sem számítottak kivételesnek. Felszámolás és csőd A textiles szakma régóta tudta: baj van a BCB Egyesült Textil Rt.-nél. A legnagyobb gondot a kicsi megrendelés okozta az 1999-ben 1,5 milliárd forintos árbevételt produkáló cégnél, ahol nyereség hosszabb ideje nem képződött. Sümeghy Csaba akkoriban két okkal magyarázta textiles cégcsoportja nehézségeit. Egyrészt országgyűlési és kamarai biztosi feladatai miatt kevesebb időt és energiát tudott fordítani vállalataira, másrészt a gyulai Guilio Rt. bebukásakor a sajtót tette felelőssé, hogy rossz hírét keltve a BCB Egyesült Textil Rt.-nél is hasonló történhet. 2000 márciusában, amikor Sümeghy túladott a BCB-n, érteni lehetett az országgyűlési képviselő szándékait: egy adóssághalmazzal, a megrendelések szűkösségével küszködő, eredményt felmutatni képtelen és a banki finanszírozás szempontjából rossz képet festő cégtől szabadult meg, ami ezeken túl a politikai ázsióját sem növelte. Viszont nem vagy alig lehetett sejteni, hogy a Riczu Gyula nevével fémjelzett budapesti befektetői csoport milyen fantáziát látott a békéscsabai részvénytársaságban. Riczu mellett állandóan ott találni idősebb Wachsler Tamást és Wappler Lászlót, akik hivatalosan "csak" tanácsadók voltak, de minden ügy tényleges irányítóiként velük találkozhattunk az elmúlt négy évben. A tulajdonos Riczu szerepe - minden túlzás nélkül - a kávéfőzésre és a sofőrködésre korlátozódott, ami erősíti azt a HVG-ben is már napvilágot látott vélekedést, hogy Riczu Gyula valójában stróman volt. A Wachsler-Wappler tandem működési területe országos volt, ennek csak egyik helyszíne volt Békéscsaba. Idősebb Wachsler a Fideszhez, míg Wappler a szocialistákhoz közel álló vállalkozónak mondható, így tevékenységük szerencsésen átívelte a négyéves kormányzati ciklusokat. Az új tulajdonosi csoport hároméves reorganizációs programot dolgozott ki, amelynek fő célkitűzése, hogy az eredményes termelés mellett a cég tartozásait a kezelhető szintre szorítsák le. Ebből nem valósult meg semmi, mert a rossz gazdasági eredmények és a hitelképtelenség határára sodródó cég ellen a Békés Megyei Bíróság 2000. október 27-én elrendelte a felszámolást, miután az évek folyamán a vagyonát jóval meghaladó, 1,5 milliárdos tartozást halmozott fel partnereivel, a pénzintézetekkel és a közüzemi szolgáltatókkal szemben. Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának 2001. február 27-ei, Békés megyei kihelyezett ülésén egy kérdésre válaszolva Sümeghy mint a bizottság alelnöke elmondta: nem érzi magát felelősnek a Körös-völgy textiliparának leépülése miatt, ugyanis amikor eladta gyulai és békéscsabai érdekeltségeit, akkor azok helyzete még nem olyan volt - főként a megrendelési állomány nagysága miatt -, hogy felszámolási eljárást kellett volna kezdeményezni. Merőben mást mondott ugyanerről Riczu Gyula és tanácsadója, Wachsler Tamás. Bár id. Wachsler érdemi információval nem szolgált a Sümeghyvel kötött üzletről, azt többször megerősítette: már 2000 márciusában is "nagyon rossz állapotban volt a cég". A 2001 februárjában összehívott hitelezői közgyűlésen a BCB Rt. felszámolását végző Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű Tízek Kft. vezetője, Megay Oktáv jelentette be, hogy a cégcsoport teljes tartozásállománya eléri az 1,7-1,8 milliárd forintot. Azóta egy másik felszámoló cég és immár a hatodik felszámoló végzi a külső szemlélő számára egyre áttekinthetetlenebb eljárást. Az első szál: hűtlen kezelés gyanúja Ezen a - bombariadóval tarkított - hitelezői közgyűlésen a tartozásállomány nagysága mellett az is világossá vált: az adósság töredéke fedezhető a cég vagyonából. Minderről az rt. felszámolásával megbízott Tízek Kft. tájékoztatta a mintegy száz hitelezőt. Itt derült ki, hogy 2000 októberében a BCB Rt. mérlegében már nem szerepeltek a gépek és a raktárkészlet. Az egyik fő hitelező, az OTP Bank Rt. képviselője az iránt érdeklődött az ülésen a felszámolóbiztostól: nem követtek-e el csődbűntettet a tulajdonosok e cselekedetükkel. A felszámoló szerint a rendelkezésre álló iratok alapján nem. Négy év múlva, 2004 áprilisában mégis csődbűntett alapos gyanúja miatt helyezték előzetesbe Wachslert és Riczut, és ekkor merült föl "egy mentességet élvező személy esetleges érintettsége is". Nem elképzelhetetlen, az OTP Bank Rt. Dél-alföldi Igazgatósága utóbb éppen erre alapozva tett ismeretlen tettes ellen feljelentést a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon "hitelek fedezetének elvonása" gyanúja miatt. A legnagyobb hazai bank azonban mára megváltoztatta véleményét ez ügyben. "Mérlegelendő, hogy a banknál fennálló hitelek felmondásával, a behajtás megkezdésével az OTP Bank Rt. felvállalja-e a teljes BCB-cégcsoport felszámolásának elindítását, vagy - annak ellenére, hogy szabályzataink értelmében a BCB-cégcsoport egyetlen tagja sem hitelezhető - bankunk a BCB-cégek egyes tagjait rövid határidővel finanszírozza" - e sorokat Szekeres István, az OTP Rt. akkori Békés megyei igazgatója írta 1999. december 22-én Sándor Lászlónak, a bank ügyvezetőjének (HVG, 2004. február). A pénzintézeten belüli hivatalos levelezés előzménye, hogy a BCB-cégcsoport akkori tulajdonosa, Sümeghy Csaba országgyűlési képviselő további hitelért folyamodott az OTP-nek százmillió forintos nagyságrendben tartozó cégcsoport számára. (A BCB másik nagy hitelezője a Konzumbank volt.) Bár az OTP Bank Rt. Békés Megyei Igazgatóságának illetékes hitelügyintézője nem javasolta a kölcsönt, a bank mégis a finanszírozás, a fennálló hitelek átütemezése mellett döntött. Az OTP összesen több mint 275 millió forintot folyósított a BCB-cégeknek, ami azóta sem térült meg. Máig nem tudni, ki döntött végül a gyakorlatilag hitelképtelen békéscsabai cég további hitelezése mellett, bár helyi források jól értesülten "a pénzintézet legfelsőbb köreit" említették. Érdekesség, hogy a nyomozás mégis az OTP előbb említett fedezetelvonás-gyanúja miatt indult meg 2001-ben. Ma már a pénzintézet több munkatársa is érintettnek számít: a bank belső hitelfolyósítási szabályai megsértésének gyanúja miatt egy egykori és több mai bankos tisztviselő, vezető ellen nyomoz a rendőrség. Nem szokványos a pénzintézet sértetti magatartása: a gyanúsítottakat a helyükön hagyta. Az ügy ezen szálát gyorsnak aligha nevezhető tempóval előbb a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálta, ám Kurucz Ferenc főkapitány egy év múltán rádöbbent összeférhetetlenségére, ugyanis baráti viszonyban van a már említett Békés megyei OTP-vezető, Szekeres István utódának, Vízhányó Júliának az élettársával. A BCB-ügycsoport bankos és hűtlen kezelési gyanúja ügyében folytatott vizsgálat ezért átkerült a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságra; érdemi információt a vizsgálat jelen állásáról onnan még senkinek sem sikerült szereznie. A második szál: sikkasztás gyanúja A felszámolás négy évvel ezelőtti megkezdése óta nem vagy csak részben kapta meg jogos járandóságát a cég háromszáz dolgozója - mondta a Narancsnak a képviseletüket vállaló Karsai Zoltánné. Megjegyezte: a második felszámoló cég hatodik felszámolója végzi a munkát, s emiatt szinte követhetetlen a folyamat. Karsainé a dolgozók jogos követelését bruttó 140 millió forintra becsüli. Az első furcsa eset közvetlenül a BCB Egyesült Textil Rt. felszámolásának megindítása, 2000 októbere után történt. Ekkor az új tulajdonosok a kilencven éve Békéscsabán működő cég székhelyét Nyíregyházára tették át, így a felszámolás a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság hatáskörébe került, amely a nyírségi megyeszékhelyen működő Tízek Kft.-t jelölte ki felszámolónak. A felszámoló 116 millió forintot igényelt és kapott meg a Bérgarancia Alapból, az összeg azonban sok munkáshoz nem vagy csak részben jutott el. 2001 májusában a Mininvest Kft. vette át a felszámolási eljárás végrehajtását. Ekkor újabb 12 millió forintot hívtak le a Bérgarancia Alapból, ám ebből nem azokat a dolgozókat fizették ki, akiket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Hivatal megnevezett. Mindeközben néhány vagyonelem értékesítéséből befolytak pénzek a felszámoló számlájára, de ebből, noha az elbocsátott munkások elsőbbséget élveztek, nem kaptak szinte semmit. Karsainé magánnyomozása során arra is rábukkant, hogy olyan felszámolóbiztos adott el vagyonelemeket, akinek a tranzakció időpontjában nem volt érvényes kinevezése. Karsai Zoltánné lapunknak elmondta: szerinte a rendőrség a Bérgarancia Alapból eltűnt pénzek miatt sikkasztás gyanújában nyomoz. A dolgozók képviselője az utóbbi két évben a történtekről levélben tájékoztatta a miniszterelnököt, a kancellária- és a munkaügyi minisztert, valamint a parlamenti pártok frakcióvezetőit. Megkeresésére sehonnan sem érkezett válasz. "Nekünk már mindegy, harcolunk a végsőkig, miközben a jogrendbe vetett hitünk az elmúlt négy évben nagyon megkopott - mondta Karsainé. - Az államnak sem kellene a zsebébe nyúlnia, ha a még meglévő vagyonelemek eladásából származó pénzből fizetné ki a háromszáz dolgozó jogos jussát." A teljes ügycsoport nyomozásában akkor következett be jelentős fordulat, amikor a BCB-nél elkövetett csődbűntett alapos gyanúja miatt az Országos Rendőr-főkapitányság Pénzügyi Nyomozó Igazgatóságának (ORFK PNYI) munkatársai 2004. április 18-án őrizetbe vették Riczu Gyulát és idősebb Wachsler Tamást. Másnap a Békéscsabai Városi Bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat - tudtuk meg Fazekas Gézától, a Békés Megyei Főügyészség szóvivőjétől, aki a személyek megnevezésénél szigorúan monogramokat használt. Társuk, Wappler László őrizetbe vételére nem volt szükség: őt Szlávy Bulcsú vállalkozó, a Balaton egykori "királya" meggyilkolásával gyanúsítják, és jelenleg is előzetes letartóztatásban van. A harmadik szál: csődbűntett gyanúja Értesüléseink szerint jól hangzik, de nem fedi a valóságot, hogy Wappler "lekapcsolása" gyorsította volna meg a BCB-ügy nyomozását. Egyrészt mert az APEH Bűnügyi Igazgatóság Békés megyei nyomozói valószínűleg régóta többet sejtenek, mint amit elmondanak. Erről árulkodhat, hogy az időközben az adónyomozókból az ORFK PNYI Békés megyei csapatává lett társulat hiába javasolta többször is, hogy a csődbűntett gyanújában folyó vizsgálatot vegyék központi hatáskörbe. Érvelésük szerint erre a másutt előforduló hasonló esetek és "az azokhoz kapcsolódó esetlegesen azonos személyek" miatt lett volna szükség. Másrészt a BCB-ügycsoport nyomozása során nemrégiben elkészült az igazságügyi könyvszakértői vélemény, amely megállapítja: a békéscsabai cég, amely ekkor Sümeghy Csaba tulajdonában volt, 1998-tól fizetésképtelen lett, így minden egyes hitelfelvételkor tudnia kellett a cégvezetésnek, hogy nincs remény ezek visszafizetésére. Értesüléseink szerint 1999-től vagyonelem- és ingatlaneladással, valamint gép- és műszer-értékesítéssel próbáltak úrrá lenni a tulajdonosok a nehézségeken, ám a fizetésképtelenné válást követően a cégvagyon egy részét kivonták a vállalkozásból. Így merült fel aztán a fedezetelvonás, később pedig a csődbűntett gyanúja. Sőt, a felszámolás ideje alatt még a központi gyár békéscsabai belvárosi telkét is eladták, majd szabálytalanul átminősítették építési telekké, ahol négyszáz lakásos - mélygarázzsal és uszodával ellátott - lakóparkot terveznek építeni. A jogi rendezetlenség miatt Molnár László békéscsabai szocialista országgyűlési képviselő a békési megyeszékhely főjegyzőjével leállíttatta az üzem bontási munkálatait. A hitelezők követelte összeg megközelíti az egymilliárd forintot, míg a csődbűntett gyanúja miatti kár eléri a 250 milliót. A BCB Rt. csődbűntettének nyomozását eddig végző ORFK PNYI átadta az ügyet a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnak. Mindezt megerősítette lapunknak Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője is. Borbély elmondta: most személyre szólóan azt tanulmányozzák, hogy megalapozott gyanú állapítható-e meg egy országgyűlési képviselő ellen. A hatályban lévő jogszabályok értelmében került az ügy a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz, ugyanis a megyei nyomozó szervek mentességgel rendelkező személy ellen nem folytathatnak vizsgálatot. Az ügy vádhatósági felügyeletét innen kezdve a Legfőbb Ügyészség Kiemelt Ügyek Főosztálya végzi. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy kitaláljuk, ki lehet e "mentességet élvező személy". Sümeghy közben mindenütt hangsúlyozza: neki a történtekhez semmi köze. Vég, hajrá A közpénzügyi államtitkár képzeletét is megmozgatta az eset: Keller László kétszer, 2003. január 28-án és az idén januárban írásbeli választ igénylő kérdést tett fel Szili Katalin házelnökön keresztül Polt Péter legfőbb ügyésznek a BCB ügyében. Polt válaszaiban leszögezte: "Az ügy pártatlan és hatékony felderítését maradéktalanul biztosítottnak" látja. Az idén január 30-án kelt válaszában pedig jelezte: "(É) az igazságügyi szakértői vélemények birtokában válik lehetségessé a nyomozás további irányának meghatározása, a konkrét cselekmények foganatosítása."

https://magyarnarancs.hu/belpol/gazdasagi_buncselekmeny_gyanuja_a_bcb_egyesult_textil_rt-nel_szalak_es_szovet-59097

https://web.archive.org/web/20231115082410/https://magyarnarancs.hu/belpol/gazdasagi_buncselekmeny_gyanuja_a_bcb_egyesult_textil_rt-nel_szalak_es_szovet-59097

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/gazdasagi-buncselekmeny-gyanuja-a-bcb-egyesult-textil-rt-nel-szalak-es-szovet

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-05-20 00:00:00

„Médiaesemény volt, semmi más” (Gulyás József (SZDSZ) a brókerbizottság eredménytelenségérõl)

Magyar Narancs: Egyetért azzal, hogy a brókerbizottság munkája eleve kudarcra volt ítélve? Az előjelek alapján kezdettől az volt a benyomásunk, hogy nem az igazság kiderítése a cél, hanem a politikai ellenfél revolverezése. Gulyás József: Azzal a meggyőződéssel vállaltam a feladatot, hogy ez nem egy eleve kudarcra ítélt vállalkozás. Kétségtelenül voltak rossz előjelek. A Tocsik-bizottság óta egyetlen parlamenti vizsgálóbizottság sem törekedett arra, hogy érdemi, tárgyszerű jelentéssel zárja le a munkáját. Példaként említem a megfigyelési ügyet vagy az olajbizottságot; különösen az előbbi testület szolgált riasztó tapasztalatokkal. Ezek tanulságát fölhasználva kellett volna fölülvizsgálni azt a joganyagot, amely a vizsgálóbizottságok működését szabályozza. MN: Az Alkotmánybíróság már hozott erről egy határozatot. GJ: Így van, és ennek az a lényege, hogy az Országgyűlésnek 2004. március 31-ig kellett volna a vizsgálóbizottságok működését egyértelmű keretek között újra szabályozni a hatékony működés érdekében, és azért, hogy a testület tagjai vagy annak elnöke ne élhessen vissza a megszerzett információkkal. De rossz előjel volt a bizottság nevének meghatározása is. (A testület teljes neve: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt brókerbotránynak, ezen belül különösen a Pannonplast Rt. részvényeinek megvásárlása körülményeinek, a K&H Equities Rt.-nél történt milliárdos sikkasztásnak, a Britton cégcsoportnak a tranzakcióban betöltött szerepének, a Medgyessy Péter által elnökölt Inter-Európa Bank Rt.-ben történt pénzmosásnak és az egész botránysorozattal kapcsolatos kormányzati és kormánypárti politikusok érintettségének kivizsgálására létrehozott vizsgálóbizottság - B. I.) A kezdeményező Fidesz már ezzel a prekoncepciózus elnevezéssel sejteni engedte, hogy a bizottságot mindenekelőtt politikai üzenetgyártásra használják majd. Az MSZP erre válaszul a Fidesz 123 kérdését kiegészítette a maga 61 kérdésével. Ezek a kérdések ráirányították a figyelmet arra, hogy a Fidesz oldalán is lehetnek a botránnyal összefüggésbe hozható politikusok, párt közeli személyek, továbbá elmarasztalhatók olyan intézmények, amelyeknek a vezetőit a Fidesz-kormány nevezte ki. E negatív tapasztalatok ellenére az első bizottsági ülésre úgy mentem be, hogy nézzük magát a vizsgálat tárgyát, próbáljuk elfogadni a napirendet, és állapodjunk meg abban, mi minden szükséges az eredményes munkához. De sajnos nagyon hamar kiderült, hogy hiába reménykedtem ebben. MN: Az október 29-i első ülés botrányba fulladt, miután Demeter Ervin, a bizottság fideszes elnöke előzetes egyeztetés nélkül behívta meghallgatásra az előző kormány magas rangú tisztségviselőit, köztük Orbán Viktort. Erre céloz? GJ: A napirend elfogadása előtt szó nem volt arról, hogy meghallgatások lesznek. De nem is kerülhetett rá sor házszabályszerűen, hiszen ez az eljárás ellentétes az Országgyűlés hatályos házszabályával, valamint a bizottság - egyébként Demeter Ervin által előterjesztett és ezen az ülésen elfogadott - ügyrendjével is. A napirendet jóhiszeműen megszavaztam, föl nem merült bennem, hogy néhány perc múlva maga az elnök fogja azt fölrúgni. Amikor fölvetettük, hogy meghallgatásokra házszabályszerűen és az elfogadott napirend alapján nem kerülhet sor, Demeter úr azt válaszolta: ezek igazából nem is meghallgatások. MN: "Meghallgatás jellegű nem meghallgatások" - így jellemezte. GJ: Igen, ezen ott eljópofáskodtunk, pedig valójában ez egy katasztrofális lépés volt a bizottság jövője szempontjából. Mivel Demeter Ervin ragaszkodott felvetéséhez, a szocialisták felálltak, és kivonultak az ülésről. Én megvártam, amíg megérkezik Demeter úr első vendége, majd elmondtam a fentebb kifejtett véleményemet. Ezután én sem asszisztáltam a jogsértő eljáráshoz. A sajtó szemmel láthatóan élvezte, egy jó kis dili, itt van Orbán, Járai, Kövér, erről lehet tudósítani, be lehet mutatni a híradásokban, jaj, de érdekes. Azzal viszont nem foglalkoztak, hogy ezzel az elnök olyan pályára vitte a bizottság működését, ahonnan már nem volt visszaút a konszenzusig. Szerintem ez a meghallgatásosdi egy előre koreografált politikai akció volt: médiaesemény, semmi más. A vizsgálat tárgya mellékes volt, csak az számított, hogy a Fidesz eljuttassa a maga üzenetét a választókhoz. Azt hiszem egyébként, jól kalkuláltak: a közvélemény nyilván nem értette, mi a baja a kormánypártoknak. Pedig a koalíció álláspontja abszolút vállalható és jogos volt. Ez a rossz indítás aztán bizalmatlanságot szült. Ezt követően az ügyrendi bizottsághoz fordultam, amelyik megállapította, hogy a bizottság elnöke a házszabállyal ellentétesen járt el. A következő ülésen Demeter úr erre úgy reagált, hogy mit neki a kormánytöbbségű országgyűlési ügyrendi bizottság döntése. Aki a demokratikus normákat nem fogadja el, az valóban így nyilatkozik. Jól emlékszem - és nyilván nem csak én -, hogy az elmúlt kormányzati ciklusban a Fidesz igencsak kimerítően, az írott jogot és a szokásjogot nemegyszer semmibe véve értelmezte a többségi elvet. MN: Végzett egyáltalán érdemi munkát a bizottság? Az emlékezetben inkább csak a néhány perces bizottsági "ülések" maradtak meg. GJ: Voltak azért kísérletek a normális üzemmenetre. Például amikor Demeter Ervin megint csak előzetes megállapodás nélkül előállt azzal, hogy tárgyaljuk meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vonatkozó jelentését, szándékosan nem mondtam nemet az ötletre. Azzal győzködtem a felháborodott szocialista képviselőket, hogy az ÁSZ-dokumentumban leírtak megvitatása elől nincs okunk kitérni. A benne foglaltakat akkor is meg kell tárgyalni egy ülésen, ha ezt most formailag inkorrekt módon veszi elő a bizottság elnöke. Ha kitérünk a vita elől, az csak hamis látszatot kelt. Aki ezen az ülésen jelen volt, jól láthatta: Demeter úr előadja az elméletét az ügyről, majd ehhez olyan részeket ragad ki az ÁSZ jelentéséből - amely a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium gazdálkodásáról, illetve a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. szerepéről szólt -, amelyek szerinte alátámasztják ezt. Azokról a megállapításokról ellenben Demeter úr véletlenül sem beszélt, amelyek például az NA Rt. működésének a törvényességét nem kérdőjelezték meg. Az általa legyártott elmélettel összhangban az elnök - az ÁSZ megállapításai, kérdésekre elhangzott szóbeli kiegészítései ellenére - folyamatosan azt sulykolta, hogy a háttérben politikai motívumok vannak. Ez volt egyébként a bizottság utolsó érdemi ülésnapja. MN: A Fidesz és az MSZP kérdései azt sugallták, hogy mindennel tökéletesen tisztában vannak. Nem is értettük, miért kell akkor vizsgálóbizottság. Az ön által mondottak is arra utalnak, hogy a kész megoldás ott volt néhány fejben, és pusztán adatokat igyekeztek ehhez igazítani. Vagyis a gombhoz varrták a kabátot. GJ: Nemcsak adatokat, hanem félinformációkat tálaltak így, és a bizottság munkáját, napirendjét is úgy igyekeztek alakítani, hogy megalapozzák a kész elméleteket, sejtetéseket. Az más kérdés, hogy ki mennyire volt meggyőződve elmélete hitelességéről. MN: Mi volt a benyomása? Például Demeter Ervin el is hiszi, amit mond, vagy csupán politikai, kampánycélzattal keveri így a lapokat? GJ: Amikor például az ÁSZ munkatársai válaszoltak a fideszes bizottsági tagok kérdéseire, nyilvánvaló lett, hogy az elnöki elmélet néhány eleme tarthatatlan; ez azonban őt nem késztette álláspontjának felülvizsgálatára. Nézzék, én tagja vagyok a nemzetbiztonsági bizottságnak is, amely nem sokkal a K&H-botrány kirobbanása után meghallgatásokat kezdeményezett. Ezekről részleteiben nem nyilatkozhatom, de az ott elhangzottak és a brókerbizottság show-elemekkel tarkított ténykedése alapján határozottan kijelenthetem: csak nagy fantáziával, kreativitással lehet kerek egész forgatókönyvet legyártani. A nyomozásnak nem vagyunk beavatott szereplői. Természetesen összerakhatunk magunkban egy történetet, de nagyon sok információt nem ismerünk. És túl sok a kétes eredetű, értékű információ. MN: Mint nemzetbiztonsági bizottsági tag sem ismerheti? GJ: A nemzetbiztonsági bizottság a brókerügyben egy korai szakaszban csak konkrét eseteket vizsgált: hogyan hagyhatta el Kulcsár Attila Magyarországot, milyen körülmények között hallgatta őt meg Tóth András titokminiszter, Kiss Péter kancelláriaminiszter és Lamperth Mónika belügyminiszter. Ezen túlmenően a nyomozás állásáról nem kért és nem kapott információkat. Éppen ezért szúrt szemet, hogy Demeter úr és a Magyar Nemzet rendszeresen olyan nyomozati dokumentumokból idézett, amelyekhez a hozzáférés finoman szólva problematikus. MN: Jelentek meg a másik oldalon is érdekes információk. Nekünk az volt a benyomásunk, hogy a két nagy párt saját titkosszolgálatot működtet. GJ: Erről reményeim szerint azért még nincs szó. A nyomozás felügyeletét az ügyészség magához vonta. Az ügyészségnél minden dokumentum megvan. A Fidesz többször hangoztatta, hogy a rendőrség az MSZP befolyása alatt áll. Logikailag ebből az következik, hogy Demeter Ervin és a Magyar Nemzet információi nem a rendőrségtől jöhettek ki, hanem a Fideszhez az első számú vezetőjén keresztül köthető ügészségtől. Ez persze spekuláció, melyet magam is kétkedve fogadok, ezzel együtt a jelenség érdekes. Számomra nem világos, hogy Demeter Ervin a dokumentumok mekkora körét ismeri, az viszont biztos, hogy sokkal többhöz fért hozzá, mint amihez a bizottság tagjai törvényes úton hozzájuthattak. És arra törekedett, hogy még többhöz férhessen hozzá. MN: Nemcsak a Fidesz vagy a hozzá kötődő média vádolta elfogultsággal a rendőrséget, hanem az MSZP és körei is beszéltek a legfőbb ügyész, illetve az ügyészség fideszes részrehajlásáról. Alátámasztja bármi e gyanúsítgatásokat? GJ: Mint említettem, számomra érthetetlen, hogyan mennek ki egyes védett információk, például tanúvallomások. Néha nekem is az volt a benyomásom, hogy az ügyészség környékén szivárognak ki az információk. Továbbá számomra előzmények nélkül, váratlanul rendelte az ügyészség a nyomozást a saját hatáskörébe a rendőrségtől. Megdöbbentett az óvadék ellenében való szabadlábra helyezések ügye is. Ha csak egyszerű hírolvasóként nézem, akkor is "érdekes", hogy Rejtő E. Tibort harmadakkora óvadék ellenében engedték ki, mint a legtöbb gyanúsítottat, ráadásul az ügyészség az ő esetében nem fellebbezett. Ám ezzel együtt sem merném azt állítani, hogy itt valami nagy machináció áldozatai lennénk. Már csak azért sem, mert ha meggyőződésem volna, hogy a rendőrség vagy az ügyészség munkájában politikai szempontok, politikai célzatú műveletek is szerepet játszanak, akkor azt is ki kéne mondani, hogy ez egy banánköztársaság. A rendőrség és az ügyészség párhuzamos nyomozása reményeim szerint garancia lehet az eredményességre. Amire egyébként nagy szükség van, mert létezik valamiféle félelem a magyar társadalomban, hogy ennek az ügynek sem tudjuk meg a pontos hátterét, motívumait, nem ismerjük meg az ügy valamennyi kulcsszereplőjét. MN: A rendelkezésére álló adatok alapján mit tud mondani az ügyről? Eredendően a politika köreiből indult lopásról van szó, vagy egy olyan gazdasági bűncselekményről, amibe adott pontokon csatlakoztak a politika egyes szereplői vagy háttérszemélyiségei. GJ: Az a benyomásom, hogy ez alapvetően egy gazdasági bűncselekmény, ahol a szereplők - helyzetükből adódóan és az általuk végzett tevékenység okán - keresték a kapcsolatot a politikával. MN: És találtak? GJ: A jelek szerint a korábbi és a jelenlegi kormányzati ciklus alatt is találtak kapcsolatokat. Hogy aztán ezeket a konkrét gazdasági bűncselekményben, sikkasztásban és pénzmosásban mennyiben és miként tudták hasznosítani, az nem derült ki a vizsgálat során. Bizonyos események, illetve a számunkra ismertté vált információk alapján van itt néhány "érdekes történés": Kulcsár Attila - miközben az ügy meghatározó szereplőjeként a szolgálatok látókörében volt - elhagyja az országot, majd kijut hozzá egy rendőr tábornok, az azóta lefokozott Bácskai János. Többször is találkoznak. Elkészül egy Kulcsárnak tulajdonított 14 pontos feljegyzés. Ekkor még úgy látszik, Kulcsár védelmet keres, úgy akarja menteni magát, hogy bizonyos információkat szolgáltat valakiknek. Ugyanakkor arra is utalnak jelek, hogy külföldön elérhető volt egy másik szereplői kör számára is. Mire a kiadatási eljárás érdemi szakaszba érkezik, Kulcsár már egy más logika mentén cselekszik. A sajtó rákérdezett a 14 pontra, mire Kulcsár azt mondta: milyen 14 pont? ' ilyet nem gyártott, Rejtő E. Tibor bankvezetőre ő semmiféle terhelőt nem állított. Vagyis Kulcsár magatartásában volt egy látványos fordulat. Azt, hogy az ügyvédjén kívül kivel egyeztetett és tárgyalt a pálfordulás előtt, nem lehet tudni. Ha ezeket összerakjuk, előállhatunk egy forgatókönyvvel, de ezzel is az volna a gond, mint a Demeter Ervinével vagy a többivel: igazolni az eddigi információk alapján nem lehet. Értelmetlennek tartom ezért, hogy beálljak ebbe a sorba. MN: Azokról a cégekről, amelyeken keresztül a pénz vándorolt, a bizottság megtudott valamit? A rendőrség szerint ők már sok mindent kiderítettek erről. GJ: A céghálóról mi nem kaptunk érdemi információkat. A magyarországi vonatkozású információkat tudtuk csak beszerezni. MN: És az off-shore cégek? GJ: Nem árt tudni: a különböző szolgálatoknak megvan arra az eszközük, hogy ilyen információkat - és megalapozott információkat -, ha időigényesen is, de begyűjtsenek. Nem tudom, ez a munka hol tart. De ez valóban fontos kérdés, mert a tulajdonosi kör nevesítése sok mindenre választ adhat. MN: Demeter Ervin a napokban arra panaszkodott, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal nem osztja meg vele ilyen jellegű információit. GJ: Azok után, amiket Demeter Ervin a bizottság élén művelt, vagy azután, ahogyan ő a CIA-val fölvette a kapcsolatot, és amit e tárgykörben nyilatkozott, azt gondolom, hibát követne el a nyomozó hatóság vagy a nemzetbiztonsági szakszolgálat, ha információkat osztana meg Demeter Ervinnel. Aki - bár szemmel láthatóan erős fontosságtudattól vezéreltetve, nagy titkok tudójaként éli meg szerepét - vélhetően maga sem lát tisztán a megalapozott és a dezinformációk rengetegében. Ezért én cseppet sem tartom bajnak, ha a nyomozó hatóságok az újonnan előkerült információkat nem ismertetik meg a brókerbizottság volt elnökével. Ezek a tények ettől még a bírósági eljárásban felhasználhatók. Ez pedig - vagyis a nyomozás eredményessége - sokkal fontosabb szempont annál, mint hogy Demeter Ervin a politikai elméletgyártásához muníciót kapjon. Azt tartanám kívánatosnak, ha a politika szereplői kicsit türelmesebbek lennének: az már ugyanis kiderült, hogy a politika és a vizsgálóbizottság nem képes jó válaszokat adni a brókerügy hátterére. Csak abban lehet bízni, hogy az igazságszolgáltatás, a nyomozó szervek teszik a dolgukat, és hogy jogállami keretek között eredménye lesz ennek a munkának. MN: A történetben valamilyen ponton fontos szerepet játszó rendőrtisztek - Bácskai János és Molnár Csaba - ellen eljárások indultak kívülről nézve alig érthető vagy egyenesen nevetséges indokok alapján. Ez csak a laikus számára tűnik így? GJ: Ezekben az ügyekben én sem látok tisztán. MN: Kulcsár megkereste Tóth Andrást is, Áder Jánost is. Józan ésszel arra gondol az ember, hogy oda ment, ahol szorult helyzetében valami - mondjuk korábbi szívességek - miatt segítséget remélhet. Igaz, Áder szerint Kulcsárt a szocialisták küldték hozzá, hogy behúzzák a Fideszt a csőbe. Tóth pedig azt mondta, ő végig sem hallgatta Kulcsárt, hanem azt javasolta, hogy írja le, miről van szó. Ez olyan politikai mozzanat, amire kiterjedt a brókerbizottság mandátuma. Érdemben tudták azt a szálat vizsgálni, hogy Kulcsár miért ment a két nagy párt egy-egy fontos pozícióban lévő képviselőjéhez? GJ: Áder Jánost és Tóth Andrást meghallgatta a nemzetbiztonsági bizottság is, de az ott hallottak - amik lényegében megegyeznek az ön által is említettekkel - érdemi válasszal nem szolgáltak a kérdésre. MN: Volt egy olyan benyomásunk is, hogy miközben a két nagy párt az ügyben kiváló lehetőséget lát egymás lejáratására, valójában nem nagyon bánja az eddigi eredménytelenséget. Egyetért ezzel a véleménnyel? GJ: Kétségtelen, a látványos elemekkel tarkított, többnyire csak néhány perces bizottsági ülések alkalmasak voltak arra, hogy a közvélemény számára még inkább áttekinthetetlen legyen az ügy. A bizottság érdemben semmit nem tárt föl, mert egyes tagjai csak a maguk külön bejáratú elméleteivel voltak elfoglalva. MN: Megakadályozta valami a bizottságot abban, hogy megismerjen bizonyos dokumentumokat? GJ: Demeter Ervin, a bizottság elnöke egy sor dokumentumot begyűjtött, kérdéseket tett föl bizonyos intézményeknek, ezeket meg is kaptuk, láthattuk is. Amikor azonban fölmerült - a számtalan, egymásnak is ellentmondó, nyilvánosságra került információ ismeretében -, hogy valamiképpen tájékozódni kellene a nyomozás aktuális állásáról, abban a Fidesz nem volt partner. MN: Milyen indokkal? GJ: Ha egy folyó eljárással párhuzamosan meghallgatnánk a legfőbb ügyészt, azzal befolyásolnánk a munkáját - hangzott az ellenzéki válasz. Utólag egyébként úgy vélem, nagyobb lett volna az esély az érdemi munkára, ha a két kis pártból kerül ki a bizottság vezetése. De most már, ahogyan mondtam, csak az eredményes nyomozásban és az igazságszolgáltatásban lehet bízni. Ebben a pillanatban nem tudható, hogy a nyomozás, illetve a bírósági eljárás lezárultával lesz-e az ügyben politikusi "érintettség". Ám ha lesz, a magyar politika - és a közélet - elemi érdeke, hogy párthovatartozástól függetlenül egységes fellépéssel marasztalják is el az érintetteket. Erre már csak azért is nagy szükség volna, mert egyre inkább az a véleményem, hogy a magyar politikai közéletnek valódi katarzisra van szüksége a megtisztuláshoz, a közbizalom visszaszerzéséhez. Bundula István

https://magyarnarancs.hu/belpol/mediaesemeny_volt_semmi_mas_gulyas_jozsef_szdsz_a_brokerbizottsag_eredmenytelensegerotildel-63854

https://web.archive.org/web/20150628073523/https://magyarnarancs.hu/belpol/mediaesemeny_volt_semmi_mas_gulyas_jozsef_szdsz_a_brokerbizottsag_eredmenytelensegerotildel-63854

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/amediaesemeny-volt-semmi-masa-gulyas-jozsef-szdsz-a-brokerbizottsag-eredmenytelensegerotildel

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-05-13 00:00:00

Az Arago-birodalom a Lágymányosi-öbölben: Láb az ajtórésben

A városépítő Demján Sándor példáját követve Leisztinger Tamás, az Arago Befektetési Holding Rt. vezére is grandiózus ingatlanfejlesztést tervez - igaz, ő a Duna túlsó partján.

A városépítő Demján Sándor példáját követve Leisztinger Tamás, az Arago Befektetési Holding Rt. vezére is grandiózus ingatlanfejlesztést tervez - igaz, ő a Duna túlsó partján. Az üzletember áprilisban a cégein keresztül meghatározó befolyást szerzett abban a projekttársaságban, melyet a XI. kerületi önkormányzat alapított tavaly ősszel a Lágymányosi-öböl hasznosítására. A Kopaszi-gáton már harmadik hete biztonsági őr és úttorlasz zárja el a kocsibehajtót. Nagytakarítás zajlik: dömperszám tűnnek el az éveken át felhalmozott sitt- és szemétdombok, irtják a csalitost. A hepehupás földúton sorra fordulnak az elsötétített ablakú fekete Mercik. Nem az Aranyhal étterembe vagy a kerthelyiségeként megnyílt West Balkán nevű szórakozóhelyre mennek: azok a szezonra már ki sem nyithattak. Mindebből még a gáton vagy a Vízpart utca végén tanyázó hajléktalan romák is leszűrhették, hogy ideje szedelőzködniük, mert kezdődik az évek óta ígért "nagyberuházás". Birtokon belül Az öböl hasznosítása a meghiúsult világkiállítás óta húzódott. Barsiné Pataki Etelka álma, hogy az öbölben jachtkikötő, rekreációs park, víziszínpad létesül, egy időre feledésbe merült - pedig látványterv is készült róla. A környező önkormányzati földeket a kerület bevitte az általa alapított egyszemélyes Buda-Hold Kft.-be, nehogy a világkiállítás miatt az állam kisajátítsa. A tervezés lehetőségeit behatárolta az a tény, hogy az önkormányzati tulajdon csak egy relatíve szűk parti sávra koncentrálódott. Ugyanakkor a terület helyi védetté nyilvánításával sikerült megakadályozni, hogy a nemkívánatos ipar vagy kereskedelem véglegesen megtelepedhessen az öböl környékén. A területre vonatkozó szabályozási terv elfogadása két önkormányzati cikluson keresztül késett - várták a beruházót. A parton emelkedtek a szeméthegyek, a vállalkozók bérleti szerződését évről évre megújították. Közmű híján alacsony vízszintkor erős volt a "csatornaszag". Tavaly októberben az önkormányzat nevében Molnár Gyula polgármester (MSZP) megalapította az Öböl XI. Ingatlanhasznosítási Beruházó és Szolgáltató Kft.-t, amelybe két ütemben bevitték a kerület tulajdonában lévő földrészleteket. Üzlettársként az Eravis Ingatlanforgalmazó Rt. bukkant fel, amely tavaly év végén megszerezte a szomszédos Budapesti Erőmű Rt. francia tulajdonosától a termelésből kimaradó, de a beruházás szempontjából fontos üzemrészeket az Erőmű SE sportlétesítményeivel együtt (kb. 90 ezer nm). Így már jóval tekintélyesebb, csaknem 54 hektáros összefüggő terület állt a fejlesztők rendelkezésére, amelyet a Kopaszi-gát-Lágymányosi híd-vasúti töltés-Dombóvári út-Vízpart utca-Hauszmann Alajos utca határol, délen pedig az erőműtől megszerzett részek. Az Eravis Rt. a cégiratok tanúsága szerint január 26-án jelképes üzletrész (100 ezer Ft) megvásárlásával szállt be az Öböl XI.-be, hogy aztán március elsején 1,56 milliárddal tőkét emelve már felesben birtokolja a céget. Április 20-án az Arago Befektetési Holding Rt. tett szert 14 százalékos tulajdonosi befolyásra a félmilliárd forint értékű, újonnan kibocsátott üzletrész megvételével. A törzstőke így 3,633 milliárdra nőtt. Mivel az Eravis Rt. és az Arago Rt. "ezer szállal" kötődik Leisztinger Tamáshoz, az Öböl XI. többségi tulajdona néhány hónap leforgása alatt átkerült az önkormányzatéból a nagyvállalkozó érdekeltségébe (43+14 százalék). Az Öböl XI.-ben végrehajtott akció a Leisztinger-birodalom hagyományos üzleti filozófiáját idézi: tőkehiányos cégben minimális részesedés megkaparintása, az önrész viharos növelése tőkeemelés vagy részvényfelvásárlás útján; döntő befolyásszerzés, majd értékesítés jó időben, nagy haszonnal. Magától értetődik a kérdés: anyagilag hogyan jár a kerület a kisebbségi üzletrésszel a zsebében - az ország legnagyobb tőzsdecápájával közös cégben? Bizonytalan fékek "Az önkormányzat rendeletalkotóként, hatóságként és tulajdonosként is rendelkezik azokkal az eszközökkel, melyek révén a projekt végrehajtását folyamatosan befolyásolni tudja" - mondta a Narancsnak Lakos Imre (SZDSZ), a kerület alpolgármestere. Ennek első lépése a szabályozási terv elfogadása, ami május 20-án kerül a testület elé. Noha tőkeemelések útján az önkormányzat részesedése tovább csökkenhet, 25 százalék + 1 szavazata mindig megmarad, ami megfelelő beleszólást enged alapvető kérdésekben. És akkor az építkezéssel, illetve az ingatlanhasznosítói tevékenységgel kapcsolatos engedélyekről még nem is beszéltünk. Lakos a Narancs kérdésére elhárította, hogy személyes érdemei lettek volna Leisztinger megnyerésében. "Csapatmunka volt. Az Eravis amúgy sem volt ismeretlen a kerület életében, hiszen munkásszállókat vett meg a kerületben, és voltak egyéb befektetései is." Az alpolgármester szerint az ügyben teljes volt a politikai konszenzus, amit az is jelez, hogy valamennyi kerületi frakcióvezető - rajta kívül Balás-Piri László (Fidesz - MPSZ) és Wiest János (MSZP) - tagja az Öböl XI. felügyelőbizottságának, az Eravisszal kötött szindikátusi szerződést pedig a képviselő-testület egyhangúlag támogatta. Az egyik ügyvezetőt (Szalay Zoltán ingatlanszakember személyében) ráadásul az önkormányzat delegálta. A kerület a fenti fékeket olyannyira elégségesnek tekintette, hogy Zala László ügyvédet, az Öböl XI. másik ügyvezetőjét, akit jogi berkekben Leisztinger bizalmi emberének ismernek, önálló cégjegyzési joggal ruházta fel gyakorlatilag minden lényeges kérdésben. Zala szentesíti például a társaság által megkötött valamennyi szerződést (beleértve a projekttel kapcsolatos fővállalkozói szerződéseket és azok módosítását), ő rendelkezhet az ingatlanokról - különösen a tulajdonjogi és a használati jogviszonyokról -, valamint az ingatlan megterheléséről. Lakos kiemelte: a felügyelőbizottság folyamatosan beszámoltatja a tagokat a társaság működéséről. Az Indexnek nyilatkozó Balás-Piri megjegyezte: az Arago 10 százalékos, félmilliárd forint értékű tőkeemelése olyan gyorsan történt, hogy csak utólag szereztek róla tudomást. Ennek fényében lehet némi kívánnivaló az üzlettárs ellenőrizhetőségét illetően. Pedig az ellenzéki frakcióvezetőnek nem lehet egy szava sem: a cégbíróság is egy napon, március 17-én értesült az Eravis január 26-i és március 1-jei üzletrészszerzéséről. (A beadványhoz csatolt alapítói határozatban és a tagjegyzéken szereplő keltezéseket szemmel láthatóan utólag - más betűtípussal, esetleg írógéppel - írták be.) A gát környékén mindenfélét sutyorognak arról, hogy mit építtetne az Öböl XI. Az Aquapark tervére rábólint Zala László. Azt viszont nem érti, honnan vették, hogy az öblöt lezárnák zsilippel, tóvá alakítanák, a partra pedig szállodasort építenének. "A gátra a szabályozási terv eleve rengeteg zöldfelületet ír elő" - mondta Zala. Az alpolgármester is számos elképzelést ismer, de a döntést inkább szakemberekre bízná. "A héten postázzuk ki a tervpályázat anyagait 10-12 neves tervezőirodának. Arra kérjük őket, hogy engedjék szabadon a fantáziájukat, és próbálják megálmodni, hogy mit kellene ebben a városban, ezen a festői helyen csinálni. Azt szeretnénk, hogy miután az elismert szakemberekből álló zsűri kiválasztja a nyertest, még az év végére megszülessen az engedélyezési szintű tervdokumentáció, és hogy 2005-ben megindulhasson az építkezés." A beruházás két ütemben valósulna meg: a Budafoki úti építkezéssel együtt biztosan munkát ad 2008-2010-ig. De egyelőre a part menti részekről van szó, ahol júniusban elkezdődik a közművesítés. A vízparti környezet nagy részét (191 ezer nm) az önkormányzat 1993-ban nyilvánította helyi jelentőségű védett területté, ami nem emelkedett ugyan fővárosi szintre (valamiért kimaradt a Fővárosi Közgyűlés 32/1999-es rendeletéből), de máig hatályban van. A Narancs birtokába került rendelet környezetvédelmi előírásai értelmében a fejlesztés nem változtathatja meg a kialakult táj karakterét, az öböl eredeti, természetes partvonalát. Nem létesíthető a vízszint szabályozására, a víz kormányzására szolgáló műtárgy (így a zsilippel lezárt tó terve is átlépné az elfogadhatóság határát). Mivel a Kopaszi-gát építési besorolása zöld közpark, mindössze két százalékban építhető be: a rendelet kizárólag a pihenést és a sportot (hajózás) szolgáló, valamint a táj arculatába illeszkedő vendéglátó és idegenforgalmi intézmények megépítését engedi. Az alpolgármester szerint a helyi védettségről szóló rendelet elveszti aktualitását. "Arra épp azért volt szükség, mert hiányzott az elfogadott szabályozási terv, aminek az előkészítését, illetve szakhatósági engedélyeztetését az előző ciklusban végre lefolytattuk, május 20-án pedig várhatóan elfogadja a közgyűlés." Lakos szerint új szabályozási terv készítését az üzlettárs megjele-nése sem indokolja. Mint a Természetvédelmi Hivataltól megtudtuk, a helyi védettség feloldását előzetesen véleményeztetni kell az illetékes környezetvédelmi hatósággal (ez a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága). A természetvédelemről szóló törvény értelmében csak akkor járulhatnak hozzá annak feloldásához, ha a természetvédelmi szempontok azt már nem indokolják. Ellenkező esetben a védettségi szintet más rendelkezés sem csökkentheti (lásd az Alkotmánybíróság vonatkozó - 28/1994-es - határozatát). Vagyis a szabályozási tervben a beépíthetőség korlátai nem lehetnek kevésbé szigorúak, mint a védettség-ről szóló rendeletben. Mivel a Narancs nem tudott betekinteni a dokumentációba, kénytelenek vagyunk megbízni a képviselő-testület éberségében. Menni kéne? Közben az Öböl XI. a területet nem csak a szeméttől próbálja megtisztítani. A Lágymányosi híd szomszédságában megtelepedett építőipari cégek (Betonacél Kft., Konvex Kft., Zsalu Kft.) bérleti szerződéseit az év végén felmondta. Egy-két hónapon belül végképp elköltöznek - tudtuk meg tőlük -, ugyanakkor némelyiküknek a nyomaték kedvéért az utolsó hónapokban már alaposan megemelt bérleti díjakat kellett fizetni. A gáton és a Vízpart utcában lévő telkek többsége önkormányzati tulajdonban van: onnan bárki kitehető. A valódi magántulajdonosokat az Öböl XI. állítólag kárpótolja: úgy tudjuk, pár milliós összegről folyik az alku. A vendéglátók közül egyedül a Partside nyert az idény végéig egérutat: az üzletvezető elhárította megkeresésünket, így nem tudtuk meg, hogyan sikerült elérni a haladékot. (Úgy hallottuk, a szezonra új üzemeltetővel állapodott meg a polgármesteri hivatal.) Várhatóan a Lágymányosi hídhoz települ át a vízi rendőrség, Richtárik Vilmos "negyven éve gátőr" sorsa még bizonytalan. Kifejezetten rosszul érintheti a beruházás a Spartacus SC kajak-kenu telepét, az ország egyik legpatinásabb utánpótlásbázisát, ahol a kétszeres olimpiai és többszörös világbajnok Kolonics György és a többszörös világbajnok Kovács Katalin is nevelkedett. A telep Margitsziget és Százhalombatta között az egyetlen kajakos központ, naponta 90-100 gyerek evez az öbölben. Mivel a telek az Iposz Sportalapítvány tulajdonában van (és sikerült is megvédeni az önkormányzattal szemben egy kétéves perben), nem tehetők ki. Ráadásul a vízitelepre 15 éves elidegenítési tilalom van érvényben: csak kárpótlás fejében és sportminiszteri külön engedéllyel kerülhet szóba a költözésük. Az Öböl XI. tudomásunk szerint először a Nagy-Duna mellett ajánlott fel telephelyet, de a nagy hajósforgalom miatt ez nem volt megfelelő megoldás. Legújabban az öböl bejáratához költöztetnék őket, egy kacsalábon forgó kajaktelepre. A közeli kábelgyár focipályáját követően bezár az Erőmű sport-pályája is (30 ezer nm). Az öt korosztályos focicsapat előre láthatólag végéig maradhat: az új tulajdonos ingyen bocsátja rendelkezésükre a pályát, míg a beruházás el nem éri a területet. Az önkormányzattól származó értesüléseink szerint az utánpótlás a készülő közeli műfüves pályán kaphat játéklehetőséget. Arról, hogy mi épüljön a sporttelep helyén, Zala László még nem tud egyértelmű választ adni: "Pláza és lakópark biztosan nem. Elképzelhető, hogy iroda, szabadidőközpont, esetleg múzeum." Ezer szál Az Arago Befektetési Holding Rt. kárpótlásijegy-hasznosítással foglalkozó jogelődjét az elméleti fizikus végzettségű Leisztinger Tamás gründolta 1995-ben. Az Arago az elmúlt nyolc évben öt tőzsdei cégben is meghatározó befolyást szerzett (Eravis, Pick, Zalakerámia, BÁV, Pannon Váltó), és szerepet vállalt tőzsdén kívüli gyógyszer-, szálloda- és húsipari vállalkozásban is. Az Eravis Rt. Leisztinger vezetése alatt szállodákat üzemeltető cégből ingatlant bérbe adó társasággá vált, melynek hihetetlen tartaléka a könyvekben érték alatt jegyzett ingatlanvagyona. Az Eravis abból a szempontból is érdekes, hogy ez a társaság alapította a Domestore Kft.-t, amely időközben az Arago legnagyobb tulajdonosává lépett elő. Emlékezetes volt, amikor az utóbbi két cég egy nagyobb Eravis-részvénycsomagot kötött át 2001-ben nyomott áron a tőzsdén, amiért az Aragót a Szász Károly vezette pénzügyi felügyelet alaposan megbüntette.

https://magyarnarancs.hu/belpol/az_arago-birodalom_a_lagymanyosi-obolben_lab_az_ajtoresben-61103

https://web.archive.org/web/20040604210652/http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=10151

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/az-arago-birodalom-a-lagymanyosi-obolben-lab-az-ajtoresben

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-05-13 00:00:00

Új tulajdonosok a Hír Tv-nél: Kecske, káposzta

A Hír Tv "jobbos" kötődése a kezdetektől nem titok. A csatornát működtető részvénytársaságot pár hete megvásárló új tulajdonosok kapcsolatba hozhatók az előző befektetők egy részével is, de ennél érdekesebb az összefonódásuk az Orbán-kormány alatt jelentős gazdasági érdekeltségeket kiépítő cégekkel. Az első hazai televíziós hírcsatorna 2002 decemberében kezdte meg adását, először napi nyolc, majd januártól tizenhét órányi programot kínálva. A honlapjuk tájékoztatása szerint "független és tárgyilagos híreket közlő, kiegyensúlyozott vita-, háttér- és elemző műsorokat kínáló vállalkozás" mögött álló Hír Televízió (HT) Rt. elnök-vezérigazgatója Borókai Gábor egykori kormányszóvivő lett. Az rt.-t húsz magánszemély alapította 20 millió forintos jegyzett tőkével. A befektetők "közös nevezőjeként" a sajtóban Bálintfy Gábor ügyvéd-vállalkozót emlegették, amit ő rendre cáfolt - tény, hogy valóban nem volt tulajdonrésze a társaságban. Igaz, az akkori legnagyobb részvényes (ötmillió forint), a kanadai illetőségű Pocsai Alex Bálintfy veje és üzlettársa volt. Miután az rt. megegyezett a kábeltelevízió-szolgáltatókkal, tavaly februárban a cég alaptőkéjét a befektetők 376,8 millióra emelték. Így lett a modellügynök Pocsai Alex részesedése 80, testvéréé, Pocsai Lajosé 70 és a végül mégis kötélnek álló Bálintfyé 45 millió forint. Utóbbi személy döntését a HVG-nek nyilatkozó Borókai így indokolta: "Olyan mértékben összefüggésbe hozták a televízióval, hogy nem látta értelmét a kimaradásnak." A tulajdonosok ekkor még úgy kalkuláltak, hogy a vállalkozás 6-7 év múlva saját lábára áll, és nyereséges lesz. Néhány hónap elteltével azonban Borókai arról beszélt, hogy "a pluszfejlesztésekhez szükségünk van újabb tőkebevonásra", idén februárban pedig a híradások már "a tulajdonosi kör megerősítéséről folytatott tárgyalásokról" számoltak be. Az egyik "Megerősítés" helyett márciusban a teljes pakett gazdát cserélt. A társaságnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint "a csatorna további sikereihez újabb, jelentős befektetésekre, fejlesztésekre van szükség, ezért fájó szívvel az eladás mellett döntöttünk. Olyan új tulajdonosokat kerestünk, akik garantálni tudták a csatorna továbblépését, és biztosítják szellemiségének megőrzését is." A HT 3768 darab, egyenként 100 ezer forint névértékű részvényét Töröcskei István (1127 db), az Inforg Rt. (905 db) és a Pro Aurum Rt. (1736 db) szerezte meg, a vételárat nem hozták nyilvánosságra. A társaság igazgatóságának továbbra is Borókai maradt az elnöke, vezérigazgatónak azonban a Simicska Lajos által fémjelzett Mahir-csoport egyik érdekeltségétől, a Hung-Ister Rt. hasonló posztjáról érkezett Fazekas Csabát igazolták. Töröcskei Istvánnak egyébként közvetlen rálátása volt az "árura", hiszen a vásárlást megelőzően majdnem egy évig a HT felügyelőbizottsági tagja volt. A tisztségre Bálintfy javaslatára választották meg, lévén régi ismerősök: 1991-ben Töröcskei volt a Kulturbank elnök-vezérigazgatója, Bálintfy ugyanott felügyelőbizottsági tag, egy évvel később, amikor Töröcskei a Magyar Hitel Bank vezérigazgatója, utóbbi ott tűnik fel felügyelőbizottsági tagként. (Mindkét pénzintézetnél vezető tisztséget töltött be akkortájt a későbbi Phare-miniszter, Boros Imre is.) A Pro Aurum felügyelőbizottságában pedig megtalálható Ruff Zoltán, aki tavaly májusban került a HT igazgatóságába. Az új tulajdonosok közös jellemzője, hogy számos személyi és üzleti kapcsolattal kötődnek az Orbán-kormány favorizált autópálya-építőjéhez, a Vegyépszer Rt.-hez. Tekintve, hogy szálösszekuszáló képességét már a sztrádaépítéskor al-al-vállalkozói hálózat kiépítésével bizonyító Vegyépszer (és holdudvara) tulajdonosi ábrája leginkább egy "ezerlábú" nyomtatott áramkörre hasonlít, csak néhány fontosabb összefüggés bemutatására vállalkozhatunk. A nyilvános cégadatok szerint az Ingatlanforgalmazó és Gazdasági Tanácsadó Rt. (Inforg) a Vegyépszer egyik részvényese. Az Inforg vezérigazgatója és többségi tulajdonosa Nánásy Csaba, aki a Vegyépszer másik részvényesénél, az Épszer-Unió Rt.-nél előbb igazgatósági, majd felügyelőbizottsági tisztséget töltött be. Korábban Inforg-érdekeltségek voltak az autópálya-építések egykori legfőbb alvállalkozói, a VIA 21 Rt., valamint a Magyar Útépítő (Maút) Kft. is: előbbiben ekkor Nánásy igazgatósági, utóbbiban felügyelőbizottsági tag. De idén május 3-áig a felügyelőbizottsági tagok között találhattuk Nánásy Csabát a Virex Kft.-ben is, melynek jelenleg 70 százalékos tulajdonosa a Vegyépszer, a papírok többi részén pedig az Inforg, az Épszer-Unió és több, a Vegyépszer Rt. 100 százalékos tulajdonában levő cég (Mahíd 2000 Rt., Vegyépszer Kft., Maút Kft.) osztozik. A másik, a harmadik A Pro Aurum Vagyonkezelő Rt. 2003 júniusában vált ki az Inforgból, miközben annak öt és fél milliárdos saját tőkéjéből 3,1 milliárdot vitt magával. A Pro Aurum tulajdonosa, Sárkány Nagy Erzsébet, aki nem más, mint a sztrádaépítések központi figurájának, a Vegyépszer Rt.-t a kormányváltásig vezető (résztulajdonos, 2001 januárjáig elnök-vezérigazgató, azután 2002 májusáig elnök) Nagy Eleknek a testvére. A rokoni szálon túl is feltételezhető, hogy Nagy Erzsébet látott már aszfaltozógépet, hiszen tulajdonos volt a Maút Kft.-ben, neve felbukkan a VIA 21 Rt., valamint a szintén autópálya-generálkivitelező (és természetesen Vegyépszer-érdekeltségű) V-Ber Kft. felügyelőbizottságában. Az Épszer-Unió Rt.-nek részben tulajdonosa, 2001 májusáig igazgatósági tagja, a Vegyépszer Reorganizációs és Tanácsadó Kft.-nek ügyvezetője. Töröcskei István 2003 májusá-tól idén márciusig - tehát már a cég "nagy korszaka" után - volt a Vegyépszer igazgatósági tagja, továbbá december óta ő a Pro Aurum Rt. vezérigazgatója. Az exbankár, jelenleg az Equilor brókercéget is vezető Töröcskeinek a Fidesz-érában pozíció is jutott: 1998-tól négy éven keresztül ő volt az állami tulajdonú Magyar Exporthitel-biztosító (Mehib) Rt. elnöke. Az Eximbankot és a Mehibet a Boross-kormány 1994-ben alapította, addig az exportot finanszírozó állami bank és a kivitel biztosítója egy szervezetben, az Export-garancia Rt.-ben működött. Az MSZP-SZDSZ-koalíció 1995-ben közös irányítás alá vonta a két intézményt, majd az Orbán-kabinet ismét megkettőzte a vezető testületet; ekkor került a biztosító élére Töröcskei. A tizenkét állami gazdaság körön belüli szétosztásakor, 2001-ben is gondoltak Töröcskeire: az ÁPV Rt.-től a Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB) került agrárcégek egyikében, a Gödöllői Tangazdaság (GT) Rt.-ben szerzett tulajdonrészt. A privatizáció a dolgozók vagyonhoz juttatásának nevében speciális technikával történt: a cégeket könyv szerinti értéken, kedvezményes hitelek igénybevételével lehetett megvenni abban az esetben, ha a vásárló olyan társaság, melyben a dolgozók legalább 70 százaléka tulajdonos. Gödöllőn ez 74 százalékos volt, de a létszámaránynak nem sok köze volt a végül kialakuló tulajdonrészhez, így a vásárlásra létrejött Kartali Vagyonkezelő Rt.-ben a menedzsment Menagro Rt.-je több mint 50 százalékkal szerepelt. A Menagro legnagyobb részvényese 37,5 százalékos részesedéssel az MFB által a GT felügyelőbizottságába delegált Töröcskei. Nánásy Csaba szintén klubtagnak tekinthető: neve a 2002-es országgyűlési választások két fordulója között privatizált Bizományi Kereskedőház és Záloghitel (BÁV) Rt. kapcsán is felbukkant. (Megjegyzendő: e kapós cég egy részét az 1998-as választásokkor a szocialistákhoz közel álló Arago-csoport vette meg, majd egy évvel később a Simicska-féle APEH nyomására eladta az MFB-nek.) A záloghitelezési és műkincs-kereskedői piacon vezető szerepet betöltő, többmilliárdos ingatlan vagyonnal rendelkező BÁV 48 százaléka az Inforg-tulajdonú és Nánásy vezette Pro-Cash Rt.-hez, 46 százaléka az OTP-hez került. Egy évvel később azonban az OTP - némi haszonnal - továbbadta részesedését a szintén Inforg-érdekeltségű Szövetkezeti Ipari Központ Kft.-nek, tehát a papírok 94 százaléka - közvetve - Nánásyék birtokába került. A szálak összeérnek: az Inforg-Pro Aurum szétváláskor az utóbbinak jutott a 2,5 milliárd forinton nyilvántartott Pro-Cash-részvénycsomag. A BÁV eladását - csakúgy, mint a tizenkét agrárcég magánosítását - a kormányváltás után megtámadta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, ám a rendőrség bűncselekmény hiányában rövidesen megszüntette a nyomozást. Érdemes megemlékeznünk arról is, hogy a Vegyépszernek úgymond megágyazva (ugyanis később ő került birtokon belülre) az Inforg egy leányvállalatán keresztül kivette a részét a Főtaxi megszerzéséből is, míg a fuvarozócég ingatlan vagyona a VIA 21-nél landolt. (A BÁV-on keresztül egyébként a pénzverde Könyves Kálmán körúti ingatlanja is a Vegyépszer érdekeltségébe került - lásd: Telek a zaciban, Magyar Narancs, 2004. március 4.) A jobboldali kabinet által gazdagított üzletembereknek immár van tévéjük is. Az, hogy a hírgyár vajon jó befektetés-e, és később bőven megtérül vagy inkább viszi a pénzt, e pillanatban nem tudható. A Hír Tv adásai 1,7 millió háztartásba, azaz 4,5-5 millió emberhez juthatnak el, az április 17-i Figyelőben megjelentek szerint nézettségéről viszont mást mond a csatorna vezetője és a műszeres méréseket végző cég (előbbi 800 ezer és 1,2 millió közötti számról tud, az AGB szerint tavaly szeptemberben a 18 évnél idősebb lakosságból 233 ezren nézték egy percnél tovább az adót). Borókai Gábor nyilatkozatai szerint az évi mintegy másfél milliárdos költségeket az idén már fedezik a kábelszolgáltatóktól és a reklámokból származó, üzleti titkot képező bevételek.

https://magyarnarancs.hu/belpol/uj_tulajdonosok_a_hir_tv-nel_kecske_kaposzta-61892

https://web.archive.org/web/20220519051221/https://magyarnarancs.hu/belpol/uj_tulajdonosok_a_hir_tv-nel_kecske_kaposzta-61892

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/uj-tulajdonosok-a-hir-tv-nel-kecske-kaposzta

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-05-13 00:00:00

Számvevõszéki jelentés a Nemzeti Színházról: Emlékmû

A létező Nemzeti Színház helykiválasztását, építését és aztán magát az épületet számos kritika érte. A végeredmény, ismerve a műtárgy genezisét (ami a pitiáner politikai bosszú és kivagyiság keverékében keresendő), nem is lehetett más. Hogy miként történt mindez, arról immár papír is van: az Állami Számvevőszéknek a beruházás ellenőrzéséről készült jelentése. Ebből újfent kiderül, hogy az alapkőletételt megelőzően és azt követően is "csínyek" színesítették a legnagyobb hazai posztszocialista kultúrház történetét. Többek között törvénysértő volt a Nemzeti Színház Rt. alapítása, előre lezsírozott volt a kiírt építészeti tervpályázat, nem készült el és máig várat magára a színház működtetését biztosítani hivatott középtávú gazdasági stratégia. Az ellenőrzés szépséghibája, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) - a kormánynak és a kulturális tárcának címzett - javaslatainak aligha lesz bárminemű foganatja. Van abban valami jellegzetesen magyarisztáni, ahogy a Lágymányosi híd tövében sarjadt Nemzeti Színház oldalából egy hajó veszi célba a Gellért-hegyet. Vadász György, a létesítmény építészeti kialakítására 2000 februárjában kiírt pályázat nyertese ugyanis a hannoveri világkiállítás magyar pavilonjának is hajót tervezett. A különbség, hogy míg utóbbival révbe ért, a Nemzeti Színház tető alá hozásával megbízott Schwajda György kormánybiztosnak - nem kis erőfeszítések árán - végül sikerült annyira lehetetlen helyzetbe hoznia az Ybl- és Kossuth-díjas tervezőt, hogy az nem vállalkozott, nem vállalkozhatott a munkára. Indul a kultúrház A Horn-kormány idején az Erzsébet térre álmodták meg a Nemzeti Színházat, ám a nyílt nemzetközi tervpályázat (a pálmát Bán Ferenc vitte el) és a nyolcmilliárd forintos költségvetési támogatás hiábavalónak bizonyult: fél évvel az első kapavágás megtétele után az Orbán-kormány leállította a beruházást, majd nekiállt új helyet keresni. A "mindenütt jó, csak ne az eredeti helyszínen" elvet valló éceszgéberek több mint egy éven át szöszmötöltek az új helyszín kiválasztásával, élükön Schwajda Györggyel, aki a szolnoki teátrum igazgatójából lépett elő a Nemzeti Színházért felelős kormánybiztossá. Építészberkekben tényként kezelik, hogy Schwajdának nem ez volt az első lehetősége, hogy "nemzeti színházi főépítőként" lépjen fel. Vargha Mihály építész-újságíró szerint négy évvel korábban az előző kormány már megkereste hasonló célból, de akkor nem állt kötélnek a később miniszteri biztosból kormánybiztossá avanzsált színidirektor. Schwajda első menetben a Dózsa György útra, a volt Felvonulási térre képzelte el a teátrumot (ami egyébként már a Kádár-rendszerben is felmerült a Nemzeti Színház lehetséges helyszíneként), amelynek tervezését Siklós Mária Ybl-díjas építészre bízta. Hozzá két építészeti munkában már volt szerencséje: az egyik a szolnoki színház felújítása volt, a másik Schwajda lakóházának a tervezése. A kormánybiztost az sem zavarta, hogy Siklós addig csak felújításokat tervezett, új színházépületet még nem: első ilyen jellegű munkájánál is Bán Ferenc pályaművéből kiindulva készített helyiségtervet. A helyszín nem bizonyult kielégítő megoldásnak, átszabták hát a projektet egy, a Városligeti-tóhoz közel eső telekre, amelyikre állítólag Siklós Mária meg is konstruálta elképzelését. Néhány hónap múltán ez a helyszín is alkalmatlanná vált (hivatalosan a főváros gáncsoskodásai miatt), viszont menet közben vette a kalapját a Magyar Építész Kamara elnöke, aki elunta, hogy semmibe veszik azt az elvárást, miszerint írjanak ki pályázatot az épület tervezésére - amit amúgy jogszabály rendel el. Miközben lehetséges helyszínként a Ganz egykori gyárterületét, illetve a Margitszigetet is emlegetni kezdték, a kamarai elnök ment, a Demján Sándor fémjelezte TriGránit viszont jött. A Lágymányosi híd tövében megépítendő új városközpontban szorítottak helyet a Nemzeti Színháznak, ahová - lévén a terület kincstári tulajdon - nem ér el a Fővárosi Önkormányzat keze. Vargha szerint "Siklós építész áttolja ide a ligeti tervet, még az sem számít, hogy a nézőtér alá helyezett Stúdiószínpad mélyen a talajvízben úszik majd". Nem véletlen, hogy 1999 decemberében a tervet "megvalósításra alkalmatlannak" bélyegzi egy szakmai bírálóbizottság. Bár az erről készült jegyzőkönyv "a hírek szerint jól elkeni a dolgot", a kormánybiztos hajlik egy meghívásos pályázat kiírására, s 2000 februárjában erre sort is kerít. A beruházás ellenőrzéséről készített jelentésében az Állami Számvevőszék szabályszerűen kiírtnak minősítette a pályázatot, noha az "a szokásosat meghaladó mértékben kötötte meg a műszaki, technológiai paramétereket". A jogszerű és szakszerű értékelést követően nyertest hirdettek, majd Schwajda - szakértői véleményre hivatkozva - arról tájékoztatta a kormányt, hogy "az összes beadott pályamű megsértette a pályázati kiírást, és az I. díjas pályamű megvalósítása 2,5 milliárd forint többletforrást igényel". Mivel a kabinet nem állta a cechet, a kormánybiztos a pályamű megvalósítása helyett "a kiírás alapjául szolgáló terv megvalósításában való közreműködésre hívta fel" a győztes Vadász Györgyöt, amit az nem fogadott el. (Lásd: Késő bánat, Magyar Narancs, 2000. július 6.) A számvevők szerint az építészeti tervpályázat formális volt, miután a megvalósítás alapjául szolgáló tervezőmunka a kiírást megelőzően elkezdődött, és attól gyakorlatilag függetlenül folytatódott. Nem volt kevésbé cifra történet a felépítés fővállalkozójának a kiválasztása sem. A nyílt, kétfordulós közbeszerzési eljárást már eleve úgy írták ki 1999 októberében, hogy még nem volt meg a pontos helyszín és nem állt rendelkezésre az építési engedély. Azon túlmenően, hogy az ajánlatkérési műszaki dokumentáció hézagos volt (magyarán korántsem tartalmazott minden, jogszabályokban előírt dokumentumot), az ÁSZ ellentmondásosnak találta, hogy miközben az építési-szerelési munkákat tételesen tartalmazta az ajánlatkérési dokumentáció, a színháztechnikára, a belsőépítészeti és képzőművészeti munkákra, a környezetrendezésre, az út- és kertépítésre vonatkozóan az alapadatok is hiányoztak. Azaz azt várták el az ajánlattevőktől, hogy a főbb műszaki paraméterek ismerete nélkül tegyék meg tétjeiket. Pénz áll a házhoz A procedúrákat kísérő általános felháborodást az Orbán-kormány azzal tetézte, hogy a nemzeti kulturális örökség minisztere 2000. augusztus 1-jén úgy alapította meg - zártkörű részvénytársaságként - a Nemzeti Színház (NSZ) Rt.-t, hogy a 200 millió forintos alaptőke forrásául a központi költségvetés általános tartalékát jelölte meg. Szabálytalanul - írják a számvevők, miután az államháztartásról szóló törvény úgy rendelkezik, hogy ezt a tartalékot a "nem valószínűsíthető, nem tervezhető kiadásokra lehet felhasználni". Az ÁSZ kifogásolta azt is, hogy sem az rt. alapításának, sem a gazdálkodási forma megváltoztatásának (az előkészítés korábbi fázisában még közhasznú társaság - kht. - vitte a hátán a beruházást) nem volt alapos indoka, hiszen a váltáskor már öt hónapja készültek a színház tervei. Ráadásul az rt. gazdálkodása nem maradéktalanul törvényes, miután az alapítással kapcsolatos kötelező törvényi kűrök egy részét is figyelmen kívül hagyták: nem készült üzleti terv 2000-re, a kultusztárca pedig utólag kérte meg a gazdasági társaság alapításához szükséges pénzügyminiszteri egyetértést. A számvevők kifogással illették a választott társasági formát is, hiszen részvénytársaságot üzletszerű közös gazdasági tevékenység folytatására alapítanak (nyereségszerzésre nem irányuló közhasznú tevékenységre vagy más közfeladat ellátására csak törvény előírása, illetve engedélye alapján), miközben a jelentés szerint elhanyagolható annak a valószínűsége, hogy az NSZ Rt. - akár hosszú távon is - nyereségessé váljon. Az ÁSZ-jelentés szerint az NSZ Rt. működése több szempontból is aggályos: a többszöri módosítás dacára sem teljes például az alapító okirat, mivel nem tartalmazza az rt. feladatait; a társaság szervezeti és működési szabályzata "nem tükrözi a tényleges szervezetet és működést"; noha a színház középtávú szakmai terve már elkészült, a megvalósításához nélkülözhetetlen középtávú gazdasági stratégia továbbra is várat magára. Mindezek miatt a működtetés költségvetési szerv, közhasznú társaság vagy nonprofit részvénytársaság formájában a legcélszerűbb - véli az ÁSZ, emlékeztetve arra, hogy a kultusztárca és az NSZ Rt. a cég felügyelőbizottságának javaslatára megállapodott: a 2003-as üzleti év lezárása után megvizsgálják a kht.-vá való visszaalakulás lehetőségét. Hét krajcár Az ÁSZ szabályszerűségi és gazdaságossági szempontok alapján értékelte a beruházást. A számvevők adottságnak tekintették "a helyszín kijelölésének folyamatát és az állam által juttatott telek megfelelőségét", s a vizsgálat egy külső szakértői vélemény erejéig tért ki a műszaki tartalomra (lásd Technikából jeles című keretes írásunkat). Mindazonáltal akadnak sokatmondó megállapítások a dokumentumban. Íme néhány: "A beruházás részprogramjai (épületszerkezet készítése, belsőépítészet, színháztechnika, kert- és környezetrendezés) az állandó rögtönzés jegyében készültek, ami az egységes beruházási program hiányából következett." (É) "A színház egyes belsőépítészeti megoldásainak célszerűsége vitatható (pl. trópusi fából készült mosdótálak, drága és nehezen pótolható lámpatestek, egyedi, kézi szövésű szőnyeg a nézőtéri várakozóban stb.), de a színház jellegére való tekintettel elfogadható." Az ellenőrzést nehezítette, hogy a dokumentumok nem egy helyen s nem a megfelelő részletezettséggel voltak fellelhetők. Nem készült például döntés-előkészítési tanulmányterv a beruházásról, született viszont egy kormányhatározat arról, hogy a kormánybiztos negyedévente írásban tartozik beszámolni a projekt állásáról. Bár ezeket a jelentéseket a kormány helyett a kultuszminiszter kapta, Schwajda a tárca első emberét megkerülve tartott kapcsolatot Orbán Viktor miniszterelnökkel: "Napirendre való tekintet nélkül megjelenhetett a kormány ülésein, és szóbeli tájékoztatást adhatott, döntést kérhetett." A számvevők szóvá tették, hogy sem a kormánybiztos döntéseiről, sem a kormány előtti szóbeli tájékoztatókról, sem pedig a kormányülésen született döntésekről nem áll rendelkezésre megfelelő dokumentáció. Az ÁSZ "sajátosnak" minősíti a beruházást jellemző pénzügyi konstrukciót. Az elsődleges forrást jelentő 10,8 milliárd forintos bankhitelt állami kezességvállalással vette fel a fővállalkozó TriGránit, a számlát a beruházás befejezése után egyenlítette ki a költségvetés. Az állam összességében 12,6 milliárdot fordított a projektre, amit a közadományokból származó 3,5 milliárd forint egészített ki. Ehhez jött még az a félmilliárd forint, amit a kormány 2001-ben, "első beszerzésre" tett hozzáférhetővé. Az ÁSZ ellenőrzésének lezártáig még az összes tételt nem tartalmazó pénzügyi kimutatások szerint az épület teljes körű kivitelezésére 16,6 milliárd, a közparkra 2,7 milliárd forintot költöttek összesen. A költségek között fel nem lelhető a színházépületnek helyet adó, állami tulajdonú telek, s az összegből saját parkolóra sem futotta, jóllehet korábban a kormánybiztos azt állította: a színházat körülvevő telkeket megvásárló kft. szerződésben vállalta egy 250 férőhelyes gépkocsitároló építését. Csakhogy az ügyletben a magyar államot képviselő ÁPV Rt.-nek minderről nem volt tudomása. Így vélhetőleg a szomszédban épülő kulturális tömb mélygarázsában kap majd parkolóhelyeket a színház, addig pedig marad az ideiglenes megoldás, egy szomszédos bérelt területen. A bizonytalankodók addig is, utóbb is utazhatnak HÉV-vel. Házi István Technikából jeles "Az Állami Számvevőszék által felkért műszaki szakértő véleménye szerint a megvalósult létesítmény magas műszaki színvonalú. Jó a díszletszállítás és -mozgatás feladatainak megoldása; a művészbejáró, az öltöző kialakítása; a próbatermek, a műszaki és adminisztratív helyiségek elhelyezése; a főszínpadi színpadnyílás végső megoldása. A Nagyszínház színháztechnikája korszerű és színvonalas, de kérdéses a világviszonylatban egyedülálló főszínpadi süllyedőrendszer kihasználhatósága. A süllyedő elemek balesetveszélyesek, amit szigorú szabályok betartatásával, műszaki megoldásokkal (megállító automatika) és a működtetés állandó felügyeletével igyekeznek elhárítani. A szcenikai világítás részeként beépített mintegy 100 db programozható fényvető túlzás, meghaladja a színház igényeit. A nagyszínházi hangosítási rendszer világszínvonalú. Az akusztika minősége, ha nem is kiváló, de jó. A színpad láthatósága megfelel az ilyen típusú (keretes színpadú) színházakkal szemben támasztható - szabályokban vagy szabványokban nem rögzített - láthatósági követelményeknek. A Stúdiószínház korszerű, megfelelő színháztechnikával felszerelt kísérleti színpad. A gyalogos megközelíthetőség még nem ideális, és hiányzik a parkoló végleges megépítése." (Részlet az ÁSZ jelentéséből)

https://magyarnarancs.hu/belpol/szamvevotildeszeki_jelentes_a_nemzeti_szinhazrol_emlekmucirc-62659

https://web.archive.org/web/20040614204020/http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=10116

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/szamvevotildeszeki-jelentes-a-nemzeti-szinhazrol-emlekmucirc

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-05-06 00:00:00

Szabadi Béla büntetőpere: A magányos tettes

Torgyán Józsefnek és az általa közgazdasági zseninek tartott Szabadi Bélának 2001 februárjában kellett távoznia posztjáról. Utóbbi ellen a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) vezetését Torgyán után néhány hétig ellátó Boros Imre névre szóló feljelentést is tett, melynek nyomán büntetőeljárás indult. Júniusban Szabadit őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba került, miközben napokon keresztül dupla bilincsben, pórázon vezetgették - a média legnagyobb örömére. Az előzetest októberben házi őrizetre változtatták, rá egy évre pedig lakhelyelhagyási tilalomra enyhítették. Végül tavaly decemberben, az első tárgyalási napon az utolsó korlátozó rendelkezést is feloldották: a volt államtitkár azóta újra elhagyhatja Budapestet. A kiválasztott A történet azonban nem csupán a tárca gyanúsnak tűnő pénzügyei kivizsgálásáról szól. (Lásd: Viszi a balhét is, Magyar Narancs, 2001. június 28.; A senkik senkije, Magyar Narancs, 2002. február 14.). Az FVM néhány ügye akkoriban már régóta ismert volt, számos parlamenti interpelláció foglalkozott velük (az ezekre adott kisgazda válaszokat a kormánykoalíció rendre elfogadta), vizsgálódott a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, és a Miniszterelnöki Hivatal referatúrája is rajtuk tartotta a szemét. Boros Imre érkezése mindössze annyi változást hozott, hogy a korábban napvilágot látott információk hirtelen bűncselekményre kezdtek utalni, és már Orbán Viktor sem felsőfokon beszélt a minisztérium vezetőiről, akiknek munkájával addig szerfölött elégedett volt. A kisgazdák most már elhitték, amivel korábban riogatták őket: a Fidesznek - 1998-cal ellentétben (a választásokon ekkor 82 képviselőjelöltet léptetett vissza Orbánék javára a későbbi koalíciós partner) - a kétéves költségvetés elfogadása után már nincs szüksége rájuk, így hát eltakarítja őket az útból. Az események arra utaltak, hogy minden addigi rossz felelősének Szabadit teszik meg, ezzel egyszersmind üzenve a kisgazda pártelnöknek is, mihez tartsa magát. A földművelésügyi államtitkár egyébként is alkalmas személynek tűnt e "szerepre". Hivatali idejéből a legváltozatosabb történetek keringtek: lubickolásakor kiüríttette az uszodát, Torgyán távollétében miniszternek szólíttatta magát, a liftbe nem szállhatott be mellé senki stb. - megannyi, a kisgazdákról kialakult közvélekedésbe beleillő sztori. ' az összes ilyen pletykát cáfolta (az addigi lazsálás után kemény munkára fogott munkatársak rágalmazásának vagy újságírói kitalálásnak tartva őket). Letartóztatása után nem állt ki mellette senki. Aki megtehette volna - lévén maga is a folyamatok részese -, az, okulva talán Szabadi példájából, az elévülési idő végéig inkább a hallgatást választotta. Egyedül Torgyán hangoztatta volt jobbkeze ártatlanságát, de azért a felelősséget ő is igyekezett elhárítani magáról ("nem foglalkoztam gazdasági ügyekkel"). Az időzítésen kívül elgondolkodtató volt az is, hogy a nagy felelősségre vonási lázban egyedül Szabadit találták meg. Más minisztériumok hasonló gyakorlata nem ébresztett hivatalos gyanút, a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal csak Szabadinál látta indokoltnak a szimatolást. Ezt meg is tehette: ha bűncselekményre utaló körülményről szerez tudomást, akkor ugyan hivatalból köteles eljárni, ám ha (akár szakmai, akár politikai okokból) ezt mégsem teszi, akkor annak a magyar jogrendszerben semmiféle hátrányos jogkövetkezménye nincs.(Mint ahogyan nincs szankció akkor sem, ha az ügyészség nem emel vádat, amikor kellene; igaz, ez 2003 júniusa óta a pótmagánvád intézményével korlátozottan orvosolható.) Szabadi és Torgyán nyilatkozataiból, a velük készült korabeli interjúkból az derül ki: boldog-boldogtalan figyelmeztette őket arra, hogy megérett az idő "leszalámizásukhoz", szövetségesük már csak a szavazóikra tart igényt (azokra viszont nagyon). Ha a bíróságon a védelemnek sikerül igazolnia, hogy a politikai leszámoláshoz igazságszolgáltatási eszközöket vettek igénybe (s Szabadi valójában emiatt bukott), az akár a büntetőügy kimenetelére is hatással lehet. A nyomozati anyag alapján az ügyészség 2002 februárjában és 2003 májusában két vádiratot is elkészített. Ezek egyesítése után immár kilenc vádpontban kell döntenie a Fővárosi Bíróság Diós Erzsébet elnökölte büntetőtanácsának. Hosszú lajstrom Szabadi Béla a vádirat szerint 1999-2000-ben tengerentúli repülőútjai alkalmával első osztályon utazott, holott egy kormányrendelet értelmében államtitkároknak csak komfortfokozat jár: ily módon 5,8 millió forinttal károsította meg az államot. Nagyságrenddel húzósabb, mintegy 826 milliós kárt okozott a vád szerint Szabadi azzal, hogy szóbeli utasítására 1998-2001 között az FVM-tulajdonú cégeknek a piaci ár többszöröséért reklámszerződéseket kellett kötniük az FTC-vel (melynek egyébként Torgyán volt az elnöke, s ő az alelnöke). Erre azért volt módja, mert a miniszter az ő hatáskörébe utalta a tárca cégei feletti tulajdonosi jogok gyakorlását. A Fradi-pálya legnagyobb hirdetője az ATEV Fehérjefeldolgozó Rt. volt, de az összesen 18 agrárvállalkozás között megtalálható például az Országos Mesterséges Termékenyítő Rt. vagy a Temperáltvizű Halszaporító és Kereskedelmi Kft. is. A vád szerint a szerződések azt a látszatot keltették, mintha azok a cégek kezdeményezésére és saját eredményességük növelésére köttettek volna, holott egyedüli céljuk az FTC Labdarúgó és Sport Kft. pénzügyi támogatása volt. "A vádlott sajátos vezetői stílust alakított ki, döntéseinek jogszerűségét vitatni, illetve azok gazdasági célszerűségét kétségbe vonni, bírálni - a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetésének következménye nélkül - nem lehetett" - áll a vádiratban. Valószínűleg ez a magyarázata annak, hogy miért Szabadit, és miért nem az FTC-t állami pénzből ténylegesen kistafírozó agrárcégek vezetőit találjuk a vádlottak padján. Felelősségre vonják az egykori politikai államtitkárt az eredetileg 2000 szeptemberére, az FTC-pályára tervezett életmódnap miatt is. Itt megint csak Szabadi állítólagos szóbeli utasítására juttatott az Agrárinnovációs Vidék- és Területfejlesztési Kht. 40 milliót a Ferencvárosnak, hogy a tervezett rendezvényen reklámozhassa magát. A vád szerint még akkor is fizettek részleteket, amikor már tudott volt, hogy elmarad az életmódnap. Ebben az egy esetben azonban nemcsak az állítólagos felbujtó, hanem a cég korábbi és az őt váltó ügyvezetője, valamint főosztályvezetője is szerepel a vádlottak között, mondván, tudtak az egész színjátékról. Azért is Szabadinak kell felelnie, mert az agrárcégeknek a reklámszerződések miatt keletkezett többletköltségét az ő utasítására részben a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Kutatóintézet Kft.-től elvont tőkével leplezték. A törvény alapján azonban ezt a tőkeleszállításból származó 200 millió forintot a központi költségvetésnek kellett volna befizetni. Egy következő vádpont azt rója fel Szabadinak, hogy az FTC-nek a minisztérium költségvetési fejezeti számlájáról is átutaltak. Mégpedig nyolc esetben, 169 milliós értékben, holott a költségvetési törvény nem tartalmazott ilyen fejezeti előírást. Az előzőekhez képest szerényebb tétel is akad. Ismét csak az államtitkár utasította volna az Agrármarketing Centrum Kht. ügyvezetőjét, hogy 2000 karácsonyán 1,1 millió forint értékben vásároljon a minisztérium számára hivatali ajándékokat. Hasonlóan ő hatott volna oda, hogy a TIG Kht. és a Concordia Közraktár Rt. képesítés hiányában alkalmatlan embereket tanácsadókéntfoglalkoztasson, ezzel vagy nyolcmilliós kárt okozva. A vád 638 millió forinttal számolja azt az utasítást, amely Simon Lászlónak, Torgyán egykori bizalmasának a rábírására született, s amelynek hatására a Magyarország gazdaságbiztonsági készleteit kezelő TIG Kht. több tíz ezer tonna lisztet és cukrot adott el jóval a piaci ár alatt. A vád szerint Simon arra is rávette Szabadit, hogy szóban utasítsa az Agrárrendtartási Hivatal vezetőjét egy rendelettervezet elkészítésére. A rendelet 100 ezer tonna takarmánykukorica Oroszországba történő értékesítéséhez irányzott elő tonnánként kétezer forint exporttámogatást akkor, amikor erre a világpiaci helyzet miatt nem lett volna szükség. Ezért a szakmai apparátus, valamint a pénzügyi és a gazdasági tárca is indokolatlannak, a hazai piacra károsnak ítélte azt. A támogatás 200 milliójába került a költségvetésnek. Mindösszesen körülbelül kétmilliárdos kárról van szó, melynek nyomán Szabadinak nyolcrendbeli, különböző minősítésű hűtlen kezelés, háromrendbeli sikkasztás és egyrendbeli csalás vádjával kell szembenéznie. Nem én voltam Az exállamtitkár valamennyi pontban ártatlannak vallotta magát, sőt meggyőződése szerint nem is történt bűncselekmény. Szabadi vallomásában hangsúlyozta: ő egyetlen esetben sem utasított senkit első osztályra szóló jegyek beszerzésére. A jegyrendeléseket a miniszter alá tartozó nemzetközi főosztály adta fel, majd a költségvetési főosztály ellenőrizte és teljesítette őket. Közölte: semmilyen kétség nem volt benne, hogy nem a megfelelő osztályon utazik, és erre nem is hívta fel senki a figyelmét. Tekintve, hogy az agrárminisztériumban korábban is ez volt a gyakorlat, és a külügyi apparátus, a nagykövetségek munkatársainak zöme is első osztályon utazott, ő erre nem kérdezett rá. A különbözet számítását sem érti, mert például nem vonták le belőle az utazási iroda 30 százalékos visszatérítéseit. Mellesleg megjegyezte még, hogy tudomása szerint a legtöbb esetben nincs is meg a repülőjegyek eredeti példánya, de még a róluk készült másolat, igazolás sem. Az FTC reklámszerződéseiről azt vallotta, hogy ő csak az állam által korábban támogatott, majd magára hagyott és csődhelyzetbe került sportklubot akarta megmenteni úgy, hogy a vállalkozásoknak is hasznos volt. Felhívta a figyelmet arra, hogy amíg ő a Gyorskocsi utcában raboskodott, addig a kifejezetten hirdethetetlen Magyar Fejlesztési Bank, valamint a Magyar Villamos Művek és a Magyar Posta több száz milliós reklámszerződéseket kötött az ÚTE-val. Állítása szerint nem kényszerítette az agrárcégeket semmire; volt is olyan, amelyik - vele ellentétben - nem látott a reklámban fantáziát, és nemet mondott. Mint ahogy nyugodtan háríthatott volna az Agrármarketing Centrum Kht. vezetője, Bercsényi László is, hiszen ő a miniszter fiának, Torgyán Attilának volt a barátja. Vallomásában valamennyi reklámszerződést a cégekre nézve is ésszerűnek tartotta. Hivatkozott még a Magyar Hírlap egyik cikkére, mely szerint a szerződések felbontása óta az FTC visszafizetett 730 millió forintot az agrárcégeknek, ennyi tehát megtérült volna a kárból. Az életmódnapról Szabadi elmondta, hogy miután tudomást szerzett arról, hogy a rendezvényt a kifizetések ellenére nem akar-ják megtartani, írásba foglaltatta: amennyiben erre 2001 szeptemberéig sem kerül sor, az FTC köteles a pénzt kamattal együtt visszautalni. A rendezvényt szerinte végül is azért nem tartották meg, mert a minisztérium új vezetői erre nem voltak hajlandóak. Az FVM egykori második embere azt állítja, hogy a tőkeátcsoportosítás ötlete már érkezése előtt fölmerült, továbbá az ezt elrendelő alapítói határozatról a minisztériumi hierarchia minden fokán pozitívan nyilatkoztak, így ő aláírta. A metódusról pedig - mivel ehhez ő nem értett - Nagy András helyettes államtitkár döntött. Szabadi állította: a költségvetési pénzek az FTC olimpiai felkészülésére és az utánpótlás nevelésére mentek, és ismét hangoztatta: ilyen célokra előtte is adtak meg azóta is adnak így támogatást. Nagy András megmutatta neki azállamháztartási törvény vonatkozó passzusát, mely lehetőséget nyújt arra, hogy a minisztérium szabad pénzeszközeivel egyesületeket támogasson, ráadásul az APEH-nek is ellenőriznie kellett a jogcímet, ők pedig nem jeleztek kifogást. Vallomása szerint tanácsadók alkalmazására sem bírt rá senkit. Magát sem vette körül tanácsadókkal, márpedig ha valakinek nagyon akart volna kedvezni, benyomhatta volna valamelyik általa tulajdonolt cég felügyelőbizottságába, igazgatótanácsába - de nem tette. A liszt- és cukorkészletek eladásával kapcsolatos vádak előtt is értetlenül áll a volt államtitkár. A gazdaságbiztonsági tartalékok mértékéről ugyanis tárcaközi bizottság döntött, melynek elnökeként ő is csak egy szavazattal rendelkezett. A legtöbb döntés a Kht. vezetőjének hatáskörébe tartozott, államtitkárként - állítja - abban merült ki a tevékenysége, hogy leállította a cég körüli lobbizást. Ezenkívül a készletek romlandóak, egy idő után nem lehet túl magas áron értékesíteni őket, már ha egyáltalán. Ráadásul ő vezette be azt, hogy csak előre fizetve vagy 100 százalékos bankgaranciával lehetett árut elvinni a TIG Kht.-tól - és szerinte nemhogy hűtlen kezelésről nem volt szó, hanem a korábban 600 milliós veszteséget sikerült 1,6 milliárdos nyereségbe átfordítani. Utalt arra, hogy a feltételezett hátrány a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint 93 millió, azaz kilónként 3 forint, ami pedig a hibahatáron belül van. Ebből hozott ki a vádirat 638 milliót. Külön érdekes az exporttámogatások ügye. Szabadi vallomásából kiderül: ezt valóban nem a belső piaci helyzet indokolta, hanem Torgyán oroszországi útja. Az orosz piacon ugyanis sok múlott, ezért a miniszter úgy döntött, mivel nekik szükségük van kukoricára, utazása előtt e "jelképes mennyiséggel" érdemes gesztust tenni feléjük. Kereskedelempolitikai érdekről volt tehát szó, és Szabadi állítása szerint bizonyítani tudja, hogy az út után 35 milliárd forinttal nőtt a mezőgazdasági termékek kivitele, a kedvezményezettek pedig természetesen olyan vállalkozások voltak, melyeknek már korábban is volt oroszországi kapcsolatuk. Bármi lehet A védelem álláspontja szerint a hűtlen kezeléssel kapcsolatos vádpontok kapásból nem állnak meg; a vagyonkezelők ugyanis az FVM agrárcégei voltak, Szabadi a tulajdonosi jogokat gyakorolta, és míg az előbbi nem, az utóbbi szabadon rendelkezik a pénzekkel. A társasági törvény pedig előírja: ha egy cégvezető nem ért egyet a döntéssel, akkor írásbeli utasítást kell kérnie a tulajdonostól. Bárándy György, Szabadi védője a Narancsnak kifejtette: "A miskolci ügyészség pár éve hozott egy azóta elterjedt állásfoglalást, mely szerint a tulajdonos hűtlen kezelést nem követhet el. Ha Szabadi Béla felelős lenne, akkor elfoglalhatnék olyan álláspontot, hogy a vezérigazgató felelős azért, ha a raktáros sikkaszt. Ez nem szokás." A cégvezetők tehát, ha alapos okot láttak rá - pláne, hogy szóbeli utasítást kaptak - mondhattak volna nemet, hiszen az esetleges későbbi büntetőjogi felelősségre vonásuk állt szemben legrosszabb esetben is az állásuk elvesztésével. Hack Péter büntetőjogász, egyetemi tanár némileg másképp látja a dolgokat. A Narancs megkeresésére hangsúlyozta: a konkrét védekezési módról természetesen nem akar véleményt mondani, és az ügy részleteit sem ismeri. Általánosságban azonban elmondható, hogy különbség van a magán- és a közvagyon feletti tulajdonosi jogok között. Aki állami cégnél gyakorolja a tulajdonosi jogokat, az nem válik tulajdonossá: "Egy tulajdonosi jogokat gyakorló miniszter az állami vagyont például nem adhatja el szabadon, nem hagyhatja örökül a gyerekére. Ha egy magántulajdonos fogja a vagyonát és elégeti a kályhában, azt senki nem kérheti rajta számon. Ha valaki ezt a közvagyonnal teszi meg, akkor értelemszerűen felelősséggel tartozik" - tette hozzá. A védelemnek egyelőre nincs kiforrott stratégiája azon esetekben, ahol sikkasztás a vád (a kutatóintézet tőkeleszállításának felhasználása, illetve a minisztérium költségvetéséből történő FTC-támogatás), ezért Bárándy György mégkonzultációt tart szükségesnek a szakértőkkel. Az egész ügyben igen lényeges azonban a politikai szál, ezért a védelem az eddig megjelölt 70 tanún kívül további személyek meghallgatását tartja szükségesnek. Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha a bíróság a tényállás tisztázásában indokoltnak találja megszólaltatásukat. A tanúk világossá tehetnék, hogy végül is mi folyt éveken át a földművelésügyi minisztériumban, mennyire volt ez egyedi vagy éppen általános, és ki tudott róla. Meghallgatnák például a pártban, a tárcánál, az FTC-nél és a frakcióban is a Szabadi feletteseként dolgozó Torgyán Józsefet, mert bármennyire furcsa, erre eddig nem került sor. Torgyán elmondhatná, hogy mivel bízta meg helyettesét: a tulajdoni jogok gyakorlásával vagy vagyonkezeléssel; hogyan látta el Szabadi a munkáját; a tengerentúli utakon látott-e az első osztályon más államtitkárokat; egyáltalán, ha mindent a vádlott csinált a minisztériumban, akkor mivel foglalkozott például ő. Orbán Viktor, aki a kormányüléseken (ahol szinte mindig Szabadi vett részt minisztere helyett) rendszeresen találkozott az államtitkárral, tanúként beszámolhatna róla: ha 2000 végéig csak pozitívumokat mondott Torgyánról és Szabadiról, akkor mikor és miért változott meg róluk a véleménye; a kétéves költségvetés elfogadása után miért indult eljárás olyan ügyekben, melyek megfeleltek az általános kormánygyakorlatnak; miként lehet, hogy a Szabadi elleni fellépés után indult az ÚTE kormányzati megsegítése hirdethetetlen állami cégek reklámjaival, tőkeemeléssel. Stumpf István egykori kancelláriaminisztertől a védelem megkérdezné: az ÁPV Rt. cégei fölött tulajdonosi vagy vagyonkezelői jogokat gyakorolt-e; mit mondott a referatúra az FVM-ről; ha valami nem tetszett, miért nem szóltak, miért "várták össze" a dolgokat. A védelem listáján jó páran szerepelnek még. Válaszaik ugyanis - számos dokumentummal egyetemben - a védelem szerint bizonyíthatnák, hogy Szabadi Béla megvádolását politikai okok motiválták. Bárándy György szerint mindez érinti az ügy büntetőjogi megítélését. Úgy véli, ha bebizonyosodik, hogy a politikai fordulópontig (és főleg: azóta is) általánosan elterjedt, ráadásul köztudott cselekedetekről van szó, annak a büntetéskiszabási kérdésben igen nagy jelentősége van: rámutathatna ugyanis, hogy a társadalomra csekély mértékben veszélyes cselekedetekről van szó. Hack Péter szerint ha a bíróság megállapítja valakiről, hogy bűncselekményt követett el, akkor őt semmilyen tekintetben nem mentesíti, hogy mások is azt tették: "Egyetlen adócsalót sem mentesít a bíróság előtt, hogy mások sem teljesítik adózási kötelezettségüket. Egy autótolvaj felelősségét sem csökkenti, hogy naponta negyven autót ellopnak, tehát az egy szokványos esemény. De még az sem, hogy igazából nem érte kár a tulajdonost, mert fizetett a biztosító. Van egy kimentő ok: ha valaki tévedésben van, azaz ha reális okkal hihette azt, hogy a cselekedete a társadalomra nem veszélyes." Ha a bíróság bűnösnek találja Szabadit, akkor a büntetés kiszabásánál valóban figyelembe veheti azonban azt a tényt, hogy már az eljárás folyamán is bűnhődött, és akármi lesz is a végeredmény, a karrierje végleg tönk-rement: "A középkorban megszégyenítő büntetésnek számított, ha valakit táblával a nyakában körbehurcoltak. A vezetőszíj ugyanezt jelképezi" - véli Hack, hozzátéve, hogy az ügyészi kihallgatások időpontjairól ráadásul törvénytelenül értesítették a sajtót (feltehetően nem a vé-delem), ami valószínűsíti a politikai leszámolás teóriáját. A tárgyalás tovább színesítheti a hazai politikai elitről kialakult képet. Az ügy bonyolultsága, a tanúk nagy száma miatt megjósolhatatlan az elsőfokú ítélet időpontja.

https://magyarnarancs.hu/belpol/szabadi_bela_buntetopere_a_maganyos_tettes-61889

https://web.archive.org/web/20040605104315/http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=10067

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/szabadi-bela-buntetopere-a-maganyos-tettes

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-04-22 00:00:00

Kulcsár Attila újra itthon: Hallgatói háttér

A befektetési tanácsadót tavaly július 17-én tartóztatták le Ausztriában. Noha első nyilatkozataiból úgy tűnt, hogy együttműködik még kiadatása felgyorsításában is, végül az összes jogorvoslati lehetőséget megragadta, hogy minél később kerüljön a magyar hatóságok kezére. A procedúrának ezzel még nincs vége. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a három felmerült vádpontból egyelőre csak kettővel (sikkasztás és okirat-hamisítás) gyanúsította meg az exbrókert, mivel az osztrák bíróság a pénzmosás vádjában a magyar kérelmet nem találta megalapozottnak. Azt, hogy ez hogyan fordulhatott elő, a brókerbizottság jobboldali képviselői már a tavaly novemberi határozathozatalt követően felvetették. A pótkiadatási kérelem az Igázságügyi Minisztériumban azóta is készül. Szépen csendben Kulcsár hazaérkezése után kinyilvánította: nem tesz vallomást. Az ősszel szóba került bécsi, gyanúsítás előtti kihallgatása, ám az ügyészség a rendőrségi kezdeményezést elvetette - épp az eljárás hátráltatására hivatkozva. A szakmai érveket akkor az ORFK is elfogadta. De vajon mire lehet jutni Kulcsár közreműködése nélkül? A nyomozók, értesüléseink szerint, egyáltalán nem bánkódtak Kulcsár bécsi vakációja miatt. "A nyomozás nélküle is a tervezett ütemben haladt" - hallottuk. A bróker ellenőrzésre szoruló információinak hiányában nem kényszerültek vargabetűk megtételére a nyomozásban. Jutott elég idő az összegyűjtött dokumentumok analizálására, a sikkasztáshoz és a pénzmosáshoz kapcsolódó pénzügyi történések áttekintésére. Kulcsár módszerét már többször interpretáltuk: hamis adásvételi szerződések, átutalási megbízások és transzferbizonylatok felhasználásával ellentételezés nélkül megterhelt egyes számlákat, a hiányt pedig az ígért hozamokkal megfejelve más ügyfelek számlájáról pótolta. A rendszer folyamatosan növekvő forrásigényét egyre nagyobb pénzek (és cégek) bevonásával fedezte. A vállalati ügyfeleknek csábító ajánlatokkal élhetett: pénzüket off-shore cégeken keresztül eltüntette az adóhatóság elől (például úgy, hogy míg a társaság egy tőzsdei ügyleten veszteséget könyvelt el, az érdekkörbe tartozó off-shore vállalkozás ugyanazon a bolton nyert). A milliókat pedig zsebbe vagy magánbankszámlákra közvetítette. Legalábbis ez lehetett a metódus, és igen valószínű, hogy a Betonút Rt. és az Állami Autópálya-kezelő Rt. kasszája is ebbe a körforgásba került bele. A rendőrségnek a dokumentáció alapján sikerült feltárnia a pénz 12 országot érintő útját, az összegek jelentős részét (körülbelül 9,5 milliárdot) pedig zároltatták. Papp Csaba, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának osztályvezetője a Narancsnak korábban azt mondta, hogy a bűncselekmények minősítése és az elkövetők büntetőjogi megítélése "nagyon egyszerű". Kiemelte viszont a szerteágazó pénzügyi történések áttekintésének és a bűnügyi kárérték, illetve a valós anyagi kár definiálásának a nehézségeit. (Lásd: Eszi, nem eszi, Magyar Narancs, 2004. február 5.) Az osztályvezető kiemelt még egy problémát, amihez igencsak elkelne Kulcsár segítsége: ez pedig a számlatulajdonosok felelősségének a megállapítása. Kulcsár VIP-ügyfélköre körülbelül 200 megbízó, akik közül 141-nek a számláján történt gyanús pénzmozgás. A nyomozó hatóságnak fel kell mérnie, hogy ki tudott a machinációkról, ki vett benne részt társtettesként, és ki az, aki csupán jóhiszemű volt. Az ügyfelek nyilván az utóbbiak szerepében kívánnaktetszelegni. Kulcsár a szökése előtt állítólag azt üzente a kuncsaftjainak, hogy ragaszkodjanak ahhoz, ami az utólag gyártott bizonylatok szerint jár nekik. Azok is, akik károsultnak számítanak - miközben a futártól nejlonzacskóban a pénzükhöz jutottak. Ezek részleteibe a bróker tudná csak a nyomozókat beavatni, mint ahogyan abba is, hogy miképp folyt a pénzosztás, miután a szírek jutalék fejében felvették a milliárdokat. Az ügyfelekkel kapcsolatban nemcsak a bizonyíthatóság, hanem a minősítés is necces: miért kellene tudnia az ügyfélnek, hogy a kínált hozam "tisztességes úton" nem érhető el, miért fogjon gyanút, amikor a pénz nejlonzacskóban egy taxistól (Sz. Gyula) érkezik stb.? Vagyis: alkalmas-e például a pénzszállítás módja a büntetőjogi felelősség kimondására? Már nem olyan hangosan Miközben a rendőrség a fenti kérdések megoldását keresi, a K&H-ügy politikai vonatkozásait kutató ún. brókerbizottság mandátuma lassan lejár. Mindössze egy impotens jelentés marad utána, melyet Tóth Károly (MSZP) jegyez. (A bizottság kutyakomédiát idéző munkájáról lásd: Kecsegtető befeketítés, Magyar Narancs, 2003. november 20.) Demeter Ervin vezetésével a bizottság fideszes tagjai azért az utolsó két hétben még belehúztak: látva, hogy Kulcsár meghallgatása kivitelezhetetlen, betekintést követeltek a Nemzetbiztonsági Hivataltól (NBH) azokba a lehallgatási jegyzőkönyvekbe, amelyek többek között Kulcsár telefonbeszélgetéseit is tartalmazzák. Noha a képviselőknek mandátumuknál fogva joguk van belenézni az ügy dokumentumaiba, ez aligha szolgálná a nyomozás érdekeit. Az iratok nagy része tudomásunk szerint nincs titkosítva, de ismerve a politikusok "diszkrécióját" és kreativitását, ha nem találnak semmit, akkor is érintettséget szivárogtatnak majd ki. (A legutóbbi, Gyurcsány Ferenc sportminiszterről szóló sejtetés forrását nem biztos, hogy az ellenzék soraiban kell keresni.) A műbalhé hátterében azért megfigyelhető egy fontos taktikai változás: tavaly az ellenzék ész nélkül ment neki vezető kormánypárti politikusoknak, amiből olyan adok-kapok kerekedett, hogy a politika hitele tengeri mérföldekkel a béka feneke alá süllyedt. Ezúttal viszont egy kormányzati szerv, az NBH felelősségére kérdeznek rá. És lehet, hogy igazuk van. A lehallgatások legkésőbb Szász Károly, PSZÁF-elnök június 16-i megverését követően már folytak, arról nem is beszélve, hogy Kulcsár találkozott Tóth Andrással, a hivatal főigazgatójával (ahogy egyébként Áder Jánossal is). Ezért valóban nehezen megmagyarázható, hogy az NBH - tudomást szerezve a sikkasztássorozatról - miért nem értesítette a rendőrséget, és miért hagyta Kulcsárt Ausztriába menekülni. A bróker ebben a kontextusban fontosabb és kényesebb figura a politika, mint a nyomozás számára, mert 1. ismeri a VIP-listán lévő strómanok és gazdasági társaságok mögött megbúvó személyeket, akik nem biztos, hogy a rendszert átlátták, még kevésbé, hogy működtették, viszont a haszonélvezői voltak; 2. tudja, hogy az Állami Autópálya-kezelő Rt. milliárdjai csupán "véletlenül" álltak-e készen a tátongó lyukak betömködésére, vagy valakik a közpénzekből maguknak, netán pártcélokra is privatizáltak. A bűnügyi nyomozás a VIP-ügyfelek kapcsolatrendszerére aligha terjed majd ki, az ORFK-nak nem is ez a feladata. Vagyis politikai vonatkozásaiban semmi nem fogja cáfolni a közhangulatot: "a fontos emberek" meg fogják úszni, Kulcsár viszi el az egész balhét. A nyomozati cselekmény azért mást mutat: az ügy eddigi 12 terheltje mellé az ORFK közlése szerint legalább még egy tucat személy gyanúsítotti kihallgatása várható. A pénzmosást segítő network egyik tagját, D. Gábort, az ír Montrade és a nevadai Balmoral nevű off-shore cég magyarországi képviselőjét már nagypénteken meggyanúsították, a Montrade korábbi vezetőjével, Schönthal Henrikkel szemben pedig nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. Többek között ezek a cégek azok, melyeken keresztül Kulcsár átfuttatta a milliárdokat: a pénz az előzetesben lévő E. A. Hassan és a szökésben lévő A. Mahmud bankszámláján landolt. A K&H Bankidőközben újabb feljelentéseket tett. Rendőrségi források szerint az érintettek nem kerülték el az ő figyelmüket sem, csak a gyanúsításokra a maguk idején kell sort keríteni. B. Zs.

https://magyarnarancs.hu/belpol/kulcsar_attila_ujra_itthon_hallgatoi_hatter-61888

https://web.archive.org/web/20040604210704/http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=10032

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/kulcsar-attila-ujra-itthon-hallgatoi-hatter

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-04-15 00:00:00

Költözik a pénzverde: Telek a zaciban

Az MP Rt. jogelődjét, a Magyar Királyi Állami Pénzverdét a Ludovika lovardája helyén alakították ki 1924-ben, miután a trianoni békeszerződés miatt a körmöcbányai verde átkerült Csehszlovákiához. Az üzemben gyártottak pengőt és forintot, túlélte a világháborút, 1956-ot, a rendszerváltást és a privatizációt. Néhány évvel a teljes épület- és géprekonstrukciót követően azonban a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában lévő pénzverő a jelenlegi helyén bezárja kapuit. Prolongálva A tervek nem új keletűek. Már 2001 novemberében olvashattunk arról, hogy az MNB a pénzkibocsátással kapcsolatos bürokráciát, az értéktárat - ahol az új és még forgalomképes régi bankókat és érméket pihentetik -, valamint a jelenleg mindössze ötven főt foglalkoztató, korszerű pénzverdét összeköltöztetné egy új bázison. Auth Henrik elnökhelyettes egy 2001. novemberi HVG tanúsága szerint azt ígérte, hogy 2002 márciusában nyilvánosságra hozzák a beruházás teljes programját, melynek megvalósításába már 2002 második felében belevágnak. Aztán több mint két évig semmit sem lehetett hallani: az euró bevezetése csúszott (bár a 2006-os céldátum már akkor is meglehetősen ambiciózusnak tűnt), és feltehetőleg az országgyűlési választások sem kedveztek az ügy kimenetelének. Idén januárban aztán kiderült, hogy az új bázis Soroksáron épül fel, Közép-Európa legnagyobb kombinált árufuvarozási központjában, a tavaly átadott Budapesti Intermodális Logisztikai Központban (BILK). A zöldmezős, öt hektáron megvalósuló beruházás a jegybanki számítások szerint tízmilliárdba kerül, és 2007-ben már ott készülnének a magyar euróérmék is. Missura Gábor, az MNB szóvivője elmondta: az MNB 100 éves épülete, környezete a mai készpénzforgalom kiszolgálására, zökkenőmentes lebonyolítására nem alkalmas. A Magyar Hírlapnak adott nyilatkozatában a raktárbázis felépítését azzal is indokolta, hogy az euró bevezetésekor a jelenlegi teljes készpénzállományt ki kell vonni, tárolni és euróra cserélni. A pénzverde átköltöztetésének biztonsági szempontjaira utalva megjegyezte, hogy manapság egy ilyen, stratégiailag fontos üzemet nem lehet a belváros központjában működtetni. Mivel a jelenlegi gyártókapacitások cseréjéről vagy jelentős bővítéséről nincs szó (az egyszeri termelésfelfutás miatt nem is érné meg), kíváncsiak voltunk, hogy a pénzcsere miatti, soha meg nem térülő beruházás költségét nem lehetne-e a meglévő infrastruktúra megtartásával csökkenteni. Jutányosabb megoldás Nyugat-Európában a pénzjegynyomdák és a pénzverdék többletkapacitással küzdenek az euró 2002. január elsejei bevezetése óta. A bankjegyeket importálni fogjuk: az Európai Központi Bank (EKB) csak fél tucat bankjegynyomdának adott gyártási licencet. De nem járunk rosszul, hiszen a megrendelésekért sorbanállnak, versenyeztetéssel jó árat lehet kialkudni a közel negyedmilliárd bankó legyártására. Ami az érméket illeti: az EU 12 tagállama 300 millió lakosának 77 milliárd érme készült hétféle névértékben (70 százaléka 1, 2, 5, 10, 50 eurócentes, 30 százaléka 1 és 2 eurós), vagyis 256 darab jutott egy főre. Ha hozzávesszük, hogy nálunk még magasabb a készpénzforgalom aránya, mint az EU-ban, ám a lakosság jövedelme jóval alacsonyabb, még a legóvatosabb becslések szerint is kb. egymilliárd érmét (100 db/fő) kell a pénzügyi csatlakozásig betárazni. Ha a 2008-as célkitűzés tartható lenne - amiről már lényegében a jegybank és a kormányzat is lemondott -, akkor a jelenlegi géppark csúcsra járatása, illetve több műszakos munkarend mellett is kérdéses, hogyan fogja a pénzverő egy év alatt a szükséges mennyiséget előállítani. (Információink szerint a pénzverdének évente 300 millió érmére van kapacitása. Ez az induláshoz kevés, később viszont bőven elegendő az éves pótlási keret legyártására, amit a forgalom növekedéséből adódó többletigény vagy a fémpénz selejtezéséből, elvesztéséből származó hiány tesz szükségessé.) Mivel az érmék gyártásánál nincsenek olyan nehezen teljesíthető biztonságtechnológiai szabványok, mint a bankjegynyomásnál, elvben több a versenytárs, és még nyomottabbak az árak. Az MNB szóvivője kérdésünkre közölte: "A Magyar Nemzeti Bank nem gondolkodik a hazai euróérmék külföldi gyártatásán. Éppen ellenkezőleg, számításaink szerint a hazai előállítás olcsóbb, és ezzel folytathatjuk a magyar érmeverés történelmi hagyományait. Úgy gondoljuk, pénzverőnk bármilyen külföldi bérmunka elvégzésére is eredményesen pályázhat - ahogy ez megtörtént a múltban is." Nyugat-Európában tudomásunk szerint sehol sem épült új pénzverde vagy logisztikai központ. Pedig a bécsi, a berlini, a karlsruhei, a hamburgi, a római pénzverő is a város szívében áll. A csatlakozó országok közül a szlovákok (Körmöcbánya) és a csehek (Jablonec) verdéje is a centrumban épült, Litvániának, Lettországnak, Szlovéniának vagy Ciprusnak nincs is saját pénzverője, és nem is terveznek ilyen beruházást. Az uniós országokban az eurót a közös pénz bevezetéséig katonai bázisokon őrizték. Missura Gábor elmondása szerint a logisztikai központi beruházást elsősorban nem az euró hazai bevezetése, hanem a jelenlegi pénzkezelési nehézségek indokolják. Ha az euró-készpénzcsere időszakára vannak megvalósítható ötletek a művelet zökkenőmentes lebonyolítására, megvizsgálják, mert "minden új ötletre nyitott az MNB". Akkor viszont már úgy is fel lehet tenni a kérdést, hogy miért nem helyben, a pénzverde területén javítják a körülményeket a költözés helyett. Például, hogy a legnagyobb pénzszállító teherautó is beférjen az üzemkapun, vagy a főútvonalról is be lehessen hajtani a területre. Netán ott épüljön fel a bankjegyek és az érmék együttes elhelyezésére alkalmas modern tárolócsarnok. (A verde jószerével csak a napi termelés elhelyezésére képes, a trezor a jegybank egyik Hold utcai épületében van.) A kérdésre a Magyar Állami Pénzverő (MÁP) kacifántos privatizációs története adja meg a választ, melyet a cégbíróságtól, illetve a földhivataltól beszerzett adatokból, egyes sajtóhíradásokból próbáltunk feltérképezni. Kifelejtések könyve A MÁP az Üllői út-Könyves Kálmán körút-Györffy István utca-Bláthy Ottó utca által határolt öthektáros, 38505. helyrajzi számon bejegyzett telken terült el. A rendszerváltás után az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) Rt. tulajdonosi részvétele mellett két részvénytársaság alakult itt: a nemesfémhulladék-feldolgozással és ékszergyártással foglalkozó Metal-Art Nemesfémipari (MA) Rt., mely teljes egészében az ÁVÜ tulajdonában volt, illetve az MP Rt., melynek a fő részvényese, majd kizárólagos tulajdonosa a Magyar Nemzeti Bank lett. A telken volt a telephelye a Bláthy utcai oldalon lévő Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézetnek (Nehiti). 1993-ban az ÁVÜ elrendelte az MA Rt. privatizációját, ami három év után kudarcba fulladt. A helyzetre jellemző Homoki János (FKGP) országgyűlési interpellációja ("Meddigfolytatódhat még a nép vagyonát elherdáló privatizáció?", 1995. február 1.), amely óva intett attól, hogy a könyv szerinti értéken 1,3 milliárd forintot - valójában ennél jóval többet - érő ingatlant elkótyavetyéljék. A privatizáció egyetlen eredménye az volt, hogy a Reálcoop Kft., amely ma abból él, hogy az ottani raktárhelyiségeit ruhakereskedőknek adja ki, 1993 júliusában kiszakított magának egy kisebb telekrészt a Bláthy-Györffy sarkán. Ez csak azért érdekes, mert az érintettekben legkésőbb ekkor tudatosulnia kellett, hogy a telekkönyvbe nem jegyezték be a tulajdonjog megváltozását a rendszerváltás után. Ezt a tényt súlyosbította, hogy a Reálcoop Kft.-vel kötött üzlet úgy jelent meg, mintha a 38505. helyrajzi számú ingatlan kizárólagos tulajdonosa az eladó, az MA Rt. lenne. Magyarán: a pénzverde eltűnt a telekkönyvi térképről. A gikszert csupán 1995-ben próbálták orvosolni, de a bejegyzési kérelmek éveken át a széljegyen pihentek. Ez azért furcsa, mert mind az MP Rt., mind az MA Rt. állami tulajdonban volt, semmibe sem telt volna megegyezni a telkek jogszerű megosztásáról, és ezt a földhivatalban érvényesíttetni. Úgy tudjuk, készült egy vázrajz a születendő rendezési tervhez, ami bekerült a földhivatali ügyiratok közé, de 2000-ig csak a széljegyek szaporodtak. Ekkor azonban az MA Rt. ismét felvetődő privatizációja sürgőssé tette a tulajdoni háttér rendbetételét. És láss csodát: a legutóbbi bejegyző határozat értelmében (2001. április 24.) a Reálcoop Kft. saroktelkétől eltekintve az ingatlant ismét 100 százalékban az MA Rt. nevére írták. A céget azóta privatizálták. Forráspont Térjünk vissza az MA Rt. magánosításához. Miután az állami vagyonkezelő képtelen volt túladni a nemesfémipari társaságon, 1997-ben továbbpasszolta a céget a Magyar Fejlesztési Bank 100 százalékos leányvállalatának, a Magyar Befektetési és Vagyonkezelő Rt.-nek. Azontúl, hogy az MFB 1999-ben kétes megtérülésű hitellel látta el (melyet 2001-ben a szintén állami tulajdonú Konzumbank kedvezőbb hitelkonstrukciójára váltottak), nem tudott mit kezdeni az MA Rt.-vel. Ezért 2001. március végén az állami beruházási bank a könyvei szépítése érdekében átadta a céget az ugyancsak a portfóliójához tartozó Bizományi Kereskedőház és Záloghitel (BÁV) Rt.-nek, illetve leányvállalatának, a BÁV-Zálog Rt.-nek. A tulajdoni átrendezést hivatalosan azzal indokolták, hogy a Metal-Art átveszi a BÁV-tól a fölvásárolt tört aranyat és ezüstöt, valamint a zálogból visszamaradt ékszereket, és olyan ötvöstárgyakat készít, melyek eladhatóak a BÁV boltjaiban. A vicces csak az, hogy hasonlóval magyarázták korábban az MFB tőkeemelését a BÁV-ban: az MFB-nek több olyan cég (porcelán- és ruhagyár az MA Rt. mellett) volt a birtokában, melyek a bizományi potenciális üzleti partnerei lehettek volna (lásd: Bank és Tőzsde, 1998. április 10.). Közvetlenül a 2002-es választások előtt a BÁV Rt.-t megszerezte a Vegyépszer Rt.-hez kötődő Ingatlanforgalmazó és Gazdasági Tanácsadó (Inforg) Rt. erre a célra létrejött projektcége. (A BÁV magánosításáról lásd Bizományi keringő című keretes írásunkat.) Arról viszont kevesebb szó esett, hogy a BÁV-on keresztül az MA Rt., illetve a telekkönyv szerint a Könyves Kálmán körúti ingatlan is az előző kormány autópálya-építő cégének az érdekeltségébe került. Bár 2001-ben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon per indult az ingatlan tulajdonjogának a tisztázására, az MNB a soroksári logisztikai központ felépítésével kihátrálni készül tulajdona mögül. Kíváncsian várjuk, milyen ellentételezést kap a jegybank, és hogy az ötéves elidegenítési moratóriumot követően a BÁV tovább működteti-e az ékszer- és érmegyártás hazai központját, vagy a szakma nagyjából végleg megszűnik. 2001 novemberében Auth Henrik, az MNB alelnöke még úgy nyilatkozott, hogy az új logisztikai központot az MNB átszervezésével felszabaduló ingatlanok (a Hold utcai egykori Postatakarékpénztár és a szomszédos banképületek, valamint a pénzverde) értékesítéséből finanszírozzák. Azóta az ingatlanok térítésmentesen a magyarállam birtokába kerültek, helyet adva például a Magyar Államkincstár új székhelyének. Missura Gábor a Narancsnak azt mondta, hogy az MNB a beruházást saját forrásból hajtja végre, de hogy ez pontosan mit jelent, nem részletezte. "Úgy fogjuk megoldani, hogy az állami költségvetésnek ne kerüljön pénzbe." Ez azért furcsa, mert az MNB-ről szóló 2001. évi LVIII. törvény értelmében a jegybanknak bevételeiből osztalékot kell fizetnie a tulajdonost (az államot) képviselő közgyűlés döntése alapján, így a költségvetést a kérdés mégiscsak érinti. Elvben szóba jöhet az ún. emissziós nyereség visszaforgatása, ami abból származik, hogy a forint visszavonásakor kevesebb pénz kerül vissza az MNB-be, mint amennyit kibocsátott. De azt a pénzt nyilván másra is lehetne költeni. (Az ügyről megkérdeztük a Pénzügyminisztériumot is, ám állásfoglalásukat ígéretük ellenére sem kaptuk meg lapzártánkig.) Bizományi keringő 2002 márciusában hiába szólította fel Orbán Viktor kormányfőt Kovács László MSZP-elnök, hogy a választások kimeneteléig el a kezekkel az állami vagyontól, áprilisban a BÁV-ot is eladták. Az MFB-nek a bizományi részvényeinek 94,5 százalékáért fele-fele arányban összesen 5 milliárdot fizetett a két vevő: a Vegyépszer közeli Inforg Rt. és annak leányvállalata, a Gulden-Co Kft. által alapított Pro-Cash Vagyonkezelő Rt. és az OTP Bank Rt. A két tulajdonos abban állapodott meg, hogy egy év múltán a Pro-Cash által megnevezett vevő kivásárolhatja a bankot, 12 százalékos hozamot biztosítva. Az eladást vizsgálta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi), aminek eredményeként 2002 decemberében feljelentést tett a rendőrségen, mert úgy ítélte meg, hogy az MFB indokolatlanul olcsón adta el a BÁV majdnem teljes részvénypakettjét. A feljelentés feltűnő értékaránytalanságra, a BÁV 8 milliárdra becsült ingatlan vagyonára hivatkozott, amely a társaság mérlegében csak 3 milliárd forintos értékben szerepelt. Az ingatlan vagyon ékköve volt a Lónyay utcai 24 ezer négyzetméteres BÁV-székház. Az ORFK 2003 februárjában, a Fővárosi Főügyészség a fellebbezést követően júliusban bűncselekmény hiányában döntött az eljárás megszüntetéséről. Az indoklás szerint az ingatlanok csak részben eladhatók, az új tulajdonos pedig öt évre vállalta a cég működtetését, amihez szüksége volt az épületekre. 2003 áprilisában beteljesedett a BÁV-projekt: az OTP pakettjét megvette a Pro-Cash Rt. által megnevezett Szövetkezeti Ipari Központ Kft., melynek felügyelőbizottságában ott ült Nánásy Csaba, az Inforg Rt. tulajdonos elnök-vezérigazgatója.

https://magyarnarancs.hu/belpol/koltozik_a_penzverde_telek_a_zaciban-61093

https://web.archive.org/web/20150629030419/http://magyarnarancs.hu/belpol/koltozik_a_penzverde_telek_a_zaciban-61093

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/koltozik-a-penzverde-telek-a-zaciban

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-03-04 00:00:00

Molnár Csaba főnyomozó ügye: Eszi, nem eszi

Akár 13 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélheti a bíróság Molnár Csaba rendőr alezredest, az ORFK pénzmosás elleni osztályának volt vezetőjét, miután az ügyészség január 9-én hivatali visszaéléssel, vesztegetéssel és államtitoksértéssel gyanúsította meg. Noha a Magyar Nemzet már december 2-án megírta, hogy Molnár "az elfogadhatónál és a normálisnál sokkal mélyebb kapcsolatba" keveredett"arab pénzváltókkal", a közvélemény még mindig csak találgat, miért került parkolópályára a brókerügy főnyomozója. Miután mind a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH), mind a rendőrség feloldotta a december elején általuk titkosított, a Molnár-ügyben bizonyítékként felhasznált iratok minősítését, a Fővárosi Főügyészség Ügyészségi Nyomozó Hivatala (ÜNYH) a nyilvánosság elé tárta, mivel gyanúsította meg Molnár Csaba alezredest. Előtte csak vélelmekre lehetett hagyatkozni; a Népszabadság azt írta, hogy a Molnár-akta annak a negyven-ötvenmilliárdosra saccolt pénzmosási ügynek a mellékterméke, amelyben a rendőrség két szírt is előzetes letartóztatásba helyezett. De volt olyan vélemény is, miszerint azért kellett az arab pénzváltók (fővárosi viszonylatban legalább egy évtizedre visszanyúló) tevékenységét felfújni, hogy ily módon adjanak súlyt Molnár elmeszelésének. Az már a meggyanúsítás előtt kitudódott, hogy az alezredes az arabok telefonbeszélgetéseinek a lehallgatásakor akadt fenn az NBH rostáján, és hogy kis értékű ajándékokat fogadott el tőlük, valamint egy alkalommal ő is megajándékozta őket egy márkás whiskyvel. Az ügyészség adatai szerint augusztus 20-án az M3-as bevezető szakaszánál lévő Agip-kút autómosójánál Molnár Csaba találkozott Bassam T. - Doki becenevű - szír származású magyar állatorvossal és üzlettársával, D. Zoltánnal. A két férfi legális pénzváltókat működtetett a fővárosban. Molnár 2002-ben egy, a pénzmosásról tartott előadását követően ismerkedett meg D. Zoltánnal. (A pénzmosás elleni törvény a pénzváltókra is különböző kötelezettségeket ró; az ő képzésük szintén Molnár Csaba munkájához tartozott.) Később rendszeresen találkoztak: voltak együtt szórakozni, a férfi járt az alezredes lakásán is. Az ÜNYH adatai szerint Bassam T. arra ösztönözte D. Zoltánt, hogy jó kapcsolatot ápoljon a nyomozóval. Az ünnepnapon azzal a céllal kezdeményeztek találkozót Molnárral, hogy a nyomozó járjon közben a Volksbanknál: a pénzintézet ne mondja fel ügynöki szerződésüket. (2002. június elseje óta nem banki kezelésben lévő pénzváltó ugyanis csak úgy működhet, ha ügynöki szerződést köt egy pénzintézettel.) Az alezredes elfogadott egy ajándékcsomagot, melynek tartalmát az ügyészség csak Molnár elbeszéléséből ismeri. Ezt követően Molnár bejelentkezett a pénzintézet vezetőinél, ám az augusztus 25-i találkozón a kérés már nem hangzott el. Az ügyészség szerint esetleg azért, mert a vendéglátók egyértelművé tették, hogy a pénzváltó ügynöki tevékenységet mindenképp megszüntetik. A gyanúba keveredett cégek (a Ghassan A. tulajdonában álló Intermoney Kft. és a Sestercius XIII Kft., melynek D. Zoltán az egyik állítólagos csendestársa) a K&H Banknak is ügynökei voltak. 2003 nyarán, majd október 7-én a K&H pénzmosásra utaló bejelentést tett a Molnár Csaba vezette osztálynál a pénzváltók magas forgalma miatt. Az ügyészség szerint a nyomozó tájékoztatta erről a vállalkozókat, s ezzel államtitoksértést követett el; továbbá azt tanácsolta nekik, hogy pótlólag maguk is tegyenek bejelentést nagyobb összegűtranzakciókról. Röviddel ezután 77 bejelentés érkezett a rendőrségre. Az ÜNYH sajtótájékoztatóján Turi András osztályvezető ügyész az ajándékozás tényét és körülményeit, valamint a hivatalinál szorosabb kapcsolatokat is szokatlannak nevezte. Turi lapunknak elmondta: "Az nem merült fel, hogy Molnár Csaba beépült a szervezett alvilágba, vagy hogy folyamatosan pénzelték, illetve az sem, hogy egyszer nagyobb összeget kapott volna." Konspiráció vagy normál üzemmenet? Az ügyészségi változatot a védelem jogi és rendőrszakmai okokból is támadja, és úgy véli, hogy a nyomozó hatóság több esetben figyelmen kívül hagyott bizonyos tényeket. Alapvető a különbség annak a megítélésében, hogy Salgó László rendőrfőkapitány mikor szerzett tudomást a nyomozót terhelő adatokról. A Magyar Nemzet december 2-i cikke arról számolt be, hogy az ügy aktája már megjárta Salgó íróasztalát. Ezt a Nap-kelte másnapi adásában a rendőrségi vezető cáfolta: erről a történetről "hiva-talosan megfelelő döbbenettel az újságból" szerzett tudomást. Ez a látszólag jelentéktelen apróság az NBH részéről valakit arra sarkallt, hogy a lapon keresztül megüzenje: az NBH főigazgatója már egy héttel korábban szóban beszámolt a ren-dőrfőkapitánynak az alezredessel szembeni vizsgálatról. A büntető törvénykönyv (Btk.) 255/A sza-kasza kimondja: aki a korrupciós magatartást feltárja, mielőtt az a hatóság tudomására jut, az nem büntetendő. Az ügyészség értékelése szerint az NBH tájékoztató levele megelőzte Molnár Csabának a rendőrfőkapitány utasítására megírt jelentéseit. Mi viszont úgy tudjuk, hogy az alezredes már délelőtt megírta első beszámolóját, a tájékoztató levél pedig csak délután futott be. A védelem a büntetőeljárási törvény 206. szakasza értelmében vitatja, hogy az ügyészség felhasználhatja-e bizonyítékként azokat a titkosszolgálati anyagokat (telefonlehallgatási jegyzőkönyveket), melyeknek célszemélye nem Molnár Csaba. Turi András lapunknak kifej-tette: álláspontja szerint ennek nincs jogi akadálya, ráadásul a bizonyításhoz tanú-vallomások is a rendelkezésükre állnak. Molnár meggyanúsítása előtt hallgatták ki a Volksbank vezérigazgatóját és a jogi osztály vezetőjét, akik elmondták: az alezredes egyszer sem hozta szóba a pénzváltók szerződéseit. Molnár augusztus 25-én a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) augusztus 19-i közleménye miatt járt a bankban, mivel a felügyelet az Inter-Európa és az OTP mellett a Volksbank érintettségét is felvetette a Pannonplast Rt. részvényeinek felvásárlásával összefüggő pénzmosásgyanús tranzakciókban. A Volksbank vezetősége csak egy későbbi, szeptember 10-i találkozón tájékoztatta a nyomozót arról, hogy döntött az üzletág megszüntetéséről. A védelem álláspontja szerint furcsa, hogy a tanúvallomások dacára az ügyészség mégis meggyanúsította az alezredest ezzel a tényállással. A HVG információi szerint az ÜNYH-nak adatai vannak arról, hogy az alezredes segítséget ígért. Mi úgy tudjuk, Molnár még arra sem emlékszik, hogy akár udvariasságból, akár - ahogy megjelent - "kihátrálásként" tett volna ilyet. Mindenesetre nehéz elképzelni, hogyan akadályozhatja meg egy nyomozó a pénzintézet üzleti alapon hozott döntését. D. Zoltánék pénzváltói a K&H-val is szerződéses viszonyban álltak. A bank októberben jelentett pénzmosásgyanús tranzakciókat e cégekre vonatkozóan. (Ami meglehetősen szokatlan, hiszen a bank maga szabja meg az ügynöki szerződésben, hogy a pénzváltó egy nap alatt maximálisan mekkora összeggel kereskedhet; vagyis legfeljebb ilyen mértékben vételezhet tőle valutát. A belső ellenőrzés e folyamatot könnyen kontrollálhatja.) Molnár az ügyészség adatai szerint tájékoztatta a pénzváltókat a bejelentésről, amivel államtitkot sértett. Az alezredes ezt tagadja. Mivel a papírok két példányban készülnek, és az alkalmazottak illojalitását a büntetőjog nem szankcionálja, a védelem álláspontja szerint az információ akár a bankból is kikerülhetett. Arra utaló nyomot tudomásunk szerint nem talált az ügyészség, hogy a nyomozó el akarta tussolni a bejelentéseket. AztTuri András sem tudja, hogy Molnár Csaba a pénzváltókra vonatkozó bejelentések közül milyen ismérv alapján választotta ki azokat, amelyekkel közvetlenül foglalkozott. Mint megtudtuk, az osztályon kiemelt ügyekként kezelik azon banki információkat, melyek nem a megszokott formában és terjedelemben érkeznek, vagy olyan tranzakcióhoz kötődnek, melyet 24 órára felfüggesztettek. Ezenkívül az összes nem banki bejelentést is; a szortírozás a titkárnő dolga. Mivel a bejelentések több mint 90 százaléka hitelintézetektől érkezik, a kiemelt ügyeket mentesíteni lehet a két-három hónapos átfutási idő alól. Ezek közül az összeset Molnár Csaba egy-két napon belül szignózza. "Ha Csaba bármelyik pénzváltótól érkező bejelentést el akarta volna altatni, bedobta volna a lecsóba" - vázolta a biztos módszert egyik rendőrségi forrásunk, ami egyúttal az osztály túlterheltségét is tükrözi. Noha papíron valóban elvált egymástól a bejelentésekkel foglalkozó és a bűnügyi alosztály, úgy tudjuk, "szinte mindenki mindennel foglalkozik". Az ügyészség azt is vizsgálja, mi tekinthető a hivatalosnál mélyebb kapcsolatnak a gazdaságvédelmi nyomozók, így Molnár esetében. Például meddig mehetnek el az információk megszerzésének érdekében. Molnárnak például Bassam T.-n keresztül sikerült rövid időn belül elfogni a brókerügy egyik pénzmosással gyanúsított figuráját, Hasan E. A.-t, aki a másik szír konkurense volt. Már megint a brókerügy Molnár Csaba a Pannonplast-, illetve a brókerügy főnyomozójaként került reflektorfénybe. (Ezekről többek között lásd: Minden út a zsebekbe vezet, Magyar Narancs, 2003. június 26.; A politika csak felszín, Magyar Narancs, 2003. július 17.; Számlarendezés, Magyar Narancs, 2003. szeptember 4.) Az alezredes tájékoztatta a sajtót, hogy merre szivárgott a sikkasztásból származó pénz. Noha félreállítását sokan azzal magyarázzák, hogy a végállomást valahol a politika közelében találta meg, a sajtóhíradásokat végigböngészve megállapítható: Molnár aligha nyilatkozhatott volna lojálisabban a politikai közszereplők érintettségéről ebben az ügyben. A Narancsnak adott interjúban például a következőket mondta: "Minden híresztelés ellenére a K&H Equities-ügy akkor sem pattant volna ki korábban, ha politikailag exponált személyek számláit külön figyelték volna." (Lásd: A fele is elúszhat, de belefér, Magyar Narancs, 2003. szeptember 11.) De még a politikusok barátainak az érintettségét is tagadta. A kormányfő jó ismerőséről, Alexander Muduráról, a nagyváradi Lotus Plaza egyik tulajdonosáról, akit a PSZÁF hivatalos közleményében nevesített, azt mondta: csupán hitelfelvételéhez kapcsolódó, nagy összegű tranzakciója miatt került az osztály látókörébe. Cáfolta a Kovács László külügyminiszter-pártelnök barátnőjének érintettségéről szóló mendemondákat. Ám hiába igyekezett kitérni az ügy politikai vetületeit firtató kérdések elől, az alezredes a nyilatkozataitól függetlenül is belecsöppent a különböző színezetűnek tartott hatóságok és intézmények kölcsönös bizalmatlankodáson és orvtámadásokon alapuló politikai játszmájába. Ennek volt ékes példája, amikor az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZBEI) a bankfelügyelet június 16-i feljelentésére a nyomozását a hónap utolsó napján bűncselekmény alapos gyanújának hiányában megtagadta. Ezt a rendőrség azzal magyarázta, hogy az elrendelt feljelentéskiegészítés az Állami Autópálya Kezelőhöz (ÁAK) köthető közpénzek felhasználására koncentrált, az ÁAK befektetett összege viszont megkerült. Az ORFK-n állítják: a K&H Equities sikkasztásos ügyében csak Kulcsár Attila önfeljelentése releváns a nyomozás szempontjából. Kulcsár viszont július elsején elhagyta az országot. A PSZÁF - az ügyészséggel karöltve - ezért már a kezdetektől azt mondta: a rendőrség asszisztált Kulcsár szökéséhez. Júliusban az SZBEI-n Keller László közpénzügyi államtitkár feljelentése nyomán megindult a nyomozás a bankfelügyelet működése ügyében, amely védekezésül nem győzte hangsúlyozni elévülhetetlen érdemeit a brókercég visszaéléseinekfeltárásában. Július 22-én Molnár Csaba sajtótájékoztatón helyesbített: nem a PSZÁF feljelentésére indult vizsgálat a K&H Equitiesnél. E húzásával a nyomozó biztosan nem aratott osztatlan sikert. Igaz, a bankfelügyeleten amúgy sem lehetett túl jó híre. A HVG január 24-i száma arról számolt be, hogy az NBH osztályvezetője június 23-án felhívta Sáray Évát, a PSZÁF helyettes vezetőjét, hogy rávegye, minél előbb kezdjék meg vizsgálatukat, mert "valakik megelőzhetik őket". Aznap a brókercégnél Molnár Csaba jelent meg helyettesével. A történetnek van azonban egy másik része is: az alezredest Papp Csaba, az SZBEI gazdaságvédelmis osztályvezetője ugyanerre kérte. A megbeszélt déli találkozó helyett Molnár már tízkor megjelent az Equitiesnél. Pappnak Bácskai János, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ vezetője szólt, akit azóta felfüggesztettek hivatalából - lényegében ezért az információért. (A sajtóban a részletek ismerete nélkül zajlott egy polémia arról, hogy kik milyen iratokat loptak el a másiktól.) A munkája során egymásra utalt két szervezetet sikerült pillanatok alatt egymás ellen hangolni. A PSZÁF augusztus 19-i közleményében azt írta: az Inter-Európa, az OTP és a Volksbank is érintett lehet a Pannonplast-ügy pénzmosásgyanús tranzakcióiban, és feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Molnár Csaba egy augusztus végi rendőrségi sajtótájékoztatón elmondta: a Volksbank érintettségéről nincs adatuk. Bár a meggyanúsított Hassan E. A.-nak volt a banknál számlája, ezen nem folyt át Kulcsárral kapcsolatba hozható pénz. Azóta sem tudni, hogy a Volksbank feldobása tévedés volt, vagy tényleg köze van a számlának a brókerügyhöz, netán a decemberben gyanúba kevert pénzváltó cégek működéséhez - vagy "csupán" csapda a dolgok ilyetén összekapcsolása. Egyenleg Molnár számlájára barátai és ellenségei két szökést és három elfogást írnak. Kulcsár Attilát a nyomozás megtagadásával Molnár hagyta futni, mondják egyesek - július 17-én viszont az alezredes közreműködésével fogták el a brókert Bécsben. "Molnár most biztos örül" - mondta állítólag Kulcsár. Az augusztus 25-i sajtótékoztatót követően a rendőrség Bassam T. segítségével elfogta Hassan E. A.-t, a másik arab gyanúsítottnak viszont sikerült elhagyni az országot. Molnárt már ekkor megvádolták, hogy a sajtón keresztül üzent a szíreknek. Pedig már a Magyar Nemzet augusztus 3-i száma is név szerint említette a két férfit - egyikük másnap ügyvédet is fogadott. Amikor decemberben a Magyar Nemzetben megjelent, hogy Molnár kapcsolatba került szír pénzváltókkal, a média ismét elővette Mahmud A. augusztusi szökését. A K&H Equities-nyomozás szoros ügyészségi felügyelet alatt zajlik (a nyomozás állásáról lásd keretes írásunkat). Az ügy két főszereplője közül Rejtő E. Tibor házi őrizetben van, Kulcsár Attila pedig Bécsben vár kiadatására. (Van ideje: az EP-választásig várhatóan már nem hozzák haza.) Az NBH a Pannonplast-ügy kezdete óta szokatlan aktivitással és nyíltsággal lép fel: szállítja a feljelentéseket és a titkosszolgálati anyagokat (Kulcsár, Bácskai, Molnár); vezetői együtt vacsoráznak politikusokkal, bankvezérekkel. Az ügyészség és a rendőrség közötti hűvös viszonyt a brókerbotrány és a vele párhuzamosan folyó Szász-ügy tovább élezte. Egy rendőrségi forrásunk úgy gondolja: az sem biztos, hogy helyes, amikor ciklusonként lecserélik a rendőrfőkapitányokat. De hogy az apparátus munkájába is "belemászik a politika, az már gusztustalan". Lamperth Mónika belügyminiszter az alezredes meggyanúsítása után presztízsveszteségről beszélt, aminek lehet egy ügyészségnek "szóló" olvasata is. Kritikáját azonban összekötötte a rendőrségi szervezet régóta esedékes átalakításával, a párhuzamos feladatvégzés felszámolásával, a vezetői létszám karcsúsításával. A SZBEI-n belül két főosztály is foglalkozik gazdaságvédelemmel, a BRFK-n dettó, és akkor még nem beszéltünk az APEH-től visszakerült adónyomozókról (Pénzügyi Nyomozó Igazgatóság). Mivel különböző koncepciók születtek és holtak hamvukba, biztosan vannak, akik nembánják a feltűnően jól öltözött fiatal nyomozó vesszőfutását. Bármi lesz is az ítélet: a banki és az alvilági felderítéshez szükséges bizalom már nem lesz a régi. Mennyi kell? December 9-én az NBH feljelentése nyomán a Fővárosi Főügyészség nyomozást rendelt el abban a pénzmosási ügyben, melynek két szereplőjével Molnár Csabát hírbe hozták. December 10-én az ügyben eljáró BRFK letartóztatta D. Zoltánt, Bassam T.-t és Ghassan A.-t. Jelenleg öten vannak előzetesben: a felsoroltakon kívül egy magyar és egy szír állampolgár. A tizenegy meggyanúsított között van a K&H pénzváltási üzletágának volt irányítója, P. Tibor és a Volksbanknál hasonló pozícióban dolgozó S. Rita. A pénzmosás alapja a rendőrség megítélése szerint jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás (amit a köznyelv jelen esetben valutázásnak hívna). A sajtóhírek szerint a Garay téri piacon vagy a Váci utcában feketén váltott milliárdokból mostak tisztára pénzeket a legális pénzváltók infrastruktúráján keresztül. "A bankokkal ügynöki viszonyban álló vállalkozások mind összegszerűségében, mind a pénzváltások formájában (vagyis: hol váltottak és hogyan dokumentálták) megszegték az ügynöki szerződésben foglaltakat" - mondta a Narancsnak Péntek József alezredes, a BRFK Vizsgálati Főosztálya gazdaságvédelmi osztályának vezetője. Noha a Népszabadság december 13-án minden idők legnagyobb hazai pénzmosási ügyeként harangozta be az esetet, az alezredes az 50-60 milliárd forint tisztára mosott pénzt a pénzváltó cégek összforgalmából számolt spekulációnak, az ugyancsak megjelent 380 millió forintot viszont óvatos becslésnek minősítette. Az osztályvezető kijelentette: a rendőrség eddig egyszer sem beszélt pontos összegről. Bár a pénzmosást a brókerüggyel is összefüggésbe hozta a sajtó, Péntek József cáfolta, hogy a nyomozás jelenlegi szakaszában erre utaló adatok rendelkezésre állnának. Igaz, hozzétette: "még nem sikerült kihallgatni Kulcsár Attilát". Molnár Csaba esetleges érintettségéről az osztályvezető azt mondta: "Az ügynek ezt a részét nem mi vizsgáljuk." Egyes jogi vélemények szerint az üggyel kapcsolatban több bizonytalansági tényező is akad. Nem látni, hogy a valutázás önmagában miképp alkalmas pénzmosásra, hiszen azzal, hogy az illegális jövedelem másik pénznemben van, nem lehet az eredetét legalizálni. Az alapkérdés változatlanul az, hogy miből származik a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás alapját képező jövedelem, mert erre a rendőrség még nem adott magyarázatot. Kis konfessziók Molnár Csaba a rendőrfőkapitány utasítására december 2. és 5. között három jelentést írt. Az elsőben általában a pénzváltókhoz, azon belül is "az arabokhoz", illetve a K&H Equities-ügyben érintett egyes személyekhez fűződő viszonyáról számolt be. A másodikban a pénzmosási ügyben meggyanúsított kört és pénzváltói tevékenységüket jellemezte részletesen. Az ügyészség a nyomozó jelentései alapján értesülhetett arról, milyen "haverságban" van a gyanúsított D. Zoltánnal. (Legalábbis a sajtótájékoztatón elhangzott információk tudomásunk szerint nem tartalmaztak újdonságot Molnár vallomásához képest.) A harmadik jelentésben a nyomozó summázta, hogy mit kapott Bassaméktól ajándékba: a keleti nyalánkságot megette, az arab népművészeti névtáblát kidobta, a kétszáz forintot érő bizsu karláncot és a fa tolltartót pedig beszolgáltatta. Félidő "A K&H Equities-ügyben szereplő bűncselekmények és az elkövetőik büntetőjogi megítélése voltaképp nagyon egyszerű. A nehézséget az okozza, hogy rengeteg történés, pénzügyi folyamat kapcsolódik hozzá" - vázolta a Narancsnak a nyomozás nehézségeit Papp Csaba, az ORFK SZBEI Vizsgálati Főosztályának gazdaságvédelmis osztályvezetője. Az ügynek pillanatnyilag 12 terheltje van, akik közül a feltételezések szerint öten sikkasztást, öten pénzmosást, ketten pedig okirat-hamisítást követtek el. Az érintettek köre jól lehatárolható a K&H Equities ún. VIP-ügyfélkörére, amelyről kiderült: szélesebb (200 fő körüli) aKulcsár Attila vallomásában jelzettnél (62), viszont kevesebb számlát bolygatott meg (141), mint amennyire a brókernek rálátása volt. Kulcsár pénzt és értékpapírt is eltulajdonított. Hármas céllal "dolgozott": 1. egyszerűen leemelt pénzeket az ügyfelek számlájáról a saját hasznára; 2. az ügyfeleinek jelzett, de a számlán ténylegesen meg nem "termelt", piaci viszonyok között egyébként irreálisan magas hozamok kifizetésére az adott ügyfél számláján lévő tőkét vagy egy másik ügyfél számláján lévő összegeket sikkasztott el; 3. ha valamelyik ügyfél a tőkéjét korábban ki akarta vonni, akkor Kulcsár az elsikkasztott pénzt más számlájáról teremtette elő. A rendőrség szerint először kisebb cégek és magánszemélyek számlájáról sikkasztott, majd, ahogy nőtt a rendszer forrásigénye, úgy nyúlt 2002 nyarától először a Betonút Rt., majd 2003 januárjától az ÁAK számlájához. A nyomozás során körülményes megállapítani az érintett számlatulajdonosok felelősségének a mértékét, hogy ti. tudott vagy nem tudott a machinációkról valaki, hogy gondatlan volt-e, vagy társtettesként részt is vett benne stb. Külön nehézséget jelent a bűnügyi kárérték és az okozott anyagi kár megállapítása; a kettő nem ugyanaz, hiszen ha egy ügyfélnél egy 100 milliós sikkasztással keletkező "lukat" egy másik ügyfél sérelmére elkövetett 100 milliós sikkasztásból származó pénzzel tömnek be, akkor a tényleges kár "csak" 100 millió forint, míg a kétrendbeli sikkasztás elkövetési értéke 200 millió forint. Mivel éveken át zajló folyamatról van szó, a nyomozás időben kiterjedt Kulcsár Attila "munkába állásáig". "Ha a részfolyamatokat tisztáztuk, akkor meg lehet próbálkozni az egész rendszer modellezésével és a pénzmosás teljes feltárásával" - magyarázta Papp Csaba, amit reményei szerint még a nyáron el lehet végezni. Két dolog lassíthatja ezt: ha Kulcsárt nem sikerül kihallgatni, vagy ha a 12 országba eljuttatott jogsegélykérelmek elbírálása megakad. Az eddigi kényszerintézkedéseknek köszönhetően sikerült 5,2 milliárd forintot (amiből 4,2 milliárd az ÁAK-é) zárlat alá helyezni, további 4 milliárd külföldön történő biztosítási intézkedései már folyamatban vannak. A tizenkét terheltből négyen voltak előzetesben, de közülük hármat időközben óvadék ellenében házi őrizetbe helyezett a bíróság. A következő hónapok feladatai az osztályvezető szerint a következők: 1. a Kulcsár-ügyfelek esetleges büntetőjogi felelősségének minősítése; 2. a pénzszállítás módja okán (Sz. Gyula taxis) meghatározni, hogy ez alkalmas-e az ügyfelek büntetőjogi felelősségének megállapítására; 3. Kulcsár közvetlen munkatársainak a felelősségét megállapítani; 4. kitalálni, hogyan lehet ezt a kiterjedt ügyet érthetően bemutatni a nyilvánosságnak.

https://magyarnarancs.hu/belpol/molnar_csaba_fonyomozo_ugye_eszi_nem_eszi-62646?pageId=23

https://web.archive.org/web/20231110120724/https://magyarnarancs.hu/belpol/molnar_csaba_fonyomozo_ugye_eszi_nem_eszi-62646?pageId=23

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/molnar-csaba-fonyomozo-ugye-eszi-nem-eszi

Magyar Narancs

hungarian-news

2004-02-05 00:00:00

Az emberek, akik túl sokat tudnak

n A zselézett hajú ifjú rendőrtiszt, aki lapunknak oly plasztikusan magyarázta el pár hónapja, miben is áll a pénzmosás lényege ("A fele is elúszhat, de belefér", 2003. szeptember 11.), szabadságra ment. Nem egészen önszántából. Hivatali főnöke, Bolcsik Zoltán tábornok, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság (SZBEI) parancsnoka szerint azért, mert így kívánja segíteni az ügyében folytatott vizsgálatot, s a lehetőségét is elkerülni annak, hogy bárkinek bármit kikotyogjon. Molnár Csaba, az SZBEI pénzmosás elleni osztályának vezetője, a K&H Equities sikkasztási és pénzmosási ügyében a nyomozást vezető rendőrtiszt illegalitásba vonult. Hogy Molnárnak egyáltalán ügye van, arról a Magyar Nemzetből értesülhetett a nagyközönség. A lap egy múlt heti - s közelebbről nem specifikált, ám "megdönthetetlen bizonyítékokra" hivatkozó - cikke szerint Molnár a megengedettnél szorosabb kapcsolatokat ápolt bizonyos arab pénzváltókkal. Márpedig ez - tette hozzá a Magyar Nemzet - megkérdőjelezi elfogulatlanságát. (A lap oly fontosnak tartotta ezt az információt, hogy bekerült az online kiadás angol nyelvű anyagai közé is, a rettenetes angolságú cikkecske címe ugyanaz, mint a papíralapúé, csak már kérdőjel nélkül: Biased detective. Elfogult detektív.) A Nemzet ezúttal legalább félig igazat mondott. Mint pár nappal később kiderült, a Molnár elleni, terhelőnek tűnő adatokat - jártában-keltében - a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) találta. Nem Molnárt figyelték, nem az ő telefonját hallgatták le, hanem az arabokét. De belébotlottak, mit tesz isten. Ha hihetünk Tóth András nemzetbiztonsági államtitkárnak, az információ nem az NBH-tól került ki: de Tóth Andrásnak ezt nehéz elhinni, hiszen arról is beszámolt, hogy az NBH főigazgatója mint titokgazda államtitoksértés miatt eljárás kezdeményezését fontolgatja. És nehéz hinni neki - hogy úgy mondjuk - filozófiai-ontológiai értelemben is: ugyan honnan máshonnan szivároghatna ki egy nemzetbiztonsági nyomozás ténye, ha nem a Nemzetbiztonsági Hivataltól? Miután a hírecske elindult pusztító útjára, Bolcsik és más magas rendőri vezetők nyilvánosan lándzsát törtek Molnár mellett. Makulátlannak találta őt a hét végén befejeződött rendőrségi tényfeltárás is. Ezt viszont egyelőre nem túl nehéz elhinni - Molnárnak, ha jobban belegondolunk, hivatali kötelessége "kapcsolatban állni" arab pénzváltókkal. Információkat kell tőlük szereznie. Ez a munkája. Most viszont - a törvény által előírt gyakorlatnak megfelelően - immár nem a rendőrség, hanem az ügyészségi nyomozó hivatal vizsgálódhat az ügyében. Az a szerv, amelynek felettes hatósága a Fővárosi Főügyészség. Hogy lesz-e Molnár ellen vádemelés, és ha igen, miért, lapzártánkkor még nem tudjuk. De az fix, hogy Molnárt hírbe hozták. Avval, hogy arab pénzváltókkal mutyizott, s eme állítólagos sötét ügyletei miatt hagyta futni a pénzmosás egyik szír gyanúsítottját. A K&H Equities ügyében nyomozó tiszt többször nyilvánosan hitet tett amellett, hogy minden elfogultságtól mentesen s minden politikai ellenérdekeltség dacára a végére fog járni ennek a ronda esetnek. Vezetésével nemcsak a lopott pénz 62 országon át vezető, higiéniai célú vándorútját sikerült villámgyorsan feltérképezni, de szédületes tempóban hallgatják meg a sikkasztás érintettjeit is. Többek közt a brókercég 177 VIP-listás ügyfelének nagy részét: egyelőre csak tanúként. Hogy hányan lesznek belőlük gyanúsítottak, szintén nem tudjuk. Ezt az embert most valakik megpróbálják levenni a tábláról. És nem ez az első eset, amikor valami szokatlan történik azokkal az emberekkel, akik túl sokat tudnak a bank pénzének ellopásáról. (Amiről még azt sem tudjuk, hogy tényleg a bank pénze lesz-e a végén: a Kulcsár-féle pilótajátékba egyelőre 4,2 milliárd autópálya-forint szorult be.) Az egyik fő gyanúsítottat, Rejtő E. Tibort az ügyészség kiemelte a rendőrségi fogdából, és - Rejtő saját kérésére - a garantáltan csótánymentes ügyészségi karcerban helyezte el. Kulcsár Attilát bécsi száműzetésében senki nem háborgatja. A rendőrségnek alig van hozzáférése az ügy e két kulcsfigurájához. Nem tudjuk azt sem, hogy valóban ajánlott-e az ügyészség vádalkut Rejtőnek: a fővárosi főügyész minden erre vonatkozó információt államtitoknak minősített. Nincs a sikkasztási ügy közelében az az ugyancsak magas rangú nemzetbiztonsági tiszt, Bácskai János dandártábornok sem, akinek Kulcsár az elsők között számolt be a K&H Equitiesnél viselt dolgairól. A maffiaellenes központ felfüggesztett vezetője ellen a Katonai Ügyészség készül - némi titkosszolgálati adatgyűjtés alapján - bűnpártolásért és államtitoksértésért vádat emelni. Bácskai nem tagadja, hogy még a botrány kipattanása előtt többször találkozott Kulcsárral; de ezt megtette Tóth András, Kiss Péter, sőt Áder János is. Mégis őt próbálják bemártani azért, mert Kulcsár meglépett. Nem, ez nem a Polip 137. folytatása. Ez sokkal izgalmasabb: ez a valóság. Hogy kik kavarják mindezt, arra vonatkozóan legfeljebb sötét sejtéseink lehetnek. A Molnárra vonatkozó titkos információ a Magyar Nemzetnél jelent meg, de ez önmagában még nem sokat számít. Akik Molnárt börtönbe akarják csukatni, vagy legalábbis hóttra kompromittálni, nem szükségszerűen az ellenzék érdekköréhez tartoznak. (Mibe tart bárkinek betelefonálni egy újságba?) Még akkor sem, ha a parlament nemzetbiztonsági bizottságának a cikk megjelenésével nagyjából egy időben tartott ülésén épp Répássy Róbert fideszes képviselő firtatta Molnár elfogultságát. Biztos még az sem jelent semmit, hogy a rendőrségi nyomozás egyre több ponton ütközik bele az ügyészségbe. Ettől még simán belefér bármelyik magyarázat: hogy tudniillik a K&H-botrány elsikálása szocialista vagy fideszes, illetve közös, szocialista-fideszes érdek lenne. Többet akkor tudnánk, ha ismernénk a nyomozás jelen állását. Azt viszont nem ismerhetjük, mert államtitok. Az azonban már most nyilvánvaló, hogy a K&H Equities sikkasztási ügye mellett lett még egy ügyünk. A parlamenti vizsgálat és a rendőrségi nyomozás ellehetetlenítésének, a botrány politikai motivációjú eltussolásának az ügye. És ez sokkal, de sokkal aggasztóbb az elsőnél.

https://magyarnarancs.hu/publicisztika/az_emberek_akik_tul_sokat_tudnak-54783/?pageId=6

https://web.archive.org/web/20240102233109/https://magyarnarancs.hu/publicisztika/az_emberek_akik_tul_sokat_tudnak-54783/?pageId=6

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/az-emberek-akik-tul-sokat-tudnak

Magyar Narancs

hungarian-news

2003-12-11 00:00:00

Brókerbizottság: Kecsegtető befeketítés

Ha a Fidesz és az MSZP eddigi (olykor önmaguknak is ellentmondó) nyilatkozatait végignézzük, csodálkozva kérdezhetjük: voltaképpen mi a bánatot akarnak kideríteni, amikor már mindent tudnak. A politika szereplői a jelek szerint nem a(z egyre kilátástalanabb) vizsgálóbizottsági munka eredményeként próbálják rekonstruálni a történteket, hanem meglévő koncepciójukat igyekeznek "hitelesíteni" arra alkalmas adatokkal. Felvezetés Íme a "polgári" igazság. Szász Károly megverésének napján mind a szenvedő fél, mind az ellenzék azonnal tudta, mi a dörgés, és kik állnak a háttérben. A Magyar Nemzet egy nap múlva kolumnás írásban közölte az "összefüggéseket", cégneveket stb., s az irány azóta sem változott. Eszerint a K&H-ügy a maga pannonplastos-brittonos-nagyváradiplazás mellékzöngéjével együtt egy nagyszabású szocialista vircsaft a pártkassza és a haverok kistafírozására. A műveletnek tevékeny részese volt Medgyessy Péter, László Csaba és Draskovics Tibor, no meg az ilyen akciókból kihagyhatatlan Baja Ferenc. A Fidesz megnyilatkozásaiból (és a jobboldali napilap írásaiból) világosan kirajzolódik eme értelmezés hol burkoltabb, hol nyíltabb sugalmazása. Mint ahogyan az sem kétséges, hogy a Szász elleni akció mögött az ellenzék legott a kormány embereit sejtette. A szocialista igazság (amely a Fideszéhez képest némi spéttel fogalmazódott meg) imigyen fest: az Orbán-kormány idején ellopott többmilliárdnyi közpénz többek között a Vegyépszeren - az előző ciklus kiemelt sztrádaépítőjén - keresztül jutott a Fidesz pártkasszájába, illetve kedvezményezettjeinek a zsebébe. A K&H is akkoriban lett az autópályapénzek kezelője, s a Vegyépszer pénze is az ő kormányzásuk alatt landolt a brókerházban. Több mint feltűnő, hogy azok a tisztségviselők - a PSZÁF-elnök, a volt belügy- és a pénzügyminiszter -, akiknek hivatali beosztásuk okán tudniuk kellett valamit a visszaélésekről, semmit sem tettek ellene. A titkosszolgálatoknak a kormányváltás után szemet is szúrt néhány momentum, s nyomozásba kezdtek. Szász Károly azonban arra használta föl a vele történteket, hogy kiszivárogtatásaival idő előtt megakassza a munkát. S mivel mindkét félnek csak részinformációk és féligazságok állnak a rendelkezésére, az ellenőrizetlenül (immár mindkét oldalról) özönlő pletykaáradat miatt alaposan össze lehet zavarni a közvéleményt. A helyzet kaotizálása pedig nyilvánvalóan annak kedvez, aki el akarja kerülni az ügy egyértelmű tisztázását. Vagyis a Fidesz számára, amely ráadásul agresszív médianyomulásával - afféle megelőző csapásként - rendületlenül a legnagyobb kormánypártra akarja tolni Kulcsár balhéját, az MSZP megnyilatkozásaiból legalábbis ez a következtetés szűrhető le. Nyitány A kétféle értelmezés fő csapásirányai ezek; a nap mint nap előkerülő roppant fontos "információk" noteszekről meg karácsonyi levlapokról nem változtatnak e koncepciók lényegi tézisein, legfeljebb finomítják azokat. A vizsgálóbizottságnak az ügy ilyetén politikai felvezetése után kellett volna nekilátni a tárgyilagos felderítésnek. Erre természetesen semmi esély sem volt, és soha nem is lesz: ezt világosan megmutatta a testület eddigi (lapzártánkig megtartott) három ülése is. Az első összejövetelt a Fidesz degradálta bohózattá, a másodikat szoros versenyben a szocialisták kiabálták szét, a harmadikat újfent a Fidesz lehetetlenítette el (a legnagyobb ellenzéki párt egyelőre 2-1-re vezet a bizottsági kavarásban). De haladjunk sorjában. Az Országgyűlés elsöprő többséggel október 20-án döntött a vizsgálóbizottság felállításáról: az elnök Demeter Ervin (Fidesz), az alelnök Wiener György (MSZP) lett. (További tagok: Répássy Róbert, Szíjjártó Péter - Fidesz, Simon Gábor, Tóth Károly - MSZP, Font Sándor - MDF, Gulyás József - SZDSZ.) Az addig vezető út persze nem volt sima: a Fidesz 123 kérdését (ami a jelenlegi kormány brókerügybeni szerepére vonatkozott) az MSZP további 61-gyel fejelte meg (ezek az Orbán-éra alatt történteket és a PSZÁF felelősségét firtatják), azt azonban az SZDSZ miatt nem tudta keresztülvinni, hogy a testületnek kormánypárti elnöke legyen. (Lásd: Dúvadak, Magyar Narancs, 2003. október 9.) Érvelésük szerint az indokolta volna a bizottság kormánypárti vezetését, hogy a sikkasztássorozat 2000-ben kezdődött - márpedig az előző ciklusra "eső" két év ugyebár kétszer több, mint a Medgyessy-kormány alatti egy év. Az MSZP a bizottság Fidesz javasolta neve ellen is sokáig hadakozott, mondván - nem alaptalanul egyébiránt -, hogy az elnevezés mintegy sugallja a vizsgálat majdani eredményét. Szenvedélyes viták után végül is a szocialisták engedtek, s maradt minden a régiben. (A testület hivatalos neve: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt brókerbotránynak, ezen belül különösen a Pannonplast Rt. részvényeinek megvásárlása körülményeinek, a K&H Equities Rt.-nél történt milliárdos sikkasztásnak, a Britton cégcsoportnak a tranzakcióban betöltött szerepének, a Medgyessy Péter által elnökölt Inter-Európa Bank Rt.-ben történt pénzmosásnak és az egész botránysorozattal kapcsolatos kormányzati és kormánypárti politikusok érintettségének kivizsgálására létrehozott vizsgálóbizottság.) Az október 29-i első alkalomkor a napirend elfogadása után Demeter Ervin váratlanul bejelentette: az a kilenc fideszes politikus, illetve volt kormánytag, akinek a neve a szocialisták szerint felmerült az ügyben, kint várakozik és a meghallgatására vár (Áder János, Járai Zsigmond, Kövér László, Navracsics Tibor, Orbán Viktor, Pintér Sándor, Rogán Antal, Varga Mihály és maga Demeter elnök). A szocialisták felvetették: a bizottság akkor hallgathatja meg őket, ha előzőleg többségi döntéssel határoz erről. Az ellenzékiek "nem értették", hogy a kormánypártiak "miért nem élnek a lehetőséggel", majd az álláspontok megmerevedése után Demeter "meghallgatás jellegű nem meghallgatásnak" minősítette át Orbánék jelenlétét. A kormánypártiak "kutyakomédiának" nevezve a történteket kivonultak, a benn maradt ellenzékiek pedig feltették a szocialisták kérdéseit volt és jelenlegi vezetőiknek, akiktől aztán "megnyugtató válaszokat" kaptak. Gulyás József az ügyrendi bizottsághoz fordult az eset miatt (mivel a "kötetlen beszélgetés" műfaját nem ismeri sem a házszabály, sem a bizottság ügyrendje), amely megállapította a brókertestület házszabálysértését. Demeter Ervin múlt szerdán e határozatot "többségi véleménynek" nevezte, s érzékelhetően nem tulajdonított neki jelentőséget. (Kérdés persze, hogy egy parlamenti demokráciában vajon melyik országgyűlési döntés nem többségi döntés.) Két felvonás A november 5-i ülésre meghívták a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. és az Állami Autópálya-kezelő Rt. vezetőit, valamint a gazdasági tárca egyik államtitkárát is; meghallgatásukra azonban nem került sor, mivel az ülést példátlan ordítozás vezette föl: Demeter Ervin az egy héttel azelőtti ülés folytatásának tekintette az összejövetelt, amit Wiener alelnök törvényellenesnek tartott. Ezen aztán jól elszórakoztak a képviselők, a prímet ekkor a kormánypártiak vitték. Amikor a vendégekre került a sor, Bodnár Zoltán, az NA Rt. vezérigazgatója az Alkotmánybíróság egy nemrégi döntésére (miszerint az Országgyűlésnek rendeznie kell a parlamenti bizottságok működését meghatározó tör-vényi kereteket), valamint a purparléra hivatkozva úgy döntött, nem kíván egy nyilvánvaló "politikai játszma eszközéve válni". Véleményét nemcsak a többi cég-vezető, de Réthy Imre gazdasági minisztériumi államtitkár is osztotta. Demeter Ervin később úgy nyilatkozott, hogy az állami tisztségviselők túllépték hatáskörüket, amikor elzárkóztak a bizottsági szerepléstől; Bodnár egyébként az ülés után sajtótájékoztatón ismertet-te a bizottsági kérdésekre szánt vá-laszait, s közölte, hogy azokat írásban megküldi a testületnek is. November 12-én még mindig a napirend volt a fő téma - mintegy három percig. Demeter Ervin vita nélkül akarta azt megszavaztatni, ami a kormánypártiak nemjei miatt nem sikerült; napirend híján viszont be kellett rekeszteni az ülést. Cserébe az ellenzék azonnal sajtótájékoztatót tartott, ahol Demeter Ervin rávilágított a Kulcsár Attila bécsi ügyvédje által követett időhúzó taktika és a szocialisták obstrukciós magatartása közötti hasonlóságokra, Répássy Róbert pedig a magyar kiadatási kérelem "hiányosságaira" hívta föl a figyelmet. Eszerint az Igazságügyi Minisztérium (IM) úgy fogalmazta meg a dokumentumot, hogy az illetékes osztrák bírói fórum csak a sikkasztás alapos gyanúja miatt adja ki Kulcsárt. A vonatkozó európai egyezmények értelmében így nem lehet itthon eljárást indítani a volt bróker ellen pénzmosás miatt, ami - és ezt már újra Demeter elnök prezentálta - más megvilágításba helyezi Kulcsár volt titkárnőjének korábbi vallomását is. A hölgy egy állítólagos K&H vizsgálati jegyzőkönyv szerint fültanúja volt egy Kulcsár és Kovács László barátnője közötti telefonbeszélgetésnek, amelynek során a miniszter közeli asszony azt találta mondani: nem kell félni, mert ha baj lesz, kihúzunk a szarból. Így függnek össze a dolgok; és az - ellenzéki sejtetések szerint tudatosan elhibázott - kiadatási kérelem azóta is vezető téma a jobboldali sajtóban. (Az IM közleménye szerint a kérelmet az ügyészi indítványra kibocsátott bírósági nemzetközi elfogatóparancs alapján készítik, s a bűncselekmény minősítése nem feladatuk...) Demeterék után a szocialisták következtek. A Fidesz ekézése mellett érdemi mondanivalóra is futotta energiájukból: az ülésre készített és jobb híján a sajtónak átadott bizottsági ütemterv mindenesetre nem pótcselekvésnek tűnik, akár alapja lehetne a bizottsági munka normális megvitatásának. Tóth Károly egyébként megjegyezte: mivel úgy tudja, hogy a Fidesz már reggel meghirdette fél tízes sajtótájékoztatóját, számára világos volt, hogy Demeterék a kilenc órakor megkezdett bizottsági ülés előtt is pontosan tudták, mit akarnak (vagyis mit nem: rendes, érdemi ülést). Végtelen végjáték A parlamenti vizsgálóbizottság intézménye nem szükségszerűen csődölt be e ciklusban, még akkor sem, ha a működés szabályozatlanságát az Alkotmánybíróság is kimondta. A Horn-kormány idején két fontos témában is - a Tocsik-ügyben és az egészségbiztosító gazdálkodása ügyében - valódi tényfeltáró munkát végeztek a képviselők. (Az olajgate-bizottság pedig elsősorban nem a politika ármánykodása, hanem a bizottsági elnök - az akkor még MDF-es Demeter - tehetetlenkedése miatt maradt eredménytelen.) A vizsgálóbizottságokra az első - és a későbbiek fényében jóvátehetetlen - csapást az Orbán-kormány konszenzusfelrúgó gyakorlata mérte (az ellenzék által kezdeményezett bizottságok felállításának megakadályozásával): a testület tekintélyvesztése és funkciótlanná, illetve a kicsinyes pártpolitizálás terepévé válása az elmúlt ciklustól lett visszafordíthatatlan. És ez nem feltétlenül törvényi háttér kérdése, sokkal inkább a politikai kultúráé. A bűncselekmény-sorozatról amúgy mind többet tud meg a rendőrség és az ügyészség nyomozó hivatala, még ha munkájukba jócskán belerondít is a politika egyre önállóbb életet élő tényfeltárása. (Hogy mást ne mondjunk: a két szervezet közötti feszültséget is a politika gerjesztette elsősorban; és csak remélni lehet, hogy egyikük sem ül föl a hisztinek.) Továbbra is úgy gondoljuk, hogy az igazságszolgáltatás megnyugtatóan és széleskörűen fogja földeríteni az ügyet. Mindenesetre nem lepődnénk meg, ha igazolódna a sejtés: a két fél nem véletlenül kuszálja a szálakat oly lelkesen. B. I.

https://magyarnarancs.hu/belpol/brokerbizottsag_kecsegteto_befeketites-62264

https://web.archive.org/web/20150609210938/https://magyarnarancs.hu/belpol/brokerbizottsag_kecsegteto_befeketites-62264

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/brokerbizottsag-kecsegteto-befeketites

Magyar Narancs

hungarian-news

2003-11-20 00:00:00

Az Ikarus „megmentése”: Lejtmenetben

Az Ikarus "megmentése" A legutóbbi hírek szerint a Széles Gábor vezette befektetői csoport többségi tulajdonában álló Ikarus Rt. visszavásárolja az olasz érdekeltségű IrisBustól az Ikarusbus Rt. azon többségi tulajdonrészét, amit Szélesék 1999-ben adtak el. Vajon milyen megfontolásból teszi mindezt Széles Gábor?ANarancs birtokába jutott ÁPV Rt.-s dokumentumok szerint az ismert nagyvállalkozó, Széles Gábor vezette Ikarus Rt.-nek nyomós, több mint 6 és fél milliárd forintot "érő" oka van arra, hogy a hazai autóbuszgyártást ismételten "megmentse". Bár deklarált megállapodásnak nem bukkantunk a nyomára, az tény, hogy a visszavásárlási szándékkal párhuzamosan az ÁPV Rt. idén nyáron úgy döntött: hajlandó eltekinteni a Szélesékre az 1998-as privatizációs szerződés megszegése miatt kivetett, összesen 6,58 milliárd forintos szankció érvényesítésétől. Muszáj-messiás A hazai autóbuszgyártás nyolcvanas években kezdődő leépülésének végét remélte az ÁPV Rt. attól a lépéstől, melynek során 1998 tavaszán, néhány hónappal a parlamenti választások előtt megszabadult az Ikarus Rt.-beli többségi részesedésétől. A cég élére az ÁPV kezdeményezésére 1996-ban Széles Gábort nevezték ki. Széles pénzügyi befektetőkből, valamint az Ikarus, továbbá a Széles-érdekeltségű Videoton és a Műszertechnika vezetőiből "szuperkonzorciumot" szervezett, amely 10 millió forintért megvásárolta az Ikarus Rt. részvényeinek 53,9 százalékát, melynek névértéke 6,2 milliárd forint volt. A tízmilliós vételár nem azt jelentette, hogy a vevő ekkora összeget fizetett a részvénycsomagért: az 1998. március 11-én aláírt szerződés III/3. pontja úgy rendelkezett, hogy a vevő a vételárból 5 millió forintot nyolc napon belül készpénzben köteles megfizetni, és a fennmaradó 5 millió fejében ugyanennyi időn belül 2,87 millió forint címletértékű kárpótlási jegyet helyez letétbe. A kedvező vételárért cserébe a vevők az Ikarus 1997-es dolgozói létszámának három éven át tartó folyamatos foglalkoztatását és az rt. felhalmozódott adósságának visszafizetését vállalták, továbbá azt, hogy a társaság által kifejlesztett valamennyi autóbusz 10 évig az Ikarus márkanevet viseli. Ezekből azonban szinte semmi nem valósult meg: a Széles által szervezett bankkonzorcium egy négyéves lejáratú hitel formájában összedobta ugyan az Ikarus tartozásai egy részének ellenértékét, a maradékra azonban Széles kétéves fizetési moratóriumot, azt követően pedig négyéves törlesztési időt harcolt ki. (Az adósságokat végül az Ikarusbus Rt.-ben 1999-ben többségi tulajdont szerző IrisBus által fizetett vételárból egyenlítették ki.) A foglalkoztatási kötelezettséget már 1999 őszén megszegte a vállalat: az ÁPV Rt. igazgatósága 1999 decemberében megállapította, hogy az év szeptemberében a dolgozói létszám nem érte el a szerződésben foglaltat, ezért 5,5 milliárd forintos szankció érvényesítéséről döntött, gyakorlati lépésre azonban nem került sor. Az Ikarus Rt. az 1998-as orosz pénzügyi összeomlás miatti piacvesztéssel magyarázta a vállalatnál végrehajtott leépítéseket, ám Széles Gábor ekkorra már megtalálta a kivezető utat a vállalt foglalkoztatási kötelezettség és a piacvesztés csapdájából: 1999 első felében tárgyalást kezdett az olasz Iveco és a francia állami többségű Renault 50-50 százalékos tulajdonában álló IrisBusszal az Ikarus Rt. autóbuszgyártását átvevő közös vállalat, az Ikarusbus Rt. megalakításáról (lásd: HVG, 1999. június 26.). Az üzlet végül 1999 decemberében jött létre: az IrisBus a korabeli hírek szerint körülbelül 60 millió dollárt költött az Ikarusbus többségi tulajdonrészének megvásárlására, így a buszgyártás kikerült a Szélesék által kötött 1998-as privatizációs szereződés hatálya alól. Az ÁPV Rt. 2000. február 29-én új megállapodást kötött az Ikarus Rt.-vel, melyben az eredeti létszámtartásra vonatkozó kötelezettséget úgy módosították, hogy az Ikarus vállalatcsoport és az Ikarusbus Rt. együttes munkavállalói létszáma öt éven át nem csökkenhet 2800 fő alá - ellenkező esetben a hiányzó munkavállalók után az egy dolgozóra eső átlagos éves bérköltség ötszörösét köteles fizetni az Ikarus Rt., illetve az ÁPV Rt. jogosulttá válik az 1999-ben kivetett 5,5 milliárd forintos szankció érvényesítésére. A Narancs birtokába jutott az ÁPV Rt. igazgatóságának az idén március 20-án hozott határozata, miszerint a testület a 2000-ben módosított privatizációs szerződésben foglalt létszámtartási kötelezettséget két hónap (2002. május-június) vonatkozásában nem fogadja el, mivel az Ikarus vállalatcsoport dolgozói létszámába a munkaadó egy még meg nem vásárolt ajkai kft., illetve egy oroszországi leányvállalat (!) állományát is beszámította. Az ÁPV Rt. ezért - az 1999-ben kivetett 5,5 milliárd forintos szankció érvényesítése mellett - további 1 milliárd forintos büntetést szabott ki. Az összesen 6,58 milliárd forintos szankcióról április 2-án tájékoztatta az Ikarus Rt. vezérigazgatóját Kamarás Miklós, az ÁPV Rt. vezérigazgatója. Ugyanezen a napon Széles Gábor levelet írt Kamarásnak, melyben jelezte: az rt. kész visszavásárolni az Ikarusbus többségi tulajdonrészét, s "ezzel jelentős számú munkahelyet megmenteni a kapukon belül, és külső beszállítóknál is". Széles a tranzakcióhoz az ÁPV Rt. segítségét, a szankciók hatályon kívül helyezését, illetve az Ikarus Rt. által vállalt kötelezettségek biztosítása érdekében az rt. budapesti székházára az ÁPV Rt. javára még 1998-ban bejegyzett jelzálog törlését kérte. A közel négy hónapig tartó egyeztetés után, 2003. július 28-án az ÁPV Rt. igazgatósága (információink szerint az Ikarus Rt.-vel szembeni követelések bíróság előtti érvényesítésének bizonytalanságára, valamint a cégnek a szankciók miatti várható összeomlására tekintettel) eleget tett Széles kérésének: a testület ismét megállapította a foglalkoztatási kötelezettség Ikarus Rt. általi megszegését, ám a 6,58 milliárd forintos büntetés végrehajtását hatályon kívül helyezte. Az ÁPV hozzájárult a javára az Ikarus Rt. budapesti székházára bejegyzett 2 milliárd forintos jelzálog törléséhez, azzal a feltétellel, hogy az ingatlan eladásából származó bevételt az rt. az Ikarusbus többségi tulajdonrészének visszavásárlására fordítja. A határozat szerint az Ikarus Rt. vállalta, hogy a vállalatcsoport állományi létszáma egy éven keresztül nem csökken 1400 fő alá, ellenkező esetben minden hiányzó munkavállaló után 1 millió forintot fizet az ÁPV-nek. Szélest szorítja az idő: amennyiben cége ez év végéig nem vásárolja vissza az Ikarusbus és az Ikarus Egyedi Kft. többségi tulajdonrészét, 200 millió forintot köteles befizetni az ÁPV Rt. bankszámlájára. Az ÁPV Rt. és az Ikarus Rt. közötti alkudozásról megkíséreltük mindkét felet megkérdezni, ám az ÁPV kommunikációs igazgatóságára a múlt hét elején eljuttatott kérdéseinkre nem kaptunk választ, Széles Gábort pedig két hete próbáljuk elérni - mindhiába. Az első zavarok A hazai járműipar zászlóshajójának problémái jó másfél évtizede kerültek először nyilvánosságra. A 80-as évek végén az Ikarus Karosszéria- és Járműgyárból évente 13 ezer autóbusz került ki, ennek felét (1987-ben 7600 darabot) a Szovjetunióba szállították. Az évtized második felében azonban a hazai beszállítók árai egyre jobban elszaladtak a KGST "piacának" megmerevedett áraitól, így az Ikarus termelésének döntő részét elszívó KGST-export nyeresége folyamatosan csökkent. A hazai beszállítókkal folytatott árvita vezetett az Ikarus legújabb kori első leállásához: a buszok alvázait szállító Csepel Autógyár és az alvázakhoz tengelyeket gyártó Ipari Szerelvény- és Gépgyár árvitájának következtében 1988. április végén két napra leállt az Ikarus mátyásföldi gyára. Egy évvel később a Csepel Autó - miután az Ikarus tartozása 200 millió forintra nőtt - leállította az alvázszállítást. Az már ekkor világos volt, hogy a KGST-exportban nem érvényesíthetők a növekvő költségek, ráadásul kiderült: a szovjet blokkbeli importőrök fizetésképtelenné váltak. A Szovjetunióba irányuló Ikarus-export már 1989 második felében bizonytalan volt, mivel a kétoldalú kereskedelemben létrejött magyar többletet a szovjet kormány nem nézte jó szemmel, a magyar kormány pedig nem támogatta a "transzferábilis rubel" elszámolású (azaz áruval és nem készpénzzel ellentételezett) kivitelt. Augusztusban még megállapodtak a szovjetekkel a teljes termelési kapacitás lekötéséről, de a Németh-kormány a fizetőképes kereslet hiánya miatt 1990 februárjában drasztikusan korlátozta a KGST-exportot. A KGST-export tilalma meggyorsította a hazai járműgyártás összeomlását: miután a Csepel Autó felé fennálló tartozások elérték a 2 milliárd forintot, a beszállító felszámolási eljárást kezdeményezett az Ikarus ellen, igaz, a növekvő fizetőképes (kínai és amerikai) keresletnek köszönhetően ekkor még folyamatos volt a termelés. A vállalati vezetés azonban képtelennek bizonyult kitörni az áraikat emelő beszállítók és a fizetésképtelen vásárlók szorításából: alvázszállítóként továbbra is a Csepel Autóra, piacként pedig a Szovjetunióra épített. A vállalati tanács 1990. április 19-i ülése kísérletet tett Semsey András vezérigazgató eltávolítására, mely azonban sikertelenül zárult, így a vállalat 1990 őszén megkezdődött szanálása az addigi vezetéssel zajlott le. Furcsa privatizáció Az Ikarus működőképességének fenntartásával megbízott Szanáló Szervezetnél (1992-től: Reorg Rt.) 1990 végén két hazai (a Pénzügykutató Rt. a Technoimpex Rt.-vel közösen, valamint a Rába), egy amerikai, valamint egy szovjet-kanadai konzorcium pályázott az Ikarus rendbetételének lebonyolítására és a vállalat részbeni privatizációjára. A szovjet konzorciummal közösen pályázó, torontói bejegyzésű Közép-európai Befektetési Vállalat (CEIC) vezetője az ismert magyar üzletember, Demján Sándor volt, aki a Népszabadság 1990. december 22-i számában közölte: az általa szervezett konzorcium (az Atex) az Ikarus legnagyobb szovjetunióbeli importőreiből áll. Az általuk kínált 200 millió dollár felét azonban egy amerikai bejegyzésű, tajvani tulajdonban lévő cég állta volna. A szovjet érdeklődést Demján azzal indokolta, hogy "az Ikarus megszűnése a Szovjetuniónak évi 500 millió dollár veszteséget okozna, hiszen meg kellene vennie ugyanannyi autóbuszt, csak jóval drágábban". Az általa szervezett befektetési csoport győzelmét Demján az Ikarus későbbi történetét végigkísérő fordulattal kommentálta: "Nagyon sok külföldi cégnek érdekében állna, hogy az Ikarus eltűnjön a szovjet piacról. A szovjetek megértették ezt, és írtak a magyar kormánynak. Ekkor kezdtünk el közösen új stratégiát kidolgozni. Így az Ikarus nemhogy kiszorulna a piacról, hanem három év alatt megduplázza termelését" - prognosztizálta az üzletember, ám a kilencvenes évek nem igazolták a nagy ívű elképzeléseket. Az eredményhirdetés után másfél hónappal kiderült: az Ikarus szovjet megrendelői (melyek nagyrészt azonosak a dollárszázmilliókat befektetni kívánó vevőjelöltekkel) nem fizetnek az 1991-re általuk rendelt 2000 autóbuszért. A konzorcium egyik, névtelenségbe burkolózó képviselője szerint a szovjet importőrök "sértődöttségből nem fizetnek, mivel Magyarország nem ápolja kellőképpen a diplomáciai kapcsolatokat" (Magyar Hírlap, 1991. április 27.). A laza fizetési fegyelem korabeli spekulációk szerint része volt a szovjet fél ún. tárgyalási stratégiájának: így próbálták gyöngíteni a magyar fél pozícióit. 1991 tavaszán felröppent a hír: a Mercedes vagy a Volvo érdeklődne az autóbuszgyár iránt. A magyar sajtóban erre erős lobbitevékenység bontakozott ki a Demján által szervezett szovjet-tajvani konzorcium mellett, mely áprilisra már beérte volna azzal, hogy a majdani Ikarus Rt. részvényeinek 47 százalékát 100 millió dollárért megvásárolja. A tajvani partner követelésére a szovjet kormány legalább évi 6 ezer autóbusz importját garantálta, ám mivel júniusig nem fizettek az év addigi részében gyártott buszokért, a tajvaniak kiszálltak az üzletből. A július 1-jével végül a Csepel Autót magába olvasztó Ikarus Rt. részvényeinek 30 százaléka 50 millió dollárért az Atexé, 1,2 százaléka pedig Demján cégéé lett. A részvénytársaság alapító okiratába bekerült az a rendelkezés, hogy a vállalatot érintő stratégiai kérdésekben a részvények 75 százalékának kell együtt szavaznia - az Atex így voltaképpen vétójogot kapott az Ikarus ügyeiben. A tulajdonossá vált importőrök azonban továbbra sem fizettek a szállított buszokért, a moszkvai kormány pedig megszegte a pótalkatrészek ellenértékének kifizetésére vállalt garanciáját. 1992 áprilisában kiderült: a Reorg Rt. - miközben kizárólag az Atexszel folytatott érdemi tárgyalásokat az Ikarus jövőjéről - jó egy éven át várakoztatta a vállalat iránt ugyancsak érdeklődő Mercedest, ám a fizetőképes tulajdonos megjelenése ellen - ez sem utoljára fordult elő az Ikarus történetében - a buszgyárban működő szakszervezetek azonnal tiltakoztak (lásd keretes írásunkat). Bár 1993 végén a Mercedes felfüggesztette az Ikarus privatizációjáról folytatott tárgyalásokat, az év mégis fordulatot ígért. A gyártott autóbuszok száma ugyan a négy évvel korábbi negyedére, 3200 darabra csökkent, 1993-at az rt. mégis több mint 1,2 milliárd forintos nyereséggel zárta. 1994-ben viszont az egykor szovjet kormánygaranciával alátámasztott, évi 6000 busz importjára vonatkozó ígérettel szemben csupán 700 buszt szállítottak a Szovjetunió romjain létrejött FÁK területére, s ezzel a keleti piacok valóban elvesztek az Ikarus számára. A folyamatok logikusan vezettek az 1995 tavaszán végrehajtott drasztikus, 2300 embert érintő leépítéshez. Ekkor a CEIC az Ikarus kettéosztását javasolta az ÁV (Állami Vagyonkezelő) Rt.-nek azzal, hogy a székesfehérvári gyár bázisán létrehozott új Ikarus Rt. részvényeinek 75 százalékát 12 milliárd forintért a Volvo venné meg. A Volvo-üzlet egyelőre lekerült a napirendről, helyette - megelégelve a közel fél évtizedes tökölődést - az ÁV Rt. lépett, a társaság elnökévé választatva a Ganz-Danubius Hajógyár felszámolásában játszott szerepéről ismert Angyal Ádámot. A régi menedzsmenthez ragaszkodó Atex nyomására azonban Semsey megtartotta vezérigazgatói posztját. Angyal érkezésével lendületet kapott az 1991 óta egy helyben topogó privatizáció; az elnök javaslatot tett az ÁV Rt. és az Atex üzletrészének (összesen a részvények 90 százalékának) értékesítésére. (Utóbbit azzal indokolta, hogy a Volvo-tárgyalások első köre a tőkeerős tulajdonostól tartó Atex ellenállásán bukott meg.) Az 1996. január 8-i határidőre összesen hat pályázat érkezett az Ikarus Rt. nyolcvanszázalékos részvénycsomagjára az (akkor már) ÁPV Rt.-hez. (Tíz százalékot a dolgozók kaptak volna a munkavállalói részvényprogram keretében.) A kiírást márciusban eredménytelennek nyilvánították: öt pályázatot formai okok miatt érvénytelenítettek, míg a hatodikat, mely mögött korabeli hírek szerint az Ikarus menedzsmentje és Demján Sándor állt, elfogadhatatlannak minősítettek (lásd Bossányi Katalin: Ikarus Angyaltól Szélesig, Népszabadság, 1996. október 19.). Mivel a további privatizációs kísérletek megbuktak az Atex ellenállásán, Angyal március végén a vállalat felszámolását kezdeményezte az oroszok vétójogának kiiktatása végett (Magyar Hírlap, 1996. március 29.). Az elnök június 14-én a Népszabadságban ismét a tulajdonviszonyok rendbetételét sürgette, ám programját már nem tudta végrehajtani; július 24-én az igazgatósági tanács felmentette tisztségéből. A leváltott elnököt az igazgatósági tanácsból is visszahívták. Utódjának neve hamar szárnyra kapott: a felügyelőbizottság orosz elnöke a Magyar Nemzet augusztus 2-i számában közölte: az Atex elfogadja az állítólag az ÁPV Rt. által az elnöki posztra jelölt Széles Gábor személyét, sőt július utolsó hetében az orosz tulajdonos Szélessel már "egy közös kilábalási stratégiát" is kidolgozott az Ikarus számára. Korabeli sajtóhírek szerint Szélest az Angyal felszámolási ötletétől berzenkedő mátyásföldi Ikarus-lobbi és az Atex-Demján Sándor által összehozott alkalmi szövetsége szemelte ki a cég élére. Bossányi már idézett írása szerint Demján közvetítte Horn Gyula akkori kormányfőnek az Angyal leváltására irányuló orosz szándékot. A Suchman Tamás felügyelte ÁPV Rt. mindenesetre kísérletet tett Széles kinevezésének késleltetésére (az Ikarus Rt. közgyűlését augusztus közepéről szeptember végére halasztották), ám az orosz tulajdonos - az Ikarus problémáját "politikai kérdésnek" minősítve - ragaszkodott a vállalat újabb állami milliárdokból történő rendbetételéhez. "Egy erős menedzseregyéniség" Széles Gábor 1996. szeptember 26-án lett az Ikarus Rt. igazgatósági tanácsi tagja, két nappal később pedig a társaság elnöke. A korábban a Videoton szanálásában jeleskedő üzletember komoly ambíciókkal és meglepően erős kormányzati és tulajdonosi hátszéllel vágott neki az Ikarus rendbetételének: a feltőkésítésre, az új piacok felhajtására és a termelés felpörgetésére irányuló elképzeléseit az ÁPV Rt. és az Atex is támogatta. A Horn-kormány nagyvonalúsága fura volt, mivel Széles a Videoton átalakításának még az Antall-kabinet támogatásával kezdett neki. A mindenkori hatalom részéről megnyilvánuló rokonszenvet igazgatósági tanácsi taggá választásának másnapján Széles a következőképpen magyarázta: "Ha van egy erős menedzseregyéniség, akinek vannak elgondolásai egy probléma megoldásáról, akkor azt a kormányok előbb vagy utóbb méltányolni kezdik." (Magyar Hírlap, 1996. szeptember 27.) Az Ikarus megmentésére részletes, ám népszerűtlen stratégiát kidolgozó Angyal Ádámmal szemben Széles már belépésekor sem lacafacázott: regnálása verbális offenzívával indult. Decemberben arról számolt be, hogy sikerült helyreállítani a kereskedelmi bankok Ikarusszal szembeni bizalmát; és a gyakorlat mintha igazolta volna optimizmusát. 1997 elejétől ismét megnyíltak az Ikarus keleti piacai: az év első hónapjaiban közel annyi (700) buszt gyártottak, mint 1996-ban összesen. Nyilván az első sikeres hónapok is szerepet játszottak abban, hogy Szélesnek az ÁPV Rt.-vel, illetve a kormánnyal szembeni nyomásgyakorló képessége megnövekedett. 1997 februárjában már a sajtón keresztül üzent a kabinetnek: "Bízom benne, hogy hamarosan megszületik a kormánydöntés, amely utasítja az ÁPV Rt.-t, hogy a vagyonkezelési szerződést dolgozza ki és kösse meg." (Magyar Hírlap, 1997. február 25.) Széles 1997 első felében még egyértelműen a Dunaferréhez hasonló, vagyonkezelésre épülő konstrukcióban gondolkodott, ám nyárra megszületett a "kompromisszum" a vállalat privatizációjáról. Ennek értelmében az ÁPV Rt. megváltotta az Ikarus (Széles által hol 8,5, hol 15 milliárd forintra taksált) tartozását, majd azt a vállalattal együtt kínálta föl a majdani vásárlónak, aki kárpótlási jeggyel is fizethetett, és részletfizetési kedvezményt is igényelhetett. Széles konzorciumot szervezett a 67 százalékos részvénycsomag megvásárlására, ám hamar híre ment, hogy rajta kívül mások is érdeklődnek - a legkomolyabban ismét a Volvo - az Ikarus iránt. A Volvo viszont a privatizációs pályázat október végi lejárta előtt meggondolta magát - ezzel megnyílt az út Széles konzorciuma előtt. Az Ikarus 1997-ben 1,2 milliárd forint adózás előtti eredményt produkált; Széles - akkor úgy tűnt - nem alaptalanul volt derűlátó egy 1997 végi interjújában (Népszava, 1997. november 15.). Optimizmusának alapja az volt, hogy "az orosz piacon lényeges és pozitív előjelű változások várhatók. (...) Megjelent néhány, gondosan kitisztított profilú, nemzetközileg auditált, tehát biztonságos együttműködésre alkalmas bank." Orosz válság, francia kapcsolat Alig háromnegyed évvel később azonban jóslatait vicces megvilágításba helyezte az orosz pénzügyi rendszer összeomlása, mely padlóra küldte az Ikarust is: 1998. szeptember közepén bejelentették, hogy a székesfehérvári üzem dolgozóinak harmadát (700 ember) elbocsátják. Széles a jól bevált módszerhez folyamodott nehézségei leküzdésére: a néhány hónapja hivatalba lépett Orbán-kormány beavatkozását sürgette, végül úgy döntött, hogy az autóbuszgyártást átadja az Ikarusbus Rt.-nek. A francia-olasz többségi tulajdonos (az IrisBus) érkezésével azonban csak az Ikarus lejtmenete gyorsult föl. "Az Ikarus szervezete a legutóbbi időkig a szovjet és az NDK-s piac fénykorát idézte" - összegezte az elmúlt évek folyamatait egy, a legutóbbi időkig a vállalatnál dolgozó forrásunk. Szavait alátámasztani látszik, hogy a 2002-ben már agonizáló vállalat a közelmúltban még 17 (!) igazgatót foglalkoztatott. Több forrásunk véleménye szerint "az új tulajdonos 1999 óta nem volt képes arra, hogy eldöntse, mi a szándéka az Ikarusszal". A tanácstalanságot részben magyarázza, hogy miután a Renault teherautó-gyártását a Volvo megvásárolta, a brüsszeli bizottság arra kötelezte a francia vállalatot, hogy szálljon ki az autóbuszgyártásból. Két évig tartó huzavona után 2001-ben eldőlt az IrisBus sorsa: a vállalat 100 százaléka az Iveco tulajdonába került, közben azonban az orosz piac után az Ikarus elveszítette hazai megrendelőinek nagy részét is: a magyar országúti és városi tömegközlekedés piacára betört a német tulajdonú, Törökországban gyártott M.A.N. és Mercedes. Ennek okát forrásaink abban látják, hogy "az IrisBus még annyira sem foglalkozott piacépítéssel és fejlesztéssel, mint Széles". Az általunk megkérdezett ikarusosok egyike szerint "ezen nincs mit csodálkozni: a kilencvenes évek közepe óta az IrisBusé a cseh Karosa buszgyár, ahol valóban komoly fejlesztésekbe és szervezetépítésbe fogott; logikus, hogy számára egy közép-európai mintagyár éppen elég". Bár a tulajdonos tett néhány kísérletet a hagyományos Ikarus-termékek korszerűbb variánsainak előállítására, illetve az IrisBus saját termékeinek meghonosítására, a projekteket még kezdeti stádiumukban leállították, esetleg áthelyezték máshova (például Aradra). A vevői igények semmibevétele miatt kútba esett a 2002. januári moszkvai exportügylet, majd a szerviztevékenységre és bérmunkavállalásra történő átállást célzó 2002-es rekonstrukciós program bukásával a tavalyi év második felétől a székesfehérvári üzem csak takarékon üzemelt (idei eddigi teljes késztermékproduktuma 3, azaz három darab autóbusz). 2003 tavaszán megkezdődött az eddigi utolsó leépítési hullám. És ezen a ponton jelentkezett Széles Gábor, hogy újra megmentené a vállalatot. A "nemzeti" tőke néhány napja A tőkeerős tulajdonos (akkor a Mercedes) távol tartására 1993-ban a Munkástanácsok szervezett munkásgyűlést, 1997-ben, a Volvo-Széles meccs idején viszont a vasasszakszervezet tiltakozott a svéd tulajdonos érkezése ellen. "Amikor a svédek az ÁPV Rt.-nél tárgyaltak, híre ment, hogy csak az Ikarus piacaira fáj a foguk, és villámgyorsan bedózerolják a magyar buszgyártást" - emlékezik vissza egy ikarusos forrásunk. A jelenleg felmondási idejét töltő kollégája szerint "a Volvo-üzletről soha semmilyen tájékoztatást nem kaptunk, ez pedig erősítette a velük szembeni gyanakvást". Egy biztos: az Ikarus dolgozói körében sikerült elhinteni a vásárlóval szembeni félelmet; hiába nyugtatta a kedélyeket az ÁPV Rt. képviselője azzal, hogy a keleti piacok megszerzéséhez a Volvónak szüksége van a magyarországi termelésre, "hiszen saját gyártású autóbuszai árban nem versenyképesek" a FÁK területén (Magyar Hírlap, 1997. szeptember 18.). A szakszervezetek 1997 őszén munkásgyűléseket szerveztek a svédek ellen; ezeken a Volvo go home és a Volvo nem kell! transzparensek jelezték a dolgozók álláspontját. Máig nem tudni, hogy az Ikarus megszerzésére "szuperkonzorciumot" szervező Szélesnek milyen szerepe volt a tiltakozó akció megszervezésében; ám tény, hogy maga sem riadt vissza a Volvóval szembeni hangulatkeltéstől. "Az Ikarusnak nem stratégiai partnerre, hanem olyan financiális befektetőre van szüksége, aki újabb piacokat hoz számára, nem a meglevőt viszi el tőle." Széles ekkor annak a véleményének adott hangot, hogy mivel a Volvónak nincsenek Kelet-Európában és Oroszországban piacai, ezt a hiányt akarja az Ikarus megvásárlásával pótolni. Ilyen körülmények között pedig - tette hozzá - "csak idő kérdése számára a magyar autóbuszgyártás leépítése". (Népszabadság, 1997. szeptember 19.) Néhány hónappal később egy laza ipari kémkedési szál is keveredett az ügybe. Széles a Világgazdaságnak nyilatkozva közölte: "Az Ikarus egyik igazgatósági tagja, aki egyben a Volvo alkalmazásában is áll, a feltételezések szerint több mint egy éve szigorúan bizalmas dokumentumokat ad át svéd megbízójának." (VG, 1997. október 28.) Hőskor, aranykor Annak idején irigyeltük a csehszlovákokat, a keletnémeteket, a lengyeleket, de még a románokat is - ők gyárthatnak személyautót, nem úgy, mint mi. Egyetlen vigaszunk a témában a világhírűnek kikiáltott Ikarus volt: a mátyásföldi varázsbusz igazi hungarikumnak számított, magyar csodának, nem úgy, mint az ilyen-olyan tábori licencek, a Polski Fiat, a Lada, a Dacia. De valóban nagy név volt az Ikarus annak idején, vagy csak az agitprop osztály tette azzá? Az Ikarus Karosszéria és Járműgyár 1948-ban pontosan úgy jött létre, mint sok már szocialista nagyüzem: államosítással. Az 1871-ben alapított Uhri Testvérek Autókarosszéria és Járműgyár mátyásföldi üzemét egyéves gazdasági ellehetetlenítés után kebelezte be a Nehézipari Központ (NIK), így természetesen az első Ikarus- modellek, a MÁVAG-alvázra épített TR-5-ös és a TR-3.5-ös még Uhri-fejlesztések voltak. Ez utóbbi az első sorozatban gyártott önhordó karosszériás autóbusz volt Európában, jóval megelőzve korát. Az önhordó építési mód - amit egyébként a kényszer szült, s a háborús anyaghiány miatt kezdtek alkalmazni - sokkal kötetlenebb konstrukciók elkészítési lehetőségeit biztosította a tervezők számára, így az ötvenes évek elején megjelenő Ikarus-modellek (leginkább a farmotoros IK-55-ös típusok) ha technikailag nem is, formavilágukat illetően a legmodernebb buszok voltak akkoriban - legfeljebb az amerikai modellekhez mérhető futurisztkus darabok. 1952 után azonban sokáig nem készültek új modellek, sőt 1954-1956 között a buszok mellett babakocsikat is gyártottak Mátyásföldön. Noha az ötvenes-hatvanas évek fordulóján megindult az újabb típuscsaládok sorozatgyártása, e konstrukciók semmiféle újdonsággal nem szolgáltak. Ahogy egy ott dolgozó konstruktőr mesélte: "A fejeseknek teljesen mindegy volt, mit csinálunk, az új tervek, a korszerű műszaki megoldások az asztalfiókban kötöttek ki. Mintha megállt volna az idő, nem adtak pénzt kutatásra, fejlesztésre, a világ pedig szépen elsétált mellettünk, és néhány év alatt elavulttá vált mindaz, ami korábban újnak számított. Csupán prototípusok készülhettek, azok is csak azért, hogy legyen mit mutogatni Kádárnak a BNV-n." Noha 1957 és 1966 között két olyan prototípus született, az IK-303-as (1958) és az IK-550-es (1964), amelyek egy sor fantasztikus újítást tartalmaztak, az Ikarusban továbbra is az ötvenes évekbeli elavult modelleket gyártották, a KGST-piacon, illetve a "fejlődő" országokban pedig nem volt szokás a reklamáció. De azért előfordult. A hatvanas évek közepén az oroszok közölték, ilyen buszokat ők is tudnak gyártani, tehát az Ikarusban vagy előállnak valami használható újdonsággal, vagy nem tartanak igényt több járműre. Nincsenek adatok arról, hogy a fenyegetést követően hányan kaptak szívrohamot, agyvérzést, idegösszeomlást a gyár vezérkarából, de tény, hogy 1966-ban Finta László elkészítette az ún. 200-as típuscsalád terveit, az 1967-es BNV-re pedig rohammunkában legyártották az IK-282-es csuklós jármű padlóvázát, valamint a IK-250-es modell prototípusát. Azt a buszt, ami hamarosan a csúcsokba emelte Mátyásföldet - az IK-250-es ugyanis az 1969-es nizzai és az 1971-es monte-carlói autóbusz-szépségversenyen is tarolt, a különleges jármű előtt a Nyugat is megemelte kalapját. A francia L`Equipe így lelkendezett: "Nehéz megmondani, hogy mely autóbuszok a legmeglepőbbek, legfeltűnőbbek, de a sok Monacóban kiállított busz közül mégis első helyen említjük a 12 méter hosszú magyar Ikarus távolsági buszt", a (nyugat)német Omnibusrevue pedig azt jegyezte meg: "Ha azt a technikai tudást vesszük alapul, amelyről az Ikarus Monte-Carlóban bizonyságot tett, gondoljuk, nem kell prófétának lennünk akkor, midőn úgy véljük, hogy az Ikarusnak - ha sikerül a szervizkérdés megoldása - esélyei vannak a német piacon." A 200-as típuscsalád megjelenése valóban forradalmi volt az autóbuszgyártásban, ugyanis itt valósult meg először az a praktikus elgondolás, hogy egy alapgyártósorból sok-sok típus elkészíthető, a mindenkori vevő igényeihez igazodva. (Érdekesség, hogy IK-242-es jelzéssel még alacsony padlós járművet is készítettek, ám ebből nem indult be a sorozatgyártás.) A sikert követően gigantikus beruházással olyan gyártósort hoztak létre, ami lehetővé tette a tömegtermelést, sőt a hetvenes évek közepén felépült az Ikarus székesfehérvári gyára is. 1977-ben a százezredik, 1980-ban a 150 000., 1984-ben pedig már a kétszázezredik autóbusz elkészültét ünnepelhették: ezek mintegy hetven százaléka a 200-as típuscsalád tagja volt. Az Ikarusban megint azt hitték, mint korábban: megállt az idő, a 200-asokat örökké lehet gyártani, ráadásul ekkora darabszámban. Egyébként bizonyos mértékig igazuk volt. Noha születtek új modellek, a 200-asokat - Classic néven - az utolsó pillanatig gyártották az Ikarusban. - legát -

https://magyarnarancs.hu/belpol/az_ikarus_megmentese_lejtmenetben-62636

https://web.archive.org/web/20221207125043/https://magyarnarancs.hu/belpol/az_ikarus_megmentese_lejtmenetben-62636

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/az-ikarus-amegmentesea-lejtmenetben

Magyar Narancs

hungarian-news

2003-10-30 00:00:00

Forró Tamás üzletemberi és médiakarriere: Foglalkozása: riporter?

A rádióriporter Forró egyik korabeli ismerőse szerint rádióriporterként a legtermészetesebb módon olyan dolgokat engedett meg magának, aminek "negyedrészéért is bocsátottak el újságírókat, ám az általa kikészített vezetőkön mindenki röhögött". Forrásunk szerint Forró újságírói és üzletemberi tevékenységének közös jellemzője, hogy "mindig tudta, meddig mehet el anélkül, hogy megütné a bokáját". A riportersége legsikeresebb időszakában vele dolgozó Havas Henrik erre másképp emlékszik: "Előfordult, hogy nagyon is megütötte a bokáját. Emlékezetes interjújában arról faggatott egy hadgyakorlaton föl-alá rohangáló munkásőrt, hogy minek futkos itt a hőségben, ahelyett, hogy otthon ülne a családdal, vagy futballmeccsre menne. Kádár állítólag őrjöngött, és bár ő volt A Hét egyik legfoglalkoztatottabb riportere, simán letiltották." Forró rádiós pályafutásának csúcspontja minden bizonnyal a Havassal közösen elindított Első kézből volt, melyre az utóbbi így emlékszik vissza: "Nyugodtan szisszenjenek fel a mélyen tisztelt publicisták, de állítom, hogy mi ketten megújítottuk a rendszerváltás időszakában a rádiót. Mi hívtunk be először élőben vitatkozni politikusokat, nálunk szólalt meg először a teljes Fidesz-vezérkar és Mécs Imre és még sorolhatnám." Forró Budapestre kerülve egyre nagyobb fontosságot tulajdonított a később busás hasznot hajtó kapcsolatrendszere kiépítésének. A Krónika-műsorok, a 168 óra, illetve az Első kézből révén bővülő ismeretségi köre már ekkor sem csak az országos politikai "potentátokra" terjedt ki, hanem az éledező magyar újkapitalizmus úttörőire is. "1988-89-ben Németh Miklós súgott neki, de nem sokkal később már tegeződött Torgyánnal is" - meséli névtelenséget kérő ismerőse. Havas Henrik így emlékszik a kapcsolati tőkefelhalmozás időszakára: "Munkánk során mindenkivel találkoztunk, aki számított, és ezeket a kapcsolatokat lehetett kamatoztatni az üzleti életben is." A kapcsolatépítésben mérföldkövet jelentett az 1989 nyarán induló Nap TV műsora, melynek első két frontembere Forró és Havas volt, és melynek stabil anyagi hátterét végül a Gyárfás Tamás vezette Sport Plusz Kft. teremtette meg. A médiacápa és a PB-maci Forró első nagyszabású vállalkozásai az írott sajtóhoz kapcsolódtak. A Privát Profit (PP) című üzleti lap elindítása és a Világgazdaság (VG) című napilap megszerzése jelezte: tudatosan törekszik a rendszerváltás során kialakuló üzletemberréteg piacának megszerzésére. Forró máig vitatott üzleti karrierjéről Havas a következőket mondta a Narancsnak: "Tragikomikusnak tartom, amikor egy bulvárlap nevenincs újságírója eltanácsolja Forrót a pályáról, egy másik senkiházi pedig felteszi azt a rettenetesen hülye kérdést, hogy ő miért nem keres milliókat. Én még emlékszem arra, amikor Forró egy aktatáskából főszerkesztette a PP-t, és talán nem sértődik meg, ha elmondom, hogy az első nyomdaszámlához még tőlem is kért kölcsön." A VG privatizációjáról kevésbé romantikus képet adott egy, Forrót az adott időszakban jól ismerő forrásunk: "Az addigi fizetések többszörösét ígérve nyert meg magának számos munkatársat, majd postabanki tőkebevonással létrehozta a Zöld Újság (ZÚ) Rt.-t." A VG későbbi sikerszakasza igazolta a Forró mellett döntő újságírókat: a tulajdonos politikai és üzleti kapcsolatai révén a lap naprakész, jól értesült orgánummá vált, a szerkesztők és az újságírók többségének a fizetése meghaladta a piaci átlagot, ráadásul a VG nyereséges vállalkozás lett. Forró üzleti érzéke lapkiadóként is megmutatkozott. "A VG vásárlóinak döntő része előfizető volt, és közvetlenül a ZÚ 1991-es megalapítása után, amikor a frissen privatizált vagy újonnan indult sajtótermékek még nem foglalkoztak ilyesmivel, Forró kikérte az előfizetői névsort a postától. Konstatálva, hogy az előfizetők nagy részét közületek, elsősorban üzleti szervezetek teszik ki, amelyek a lapok megrendelésekor nem túlzottan költségérzékenyek, 70 százalékos áremelésre határozta el magát. Ebbe egy kevésbé tudatos üzletpolitikával dolgozó lap belerokkant volna, de a VG meg sem érezte" - emlékszik vissza egykori közeli ismerőse. A kilencvenes évek közepére Forró - a korabeli hírek szerint több száz millió forintért - megvált médiaérdekeltségeinek nagy részétől. Az 1994-ben külön sajtóholding-kezelő társaságot, a Portfóliókezelő Rt.-t (P&B) létrehozó Postabank (PB) ekkor két leánycégén, a PB Press Hirdetésszervező és Reklám Rt.-n, illetve a Press 2000 Kft.-n keresztül a Zöld Újság Rt. részvényeinek 52 százalékát birtokolta. Ezzel magyarázható, hogy a ZÚ igazgatóságában (it) és felügyelőbizottságában többen megfordultak a PB sajtóholdingjának irányítói közül, így 1991-től egészen 1999-ig it-tag volt Murányi Róbert, a P&B első elnöke és az anyabank második embere, a felügyelőbizottságban (fb) pedig 1994 és 2000 között ott ült Kende Péter, a P&B első vezérigazgatója, politikai ponyvaregényszerző. Forró és Princz Gábor kapcsolatai ennél azonban kiterjedtebbek voltak: a Forró és a felesége által még 1989-ben alapított Forka Kft. fb-jének egy tagját 1992-93-ban a PB delegálta, amely egyébként nagylelkű támogatója volt Forró Tamás lánya, Judit autóversenyzői pályafutásának; továbbá a régiségkereskedőként is sikeres Forró és a bankelnöki tisztségből akkor már távozott Princz 2000-ben közös galériát nyitott Szentendrén. (Lásd: HVG, 2002. november 23.) A PB-sajtóbirodalom működését ismerők szerint Forró - aki a VG Princz-korszaka idején végig megőrizte a lap operatív irányítását - egyenrangú partnerként tárgyalt a bankvezérrel. "Ha Princzen múlt volna, a VG sosem robbantja ki a Tocsik-botrányt" - véli az események neve elhallgatását kérő ismerője, aki szerint Forrónak egész napos vita során sikerült meggyőznie Princzet, hogy a lapnak közölnie kell az anyagot. (Más forrásunk szerint viszont az anyag hónapokig hevert a szerkesztőségben, és a lap csak akkor szánta el magát a közlésre, amikor hírét vette, hogy a Figyelő című hetilaphoz is eljutottak a dokumentumok.) A postabanki kapcsolat azonban korántsem tett jót Forró szakmai hírnevének: a Princz Gáborral annak bankelnöki bukása után is fenntartott szoros kapcsolata máig beárnyékolja médiabeli tevékenységét. A Postabanktól a brókerügyig A Postabank ZÚ-beli jelenléte 1998 után sok fejfájást okozott Forrónak, hiszen Princz Gábor leváltását követően az állami milliárdokkal konszolidált bank élére Auth Henrik személyében a Fidesz-kormány nevezett ki elnököt. Forró, bár ismerői szerint "mindegyik politikai pártnál rendelkezett jóakarókkal", információink szerint a választási kampányokban a szocialistákat látta el tanácsokkal, így villámgyorsan összerúgta a port az "egész pályás letámadás" lebonyolításán ügyködő jobboldali kormánnyal. "Miután a VG-ben napvilágot látott Simicska Lajos feleségének a Szerencsejáték Rt.-nél betöltött pozícióját megszellőztető írás, a Fidesz hadjáratot kezdett Forró és felesége kiszorítására mindenhonnan, ahová a kormányzat keze elért" - emlékszik vissza a házaspár ismerőse. Forró feleségének, Kovács Katalinnak távoznia kellett a Szerencsejáték Rt. hirdetésszervezését bonyolító Fortuna Kft. éléről, a köztévé alelnöke, Feledy Péter pedig eltiltotta Forrót a Nap-kelte műsorvezetésétől; a Postabank korábban jól jövedelmező jelenléte az üzletember VG-beli pozícióit fenyegette, hiszen a bank - két leánycégén keresztül - a lapot kiadó ZÚ Rt. többségi tulajdonosa volt. 2000 tavaszán, a Magyar Nemzet nevének a Fidesz közeli Mahirhoz játszása idején szívósan tartották magukat azok a híresztelések, melyek szerint a VG-re hasonló jövő vár. A terv végül egy Forrótól független polgári pernek és egy részvényátruházási procedúrának köszönhetően hiúsult meg: a PB tudniillik 1995-ben helyezte a Press 2000 Kft.-hez ZÚ-papírjai nagy részét, egy 39,5 százalékos részvénycsomagot. A Zöld Újság kisebbségi tulajdonosa, a holland VNU Budapest Lapkiadó Rt. bírósághoz fordult, mert a tranzakció során nem élhetett elővásárlási jogával, a bíróság pedig a jogerős ítéletig letétbe helyeztette a vitatott csomagot. Ezt kihasználva a ZÚ 2000. május 19-i rendkívüli közgyűlése úgy döntött, hogy a négy nappal később megtartott rendes közgyűlésen a PB csak a vita tárgyát nem képező, 12,5 százalékos részvénycsomagjával szavazhat. A döntés ellen nem csupán a PB, de perbéli ellenfele, a VNU is tiltakozott; ám a 30,8 százalékos részesedésével egy csapásra többségi tulajdonossá váló Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) képviselői megszavazták a módosítást; négy nappal később pedig - a Postabank képviselőinek tiltakozása ellenére - három évre újraválasztották az rt. vezetőit, közöttük Forró Tamás elnököt, aki egyben a társaság vezérigazgatója is lett. Néhány nappal korábban kezdődött meg Forrónak az MGYOSZ-részvények megszerzésére irá-nyuló manővere, amely vázlatosan a következőképpen zajlott: az MGYOSZ egy általa megvásárolt társaságba, a KH Invest Befekte-tési Tanácsadó Kft.-be apportálta ZÚ-papírjait (ezáltal vélték kiiktathatónak a VNU elővásárlási jogát). Az MGYOSZ 2000. május 18-án (egy nappal a ZÚ Rt. rend-kívüli közgyűlése előtt) lett a KH Invest 77 százalékos tulajdonosa; egy héttel később tulajdoni hányada 97 százalékra nőtt. A KH Investet 1999 májusában alapították; első ügyvezetője és tulajdonosa az idén nyáron kipattant brókerbotrány kulcsfigurája, Kulcsár Attila volt, aki 1999 augusztus végén távozott a cégtől, ám a barátnőjeként emlegetett Matics Brigitta továbbra is tulajdonos maradt. Alig másfél hónappal az MGYOSZ akciója után, 2000. július 4-én a Forró Tamás és felesége tulajdonában álló Tízezer Kft. megvásárolta az MGYOSZ-tól a KH Invest 97 százalékos tulajdonrészét. 2000. augusztus 7-től a Forró házaspár, valamint a brókerbotrány Britton Rt.-s vonatkozá-saiban érintett Kerék Csaba a KH Invest fb-tagjai lettek, és ügyvezetővé a kisebbségi tulajdonost, Matics Brigittát választották. Alig három héttel a KH Invest felvásárlása után a Tízezer Kft.-be szállt be többségi tulajdonosként Matics Brigitta; a Forró házaspár kezén ekkortól csak a Tízezer Kft. 18 százaléka maradt. A tranzakció jó része szeptemberig rejtve maradt a nyilvánosság előtt; ekkor vált világossá, hogy Forró az MGYOSZ-papírok felvásárlásával kívánta megelőzni a VG kiadói jogának Mahirhoz játszását. (A VG körüli küzdelemről lásd például: A Postabank pert helyezett kilátásba, Magyar Hírlap, 2000. május 31.; Részvénykeringő, HVG, 2000. június 3.) Forró Tamás a szombati Magyar Nemzetnek nyilatkozva közölte: a KH Investnek a részvények vándoroltatásában nem volt szerepe, továbbá megerősítette a Klub Rádióban elhangzott azon múlt heti állítását, miszerint a Montrade Ltd. elnevezésű off-shore cégen és Kulcsár elhíresült arab kapcsolatán keresztül a Tízezer Kft.-hez érkezett 164 millió forint "tagi kölcsön" volt. Arról, hogy ez esetben miért volt szükség a Montrade és El Abed Hassan bevonására, Forró Tamás szerint Matics Brigittánál, a Tízezer Kft. "akkori 56 százalékos tulajdonosánál" célszerű érdeklődni. Forró Tamás a Narancs meg-keresésére közölte: újságírói és üzletemberi pályafutásáról, a Tízezer Kft.-hez érkezett pénzről a tanú-kihallgatást követően kíván lapunknak nyilatkozni. Egy férfi, két eset Vándor Ágnes újságíró két alkalommal foglalkozott Forró Tamás Nap-kelte-béli szerepléseivel: 1997 januárjában az ÉS hasábjain, 2003 márciusában pedig egy az ORTT-hez benyújtott panaszában. Mindkét kifogásolt interjú a Postabankhoz köthető. 1996 novemberében Forró a részben a PB által létrehozott Police Alapítvány elnökét és az annak tevékenységét kifogásoló Független Rendőrszakszervezet főtitkárát kérdezte, és Vándor szerint elfogult volt a Police Alapítvány javára; témánk szempontjából azonban ennél érdekesebb, hogy - mint Vándor cikkéből kiderül - Forró Tamás nem járult hozzá a vele ez ügyben készített interjú közléséhez, kijelentve, hogy a tevékenységét ért kifogás hátterében a PB-vel feltűnően bő terjedelemben foglalkozó hetilap túlbuzgósága áll. Forró a cikk szerint egyértelművé tette, hogy "üzleti érdekeltségeit tekintve a Postabank érdekköréhez tartozik". Ugyancsak egy PB-ügyben bemutatott Forró-produkciót kifogásolt Vándor idén márciusban az ORTT-hez eljuttatott panaszában, melyet a Panaszbizottság április 16-án megalapozottnak talált. Az inkriminált Kereszttűzben című műsorban Forró Fekete Gy. Attila és Bartus László újságírók társaságában Auth Henriket, a PB Princz utáni (volt) elnökét kérdezte, felütésként azt szegezve az egykori bankelnöknek, hogy "csupán idő kérdése, hogy a gyanúsítottak közé kerüljön". A riporter ugyanakkor elhárította Auth azon javaslatát, miszerint szerencsésebb volna, ha Forró postabankos érdekeltségeinek rövid ismertetését követően térnének rá a Postabank 1998 utáni túlkonszolidálásának ügyére. A Panaszbizottság megállapította: Vándor Ágnes beadványa, hogy tudniillik Forró "külső szemlélő számára is egyértelmű vehemenciával támadta Auth Henriket", megalapozott. A tanács "rendkívül aggályosnak tartja, ha a műsor szerkesztője érintettségre tekintet nélkül lehetővé teszi bárkinek is a közreműködését egy kérdés fejtegetésében. Ez ugyanis - mint az adott konkrét és panasz tárgyát képező műsorszámban meg is valósult - valóban veszélyezteti a kiegyensúlyozott és tárgyilagos tájékoztatást" - fogalmaz a Panaszbizottság nyilatkozata.

https://magyarnarancs.hu/belpol/forro_tamas_uzletemberi_es_mediakarriere_foglalkozasa_riporter-61471

https://web.archive.org/web/20220518233528/https://magyarnarancs.hu/belpol/forro_tamas_uzletemberi_es_mediakarriere_foglalkozasa_riporter-61471

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/forro-tamas-uzletemberi-es-mediakarriere-foglalkozasa-riporter

Magyar Narancs

hungarian-news

2003-10-16 00:00:00

„Hamisan könyvelték a pénzeket” (Pető Iván, az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke)

Pető Iván (SZDSZ), az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke Megalapozatlannak találta a Polt Péter vezette Legfőbb Ügyészség a Magyar Televízió Rt. indokolatlan költekezése és egyéb gazdasági anomáliái miatti feljelentések mindegyikét. A köztévé kulcspozícióiban közben személycserék történtek, és az új médiatörvény első szakmai munkaanyaga is elkészült a Miniszterelnöki Hivatalban. Pető Iván: Valóban elfogadhatatlannak tartom azt, ami történt. Nem vagyok jogász, csak a józan, hétköznapi észre hagyatkozhatom. A Legfőbb Ügyészség azzal utasította el a mi beadványunkat és az MTV Rt. gazdálkodásával kapcsolatos többi keresetet is, hogy az akkori elnök, Szabó László Zsolt nem járt el rosszhiszeműen, amikor a dolgozóktól előre levont jövedelemadót és társadalombiztosítási járulékot más célokra költötte el. Az indoklás egyik sarkalatos pontja szerint volt a tévének egy olyan törvényi kötelezettsége, hogy egyre növekvő arányban foglalkoztasson külső szállítókat, ezért ezek kifizetésével nem késlekedhetett. Mi a panaszunkban rámutattunk, hogy az ügyészség állításával szemben a médiatörvénynek nincsen ilyen pontja, amit el is ismertek, de a döntésen nem változtattak. Polt Péter érvelése más pontokon is sántít. Egyrészt mi nem Szabó László Zsolt, hanem ismeretlen tettes ellen tettünk feljelentést; tehát ha az ügyészség úgy véli, hogy nem Szabó idézte elő a törvénytelenséget, mert kényszerhelyzetben volt, akkor tovább kellene keresni a felelőst. Másrészt az Országgyűlés a Fidesz-kormány alatt visszamenőleg megfizette az MTV helyett ezeket a közterheket, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy egyben helyeslően tudomásul is vette ezt a - nevezzük nevén - adócsalást. Ha bármely más vállalkozó ilyet tesz, az bűncselekménynek számít. A magyar jog nem ismer olyat, hogy a tulajdonviszonytól függően egyes cégek adott gazdasági kényszerek hatására a kötelező normáktól különbözően járhassanak el. Hiszen akkor egy vécé-papír gyártó is mondhatná azt, hogy ha ő nem működteti az üzemeit, akkor a vécépapír-ellátásban alapvető hiány keletkezik, ezért ő az szja-előleget kénytelen termelési célokra fordítani. Józan ésszel belátható az is, hogy amikor levonták ezeket a járulékokat a dolgozóktól, és a televízió folyó kiadásait finanszírozták belőlük, akkor megsértették a könyvelési előírásokat, hiszen az szja-előlegek nem fordíthatók erre. Vagyis hamisan könyvelték ezeket a pénzeket. Ez egy zárt, logikus gondolatmenet. Nyilvánvaló, hogy az ügyészség álláspontja helytelen ebben a joginak látszó, de valójában politikai jellegű konfliktusban. Az is szokatlan továbbá, hogy az ügyészség az Állami Számvevőszék (ÁSZ) feljelentését is megalapozatlannak találta. MN: Az ÁSZ adó- és járulékügyben nem tett büntetőfeljelentést, csak a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt. PI: Az ÁSZ jóval később tette meg a maga feljelentését, ezért nem kezdeményezett eljárást azokban az ügyekben, ahol ezt már mások megtették. `k az úgynevezett visszafoglalkoztatásokat kifogásolták. Az MTV megállapodott a kormánnyal, hogy az elbocsátások miatt kifizetendő végkielégítéseket az állam átvállalja, annyi kikötéssel, hogy ha már egyszer radikálisan csökkentik a dolgozói létszámot, akkor ne szivároghassanak vissza az emberek. Ehhez képest az történt, hogy rengeteg embert kirúgtak, és még csak nem is szakmai alapon, hanem egy politikai tisztogatás részeként, és másokat vettek fel helyettük ugyanarra a posztra, illetve az elbocsátottak egy részét más módon tovább foglalkoztatták. Ez az ügy jelenleg is folyamatban van, de ez csak csepp a tengerben. Mi a megszüntető határozat elleni panaszunkban 19 oldalon keresztül soroltuk a kifogásainkat. Például azt, hogy miért fizettek annyit a külső beszállítóknak, és miért voltak ezek között olyanok, akiknek soron kívül fizettek. Nem vizsgálta az ügyészség azt sem, hogy az Ezüsthajó Kft. vagy Vitézy László cégei indokoltan szerepeltek-e annyiszor a köztévé szerződéses partnerei között. Önmagában abszurd, hogy Vitézy mint az egyik fő belsős műsorkészítő egyben jelentős beszállítója is volt az MTV-nek. A látszat mindenképpen az, hogy az ügyészség mint vádhatóság mindenféle technikákkal igyekezett megakadályozni, hogy bíróság elé kerüljenek ezek az ügyek. MN: Egy lehetőségük még mindig maradt, hogy pótmagánvádas eljárásban önök képviseljék a vádat, igaz, nyomozati hatáskör nélkül. Ettől várható eredmény? PI: Ilyet kizárólag az indítványozhat, aki bizonyíthatóan önmaga is sértett. MN: Lehet-e sértett a köz? PI: Kérdés, hogy Haraszti Miklós mint a tulajdonosi testület tagja vagy én mint a közpénzek elköltésére az átlag állampolgárnál nagyobb rálátással bíró egyén, akinek a felelőssége is nagyobb, vajon képviselhetjük-e a sértettek érdekeit. Ez vitatott. Azt a legfőbb ügyész egyik helyettese is nyilatkozta, hogy közpénzek elpazarlása ügyében mindenki sértett, de nem világos, hogy mindenki megfogalmazhat-e pótmagánvádat. Ha rigorózusan értelmezzük a vonatkozó szabályokat, akkor - ad absurdum - csak maga a sikkasztó tehet feljelentést, illetve az utódja, mint azt a Millenáris Kht.-nál láttuk. Ebben az esetben például az MTV új vezetője. De a jogalkotónak nyilván nem lehetett az a célja, hogy közügyekben pótmagánvádat csak ők tehessenek. Ha mégis ez az értelmezés győz, akkor meg kell változtatni a jogszabályt, hogy egy szélesebb kör élhessen ilyen ügyekben pótmagánváddal. Ebben a konkrét esetben a pótmagánvádas indítványt a televízió kuratóriumi elnöksége mint tulajdonosi testület vállalja. Ennek tagjai vagyonukkal is felelnek a gazdálkodásért, ezért sértetti mivoltukat aligha lehet megkérdőjelezni. Persze azt sem lehet kizárni, hogy e jogot arra hivatkozva vitatják majd el tőlük, hogy a kérdéses időszakban nem ilyen összetételű volt a testület. MN: Amikor az ehhez hasonló lépések miatt a kormányoldal felveti Polt Péter menesztését, az ellenzék a független demokratikus intézmények elleni kormányzati támadásról beszél. PI: Én a jogállamiság híve vagyok, de azt kell mondanom, hogy a jogállam gyakran védtelen a jogállam alapelveit figyelmen kívül hagyó vagy azokat lazán kezelő, egyébként jogállami módon hivatalba került emberekkel szemben. Ezt Hitler-effektusnak is szokás nevezni; a későbbi Führer demokratikus úton került hatalomra, és mégis totális diktatúrát valósított meg. Természetesen nem Polt Péter személyét állítom vele párhuzamba, hanem a jelenséget, illetve a mechanizmust. Ha feltételezzük, hogy a legfőbb ügyész nem a köz érdekeit képviseli, hanem elfogult, akkor igen szerények az eszközök a visszahívására. A parlamenti többségnek reálisan nézve nincsen más eszköze, mint szóvá tenni a kritikáit. Ha a csillebérci úttörőtábor ügyében például az ügyészség feladatának megfelelően vádhatóságként lép fel, mert véleménye szerint kevesebbet fizettek az ingatlanért, mint amennyit ért, akkor felmerül, hogy miért nem teszi meg ugyanezt a hírhedt Millenáris-ügyben, ahol teljesen világos, hogy aránytalanul drágán vásárolták meg azokat az órákat. Nem politikai előítéletről van tehát szó Polt Péterrel szemben, hanem egy sajnálatos tapasztalatról. A döntéseik logikátlanok, ami azt az érzetet kelti, hogy az igazságszolgáltatás bundázik. Ez bizonyosan nem tesz jót az igazságszolgáltatás tekintélyének. MN: Visszatérve az MTV belső ügyeire: a napokban menesztették Merényi Miklóst, a Híradó főszerkesztőjét. Ez hagyományosan egy politikailag kényes poszt. A stratégiai igazgatóság élére azt a Kósa- Somogyi Györgyöt nevezték ki, akit az SZDSZ nem támogatott tévéelnöki jelölésekor, a közéleti műsorokért pedig ezentúl az MDF-hez közel állónak mondott Dobos Menyhért felel. Az összeesküvés-elméletek hívei akár arra is gondolhatnak, hogy folytatódik a köztévé pártok közti felosztása, illetve hogy született egy háttér-megállapodás: az MDF is megszavazza Ragáts Imrét tévéelnöknek, ha egyik embere kap egy fontos pozíciót a vezetésben. PI: Az, hogy az SZDSZ-es kurátorok nem támogatták Kósa-Somogyi Györgyöt korábban, még nem jelenti, hogy semmilyen posztot nem tölthet be az MTV-ben. Ragáts Imre részéről akár gesztusnak is tekinthető, hogy riválisát maga mellé vette. Mondom ezt azzal együtt, hogy fogalmam sincs, mit csinál egy stratégiai igazgató abban a helyzetben, amikor az intézmény mindennapos anyagi gondokkal küzd. Ugyanakkor, ha már egyszer a kuratóriumi elnökségben pártdelegáltak vannak, akkor a televízió elnökének is politizálnia kell, vagyis vala-miképpen figyelembe kell vennie, hogy az elnökségi tagok hogyan látják garantáltnak a kiegyensúlyozottságot. Elképzelhető tehát, hogy a fele részben MDF-es delegáltakból álló testület Dobos Menyhértben látja a garanciát. Ez önmagában nem oszt, nem szoroz, ettől még nincs szó direkt pártirányításról és alkuról sem feltétlenül, inkább kölcsönös ellenőrzésről. Az természetes, hogy az MDF-es kurátorok minden eszközzel megpróbálják a keresztény-konzervatív-nemzetinek nevezett elképzeléseiket képviselni, és ennek a személyes garanciáit is igyekeznek megteremteni. Ebben semmi kivetnivalót nem látok, feltéve, hogy nem születnek olyan műsorok, amelyek kimondottan egyetlen, jól meghatározható eszmerendszerhez kötődnek. MN: A pártatlanság másik garanciája az, ha a köztévé anyagilag nem függ a mindenkori kormány jóindulatától. Ön többször szorgalmazta a normatív finanszírozás megteremtését, bár problematikus megállapítani, hogy mekkora műsor-előállítási költséget vegyünk mindehhez alapul. PI: Fontos megállapítani, hogy az MTV most nominálisan annyi pénzből működik, mint 3-4 évvel ezelőtt, a költségeket tehát némiképp sikerült visszafogni. Vannak könnyen megfogható tételek, mint a frekvenciahasználati díj vagy az épületek, eszközök és az alapszemélyzet költségei. A televízió vezetői szerint ezek 30-33 milliárdot tesznek ki. A költségvetés ugyanakkor csak nagyon pontosan meghatározott esetekben adhat pénzt a köztévének, esetenként persze EU-kampány vagy alaptőke-emelés címén a törvényes keretek határát súroló megoldásokkal is hozzájárul a működési költségekhez. Azt, hogy 1500-an dolgoznak az MTV-ben vagy hogy valóban 30 milliárd a működési költsége, mindenki hajlamos egyfajta természeti törvényként tekinteni. Jelenleg még hiányoznak a pontos, részletekbe menő számítások, és annak a normatív meghatározása, hogy például a külső gyártású műsorokért mennyit lehet kiadni. MN: Az előfizetői díj megszüntetése csak fokozta volna az anyagi kiszolgáltatottságot, nem? PI: Az előfizetési díjról korábban is az Országgyűlés határozott. Azzal, hogy a kormány ezt átvállalta, ez még ugyanúgy egy normatív rendszer marad. Az már problematikusabb, hogy a kormány azt az összeget vállalta át, ami csupán az előfizetők 60 százalékától folyt be - a többiek ugyanis egyszerűen nem fizették. Egy magánember a gyakorlatban megteheti, hogy nem fizet, egy kormány azonban semmivel nem igazolhatja ezt. További visszásság, hogy a köztévé mintegy kétszer annyi frekvenciahasználati díjat fizet, mint a kereskedelmiek, és az MTV még az áfát sem igényelheti vissza, szemben a kereskedelmi tévékkel. Amíg ezek a kérdések nem oldódnak meg, az MTV Rt. továbbra is rendszeres pótlólagos forrásokra szorul; éppen ezt lehetne elkerülni egy normatív támogatási rendszerrel. MN: A parlamenti erőviszonyok ismeretében mennyire lehet komolyan venni azt a Miniszterelnöki Hivatalon belül elkészült szakmai anyagot, amely egyes remények szerint egy új médiatörvény alapját képezhetné? PI: Én is támogattam, hogy egy, a látványos politikai elkötelezettségektől mentes szakértői csoport kezdje el ezt a munkát, és ne pártegyeztetésekkel indítsunk. Először készüljön el egy világos, az intézmények működtetésére képes, szakmailag vállalható koncepció, legyenek szakmai viták, azután jöhetnek a politikai érvek. Ha a Fidesz nemet mond, akkor persze nem lesz új médiatörvény. A tervek szerint a kormány 2005-ben a parlament elé viszi a javaslatát - a többi már csak politikai akarat kérdése. Bugyinszki György

https://magyarnarancs.hu/belpol/hamisan_konyveltek_a_penzeket_peto_ivan_az_orszaggyules_kulturalis_bizottsaganak_elnoke-63813

https://web.archive.org/web/20150609230000/http://magyarnarancs.hu/belpol/hamisan_konyveltek_a_penzeket_peto_ivan_az_orszaggyules_kulturalis_bizottsaganak_elnoke-63813

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/ahamisan-konyveltek-a-penzeketa-peto-ivan-az-orszaggyules-kulturalis-bizottsaganak-elnoke

Magyar Narancs

hungarian-news

2003-10-09 00:00:00

Szász Károly és a kormánypártok: Tüske a köröm alatt

Szász Károly és a kormánypártok A bankfelügyeleti elnök utódlását a politika eddig mindig erőből oldotta meg, noha a jogalkotók a megbízatást nem véletlenül tervezték a választási ciklusnál hosszabb - hatéves - időszakra. Az MDF-es Botos Katalin 1994-ben a kormányváltás miatt távozott, Tarafás Imrét később az akkori pénzügyér, Járai Zsigmond szekálta ki, míg Rusznák Tamás 1996-ban és Szalkai István 2000-ben a tervezett szervezeti átalakítások miatt vette kalapját. A jelenlegi elnök, Szász Károly iránti széles körű politikai bizalom már a kezdetektől hiányzott: az összevont "szuperfelügyelet" vezetőjét 103 ellenszavazattal választotta meg az Országgyűlés 2000 tavaszán, ami előrevetítette a kormányváltást követő konfliktusokat.Szász Károly szerint a parlamenti választásokat követően az új pénzügyminiszter, László Csaba megfenyegette: ha nem távozik önként, "bizonyos információk sajtóban való megjelenését, melyek terhelőek lehetnek rá nézve", nem tudja megakadályozni (Népszabadság, 2002. november 20.) A miniszter cáfolta Szász állítását, az első csörte - a későbbiekhez hasonlóan - mégis a médián keresztül zajlott tavaly augusztusban. Ekkor már túl voltunk a kormány által elrendelt adatmentési hercehurcán, melynek során a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) és az APEH sikerrel szabotálta azt a kérést, hogy a május végi állapot szerint rögzítsék a meglévő adatállományt. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos utólag a renitenseknek adott igazat. (Az adatmentési lufiról lásd: Vigyázz! Frissen másolva!, Magyar Narancs, 2003. február 2.) Attak neki Szász Károly elsőként a Magyar Fejlesztési Banknál (MFB) folytatott felügyeleti vizsgálat miatt került a koalíció célkeresztjébe, mert 1. sokáig nem is vizsgálta a bankot, 2. amikor megtette, az eredményt csak a tavalyi országgyűlési választások után hozta nyilvánosságra. Zdeborsky György, az Orbán-éra alatt 150 milliárdos hiányt produkáló MFB újonnan kinevezett elnöke úgy vélte, a felügyelet nem tett semmit a közpénzek pazarlása ellen (ami egyébként a PSZÁF-nak nem feladata), és a kereskedelmi bankokkal sokkal szigorúbban járt el, mint az állami tulajdonú MFB-vel szemben. (Erre nézve Zdeborskynak lehettek tapasztalatai, hiszen a CIB Bank vezetői posztjáról épp a felügyelet vizsgálatainak köszönhetően kellett 2001-ben távoznia.) Zdeborsky a PSZÁF szakmai munkáját kritizálva a Magyar Bankszövetség állásfoglalására hivatkozott, ám a szervezet közleményben tudatta: a PSZÁF-vizsgálatok minőségét sosem kritizálták a minisztérium előtt. 2002 nyarán került nyilvánosságra, hogy a PSZÁF az előző kormányzati ciklus egyik kedvezményezett cégét, a Defend Kft.-t bízta meg őrző-védő feladatokkal. Ekkoriban ismertette a kormány tőzsdeélénkítő programját, melynek keretében 2003-tól a felére csökkennek a felügyelt kör PSZÁF-nak fizetendő igazságszolgáltatási díjai, ami egymilliárd forintnál is több bevételkiesést jelentett a hatóságnak. Mivel a törvény szerint a díjak megállapításakor a pénzügyminiszternek figyelembe kellett volna venni a felügyelet véleményét, az intézkedés a szervezet pénzügyi függetlenségét támadta - vélik bankfelügyeleti forrásaink. 2002. november-decemberben a hatóságnál helyszíni vizsgálatot folytatott a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi), a jelentés február végén készült el. Ezzel párhuzamosan a közpénzügyi államtitkárságon is információkat gyűjtöttek Szászról; Keller László feljelentése ez utóbbiak alapján készült, amit májusban Polt Péter legfőbb ügyész továbbított a Fővárosi Főügyészséghez. A nyárelőn több fronton megindult a kampány a felügyelet elnöke ellen. A Tévé ügyvédje házigazdája, Juszt László a Premier Önkéntes Nyugdíjpénztár történetét tálalta úgy, mintha a PSZÁF nem rendelt volna el tagfelvételi zárlatot és nem kezdeményezte volna a pénztár felszámolását a Fővárosi Bíróságon már 2000 decemberében, és felelősség terhelné a több ezer károsult bent ragadt követelése miatt. Közben részletek szivárogtak ki az egyébként titkos Kehi-jelentésből, valamint felbukkant egy ismeretlen eredetű, PSZÁF-vélemények szerint az elnök lejáratására készített húszoldalas anyag. Ez az összeállítás idézte a Kehi-jelentést, a közpénzügyi államtitkárságon összegyűjtött iratokat, valamint egy akciótervet vázolt Szász elmozdítására. Juszt László feltehetőleg az ebben foglaltakat olvasta az elnök fejére a megveretése előtt készített interjúban (június 25., felvételről), bár a sajtóban közöltek alapján úgy tűnik, hogy valamennyi dokumentum megbuherált változata a másiknak. A kormány a titkos, majd nyilvánosságra hozott Kehi-jelentést - a PSZÁF észrevételeivel kiegészítve - június 4-i ülésén elfogadta. A közpénzügyi államtitkár akciója nyomán az ORFK júliusban elrendelte a nyomozást a felügyelet működése ügyében. (Információink szerint ez főként annak tudható be, hogy az új büntetőeljárási törvény értelmében az ügyészségnek a nyomozást akkor is meg kell indítania, ha a feljelentésről nem tud megalapozottan dönteni.) A PSZÁF-kormány meccs eddigi utolsó szakasza egy augusztusi kormányfői rádióinterjúval indult (Klub Rádió, augusztus 18.), amelyben Medgyessy Péter félreérthetetlenül Szász menesztését helyezte kilátásba. Ehhez képest az Országgyűlés az őszi ülésszak első hetében mégsem kezdeményezte az elnök felmentését. Ennek oka éppúgy lehet a költségvetés elkészítésének a szorítása, mint a Szász-kérdés túlpolitizáltsága vagy az SZDSZ-nek az ügyben kinyilvánított tartózkodása. (A kisebbik koalíciós párt szerint Szász - politikai szerepvállalása miatt - alkalmatlan a független felügyelet vezetői posztjára, menesztése azonban "nem időszerű".) A Pénzügyminisztérium (PM) az alkotmány ünnepén mindenesetre külön vizsgálatot rendelt el a PSZÁF felelősségének tisztázására a brókerügyben; egyes hírek szerint ennek eredménye és a felügyelet gazdálkodásával összefüggő bűnlajstrom együtt szolgáltatta volna a szeptember eleji casus bellit. Felügyelet nélkül Szász minden egyes nyilatkozatában hangsúlyozza: "tiszteletben kell tartani a felügyelet függetlenségét". Nézzük hát, mit jelent mindez a PSZÁF-ról rendelkező 1999. évi CXXIV. törvény tükrében. Először is: a felügyelet "nem állam az államban"; a kormány irányítása alatt működik, elsődlegesen neki tartozik éves beszámolási kötelezettséggel, szakmai felügyeletét a pénzügyminiszter látja el, költségvetése pedig a pénzügyminisztériumi fejezeten belül - igaz, elkülönítetten - szerepel. A felügyelet elnökét a miniszterelnök javaslatára az Országgyűlés választja meg és hívja vissza, a munkáltatói jogokat a kormány nevében a pénzügyminiszter gyakorolja; így értelemszerűen a PSZÁF-elnöknek is van "főnöke". Ha csupán ezt nézzük, a felügyeleti függetlenség sokkal gyengébb, mint amit a sajtóban a felügyelet és Szász "érinthetetlenségéről" vélelmeznek. A felek számára valószínűleg jobb lett volna, ha az elnököt konszenzusos alapon, a pártok megegyezésével nevezték volna ki; így például a jegybankelnök apanázsához rögzített fizetést sem lehetne "júdáspénznek" titulálni. A képlet azonban nem ilyen egyszerű. A státust rendező jogszabályok mellett a törvény tartalmaz olyan kitételeket, amelyek a felügyelet önálló szakmai működését garantálják: új feladatot csak törvényi felhatalmazás útján írhatnak elő a hivatalnak, saját feladatkörében nem utasítható, valamint konkrét határozataival szemben közigazgatási eljárás keretében nincs helye fellebbezésnek. Ezek a pontok azt teszik lehetővé, hogy a bankfelügyelet az ellenőrzésére bízott szektor működésével kapcsolatos szakmai észrevételeit szuverén módon alakíthassa ki. A törvény ellenben nem rendezi, hogy a PSZÁF szakmai működését és gazdálkodását mely szervezet és milyen rendszerességgel felügyelje; a pénzügyminiszter mandátumát pedig nem töltötték meg szakmai tartalommal. (Szász például elfogadná, ha felügyeletét az Állami Számvevőszék - ÁSZ - vizsgálná; de egyrészt kérdés, az ÁSZ hatáskörében milyen adatokhoz férhet hozzá, másrészt egy állami hivatal ellenőrzése mégsem kívánságműsor.) A felügyelet érvelése gyakorlatilag erre a joghézagra épül, kiegészülve a titokvédelemre vonatkozó kötelezettségekkel és a "miniszter elfogultságára" utaló tézissel. E szerint a logika szerint a PSZÁF-vizsgálat elvégzésére a megbízott Thuma József közigazgatási államtitkár nem jogosult, mivel nem a PM a felügyeleti szerv, hanem maga a miniszter, aki viszont a vizsgált időszakban a bankban dolgozott, ezért az ügy tárgyilagos megítélése a PSZÁF szerint tőle nem várható el. (A minisztériumi bizottság kérdéseire a PSZÁF ennek ellenére a titokvédelmi szabályok tiszteletben tartásával válaszolt.) Eltekintve attól, hogy a felügyelet jogi érvelése megalapozott-e (szerintük nyilván igen, a kormányzat szerint nyilván nem), egyvalamiben következetesnek tűnik: a Szász vezette hatóság régi törekvése érhető tetten a szakmai függetlenség szélesítéséért. Az elnök már hivatalba lépésekor azt nyilatkozta: nem érzi úgy, hogy a felügyeletnek a gyakorlatban a PM egyik osztályaként kellene működnie (Figyelő, 2000. április 20-26.). Később megpendítette, hogy a Magyar Nemzeti Bankhoz hasonlóan a PSZÁF-nak is részvénytársasági formában kellene működnie, illetve kívánatos volna, ha megkapná a hatáskörön belüli rendeletalkotási jogot. Mivel a felügyelet átvilágítására a kormányzatnak aligha van jelenleg olyan eszköze, amelynek jogszerűsége vitán felül áll, az elnök elmozdítása felettébb kockázatos lépés, kivált a jelenlegi politikai kontextusban. Szász felmentéséhez alapos, felróható indok kell; ráadásul a döntéssel szemben a köztisztviselői törvény értelmében munkajogi bírósághoz fordulhat jogorvoslatért. Mindent összevetve a helyzet a következő: bár az elnök státusában nem független, pozíciójából kirobbanthatatlan. Miért ne menjen? Aligha lehet kétségünk afelől, hogy az Orbán-kormány mit tett volna azzal a szuperfelügyelővel, aki a Horn-ciklus idején a nagyobbik kormányzó párt vezetőjének tanácsadójaként így nyilatkozott volna lapunknak: "Nagyon nagyra értékelem a miniszterelnök urat, és örülök, hogy tanácsára lehetek. Úgy tekintem ezt a munkát, hogy tulajdonképpen nem ő tanul tőlem, hanem én tanulok tőle és azoktól, akik ebben a testületben velem együtt tagok." Mert Szász ezt mondta tavaly nekünk. ("Nincsenek szent tehenek", Magyar Narancs, 2002. február 21.) Szász a politikai hovatartozását, világnézeti preferenciáit soha nem rejtette véka alá: ami nem baj, ha az nem befolyásolja a tevékenységét. Az elnök politikai függetlenségének alátámasztására gyakran idézi azt az esetet, amikor még a Konzumbank vezérigazgatójaként megakadályozott egy olyan, biztos bukásnak ígérkező üzletet, amit az anyabank, az MFB vezetősége forszírozott. A polgári mondavilág szerint a kormányfő ekkor figyelt fel személyére, mondván, hogy aki még Simicska Lajos akaratával is szembeszegül, az állami tisztviselő a talpán. Amikor 2001-2002-ben a korábbi gyakorlathoz képest szokatlan keménységgel lépett fel a PSZÁF a tilosba tévedt pénzügyi szolgáltatókkal szemben, és többmilliós büntetéssel sújtotta őket, elterjedt az a vélemény, hogy a hatóság bírságpolitikája nem kiegyensúlyozott. Egyrészt úgy vélték, hogy a felügyelet rászállt egy bizonyos körre ("a moszkovita bankárokra rájárt a rúd"), másrészt vitatták a kiszabott bírságok arányosságát, azaz úgy tartották, a különböző szolgáltatókra az azonos szabálytalanságért kivetett büntetések öszegei nem voltak pariban. A PSZÁF ezt cáfolandó a honlapon is olvasható bírságpolitikai alapelvekből vezette le az elmúlt évek büntetéseit, amelyek nemcsak az elkövetett szabálytalanságok, hanem a hitelintézetek nagyságától (alaptőkéjének mértékétől) is függtek. Jó néhányan ugyanezt a tendenciát látták megismétlődni a Pannonplast-ügyben: a PSZÁF az MSZP közeli Britton-csoportot meszelte a konkurens, fideszesnek tekintett Karsai-holding ellenében (amely a legutóbbi hírek szerint karnyújtásnyira van attól, hogy átvegye a Pannonplast irányítását). A K&H Equities-ügybeni PSZÁF-felelősséget firtatók véleményüket arra alapozzák, hogy 1998-ban a felügyelet jogelődje a K&H Brókerház Rt.-nél felfedezett egy magánnyilvántartást, aminek a megszüntetését a későbbi vizsgálatok során az integrált felügyelet nem követte nyomon. Azt, hogy ez mulasztás volt-e, avagy valaki szándékosan becsukta a szemét, a rendőrségnek kell kiderítenie. A PSZÁF ellenben azt is vitatja, hogy hozzáférhetnek-e olyan adatokhoz, melyeket a bank nem bocsát a rendelkezésükre; ebben az esetben a bank belső ellenőrzésének és a könyvvizsgálónak is észre kellett volna vennie a szabálytalanságokat. Szászt mind kevésbé burkolt, posztjával mindenképpen összeférhetetlen politikai megnyilatkozásai diszkreditálhatnák - például aggályos, ha bármely állami köztisztviselő bármely miniszterelnökről cáfolhatatlan bizonyíték prezentálása nélkül jelenti ki, hogy a kormányfő egy bűnügyben "érintett". Igen ám, csakhogy a törvény, azon kívül, hogy az elnök politikai funkciót, illetve valamely párt nevében vagy érdekében nyilvános közszereplést nem vállalhat, nem fogalmaz meg más tiltó rendelkezéseket. Pedig a június 16-i megveretését követő nyilatkozata, amikor magától értetődően beszélt "politikai bűncselekményről", alapos szereptévesztésre vall, mint ahogyan az is, amikor a Magyar Nemzettel feltűnő harmóniában jelezte Medgyessy, László Csaba és Draskovics Tibor "érintettségét". Noha Szász utólagos magyarázata szerint a kifejezést inkább a feddhetetlenség antinómiájaként, mintsem az elfogultság - jogi kategóriájának - szinonimájaként használta, jóval egyszerűbbnek tűnő személyiségi jogi pereket is buktak már el a bíróság előtt másokat hírbe hozó nyilatkozók. Szász számlájára alapos okkal e nyilatkozatók írhatók; az csupán a felügyelői folklór része, hogy lábadozása idején ottonában félmeztelenül fényképezkedett Jürgen Köppennel, az EU rendkívüli meghatalmazott nagykövetével, miközben vigyázott rá, hogy a lakás értékeit sötét drapéria takarja a tévénézők kíváncsi szemei elől. Mádl Ferenc köztársasági elnök és Járai Zsigmond jegybanki elnök, akinek a kamat- és inflációs politikáját tavaly még a felügyeleti elnök vette védelmébe a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével szemben, "természetes szövetségesként" állt ki Szász mellett. Az elnök - PSZÁF-források szerint - a Fidesz vezetőinek "politikai segítségét" ugyanakkor nem kérte. Az sem tűnt végzetesnek, hogy a kormánypártiak - joggal vagy némi paranoiával, ebből a szempontból mindegy - "bizonyos folyamatot" véltek felfedezni a nyáron történtekben (Orbán lisszaboni beszéde, Szász megverése, a kormánytagok körüli botránykeltések). Szász politikai renoméjának informátoraink szerint szeptember elejéig nem ezek a kéretlen támogatások ártottak, hanem a jobboldali sajtó; az, ahogyan a brókerügyet tálalták. Ami tény: a látszat egyértelműen azt mutatta, hogy a Magyar Nemzet exkluzív információinak a forrása csak a felügyelet lehet (például László Csaba kétszázmilliósnak mondott, valójában húszmilliós lakáshitel-szerződése), melyeket a PSZÁF a banktitok semmibevételével szivárogtat ki. A fokozatosan adagolt félinformációk és csúsztatások a másik oldal szemében demonizálták a PSZÁF-elnököt, és azt sugallták, hogy "mennyi mindent tudhat még róluk"; információkat csepegtethet bármely baloldali politikus bankszámlájáról, olyasmit "tudhat" a forint júniusi sáveltolásával kapcsolatban, ami nem lenne jó, ha kiderülne és így tovább. (Lehet, hogy véletlen egybeesés csupán, de akár Szász és az ellenzék közti összejátszásra utalhat a volt Fidelitas-programújság, az Utolsó Figyelmeztetés most futó, igen költségesnek tűnő óriásplakát-kampánya is.) Hogy a kormánypártiak félelme indokolt-e, és Szász valóban politikai szerepet vállaló igazságosztónak képzeli magát, avagy, mint a vele rokonszenvező források állítják, sorozatos félreértésekről és rémképfestésről van szó, idővel elválik. Szász legutóbbi nyilatkozatai mindenesetre semmit sem tettek a kormánypárti gyanakvás eloszlatásáért. Szakmai alapon A felügyelet elnöke szeretné, ha működését szakmai tevékenysége alapján ítélnék meg. Úgy véli, annak sincs akadálya, hogy 2006 után is (amikor mandátuma lejár) folytathassa munkáját. Környezete szerint Szász Károly megbízatását küldetésként éli meg; maximalizmusa miatt nem könnyű vele együtt dolgozni. Munkatársai nem a politikai szimpátia alapján gyűlölik vagy szeretik. Azok, akik bírják a pörgést, és látják, hogy a munkának eredménye van, "nehéz természete" ellenére is elfogadják és tisztelik - legfeljebb a háta mögött mondják, hogy ennyi pénzért (évi 55 millióért) dolgozzon is sokat az elnök. (A felügyelet munkatársai, beleértve az eredetileg a piacról hozott kollégák alkalmazását segítő Budaglobál Kft.-t, már a köztisztviselői törvény szerinti illetményben részesülnek.) Egy másik forrásunk szerint Szásznak nincsenek igazi államigazgatási tapasztalatai, és "az utolsó szalmaszálat ragadta meg" a PSZÁF-elnöki poszttal. Azt általában nem vitatja senki, hogy irányítása alatt nagyon jó kép alakult ki külföldön a felügyeletről; a vállalatirányítási rendszer összemérhető vezető nyugati példákkal. A PSZÁF propagálta "tökélytől" némelyek a szájukat húzzák; pedig végbement a felügyelet integrációja: kialakultak az egységes elvek, működési normák, vizsgálati programok, megteremtődött a megfelelő infrastrukturális háttér, kialakult a ma használt monitoringrendszer. A piaci folyamatok passzív követéséről a hangsúly eltolódott a megelőzésre, erősödött a PSZÁF szolgáltató jellege. (Rendszeresen jelentkezik jogszabály-magyarázatokkal, bemutatja a nemzetközi irányelveket, szakmai konzultációkat tart.) A leglátványosabb változás természetesen a bírságpolitikában ment végbe: nyilvánosan, háttéralkuk nélkül kiszabott többmilliós büntetések vannak, melyektől azért nem kell hanyatt esni, mert hol vannak ezek az összegek a maximálisan kiszabható értéktől? Az egyes sajtóorgánumok hetek óta címlapon tartják a Szász-sztorit, bár az utóbbi napokban mintha lanyhult volna az érdeklődés; igaz, a két héttel ezelőtti PSZÁF-sajtótájékoztatón még úgy tűnt, az újságírók csak azért jelentek meg, hogy kiprovokáljanak egy elnöki kommentárt Medgyessy "érintettségéről". A dolgok jelenlegi állása szerint Szász néhány napnyi egérutat nyert; de az is elképzelhető, hogy a felügyeleti tanács ülésén nem hiába mondta Csányi Sándor, az OTP Bank Rt. első embere, hogy gyorsabb, jobb lett a szervezet működése Szász Károly vezénylete alatt. "Kételyeket és gondokat" sorolt fel Keller László a PSZÁF-fal összefüggésben a Miniszterelnöki Hivatal június 20-i sajtótájékoztatóján, ahol nyilvánosságra hozták azt a húszoldalas jelentést, amelyben a PSZÁF szerint "a Kehi vizsgálati jelentésének tervezete is felismerhető". A dokumentum szerint a felügyelet szabálytalan közbeszerzési eljárás során a piaci árnál magasabb értéken szerezte meg új, a Krisztina Plazában található irodájának bérleti jogát, miközben a régit ingyen visszaadta a minisztériumnak, ahelyett, hogy értékesítette volna. A házban 430 millióért épített ki bizonsági rendszert a Defend Kft., amire a felügyelet vezetése a vagyonkezelőtől vett fel kölcsönt. A PSZÁF a jogelődje által munkaerő-kölcsönzés céljából alapított Budaglobál Kft. részére teljesítésigazolások nélkül is fizetett, de többletjuttatást fizetett a felügyelet munkatársainak a munkakörükben szereplő feladatok elvégzéséért is. A dokumentum szerint több esetben elmulasztották a közbeszerzési eljárás lefolytatását, és a bírságbevételek egy részét szabálytalanul használták fel. Az irat megemlékezett politikai színezetű elbocsátásokról is. A PSZÁF cáfolta a vádakat. Részletes válaszát eljuttatta a portfolio.hu című internetes honlaphoz, amely a K&H Equities-ügyben rendszeresen lépéselőnyben tudósított más orgánumokhoz képest.

https://magyarnarancs.hu/belpol/szasz_karoly_es_a_kormanypartok_tuske_a_korom_alatt-62631

https://web.archive.org/web/20150628080206/http://magyarnarancs.hu/belpol/szasz_karoly_es_a_kormanypartok_tuske_a_korom_alatt-62631

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/szasz-karoly-es-a-kormanypartok-tuske-a-korom-alatt

Magyar Narancs

hungarian-news

2003-09-25 00:00:00

Mérlegpróba

n A Fővárosi Főügyészség hétfőn megszüntette a különösen nagy értékre elkövetett csalás, illetve hanyag kezelés gyanújával indított nyomozást a Happy End Kft., a Mert 2000 Rt. egy-egy vezetője és az Országimázs Központ volt tisztviselőjével szemben. A főügyészség szerint nem történt károkozás, a munkát a cégek rendben elvégezték. Keller László (MSZP) államtitkár, aki a határozatot "szégyenteljesnek" nevezte, nyolc napon belül panasszal él a döntés ellen; amennyiben így tesz, beadványáról Polt Péter legfőbb ügyész dönt. A Happy End és az Országimázs Központ a Fidesz-kormány sajátos közpénzkezelésének a szimbólumává vált; ám az egykori ellenzék és a sajtó nagy részének a vádjait az ügyészség nem igazolta vissza. Ezúttal sem, tehetjük hozzá; mert az elmúlt hónapokban ugyanígy rendben találtatott a Magyar Fejlesztési Bank, a Magyar Posta és a Defend, a Magyar Televízió, a privatizált állami gazdaságok, a volt sportminisztérium, a Millenáris Kht. és a martinsalakosház-akció minden, korábban megkérdőjelezett ügye. Fidesz-bérenc-e Polt, avagy épp ellenkezőleg, független szervezete mindenfajta politikai nyomásnak ellenállva, csakis a rá vonatkozó törvények alapján végzi a munkáját? Nézzünk néhány kényes ügyet. 1. A Simicska-Schlecht-Kaya Ibrahim-Joszip Tot-ügyet részben elévülés, részben bizonyítottság hiánya miatt lezárta. A hivatal akkori szóvivője egyszer kifakadt nekünk: vért izzadnak azért, hogy öt-hat év múltán valami peresíthető momentumra akadjanak, mégis mindenki az ő politikai elkötelezettségükről beszél. Miért nem a szervezet korábbi vezetőit cseszegetik amiatt, hogy évekig semmi sem történt? A kérdés jogos, de kételyeinket nem oszlatta el: hisz az ügyészség még tanúként sem hallgatta ki azt a "közeli" ügyvédet, aki egy munkanap leforgása alatt három olyan tranzakciót ellenjegyzett, amit ugyanazon útlevél bemutatásával kötött három különböző férfi. 2. Várhegyi Attila volt Fidesz-vezető és kormánytag ügyében az ügyészség következetesen képviselte a vádat: következetesen enyhén. 3. Az Orbán Viktor által 1998 augusztusában bejelentett "megfigyelési ügyben" mutatott legfőbb ügyészi teljesítményt azonban máig nem tudják hova tenni azok, akik Poltot részrehajlással vádolják: a Legfőbb Ügyészség megállapításai hivatalosan is megerősítették azt, ami egyébként az orbáni monológ másnapján is világos volt: az egész felhajtás kamu. 4. Az Orbán-kormány vitatott "gazdasági" tranzakciói közül eddig egy sem kapott "esélyt" az ügyészségtől, hogy bírói szakba jusson (talán a klassz óradíjért dolgozó fideszes ügyvéd-hon-atya ügye kivétel lesz). Kellerék sirámai, miszerint egyes esetekben az ügyészség érthetetlenül késlekedett a megfelelő intézkedésekkel, megalapozottnak tűnnek. Nehéz megérteni azt is, hogy például az Állami Számvevőszék elmarasztaló megállapításai a televízió gazdálkodásáról vagy országimázsügyben - és magának a legfőbb ügyésznek a korábbi kételyei - sem voltak elegendők ahhoz, hogy a gyanú legalább megmaradjon. Így ugyanis egy másik kerekedett, amiből az érintetteknek sokkal nehezebb lesz kikeveredni, mint mondjuk a Defendnek egy Keller-feljelentésből.

https://magyarnarancs.hu/publicisztika/merlegproba-53764

https://web.archive.org/web/20150701230239/http://magyarnarancs.hu/publicisztika/merlegproba-53764

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/merlegproba

Magyar Narancs

hungarian-news

2003-09-11 00:00:00

Az Informatikai Kormánybiztosság milliárdjai: Bottal ütik a nyomát

3 milliárd forintot kellene visszafizetni a központi költségvetésnek. A Kehi által vizsgált több mint 20 milliárd forintnyi támogatási összeg 84 százalékát - a jelentés szerint - szabálytalanul osztotta szét az IKB. Sík Zoltán volt informatikai kormánybiztos és Stumpf István volt kancelláriaminiszter szerint politikai megrendelésre készült, és valótlanságokat tartalmaz a Kehi anyaga.Aközponti költségvetési szervek 2000-2001-ben és 2002 első fél évében összesen 186,1 milliárd forinttal gazdálkodhattak az informatika terén, és ebből mintegy 133,6 milliárdot fel is használtak - állapította meg a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak a Narancs birtokába került jelentéstervezete. A Kehi ellenőrzése két fejezet, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) és a Belügyminisztérium (BM) előirányzat-felhasználását, az összes felhasználás 40 százalékát vizsgálta. A vizsgálat kiterjedt a Fidesz-kormány idején, 2000-ben a MEH-en belül létrehozott Informatikai Kormánybiztosság gazdálkodására: az IKB pályázatainak szabályszerűségére, a pályázatok bonyolításában közreműködő szervezetek támogatására és az informatikai célelőirányzatok egyéb célokra történő felhasználására, továbbá szúrópróbaszerűen vizsgálták a kormányzati portállal kapcsolatos kifizetéseket is. Sorozatos szabálytalanságok Az IKB-t a 100/2000. kormányrendelettel hozta létre az Orbán-kabinet; feladata a kormány átfogó információs politikájának kidolgozása, a központi költségvetési szervek rendszerjellegű informatikai beruházási fejlesztésének irányítása és felügyelete volt. Megszüntetésére a kormányváltás után került sor, az Információs Társadalom Program feladatai az IHM-hez, míg az Elektronikus Kormányzati Programhoz köthető feladatok a MEH-en belül létrehozott Kormányzati Informatikai és Társadalmi Kapcsolatok Hivatalához mint jogutód szervezetekhez kerültek. Az IKB 2000-2002 között meghirdetett 22 pályázatára összesen 23,9 milliárd támogatási keret állt rendelkezésre, amiből többek között közigazgatási szerveknek a kormányzati informatikai rendszerekhez kapcsolódását, hazai kis- és középvállalatok informatikai eszközökkel ellátását, önkormányzatok informatikai fejlesztését finanszírozták, felsőoktatási intézmények kutatócsoportjait és civil szervezeteket támogattak, köztisztviselők, pedagógusok, valamint bírák és ügyészek részére biztosítottak számítógépeket otthoni használatra. A Kehi a kiírt pályázatok 50 százaléka, 11 pályázat szabályszerűségét vizsgálta. A vizsgált 11 pályázatból 10-nél a Kehi a pályázati rendszer és a támogatás odaítélésének szabályait előíró rendeletek sorozatos megsértését állapította meg. A bírálóbizottsági jegyzőkönyvek gyakran csak a döntést követően vagy egyáltalán nem készültek el. A támogatási szerződések jelentős része nem felelt meg a jogszabályi követelményeknek - annak ellenére nem, hogy az IKB vezetése 11 pályázat támogatási szerződéseinek előkészítésére 20 ügyvédi irodával kötött megbízási szerződést, amiért összesen 228 millió forintot fizetett. A támogatási szerződések ügyvédi ellenjegyzését jogszabály nem írja elő, a Kehi szerint az ügyvédi ellenjegyzések több esetben pusztán formaiak voltak. Tíz pályázatnál a döntést nem az arra illetékes személy hozta meg, illetve nincs írásos dokumentum róla. Kilenc pályázat kiírása előtt nem kérték ki a Pénzügyminisztérium (PM) előzetes véleményét, hét pályázatnál nem hoztak létre bírálóbizottságot. Öt pályázatnál érvényes szerződések nélkül folyósították a támogatást, egy pályázatról pedig értékelés nélkül döntöttek. A Kehi szerint összességében a vizsgált 20,7 milliárd forint 84,1 százalékára, vagyis 17,4 milliárd forintra jogszabálysértő módon kötöttek támogatási szerződést. "Elvesztek az iratok" Az ellenőrzési pótlékkal növelt visszafizetési kötelezettség az IHM-et 13 milliárd, a MEH-et 3 milliárd forinttal terheli. Kármegelőzés címén 4,5 milliárd forint még nem folyósított szerződéses összeg kifizetésének felfüggesztését kezdeményezte a Kehi. Az ügyről Gál J. Zoltán kormányszóvivő is beszámolt a múlt kedden, hozzátéve, hogy az ellenőrzés nyomán hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az ellenőrzési hivatal. Sík Zoltán volt informatikai kormánybiztos - akit a 2001-es hírközlési törvénnyel kapcsolatos nagy összegű ügyvédi megbízások miatt hűtlen kezeléssel gyanúsított a rendőrség - a Narancs érdeklődésére úgy vélekedett, hogy a Kehi vizsgálata több ponton is megkérdőjelezhető. Sík szerint az IHM is elismerte, hogy a kormányváltás utáni átadás-átvételkor iratok tömkelege veszett el, így a Kehi nem vizsgálódhatott teljeskörűen: "Az, hogy valami nincs meg, nem bizonyítja azt, hogy az adott dokumentum soha nem is létezett." Ráadásul az iratok mai kezelőjének politikai szempontból nem áll érdekében az, hogy a Kehi ne tegyen elmarasztaló megállapításokat az IKB-ra. Sík egyébként a Kehi-jelentéstervezetet nem látta, noha elvben azt mint érintettnek véleményeznie kellett volna, és gyanúsnak tartja, hogy a többmilliárdos visszafizetési kötelezettséget éppen akkor állapítja meg a Kehi, amikor a koalíciós pártok forrásokat keresnek a jövő évre tervezett adócsökkentéshez. Sík büszke az IKB tevékenységére, amelyet eredményesnek tartott: "A pályázatok kiírása akkor az IKB által szakértők bevonásával és a szakma teljes egyetértésével kidolgozott Nemzeti Információs Stratégia mentén zajlott, ezzel szemben az IKB utódjának, az IHM-nek máig nincs elfogadott stratégiája, pályázatait ad hoc jelleggel írja ki, ami alól csak azok a pályázatok voltak kivételek, amelyeket az IHM az IKB-től vett át." Az állítólag jogszabálysértő kifizetésekről Sík kijelentette: mivel az IKB nem volt önálló költségvetési szerv, minden pénzfolyósításhoz a MEH illetékes munkatársainak ellenjegyzése kellett. Az utalványozást is a MEH intézte - a volt informatikai kormánybiztos szerint azok a vezető tisztségviselők, akik ezt megtették, még ma is a helyükön vannak, és nem valószínű, hogy meg mertek volna kockáztatni bármilyen szabálytalanságot. Az ügyvédeknek is azért fizetett az IKB, hogy ellenjegyzésükkel garantálják a jogszabályi megfelelőséget. Miután az IKB kétéves működése során nagyjából 49 ezer pályázatot kezelt és 38 ezer szerződést kötött meg, ez szerződésenként nagyjából hatezer forintot jelentett. "Nem hiszem, hogy egyetlen épeszű ügyvéd is akadna, aki ennyiért kockára tenné a karrierjét, ügyvédi státusát, kamarai tagságát azzal, hogy pusztán formai ellenjegyzést adjon egy úgymond jogszabályellenes szerződésre" - mondta a volt kormánybiztos a Narancsnak. Sokba volt a kormányportál A Kehi vizsgálata megállapította azt is, hogy a kormányzati portál létrehozására és üzemeltetésére a vizsgált időszakban összesen 1,4 milliárd forintot fizettek ki. Ebből 829 millió forint a portállal kapcsolatos tanulmányok, tanácsadások, szolgáltatások, 698 millió forint pedig a működtetéséhez szükséges hardver- és szoftvereszközök ellenértéke volt. Az üzemeltetésre kötött szerződések értéke 181 millió forint volt. A kormányzati portál működtetése érdekében kötött szerződések nem minden esetben voltak indokoltak a Kehi értékelése szerint. A Mimóza Kft. részére például összesen bruttó 204,2 millió forintot fizettek. A cég a Kehi szerint azon a pályázaton vett részt, melynek kiírásánál tanácsadóként működött közre, a projektmenedzsment támogatására benyújtott pályázatában pedig az ajánlati árat személyhez kötötten szabta meg: példának okáért a projektigazgatóknak nettó 180 ezer, a projektmenedzsereknek nettó 150 ezer, a vezető tanácsosoknak nettó 120 ezer forintos napidíjat kért. Az így kialakított ár jóval magasabb volt, mint a vesztes pályázó ajánlati ára. Honti Pál, a Mimóza Kft. ügyvezetője lapunknak elmondta: a Mimóza a kormányportál megvalósítására irányuló tenderkiírások műszaki tartalmának kidolgozásánál műszaki, szakmai tanácsadást végzett, míg a közbeszerzés a kormányportál megvalósításának projektmenedzsmentjére szólt. A tanácsadói munkák árazása Honti szerint a konkurens ajánlat esetében magasabb volt, versenytársuk kevesebb, de magasabb díjazású munkatárssal kívánta ellátni a feladatot. Sík Zoltán szerint a Kehi ezen a ponton összemosta az előkészítésre és a működtetésre költött pénzeket: "A 829 millióban a több mint egy évig tartó előkészítési szakasz költségei is benne vannak, ekkor készültek azok az alapozó kutatások, amelyekkel igényt és nemzetközi gyakorlatot mértek fel, valamint a tervezést finanszírozta az IKB", Sík úgy véli, a kormányportál okán nem az előző, hanem a mostani kormány pazarol: míg az ekormanyzat.hu üzemeltetési költsége havi bruttó 9 millió forint volt, a magyarorszag.hu üzemeltetéséért az állam havi bruttó 62,5 millió forintot fizet a Kopint-Datorg Rt.-nek. A Kehi megállapította azt is, hogy az informatikai kormánybiztos 2001 februárjában kelt, "tanácsadói és egyéb közreműködés díjazása" tárgyú feljegyzésében kérte a MEH-et vezető minisztert egy olyan nyilatkozat aláírására, melyben hozzájárul ahhoz, hogy az IKB a feladataihoz igénybe vett szaktanácsadás, konzultáció, tanulmányírás díjazásáról megkötöttség nélkül, a piaci viszonyok szerinti értéken állapodhasson meg. A rendelkezés és a felhatalmazás hatására a megbízások száma és értéke jelentősen megnőtt. Egy-egy tanulmány értéke 2002. első fél évében átlagosan 10-11 millió forintra nőtt. A Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóságának (MKGI) nyilvántartása alapján a vizsgált időszakban 39 tanulmányért összesen 374 millió forintot fizettek ki, s ezek jelentős részét az IKB rendelte meg. Sík Zoltán szerint a miniszteri felhatalmazásra azért volt szükség, mert azelőtt nehéz volt a piaci árak alatt dolgozó vállalkozókat találni, ezért lehetetlen volt jó minőségű és határidőre megvalósuló projekteket finanszírozni. Az IKB szakértői minden tanulmányt indokoltnak tartottak. További milliárdok Hasonló nagyságrendű szabálytalanságokra derített fényt a Kehi- vizsgálat a pályázatok bonyolításában közreműködő szervezetek támogatása terén is. Az In-Forrás Kht.-vel szemben például a MEH összesen 2,1 milliárd forint támogatási kötelezettséget vállalt, amiből 2002. december 31-ig 1,1 milliárdot ki is fizetett. Az In-Forrás feltőkésítése, illetve a cégen átfolyatott támogatások folyósítása és elszámolása során egész sor jogsértést állapított meg a Kehi. (A MEH-tulajdonú társaság fideszes, illetve szocialista vezetésének viselt dolgaival foglalkozott Meleg váltás, MaNcs, 2003. február 20., illetve Vörös csapat, MaNcs, 2003. április 10. című írásunk.) Az informatikai kormánybiztos 2001 szeptemberében rendkívüli sürgősséggel, közzététel nélküli közbeszerzési eljárást indított "programiroda kommunikációs projektek tervezésére és lebonyolítására", félmilliárd forint (+ áfa) értékben az informatikai célelőirányzat terhére. Négy cégnek küldtek ajánlattételi felhívást, majd - a Kehi szerint - a kancelláriaminiszter utasítására utólag az Euroatlantic Rt.-t is felkérték a pályázaton való részvételre. Az Euroatlantic nyert is, noha a Kehi szerint referenciái nem feleltek meg az ajánlati kiírásnak, ezért alkalmatlanná kellett volna minősíteni. A döntéshozatal megelőzte a bírálóbizottság jegyzőkönyvét, a szerződést a hivatalos eredményhirdetés előtt megkötötték. Az Euroatlantickal kötött keretszerződést 2002 májusában - az elvesztett választás után, de még a kormányváltás előtt - további 250 millió forinttal növelték. Az ellenőrzés megállapította azt is, hogy tíz esetben Stumpf-beszédek írásáért is számlázott az Euroatlantic - beszédenként 250 ezer forintot -, noha ilyesmi a megállapodásban nem szerepelt. Fellegi Tamás, az Euroatlantic vezérigazgatója érdeklődésünkre úgy nyilatkozott, hogy ők szabályos meghívást kaptak a pályázatra, mégpedig a többiekkel egyidejűleg. Szerződésüket az IKB mellett az MKGI és a MEH Gazdasági Helyettes Államtitkárságának ma is hivatalban lévő illetékesei ellenjegyezték, akik szerinte kizárt, hogy ilyen technikai, jogi szabálytalanságot, mint a döntés előtti szerződéskötés, elfogadtak volna. A keretszerződés alapján minden projektre további megállapodásokat kötöttek a megbízóval, a megbízásokban foglalt céloktól és összegektől soha nem tértek el. Ezt egyébként az IHM is vizsgálta, és az IKB-től "örökölt" 254 millió forintos tartozás teljes összegét jogosnak ítélte meg, és kifizette az Euroatlanticnak. A beszédírás tételesen ugyan nem szerepelt a szövegben, de a szerződés tárgya "teljes körű kommunikációs tevékenységet" határoz meg, a felsorolás csak példálódzó. A nem létező referenciát illetően: az Euroatlantic egyik ügyvezetője például társvezetőként dolgozott a Külügyminisztérium és az EU PHARE által finanszírozott, EU-csatlakozásunkat elősegítő kommunikációs stratégia végrehajtását szolgáló programban - mondta Fellegi Tamás a Narancsnak. Az informatikai célelőirányzatokat a pályáztatásos támogatásokon kívül másra is felhasználták: a volt Divatcsarnokot például "e-csarnokká", multimédiás-kommunikációs központtá való átalakítás céljából a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) 1,75 milliárd forintért vásárolta meg a Centrum Áruházak Rt.-től - a Kehi szerint jogszabályellenesen, mert az Országgyűlés csak a vásárlás után több hónappal hozta meg azt a törvényt, amely arról rendelkezett, hogy a Divatcsarnokot "kormányzati informatikai célokra" vásárolják meg. Sík Zoltán szerint a Divatcsarnok megvásárlásáról, illetve az e-csarnok projektről kormányhatározat rendelkezett, amelyet az IKB igyekezett is végrehajtani. Az IKB által 2002-re kimunkált költségvetésben is szerepelt a Divatcsarnok átalakítására szánt összeg, a teljes projekt 4,3 milliárd forint lett volna, "és meg is valósult volna, ha nincs kormányváltás". Az új kormány azonban nem kezdett semmit az ingatlannal. A magáncégek tulajdonában álló Magyar Építőipari Kht.-nek a MEH 2002. március végén 1 milliárd forint összegű támogatást biztosított az informatikai célelőirányzat terhére, amelyet a kormányváltás után az új vezetés visszakövetelt, a kht. pedig több mint egy év múlva, kamatmentesen ugyan, de vissza is fizetett. A kht. ügyében Keller László közpénzügyi államtitkár a kormányváltás után feljelentést is tett, ám az ügyészség bűncselekmény hiányában megtagadta a nyomozás elrendelését. A Kehi megállapította azt is, hogy 2002. első fél évében többet költöttek közbeszerzéses informatikai beruházásokra, mint a 2000. és 2001. évben összesen. Az MKGI-től származó adatok szerint a vizsgált időszakban összesen 29 eljárást indítottak, közel 3 milliárd forint értékben. Politikai felhangok Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerint a Kehi vizsgálatából "nyilvánvalóvá vált, hogy az előző kormány miként alkalmazta a klientúraépítést, a közpénzek milliárdos nagyságrendben történő kivonását az állami felügyelet alól". Ezért a Kehi feljelentése nyomán a bíróságnak kell megállapítania, kit és milyen felelősség terhel a szóban forgó ügyekért. Sík Zoltán szerint viszont az eredeti, az IHM-nek és a KITKH-nak megküldött jelentéstervezet nem tartalmazott semmiféle büntetőjogi vonatkozású kitételt, a feljelentésre csak "politikai szintű nyomásra" kerülhetett sor. A politikai befolyásolás gyanúját támasztja alá szerinte az is, hogy a kormány már augusztus 18-án megtárgyalta és elfogadta a jelentést, a múlt heti kormányszóvivői sajtótájékoztató viszont "úgy lett ütemezve, hogy a brókerbotrányt lehessen ezzel az üggyel ellenpontozni". Stumpf István volt kancelláriaminiszter szintén "méltánytalan politikai támadást" gyanít a Kehi-jelentés mögött, hiszen az IKB tevékenységét az elmúlt másfél évben hat szervezet vizsgálta, "és nem állapítottak meg sehol bűncselekményt". Stumpf szerint a kormány "a Ron Werber-i piszkos politikát" veszi elő, és népszerűségvesztését próbálja ellensúlyozni az előző kormány ügyeinek felmelegítésével. A volt kancelláriaminiszter szerint az IKB tevékenysége nyomán sikerült kimozdítani az információs társadalom ügyét a holtpontról, az In-Forrás Kht. pénzét a szocialista kormányzat ideje alatt használták fel, az eredeti, IKB által tervezett kormányportál pedig "sikersztori". Gál J. Zoltán a volt kancelláriaminiszter sajtótájékoztatójára reagálva úgy vélekedett: Stumpf István először vállalt személyesen is felelősséget egy általa irányított szervezet működéséért azzal, hogy értékelte és minősítette a Kehi-jelentést. Stumpf korábban nem szólalt meg, jóllehet az elmúlt másfél év során ezt megtehette volna például az Országimázs Központ, a Magyar Fejlesztési Bank, az ÁPV Rt. vagy a Millenáris Kht. esetében. Az említett intézményeket ugyanis korábban Stumpf István felügyelte vagy irányította, "s mindegyiknek a korábbi működése több feljelentést, vizsgálatot indokolt, és több ügyben jelenleg is folyik a rendőrségi nyomozás" - jelentette ki a kormányszóvivő. A klientúraépítés vádjáról Sík Zoltán a Narancsnak fontosnak tartotta megjegyezni: a kormányzati portál megvalósításának közbeszerzését az IBM nyerte, amelynél az adott időszakban a mostani miniszterelnök Medgyessy Consulting Kft. nevű cége volt tanácsadó. Honti Pál, a Mimóza Kft. ügyvezetője akkoriban a Gyurcsány Ferenc-féle Altus Rt. marketingigazgatói tisztét is ellátta, Véber Attila, Szili Katalin házelnök kabinetfőnöke pedig korábban az Euroatlantic Rt. felügyelőbizottsági tagja volt. "Ezek szerint ők is a Fidesz klientúráját erősítik" - vélekedett Sík. Szerettük volna megtudni azt is, hogy visszafizeti-e az évi 40 milliárd forintos büdzséből gazdálkodó IHM a központi költségvetésbe a Kehi által kirótt 13 milliárd forintot, ám a minisztérium hivatalosan nem reagált megkeresésünkre. Megbízható forrásaink szerint azonban a jelenlegi adminisztráció nem óhajt felelősséget vállalni a jogelődök mulasztásaiért, és a "büntetés" mérséklésében, elengedésében reménykedik, ahogyan arra például a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium esetében már volt precedens.

https://magyarnarancs.hu/belpol/az_informatikai_kormanybiztossag_milliardjai_bottal_utik_a_nyomat-62628

https://web.archive.org/web/20220625082756/https://magyarnarancs.hu/belpol/az_informatikai_kormanybiztossag_milliardjai_bottal_utik_a_nyomat-62628

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/az-informatikai-kormanybiztossag-milliardjai-bottal-utik-a-nyomat

Magyar Narancs

hungarian-news

2003-09-04 00:00:00

Brókerbotrány: Számlarendezés

Változatlan hevességgel támadják egymást az ellenérdekelt felek a brókerbotrány ürügyén: a kormány újult erővel esett neki Szász Károly bankfelügyeleti elnöknek, akit hétfőn Mádl Ferenc államfő is fogadott, s aki lassacskán maga is a politikai adok-kapok mezejére tévedt, míg az ellenzék immár alig leplezetten beszél Medgyessy Péter "érintettségéről". Bizonyítani azonban egyelőre senki nem tud semmit. Csak a homály nő, ami a jelek szerint mindenkinek megfelel.Medgyessy Péter a Klub Rádiónak adott múlt hétfői nyilatkozatában - mintegy a nép nevében - élesen támadta a bank-felügyeletet: "Az emberek türelme elfogyott azokkal az állami intézményekkel és hivatalnokokkal szemben, akik eddig nem bizonyították be, hogy nem politikai szándékok vezérlik őket. (...) A magyar adófizető polgárok azért fizetik a bankfelügyelet munkatársait, hogy ilyen ügyeket (ti. a K&H brókercégénél történt visszaéléseket - B. Zs.) feltárjanak és megakadályozzanak" - idézte a kormányfőt a másnapi Népszabadság, amely tudni vélte: gyakorlatilag eldőlt, hogy az interjúban virágnyelven megidézett Szász Károly felügyeleti elnöknek hamarosan mennie kell. A névtelen kormányzati forrásokra hivatkozó sajtókommentár aligha használt a rádiónyilatkozat nyomán bejelentett pénzügyminisztériumi vizsgálatnak. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) fölötti kontrollal megbízott szaktárca ugyanis ezek után nehezen tudja elhessegetni azt a vádat, hogy vizsgálata - ami egyébként július végén indult, és nagyjából egyet jelent a felügyelettől kért összefoglaló tájékoztatás és annak kiegészítésének értékelésével - nem csupán muníciót szolgáltat egy koncepciós perhez. A kormány kommunikációs hibáit is kritizáló miniszterelnök azonban hajlandónak tűnik elmenni a végsőkig: pedig Szász visszahívásának nem kevés a politikai és jogi kockázata. A rizikó egyrészt a felügyelet elnökének különleges jogállásából fakad: a PSZÁF-ról szóló 1999. évi CXXIV. törvény az irányadó például az elnök megválasztásában és visszahívásában, a munkajogi részleteket viszont a köztisztviselők jogállásáról szóló - többször módosított - 1992. évi XXIII. törvény rendelkezései szabályozzák. E szerint a felügyet elnökét a kormányfő javaslatára az Országgyűlés választja, a munkáltatói jogokat a kormány nevében a pénzügyminiszter gyakorolja. Visszahívásához alapos, "felróható ok" szükséges, aminek a megállapítását szabályos fegyelmi eljárás keretében kellene tisztázni, az viszont a jogerős bírósági ítéletig a munkaügyi bíróságon többször megtámadható. Az Országgyűlés a kormány beterjesztésére leválthatja ugyan egyszerű többséggel a felügyeleti elnököt, de ahogyan az előző ciklusban az egészségbiztosító éléről elmozdított Cser Ágnes főigazgatónak vagy a tévéalelnökségtől megfosztott Szenes Andreának sem kellett Strasbourgig elmenni, hogy az Orbán-kormány döntésének jogszerűtlenségét bíróság előtt bizonyítsa, úgy nagy valószínűséggel Szásznak sem kell emiatt a határt átlépni. Medgyessy az említett interjúban ugyanakkor kitért arra: "lehetséges, hogy szabályokat kell megváltoztatni", de nem részletezte, mire gondolt. Milyen alapos indokot találhat a kormány Szász Károly visszahívására? A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) júniusban kiszivárogtatott, a PSZÁF gazdálkodását vizsgáló jelentését kormányzati körökben is sokan gyengének tartják, amire nem lehet alapozni egy ilyen fajsúlyú lépést. (Egyedül Keller László közpénzügyi államtitkár kitartásának köszönhető, hogy - az új büntetetőeljárási törvényt kihasználva, miszerint az ügyészségnek nyomozást kell elrendelni akkor is, ha a feljelentésről nem lehet megalapozottan dönteni - többszöri feljelentéskiegészítést követően az ügyet sikerült nyomozati szakaszba juttatni. Máig nem tudni, hogy a PSZÁF-gazdálkodás elleni "bizonyítékok" magját tényleg a februárban született Kehi-jelentésből összeollózott húszoldalas titkos dokumentum részletei jelentik-e, vagy netán a két anyag betűről betűre megegyezik egymással.) A Pénzügyminisztérium (PM) vizsgálata a hírek szerint mindenesetre arra is kiterjed, hogy a Kehi kifogásolta gyakorlat megszűnt-e a felügyeletnél. A pénzügyi tárca a bankfelügyeleti gyakorlatot augusztus elején lényegében egyetlen ponton vitatta, miután kiderült, hogy Kulcsár Attila hamis bankvizsgájáról a PSZÁF nem egy évvel ezelőtt értesült először. (A PM-nek küldött tájékoztatóban a PSZÁF-nál elírták a dátumot.) A minisztérium azt kifogásolja, hogy a felügyelet jogelődje hiába emelt szót már 1998-ban a K&H brókercégének nyilvántartási rendszere (MS-Money) ellen, ami a PSZÁF-levél szerint "tulajdonképpen Kulcsár Attila magánnyilvántartása volt", az évek folyamán nem ellenőrizték a tiltott gyakorlat megszüntését. Noha egy évvel később a felügyelet a feltárt hiányosságokat ismét megállapította, 2000-ben az új banki informatikai rendszer üzembe helyezésekor jóhiszeműen arra következtettek, hogy észrevételüket a K&H végül is megszívlelte. Minisztériumi forrásunk nem érti, hogy a második elmarasztálás után a PSZÁF miért nem követte az ügyet, és gondoskodott az újabb, megfelelő helyszíni vizsgálatról. Szász Károly szerint a brókercég és a bank új informatikai rendszere megfelelt a tőkepiaci törvény előírásainak, amit a felügyelet 2002. évi vizsgálata során a szoftver forgalmazói és az intézet könyvvizsgálója is garantáltak. Az adott jogszabályi keretek között a PSZÁF pedig csak a hivatalosan működő rendszerek ellenőrzésére képes. (Kérdés, hogy a felügyelet jogelődjének korábbi vezetői - Tarafás Imre, majd 1999 márciusától Szalkai István - miért nem tettek feljelentést, amennyiben igaz, hogy a hivatalos, rendszerszintű nyilvántartástól független adatbázisra bukkantak, még ha az csak egy kockás füzet is, amiben nevek, időpontok és utalások szerepeltek. Szalkai, miután nem vállalta az összevont banki szuperfelügyelet vezetését, a K&H Rt. igazgatóságának elnöke lett; ezt a posztját máig őrzi.) A PM-vizsgálat érdekesnek ígérkezhet, de a szakmai kontroll esetleges Szászt elmarasztaló eredményét előre beárnyékolja a leplezetlen politikai nyomás. Ámbár - figyelve az ellenzék és a hozzájuk bevallottan is kötődő PSZÁF-elnök harmonikusnak tűnő együttmozgását - az is felvethető, hogy a "független intézmény elleni kormánytámadás" hangoztatásával épp a szakmai jellegű kifogások élét igyekeznek jó előre tompítani és hitelteleníteni. Ez utóbbi kapcsán ráadásul a felügyelet orrára húzható, hogy függetlenségét félretéve maga is beszállt a brókerbotrány után kirobbant politikai háborúba azzal, hogy - kormánypárti források szerint világosan beazonosíthatóan - folyamatosan ellátja exkluzív információkkal a Magyar Nemzetet. Kormányoldalon úgy tartják, a bankfelügyelettől folyamatosan mennek ki bizalmas, titkos adatok, melyeket az ellenzék és annak sajtója kedve szerint használ fel politikai céljaira. A PSZÁF-törvény titoktartást követel meg minden jelenlegi és volt munkatárstól, amit be kellene tartatni, hiszen ugyanazokat a banktitkokat kezelik, mint az összes pénzintézet - érvelnek. (Azért ne feledjük, hogy e jelenség a kormányoldalon is megfigyelhető: a PSZÁF-ot elmarasztaló - ugyancsak titkos - Kehi-jelentésből például egy, a kormányhoz lojális tévéműsorban készült anyag.) Szász kommunikációjának éppen az a lényege, hogy ha a felügyelet működéséről bármilyen kritika elhangzik, rögtön politikai támadást emleget, és anyatigrisként védelmezi szervezete függetlenségét. Kormány közeli forrásunk a pénzügyminiszter lakáshitel-kérelmét említette példaként, amely a K&H bankjogásza számítógépének adattartalmával együtt került a felügyelet birtokába. Nagy valószínűséggel a PSZÁF-tól súgott valaki annak a néhány újságírónak, akik a megfelelő tulajdoni lapot kikérve, pár napos politikai szenzációt kerekítettek az egészből. (Ez esetben is elírás történt: egy nullával több került a kérvényezett összeghez, így lett a 20-ból 200 milliós hitel.) Miközben a nagyobbik kormánypárt Szász Károly elmozdításába öli az energiáját, az ellenzék némileg módosított stratégiáján, aminek persze változatlanul az a lényege, hogy a brókerbotrány elérte a kormányt. Korábban a politikai szálakat a Kulcsár Attila kezében összefutó, a kiemelt ügyfeleket tartalmazó VIP-lista mentén gombolyították, de be kellett látni: Alexandru Mudura, "Medgyessy vadásztársa", Endrényi Éva, "Kovács László barátnője", Karl Imre egykori szocialista politikus vagy Kodela László, a Miniszterelnöki Hivatal humánpolitikai helyettes államtitkára nem elég nagy halak és meggyőző alakok ahhoz, hogy a kormány érintettségét napirenden lehessen tartani. Bár Kulcsár Attila lebukása előtt állítólag közölte Áder Jánossal - akitől "politikai védelmet" kért -, hogy az ügy szálai Medgyessy Péterig, László Csabáig és Draskovics Tibor kabinetfőnökig érnek (amely "vallomás" hitelességét persze erősen csorbítja az a tény, hogy annak tartalmáról csak Áder Jánostól lehet tudni), a kormány exbankár tagjai ellen az igazi sajtóoffenzíva a K&H-bankcsoporton belüli elbocsátásokat követően indult meg. A Magyar Nemzet riportsorozatának második része a banknál történt visszásságokat összekötötte azzal az időszakkal, amikor László Csaba és Draskovics a K&H-nál dolgoztak. Az írás nem csak a két volt bankár elleni vádiratként olvasható, noha a K&H-nál és az ABN Amrónál az utóbbi években feltárt szinte valamennyi törvénytelenséget válogatás nélkül a nyakukba varrja; értelmezhető egyúttal a pénzvilág elleni antikapitalista, szélsőbalos/szélsőjobbos rémisztő kirohanásként is: "Ha valaki megismeri ezt a folyamatot, akkor megdöbbenve tapasztalhatja, hogy itt egy különös pénzgyárral állunk szemben, amely fölött a bank csupán árnyékot adó ernyő. (...) Ez a világ az értékpapír-kereskedelem világa, ahol a másnak bűncselekménynek tűnő események napi természetességűek." Az embernek azonnal az orbáni bonmot ugrik be Magyarország államformájáról, amelyet bűnös bankárok irányítanak. A múlt hét végén aztán összeértek a szálak: a PSZÁF pénzmosás gyanúja miatt feljelentést tett. E szerint a kétes tranzakciókban a K&H mellett az OTP, a Volksbank és az Inter-Európa Bank (IEB) is érintett. A jobboldal azonnal Medgyessy szerepéről kezdett beszélni; a brókerbotrány kapcsán ismertté vált cégek számlájáról többek között az Inter-Európa Bank egyik budapesti fiókjába is utaltak, ahonnan a Népszabadság információja szerint több tételben 6,2 milliárdot vett fel két arab férfi, és váltott át devizára. A kormányfő 1999 tavaszától volt az IEB elnöke. Pokorni Zoltán alelnök felszólította Medgyessyt, hogy az ellenzék és az államfő védelmét élvező bankfelügyeleti elnök leváltásával ne hátráltassa az IEB-nél folyó törvényességi vizsgálatot. A kijelentés valódi értelme alighanem mindenki számára világos: Szászt azért akarja a kormányfő meneszteni, mert a felügyeleti elnök - jogosan, természetesen - őutána nyomoz. Ám a kormánypártiak se maradtak alapanyag nélkül: az általuk ugyancsak sokszor támadott Polt Péter legfőbb ügyész a Népszava információi szerint személyesen utasította a nyomozás vezetőit, hogy Kulcsár hazahozataláig senkit ne gyanúsítsanak meg az ügyben. Kit védhet vajon Polt? - teszik föl a kérdést sokat sejtetően a kormányoldal képviselői, gyorsan felemlegetve azt a tényt, hogy az Orbán-kormány által sztrádamilliárdokkal kistafírungozott Betonút Rt. nyakig benne volt Kulcsár pilótajátékában. A helyesnek tartott válaszhoz nyilván senkinek sincs szüksége három találgatásra.

https://magyarnarancs.hu/belpol/brokerbotrany_szamlarendezes-62252

https://web.archive.org/web/20220817222850/https://magyarnarancs.hu/belpol/brokerbotrany_szamlarendezes-62252

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/brokerbotrany-szamlarendezes

Magyar Narancs

hungarian-news

2003-08-28 00:00:00

A K&H brókergate: A politika csak felszín

A Pannonplast Rt.-ben történt befolyásszerzés körülményeit taglaló Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF)-határozat külön foglalkozott a K&H Equitiesszel. A brókercég a részvényfelvásárlásban a "technikai végrehajtáson jelentősen túlmutató" pénzügyi, koordinátori szerepet vállalt: több "állandó és megkülönböztetett elbánásban részesülő" ügyfelével összehangolt tranzakciók során "felvásároltatott" egy halom Pannonplast-részvényt, amit nagy haszonnal továbbadott a Britton-Kartonpack-Pevdi hármasnak. A finanszírozók között a PSZÁF egy költségvetési forrásokból gazdálkodó vállalatot is talált. A határozat mindamellett csak a Brittont és a Pevdit marasztalta el - együttesen 11,5 millió Ft bírságot kellett fizetniük -, a brókercéget nem. (Az indok: a két társaság elmulasztotta közzétenni közös befolyásuk mértéket - 23,38 százalék -, és a Pannonplast április végi tisztújító közgyűlésén nem az alapszabálynak megfelelően szavazott.) Abból, hogy a K&H Equities még csak ejnyebejnyét sem kapott, két dologra lehetett következtetni: vagy a PSZÁF nem fejezte be vizsgálatait, vagy a brókercég szerepe - a "túlmutató" jelző ellenére - nem ütközött jogszabályokba. Mivel a PSZÁF-határozat címzettje nem a K&H Equities volt, a brókercég nem is válaszolt a verdiktre. A hírbe hozott állami társaság, az Állami Autópálya-kezelő Rt. (ÁAK) vezetője, Bitvai Miklós viszont kijelentette: az autópálya-kezelő az üzleti terv előírásainak megfelelően csupán diszkontkincstárjegyet vásárolt félmilliárd forint értékben a K&H Equities közvetítésével, ami a banki kamatoknál lényegesen magasabb hozamot (9,8 százalék) biztosított. Hozzátette: magáncégek részvényvásárlásaiban az ÁAK sosem vett részt, ugyanakkor a cégnek nem feladata ellenőrizni, hogy a tranzakcióban másik résztvevője mire költi a papírok ellenértékét. Bitvai a további felelősséget a brókercégre hárította. Csillag István, az ÁAK törvényi felügyeletét ellátó gazdasági tárca minisztere rövid hezitálás és egy belső ellenőrzés után felmentette Bitvait (június 26.), majd a K&H Equitiest sikkasztással vádolta, mert az a saját céljaira használta az ÁAK pénzeszközeit. A miniszter arra kérte a PSZÁF-ot, állapítsa meg, hogy a befektetési szolgáltató eljárása törvényes és szerződésszerű volt-e. Ekkor még lapunk is azzal számolt, hogy a politikailag kínos ügyet simán elnyeli a K&H bankcsoport, a ricsaj pedig pár hét alatt lecseng. Igaz, néhány nyugtalanító kérdés már akkor is felmerült: az állampapír-vásárlás furcsaságain túl például egy amerikai off- shore céggel fenntartott rendszeres pénzügyi kapcsolat, amit a PSZÁF-határozat is említett. Ez a körülmény felvetette a pénzmosás gyanúját. (A Pannonplast-ügyről részletesen lásd: Minden út a zsebekbe vezet, Magyar Narancs, 2003. június 26.) Csillag a PSZÁF-nál nyitott ajtókat döngetett: a felügyelet egy héttel a határozat megjelenése után célvizsgálatot indított a K&H Equitiesnél. Mindeközben zajlott már a bank belső vizsgálata (a Magyar Hírlap szerint idén márciusban az egyik tulajdonos, a belga KBC Bank arra kérte a PSZÁF-ot: úgy vizsgálják át a pénzintézetet, hogy arról ne értesítsék a K&H-t), és a miniszterelnök kérésére beszállt a Szász-ügy és folyományainak vizsgálatába a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) is. Július elején az ÁAK-ról és a K&H brókercégéről sorra jelentek meg a hírek. Kiderült: az állami vállalat az év első öt hónapjában több részletben 13 milliárd forintot vitt ki a tőkepiacra a brókercég közvetítésével (Világgazdaság, július 3.), és hogy a Bitvai által lobogtatott, a brókercég közvetítésével kötött, márciusra datált adásvételi szerződést valójában visszadátumozták két hónappal korábbra (Népszabadság, július 12.); vagyis ily módon próbálták lefedni az ÁAK átutalását. A K&H Equities vezetősége ezalatt közleményeket adott ki: a cég működését súlyosan sértő ügyleteket tapasztaltak a belső vizsgálat során, amelyek az ügyfelek szűk köréhez és egyetlen befektetési tanácsadóhoz kötődtek. Részletekkel aztán Tóth András, a Nemzetbiztonsági Hivatal államtitkára szolgált: a meg nem nevezett tanácsadó Kulcsár Attila, a K&H Equities munkatársa, egyben a K&H Bank ügyvezetője, aki éveken át folytatott vagyonkezelést több ügyfelének. Kulcsár hamis bizonylatokat gyártott a valóságosnál magasabb hozamokról. A tanácsadó az ügyfélpénzek forgatásával elért hozamok egy részét saját célra használta fel, amivel milliárdos nagyságrendű kárt okozott. Utóbb kiderült: az NBH vizsgálata egyet jelent a bróker Tóth Andrásnak előző nap tett vallomásával. Néhány részlet a másnapi Kék Fény adásáig azonban megváltozott. A portfolio.hu-nak adott interjúban Kulcsár elmondta: a K&H nyomására vállalt magára minden felelősséget, és azt is kijelentette, hogy jelentési kötelezettséggel tartozott Rejtő E. Tibor banki vezérigazgatónak és Zarnóczy Tibor vezérigazgató-helyettesnek (július 9.). Miközben a bank felső vezetése határozottan visszautasította, hogy érintett lett volna az ügyletsorozatban, azt is leszögezte, a jogos követelésekért a pénzintézet helyt fog állni. A bank tulajdonosai ugyanezt közölték a pénzügyminiszterrel. Július 10-én aztán leköszönt posztjáról a vezérigazgató és a belső ellenőrzésért felelős igazgatósági tag, Ludo Jacobs. Egy hónap elteltével az eredetileg "Pannonplast-ügyként" indult sztoriból az ÁAK pénzkihelyezése és a nem kevésbé átpolitizálódott brókerbotrány maradt terítéken. A nyilvánosság a Pannonplast-ügy okán foglalkozhatott volna azzal is, hogy a műanyagipari cég felvásárlására milyen gazdasági érdekek csaptak össze, és kik állhattak ennek a hátterében, de a jelek szerint ez már 2003 első negyedévében, a Pannonplast-részvények tőzsdei szárnyalása, majd a Britton-csoport április 30-i "hatalomátvétele" idején sem tűnt túlzottan érdekesnek. Az ominózus tisztújító közgyűlésén a projektfinanszírozásra szakosodott Britton-csoport keresztülhúzta Karsai Béla, a fehérvári székhelyű Karsai Holding vezetőjének a számításait, amikor a Fehér Erzsébet vezette menedzsmenttel kiegyezve saját embereit ültette a Pannonplast igazgatóságába. A HVG információja szerint a Britton és a Karsai Holding elöljárói különböző politikai pártokhoz köthetők: a Britton együtt épít plázát Nagyváradon Medgyessy Péter romániai barátjával, Mudura Sándorral, illetve Mészáros Jánost és Kerék Csabát, a cég vezetőit korábban a Hungexpo válságkezelésére kérték fel. (Mészáros egyébként a K&H Befektetési Rt.-ben dolgozott a K&H Bank és az ABN Amro összeolvadásáig.) Karsai Béla, a Bolyai-díj társalapítója állítólag jóban van Szász Károllyal, a PSZÁF elnökével. Noha a PSZÁF-határozatot követően a Britton és a Pevdi formailag eleget tett a közös befolyás közzétételének, és a cégbíróságon múlik, hogy a közgyűlésen hozott döntések eredményeit megsemmisíti-e (amit a bíróságon aztán bárki megtámadhat), szakértők szerint nem egyértelmű, hogy az összehangolt magatartást valóban bizonyítani lehet. Karsai egyelőre kivár; a Brittonnal mindenesetre nem sikerült megállapodnia a fröccstechnológiai divízió közös megosztásáról, holott egy külföldi partner megrendeléseit hozná a Pannonplastba. (portfolio.hu, június 25.) Kormánypárti forrásunk szerint az ún. "brókerbotrány" nem politikai indíttatású. Meglátása szerint a bank belső ellenőrzési hiányosságait kijátszó rendszerről van szó, amely a bennfentes tőzsdei információkat összekötötte a banki térben viszonylag könnyen hozzáférhető forrásokkal, aminek a maximalizálása érdekében a vállalkozói környezetből is ideiglenesen igénybe vett gyors, szabadon mozgatható eszközöket. (Külső forrás megléte esetén ugyanis a bank "adakozóbb".) Az ügyletbonyolító kihasználta azt, hogy a hazai tőzsde kicsi, könnyen befolyásolható, és bizonyos léptékű vásárlásokkal a tranzakciók üzleti kockázata minimalizálható. E mechanizmusra a pilótajáték rossz szó: a rizikó alacsonyabb, és nem kell kiszállni az építkezés kezdetén, tehát nincs is szükség sok résztvevőre. Az évek óta folyó tranzakcióknak vagy a PSZÁF-vizsgálat és az ÁAK gyors kifizetése vetett véget (az állami cég tudniillik visszakapta hozamostul a pénzét), és ez esetben a Pannonplast-ügy jelentette a banánhéjat, vagy a tőzsdét elbizonytalanító, nem várt gazdasági esemény rondított közbe (például a forint látványos gyengülése). Az utóbbira már volt példa: az orosz gazdasági recesszió 1998-ban meghiúsította a K&H Brókerház máig vitatott, 35 százalékos hozamgaranciás szerződéseit. (Erről lásd Visszajátszás című keretes írásunkat.) A lényeg: egyszer csak nem akadt szabad pénzeszköz, amivel a görgetett hiányt pótolni lehetett volna. A brókercég kebelén dolgozó csoport informátorunk szerint mindkét politikai vonal felé nyitott volt (erre utalhatnak a nagy pártok "sejtetései" is), ami segíthetett a tranzakciók levédésében; de a "politika" maga nem vett részt a rendszer kialakításában. Az ÁAK és az autópálya-építés speciális terep: rendszeres költségvetési forrással rendelkezik, maga a beruházás viszont koncentrált időszakra esik, így megfelelő belső működési és kontrollmechanizmusok híján az eszközök átmenetileg korlátlanul kihelyezhetők. (Bitvai csak élt a már valószínűleg az előző kormány alatt is meglévő jogosítványokkal, és maga döntött a 13 milliárd forint befektetéséről; ami, szigorúan számszaki szempontból, sikeres volt.) Forrásunk úgy véli: a brókerbotrány során kölcsönösen bedobott "nagy neveken" rágódás helyett többre vezetne, ha megvizsgálnák, történt-e pénzmosás az off-shore cég közbeiktatásával. Forrásunk szerint a VIP-lista, a fideszes és szocialista "érintettek" körüli hajcihő "csak a felszín, egy politikai forgatókönyv nem túl nagy csattanói". Bár az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága és a PSZÁF csak a vizsgálatok közepén tart, a sajtóban már jelentek meg információk arról, hogy mekkora befektetéssel (minimum 30 millió), milyen nagy haszonhoz (15-30 százalékos) jutott a brókerház 60-70 különleges ügyfele. Hallani egy adatbázis-kezelő és egy szövegszerkesztő program házasításából született szoftverről, amivel a hamis bizonylatokat gyártották, egy banki faxról, ahonnan a közleményeket továbbították, és egy titokzatos motoros futárról, aki nejlonzacskóban a pénzeket szétosztotta. A részletek ellenére egyelőre a cselekmény minősítése sem egyszerű, mint ahogyan az okozott kárérték megállapítása sem. A banki és a büntetőjogi értelemben vett kárérték más-más eredményt mutathat. Az eddigi feljelentések alapján egy jogi személyről (feltehetőleg a Betonút Rt.-ről) és egy magánszemélyről lehet tudni, hogy bentragadt a pénze. A jogos követeléseket a K&H Bank kielégíti, de ezek definiálása legalább olyan nehéz, mint amilyenek a bank tárgyalásai lesznek az ügyletek kedvezményezettjeivel a nem valós és a reális hozamok közötti különbözet visszatérítéséről. A legnagyobb találgatás persze a "VIP-listások" névsorát övezi. "Listából" azonban több is van. Az egyik egy cég, a KH Invest Befektetési Tanácsadó Kft. tagjegyzéke. A társaságot Kulcsár Attila alapította, és az idők folyamán megfordult benne számos jogi és magánszemély: például az ismert médiaszereplő, Forró Tamás és felesége, valamint Kerék Csaba. Az elmélet szerint az ügyletek során megszerzett pénzhez a cégen keresztül lehetett hozzájutni. De a "VIP-ességhez" a jelenlegi felfokozott hangulatban (amely izgalmi állapot meglátásunk szerint inkább csak néhány lapszerkesztőséget jellemez) elég csupán egy folyószámla (Gyurcsány Ferenc), a K&H-s múlt (László Csaba, Draskovics Tibor), a karácsonyi protokoll-listán való szereplés (Lamperth Mónika) vagy az, hogy életében legalább egyszer látta már Kulcsár Attilát (Áder János, Rogán Antal, Kövér Szilárd). Kormányzati forrásunk nem zárja ki, hogy a sajtóban megjelent politikusok a kedvezményezettek közé tartoznak. (A Magyar Nemzet Áder János nyomán Mudura Sándor mellett Endrényi Juditot és Karl Imrét nevezi meg, akikről Kulcsár beszélt neki, amikor "politikai védelmet" kért a frakcióvezetőtől). "Mivel meghirdettük, hogy a szociálliberális kormány igazságpárti, ezért az esetleges veszteségeket elkönyvelve is ragaszkodunk hozzá, hogy kiderüljön az igazság. Ez alapvetően más attitűd, mint a Fideszé, amely kormányzása alatt agyonhallgatta vagy időben eltolta a számára kínos eseteket. A csapatösszefogásra épülő és a hierarchiát kritika nélkül tisztelő magatartás idegen tőlünk" - mondta. Mindezek ellenére - vagy csak a nyári szabadság miatt - mindkét nagy párt azonos szervezeti (lehetőleg alacsony) szinten igyekszik tartani a heves politikai diskurzust. Nem szólalnak meg a pártvezetők, de még a frakcióvezetők sem (bár Áder nyilatkozott az ügyben, nem ő a Fidesz "témafelelőse"), a botrányt mindkét fél a frakciók másodhegedűs politikusaival kommunikálja. A nyári változékony időben vannak mélypontok: ilyen volt Rogán Antal frakcióvezető-heyettes kifakadása Lamperth Mónika férjének "érintettségéről" (amit aztán gyors visszavonulás követett) vagy Gy. Németh Erzsébet váratlan feltűnése és előkészítetlen simicskázása, wermerezése. A kommunikáció terén a legnehezebb helyzetben a K&H bankcsoport van. A Napi Gazdaság szerint a befektetők az elmúlt hetekben mintegy 18 milliárd forintnyi tőkét vontak ki a K&H-alapokból. A bank tájékoztatása szerint e tendencia az összes bankot érinti, mivel hirtelen magasra szöktek a banki kamatok; a betétállomány viszont három hét alatt három milliárddal nőtt. Kérdés, mennyit árt a brókerbotrány a bank megítélésének. A brókerügyletek köztudottan évek óta folytak, miközben a hozamgaranciás szerződések megkötését az 1998-as események hatására letiltották. A tulajdonosok teljes anyagi támogatása ellenére a nemzetközi hitelminősítő rontott a K&H Bank besorolásán. Piaci elemzők az eset miatt nem számolnak a külföldi befektetők magyarországi kivonulásával, de úgy vélik, kívánatos az ügy gyors, megnyugtató rendezése. Az Állami Számvevőszék bejelentette közben, hogy célvizsgálatait kiterjeszti az ÁAK-ra. Ugyancsak fontos fejlemény, hogy a kormányzat szeretné megvizsgálni a minisztériumok kihelyezett forrásait. Mivel nincs megfelelő ellenőrzési mechanizmus a szabálytalanságok elkerülésére, ezért az a kormány célja, hogy címkézetlen források ne halmozódjanak fel a kormányzati szerveknél. Ha ez így lesz, az állam elzár egy pénzcsapot; és az események hallatán a jelenlegi és leendő állami vezetők kezéből remélhetőleg egy pillanatra kihullik minden tőzsdehír. Nepper a felső tízezerben Kulcsár Attilát a Magyar Nemzet klasszikus hochstaplernek írja le, aki elveszi a pénzt a gazdagoktól és elfelejti azt szétosztani (július 14.) Kulcsár karrierje a kilencvenes évek elején indul, amikor röviddel a szakmunkásképző befejezése után végleg leteszi a szakmájához nélkülözhetetlen kőműveskanalat, és a délvidéki határ mentén valutázni kezd. Először egy legális pénzváltó tőkéjét forgatja, majd a saját és barátai zsebére dolgozik. Álma egy balatoni pénzváltó hálózat; ezért a helyi vállalkozók tőkéjét fialtatja nagyban 5-7 százalékos havi kamatra. A kuncsaftok olyannyira elégedettek vele, hogy egész pereputtyukat beajánlják, de Kulcsár csak a vállalkozókkal tárgyal: velük köt kölcsönszerződést és nekik fizeti a hozamot. Több száz millió megy át a keze között, a tőkét Budapesten forgatja; kapcsolatrendszerét és családja jólétét ekkor alapozza meg. 1996-ra a vállalkozás a csőd szélére kerül; beszáll egy zálogház üzemeltetésébe, de mivel nincsenek meg a pénzügyi engedélyek, a hatóságok az üzletet bezárják. 1997 tavaszán "magánbankjának" ügyfelei elől pár hónapra Kanadába menekül, majd Budapesten a K&H Bank munkatársa lesz. Miközben karrierje ismét felfelé ível, odahaza, Nagykanizsán legendák keringenek róla: az arab pénzváltók bankárának tartják, akit a Száva család véd. A brókerbotrány kirobbanásakor a K&H Equities befektetési tanácsadója volt, a banknál viszont az EU és az önkormányzati üzletág vezetője, ugyanitt a közkapcsolatokért is felelt. ' érintkezett a gazdaság, a politika és a kulturális élet prominenseivel. "A brókercégnél felsővezetői kijelölés alapján foglalkoztam kizárólagosan egy meghatározott ügyfélcsoporttal. Ezen ügyfélkörnek külön back office-a a brókercégen belül nem volt, az ügyfeleimnek azonban természetesen külön dossziéja volt az asszisztensemnél, melyben az ügyletek vezetve voltak" - nyilatkozta egy helyütt. Mindezt úgy érte el, hogy nem volt érettségije, idegen nyelven nem tudott. Kétszer volt büntetve jogosulatlan pénzintézeti tevékenység és okirat-hamisítás miatt, de mindig megúszta pénzbüntetéssel. "Kulcsár pénzügyi zseni - mondta egy informátorunk -, akinek az összeköttetései mellett az erkölcsi relativizmusa is tisztán megvan, hogy igazán sikeres legyen." Visszajátszás 1998-ban a K&H bankcsoport 4,4 milliárd forintos konszolidált veszteséget halmozott fel, aminek majdnem a fele a K&H Brókerház Rt.-nél jelentkezett. Ezen belül a legnagyobb veszteséget az ún. hozamgaranciás üzletek okozták, amelyek éves szinten fix, 35 százalékos hozamot biztosítottak "kiemelt ügyfeleknek" még akkor is, amikor a tőzsde összeomlott. A "VIP-listán" a K&H szinte teljes vezetőgárdája, a csoporthoz tartozó Kvantum Bank néhány igazgatója, közéleti és médiaszemélyiségek szerepeltek. Juszt László mellett, aki Erős János, a bank akkori vezérigazgatójának gyermekkori barátja, ott volt Pintér Dezső (tv2) is, aki állítólag a mostani VIP-esek között is szerepel. Az eltávolított banki vezetők félmilliárdot tettek zsebre; közülük kizárólag Mozol Tamást és Yankson Edmundot, a brókerház vezérigazgatóit jelentették fel, de őket is két másik ügy miatt. A K&H Bank jelenlegi vezetése eddigi nyilatkozataiban mindent elkövetett, hogy a mostani ügyletek miatt is csak egy vezetőt kelljen pellengérre állítani.

https://magyarnarancs.hu/belpol/a_kh_brokergate_a_politika_csak_felszin-66490

https://web.archive.org/web/20161010213934/http://magyarnarancs.hu/belpol/a_kh_brokergate_a_politika_csak_felszin-66490

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/a-kh-brokergate-a-politika-csak-felszin

Magyar Narancs

hungarian-news

2003-07-17 00:00:00

Sok hulladék, sok pénz: Szemetesnek áll a világ

Az alulról induló kezdeményezés kiválóan illett a Környezetvédelmi Minisztérium (KVM) terveibe is. Éppen akkor készítették elő a végül 2002 novemberében elfogadott hulladékgazdálkodási törvényt, amely többek között EU-konform regionális hulladéklerakók létesítését szorgalmazta. A minisztérium kihasználta a falvak szervezkedését, és arra buzdította őket, hogy pályázzanak az ISPA uniós előcsatlakozási alaphoz. Hogy biztosra menjenek, a KVM-nél "feltupírozták" a pályázatot: a tárcánál 99 önkormányzat szövetségét írták be anélkül, hogy az "új" településeket érdemben informálták volna, mihez csatlakoznak. Olyan falvakat is beírtak - például Budakalászt -, amelyek a Duna túlsó oldalán találhatók, és csak egy igazán úttörő megoldással, komppal lehetne elvinni a hulladékot a tervezett másfél millió köbméteres lerakóba. Hulladékbiznisz Egy korszerű, EU-szabványnak megfelelő szeméttelep építése ugyanolyan beruházás, mint bármilyen ipari létesítmény: munkahelyeket teremt, évi 25-30 milliós adóbevételt jelent a helyi önkormányzatnak, ami az állandóan forráshiányos kistelepüléseknek valóságos aranybánya lehet. Állami segítségre is igényt tarthat az a település, amelyik befogadja a környékbeli szemetet. "Az ilyen regionális méretű hulladékgazdálkodási beruházásoknál, szerveződéseknél az általában a gyakorlat, hogy a lerakót befogadó település valamilyen anyagi kompenzációban részesül. A kompenzáció mértékének meghatározása a rendszerhez tartozó többi település és a befogadó település közötti alku tárgya. Gyakran abban egyeznek meg, hogy a befogadó település lakosságának nem kell a lerakó igénybevételéért díjat fizetni" - mondta Vadász Enikő, a KVM Hulladékgazdálkodási Osztályának munkatársa. A hulladékkezelő cégek - többnyire állami és uniós támogatásból - felépítik a lerakó és feldolgozó üzemeket, és szemétszállítási díj fejében összegyűjtik a környék hulladékát. A kölcsönös érdekek hamar összehozták a feleket: egy nagy hulladékkezelő cég, az ASA Magyarország Kft., rentábilis beruházást szimatolva, rögtön megkörnyékezte a társulást, és tárgyalásokat kezdeményezett a polgármesterekkel, akik közül többen is el tudtak volna képzelni egy nagy regionális lerakót saját településük határában. Végül Püspökszilágyban állapodtak meg, és az akkori polgármester, Erdős Rudolf rögtön fel is kínált egy telket megvételre az ASA-nak - amiről aztán kiderült, hogy Erdős tulajdona. A helyi lakosság azonban furcsállni kezdte a nagy sietséget, és tájékoztatást követelt. A Duna-Ipoly Nemzeti Park szintén jelezte, hogy alaposabb környezetvédelmi vizsgálódásra volna szükség. Tavaly májusban végül népszavazáson utasította el Püspökszilágy lakossága a hulladéklerakót, mégpedig elsöprő többséggel. A nem várt fordulat megrémítette a minisztériumot, de nem akadályozta meg abban, hogy egy nappal az elutasító népszavazás után elküldjék Brüsszelbe a terveket, változatlanul Püspökszilágyot jelölve meg. A pályázat sikeres lett: novemberben 6,6 milliárd forintnyi támogatás jött össze, amelyből 3 milliárdot ad Brüsszel, 2,4 milliárdot a magyar költségvetés, 1,2 milliárdot pedig a települések állnának önrészként. A projekt azonban már több sebből vérzett: nem volt helyszín, és a 99 önkormányzat látszatszövetsége szertefoszlott, amikor az önrész befizetése napirendre került. Sőt az önkormányzati választások után az alapító tagok közül is több településen "szemétellenes" polgármestereket választottak meg, például a társulás elnöki jogkörével felruházott Galgamácsán, valamint Püspökszilágyon, ahol a polgármester csúnyán belebukott a szervezkedésbe. A társulás egyik alapítója, Sződ önkormányzata azonban úgy döntött: menti, ami menthető, és gyorsan beugrott Püspökszilágy helyére. Sződi fiaskó Eleinte úgy tűnt, Sződ ideális választás: a környezetvédelmi vizsgálat alkalmasnak találta a helyszínt, még a forgalmat se növelték volna számottevően a hulladékszállító teherautók, mivel egy rövid összekötő út megépítésével elkerülték volna a falut. A kivitelező cég hozzá is látott a képviselő-testület meggyőzéséhez: a modern, biztonságos technológiával érveltek, és Ausztriába vitték a képviselőket hulladékfeldolgozó-nézőbe. A falu vezetése igent mondott, leginkább az adóbevételek reményében. "A község negyvenmilliós hiánnyal küzd, a hulladékcentrum befogadásával ebből jócskán le lehetne faragni" - érvelt a polgármester a képviselők előtt, akiket nem volt nehéz meggyőzni. Annál inkább a lakosságot: a falu vezetői úgy vélték, hogy a társadalmi tájékoztatást el lehet intézni egy lakossági közmeghallgatással, amire aztán négy-öt ember ment csak el. Néhány lelkes helyi "környezetvédő" azonban heves ellenkampányba kezdett. Egymást érték a falugyűlések, ahol a hulladéklerakó veszélyeire hívták fel - legtöbbször túlzó módon - a figyelmet. Úgy érezték a lakosok, hátuk mögött döntötték el, hogy "a nyakunkra hordja a többi falu a szemetjét" (lásd keretes írásunkat). Hertel László polgármester nem tudott mit kezdeni a kialakult helyzettel: hiába kérte a minisztériumtól, hogy segítsenek egy szakszerű, érthető, reálisan érvelő előadás megszervezésében, a társadalmi tájékoztatást teljesen rá bízták. "Otthagytak a legnagyobb bajban" - értékelt utólag Hertel. Nem volt más választás, mint népszavazást kiírni március közepére, amin a helyiek hatalmas többsége elutasította a hulladéklerakót. A sződiek heves ellenállása futótűzként terjedt végig a többi településen: ha ők elutasították, a többi faluban is gyanakvással fogadják majd a beruházást. A polgármesterek, bár tudják, hogy egy biztonságos lerakó gazdaságilag sokat lendítene a térségen, saját pozíciójuk védelmében kétszer is meggondolják, hogy jelentkezzenek-e a projektre. Átvertük Brüsszelt? Az önkormányzati társulás léte is kétséges. A gesztorként funkcionáló Galgamácsát január elején kizárták, mivel az új polgármester, Pesti Klára megszellőztette az ASA-val kötött háttér-megállapodást, és írt egy tanulmányt arról, hogy milyen ügyletek folytak a háttérben: az ASA - Pesti értesülései szerint - vállalta, hogy kifizeti az önrészt is a falvak helyett, csak az ő szolgáltatásaikat válasszák. "Mindezt persze titokban kellett tartani, mert ha Brüsszelben megtudják, hogy már előre kiválasztották a hulladéktelep üzemeltetőjét, semmi sem lett volna a támogatásból, mert az uniós pályázatok mind versenytárgyaláshoz vannak kötve" - mondta Pesti Klára. A polgármester szerint az egész történet néhány "szemétbarát" polgármester és a hulladékos cég üzleteléséről szól, akik még néhány kistelepülés tudatlan polgármestereit, no meg a brüsszeli bürokratákat akarták megfűzni a "társadalmi cél" érdekében, és ehhez a minisztérium lelkesen asszisztált. "Olyan pályázat megvalósítására ítéltek oda 6,6 milliárd forintot, amelynek lassan egy eleme sem igaz" - állítja Pesti Klára. Galgamácsa új vezetése többször is jelezte a KVM-nek, hogy az önkormányzati társulás nem törvényesen működik, nem világos például, hogy ki jelenleg a törvényes elnök. Az ügyben számos nyílt levelet, több száz oldalnyi összefoglalót írt polgármester úgy látja: van egy nagyobb erő, ami ezt az egész zavaros ügyet mindig továbblódítja. "Lázasan keresik az új helyszínt, egyesek szerint azért, mert nemcsak a térségnek, hanem magának a fővárosnak a szemetét is ide akarnák elhelyezni, amit persze nem írtak bele a brüsszeli pályázatba. Ha csak a környékbeli kisfalvakat vesszük alapul, nem lenne szükség új lerakóra" - mondta Pesti Klára. A KVM hulladékgazdálkodási szakemberei szerint szó sincs róla, hogy a fővárosból is akarnának hulladékot szállítani, éppen elég probléma az ott helyben keletkező hulladékot elhelyezni. "A térségben található lerakók a jelenlegi jogszabályi előírásoknak nem felelnek meg, gyakran semmiféle műszaki védelemmel nem rendelkeznek, így a környezetet veszélyeztető módon működnek. Ezeket a lerakókat be kell zárni, annál is inkább, mivel nagy részük hamarosan betelik, és helyettük az önkormányzatoknak korszerű, megfelelő műszaki védelemmel rendelkező lerakókat kell igénybe venniük. Ezért nagyon is sürgős az új lerakó felépítése" - mondta Vadász Enikő. Menteni a menthetőt A szeméttelep megépítésére alig két év maradt, és még a helyszín sincs meg. Az uniós pályázatok utófinanszírozási rendszere alapján csak a megvalósult beruházásokat fizetik ki utólag, így a pénzt nem kell visszafizetni, de ha a sorozatos malőrök miatt elvész a támogatás, nem egykönnyen kerül újra sorra a térség az uniós kasszánál. A KVM - érzelmi húrokat pengetve - elsősorban a saját és az ország presztízsveszteségével próbál érvelni, amikor egy új helyszín reményében a polgármestereknél puhatolódzik. "Mi nem jelölhetünk ki azonban egy térséget sem, a kezdeményezésnek mindvégig alulról kell indulnia" - mondta Vadász Enikő. Vállalkozó kedvű települések az előzmények ellenére is akadnak. A legújabb fejlemények szerint Kartal és Kosd képviselő-testülete is felajánlkozott, már folyamatban vannak a környezetvédelmi vizsgálatok, és július 21-én a kosdiak szavaznak a hulladéklerakóról. Akárhogy is dönt a falu, abban biztosak lehetnek: a minisztérium és a hulladékos cégek keblükre ölelik a kezdeményezést. Fiedler Ágnes "Az a mi szemetünk" "Mi marad nekünk, ha a népszavazáson úgy döntünk, hogy kell a szemétlerakó? Elértéktelenedett ingatlanok, megnövekedett forgalom, megrepedezett házak, por, bűz, a kivágott erdők helyett a templomtorony fölé magasodó szeméthegy. Elöregedő, elszegényedő falu, melyből elköltöznek a fiatalok, máshol keresve boldogulást" - írja a márciusi Sződi Zöld Fórum interneten is terjesztett példánya. Amikor kiszivárgott, hogy mire készül az önkormányzat, a sződiek egy emberként fellázadtak, és élénken kezdtek foglalkozni a térség hulladék- és környezetvédelmi helyzetével, sőt állítólag a szomszéd falvakból is segítettek megszervezni a helyi ellenállást. A faluvédők közül többen tollat ragadtak, és kiadványaikban személyes félelmeiknek adtak hangot, a szemétlerakó biztonságától kezdve a főváros ivóvízkészletének esetleges szennyeződésén keresztül sokan az EU-ba vetett addigi bizalmuk megrendüléséről is beszámoltak. A falut szórólapok árasztották el, melyeken a polgármestert karikírozták ki, amint szeméthegyet épít a falu határában, míg ő maga szépen meggazdagszik az üzleten. Az első látásra is eltúlzottnak tűnő félelmek, rémhírek terjesztése ellen a polgármester nem tudott mit tenni. "Mivel hivatalos ember vagyok, csak az igazat mondhattam. Az utcáról pedig bármit be lehet kiabálni" - panaszolta Hertel László. A polgármester állítja: a KVM-től sem kapott érdemi segítséget, pedig a minisztériumnál úgy emlékeznek, hogy elmentek Sződre előadást tartani. "Amennyiben ilyen meghívás érkezik a minisztériumhoz, szakértőink mindig részt vesznek a polgármestereknek, lakosságnak tartott tájékoztatókon, és ott előadást tartanak az ilyen beruházások előnyeiről, az önkormányzatokat érintő hulladékgazdálkodási feladatokról" - közölte Vadász Enikő. Úgy tűnik, a hirtelen megszaporodott önjelölt zöldaktivisták csak az íróasztal mellől vitézkednek: a falut kilométerekről feltűnő szemétkupacok övezik minden irányból, és az önkormányzat évek óta hiába harcol az illegális szemétlerakók ellen. Lehet azonban, hogy csak a külső szemlélő lát itt ellentmondást. "Az a mi szemetünk, azt bízzák csak ránk. De nem hagyjuk, hogy a többi falu ide hordja a szemetét" - érvelt egy környezettudatos sződi polgár.

https://magyarnarancs.hu/belpol/sok_hulladek_sok_penz_szemetesnek_all_a_vilag-62247

https://web.archive.org/web/20150628080109/https://magyarnarancs.hu/belpol/sok_hulladek_sok_penz_szemetesnek_all_a_vilag-62247

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/sok-hulladek-sok-penz-szemetesnek-all-a-vilag

Magyar Narancs

hungarian-news

2003-07-03 00:00:00

A Pannonplast-ügy: Minden út a zsebekbe vezet

Ha megpróbálunk tájékozódni a Szász Károly PSZÁF-elnök megverését követő belpolitikai zavarosban, az első teendő, hogy tudomást sem veszünk a két szemben álló nagy párt által ellenkező előjellel emlegetett ún. "folyamatról" (lisszaboni határozat, a felügyelet elnökével szemben elkövetett "politikai bűncselekmény", a Szászról és Polt Péter legfőbb ügyészről készült adatgyűjtés stb.). Az atrocitás okán előkerült Pannonplast-ügy jóval érdekesebb és szövevényesebb annál, mint hogy primitív pártpolitikai interpretációktól hagyjuk magunkat félrevezetni.Múlt hétfőn ismeretlen tettesek alaposan helybenhagyták a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) az elnökét. Szász Károly már a műtőből jövet is úgy vélte, hogy a támadás hátterében egy másnap megjelenő felügyeleti verdikt áll. A szóban forgó PSZÁF-határozat együttesen 11,5 millió forintos bírsággal sújtja a Pannonplast Rt. két részvényesét, a Pevdi Divat Kft.-t és a Britton Capital & Consulting Kft.-t, és megállapítja: a Britton tulajdonosai közvetett módon, a Pevdi, a Britton és az utóbbi érdekeltségébe tartozó Kartonpack Rt. révén a korábban bejelentettnél jóval nagyobb (23,28 százalék) részesedést szereztek a Pannonplastban. A 2003. április 30-i közgyűlésen az új tulajdonosok különálló részvényesként, de összehangoltan szavaztak, ily módon a társaság alapszabályát - amely szerint egy cég vagy érdekcsoport legfeljebb 12,5 százalékos részvénypakettel vehet részt a szavazáson - megkerülve születtek a határozatok. A PSZÁF felmentette a három részvényest a tagsági jogok gyakorlása alól, míg azok befolyásuk mértékét közzé nem teszik. (Ez azóta megtörtént, igaz, a közölt adatok nem az együttes befolyást, hanem az egyenkénti, a határozatból már ismert részesedést mutatják.) A PSZÁF praxisában volt már több hasonló ügy, és akadtak nagyobb büntetések is. A Pannonplasté azért dagadt belpolitikai botránnyá, mert a részvényvásárlásokat jelentős részben (körülbelül 380 millió forint értékben + a "közvetítődíj") egy meg nem nevezett állami vállalat finanszírozta a K&H Bank Rt. brókercégén (K&H Equities) és több közvetítőn keresztül. Noha hivatalosan azóta sem erősítették meg, a sajtóban már másnap megjelent: az ominózus cég az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt., az összeg pedig egy félmilliárdos utalás. A Pannonplast-ügyből gerjesztett politikai hisztériát hanyagolva elsőként azt érdemes vizsgálni, hogy mi a szerepe és felelőssége az ÁAK-nak (pontosabban a felügyelet által meg nem nevezett állami cégnek) a Britton-csoport tulajdonszerzésében. A PSZÁF megállapítása szerint az állami tulajdonú cég a Britton- és a Kartonpack-részesedés vásárlásába 90 millióval, a Pevdiébe pedig 290 millióval szállt be közvetlenül. Bitvai Miklós vezérigazgató június 18-án találgatásnak minősítette, hogy az ÁAK szerepet vállalt volna magáncégek részvényvásárlási akcióiban, és kijelentette: nincsenek pénzügyi kapcsolatban a szóban forgó társaságokkal, illetve soha nem vásároltak Pannonplast-részvényeket. Azt viszont elismerte: a társaság az üzemeltetés és az autópályák fenntartásának hiányzó forrásait az üzleti tervnek megfelelően elsősorban állampapír alapú értékpapírok vásárlásából származó eredményből biztosítja. Így vásárolt márciusban a K&H Equities ajánlatára a banki kamatnál lényegesen magasabb hozamú (9,8 százalék) diszkontkicstárjegyet félmilliárd forint értékben. A vezérigazgató sajtótájékoztatón mutatta be az erről szóló szerződést. Véleménye szerint az ÁAK-nak nem feladata ellenőrizni, hogy a tranzakcióban részt vevő másik oldal mire költi az értékpapírok ellenértékét; ők jóhiszeműen jártak el, és az ügylet sikeresen is zárult, hiszen az autópálya-kezelő pluszbevételhez jutott. A szerződés kapcsán pénzpiaci szakértők mégis rámutattak néhány furcsaságra. Az ÁAK értékpapír-befektetései menedzselésére vagyonkezelői szerződést kötött a K&H Equitiesszel, de ez az ügylet azon kívül bonyolódott. A portfolio.hu című internetes gazdasági lap szerint az állampapír-vásárlás módja sem volt tipikusnak mondható. Az ÁAK ugyanis nem elsődleges állampapír- forgalmazóval kötött szerződést, hanem a K&H Equities bábáskodása mellett egy privát céggel, az Auto-Danubia Kft.-vel. Magyarán: a brókercég lemondott az eladási és a vételi árfolyam értékkülönbözetében rejlő haszonról, ami nem szokványos lépés. Az sem tipikus, hogy az eladó több kedvezményezett számlájára kérje a vételárat a sajátja helyett: márpedig az Auto-Danubia tudomásunk szerint minimum négy címzett között osztatta el az állami cég átutalását. Noha az ÁAK a jelek szerint jogszerűen cselekedett, logikus a kérdés, hogy gondos gazdaként járt-e el, amikor egy magánszereplő kérésére többfelé utalt félmilliárd forintot, miközben - a portfolio.hu információja szerint - a fizetett vételár és a papírok szállítása között két hónap telt el (Bitvai Miklós nyilatkozata, június 20.). A vezérigazgató hivatkozhat a K&H Equities referenciáira és ügyvéd által javasolt biztosítékokra (akiről egyébként kiderült, hogy a brókercég régi motorosa, Vígh Szabolcs), de képzeljük csak el, mi történt volna, ha az Auto-Danubia bedől, és a főleg értékpapírokból álló betétállománya nem bizonyul megfelelő fedezetnek? A kérdés hipotetikus, hiszen a Pannonplast-részvények árfolyama, amelyekbe az Auto-Danubia és társai tették a pénzt, 2003 első fél évében ezer forintról felszökött ezernyolcszázra, tisztes hasznot biztosítva a Pannonplastra spekulálóknak és áttételesen az állami cégnek. Mivel az ÁAK vezére bevallottan nem pénzügyi szakember, hanem mérnök, fölmerül: nem volna szabad olyan feladatra delegálni, amire a kincstári vagyonkezelő - amely mellesleg eredetileg felügyelte az autópálya-kezelő tevékenységét - volna leginkább hivatott, de legalábbis el kellene kerülni, hogy vakon megbízzon egy pénzügyi tanácsadóban. Bitvai Miklós verziója szerint: ha történt is susmus, az a K&H Equities tevékenységével kapcsolható össze, az ÁAK mossa kezeit A PSZÁF-határozat leszögezi ugyan, hogy a brókercég a "teljes konstrukció - technikai végrehajtáson jelentősen túlmutató - pénzügyi koordinálásában, szervezésében fontos szerepet vállalt", a felügyelet mégis csak a Brittont és a Pevdit büntette. Egyes vélemények szerint a K&H Equitiesszel kapcsolatos vizsgálat még folyik, csak Szász Károly megverése miatt hozták hamarabb nyilvánosságra a félkész határozatot. A PSZÁF sajtósa a Narancsnak azt nyilatkozta, hogy a K&H Equitiesről ne is kérdezzük, mert jelenleg hírzárlat van ebben az ügyben. A határozat mindenesetre bemutatja, ahogy a brókercég több "állandó és megkülönböztetett elbánásban részesülő" ügyfele (a Magyar Nemzet nevesített hat céget - köztük az Auto-Danubiát - és két magánszemélyt) február elején 1,2 milliárdért megvásárolt 950 ezer darab Pannonplast-részvényt, majd ebből 810 ezer darabot jelentős haszonnal két ütemben továbbadott a Britton-Kartonpack-Pevdi hármasnak. A lebonyolításban a K&H Equities segédkezett, a részvények értékesítése a tőzsdén zajlott az érintettek brókercégeinek részvételével. (Információink szerint a CA IB és a Postabróker képviselte a Brittont és a Pevdit.) Az ügylet felgöngyölítésekor a K&H Equities, illetve egyes munkatársai hasznáról (tanácsadói díj?, közvetítői díj?) nem esett szó, az ÁAK és a Britton-csoport viszont, amelyek köztudottan nagyot kaszáltak, minden felelősséget a brókercégre hárítanak. Ezt még az utóbbi is megteheti arra hivatkozva, hogy nem a K&H a számlavezetője, így elvben nincs vele kapcsolata. Az ÁAK pedig bazírozhat arra is, hogy a K&H talán benyeli az ügyet; már ha igényt tart még állami megbízásokra. Az április 30-i Pannonplast-közgyűlés határozatait bármelyik részvényes megtámadhatja. Erre leginkább a korábbi egyetlen jelentősebb magyar tulajnak, a Karsai Holdingnak volna oka. Karsai Béla azonban egyelőre a féléves mérlegadatokra vár. (A Pannonplast Rt. helyzete sok tekintetben talány: a tavalyi működés és az idei első negyedévi üzleti jelentés is romló eredményekről tanúskodott, miközben a cégvezetés 1,5 milliárdos nyereséget tűzött ki célul az év végére. A hurráoptimizmus tőzsdeszakértőnk szerint egyszerű blöff, vagy olyan információn alapul - például a search technology üzletági befektetők, a Hewlett-Packard vagy a Philips megjelenése -, amelyről földi halandó még semmit sem tudhat.) Gyökeresen átrendezheti a helyzetet, ha a Britton-csoport bíróságon támadja meg a PSZÁF-határozatot. Tudni kell: a felügyeleten körülbelül 200 jogász dolgozik azon, hogy a verdikt minden egyes szava megállja a helyét a törvény előtt. A jelentés bombasztikus kulcsmondatait kétségkívül a részvényvásárlás finanszírozásánál szóló rész körül kell keresni. 1. Elég keveset tudunk a Britton terjeszkedését - az állami cég mellett - nagyobb részben pénzelő "külföldi bejegyzésű társaság magyarországi kereskedelmi képviseletéről". Meg nem erősített értesüléseink szerint egy három évvel ezelőtt megszűnt ír cégről lehet szó, aminek a magyar képviselete csak röviddel ezelőtt adta be a kulcsot. 2. A Pevdi részvénycsomagjának a vételára döntő részben egy Britton-érdekeltséghez kötődő magánszemély számláján keresztül érkezett, ami a finanszírozás felől igazolja, hogy a Britton és a Pevdi egy követ fúj (jelesül a Brittonét). A határozat személyi összefonódást is felfed: a jelzett érdekeltség (a BR Office Rent Kft.) 50 százalékos tulajdonosa Juhász Bertalan, a Pevdi Kft. ügyvezetője. Kerék Csaba és Mészáros János, a Britton képviselői a Népszabadságnak nyilatkozva tagadták, hogy a Pevdi az ő pénzükből vásárolt volna. "A Pannonplast-papírok ármozgásából sejteni lehetett, hogy kivásárlási akció van készülőben. Élelmes brókerek így apránként összevásárolgatták a papírokat, abban bízva, hogy egyben értékesíthetik őket a Pannonplastra szemet vetett valamelyik vállalkozásnak. A számítás bejött, hiszen előbb a Pevdi, majd a Britton is bejelentkezett a részvényekért." A Pevdi és a Britton "intézményes" kapcsolatát pedig úgy interpretálták, hogy a Pevdi egyszerű spekuláns a történetben, "de örültünk megjelenésének, hiszen ismertük a vállalkozást, és valószínűleg ők is tudták rólunk, mit szeretnénk." (Népszabadság, június 18.) Egyik forrásunk valószínűsíti, hogy a Britton-csoport - hőbörgése ellenére - végül mégsem támadja meg a PSZÁF-határozatot. A legkényesebb részlet, hogy a PSZÁF szerint az állami autópálya-kezelőnek rendszeres és jelentős mértékű pénzügyi kapcsolata volt egy amerikai off-shore céggel, a Britton Interinvest Limited Liability Companyval (Britton LLC), a Britton Kft. alapító tulajdonosával. A vádat Bitvai Miklós, az ÁAK vezérigazgatója kereken visszautasította. Míg a Pannonplast-részvények finanszírozását rá lehet kenni a K&H Equitiesre, itt más a helyzet: vagy a felügyelet, vagy az ÁAK hazudik. Tovább élezi a helyzetet, hogy a Britton LLC nem ismeretlen a hazai sajtóban: egy másik magyarországi leányvállalatáról (BR Immobilia Kft.) már lapunk is megírta, hogy magyar állami banki hitelből fogott plázaépítésbe Medgyessy Péter nagyváradi barátjának, Mudura Sándornak a cégével közösen. (Lásd: Haverziók, Magyar Narancs, 2002. augusztus 15.) A Magyar Nemzet értesülése szerint a Pannonplast-részvények felvásárlóinak körében is volt Mudura-érdekeltség, a Ramexa Rt., a vállalkozó fiának a cége, amely 35 ezer részvényt vett és adott át a Britonnak. A Betonút Rt., a nagyváradi pláza kivitelezője 203 ezer részvényt vásárolt és adott tovább a Pevdinek. Mindez szélcsendes időben is elég lett volna egy kiadós politikai botrányhoz, ha egyéb események (PSZÁF-elnök megverése, Szászról és Polt Péterről készült titkos jelentések és az ezek nyomán felröppenő összeesküvés-elméletek) interferenciái nem ölték volna ki egymást. Az ÁAK érintettségét mindenesetre jelképesnek is vehetjük: miközben az Orbán-kormány autópálya-építkezéseinek elfolyt milliárdjairól egyre több információ szivárog ki az ORFK-tól, az ellenzék jelzi, hogy a baloldal sztrádája sem makulátlan. Mivel hétfőn a parlament elutasította, hogy a házszabálytól eltérően Pannonplast-ügyben vizsgálóbizottság alakuljon az ÁAK szerepének tisztázására, kérdés, hogy túléli-e a téma a nyári országgyűlési szünetet.

https://magyarnarancs.hu/belpol/a_pannonplast-ugy_minden_ut_a_zsebekbe_vezet-62246

https://web.archive.org/web/20150611060119/http://magyarnarancs.hu/belpol/a_pannonplast-ugy_minden_ut_a_zsebekbe_vezet-62246

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/a-pannonplast-ugy-minden-ut-a-zsebekbe-vezet

Magyar Narancs

hungarian-news

2003-06-26 00:00:00

Vádemelés a Körös Volán Rt. olajügyében: Éjszakai járatok

Dávid Péter szinte azonnal a helyére lépett, és a Körös Volán Rt. legnagyobb beszállítójává vált. Dávid 1999-ig a Trans-Fix C, majd a Trans-Onyx, utóbb a Goldív-Trans Kft.-ken keresztül szállította a gázolajat a Békés megyei közlekedési vállalatnak - a bevált technika szerint olykor strómanokat tolva az előtérbe. Dávidot egy kommandóakció keretében vették őrizetbe 2000 májusában, és a 2002. február 25-én született, nem jogerős ítéletben kilencéves börtönbüntetéssel sújtották. A gyulai vállalkozó a hosszúra nyúlt tárgyaláson nem árulta el, honnan szerezte be a tetemes mennyiségű gázolajat, így egyedül vitte el a balhét. Feltehetően jó oka volt a hallgatásra, mert "magasabb érdekeket" sértve akár családja biztonsága is veszélybe kerülhetne, ha "dalolna". (Lásd: Csak volt a folt, Magyar Narancs, 2001. szeptember 13.) Nem indultak a buszok A Körös Volán belső szabályzata szerint 1996-ban a vezérigazgató egyszemélyes feladata és felelőssége volt az üzemanyag-beszerzés, míg később háromtagú bizottság javaslata alapján a cégvezető döntött a gázolajvásárlásról. A belső szabályzat kikötötte: csak nagykereskedelmi engedéllyel rendelkező vállalkozástól lehet vásárolni. Nem nehéz kitalálni, ám annál nehezebb bizonyítani, hogy a vezérigazgatók - Orosz István, majd az őt váltó Kneifel István - a zárt meghívásos pályázaton miért a Dávid Péter érdekkörébe tartozó egymilliós törzstőkéjű cégecskéket favorizálták a Magyarországon is jelenlévő világcégekkel szemben. A kft.-knek ráadásul nem volt nagykereskedelmi forgalmazási engedélyük, sőt esetenként a nem megfelelő minőségű üzemanyag miatt nem vagy nehezen indultak a reggeli műszakban a buszok. (Lásd: Hosszú menetelés, Magyar Narancs, 2002. március 28.) Előbb az APEH Békés Megyei Igazgatósága, majd a Körös Volán Rt. vezetésének feljelentése nyomán indult nyomozás az ügyben. A következtetéseket a közlekedési vállalat tulajdonosa, az ÁPV Rt. vonta le a leggyorsabban: előbb 1996 őszén, majd három évvel később indoklás nélkül, azonnali hatállyal menesztette a cég aktuális vezetőit. "Valószínűleg nem l´art pour l´art vásárolták meg a Körös Volán Rt. egykori vezetői a 11 millió liter gázolajat a kis cégektől, de olyan megdönthetetlen bizonyítékot nem sikerült felmutatnunk, amely a bíróság előtt a vesztegetés vádjában megállná a helyét" - jelentette ki nemrégiben a Gyulán tartott sajtótájékoztatón Fazekas Géza, a Békés Megyei Főügyészség sajtószóvivője. A terjengő pletykákra ugyanis - miszerint a győztesnek "kihozott" beszállító cég minden liter után fizetett a közlekedési vállalat vezetőinek, az első időszakban literenként tíz forintot, utóbb egyre kevesebbet - nem lehet sikeresen vádat alapozni. Nevük elhallgatását kérő jogászok ettől az ügytől függetlenül arra hívták fel a figyelmet: a korrupció bizonyítása az okiratok hiánya és a vallomásokban meglévő szándékegység miatt igen nehéz. Védekezés szabadlábon Az ügyben szereplő, az éj leple alatt a Körös Volán Rt. békéscsabai telephelyére érkező cseh és szlovák rendszámú kamionok rendszámát - vezérigazgatói utasításra - magyarként tüntették fel. (Máig nem tudni, hogy a külföldi közúti tankerek honnan hozták az azonosítatlan és igazolatlan eredetű gázolajat.) Feltűnő az is, hogy a beérkező üzemanyag után a gázolaj-értékesítésről szóló számlát a vevő (!) állította ki. A Békés Megyei Főügyészségnek sikerült megállapítania, hogy a szóban forgó bizonylatokat a Békés megyei közlekedési cég Optima írógépén írták meg. A vádirat szerint Orosz István és Kneifel István, a Körös Volán Rt. egykori vezérigazgatói, Csuka Zsigmond személyszállítási vezérigazgató-helyettes és Szabó Gábor, a jogi iroda volt vezetője nem tettek eleget vagyonvédelmi kötelezettségeiknek, továbbá alaposan gyanúsíthatók különösen nagy kárt okozó hűtlen kezeléssel. A vádban szereplő és terhükre rótt vagyoni hátrány összege eléri a 250 millió forintot. A Narancs információi szerint a büntetőügyet várhatóan ősszel kezdi tárgyalni a Békéscsabai Városi Bíróság és másodfokon - minden jel szerint - az újonnan felálló szegedi ítélőtábla mondja ki a jogerős ítéletet. A Körös Volán Rt. mai vezetése az okozott károk miatt benyújtotta polgárjogi igényét a vádlottakkal szemben, akik szabadlábon védekeznek.

https://magyarnarancs.hu/belpol/vademeles_a_koros_volan_rt_olajugyeben_ejszakai_jaratok-62244

https://web.archive.org/web/20150629060400/https://magyarnarancs.hu/belpol/vademeles_a_koros_volan_rt_olajugyeben_ejszakai_jaratok-62244

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/vademeles-a-koros-volan-rt-olajugyeben-ejszakai-jaratok

Magyar Narancs

hungarian-news

2003-06-12 00:00:00

Válogatás a CD Hungary ingatlanjaiból: Kiemelés tőlük

A CDH ingatlanportfóliója - zömmel kiemelt körzetekben fekvő villák, irodák és lakások - sokak szerint 30 milliárd forintnál is többet ért. Az OTP értékbecslői 2002. kora tavaszán állítólag 33 milliárdra taksálták - pedig ekkorra már kikerültek belőle bizonyos vagyonelemek. Ezért is volt meghökkentő, hogy a vételár végül 18,2 milliárd forintban realizálódott. Egyben vagy darabra A privatizációs tanácsadó, a berlini AT Kearney GmbH szerint 20 és 30 milliárdot ért a CDH. Az első becslés az 1999-es konszolidált eredményből kiindulva a cég pillanatnyi jövedelmezőségét tükrözte, a második az ingatlanállományban meglévő potenciált. A jelentés vélelmezte, hogy a működés racionalizálásával (az ingatlanvagyon csökkentésével, az anyagi-személyi költségek lefaragásával, a bérbe adható ingatlanok jobb kihasználásával és a fejlesztési beruházások révén nyert értéktöbblettel) a cég eredménye középtávon felturbózható. Maga az ingatlanbecslés visszafogott volt: a könyv szerinti érték csak töredéke volt a valódi piaci áraknak. Noha a cég részekben történő eladása a többszörösét eredményezhette volna, az ÁPV Rt. az "egyben" való értékesítést szorgalmazta. A feltételeknek (például: a pályázó magyar cég legyen és rendelkezzék 1 milliárdnyi bánatpénzzel) az egyedül induló OTP íziben alakított projektcége felelt meg. Az ÁPV Rt. még a 19,2 milliárd forintos limitárjavaslatból is engedett (vö.: az Állami Számvevőszék jelentése az ÁPV Rt. 2001. évi működéséről). A deal finanszírozása ma már klasszikus, privatizációs tankönyvekbe illő történetnek minősül. A MIB-et az OTP stafírozta ki hitelekkel. Refinanszírozására friss szerzeménye, a CDH Rt. és egy 20 millió Ft-os alaptőkével létrehozott cég, a Szinva 2001 Rt. vállalkozott: a két cég 2:1 arányban nyújtott kilencmilliárdos értékpapírkölcsönt a projektcégnek - máig nem tudni, hogy a Szinva milyen fedezetre tette ezt. Tavaly aztán a Szinva két lépésben megszerezte a CDH-t. Júliusban az ingatlanhasznosító (CDH Ingatlanforgalmazó és Szolgáltató Rt.) egyesült a projektcéggel (MIB), majd az új kreációt (amelynek CDH Ingatlanhasznosító Forgalmazó és Szolgáltató Rt. a neve) tulajdonosa, az OTP Bank-csoport novemberben 200 millióért eladta a Szinvának. A CDH legatyásodott ugyan a sok hiteltől, amire rámegy bevételének nagy része, de a tulajdonosnak legalább nem kell kifizetnie sok adóforintot, és a végén az övé a megmaradt ingatlanvagyon. (Az ügyletről részletesen lásd: Lenyúlni a magasból, Magyar Narancs, 2003. március 6.) Bár az ÁPV Rt. is kushadt az aranyrészvényén, mi csak azon csodálkozunk, hogy a magát prudens pénzintézetnek tartó bankcsoport hogyan számol el a részvényeseinek, hiszen mégiscsak egy tizenöt milliárdos ingatlanvagyonnal bíró céget passzoltak el ötödmilliárdért - még ha a CDH mozdulni sem tud az OTP Bank nélkül. (Egy következő írásunkban erről is szólunk majd.) Állami segítség Ennél is meglepőbb, hogy a születésénél fogva - papíron - harmatos tőkeellátottságú Szinvával milyen előzékenyen bánik a "piac". Mielőtt a Szinva megvette volna a CDH-t, az OTP 4 milliárdot fizetett 11, jól fialónak mondott CD-ingatlanért; ezekkel teremtette meg saját ingatlanalapját. A Szinva amúgy ebben az alapban is résztulajdonos. Még érdekesebb, ahogy a CDH (azaz, mint idővel kiderült: a Szinva) az állami vagyonkezelővel és a kincstári vagyonőrökkel folytatott dealekből kikerül. Az ÁPV Rt. új felügyelőbizottságának jelentése szerint 2001 júniusában - még a privatizáció lezárása előtt - döntés született, hogy a CDH-t elnyerő cégtől három ingatlant vásároljanak vissza. Végül csak a kanadai nagykövetséget elszállásoló XII. kerület, Budakeszi út 32. alatti ingatlant vették meg. A másik két ingatlant - nem sokkal a tavalyi választások előtt - a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) vásárolta meg összesen 1,159 milliárd forintért: a XII. kerületi Határőr u. 35. (amit aztán Schmidt Mária alapítványa kapott bérbe) és a XII. kerületi Eötvös út 35. (amit a Magyar Protestáns Tanulói Alapítvány használ) alatti ingatlanokért amúgy összesen 733 millióval fizetett többet a KVI, mint ami a vagyonleltárban szerepelt. 2002 februárjában az ÁPV Rt. CDH-val szembeni követelését kapta meg a KVI saját követelése ellenértékeként, amit a CDH a Podmaniczky- palota (VI., Eötvös u. 14.) átadásával fizetett meg. Mivel az üzleten a KVI-nek 72 milliós tartozása maradt, ez újabb ingatlancserékről szóló megállapodást eredményezett az állami és a magánügynökség között, amit máig nem hajtottak végre: a számítások szerint a végén megint a KVI maradna adós. (Lásd: Népszava, 2003. április 12. és 15.) Úgy látjuk, hogy az állam ezekkel a vételekkel költségvetési pénzből óvta a CDH (vagyis a Szinva) pénzügyi stabilitását. Találati arány Vajon kik állnak a Szinva mögött? A rendelkezésünkre álló információk alapján erre nem tudunk felelni. (Az üzleti konstrukció körül őgyelgőkről lásd Bábák című keretes írásunkat.) Közelebb vihet a megoldáshoz az ingatlanvagyon mozgásának a tanulmányozása, ám itt is rengeteg a kérdőjel. Forrásainkat összesítve ugyanis arra a következtetésre jutottunk, hogy fogalmunk sincs, pontosan hány ingatlan sorsáról döntöttek a privatizáció során. Lapunk a már hivatkozott márciusi cikkben 160-ról írt, de megjelentek ennél nagyobb számok is. Szigeti Zsolt, a CDH jelenlegi vezérigazgatója az adatot üzleti titoknak minősítette, majd hozzátette: "meglehetősen jó találati aránnyal" becsültünk. Tudomásunk szerint az ingatlanok számát és összetételét tekintve a privatizációs tanácsadó (AT Kearney) és a jogi átvilágítást végző cég (White & Case) listája sem egyezett. Az AT Kearney 2000 novemberében keltezett jelentésében 149 ingatlant említett (137 a CDH, 12 a leányvállalatai birtokában). Ezzel egyidejűleg a White & Case a Fővárosi Kerületek Földhivatalában végzett összehasonlító vizsgálatot, aminek alapjául egy ÁPV Rt.-s ingatlanleltár szolgált. Úgy tudjuk, a három lista legfeljebb 85-90 százalékban fedte egymást. A tulajdoni lapok bejegyzései szerint akadtak olyan ingatlanok, melyek a CD Hungary birtokában voltak, de nem szerepeltek az ÁPV Rt. vagy a privatizációs tanácsadó leltárában - és fordítva. Már csak a vételár minősítése miatt is fontos lenne ismerni, hogy végül hány ingatlan landolt a vevőnél. Nem értjük, miért üzleti titok ez - hacsak a privatizációs transzfer nem leplezett olyan korábbi ingatlancseréket is, melyek valódi kedvezményezettje nem a papír szerinti vevő. Ebben az esetben a diszkrét ár nyilván a diszkréciót előlegezte meg. (Már a Diplomáciai Testületet Ellátó Igazgatóság - DTEI - praxisától sem volt idegen, hogy egyes lakások, minivillák "kikerültek", nem beszélve a CDH 1992-es alapítását követő időkről.) Úgy látjuk, egyelőre az sem biztos, hogy a transzfer idején megvolt a 160 ingatlan; mindenesetre az OTP Bank-csoport által készíttetett - a cégbíróságon hozzáférhető és nyilvános - 2002. márciusi vagyonleltár csupán 122 "ingatlan objektm" meglétéről tanúskodott. (A fenti számok ingatlanobjektumot tükröznek, többségében egy, olykor 2-3 bérleménnyel.) Társasház-alapítók Kutatásaink során bukkantunk azokra az ingatlanokra, amelyek röviddel a privatizáció előtt morzsolódtak le a CDH-portfólióból. 2001 februárjában szerezte meg például a Tenzum Ingatlanforgalmazási Kft. az MTI naphegyi épületével szemben fekvő, Lisznyai u. 15. sz. alatti lakóingatlant, amelynek a vagyonleltárban foglalt könyv szerinti piaci értéke 173 790 000 forint volt. A redukált - tehát a hasznos területet figyelembe vevő - négyzetméterár így 122 000 forintra rúgott. Nincs tudomásunk a valós vételárról, de a társasház megalapításával és a lakások egyenként történt értékesítével a Tenzum extraprofitra tehetett szert, miközben talány, hogyan jutott hozzá a házhoz közvetlenül a privatizáció előtt. (Megjegyzendő, hogy a magánosítást követően több olyan esetet is feljegyeztünk, amikor a többlakásos lakóingatlant nem lakásonként értékesítette a CDH, hanem egy másik ingatlanforgalmazónak adta el, amely a társasház alapító okiratát is megszülte. Ez ellentmond annak az íratlan ingatlanszabálynak, hogy a kisebb egységek értéke fajlagosan nagyobb. Reálisan csak azok a cégek mennek ebbe bele, amelyek pénzügyi zavarban vannak, és szolid haszonnal is hajlandók túladni a lakóingatlanon.) A Lisznyai utcai ház eredetének megállapítását nehezíti, hogy a CDH nem szerepel a tulajdoni lapokon. Ezt a Fővárosi Kerületek Földhivatala munkatársa - Fiedler Péter hivatalvezető távollétében - azzal indokolta, hogy az alapító okirat előtti bejegyzések csak a törzslapon találhatók. A különlapok tanúsága szerint Deutsch Péter, az exsportminiszter fivére is ebben a házban szerzett négyszobás lakást. VIP top Amikor felröppent, hogy a CDH vagyonleltára milyen alacsony négyzetméterárakat állapított meg, a sajtóhíradások megelőlegezték: VIP-listának is lennie kell. Az adásvétel részleteit nem ismerjük, de rábukkantunk néhány prominensre az új lakók között. Hernádi Zsolt Mol-vezérről és Rejtő E. Tiborról, a K&H elnök-vezérigazgatójáról már korábban megírták, hogy a diplomataellátó két villáját vették meg - még a privatizáció előtt. A pénzvilágból ismert személyiségek közül Madarász László (a Postabank volt elnöke, Orbán Viktor tanácsadója), Andrási Miklós (a Fidesz-kormány alatt az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese) és Dolleschal György brókerek, a politikusok közül Nagy Andor (a Miniszterelnöki Hivatal korábbi, fideszes kabinetfőnöke) és Gógl Árpád volt egészségügyi miniszter lánya nevén találtunk közelmúltban vásárolt CDH-s ingatlant. A tulajdoni lapok szerint Nagy Andor a privatizáció után, 2002-ben a CDH-tól, a többiek pedig az elmúlt két évben ingatlanforgalmazóktól vették a lakást. Megkeresésünkre Madarász László, Nagy Andor és Gógl Árpád válaszolt, utóbbi kettő a Fidesz sajtóosztályán keresztül: ők nem járultak hozzá válaszuk közléséhez (lásd Faxolgatunk című keretes cikkünket). Azt nem tudjuk, hogy az ingatlanforgalmazók mennyiért vették és kínálták a lakásokat: a vagyonértékelés sarokszámai az ingatlanok nívójától függetlenül alacsonyabbnak tűnnek, mint a piaci ár. A leltár mindenesetre a belvárosi, Dunához közeli, 62 m2-es, magánlakást 7,79 millióra (126 ezer Ft/m2), a budai tájvédelmi körzetre néző 703 m2-es tíz év körüli, négy lakásból álló luxusingatlant összesen 175,38 millióra (250 ezer Ft/m2) taksálta. Úgy tudjuk, az AT Kearney vagyonértékelése szerint a II. kerületi nem diplomata-, de presztízsingatlanok átlagos négyzetméterára 160 ezer forint, a XII. kerületieké pedig 240 ezer volt. Összehasonlításul: a CDH frissen épült lakásokat kínál a honlapján a Bimbó úti lakóparkban, 537-547 ezer Ft-os négyzetméteráron. Mivel a lakásokat épületenként kívánja értékesíteni, ezen még lehet kalkulálható haszna egy másik ingatlanforgalmazónak is. Bábák A Szinva 2001 Rt.-t közösen alapította két extakarékbankos bankár: Hernádi Zsolt Mol-vezér és Garancsi István, az Esztergom és Vidéke Takarékszövetkezet elnöke. Az első igazgatóság tagja volt a CD Hungary jelenlegi vezérigazgatója, Szigeti Zsolt, akit aztán az OTP Bank-csoport is felkért, hogy segítsen CDH-s pályázatuk előkészítésében. Hernádit régi ismeretség fűzi Csányi Sándorhoz, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójához, együtt ülnek a Mol igazgatóságában is. Hernádi 2002 augusztusában papíron kiszállt a Szinvából, ami ma Garancsi 99,5 százalékos tulajdonában van. Hernádiról korábban megírták: rózsadombi villája egykor CDH-s ingatlan volt. Nem mellékes, hogy a privatizáció előtt a CDH vezérigazgató-helyettese és két leányvállalatának ügyvezetője, Fiedler Péter ma a Fővárosi Kerületek Földhivatalának a vezetője. Faxolgatunk A Narancs a VIP-lista összeállításához több - itt most meg sem nevezett - tulajdonoshoz elküldte kérdéseit. Érdeklődtünk, hogy kitől és mikor vásárolták az ingatlant, honnan értesültek arról, hogy eladó, tisztában voltak-e azzal, hogy CDH-s lakást vesznek; tehermentesen került-e hozzájuk, és hogy mennyi volt a vételár (urambocsá´, az megfelelt-e az aktuális ingatlanpiaci viszonyoknak). Végül megkérdeztük, mik a terveik az ingatlannal. Madarász Lászlón, Gógl Árpádon és Nagy Andoron kívül mások is válaszoltak megkeresésünkre, ami viszont még mindig kevesebb, mint a nem válaszolók aránya. A Postabank volt elnöke telefonon elmondta: a lakást ingatlanforgalmazótól vette, "és ez mindent megmagyaráz". (Azaz piaci áron, gondoljuk.) A publikus és nem publikus közlésekből faxkommandónk azt szűrte le, hogy a saját háza táján senki nem tapasztalt kirívó értékvesztést. Az OTP Bank sajtósához eljuttatott faxunkra "illetékességből" Szigeti Zsolt reagált. Érdemi információt az OTP ingatlanalapjára vonatkozóan kaptunk, azonkívül, hogy megtudtuk, meglehetősen jó találati aránnyal becsültük meg az ingatlanok számosságára vonatkozó adatokat. Nem kaptunk ugyanakkor választ arra a kérdésre, hogy hány ingatlan került ki a 2002. márciusi leltárig, a MIB és a CDH júliusi összeolvadásáig, illetve a CDH Szinvának történt értékesítéséig. Szigeti Zsolt arról viszont tájékoztatott minket, hogy a CD Hungary Rt.-vel kapcsolatban nem hozható nyilvánosságra olyan adat, amely üzleti titoknak minősül.

https://magyarnarancs.hu/belpol/valogatas_a_cd_hungary_ingatlanjaibol_kiemeles_toluk-61849

https://web.archive.org/web/20220816063241/https://magyarnarancs.hu/belpol/valogatas_a_cd_hungary_ingatlanjaibol_kiemeles_toluk-61849

https://adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/valogatas-a-cd-hungary-ingatlanjaibol-kiemeles-toluk

Magyar Narancs

hungarian-news

2003-06-12 00:00:00